Új Szó, 1996. július (49. évfolyam, 152-177. szám)

1996-06-10 / 159. szám, szerda

8J ÚJ SZÓ KÖZÉPISKOLÁSOK OLDALA ® <E> SHARON STONE Bosszantóan gátlástalan Amikor 1958-bari a pennsylvaniai Mead­ville-ben hangos böm6öléssel megszületett Sharon Stone, még senki sem sejtette, hogy a hang tulajdonosa egyszer majd a film királynője, Hollywood csillaga lesz. S ugyan kinek jutott volna az eszébe, hogy a meztelenség, amivel meglátta a napvilá­got, végigkíséri életét. Eltelt néhány év, s a bömbölő cse­csemőből egykettőre akaratos, egyre csino­sabb fruska lett. Sorra hódította meg a kifu­tókat, számos helyen koronáztatta magát szépségkirálynővé, s könnyedén vette le a lábukról a férfiakat. Miután hiába próbálkozott az egyetem­mel, Itáliában próbált szerencsét, ahol pár évi modelleskedés után végre felfedezték. 1980-ban Woody Allen ajánlott neki szere­pet a Csillagporos emlék című filmben. Ezek után egy ideig mipt másodosztályú színésznő dolgozott, mígnem egy szép na­pon megkapta a Total Recall - AJ. emlék­más című film főszerepét, melyben Arnold Schwarzenegger partnere lett. Abban az időben még ez a szerep is álomszerűnek tűnt számára. -Hiába harcolt ellene, nem tudta meg­akadályozni, hogy kikáltsák Amerika új szexszimbólumának, a végzet asszonyá­nak, aki egy tüzes pillantással, meghök­kentő könnyedséggel csavarja az ujja köré a férfiakat. . A Silver című filmben William Baldwint csábította el, A specialistában pedig Sylvester Stallone karjai között keresett felüdülést a zuhany alatt. Sőt még attól sem riadt vissza, hogy a Playboyban tíz ol­dalon tárja fel testét a világ előtt. Ördögi körbe került, amiből nem igazán sikerült kimásznia, de ez őt egy cseppet sem za­varta, hiszen soha nem volt szégyenlős tí­pus. „Nincsenek gátlásaim. Ha a szerep azt kívánja, hogy szomorú legyek, az va­gyok. Ha vidámnak kell lennem, vidám va­gyok. Ha meg mezítelennek kell lennem, hát levetkőzöm" - nyilatkozta. Bár sokakat megbotránkoztat, elisme­rik, hogy tehetséges színésznő. A Casino című filmben való szerepléséért Arany Gló­buszt kapott, sőt a franciák nekiajándé­kozták a Szépművészet és Irodalom Lo­vagja kitüntetést. Sharon Stone ráadásul művelt is. Magas intelligenciaszintjével kitűnik a korabeli színésznők soraiból. A Gyorsabb a halálnál című legújabb filmjé­nek főszereplője s egyben producere is volt. Valójában ő szerződtette a stábot s a rendezőt, Sam Raimit, kiket nem kis meg­lepetés ért, amikor Sharon bejelentette, hogy nem hajlandó eljátszani a szerelmi je­lenetet a kisfiús Leonardo Di Caprióval. Már csak pont az hiányzik neki, hogy még pedofíliával is megvádolják. Sharon szereti a munkáját, de a siker soha, egy pillanatra sem szédítette meg. Szigorúan ügyel arra, hogy egyetlen szere­pe se tudjon elhatalmasodni rajta. A ma­gánéletét pedig igyekszik különválasztani a munkától. Kétségkívül férfiak ezrei rajonganak ér­te, csak valahogy a rendezőket nem sike­rül meghódítania. A Silver rendezője, Ro­bert Evans például nem túlságosan hí­zelgő véleménnyel volt róla. Szerinte Sha­ron kiszámíthatatlan, duzzogó s mind­emellett még unalmas is. „Egy vécét pucol­ni is szórakoztatóbb, mint filmet forgatni ezzel az unalmas szörnyeteggel!" - nyilat­kozta a színésznőről. Hát, uraim! Azt már önökre bízom, hogy Sharon Stone-t mint bestiát könyvelik el, vagy megmaradnak a külső, azaz a sokkal hízelgőbb benyomás mellett. MARTÁK MELINDA DIÁK MURPHY A kódolt üzenetek rejtélye Ha a tanár furcsa, Ismeretlen, (feltehetőleg) rejtjelezett hangokat ad ki magából, akkor nem arról van szó, hogy átkapcsolták gépi üzemmódra... hanem egyszerűen csak oroszórán vagy. GÁLIK PÉTER SZÖVEGELŐ Vannak dalok, melyek mindig igazak maradnak, amelyek mindig a legjobbkor szólnak, és kifejezik azt, amit érzel, amit érzek. Neked küldöm ezt a Piramis-dalt... Emelj fel a szívedig (ha kell a győzelem) mikor nem vagy itt az éhes idő mint egy szörnyeteg úgy kúszik elő eszi a szívemet az agyamig rág leköti kezeimet és nem megy tovább • •• gyere vigyázz rám - terítsd rám a szíved s én éppúgy szeretlek majd mint a kisgyerekek de ha már nem figyelsz rám ­olyan gonosz leszek; akár egy égő seb ­nagyon fog fájni neked • •• mindig úgy szeress, mindig úgy szoríts hogy a halálom legyél csakis benned és csakis általad létezhessek én ez is véres küzdelem ­s hogyha kell a győzelemolyan bátor légy és olyan erős hogy add meg magad nekem • •• bánat szaggat szét ha nem vagy velem és én már mindenben kételkedem vágtató vad folyók ragadnak el hiéna-nappalok tépik az életem • •• mindig úgy szoríts mindig úgy ölelj hogy elpusztítson a vágy aztán emelj fel a szívedig s testem a véred járja át ez is harc és küzdelem veled vívom - ellenem olyan konok légy bukj el értem ha kell a győzelem • •• mindig úgy szeress, mindig úgy szoríts hogy a halálom legyél csakis benned és csakis általad létezhessek énez is véres küzdelem ­s hogyha kell a győzelem győzz le engem úgy hogy legyőzötten add meg magad nekem A ZOLTÁN AZT ÜZENI Szia, (B)Andl! Nem tudom, hol olvastad azt, hogy nem sikerült az érettségim. Lehet, hogy csalódást kell Neked okoznom, de bizony - sikerült. Ez van. Nem tudok semmilyen Murphy-féle asztrológiai törvényekről, meg Piramis­és Edda-szövegelőkről sem! Csak most kaptam Tőled ezt a Murphy-féle jóslást, de nem írod, hogy Te vagy a szerzője. Te vagy? Ha nem, akkor írd meg, hogy ki, mert anélkül nem igazán illendő közölni. Kösz! Szép Tőled, hogy imádsz rajzolni. Küldj még rajzot! A szüleim nagyon rendesek, többé-kevésbé megértik, hogy nem komplett a gye­rek, úgyhogy nem nagyon cikiznek, hogy olyasmikkel foglalkozom, mint például a firkászkodás. Igen (és ezt már ít­ram), MINDEN levelet megtartok, raktározok, megőrzők stb. Szia, Ivlcal Hála a magasságos minisztériumnak, leghamarabb 1997. október elsején vihetnek el katonának, de igyekszem majd ennek a valószínűségét is csökkenteni (mármint az október elsejének). Azt írod, hogy nem tu­dod, hogyan fogod kibírni azt a pár napot, ami még hátravan a suliból. Nos, nyugtasson az a gondolat, hogy most, amikor ezt olvasod, már hiányzik is a suli. Na ugye? Azt is írod, hogy június 6-8-án Paton voltál osztálykirándu­láson a fürdőben, meg hogy milyen jó volt. Ivica, meglepetés! Én is ott voltam Paton a fürdőben 7-én is meg 8-án is. Ugyanis akkor zajlottak a Pat-Neszmély hídverő napok. Nem, nem igaz, még személyesen senkinek sem írtam vissza. És nem azért, mert valami marha vagány csávónak képzelem magam, hanem azért, mert akkor leve­lezőklubot kéne nyitnom, és a Nagyszünetet meg befejezhetném (időhiány miatt). Kedves Harml! Örülök, hogy örülsz a Jimmy-interjúnak, tudom, hogy sokan vagytok Ti, Jimmy-rajongók. Sajnos, egyelőre Jimmy-címmel nem tudok szolgálni. A managerének a címe megvan, tőle elkérem Neked Jimmy címét. Postafordultával megírom. Ha nagyon sürgős a dolog, akkor esetleg egy általad felbélyegzett válaszborítékban kül­dök Neked egy dedikált fotót (Jimmyét). Szia, László Krisztián! Biztosra veszem, hogy érdekli sorstársaidat a versed, ahogyan Téged is érdekelnek mások versei. Bár kicsit megkésve, de: boldog születésnapot (én tegnapelőtt voltam 18)! A kissé megkésett aján­dékot megtalálod az oldalon! Vivát, Judy(ka)! Nem tudom, hogy így utólag mi bajod van a rajzoddal, szerintem nagyon frankó volt. Rajzolhat­nál még ilyeneket! A sikeres érettségidhez gratulálok! Most nem tudom, hogy hirtelenjében honnan kaparjam elő Mester Ákos barátunk fia (gy. k.: Mester Tamás) Hívők földje című dalának a szövegét. Majd megkérem a Tisztelt Olvasókat! A körkérdéses és egyéb Nagyszünet-(sz)építő ötleteket nagyon-nagyon köszönöm, énnekem ez a legna­gyobb ajándék, ha megmondod, hogy (szerinted) miképp lehetne jobbá tenni az oldalunkat! Hálás köszönet! KIVANCSISKODO Szerelem? Már párszor írtam Itt, ezen az oldalon újításokról meg min­denféle frankó új dolgokról. írtam valaha „Tökös csajok és csávók" rovatról, amelyben olyan Terólad számolnék be, aki csináltál valamit. írtam a körkérdéses cuccról Is, hogy lenne minden héten egy-egy téma, és akkor azokra össze­szondáznánk a választ. Remélem, ezek a jövőben mind megvalósulnak. Nagyon remélek, és keményen dolgozik bennem a dolog Szeretnék minél jobb Nagyszünetet szer­keszteni Neked, Veled, Rólad. Azért - hogy dicsekedjek is egy kicsit, meg olyan jó nosztal­giázni - nem egészen az ÚJ SZÓ-ban kezdődött az én „új­ságírói" pályafutásom. Annak idején (kb. három-négy éve) kitaláltam, majd sok-sok segítséggel és egy csomó diákkal kiadtuk a Gumidió című lapot Akkor ez volt a menő. Csu­m Mit jelent számodra az a szó, hogy szerelem? - Nem tudom, még nem volt benne részem. Sokszor gondoltam, hogy már eljött az igazi, de mindig csalódás volt a vége. - Szerintem a tökéletes szerelem a testi és lelki harmó­nia (gy. k.: kalokagátia). - Szerintem tartós szerelem nincs, a szerelem múlan­dó. - Amikor két ember úgy dönt, hogy legalábbis egy dara­big együtt akarják megismerni a világ minden örömét. - Maga a mennyország! - Lehet, hogy kiröhögsz, de kellő tapasztalat híján nem tudom definiálni (gy. k.: körülírni) • Hiszel abban, hogy létezik szerelem első látásra? - Szerintem ilyen nincs. - Nem hiszek benne. - Én sem. • Hozzá tartozik-e a szex a szerelemhez? - A tökéletes szerelemben biztosan. -Jaj, ez jó kérdés! A plátói szerelemhez természetesen nem, de ha két fiatal szereti egymást, a csókon kívül biz­pán egy szám jelent meg belőle, de akkoriban ez volt a slá­ger, és ez nagyon jó érzés volt nekünk, akik csináltuk Az­tán elkészült a második szám is, de, sajnos, először pénzhi­ány miatt, aztán lelkesedéslanyhulás miatt elmaradt a ki­adása. Amikor meg lett némi pénz, meg akadt lelkesedés is, akkora az anyag már elavult, és a lelkesedés meg nem volt olyan nagy, hogy fel lehetett volna támasztani a lapot. Ekkor született meg a Gumidió kistestvére, egy iskolai he­tilap, de ez már egy másik történet Oda akartam kilyukad­ni, hogy a Gumidió második ki nem adott számából való ez a körkérdés, amely még ma is aktuális. Nos, valahogy így képzelem el ezt a „rovatot". Remélem, Te is megízleled, rá­kapsz az ízére, és megpróbálod ezt a műfajt is. Én igen! Gyere, versenyezzünk, ki írja meg hamarabb!!! tosan sort kerítenek más eseményekre is (lehetőleg kellő védelemmel). • Mit jelent számodra a barátság fiú és leány közt? - Nagyon fontos a barátság a két nem között, és to­vább kitart, mint a szerelem. Ha a két nem közötti elmé­lyült barátságból házasság lesz, szerintem ez sokkal tar­tósabb, mint egy szerelmi házasság. - Ugyanolyan természetes, mint leány és leány, vagy fiú és fiú között. Kár, hogy a kívülállók gyakran összetévesz­tik a szerelemmel. • Szerinted a barátság a szerelem alapja? - Ha nem egyneműek közti barátságról van szó, igen. - Lehet a barátságból szerelem. Szerintem lehet olyan fiú, aki jó barátom, és én belészeretek. - Igen. • Fontos a szerelemben az őszinteség? - Őszinteség és bizalom nélkül nincs barátság és sze­relem sem. - A legfontosabb. - Igen, de azért fontos, hogy mindkét félnek legyenek titkai. L. L. A TE VERSED László Krisztián már ősidők óta ír verseket, de eddig még sehol sem publikált. így megfosztott bennünket attól az érzéstől, amit a verse olvasása után érezhe­tünk. Viszont díjazom, hogy megtaláltad a legjobb he­lyet, ahol a Te versed nyilvánosság elé kerülhet. Azt a Nélküled nem Hasonló, mint két szempár, de ha egyik nincs, a másik nem lát. Olyan, mint a sodró ár, hisz víz nélkül nincsen gát. OOO Mint reggel nap nélkül, vagy a szeretet az érzéstől fosztva. Hisz a hang sem oktalanul csendül, és a gyönyör sincs előírva. verset, amelyet az alábbiakban olvashatsz, barátnőjé­nek írta. Krisztián, várjuk további verseid! Várom a Te versedet is - a nyári szünetben közkívá­natra igyekszem több verset közölni -, így most lenne a legmegfelelőbb alkalom a Te versed közlésére is! OOO Nincsen csata vesztes nélkül, mert senki sem harcol magával. Semmi sem egyedül épül, semmi sincs önmagában. O o o Nincs tested nélkül testem, mert eggyé olvadtunk már. Kedved nélkül nincs kedvem, hiszen szárnyak nélkül nincs madár. A Nagyszünetet szerkesztem. Leveledet szívesen veszem (ha nem túl drága), de nehogy azt hidd, hogy visszaküldöm (minek?). A Nagyszünet címe megegyezik az ÚJ SZÓ-éval (pont ők veszekednének), de a borítékra írd rá, hogy Nagyszünet! KAPRINAY ZOLTÁN

Next

/
Thumbnails
Contents