Új Szó, 1996. augusztus (49. évfolyam, 178-203. szám)

1996-08-21 / 195. szám, szerda

2 ] (JJ SZŐ BELFOLD - KÜLFÖLD 1996. augusztus 21. RÖVIDEN A szakszervezetek III., októ­berben' sorra kerülő kongresszu­sának előkészítése volt a szak­szervezeti konföderáció elnök­sége tegnapi pozsonyi tanács­kozásának fő napirendi pontja, s foglalkoztak a konföderáció közgyűlési határozatai teljesíté­sének ellenőrzésével is. Ján Sitek védelmi miniszter George Alfred Joulwan tábornok­nak, a NATO európai erői főpa­rancsnokának meghívására ma és holnap Belgiumban, a NATO európai erőinak főparancsnok­ságán tesz látogatást. A minisz­ter megtekinti az IFOR-erők koor­dinációs központját, és találko­zik Gonnar Lange tábornokkal, a Békepartnerség koordinációs sejtjének igazgatójával is. TA SR Cigányverekedés A rendőrség vetett véget a ro­mák között kitört verekedésnek a .losonci járásbeli Trenc község­ben. Tibor Kuruncz\, a losonci já­rási nyomozóhivatal igazgatója szerint az egyik verekedőt kórház­ba kellett szállítani és megműte­ni, s néhányan könnyebb sérülé­seket szenvedtek. A rendőrség többüket letartóztatta. Egyelőre nem igazolódott be a gyanú, hogy a súlyosan megsérült 35 éves M. B.-t azért támadták meg, mert ko­rábban a falu egyik, bűncselek­mény elkövetésével vádolt lakosa ellen tanúskodott. A verekedés a helyi vendéglő előtt tört ki apa és lánya között, majd egy rokonuk házának udvarán folytatódott. A bosszúálló vasrúddal a kezében érkezett a helyszínre, és fejbe ver­te a saját bátyját. Könnyű sérü­. lést okozott neki, de abban a pil­lanatban kitépték kezéből a ru­dat, és máris neki kellett véde­keznie. A tanúk szerint többen és legalább húsz percen át ütlegel­ték áldozatukat. TA SR Keresik a megtalálót Egy rendkívül fényes meteorit mozgásának megfigyeléséről szóló üzenetet vett fel augusztus 11-éről 12-re virradó éjszaka a ri­maszombati Gömör-Kishonti Csil­lagvizsgáló telefonos üzenetrög­zítője. A szöveg szerint lehetsé­ges, hogy a meteorit lehullott, és azt meg is találták. „Mivel névte­len telefonüzenetről van szó, s nem ismert a közlő a címe és a telefonszáma sem, kérjük a meg­találót, hogy lépjen velünk kap­csolatba" - mondotta a sajtóügy­nökség munkatársának Pavol Rapavý, a szóban forgó csillag­vizsgáló igazgatója. A Gömör-Kis­honti Csillagvizsgáló címe: 979 80 Rimavská Sobota, p. p. 23. Te­lefonszám: 0866/247 09, fax: 0866/25191. TA SR A KORMÁNY ALDASAT ADTA AZ OKTATASI TORVENYRE Szülői hozzájárulás: októbertől 2470 korona lesz A pénzügyminisztérium kifogásai ellenére a kormány Jóvá­hagyta a munka- és szociális ügyi tárca Javaslatát az egyko­ri gyermekgondozási segély helyébe lépett szülői hozzájáru­lás emelésére. Ha a tervezetet a parlament is megszavazza, úgy októbertől 2470 korona a szülői hozzájárulás a Jelenle­gi 1470 korona helyett. Az összeg azonban továbbra sem éri el a minimálbér mértékét, amely Jelenleg 2700 korona. és a felsőoktatási intézmények tanárai, tudományos munkatár­sai körében nagy visszhangot és ellenkezést kiváltó törvényterve­zetet a felsőoktatási intézmé­nyekről. Ők a törvénytervezetet az eddig beterjesztett változatok kö­zül a legrosszabbnak tartják. El­lentétben Marián Tolnayval, az oktatásügyi tárca illetékes osz­tályvezetőjével, aki azt „Európa egyik legdemokratikusabb és leg­liberálisabb tervezetének" nevez­te. Az osztályvezető tegnap, a kor­mányülés szünetében megtartott UJ Szó-tudósítás Oľga Keltošová tárcafőnök az újságíróknak elmondta, hogy az idei emelt kifizetéseket - ame­lyek összesen 465 millió koronát tesznek ki - a tárca költségveté­séből fedezik. Tájékoztatása sze­rint jelenleg 153 ezer személy ré­szesül ilyen állami juttatásban. A pénzügyi tárca az állami költség­vetésre hivatkozva ellenezte a módosítást. Jóváhagyta a kormány az egye­temek és főiskolák tanácsában sajtótájékoztatón kijelentette, hogy a kormány nem tekinti part­nernek a felsőoktatási intézmé­nyek tanácsát, amelyet társadal­mi szervezetként még be sem je­gyeztek. igy voltaképpen azt sem tudtuk meg, hogy meghallgatta-e, pontosabban megszívleltem a ka­binet az egyetemek és főiskolák képviselőiből álló testület észre­vételeit, módosító javaslatait. Annyi mindenesetre kiderült az osztályvezető szavaiból, hogy a komáromi és a királyhelmeci vá­rosi egyetemnek a törvény hatály­ba lépése után kérvényeznie kell a bejegyzést és a működés enge­délyezését. A pénzügyi tárca közzétette az állami költségvetés féléves alaku­lását. A hiány 6,1 milliárd korona volt. Az év végére tervezett hiány 27 milliárd korona. (gágyor) A LELESZIEK KITARTANAK Az emlékmű a helyén marad Mint arról hírt adtunk, a Csemadok leleszi helyi szervezete tegnapra halasztotta az általuk emelt mlllecentenárluml emlékmű ügyét, ugyanis ekkor járt le az emlékmű eltávolí­tására megszabott határidő. A községi hivatalban reggeltől várták a „törvény embereit", de senki sem Jelentkezett. bírsággal sújtjuk. Azért a hivatalt, mert nem tett eleget kötelességé­nek, vagyis nem kérte ki az épí­téshez szükséges engedélyt. Ha a megszabott határidőn túl az emlékmű továbbra is a helyén marad, újabb 14 napot jelölünk ki, de ekkor már egymillió koro­náig terjedő bírságot is kiszabha­tunk - tájékoztatott Michal Mi­chalčik. - Ha ennek a felszólítás­nak sem tesznek eleget, kényte­lenek leszünk mi eltávolítani az emlékművet, természetesen az ő költségükre - jelentette ki kate­gorikusan a hivatalvezető. Mind­erről a községi hivatalt még nem UJ Szó-tudósítás Később kiderült, hogy a járási hivatal környezetvédelmi és épít­kezési osztálya királyhelmeci ki­rendeltségének vezetője járt a községben, és személyesen győződött meg arról, hogy az em­lékmű továbbra is a helyén maradt. - A községi hivatal és a Csema­dok helyi szervezete a megsza­bott határideig nem tett eleget fel­szólításunknak. Ezén újabb 14 napos határidőt szabtunk az em­lékmű eltávolítására. A határidő meg nem tartásáén a községi hi­vatalt 200 ezer koronáig terjedő tájékoztatta, mert a végzést csak ma postázzák. Mi viszont megtet­tük. - Ez ellen megtesszük a szük­séges törvényes lépéseket ­mondta Papp Barnabás polgár­mester. - Az emlékmű pedig a helyén marad, mert támogattuk az építését, és továbbra is ehhez tartjuk magunkat. Úgy vélem, a felirat nélküli kopjafa senkit sem irritálhat a községben, de még az idelátogatókat sem, akik esetleg egy szép képzőművészeti alke tásként könyvelhetik el, és nem a nemzetiségek közötti ellentét szí­tásának jelképeként. A Csemadok vezetőségének tagjai valamennyien kiállnak az emlékmű mellett. Úgy döntöttek, hogy nem bontják le. Nincs szán­dékukban áthelyezni, illetve eltá­volítani. (kat.) Nem tudni, ki parancsol (Folytatás az 1. oldalról) lévő két napban hagyja el a láza­dók által ellenőrzött csecsen fővárost. Konsztantyin Pulikovszkij tá­bornok az Interfax hírügynökség által idézett nyilatkozatában kilá­tásba helyezte, hogy a szövetsé­gi csapatok minden rendelkezé­sükre álló erőt és eszközt bevet­nek a készülő offenzívában. Ad­dig is az orosz hadsereg biztosí­tani fogja, hogy a lakosság északkeleti irányban elhagyhas­sa Groznijt. Az orosz belügymi­nisztérium egyik szóvivője sze­rint Pulikovszkij azért döntött így, mert a csecsen lázadók - a hét végi tűzszüneti megállapodás el­lenére - folytatták előrenyomu­lásukat a városban. Kérdéses viszont, hogy Puli­kovszkij végrehajthatja-e dönté­seit, hiszen hétfőn este Moszk­vában, a Viktor Csernomirgyin kormányfő által vezetett opera­tív ülésen arról született döntés, hogy Vjacseszlav Tyihomirov tá­bornok szabadságát befejezve ismét átveszi a Csecsenföldön ideiglenesen állomásozó egye­sült szövetségi fegyveres erők parancsnokságát. A csecsen szeparatisták kato­nai vezetője szerint az orosz el­nök teljhatalmú megbízottjának, Alekszandr Lebegynek meg kell akadályoznia, hogy az oroszok erőszakot alkalmazzanak Groz­nij visszafoglalásakor. Aszlan Maszhadov, a csecsen erők ve­zérkari főnöke tegnap arra szólí­totta fel Lebegyet, hogy „vesse latba minden befolyását a kilá­tásba helyezett őrültség" mega­kadályozása érdekében. Masz­hadov szerint Groznij lakossága „igen nyugodtan" reagált Puli­kovszkij ultimátumára. Ezzel szemben a Reuter tegnap délu­táni beszámolója szerint a groz­nijiak ezrei menekültek a város­ból, és az orosz csapatok már lőtték is a várost. PROGRAMTERVEZET A SZLOVÁK KULTÚRA TÁMOGATÁSÁRA Szükségtelen a kisebbségi nyelvtörvény? A kulturális minisztérium kezdeményezésére született az a tervezet, melynek célja a kortárs szlovák művészet fejlődé­sének segítése, a lakosság kulturális színvonalának emelé­se, valamint a művészeti alkotások adásvételének fellendí­tése, s egyúttal a szlovák művészek helyzetének Jobbítása is - hangzott el a tárca tegnapi sajtótájékoztatóján. UJ Szó-tudósítás A programtervezet érinti az adózás, a vám és a dotációk kér­dését is. A könyveladás területén különféle alternatívákkal számol, például a kiadótól történő közvet­len vásárlással, amelynek révén csökkenne az adó. Motiválni sze­retnék a nemzeti kulturális köz­pontokat is, hogy könyveket, műtárgyakat vásároljanak. Több milliós alaptőkével megalakult az Állami Aukciós Társaság, amely részvénytársaságként működik, többségi tulajdonosa az állam. Az aukciós kereskedelem beindítá­sával szintén a szlovák művészet anyagi helyzetén akar a miniszté­rium lendíteni. Tervei szerint a külföldi szlovák nagykövetségek is kapnának bizonyos összeget művészi alkotások vásárlására, hogy ezzel is népszerűsíthessék Szlovákia kultúráját. A moziknak nyújtott kedvezményekkel erede­ti szlovák filmek vetítését akarják elősegíteni. Érdekeltekké szeret­nék tenni a gazdasági intézmé­nyeket is a szlovák műalkotások vásárlásában. A tervezet - melyet nyilvános vitára bocsátanak - ter­mészetesen bizonyos törvénymó­dosításokat is magával vonna, hogy kifizetődő legyen a kulturális aktivitás szponzorálása. A tárca képviselői elmondták, a kisebbségi nyelvtörvénnyel fog­lalkozó bizottság eddigi vizsgála­tai alapján arra a megállapításra jutott, hogy nem szükséges külön nyelvtörvény, mert 36 törvény ga­rantálja a kisebbségek nyelv­használatát. Lehetséges azon­ban, hogy Szlovákia csatlakozik a Kisebbségi Nyelvek Nemzetközi Chartájához. A szlovák nyelvtör­vényről Marta Podhradská asszony szavai szerint az Egye­sült Államok új szlovákiai nagykö­vete, Johnson úr pozitívan nyilat­kozott. A napokban kerül sor a Szlo­vák Nemzeti Színház színészei­nek tanácskozására, ezen azon­ban a kulturális miniszter nem vesz részt. A tárca képviseleté­ben valószínűleg Jozef Gerbóc, a művészeti szakosztály vezetője lesz jelen a találkozón, (mislay) A SZLOVÁK NEMZETIEK RENDEZVENYE A honfoglalók áldozataira emlékeztek A nomád ősmagyarok Közép-Európába való betörésének áldozatai­ra emlékeztek tegnap Pozsonyban, a Duna jobb partján, a Szlovák Nemzeti Párt szervezésében. Ebből az alkalomból Jozef Prokeš, a párt tiszteletbeli elnöke vörös rózsacsokrot dobott a Dunába. „Emlékez­zünk mindazokra, akik 1100 éwel ezelőtt életüket áldozták otthonaik­nak a magyar agresszió elleni védelmezőben. A Dunának össze kelle­ne kötnie, nem pedig elválasztania" - mondotta Prokeš a csokor vízbe dobásakor. Az ünnepségen részt vett Zora Lazarová és Bartolomej Kunc parlamenti képviselő is. Az SZNP nyilatkozatot is kiadott, amely­ben leszögezi: a magyarok 1100 éwel ezelőtti bejövetelének tisztele­tére rendezett ünnepségek kapcsán erkölcsi kötelességének tartja, hogy felhívja az európai közvélemény figyelmét ezen ünnepségek anti­humánus voltára. TA SR PANNONHALMA Nemzeti zarándoklat Nemzeti zarándoklatot tartottak tegnap, Szent István napján az ezeréves Pannonhalmán, ahová a magyarországi egyházmegyékből, továbbá a Felvidékről és Kárpátaljáról érkeztek zarándokcsoportok. Az ünnepi misén részt vett Ka d a Lajos érsek, madridi nuncius, Vladimír Filo és Dominik Tóth szlovákiai püspökök, Szennay András nyugalma­zottfőapát, valamint a házigazda Várszegi Asztrik püspök, pannonhal­mi főapát. A szentmisét Paskai László bíboros, prímás, esztergom-bu­dapesti érsek celebrálta. MTI Mennyibe kerül a tanévkezdés? (Folytatás az 1. oldalról) hogy melyik osztálynak milyen füzetre van szük­sége. Egy ilyen csomag 110-120 koronába ke­rül. Egyébként az említett anyuka, akinek egy is­koláskorú gyermeke van, már eddig több mint ezer koronát költött melegítőre, tornacipőre, táskára és tanszerekre. - Vettem egy táskát 688 koronáért, egy melegítőt a vásárcsarnok­ban 360 koronáért, a teniszcipőért 160-at fizet­tem, a tolltartó egy csomag színes ceruzával 200 korona fölött van - sorolja. A gyereknek ezenfelül szüksége lesz papucsra az iskolában, tornacipőre, trikóra, füzetekre, rajzlapokra, me­lyek darabja egy korona, vízfestékre. Az anyuká­nak ezek jutottak hirtelen az eszébe, de mint mondja, eddig még szeptemberben mindig vol­tak váratlan kiadások, például a gyermeknek új­ságot kellett megrendelnie és hasonlók, úgyhogy az idén körülbelül ötszáz koronát különít el erre a célra. Mindent összegezve: kb. 2500 koronára rúgnak az iskolával kapcsolatos kiadásai. (kamoncza) Sok a javítás Nagykürtösön a tanszereket árusító boltok mindegyikében nagy a választék, és a mutatós­nál mutatósabb iskolatáskákból sincs hiány. Ami a táskák árát illeti: 500-tól 800 koronáig „kellették magukat" a polcokon. Benéztem a bőrönd- és kárpitosműhelybe, ahol afelől ér­deklődtem, vajon igénylik-e a szakadt táskák megjavítását. - Ilyentájt nagyon sok táskát hoz­nak javítani, de tanév közben is. Tavaly szeptem­berben például egy alig három hétig hordott és máris javításra szoruló táskát hoztak ide. Sőt olyan esettel is találkoztam, hogy a vadonatúj táska még nem is volt a gyerek hátán, máris ki­sebb javításokat kellett eszközölni rajta. Szépek a mostani iskolatáskák, de az áruk nincs arány­ban a minőséggel - állította Olga Longauerová, aki már több mint 20 éve dolgozik a szakmában. - Csak szeptember elseje ne volna soha ­mondja nagyot sóhajtva az inámi Siket Árpádné háromgyermekes édesanya. - A nagyobbik lá­nyunk Balassagyarmaton kezdi a kereskedelmi iskola első osztályát. Szerény számításaink sze­rint is mintegy 2000 koronába kerül majd a tan­könyvek, tanszerek megvásárlása. Hetedik osz­tályba lépő kislányunkra kb. 1000 korona kell, van még egy óvodás kisfiunk is, és ugye az óvo­da sem ingyenes. Szerencsére táskákat nem kell venni, de ruhát, cipőt igen. A tanévkezdést nagyon megérzi a családi kassza. (bodzsár) Csak az ecset hiánycikk A szepsi Melany magánboltban aránylag nagy a tanszerválaszték. Pecu Mária elárusí­tónő szerint talán csak az ecset hiánycikk ezekben a napokban, mert a nagyraktárakban sincs. Körzőkészletet sem árusítanak, ugyanis az eddigi tapasztalat szerint a készlet iránt nincs érdeklődés. Persze körzőjük van. Abból a legolcsóbb 36 koronába kerül. A füzetek ár­skálája 2 koronánál kezdődik. Ennyibe kerül a legvékonyabb, 510-es típusú irka. A 464-es si­mának 11,90 az ára, az ugyanolyan formátu­mú, de vastagabb és vonalasé pedig 16,50. A tornai Jacsman Andrásnénak három alap­iskolás fia van. - Nagyon megérezzük a tanév­kezdést. Füzeteket, tollakat, ceruzákat eddig 800 koronáért vásároltunk, de még nem teljes a készlet, néhány apróság még kell. A napok­ban készülök megvenni a tornafelszerelése­ket, s úgy számolom, hogy arra legalább ezer korona kell. Egy táskát is vettünk, négyszáz ko­ronáért, míg két fiam a régivel jár majd iskolá­ba. Ami pedig az öltözékeket illeti, nálunk a gyerekek egymástól örökölnek, így a ruhakész­let fokozatos felújítása anyagilag elviselhető. (g-f) Az olcsóbb a kelendő - Idejében felkészültünk a tanévkezdésre, így a tornaruhán és az iskolatáskán kívül min­dennel szolgálni tudunk, amire egy általános vagy középiskolásnak szüksége van - tájékoz­tatott Magdaléna Capová, a Jednota nagyka­posi ipari cikkeket árusító üzletének vezetője. - Tudjuk, hogy nem oicsók az iskolai felszere­lések, ezért megpróbáltunk elfogadható ára­kat szabni, hogy valamennyire csökkentsük a szülők tanévkezdési költségeit. A füzetek ára 2,10-13,50, egy tolltartó 35-210 koronába, a legolcsóbb vonalzó 5,60­ba a színesceruza-készlet 12,80-25,90-be ke­rül. Ezek csupán alapfelszerelések, de a rajz­eszközök, a technikai csomag és a többi kellék megvásárlásához már alaposan a zsebükbe kell nyúlniuk a szülőknek. Főleg annak, akinek például három gyereket kell iskolába indítania szeptember elsején. - Egy közép- és két alapiskolás gyerek ta­névkezdési költségeire kell felkészülnöm. A minap csupán néhány füzetet vásároltam és több mint 500 koronát hagytam az üzletben ­panaszolta az egyik nagykaposi szülő. - De hol van még a többi kiegészítő kellék, nem beszél­ve az iskolatáskáról vagy a tornafelszerelésről, a napközis ellátásról, az ebédről? Ha mindezt összeszámolom, csaknem 15 ezer korona kia­dással kell számolnom, vagyis a fizetésem öt­szörösével. (kat.)

Next

/
Thumbnails
Contents