Új Szó, 1996. augusztus (49. évfolyam, 178-203. szám)

1996-08-30 / 202. szám, péntek

1996. augusztus 30. VELEMENY - TALL0Z0 ÚJ sz

ó lj} Egyéni kisebbségi jogaink „Azokban a körzetekben, ahol egy nemzeti kisebbséghez tartozó személyek többséget alkotnak, ezen személyeknek jogukban áll, hogy sajátos történelmi és területi elhelyezkedésüknek megfelelően és az állam nemzeti törvénykezésével összhangban álló helyi vagy autonóm közigazgatási szervekkel, vagy különleges státussal rendelkezzenek." így fogalmaz az Európa Tanács mostanában oly sokat emlegetett, de annál ritkábban idézett 1201-es ajánlásának híres 11. cikkelye. Aki figyelmesen elolvassa az idézetet, azonnal felfedezi, hogy a szövegben említett „helyi vagy autonóm közigazgatási szervek", illetve „különleges státus" az egyéni jogokból következnek. Azaz „ezen személyeknek" (!) áll jogukban az, amit a szöveg említ. Egyébként a szövegben valóban sehol sem szerepel az „etnikai elvű területi autonómia", és egyetlen helyen használja a kollektív jogok kifejezést, mégpedig a 12. cikkely első bekezdésében. Itt azt szögezi le, hogy ez a dokumentum nem értelmezhető az egyes szerződő államok által biztosított egyéni és kollektív jogok leszűkítéseként. Az autonóm struktúrákat és különleges státust azonban nem ebből, hanem az egyéni jogokból vezeti le az ajánlás. Hogy miért, arra a kollektív jogok fogalmának különféle jelentése ad választ az USA-ban s Európán belül, mint ahogy részben arra is, miért érkeztek nyomatékos figyelmeztetések a magyar kormány felé a legjelentősebb nyugati" hatalmak részéről a magyar-magyar csúcs dokumentumának megismerését követően. Az Amerikai Egyesült Államokban kollektív jogokon azt az állapotot értik, amelyben egy közösség olyan hatalommal bír a hozzá tartozó egyének felett, amely az állam törvényeivel szemben is érvényesíthető. Ezt az USA egyes vallási szektái és indián törzsei tudniillik így értik. Két per szolgál precendensként a probléma kezeléséhez. Az egyikben az volt a konfliktus, hogy a szülőknek kötelességük-e iskolába járatni gyermeküket, az állami törvények szerint ugyanis a gyermek iskolaköteles korba lépésétől számítva igen. A másikban pedig az, hogy kaphat-e alapvető orvosi ellátást és vért az adott kisebbséghez tartozó sérült vagy azt az adott kisebbség megtilthatja. Az amerikai jogtudósok nem minden alap nélkül azzal érvelnek, hogy minden állam szétesne, ha bármilyen csoport saját kollektív jogaira hivatkozva az állam bármelyik törvénye fölé helyezhetné magát. Ugyanakkor az USA-ban az utolsó évtizedben az egyéni jogok alapján nemzetiségi iskolákat nyitnak, ha a szülők ezt kérik. Természetesnek tartják, hogy egy olyan városrészben, ahol egy adott etnikum lakik, a saját nyelvükön beszélhessenek a hatóságokkal, beleértve az utcán posztoló rendőröket. Az adott etnikumhoz tartozókból állítják össze a bíróságok esküdtszékét. Megjelentek persze nyelvtörvényt követelő nemzeti tendenciák is, de ennél jóval fontosabb, hogy az ország legnevesebb gondolkodói kezdtek el az úgynevezett multikulturalizmus gondolatával foglalkozni mint azzal a szervezőelvvel, amely felváltja az ismert „olvasztótégely" elvét. Ez egy olyan szerkezet, amely megőrzi a kulturális különbözőségeket és az állam egységét is. Ám kiindulási alapul itt is az egyéni jogok fogalma szolgál. Nyugat-Európában magát a „kollektív jogok" fogalmát nem találjuk meg még a svájci vagy a belga alkotmányban sem. És nincs benne az olasz alkotmányban és az Olaszországhoz tartozó s nálunk oly sokat emlegetett Dél-Tirol autonómiastatútumában sem, jóllehet az olasz alkotmány öt tartományának biztosít autonómiát. A spanyol alkotmány sem használja a kollektív jogok fogalmát, a katalánoknak mégis autonómiájuk van. Ugyanakkor vannak olyan nyugat-európai jogrendszerek, amelyek a kollektív jogok fogalmát nem használják ugyan, de úgy fogalmaznak, hogy az adott államot valamilyen közösségek alkotják. Ilyen például Belgium alkotmánya, és a svájci jogrend is tartalmaz ilyen kitételeket. Ám megjegyzendő, hogy ezek az államok föderációk, s ez a kollektív jogok fogalmának másik értelmezése. S most térjünk vissza egy pillanatra az 1201-es ajánláshoz, az ugyanis a Nyugat legtöbb országában most érvényes kisebbségi jogok kereteit adja meg. Eszerint, mint az az ajánlás idézett 11. pontjában olvasható, a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyeknek jogukban áll, hogy helyi vagy autonóm közigazgatási szervekkel vagy különleges státussal rendelkezzenek. Ugyanakkor az ajánlás preambulumának negyedik bekezdése a következőképpen fogalmaz: „Figyelembe véve, hogy olyan jogokról van szó, amelyet bárki akár egyedül, akár másokkal közösen gyakorolhat." Ezt még a harmadik cikkely második bekezdése is megerősíti. De ezt erősíti meg az Európa Tanács Velencei Bizottsága all. cikkely értelmezésében. Itt is az egyéni jogok „asszociatív" gyakorlását szögezik le. Ugyanakkor az egyéni jogok alapján számunkra is igen érdekesen részletezik all. cikkely helyi és autonóm közigazgatási szerveiről és a különleges státusról szóló kitételét. Egyszóval, a magyar politikusoknak dönteniük kell! Továbbra is olyan fogalommal kívánják-e ország-világ előtt veszekedve megjelölni céljaikat, amelyen az USA-ban az állam szerkezetének szétverését, Európa számos helyén pedig az állam kötelező nemzeti alapú föderalizálását értik, avagy elképzeléseiket a nagyhatalmak által elfogadott szóhasználattal prezentálják. Uraim, vajon melyik lehet a sikeresebb? Az együttélés kulcsa A Matica slovenská felmérései szerint Dél-Szlovákiában soha nem látott precedens születik: annak a nemzetnek a fiait asszimilálják, amelyről az államot elnevezték. A dél-szlovákiai szlovákok hagyományos nagysurányi találkozóinak a szervezői a múlt hét végén bizonyára ezért fogalmazták meg határozott segélykiáltásukat. A 9. nagysurányi találkozó kilenc pontot tartalmazó, Szlovákia területi egységéért című felhívásában arra szólítanak fel, hogy „akadályozzák meg a szlovákok saját államuk területén történő asszimilációját..." Az ország e részén élő szlovákok kihalásától való félelem az utóbbi tíz év demográfiai fejlődésén alapszik. E mutatók szerint a nemzetiségi szempontból az eddigi 15 vegyes lakosságú járásban a magyar nemzetiségű lakosok száma 36 ezerrel növekedett, míg a szlovákoké szüntelenül csökken. A Tőketerebesi járásban például a magyarok száma 3 százalékkal növekedett, a szlovákoké pedig ugyanennyivel csökkent. Állítólag hasonló a helyzet más vegyes lakosságú régiókban is. Ján Podolák, a Matica slovenská nemzetiségi kapcsolatokkal foglalkozó osztályának a vezetője szerint Szlovákia a világ egyetlen olyan országa, ahol a magyarok általánosan alacsony fokú népszaporulatával szemben a magyar nemzetiségű lakosok száma gyarapszik. Ez ösztönözte őt arra a megállapításra, hogy a Magyar Koalíció egyes képviselői hazudnak, amikor azt állítják, hogy Szlovákiában a megszűnés veszélye leselkedik a magyar kisebbségtagjaira. A Matica slovenská adatai sokak számára nyugtalanítóak. Ugyanakkor szüntelenül érvényes, hogy mindenki önként választja meg nemzetiségét. Mi tehát a teendő, ha Dél-Szlovákiában növelni akarjuk az államalkotó nemzet tagjainak a számát? A szülőket az újszülött nemzetiségének meghatározása kérdésében kötéllel húzzuk át az államalkotó nemzet oldalára? Létezik egyáltalán kulcs az ilyen jellegű probléma megoldásához? Jozef Markuš, a Matica slovenská elnöke szerint tény, hogy délen kellemetlenebb szlováknak, mint magyarnak lenni, s a vegyes házasságokból született gyermekek nemzetiségének a meghatározásában inkább a magyar nemzetiség felé hajlanak. Noha a délen élő szlovákok asszimilációját megengedhetetlennek tartja, a magyarokét sem tartja helyesnek, és azt állítja, hogy a Matica slovenská is lépéseket tesz a Szlovákia kultúráját gazdagító magyar identitás megőrzésére. Miképpen látja azonban a Dél-Szlovákiában élő magyarok többsége ezt a kérdést? Azok, akik éppúgy elutasítják az irredentizmus bárminemű megnyilvánulását, mint a szlovákok? A nemzetiségek közötti választóvonal valahol a hitvesi ágyban húzódik. Hiszen a nemzedékek során bekövetkezett kavarodás következtében ki tudja pontosan megmondani, hogy délen ki a tiszta vérű szlovák, illetve magyar? A legfontosabbnak e zűrzavaros idők túlélését tartják. Ha mérvadónak fogadjuk el a miniszterelnök közelmúltban Nyitrán tett kijelentését, mely szerint az etnikai kérdések nem kezelhetők kiemelten, akkor a délen élő vegyes lakosságnak igaza van: nem kell asszimilálódnia, sőt szeretnie sem kell a másikat. Elegendő, ha emberként élünk egymás mellett. OĽGA PREKOPOVÁ, Pravda Miért nyom pornót a Matica nyomdája? A Neografia Rt. nyomdaipari vállalatban készül az ÖKM és még néhány más erotikus kiadvány. Mint ismeretes, a részvénytársaság 99 százaléka Vladimír Mečiar 1994-es évi döntése alapján a Matica slovenská tulajdonában van. A vállalat igazgatója szerint ez a tény a nyomda normális vállalkozói aktivitását jelzi, és nem látja az okát, miért ne nyomnának ilyen termékeket is, ha van rá piaci igény, és nem is törvénybe ütköző. Sőt szerinte a Neografia nem egyházi nyomda. A társaság tavalyi 33 millió koronás tiszta nyereségéből 4 millió korona került a Matica költségvetésébe. A Neografia képviselőinek a tájékoztatása szerint a nyereség zömét már évek óta a műszaki felszerelésbe forgatják vissza. A Matica slovenská tehát a „kemény pornóból" is szert tesz tevékenysége kifejtéséhez pénzre. „Amit most elérnek, csupán az lesz, hogy ezeket a pornókiadványokat más szlovákiai nyomdákban, vagy Csehországban fogják előállítani" - fűzte hozzá az igazgató. Arra nem volt hajlandó válaszolni, hogy milyen veszteség éri a Neografiát, ha az igazgatótanács három maticás tagja keresztülviszi, hogy állítsák le e lapok nyomását. Arra a kérdésre, normálisnak tartja-e, hogy a Matica nyomdájában ilyen kiadványok készüljenek, az igazgató azt válaszolta: „Miért ne." Jozef Markuš szerint a Matica képviselői nem tudtak erről a tényről. A nyomdaigazgató szerint pedig mivel évente mintegy 4 ezer kiadvány készül náluk, lehetetlen, hogy a Matica valamennyiről tudjon. A nyomda illetékesei szerint a Neografia csak néhány titulust készít a Maticának. Csak akkor pályáz meg egy-egy maticás megrendelést, ha minőségi nyomdaipari termékről van szó. A nyomda értéke félmilliárd korona. Csak emlékeztetőül: a Matica slovenská 1 koronáért szerezte az államtól. Sme (Rövidítve) í KOMMENTÁRUNK Tűrhetetlen autonómiák A jelenlegi szlovák kormány számára az autonómia bárminemű formája elfogadhatatlannak tűnik. Legyen szó a nemzetiségek oktatási vagy kulturális autonómiájáról, az állampolgárok személyes autonómiájáról (más kifejezéssel élve alapvető emberi jogaikról és szabadságaikról), az alapítványok autonómiájáról, a tudományos intézetek autonómiájáról vagy az. egyetemek és főiskolák autonómiájáról. Mečiar harmadik kormánya mindent megtesz annak érdekében, hogy ezeket az autonómiákat felszámolja, illetve megakadályozza létrejöttüket. Végül is igaz lesz az, amit Mečiar ugyan csak a budapesti magyar-magyar csúcstalálkozóval kapcsolatban mondott július 13-án: „Semmiféle autonómiáról nem lesz szó." És valóban, a felsőoktatási törvény módosításának a kormány által megvitatott tervezete annak a nem is túlságosan széles körű egyetemi autonómiának a felszámolására irányul, amelyet az egyetemek-főiskolák a párt vezető szerepének a megszüntetése és a pártállami kézi vezérlés megszűnése után szereztek meg 1990-ben. Ezt az autonómiát nem is lehet összehasonlítani azzal, ami valamikor az egyetemeket megillette (hiszen azok még saját rendfenntartó erőkkel is rendelkeztek, és az állami hivatalnokok külön hozzájárulás nélkül be sem léphetlek az intézmény területére). Az állami hivatalnokokat azonban mégis bántaná az, ha például a tanszékek összevonásáról, megszüntetéséről vagy újak létrehozásáról a rektor dönthetne, és nem ők. Mert akinek a Mindenható (kormány) hivatalt adott, az már csak jobban tudja, mire van szüksége egy egyetemnek, mint azok, akik ott dolgoznak, oktatnak... Ennél is nagyobb baj volna viszont, ha nem szólhatnának bele abba, hogy ki és milyen tudományos tekintélyt, címet szerezhet, esetleg ha nem éppen kényük-kedvük szerint oszthatnák el a felsőoktatási intézmények között a költségvetési pénzeket, mert talán figyelembe kellene venniük az egyetemek-főiskolák tanácsának a javaslatát is, illetve ha nem vennék figyelembe, valamilyen magyarázattal kellene szolgálniuk. Egyébként meghökkentő, ahogy a kormány és hivatalnokai a törvény módosításának a problémakörét kezelik. Az egyik minisztériumi főhivatalnok szerint a kormány, úgymond, megismerkedett azzal a véleményezéssel, amelyet a felsőoktatási Tanács fogalmazott meg. A Szlovákiai Rektori Konferencia megjegyzéseit viszont már „kiábrándulással" vette tudomásul. Ez így teljesen logikus: a rektorok, laikusként, valóban nem érhetnek fel ahhoz, mi történik majd az általuk irányított intézményben, nem foghatják fel, hogy a kormány csak jót akar nekik, mentesíteni akarja őket a súlyos felelősséggel járó döntéshozatalok terhétől. Mellesleg, a már említett főhivatalnok nemrég azzal szerzett magának hírnevet, hogy az oktatási minisztérium nevében figyelmeztette a Národná obroda napilapot: a törvény módosításának a tervezete úgynevezett munkaokmány, amelynek közléséhez a minisztérium nem járult hozzá, mert az úgynevezett objektív tájékoztatás jegyében már csak a jóváhagyott törvényeket illő közölni. Ez is érthető. Az írásban is lefektetett szándékok közlése nyilván nem tartozik az objektív információk körébe. Következésképpen a szándékokról, tervezetekről tájékoztatni az olvasókat - dezinformálás. Pedig mindazon kívül, amit az egyetemi-főiskolai oktatók, funkcionáriusok kifogásolnak ebben a törvényben, a tervezetből kiderül az is, hogy a javaslat célja egyebek mellett a Komáromi Városi Egyetem és a többi City University ellehetetlenítése. Mert a jelenlegi kormánynak semmiféle autonómia nincs ínyére, ám a legelviselhetetlenebb számára a helyi, nemzetiségi, oktatási és kulturális autonómia. i AHOGY ÉN LÁTOM Vége a szemérmeskedésnek Tóth Mihály rovata Tegnapelőtt a televízióban ország-világ előtt bemutatkozott az új belügyminiszter, és amit mondott, azt úgy értelmezhetjük, hogy 1996. augusztus 28-án este, úgy 9 óra 38 perc és 9 óra 46 perc között az államigazgatás filozófiáját és gyakorlatát illetően is befejeződött a Mečiar-kormány szemérmeskedésének időszaka. E szemérmeskedés eddig abban nyilvánult meg, hogy a végrehajtó hatalom vezetői időről időre cikket írtak, nyilatkozatot tettek, előadást tartottak az ország államigazgatási térképe átrajzolásának szükségességéről. Igaz, elemzéseket, érveket nem sorakoztattak fel, csak úgy általánosságban ecsetelték a beígért intézkedések végrehajtásának halaszthatatlanságát, de legalább ecsetelték. És úgy tettek, mintha az új kerületek és járások létesítését csak és kizárólag a gazdaság és a társadalom működésének ésszerűsítése motiválta volna. Azt még nem tudjuk, hivatalos életrajza alapján legfeljebb sejtjük, hogy mekkora kaliberű szellem az új belügyminiszter. így azt sem lehet megállapítani, vajon a televíziós kerakasztal fölött elhangzott, az állami alkalmazottak véglegesítését (definitíva) érintő kérdésben újságírói furfangot vélt-e felfedezni, vagy jó alkalmat arra, hogy őszintén közölje az ország népével: milliárdos költséget nem kímélve a kormány miért hajtja végre az államigazgatási reformot. Rövidesen megszületik az állami alkalmazottak definitívájáról szóló törvény! Ha a vadonatúj belügyminiszter mondotta, mérget vehetünk rá, hogy megszületik. Mégpedig úgy, hogy az állami szervek vizsgáztató bizottságokat hoznak létre, amelyek majd szigorúan elbírálják, vajon az adóhivatali főnökök, az iskolaigazgatók, az állami iskolai pedagógusok, a járási és kerületi hivatalnokok, a vasúti bakterek és az állomásfőnökök, a postáskisasszonyok és a postatisztek szakmailag megfelelnek-e az irántuk megfogalmazott elvárásoknak. Még nem egészen egy évtizede is úgy nevezték az ilyen értékelési kampányokat, hogy erkölcsiszakmai minősítés. Kurtábban szólva: káderezés. Még mindannyian emlékezünk rá, mi volt a lényege, így szócséplés volna a konkrét esetek felidézése. Gustáv Krajči, az új belügyminiszter kétséget nem hagyott az iránt, hogy a „szakmai" minősítő bizottságokban kik lesznek a minősítők, így nem kell hozzá különösebben buja fantázia, hogy az ember kitalálja, a várható vizsgákon majd kik találtatnak könnyűnek, illetve kiket minősítenek alkalmasnak arra, hogy megkapják a definitívát. Félreérthetetlenül tudtára adta a nézőknek, hogy a „mindenkori kormánynak ehhez joga van". Nem állíthatjuk, hogy Vladimír Mečiar kormánya nem halad a korral. Halad, mert a klasszikus kommunista korszakra jellemző „erkölcsi-szakmai" minősítés helyett felfedezte az állami alkalmazottak véglegesítésében rejlő lehetőségeket. Az „erkölcsi-szakmai" minősítést bármikor meg lehetett változtatni, mihelyt a minősített elbitangolt a párt irányvonalától. Emellett az alkotmány szavatolta a kormány stabilitását. Ehhez képest a mostani alaptörvény betűje értelmében még fennáll a politikai váltógazdaság lehetősége. Mečiar nem buta ember, tisztában van azzal, hogy más politikai erők kerülhetnek hatalomra. így - akárki meglássa - fél év sem telik bele, s a parlamenttel elfogadtatja az állami alkalmazottak véglegesítéséről szóló törvényt. Amelynek értelmében a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom, a Szlovák Nemzeti Párt és a Szlovákiai Munkásszövetség káderesei által tőrőlmetszett géniusznak minősítettek elmozdíthatatlanná válnak az újonnan létrehozott államigazgatási és egyéb funkciókból. Ügyes húzás. Csak azzal nem számolnak Mečiarék, amivel a kommunista éra alatt hatalmon levők sem számoltak. Nem kalkulálják be, hogy léptennyomon rájuk lehet bizonyítani, visszaélnek a hatalommal, és még saját törvényeiket sem tartják tiszteletben. A törvénytelenül megállapított definitíva - nem definitíva. A nyugati demokráciáktól most kölcsönveszik ezt az egyébként nagyon demokratikus intézményt, miközben az ő demokráciájuk csak addig teljed, hogy hovatovább már a takarítónői állásokat is saját embereikkel töltik be. Ezt nemrég még egypártrendszernek neveztük. Csúfosan megbukott.