Új Szó, 1996. augusztus (49. évfolyam, 178-203. szám)
1996-08-21 / 195. szám, szerda
1996. augusztus 21. KÖZÉPISKOLÁSOK OLDALA ÚJS ZÓ9J m m DOBOZBA ZART VILÁG Internet V Pár nappal ezelőtt Lipták Kriszti(án) barátom és az Eurotel jóvoltából behatóbban tanulmányozhattam a világot átfonó (vagy átfogó?) pókhálót, az internetet. Már korábban is amatőrködtem a hálózaton, de ez most más volt. Teljes 12 óra állt a rendelkezésemre, hogy kicsit belekukkantsak ebbe az elvarázsolt világba. Azt mindig is sejtettem, hogy az internet-betegség számomra is elég veszélyes dolog, hiszen egy csomó információ, meg miegyéb azért hatással tud lenni rám. A www oldalait lapozgatva csak ámultam-bámultam. Rengeteg sokat megtudtam és frankóra élveztem az egész szitut, hogy én most „bárhová" betekintést nyerhetek, szinte minden fontosabb információ a lábaim előtt hever. Aztán (kisvártatva) sikerült - persze külső segítséggel - azt is megcsócsálni, hogy mit is jelent tulajdonképpen az a hálózaton folyó multimédiás telefonbeszélgetés, hogy a levelezést már ne is említsem. Ugyanis reggel nyolc-kilenc óra körül az emberek kezdtek fölkelni (gondolom), bekapcsolták a számítógépeiket és persze az első dolguk a „netezés" volt. Teljesen ismeretlenül megismerkedtem például Tóth Attilával meg az öccsével Kassáról. Aztán Angelóval is dumcsiztam, bár ő Tokióban volt (oda utazott két éve San Franciscóból). Aztán még egy szekérnyi ember következett utánuk a világ minden tájáról - persze mindegyikük beszélt (írt) magyarul. Megkérdeztem tőlük, tudják-e, hogy mi az az ÚJ SZÓ, mert ugye, mondjuk Californiában nem hiszem, hogy a postás kihordaná. Nagy csodálkozásomra azért a többség tudta. Leg többjük Magyarországon született, így hallottak a lapról. Igyekeztem terjeszteni a Nagyszünetet, azt mondták, hogy ezután majd olvassák. Csak Debbie-vel (Ohio állam) nem beszéltem az oldalról, mert vele „angolul" leveleztem. Azért írom idézőjelben, mert neki ugyan ez az anyanyelve, de én az angol tudásommal egyelőre nem nagyon ugrálhatok. Azért lehet úgy is dumcsizni. A levelezéseknél a legjobban a már bevett szokások, meg a hálózaton használatos zsargon tetszett a legjobban. Például egy vicces megjegyzés után, vagy egyszerűen, ha mosolyogsz, akkor így fest a sorvégi jel:) - egy mosolygós pofi. Persze ennek kismillió változata van, egy csomó hangulatot ki lehet fejezni vele. Meseszép. Már sajnálom, hogy nem nyomtattuk ki a levelezéseket, sajnos sok-sok oldal volt. Tizenkét óra azért mégiscsak hosszú idő, bár nekem csak perceknek tűnt. Valahogy elfeledkeztem a külvilágról. Arról, hogy van kaja, pia, vannak fák, az égen felhők, emberek körülöttem, egyáltalán, hogy vagyok. És eszembe sem jutott, hogy akár egy percre is elengedjem a billentyűzetet. Soha! Aztán a ténykedéseimre szánt idő leteltével (mikor a Kriszti mondta, hogy izé, megyünk) nem nagyon értettem, hogy hova, és egyáltalán hogyan lehet csak úgy innen elmenni. Aztán visszazökkentem a hétköznapokba. Láttam a fákat, meg ilyesmi, megint hús-vér ember voltam. Megmaradt egy csomó emlék, némi tudást is összeszedtem, meg gyakorlatot. Rájöttem egy dologra: nem igazán szabad ezt kihagyni, mondjuk az életemből. Egyszóval (még nem tudom hogyan), de nemsokára találkozunk a hálózaton! Talán úgy is, hogy az Új Szó, s vele a Nagyszünet is bejut erre a csodálatos információs sztrádára. L TOP DUMA Nem tudom, hogy Te hogy vagy vele, de nekem a Roxana név mindig Is tetszett és azt hittem, hogy sosem találkozom Ilyen nevű csajszlval. Csak egy filmet láttam ilyen címmel, az Is szuper volt. Nos, a most következő topl dumcslk beküldője, egy új Nagyszünet író/olvasó: Roxana (Roxl). - Ha még egyszer hátra fordulsz, Kiköttetlek! - Úgy bámultok, hogy esküszöm, hozok egy fényképezőgépet! - Ha aludni akarsz, kiküldelek! - Hogy került ez a tábla ilyen lentre? - Amit állítok, annak ülnie kell! - Hány patája van a malacnak? A ZOLTÁN AZT ÜZENI Most rendhagyóan Ide is kontárkodom külön szöveggel, mert nem akartam elrontani a kerek (?) sIntérnetes írásomat. Nos, arról van szó, hogy köszl-köszi Z. Németh Pista nevében Is sok érdeklődést, amit tanúsítottál a könyvek Iránt. Sajnálom, ha Neked pont nem Jutott, de mint említettem: érkezési sorrendben lehetett megnyerni azokat. Mostanra már biztos a kezében fogja az új könyvét (talán már el Is olvasta): SZOLOCSI Gyula (Alistál), MIKUS László (AlsószeII), HORVÁTH Ivica (Dunaszerdahely), MÉSZÁROS István (Érsekújvár), PÁL Éva (Kassa), VIRÁG Andrea (Dunaszerdahely), OROS László (Felsőszell), Illetve a továbbra is Inkognitóban maradni akaró WINONA W. Gratulálok! És még valami (hogy ne felejtsd el): rajzodat, fotódat, írásodat várom. Levonót küldök Neked, ha küldesz felbélyegzett válaszborítékot. Gyere, írj! Szia, kedves Roxii Nagy sikernek könyvelem el (és most nőttem vagy két centit), hogy el tudtam érni (és ez most biztosan beképzelten fog hangzani), hogy valaki a 47-edik szám után írjon! Szuper! Anyudnak sok-sok boldog szülinapot kívánok! Mivel jó fiú vagyok, remélem továbbra is írsz. Szia, Ivica! Remélem, hogy tetszik, a levonó, amit a T£ rajzodból csináltam. A szöveget kicsit megváltoztattam (leegyszerűsítettem), és kicsit megtördeltem az egészet. így most már van egy közös (de elsősorban a Tied persze) alkotásunk. Ez egy nagy(szünet) produkció! Helló, Pataky Mary! Köszi az igyekezeted, már ami a verseket illeti. Igyekszem közölni belőlük... Szia, H.M.! Remélem senkinek nem okozol maradandó sérüléseket, már ami az autósulit illeti. Megmegy az, nekem is megment. Meló mellett fogok továbbtanulni szeptembertől, és nagyfödémesi vagyok. Igen, én már szabadságoltam, kipihentem magam: Horvátországban, a tengerparton. Jó pihenést Neked is! Kedves Molly! Sajnos, könyvvel nem tudok szolgálni, azt elnyerték előled a gyorsabb emberkék. Sajnálom. A levonóhoz csak a válaszborítékod kell... Remélem-azért még olvasod továbbra is a Nagyszünetet! Hi T(é)l Há' végre T(é) írsz! Szegény srácokat megint butítottátok. El tudom képzelni, hogyan epekedtek utánatok. Olyanról még nem hallottatok, hogy állatvédelem? További jó kikapcsot és a D(é)-nek is üdv! Üdv, Denisza! Most meg „Zoli zolg" lettem. Úristen! A hívők földjét küldjed, hogy az illetőnek, aki kérte, közölni tudjam. Kösz, rendes vagy. Helló, LA.! A verseid tetszenek, bár nehezen olvashatók. Ne haragudj, hogy ilyet kérek Tőled, de próbáld meg úgy írni a következő (remélem minél előbbi) leveledet, hogy 100 százalékra el tudjam olvasni. Nem miattam, a versek épsége miatt. Kár lenne őket egy ilyen műhibával megcsonkítani, elrontani. Még egyszer bocsi és kösz'! Szia, Jodie! Köszi a rajzi, kérdésre a válasz. Tetszik a fiúkról az eszmefuttatásod, a szépfiúkat minél előbb közlöm. Szász", Zsuzsa! Én is sajnálom, hogy nem tudtál eljönni a KLIKK buliba, bár mint írod, fölfedeztél a Hírmagazinban. Hogy én szimpatikus? Ne nevettess! Örülök, hogy olvastál tőlem a Nagyszünetelésen kívül mást is. Ekecsről mentetek Pannonhalmára biciklivel? Strapa lehetett. Bár ha beleszámítom a söröket... Nem lehetett rossz. Helló, Juli! Zolti? Most ez az új név? A Zsoltik ehhez mit szólnak? A Pen Friends-es srác címét előkeresem Neked, pontosabban a jövő heti JUBILEUMI Nagyszünetből megtudod, hogy hol találod meg azt. Ez most így olyan titokzatos... DIÁK MURPHY IDŐEGYSÉG DEFINÍCIÓ Egy perc az az idő, amíg a tanár kiválasztja a felelőt. Kiegészítése: A tanárnak! GÁLIK PÉTER Szerelem első látásra Verőfényes nyári nap volt. Finoman sétálgattam a parkban, és a körülöttem rohangáló embereket figyeltem. Mindenki igyekezett valahová. Aktatáskás mukik, hibbant kocogok, kisfiúkkal ordibáló palik, pletykázó asszonynépek. Néhol értelmesebb lény is feltűnt: padokon beszélgető szerelmespárok, fűben heverésző kismamák és kispapák porontyaikkal körülövezve, kutyáikat sétáltató nőnemű lények. Az egyik feltűnően jól nézett ki. Felém sétált, majd tőlem úgy öt méternyire leheveredett a pázsitra. Mit volt mit tenni, én is elnyúltam a gyepen. Hogy nézett volna ki, ha állva bámultam volna őt? Ezért szeretem a parkot. Mindig alkalom nyílik egy kis kötetlen fjörtre. Nem! Ez nem csak flört. Úristen, ahogy néz! Teljesen bezsongat. Na, ne! Ahogy kecsesen megrázta a fejét, a szél belekapott omló szőkeségébe. Hah, megint engem néz. Ez nem lehet igaz! Tisztán láttam, amint csábosán végighúzta rózsaszín nyelvét az ajka vonalán! Döntöttem. Szerelmes vagyok. Ekkor egy árnyék magasodott fölém. - Helló! - dörmögte. - Mit csinálsz? A barátom volt az, Herceg. A baráti körben legalábbis így hívtuk. - Szerelmes vagyok - vakkantottam csak úgy oda félvállról. - Kibe? - érdeklődött. A fűben incselkedő szőkeség felé böktem a fejemmel. - Lysába?! - adott hangot csodálkozásának. - Te ismered? - bámultam rá. - Naná, belevaló szuka! - Aha - sóhajtottam. Ekkor valaki Hercegért kiáltott. - Na - szólt - mennem kell. Várnak. - Ezzel elsuhant. - Aha - fűztem hozzá, majd ismét a szőkeségnek szenteltem a figyelmemet. Most már a nevét is tudtam. Lysa. Hm..., milyen gyönyörű név. Oké! Rászánom magam, és odamegyek. Megigazítottam a bajszomat, majd felemelkedtem, hogy elinduljak, amikor egy behemót alak ténfergett oda Lysához. Az én Lysámhoz! Leheveredett mellé a pimasz betolakodó, majd molesztálni kezdte. Láttam, hogy Lysának nincs ínyére a dolog, ezért úgy döntöttem, közbelépek. Igaz, a gaz ellenség valamivel nagyobb példány volt, mint én, de bennem végtére is nemesi vér csörgedezik. Fel hát! Átpattantam az utamba kerülő fapadon, majd a betolakodó elé vetettem magam. Láttam Lysa szemében a megkönnyebülést, mikor a molesztáló gyáván megfutamodott. - Én Lysa vagyok - susogta újdonsült barátnőm. - És téged hogy hívnak, hős megmentőm? Torkomon akadt a lélegzet. - Izé... - nyökögtem. - Az én nevem Astor von Buckingham. De a barátaim csak Astornak szólítanak. - Derék Astorom! - rebegte. Odáig voltam az örömtől. Kellemesen átbeszélgettünk vagy egy órát, amikor valaki a nevemet kiáltotta. Felkaptam a fejem. A fene, mennem kell! E lehangoló tényt Lysával is közöltem. Persze, nemeshez illő modorban. Sajálkozva felsóhajtott. - De ugye még találkozunk? kérdezte reménykedve. - Egész biztosan - nyugtattam meg. Búcsúzóul közelebb húzódtam hozzá, s orromat az övéhez érintettem. Kéjesen felsóhajtott. - Astor! Lábhoz! - csattant egy hang. Felkaptam a fejem. - Megyek! Hiv a gazdi - szóltam. - Igen - rebegte Lysa. - Akkor holnap. Felpattantam, majd boldog vakkantással a gazdámhoz iramodtam. Felcsatolta a pórázomat, majd elindultunk a kocsi felé. Még utoljára visszapillantottam. Lysa bánatosan nézett utánam, majd nőnemű gazdija lábához heveredett, és egészen a kocsiig követett pillantásával. Az ablakon keresztül még egyet búcsúzóul intettem a mancsommal, majd kihajtottunk a parkból. Hah! De szép dolog a szerelem. A SÜKET CSALÁD ÉLETE Hosszú várakozás után megint folytatódik a család élete. Eodórka: Egyetek, hogy legyetek! Omika: Sose mondtad, hogy méhes vagy. Eodórka: Nem úgy eszik, ahogy veszít. Ibor: Jól kifogtunk a halon! Omika: Nem érdemes rágózni rajta... Eréz: Na, most kell a kel? Eodórka: Ha nem adod, bekaptam! Eréz: Addig érjen a szád. Ibor: Lássuk a medvét... aki sütni tud! Eréz: A zsákom meg hátramaradt. Ibor: Nem veszek meg! Zsákbazacskót?! Eréz: Hogy oda ne rohadjak! Ibor: Megyek inkább virágot látni... MÉSZÁROS ISTVÁN (ugye folyt, köv.?!) Nagyszünet... nem lehet kihagyni. (Jodie rajza) A Nagyszünetet szerkesztem. Leveledet szívesen veszem (ha nem túl drága), de nehogy azt hidd, hogy visszaküldöm (minek?). A Nagyszünet címe megegyezik az ÚJ SZÓ-éval (pont ők veszekednének), de a borítékra írd rá, hogy Nagyszünet. KAPRINAY ZOLTÁN