Új Szó, 1996. augusztus (49. évfolyam, 178-203. szám)
1996-08-07 / 183. szám, szerda
[_6J ÚJ SZÓ KULTÚRA 1996. augusztus 7. IPOLYNYEK Sd A millenniumi emlékmű sorsa Idén Magyarország a millecentenárium Jegyében él. de valamilyen formában megemlékeznek e Jelentós eseményről azok a magyarok Is, akik Trianon után akaratuk ellenére váltak Idegen országok polgáraivá. Ipolynyék az idén ünnepelte fennállásának 860. évfordulóját. Száz esztendeje, a honfoglalás 1000. évfordulóját még az anyaországban ünnepelhette, méltóképpen, hiszen akkor a község polgárai emlékmüvet állíttattak a millennium emlékére. A ketrészes talapzaton álló. több mint két méter magas obeliszk a község központjában (a mai Jókai utca és Béke tér sarkán) kapott helyet. Rajta a felirat: .A honfoglalás emlékére, a Miiiénium évében állíttatta Alsó és Fölső Ipolynyék lakossága. 1896." Az emlékmű azonban nem sokáig hirdethette a község lakosainak honfoglalás iránti tiszteletét. Mivel Trianon után ez a falu is Csehszlovákiához került, a „nemkívánatos alkotást" el kellett távolítani. Gondos kezek a templom kórusára, karzatára vezető csigalépcső.alatt helyezték el. Nyilvános helyre csak 1939 után került, amikor Ipolynyék ismét Magyarország részévé vált. Ekkor ugyanis a templom közelében megépült a Hősök Emlékmüve, ahol az U ala kú létesítményben helyet kapott két márványtábla, melyeken az első világháborúban eleseti ipolynyéki hősök nevei sorakoznak, és ott, a két márványtábla között állították fel az Ismét napvilágra került emlékművet. Mindezek előterében állt az országzászló, melyet a magyarországi testvérközség (Alsó és Felsőgöd) ajándékozott a .visszatért" községnek. Am ez sem lett végleges helye az emlékműnek. A második világháború után ismét átrajzolták a térképeket, Ipolynyék újra Csehszlovákiához került. Ez az időszak végleg megpecsételte az emlékmű sorsát is. 1947 nyarának egyik éjszakáján eltűnt a helyéről! Mindössze a talapzat két darabja maradt a helyén. Az emberek döbbenten vették tudomásul a szoborlopást, keresni kezdték, de nem akadtak a nyomára. Találgatták: a Mélyárokba rejtették el, kútba vetették - ám bizonyosat senki sem tudott. Pedig több szemtanú, „segítőtárs" kellett, hogy jelen legyen a tolvajlásnál, hiszen a nehéz obeliszk elmozdításához, szekéren való elszállításához több ember kellett. De a bizalmi emberek hallgattak, mások pedig meg voltak félemlítve, nem mertek szólni. A szovjet katona foglalja el a helyet. (A szerző felvételei) Ennyi maradt az emlékműből. Az emlékmű igy végleg eltűnt a községből, csak a templomkertben lévő kúton elhelyezett talapzatrész emlékeztet rá. Már akit emlékeztet, hiszen a fiatalok aligha tudnak róla. Nem csoda, hiszen a Hősök Emlékművénél, a második világháború után, helyét egy szovjet katona hatalmas domborműve foglalta el, hirdetve szlovákul és oroszul: .Dicsőség a szovjet hadsereg hőseinek". A fiatalok az elmúlt négy évtized alatt megszokták a „Hősök" mai képét, hiszen minden jelentősebb évforduló megünneplésére ott került sor, oda vonultak úttörőavatás után, tanévnyitókor stb. A millenniumi emlékművet talán csak néhányan látták ott lelki szemeikkel, de lassan már alig akad, aki gondolna rá. Most, a millecentenárium évében fel kell idézzük emlékét, tudatunkba véssük, hogy volt egyszer egy emlékmű, és gondoljunk tisztelettel azokra, akik a honfoglalás emlékére obeliszkef emellek a községben. BÖJTÖS JÁNOS PÁRKÁNY Alapítvány a gyermekekért Tavaly szeptemberben nyitotta meg kapuit Párkányban a S zent Imre Egyházi Óvoda. Vízi Katalin Igazgatónő azzal a céllal hozta létre az óvodát, hogy ez más lesz, mint a városban működő hasonló Intézmények. Mint mondta, ez gyerek- és mesekozpontú óvoda. Úgy tűnik, Idővel a szülők Is rájöttek, hogy az Ide Járó gyerekek kedvesebbek, engedelmesebbek, mint társaik, ezért egyre többen döntenek úgy, hogy csemetéiket az egyházi óvodába íratják. És Itt kezdődtek a gondok. - Minden álmom az volt. hogy saját óvodát hozzak létre. Úgy éreztem, miután több évig óvónőként dolgoztam és tavaly elvégeztem a Soproni Óvóképző Főiskolát, megvan a kellő ta pasztalatom ahhoz, hogy egy önálló óvodát működtessek. Igen ám, csakhogy ma Szlovákiában magyar egyházi óvodát nyitni nem olyan egyszerű feladat. Határtalan volt az örömöm, amikor tavaly szeptemberben végül Is nyithattunk. Igaz, hogy nem olyan környezetben, amilyenben szerettünk volna, a bútoraink zömét is kölcsön kaptuk, de azt gondoltam, idővel majd csak rendeződnek ezek a dolgok. • Hány gyerek látogatta az el múlt tanévben az óvodát? - Huszonnégyen voltak. Közűlük öten szeptemberben iskolába mennek, de tizen jelentkeztek helyettük. Sót ennél is több szülő érdeklődött, őket, sajnos, el kellett utasítanunk. Egyelőre ugyanis csak egy csoportunk működik, amelyben valamennyi korosztály együtt van. Ez azért jó, mert a kisebbek sokat tanulnak a nagyobbaktól, akik szinte „anyáskodnak" az apróbbak felett. Viszont egy csoportban sem lehet túl sok gyerek, mert akkor az óvónő nem tud kellőképpen felügyelni rájuk, meg aztán nagyon egyértelmű előírásaink vannak erre vonatkozóan, amelyeket nem szabad és nem is akarunk megszegni. • Mi az akadálya annak, hogy egy másik csoportot is létre hozzanak? - Azt az épület, amelyben jelenleg az óvodánk működik, a párkányi papírgyártól béreljük, itt helyhiány miatt nincs lehetőség a terjeszkedésre. Idővel szeretnénk innen elköltözni, de ehhez pénz kell. amivel mi nemigen rendelkezünk. Ezért úgy döntöttünk, hogy létrehozunk egy alapítványt - Alapítvány a gyerekekért -, s ide adakozhatnak azok, akik segíteni szeretnének bennünket. Az alapítvány számlaszáma a következő: 52650-179/0900, Slovenská sporiteľňa. Egyébként ha már segítségről van szó, szeretnénk köszönetet mondani a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalomnak, a Rákóczi Szövetségnek, Párkány város önkormányzatának az óvodánknak nyújtott támogatásukért. (kamoncza) BART Termálvíz a falu alatt A Párkány közelében fekvű Bart község neve elsősorban a népviseletéről vált Ismertté. Egyike ugyanis annak a hét falunak, melyekben egykor - a környék más településeitől eltérően - kurtaszoknyákban Jártak a lányok és asszonyok. A hagyományokat ma is hűen 70-74 Celsius-fokban határoz ápolják a községben, ám az utóbbi években a kurtaszoknyás viselet mellett Barttal kapcsolatban egyre gyakrabban szóba ke rül a termálvíz. S hogy milyen összefüggésben, erről Banal István polgármestert kérdeztük. - 1990 ben fúrásokat végeztek a falu területén azzal a céllal, hogy termálvizet nyerjenek az akkori termelőszövetkezet növénytermesztése számára. Egészen 1927 méter 60 centiméterig fúrtak le, és a vizsgálatok alapján megállapították, hogy rendkívül értékes, természetes, erősen minerallzált, klóros, sós és jódos, jelentősen bó ros Jellegű víz található a falu alatt. A víz hőmérsékletét ták meg. A termálvizet a szak emberek szerint úgy Is ki lehetne használni, hogy a benne lévő értékes elemeket kivonnák. A polgármester mindehhez sajnálattal tette hozzá: a községek nincs megfelelő anyagi fedezete ahhoz, hogy a termálvizet a felszínre hozzák. Természetesen mindent megtesznek annak érdekében, hogy minél többen tudomást szerezzenek a falu alatt lévő értékes vízkészletről. Várják az érdeklődőket, akik rendelkeznek azzal a néhány millióval, amely a becslések szerint a termálvíz felszínre hozatalához szükséges. (kamoncza) SAJÓGÖMÖR. KÁLOSA. OSGYÁN Jég verte a határt A tavasz második felében és a nyár elején kevés csapadék hullott Gömörben, és bár eső híján szomjúhozott a föld, az aratás derekán kevesen kívánták az égi áldást. De vasárnap megjött, és elcsendesedett a határ. A sűrű. áztató eső leállította a ga bonafélék betakarítását, sőt Sajógömörön, Kálosán és Osgyán ban jég Is verte a növényzetet. A Rimaszombati Járásban összesen 28 523 hektár gabo na várt betakarításra, s eddig 19 021 hektárról aratták le a termést. Az átlagos hektárhozam kevéssel meghaladja a 3,5 tonnát. Búzából a régióban 16 721 hektárt vetettek, a vetésterület háromnegyedéről már begyűjtötték a termést, a mint egy 46 ezer tonna magot. Árpából valamivel alacsonyabb hozam ígérkezik: az 5583 hektárról 18 871 tonnát takarítottak be eddig, tehát majdnem 3,4 tonnát hektáronként. De az árpa vetésterületének közel a fele még lábon áll a járásban. Hasonlóképpen a rozs Is, amely eddig hektáronként 2,7 tonnát ígér Zabot 940 hektáron vetettek Göniörnek ezen a részén, s eddig 206 hektárról aratták le a termést. (-kas) Palást 840 éves Augusztus 10-én. szombaton ünnepséget rendeznek Paláston abból az alkalomból, hogy az első írásos emlékek 840 éwel ezelőtt említették a községet. A vendégeket tartalmas program várja, lesz ünnepi szentmise, koszorúzás a váci püspök kápolnájánál, továbbá kiállítások: a helyi amatőr képzőművészek alkotásaiból, vadásztró feákból és a helybéli asszonyok hímzéseiből. Ú KASSA Csontvázak a pince mélyén Kassán a városi víz- és gázve zeték-hálózat felu közben a kivitelezők a Slovan Szálló előtt ögy emberi csontvázra bukkan tak. A szakemberek szerint több száz évvel ezelőtt temethettek. áshattak el oda valakit. Hogy kit, az talán már sohasem derül ki. Állítólag lényegesen később kerüllek a földbe azok az emberi maradványok, amelyeket a Štúr utca 14. szám alatt a épület pincéjének mélyítése közben fedeztek fel az építőmunkások néhány nappal ezelőtt. A rendőrség az ügyben a helyi törvényszéki orvostani intézethez fordult szakvéleményért. Miroslav Szabó főorvos lapunknak nyilatkozva annyit mondott, hogy ejső megítélésre úgy tűnik, az említett pincében talált csontok és a három koponya legalább 50 éve kerültek a földbe. - Elképzelhető, hogy valamikor a második világháború idején temettek oda valakiket. ám az sem kizárt, hogy régebben. A talált csontokat antropológusokkal is megvizsgáltatjuk, s csak alapos elemzés után tudunk majd pontosabb válasszal szolgálni - mondta a törvényszéki orvos. Mivel úgy tudjuk, hogy az említett helyen egykor temető volt, e témával kapcsolatban felkerestük a déli városkörzet alpolgármesterét, az amatőr történészként a város temetőit is kutató Halász Józsefet. íme az ő véleménye: - A mai Štúr utca, azaz az egykori Szepsi út kezdetének déli oldalán lévő 10-es és 12-es parcellán volt egykor a külvárosi Szent Mihály temető, amely 1770-ben betelt, s attól kezdve már nem temetkeztek oda. Korabeli dokumentumokból tudjuk, hogy azt a területet a városvezetők 1884ben felparcelláztatták, és építkezési telkekként eladták. Vagyis nem valószínű, hogy az utóbbi napokban ott előkerült csontok az egykori temető maradványai volnának. (gazdag) Ahha! Igy néz kl most a Fö utca: folyik a vezetékek lefektetése. A szerző felvétele Majdnem nagy .megtiszteltetés" ért: csupán a véletlenen múlott, hogy nem készít(h)ettem beszélgetést Bonaparte Napóleonnal az önálló s zlo vák állam gazdasági és politikai helyzetéről. Hangsúlyozom, hogy majdnem, pedig amikor Korcsog Péterhez, a rimaszombati pszichiátria főorvosához indultam, még eszem ágában sem volt a hires hadvezérrel találkozni. Sőt később sem. Igaz, a császár neve egyszer sem hangzott el. mégis sokáig olyan érzésem volt, hogy vele akarnak megismertetni. A kórház folyosóján, amely szükségmegoldás ként egyben váróterem is, már csak hárman ácsorogtak. A hosszú lóca üresen ásított, letele pedtem és vártam. Nem társalogtam, nem né zelődtem, csak vártam, amíg sorra kerülök. Nem sokáig unatkoztam, az egyik helyiségből mellém toppant egy roppant kedves nővér, és a nevem iránt érdeklődött. Hívott magával, menjek vete a hófehérre meszelt irodába, és válaszoljak néhány kérdésre. - Nővérke, én újságíró vagyok - mondtam. mire ó mosolyogva azt mondta: - Ahha! Csak a sejtelmes .ahha" után ébredt fel bennem a gyanú: hát Itt engem... Az újságirói igazolvánnyal természetesen min dent tisztáztam, a nővérke Ismét mosolygott, de már nem sejtelmesen. Remélhetőleg törölte a nevemet Is arról a bizonyos listáról... (farkas)