Új Szó, 1996. augusztus (49. évfolyam, 178-203. szám)

1996-08-26 / 199. szám, hétfő

1996. augusztus 27. VELEMENY - TALLÓZÓ ÚJ SZ

Ó \ 5 | Mucsaiság Azt hiszem, joggal figyelmeztetnek az orvosok arra, hogy a szabadságolások utáni első napok fokozott veszélyeket rejthetnek az emberi szervezet számára. Az ellazult idegrendszer nem mindig tudja feldolgozni a hirtelen rászakadó stresszhelyzeteket, s könnyen „mattot kaphat". Háromhetes távollét után számomra is mellbevágó az egyébként sokszor elmondott felismerés, mennyire nincs ennek az országnak perspektivikus gondolkodási szintje, mennyire zárt körben kerengenek itt a gondolatok, mennyire lefelé húzó az egész miliő még 1995-höz viszonyítva is. A szlovák diplomácia sorra kapja a pofonokat. Hogyan reagál erre? Az egyedüli módon, amely a szlovák politikának már évtizedek óta a paranoiája: a magyar-magyar csúcs dokumentumát felemlegetve, jegyzékeket osztogat. Meg van sértődve, hogy a»USA, a NATO és az EU elvi politikát folytat s nevén nevezi a dolgokat. Arról pedig egy szót sem ejt, hogy a szlovák diplomácia egyik irányítója, Šesták államtitkár úr néhány héttel ezelőtt maga nyilatkozta a Národná obrodának, hogy Szlovákia előtt három út áll: az euroatlanti, a keleti és a balkáni kapcsolatok útja. Miért kell azon megsértődni, ha Nyugaton az ilyen kijelentéseket - és a kormány konkrét lépéseit - valakik komolyan veszik? Szlovákia egyik legnagyobb tragédiája, hogy nincs életképes politikai alternatívája. A nem kormányzó pártok lobbizási igyekezeteinek összefogása eleve halott terv. Szlovákiában a kormánypolitikát kell megváltoztatni; ha valaki a jelenlegi Mečíar-kormány politikája mellett kezd el lobbizni, úgymond, az ország érdekében, az hasonlóan furcsa helyzetbe kerülhet, mintha annak idején a Jakeš-ország felvételéért lobbizott volna. A NATO ugyanis nem elsősorban katonai tömb, hanem a demokrácia védelmére létrehozott politikai tömörülés: mit védene benne Mečiar kormánya? Olvasom Peter Weiss szuggesztív írását a Smeben, amelyben a színházi dolgozók - és tágabb értelemben az értelmiség - védelmére kel. Azt írja, meg kell őket védeni azoktól a vadorzóktól, akik most a kultúrát irányítják. Szépen hangzik. Bravó, Peter! Csak éppen azt felejtette el hozzátenni, hogy pár héttel ezelőtt épp az ő pártja dobott mentőövet ezeknek az általa sem úriembereknek tartott egyéneknek. Nem tartozik különb kategóriába egyik kolléganőjének a kijelentése sem arról, hogy Mečiar miniszterelnök szavahihetősége szerinte a közelmúltban csorbát szenvedett. Olvastam egy biológiai kísérletről, amelyben a mezei pockok tanulóképességét vizsgálták akképpen, hogy egy labirintusban megváltoztatták az élethez jutásuk pályáját. Állítólag húszezer próbálkozásra volt szükségük ahhoz, hogy rögzüljön bennük az új út képe. Kíváncsi vagyok, a DBP túlszárnyalja-e ezt a teljesítményt. Olvasom továbbá Slobodník úr már klasszikusan észbontó kijelentéssorozatának újabb ragyogó példányát. Az is bizonyítja a szlovákiai nemzetiségi politika magas szintjét, mondja, hogy itt magyar pártok is működhetnek. Csak a pontosság kedvéért: a magyar pártok működésének és Szlovákia nemzetiségi politikájának jelenleg az ég egy világon semmi köze nincs egymáshoz. A magyar pártok ugyanazon párttörvény alapján működnek, mint a többi párt, ugyanazon választási törvény alapján juttatták be képviselőiket a parlamentbe, s minden megnyilvánulásukra ugyanazok a törvények érvényesek, mint a többi pártra. Amennyiben a jövőben bármilyen módon előnyös helyzetbe hoznák a nemzetiségi pártokat, beszélhetnénk pozitív nemzetiségi megnyilvánulásról, s negatívról is, ha netán némely intézkedéssel hátrányosan érintenék őket. Slobodník úrnak és némely, hasonlóan veretes gondolatokat hangoztató társának a mondatai kapcsán egyébként gyakran jut eszembe a hatvanas évek egyik nagyon szomorú pesti vicce. - Hogyan tört ki az ötvenhatos ellenforradalom? - hangzik a vicc kérdésrésze. - Úgy, hogy az ellenforradalmárok visszalőttek a rájuk békésen lövöldözgető szovjet katonákra. Az is a mucsaiság része, hogy most hangsúlyoznom kell, ez a kis vicc ebben a kontextusban nem lövöldözésről és forradalomról szól, hanem arról, hogyan akarják egyesek a fehéret feketének eladni és fordítva. A legszomorúbb persze az, hogy vannak is, akik hisznek nekik. CSÁKY PÁL Auschwitzról 1944 teléig senki nem tudott „Az auschwitzi haláltáborban történt borzalmakról 1944 teléig semmit nem tudott - és nem is akart tudni - a világ." Ezt állítja Robert Graham jezsuita történész a torinói lapban megjelent interjújában. Az újság annak kapcsán szólaltatta meg a történészt, a Vatikán II. világháború alatti szerepének egyik legismertebb kutatóját, hogy II. János Pál pápa legutóbbi németországi látogatása ismét felelevenítette a vitát: vajon miért hallgatott XII. Pius pápa a háború idején a holocaustról. Az amerikai származású vatikáni történész szerint a Vatikán - csakúgy mint az egész világ - nem tudott arról, hogy mi történik Auschwitzban, a haláltáborokban. Az auschwitzi borzalmakról először 1944 áprilisában számolt be két szlovák zsidó. Sikerült megszökniük, s hazájukba visszajutva mindent elmondtak a szlovák zsidók vezetőjének, Naumannak. Bár Naumann hinni sem mert a hallottaknak, a szlovák zsidók értesítették budapesti barátaikat: ne engedjék deportálni magukat, jobb meghalni Magyarországon. „A két fiatal beszámolója alapján készítettek egy 80 oldala s jelentést, melyben megírták, hogy a a tábor gázkamráiban 1 millió 700 ezer zsidót öltek meg. A jelentést elküldték Kastner Rudolfnak, a budapesti zsidók védelmi csoportja vezetőjének, de ő nem tett semmit, hallgatott a jelentésről." A jezsuita történész szerint feltételezhető, hogy Kastner átadta a jelentést Eichmannak, a magyar zsidóknak nyújtott bizonyos segítség fejében. „Kastner valóban ki tudott menekíteni néhány zsidót Svájcba. De az ő története is titokzatos. A háború után Izraelbe ment, s itt egy magyar újságíró a németekkel való együttműködéssel vádolta meg. Bíróság elé állították, a tárgyaláson több bizonyíték is előkerült, majd Tel-Aviv egyik utcáján merénylő végzett vele." A szlovákiai zsidók vezetője, miután látta, hogy a Budapestre eljuttatott jelentés nyomán nem történik semmi, a vatikáni képviselethez fordult. Felkereste Giuseppe Burziót, a pozsonyi vatikáni nunciatura ügyvivőjét - folytatta Graham. A dokumentum Svájcon keresztül Madridba került, hogy onnan juttassák el a Vatikánba. A szövetségesek azonban 1944 júniusában bevonultak Rómába, és biztonsági okok miatt megakadályozták a Madriddal való összeköttetést. így a jelentés csak hónapokkal később, 1944 októberében jutott el a Vatikánba. Graham szerint nem a szlovákok által összeállított dokumentum, hanem a budapesti pápai nuncius jelentése miatt küldött 1944 júniusában XII. Pius pápa táviratot Horthy Miklósnak, mely táviratban elítélte, hogy Magyarországon ,vallási és faji okokból" üldöznek embereket. A távirat „nem zsidókat említett nyíltan, de ezeket a kifejezéseket használta" - hangsúlyozta Graham. „Sem a Vatikán, sem az egész világ nem tudott a gázkamrák borzalmairól" - állította Graham, hozzátéve azt, hogy a világ nem is akart tudni a haláltáborokról. „Szörnyűséges dolog volt: a zsidók ilyen atrocitások áldozatai lettek, a világ pedig nem tudott róla, amikor pedig tudhatott volna, senki sem akart hinni a híreknek. Maguk a zsidók sem beszéltek szívesen erről a kérdésről, hogy ne adhassanak érvet az amerikai antiszemitáknak: talán a zsidókért háborúzzunk?" „A lengyel titkosszolgálat egyik ügynöke, Jan Korski már 1942-ben bejutott a belzeci koncentrációs táborba, s szemtanúja volt a borzalmaknak. Amikor eljutott Londonba a lengyel fegyveres ellenállás képviselőjeként, mindent elmondott, amit látott, de nem figyeltek rá. Elutazott az Egyesült Államokba is, ahol elérte, hogy fogadja őt Roosevelt. Az elnök az amerikai Legfelsőbb Bíróság főbírójához küldte. Felix Frankfurter maga is zsidó volt, de meghallgatván Korskit, annyit mondott: ezt a történetet ő nem tudja elhinni" - mondta a jezsuita történész. La Stampa Jelcin betegségei Jelcin orosz elnök múlt csütörtöki nyilvános szereplésekor erős gyógyszerek hatása alatt volt, és számos jel utalt nagyon súlyos szívbetegségére - állapították meg német orvosok a televíziós felvételek tanulmányozása alapján. A német lap érdeklődésére Peter Vogel hamburgi ideggyógyász professzor elmondta, hogy az orosz elnök csoszogó járása, meglehetősen merev arckifejezése arra utal: erős kábító, nyugtató gyógyszerek hatása alatt állt. A professzor feltételezése szerint Jelcin vagy alkoholproblémájának kezelésére, vagy egy kezdődő Parkinson-kór csillapítására kapta a gyógyszereket. Jörg Ostermeyer szívsebésznek azt tűn föl, hogy az orosz elnök mereven lógatta a karjait, kissé hajlott háttal járt, s mindez súlyos állapotáról tanúskodott. Felpuffadt arca vesefájdalmak elleni kortizonkezelésre utalt. A szakember szerint a szívműtét Jelcinnél nagy kockázatokkal járna, mert májzsugorban és veseelégtelenségben is szenved. Az alkoholizmus szívizomgyengeséget okozhatott, s ilyen esetben nem segít a szívritmus-szabályzó, hanem szívátültetésre van szükség nyilatkozta a professzor. Bild am Sonntag ITTHON TÖRTÉNT -7 NAP ALATT B PÁRTTAGTOBORZÁS - ÁLLAMI PÉNZEN. Néhány hónapja, hogy eljutottak hozzánk az első kósza hírek a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (akkor még szégyenlős) tagtoborzás! akciójáról. Állásvesztés előtt álló óvodai tanítónőnek felajánlották, lépjen be a HZDS-be, és nyomban megteszik igazgatónak. Államigazgatási hivatalban kiszivárogtatták, hogy rövidesen létszámcsökkentés lesz, de néhány bennfentes azonmód azt is megsúgta az embereknek, hogy semmitől sem kell tartaniuk azoknak, akik tagjává válnak a Győzedelmes Mozgalomnak. Volt, aki elhitte, hogy ez megtörténhet, volt, aki így reagált: elképzelhetetlen, hogy ez - nem egészen hét esztendővel a pártállam összeomlása után bekövetkezzék. Azóta, hogy Augustín Marián Húskától, a legerősebb kormánypárt alelnökétől, egyébként a parlament (tehát a végrehajtó hatalmat ellenőrizni hivatott szerv) alelnökétől megkérdezték, igaz-e, hogy a fentiekben említett módon gyarapítják tagállományukat, már senki sem kételkedhet abban, hogy visszatérőben van az állampárt. Ugyanis, lefegyverző őszinteséggel, imigyen válaszolt: „Valóban erősíteni akarjuk a tagsági bázist." Nem a véletlen műve, hogy éppen most akarják erősíteni. Erre soha jobb alkalom nem kínálkozik, mint az új kerületek és járások kialakítása utáni időszak, amikor (káderszempontból is) minden cseppfolyóssá vált a közigazgatásban. Olyan hónapok következnek, amikor bárkivel bármely pillanatban különösebb indoklás nélkül közölni lehet, hogy feleslegessé vált. Emberek tízezrei kerülnek kiszolgáltatott helyzetbe, így nem lesz nehéz dolguk a HZDS tagtoborzóinak. Az egzisztencia megtartása érdekében - erre mérget vehetünk - sokan lesznek, akik a „belépni? - nem belépni?" kérdési rövid úton megválaszolják. Pontosan úgy, ahogy azt 1970-ben, Husákék országlása idején is telték. Megvan ennek a maga mechanizmusa; először a szakmailag és morálisan leggyengébbek hódolnak be, és ez majd a közigazgatás színvonalára is rányomja bélyegét. A szellemi toprongyok kerülnek ismét vezető pozícióba, a gerincesebbek pedig legfeljebb abban bízhatnak, hogy, mint minden rezsim, egyszer ez is megbukik. INOGNAK A BÁRSONYSZÉKEK? A miniszterelnök kormányának háza táján annyi botrány robbant ki 1994 ősze óta, hogy ez alatt az idő alatt akár egy tucat miniszter és más főhivatalnok menesztése is indokolt lett volna. Ehhez képest eddig semmi sem utalt arra, hogy Mečiar bármilyen módosításra is készülne a hatalomgyakorló csapat összetételében. Ez elsősorban azt tükrözi, hogy nem működik a végrehajtó hatalom parlament általi ellenőrzése. Hogyan is működhetne, amikor a képviselőház valamennyi bizottságának élén koalíciós politikus áll? A kormányfő számára nem okoz sok gondot, hogy a sajtó és az ellenzék időről időre tiltakozik a kizárólagos többségi hatalomgyakorlás ellen. Arra viszont már fel kellett figyelnie Mečiarnak, hogy a nyugati kormányok nemtetszését is kiváltotta ez a politizálási stílus. Brüsszelben és Washingtonban nem így képzelik el azt az országot, amely a NATO és az Európai Unió tagjává akar válni. Minden bizonnyal ez játszott közre abban, hogy a kormány kiszivárogtatta: néhány miniszter rövidesen kénytelen lesz megválni tisztségétől. Arra, hogy a Nyugat a nyár folyamán egyértelműen Pozsony tudomására hozta a kifogásait, elsősorban az ország nyugati struktúrákba való integrálódása előkészítéséért felelős miniszterek fizetnek rá. Jozef Kálmánról és Katarína Tóthováról van szó. Különösen az utóbbira lehet sok mindent „rákenni", hiszen Tóthová - miniszterelnök-helyettesként - a szlovák jogrend európaizálásáért lenne felelős. Irányításával olyan törvényeket készítettek elő (például a Büntető Törvénykönyv úgynevezett köztársaságvédelmi paragrafusait), amelyek egyáltalán nem illenek bele az európai jogrendszerbe. „Jól értesült forrásokból" származó hírek szerint Hudek belügyminiszter neve is a menesztendők listáján szerepel. Neki is sok van a rovásán. Az csak a jéghegy csúcsúi jelenti, hogy valaki rögzítette és közhírré tette a Lexa titkosszolgálati főnökkel folytatott beszélgetését. Pozícióját főképp az teszi tarthatatlanná, hogy bizonyítható, a vizsgálótisztek leváltásával lehetetlenné tette ifjabb Michal Kováč elrablása körülményeinek tisztázását. Gyökeres változás akkor sem várható a hatalomgyakorlási stílusban, ha a kormány átalakításával kapcsolatos hírek igaznak bizonyulnak. Csak azok távoznak, akiknek helyzete már vagy tarthatatlanná vált, vagy akik menesztésével bűnbakot kíván Mečiar kreálni. Szlovákia problémái nem csak abban gyökereznek, hogy Tóthová, Kalman vagy Hudek bársonyszékben ül, hanem elsősorban abban, hogy szélsőséges jobb-, illetve baloldali politikai erők országépítési ízlésén múlik az ország haladásának iránya. Istentelen színjáték - nemcsak a minisztériumban Szétfröccsentek újra Nagysurányban a rágalmazások az állítólagos magyar irredentizmusról, szajkóztak ismét légből kapott magyar veszedelemről. Mindezt alaposan kicifrázva féligazságokkal és manipulált adatokkal. Az alaphangot a szlovák kormánylap többnapos magyarellenes össztüze adta meg, melynek során a bértollnokok valósággal hergelték a közvéleményt. Ettől a sistergő indulatlávától valószínűleg még Jozef Markuš, a Matica slovenská elnöke' is visszahőkölhetett, mert pénteken ugyanabban az újságban józanságra intette a dél-szlovákiai városkába készülődő, s a korábbi cikkektől vélhetően begőzölt honfitársait. Mindhiába, a nagysurányi indulatokat ő aztán végképp nem tompíthatta, hiszen e nyomásgyakorló rendezvény egyik értelmi szerzője. Leginkább a bibliai bölcsesség jut az ember eszébe, amikor a tegnapi nagysurányi gyűlésről olvassa a beszámolókat. Uram, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek... Valóban. Nem zárom ki,"hogy a Dél-Szlovákiában élő szlovákoknak esetenként lehetnek bizonyos gondjaik amiatt, hogy egy településen kisebbségben élnek. Ám ezek kizárólag egyéni, legfeljebb egyedi problémák. Hazugok ugyanis az évtizedek óta makacsul terjesztett fámák, például az, hogy errefelé, egyes üzletekben valamiféle magyar nacionalizmus megnyilvánulásaként nem szólalnak meg szlovákul, sőt: ki sem szolgálják a szlovákokat, hiszen manapság a boltokban aztán igazán örülnek minden vásárlónak. Ugyancsak nem helytállóak azok az állítások, hogy több mint háromszáz vegyesen lakta dél-szlovákiai településen nincsenek szlovák misék. A kisiskolák megszüntetését pedig a hetvenes évektől kezdve a hazai magyar gyerkőcök sokkal inkább megsínylették, mint a dél-szlovákiai szlovák nebulók. S ugyanígy tételesen cáfolhatók az itteni szlovákok asszimilációjáról terjesztett más csúsztatások is. Egyetlen olyan hazai magyar autonómiatervezetet vagy javaslatot sem olvastam, ahol ne gondoltak volna messzemenően a dél-szlovákiai szlovákok természetes jogaira, amelyek kizárnának bárminemű diszkriminációt. Vagyis ilyen vonatkozásban a mai állapotokat tükröznék, hiszen Dél-Szlovákiában ma is békességben, nemzetiségi konfliktusok nélkül élnek együtt magyarok és szlovákok. Ezért hamisak a nagysurányi panaszok és jajkiáltások, mert nem valóságos sérelmeket, s nem is bárminemű veszélyhelyzetet tükröznek, hanem a kétségtelenül létező egyéni gondokat manipuláló és azokat tudatosan dramatizáló néhány hivatásos uszító sötét szándékait visszhangozzák. A Nagysurányba csődített emberek többsége, sajnos, nem veszi észre, mennyire manipulálnak velük. Még a kormányfő is, hiszen ha a politikai helyzet úgy kívánja, akkor teljesíti szinte minden követelésüket, ha meg nyugati diplomatákkal tárgyal, akkor akár szélsőségesnek is minősítheti őket. Amikor szinte kizárólag csak az észak-szlovákiai földműves-szövetkezeteket támogatják, s amikor a kormány döntése értelmében a déli járásokban tizenhét körzeti hivatal megszűnik, KözépSzlovákiában pedig jórészt átalakulnak járási hivatalokká, akkor ezek és más diszkriminatív intézkedések bizony sújtják a dél-szlovákiai szlovákokat is. Gondolt-e vajon valaki erre Nagysurányban? S eszébe jutott-e ott valakinek, hogy erélyes tiltakozásra leginkább a hazai magyaroknak vannak súlyos okaik, hiszen az agresszív kulturális minisztériumi gőzhenger pénteken újra belénk taposott, amikor megszüntették a komáromi Jókai Színház jogalanyiságát. Nem történt semmi, csak ésszerűsítünk, összevonunk, hallom naponta, hetente a minisztérium cinikus válaszát, valahányszor újabb kulturális szörnyszülöttet löknek a világra. Nem történt semmi? Dehogynem, hiszen Hudec uramék ideológiai kalodába zárják a kulturális intézményeket, ők döntik el ezután, hogy mire adnak pénzt, más szóval: milyen műveket mutathatnak be a társulatok, s döntő szavuk lesz abban is, hogy kik léphetnek fel az intendánsok által felügyelt épületben. Nem történt semmi? Dehogynem, hiszen Hudec uramék teljesen lepusztították a hazai magyar kulturális életet: csaknem teljesen ellehetetlenítették a Csemadok országos szerveinek a tevékenységét, bekebelezték két színházunkat és félhivatásos népművészeti együttesünket, egyik legpatinásabb múzeumunkat, magánosított kiadóinkat is szeretnék lefejezni, ismét politikai nyomást gyakorolnak még amatőr együtteseinkre is. Ezt az ideológiai tobzódást nem nézhetjük tétlenül, viszont nem lenne célravezető, ha válaszlépéseinket a nagysurányihoz hasonló indulatok és gyűlölködések határoznák meg. A diktatúra a kisebbségi létet és a kultúrát veszélyezteti mindig a legsúlyosabban. Most sincs ez másképp, ám még ilyen körülmények között is tudatosítanunk kell, hogy minden tisztességes szlovák, szlovákiai magyar és más állampolgár gondjait, keserveit alapvetően ugyanaz a rezsim okozza. Ezért kell összefognunk, hogy élve állampolgári jogainkkal mielőbb véget vessünk ennek az istentelen színjátéknak. A kulturális minisztériumban. És Szlovákiában.