Új Szó, 1996. augusztus (49. évfolyam, 178-203. szám)

1996-08-26 / 199. szám, hétfő

1996. augusztus 30. BELFÖL

D - G

A

ZD

A

SÁ

G ÚJ SZ

Ó [ 3 \ Kit hívna meg vacsorára? Az amerikaiak legszívesebben Colin Powellt, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának a volt elnökét hívnák meg magukhoz vacsoravendégnek. A nyugállományba vonult, fekete bőrű tábornokot a megkérdezettek egyharmada látná örömmel a házában. A közelmúltban végzett felmérés szerint Powell után Bili Clinton következik: az amerikaiak huszonnégy százaléka lelné kedvét abban, ha az elnökkel vacsorázhatna. Tizenhat századuk a First Lady, Hillary Rodham Clinton társaságát választaná, míg Bob Dole-lal, a száraz és szófukar modoráról ismert republikánus elnökjelölttel csak minden tizedik amerikai töltené el az estét. Még kevesebben élveznék az együttlétet feleségével, Elizabeth Dole-lal, az Amerikai Vöröskereszt elnöknőjével, aki korábban kétszer is volt miniszter. A megkérdezetteknek csak a hat százaléka ülné le vele szívesen a vacsoraasztalhoz. A felmérés készítői szerint Colin Powell népszerűsége bizonyára annak tudható be, hogy mindeddig nem sározódott be a választási hadjáratok szokásos undorító iszapbirkózásaiban és személyes vagdalkozásaiban. MTI Clintonék (fent) és a Dole házaspár. Kit hívna meg vacsorára? Reuter/Die Presse-fotók „A halál tükröt tart elénk" Marie de Hennezel pszichológus egy párizsi kórházban dolgozik. Haldoklókkal tölti az utolsó napjaikat. „Meghitt halál" című könyve a közelmúltban jelent meg. Az előszót az akkor már súlyosan beteg Francois Mitterrand elnök írta. „Tíz év tapasztalata azt mutatta nekem, hogy nem tudjuk, hogyan bánjunk a haldoklóval. Nem tudják a családtagok, barátok, de az orvosok, az ápolónők sem. Az orvosi egyetemeken ezt nem tanítják. A tehetetlenség érzése uralkodik a beteg környezetében lévőkön; képtelenek kapcsolatot teremteni vele, nem tudnak társai lenni abban, hogy méltósággal haljon meg; nyugodtan, dolgait elrendezve, emberek közelsé gében. Személytelen formában naponta tucatszor találkozunk a halállal a hírekben, a TV-filmekben; de a saját halálunk felemlíté se - és a hozzánk tartozóké - továbbra is tiltott téma" - mondta egyebek között az El Pais című spanyol lapnak nyilatkozva de Hennezel asszony. Könywével, mint mondta, segíteni akar mindenkinek, aki egy számára kedves ember kísérője annak utolsó idejében. Ez a hátramaradottaknak is nagyon fontos; sokkal nehezebben dolgozzák fel lelkileg a veszteséget azok, akik nem voltak társai a haldoklónak az utolsó napokban. Francois Mitterrand előszava szerint soha az európai társadalmaknak nem volt ilyen szegényes a halállal való kapcsolata, mint ma. A mai európai ember elhessegeti magától a gondolatot, hogy véges időre van a Földön, s hogy ő is megfog halni. „Az én tapasztalatom summázata az, hogy halál az élet része, beszélni kell róla. Nem a halál maga félelmetes, hanem a beteljesületlen életre következő halál. A halál tükröt tart elénk, s tovább nem halogathatóan kérdezi: mire használtuk életünket?" - írta de Hennezel. Könyve támpontokad ad ahhoz, hogy az olvasó kialakítsa saját válaszát két, e helyzetben gyakran felmerülő kérdésre: a „kegyes halál", illetve az őszinteség-hazugság-titkolózás dilemmájára. Mindig meg kell-e mondani az igazat? De Hennezel szerint nem - de nem is ez a kérdés. Az a fontos, hogy a haldoklónak az igazságból mindig annyit mondjunk el, amennyinek a befogadására már felkészült. A betegnek módot kell adni, hogy elmondhassa érzéseit, és őszintén felelni kell arra, amit kérdez. A betegek többsége lassanként úgyis ráeszmél a helyzetére. Sok haldokló kéri, hogy rövidítsék meg a szenvedéseit. A francia pszichológusnő elhatárolta magát az eutanázia támogatóitól. „Senki élete fölött nem rendelkezhetünk" - írta, s hozzátette: szerinte az eutanáziát említő betegek valójában másra kérdeznek, nevezetesen arra, van-e még a hozzátartozó számára értéke életüknek, nem túlságos nyűg-e betegségük. Persze van egy másik üzenet is a kérésben: ők maguk úgy érzik, nem tudják elviselni az életet fizikailag elsorvadt lényükkel. De Hennezel asszony tapasztalatai szerint túl tudják magukat tenni ezen, ha gyengédséggel, méltóságukat óva gondozzák őket. Panoráma Aki magának követeli a Holdat Egy német nyugdíjas, aki a Hold törvényes örökösének tartja magát, felkérte a kormányt, hogy szerezzen érvényt az égitestre támasztott igényének. Az 59 éves Martin Jürgens elmondta egy helyi rádióállomás riporterének, hogy a Hold a családja tulajdonát képezi 1756. július 15e óta, amikor Nagy Frigyes porosz király hálája jeléül egyik ősének, Aul Jürgens földművesnek ajándékozta azt. A német kormány közbelépésére azért lenne szüksége, mivel - Jürgens szerint - egy különösen agyafúrt kaliforniai, bizonyos Dennis Hope, felhasználva az 1862-es „homestead act" nyújtotta lehetőséget, elérte, hogy a San Franciscó-i hatóságok 1980ban mint „elhagyott javat" az ő tulajdonaként jegyezték be a Holdat. Azóta Dennis Hope 700 hektáronként 16 dolláros, tehát igen kedvező áron 1700 telket adott el a Holdon. A vevők között olyan nevezetességek szerepelnek, mint Ronald Reagan exelnök és a neves színész, Clint Eastwood. Elkeseredett jogi vitára lehet számítani, mivel a nemzetközi szerződések kimondják, hogy a Hold egyetlen nemzet tulajdonát sem képezi. (P-a) Pusztul az őserdő Percenként 29 hektár trópusi erdő pusztul el bolygónkon: legyakrabban az elmaradott mezőgazdasági régiók lakosainak esnek áldozatul. Ez utóbbiak vagy tűzifának használják a kivágott fákat, vagy művelésre használják az erre amúgy alkalmatlan területeket - állapította meg a Nemzetközi Mezőgazdasági Kutatóintézet. Becslése szerint a világ trópusi erdeinek felét, azaz egymilliárd hektárnyi - Kanada területénél nagyobb kiterjedésű - erdőt fenyeget pusztulás. Bár a probléma köztudott, az ázsiai, dél-amerikai és afrikai erdők pusztítása tovább folytatódik. A kutatóintézet egyidejű intézkedéseket szorgalmaz, amelyek révén a parasztok jobban hasznosíthatnák a már megművelt földeket és új típusú, nagyobb hozamú trópusi fákat ültethetnének. Az intézet szerint ugyanis az erdőpusztításért nagyrészt az új - amúgy megművelésre alkalmatlan - vetésterületekre vágyó parasztok a felelősek. MTI Számtanból elégséges Az említett ünnepség egyik vendége a vallomás után megjegyezte: ha Waigel jobban odafigyelt volna a számtanórákon, sok mindentől megkímélhette volna a mostani német adófizetőket... Focus Theo Waigel: „korábban" nem voltam jó matematikus Theo Waigel (57), Németország pénzügyminisztere egy születésnapi ünnepségen a vendégsereg előtt vallotta be: korábban bizony nem volt túlságosan jó matematikus. Valóban nem - 1956-ban Waigel diák számtantudását „elégségessel" jutalmazta a krumbachi középiskola. Egy ilyen osztályzás után be kellett látnia, nem valósulhat meg álma a mérnöki karrierről. Waigel végül is jogot tanult és végzett, s miniszterként csinált karriert. A hikszoszok lova ók birodalmát, s állítólag ők ismertették meg az egyiptomiakkal a lovat. „A ló egy harci gép volt" állítja az expedíció vezetője, aki érdekes párhuzamot vont a múlt és a jelen, „a hikszoszok lovai és az orosz Scud-rakéták" között. Hírek szerint a „háború útján" talált Földközi-tenger Régészek egy csoportja 3700 éves lócsontvázra bukkant a Sínai-félszigeten végzett ásatások során. Szakértők valószínűnek tartják, hogy a hikszoszok idejéből származik. Mint ismeretes, e nomád ázsiai törzsek hódították meg az i. e. 17. században a fáraA csontvázat egy Rafah melletti erődítménynél találták. A szakértők szerint a lelet is bizonyítja, hogy i. e. 1700-ban már ismerték a lovat a Sínai-félszigeten. lócsontváz bemutatása után további „fantasztikus régészeti leletekre" lehet számítani. (F-s) Bombay a világ legzsúfoltabb városa Bombay, india pénzügyi és kereskedelmi fővárosa a legnagyobb népsűrűséget mondhatja magáénak a világon. 434 négyzetkilométernyi területen több mint 12 millióan zsúfolódnak össze. A halandósági mutató ití a legmagasabb India-szerte, 7,5 ezer lakosra számítva. Mintegy 7,2 millióan nyomorúságos bádogvárosokban, vagy egyenesen az utcákon tengődnek - idézte az AFP Kisan Mehtát, az indiai nagyváros megmentéséért alakult bizottság, a Save Bombay Committee egyik tisztségviaslőjét. Kilencmillió ember nem jut hozzá közvetlenül ivóvízhez sem. Bombay lakosai közül további kétmillió olyan többszintes épületekben él, amelyek közül mintegy száz dől össze évente, átlagosan 50 ember halálát okozva. Irodát bérelni itt a legdrágább a világon: többe kerül, mint Hongkongban vagy Tokióban. A hét egymáshoz kapcsolódó szigeten elterülő kikötővárost az Arab-tenger partján már a portugálok is kereskedelmi támaszpontként használták, az angol korona fennhatósága alá 1661-ben került mégpedig hozományként Catherine de Bragance és II. Károly házasságkötésekor. A Szuezi-csatorna megnyitása után Bombay még fontosabb kikötővárossá lépett elő, s különösen az 1860-as években a gyapot boom idején emelkedett magasra csillaga. Tőzsdéje az egyik legrégebbi, és a legjelentősebb Indiában. Légi és tengeri kikötője szintén a legforgalmasabbak közé tartozik. A város vezetősége azt reméli, hogy Bombay majd Hongkonggal és Szingapúrral is összemérhető pénzügyi központtá növi ki magát. Másrészről a Coopers and Lybrand brit tanácsadó cég tanulmánya szerint a városi hatóságok a naponta keletkező óriási szemétmennyiség (5500 tonna) 50-70 százalékát gyűjtik csak be. Bombay lakói különösen szennyezett levegőt kénytelenek belélegezni, amelynek széndioxid és szénmonoxid tartalma jóval meghaladja az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által még elfogadhatónak tartott értékeket. Az indiai nagyváros lakosainak 40 százaléka szenved a légszennyezéssel összefüggő problémáktól: homloküreggyulladástól, asztmától és bronchitisztől. A fertőzött víz, és a nagy esőzések viszont időről időre sárgaság-, malária-, tífuszjárványokat és más emésztőszervi megbetegedéseket okoznak. A rendőrség ugrásra készen áll, tartva a hinduk és muzulmánok közti összetűzésektől, amelyek bármikor kirobbanhatnak. Az 1992. december 6-i mecsetrombolás óta szinte napirenden lévő vallási összetűzésekben 1940-en vesztették életüket, a legtöbben éppen Bombayban. (1992. decemberében hindu szélsőségesek rombolták le az ajodhjai muzulmán mecsetet). MTI Vakáció kölcsönvillában Jósé Maria Aznarnak ez az első miniszterelnöki nyara. Elődjével, Felipe Gonzálezzel szemben aki az Andalúziában lévő Dona Ana nemzeti parkban szokta tölteni vakációját - Aznar és családja Valenciát választotta. A Castellón közelében lévő, tengerparti Oropesában egy olyan luxusvillát „talált", amelynek saját tengerpartja és kikötője van. A villa az egyik híres porcelángyár igazgatósági tagjáé és legfőbb részvényeséé, Jósé Sorianóé, ő hívta meg a kormányfőt nyaralni, pedig alig ismerik egymást. Az El Mundo jobboldali napilap értesülése szerint - amely az üzletemberhez közel álló forrásokra hivatkozik - Aznar tavaly nyáron a szomszédos villában nyaralt. Hatodik éve ugyanott, de akkor még alig volt köszönőviszonyban mostani vendéglátójával. A villa közvetlenül a tengerparton található, egy 2100 négyzetméteres területen. 600 négyzetméteres, kétszintes, 14 háló- és 3 fürdőszobával. Kert, úszómedence, saját tengerpart és kikötő. A települést is modernizálták: a helyi önkormányzat aszfaltoztatta és járdával látta el a villanegyedhez vezető utcákat, a telefonvállalat pedig beszerelt egy mobiltelefon-központot, és mindennek az ott lakók és ott nyaralók örülnek. Megoszlanak viszont a vélemények a biztonsági intézkedéseket illetően. Egyes helybéliek szerint a rendőrség és az állambiztonsági szervek jelenléte fokozza Oropesa általános biztonságát, mások viszont úgy vélekednek, a veszély is sokkal nagyobb, és hogy az Aznar család vakációját kísérő sajtó állandó jelenléte zavaró. Egyébként idén az előző spanyol kormányfő, Felipe González is „kölcsönvillában" nyaral, Palma de Mallorcán, Andratx kikötőjében egy híres építésznél. (Pan) Jósé Maria Aznar és felesége, Ana Botela úgy döntött, hogy a Castellón közelében lévő, tengerparti Oropesába mennek, s egy luxusvillában töltik idei szabadságukat. EPA/Die Presse-felvétel