Új Szó, 1996. július (49. évfolyam, 152-177. szám)

1996-07-09 / 158. szám, kedd

1996. július 11. VELEMENY - TALLÓZÓ ÚJ SZ

Ó i 1617 ] Prioritások A szlovákiai magyar kisebbség problémáinak az Európa Unióban való megjelenítése nem felel meg az itt élő magyarok prioritásainak. Azoknak, akik Dél-Szlovákiában élnek, a mindennapi élet problémáinak pragmatikus megoldása a fontos - jelentette ki Herbert Bösch, az Európa Unió és Szlovákia közös parlamenti bizottságának elnöke hazánkban tett múlt heti látogatása befejeztével, dél-szlovákiai körútjának tapasztalatait összegezve. Herbert Böschnek dél-szlovákiai körútján bizonyára nem Miroslav Kusý volt a kísérője, hanem a kormánykoalíció tagjai, akik ezt az utat annak bizonyítására használták fel, amit oly gyakran és szívesen hangoztatnak; hogy ti. a dél-szlovákiai átlagmagyarnak kisebb gondja is nagyobb a nyelvtörvénynél, a magyar oktatási nyelvű iskolák leépítésénél vagy a büntető törvénykönyv módosításánál, és ha nem volnának a bajkeverő szlovákiai magyar politikusok, nemzetiségi problémákról nem is hallana a világ. Régi demagóg nóta ez. A múlt századi magyar politikusok is szívesen hangoztatták, hogy elég hűvösre tenni azt a néhány forrófejű szlovák nemzetébresztőt, és nemzetiségi téren rögtön teljes lesz a nyugalom, elvégre a jámbor árvái vagy liptói átlagszlováknak álmában sem jut eszébe olyasmi, amit Štúr és követői olyan vehemensen követelnek. Ma a szlovák politikusok hangoztatják ugyanezt. Még a hűvösre tevés gondolata is változatlanul tovább él; a kormány szócsövének tekinthető Slovenská Republika hasábjain egyre gyakrabban jelennek meg olyan írások, amelyek erősen fájlalják a magyar parlamenti képviselők immunitását, mint egyetlen akadályát annak, hogy „felforgató tevékenységükért" bíróság elé lehessen állítani őket. A párhuzamok vég nélkül folytathatók, elég, ha csak arra gondolunk, hogy az akkori szlovák nemzetébresztőket kivétel nélkül pánszlávoknak, Oroszország fizetett ügynökeinek tartották, a mai kisebbségi magyar politikusokat pedig irredentáknak, akiket az anyaország pénzel, hogy Nagy-Magyarország revízióján munkálkodjanak. Meglehet, hogy Bösch úr tolmács útján megszólította valamelyik csallóközi faluban Kovács Pétert és Kovács Pált, akik egészen megilletődtek a nagy ember érdeklődésétől, és készségesen közölték vele, hogy a politika úri huncutság, ott csinálják valahol Pozsonyban, de nekik abból semmi hasznuk, mert elviselhetetlen a drágaság, munkájuk sincs, a jéerdé megszűnt, pedig milyen jó volt addig, amíg volt. Nekik a szlovákokkal az égvilágon semmi bajuk, pedig a faluban is él vagy tíz szlovák, de sohasem veszekednek. Csak az a Duray, az csinálja a sok galibát. A végén még azt fogják hinni, hogy minden csallóközi magyar olyan, mint a Duray, pedig dehogyis, ők rendes, becsületes, békés emberek. Ha Herbert Bösch a múlt században az árvái szlovák Peter Kováčot és Pavol Kováčot kérdezgette volna, ugyanezt hallja: nincs nekik semmi bajuk, csak az az iszonyatos drágaság, maholnap már kenyérre sem telik, ezen segíthetne az a Štúr, ahelyett, hogy összevissza lázít, börtönbe kéne csukni az ilyen naplopókat. Hiába, a kisember már csak ilyen. Neki nem is kötelessége közvetlen szükségleteinél tovább gondolkodnia, arra vannak mások választott, legitim képviselői. S ha Bösch úr az ő kompetenciájukat, helyzetismeretüket kérdőjelezi meg, akkor nagy bajok vannak Bösch úr kompetenciájával, helyzetfelismerő és -elemző képességével. Bösch úr kijelentése magyarra lefordítva ugyanis annyit jelent, hogy képviselőink a nemzetiségi sérelmeket viszik az EU elé, holott szerinte a gazdasági és szociális problémák az elsődlegesek. Bösch úr, úgy látszik, nem értette meg, hogy képviselőink épp azokat a problémákat viszik nemzetközi fórumok elé, amelyeket a hazai kormány nem hajlandó orvosolni. S hogy valós és súlyos problémákról van szó, bizonyítja az a tény is, hogy már a józanul és pragmatikusan gondolkodó szlovák demokraták is egyre gyakrabban emelik fel intő szavukat a kormány erőszakos kisebbségi politikája ellen. Bösch úr prioritásai remélhetőleg fokozatosan különösebb külső segítség nélkül is megoldódnak, hisz fabatkát sem ér az olyan kormány, amely még gazdaságilag sem képes lendíteni az országon és polgárai szociális helyzetén - olyan remek makroökonómiai mutatók mellett, mint amilyenekkel a jelenlegi kormányzat dicsekszik. Senki sem vonja kétségbe a gazdasági és szociális kérdések prioritását, de azt sem tudja garantálni senki, hogy azok teljesen semlegesíteni képesek a nemzetiségi problémákat, különösen, ha azokat kormányszinten élezik, és értelmetlen, megszorító törvényekkel szentesítik. Ha Herbert Bösch nem hiszi, gondoljon Jugoszláviára. Augusztustól olcsóbb lesz néhány gyógyszer Míg tavaly ilyenkor az Általános Egészségbiztosító kései átutalásai okoztak gondokat a gyógyszertárak számára, addig az idén a legtöbb hasonló intézmény heteket késik. M. Vrabcová, a pozsonyi Harmónia gyógyszertár vezetője szerint idén is a legnagyobb egészségbiztosító késik a legtöbbet - 30 napot -, de a többiek is általában három héttel később fizetnek. Az is gyakran megtörténik: a betegek nem tudnak arról, hogy a munkaadójuk más biztosítóba jelentette át őket, így az orvos a „régi" kódjukat tünteti fel a vényen. Jó hír viszont, hogy augusztus elsejétől néhány gyógyszer ára csökken. Ezek közé tartozik a Nurofen (4-6 koronával), Corvaton retard (111 koronával) és az Accupro (61,50 koronával). Andrea Kadnárová, Práca, rövidítve Küzdelem folyik a jó munkaerőért • Idén komoly változást tapasztalhatunk a kereskedelmi forgalomban. Ennek hiánya nő, Igaz, az utóbbi időben már lassuló ütemben. - Miként értékeli ezt a fejlődést? - tette fel a kérdést a Pravda munkatársa Szergej Közliknak, a szlovák kormány alelnökének, pénzügyminiszternek. - Amennyiben borúlátóan tekintünk a külkereskedelemre, akkor tény, hogy a kivitel elsősorban alacsony feldolgozottsági szintű termékekből áll. Ezek viszont nagyon érzékenyek az árváltozásokra és az egyes országok piacainak telítettségére. 1995-ben a mi szempontunkból kedvező helyzet alakult ki mind ár, mind pedig a kiviteli lehetőségek terén. Ennek viszont vége szakadt. Amennyiben derűlátóan tekintek a helyzetre, Szlovákiának van esélye egy viszonylag dinamikus fejlődésre. Ez azonban a vállalati szféra szerkezeti átalakulásától függ. Arra van szükség, hogy a félkész termékeket nálunk dolgozzuk fel. • De miként érhető ez el? - Minden az emberektől függ. A gazdaságpolitika jó, elsősorban a beruházásokat támogatja. A munkanélküliség 13 százalék alatti. Azt mondhatnánk tehát, hogy a dinamikus fejlődéshez adott a szabad munkaerő is. Én azt gondoltam, hogy a gazdasági fejlődést elsősorban a beruházások pénzügyi fedezetének hiánya fékezi. Fokozatosan azonban új tényező tűnt fel, az emberi tényezőjé. Az utóbbi időben munkaminőségi, munkafegyelmi problémák jelentkeztek még a viszonylag magas munkanélküliségű régiókban is. • A piaci környezet tartalmaz olyan eszközöket, amelyeknek köszönhetően a munkaerő az őt megillető helyre kerül. - Ezek a mechanizmusok csak a béreken keresztül képzelhetők el. Ezeknek viszont az eredményekre kell épülniük. A külföldi vállalkozó először teljesítményt vár el, és csak ezután következik a fizetési színvonal. Hasonlóan történik majd a hazai vállalkozókkal is. A nagy változások korában élünk. A nagy infrastrukturális beruházások és a hazai, illetve külföldi tőke működése munkahelyeket teremt. Megkezdődik a vetélkedés a jó minőségű munkaerőért, ami magasabbra emeli a fizetéseket. Viszont a másik oldalon, amennyiben a hazai polgár választhat, akkor a könnyebb helyre megy alacsonyabb fizetésért. Ehhez társul még egy túlságosan elnéző szociális rendszer, amely szintén demotiváló hatású. Ivan Podstupka, Pravda, rövidítve KOMMENTÁRUNK 1 Reális az össznemzeti konszenzus A résztvevők közül többen történelmi jelentőségűnek nevezték a hét végén, Budapesten lezajlott magyar-magyar csúcstalálkozót, melyen a határon túli magyar közösségek, a magyar kormány és a magyarországi parlamenti pártok képviselői vettek részt. Tény, hogy a Miniszterelnöki Hivatal és a Határon Túli Magyarok Hivatala szervezésében elsőként valósult meg olyan találkozó, amely minden érintett fél számára elfogadható, közös álláspont kialakítását célozta Magyarország és a határon túli magyar kisebbségek kapcsolatának politikai-stratégiai kérdéseiben. Erre a konferenciára nemcsak azok a határon túli magyar szervezetek kaptak meghívást, melyeknek ideológiája és politikai nézetei egybecsengenek a magyar kormányzó erők nézeteivel, hanem a magyar kisebbség valamennyi legitimnek tekinthető pártja, mozgalma és szövetsége. Az elmúlt parlamenti időszakhoz képest már ez is előrelépés volna, ám a kétnapos tanácskozás jelentősége ezt messzemenően meghaladja. A résztvevők ugyanis képesek voltak érdekeik összehangolására, egy közös álláspont kimunkálására. Aki ismeri a magyarországi kormánypártok és az ellenzéki erők közti nézetkülönbségeket a nemzetpolitikai feladatok tekintetében, aki tisztában van a kisebbségben élő magyar nemzeti közösségek nehézségeivel és szükségleteivel, az sejti, mekkora engedményeket kelleti tennie egyik-másik félnek a megegyezés érdekében. A jobboldali-konzervatív ellenzék, a Fidesz-MPP. MDF, MDNP és a KDNP politikusai, illetve a hozzájuk közel álló magyar kisebbségi vezetők soha nem rejtették véka alá: nem elégedettek a magyar külpolitika prioritásaival, mivel úgy látják, hogy a külügyi tárca feláldozza a magyar kisebbséget a magyar állam vélt érdekeiért, mindenekelőtt az, európai integrációért. A konferencián is kifogásolták, hogy a magyar kormány nem használja fel nemzetközi mozgásterét, és a kisebbségek helyzetének javítása érdekében nem gyakorol nyomást a szomszédos országok kormányaira. A jobboldali-konzervatív ellenzék ennek megfelelően egy olyan zárónyilatkozat elfogadása mellett szállt síkra, amely egyebek között kimondaná: Magyarország csak az érintett magyar közösségek egyetértésével köthessen szomszédaival államközi szerződéseket, szomszédai NATO-hoz és EU-hoz való csatlakozását csak abban az esetben támogassa, ha az illető állam speciális jogi státuson nyugvó közösségi autonómiát biztosít az ott élő magyar közösség számára, s rendszeresen ülésező Autonómia tanácsot hozzon létre a magyar közösségi autonómiák kiépítésével kapcsolatos feladatok összehangolására. A kormányzó erők ezt nem tudták felvállalni, arra hivatkozva, hogy a szomszédokkal való konfrontáció nincs összhangban sem Magyarország, sem a magyar kisebbségek érdekeivel, s hogy az éles megfogalmazások kedvezőtlen kihatással lehetnének az ország NATO-felvételére. Nyilván nem volt könnyű a határon túli magyar szervezetek vezetőinek eldönteniük: a radikális megoldási javaslatot támogassák-e, vagy a kormányzó erőkre hallgatva Magyarország érdekeit egy időre saját érdekeik fölé helyezzék. Az utóbbi alternatívát választották. A tanácskozáson megalkotott közös álláspont, melynek alapjául az RMDSZ nyilatkozattervezete szolgált, közelebb áll a kormánypártok, mint az ellenzéki erők javaslatához. Ez egyértelműen a mintegy hárommilliós magyar kisebbség politikai érettségéről tanúskodik. A magyar kisebbségi vezetők nem hagyták magukat bevonni a magyarországi kormánypártok és ellenzék közti küzdelembe, nem becsülték le azokat az aggodalmakat, amelyeket a magyar kormány és egyes szomszédai között feszülő ellentét táplál a NATO tagországaiban. Felismerték: radikalizmus helyett mértékletességre van szükség Magyarország integrációja érdekében, amely az ő érdekeiket is szolgálja. Nem kérdéses, hogy Magyarország az Észak-atlanti Szövetség tagjaként és az EU-tagság várományosaként többet tehetne a magyar kisebbségek nemzetiségi jogainak védelmére, nagyobb lehetősége nyílna hathatós támogatásukra. Apropó, támogatás. A konferencia résztvevői abban is megegyeztek, hogy a határon túli közösségeket Magyarország mindenkori éves költségvetésének százalékban rögzített hányada illesse meg. Jelenleg ez a hányad az egyensúlyhiánnyal küszködő magyar gazdaság problémái miatt az ország éves költségvetésének öt ezreléke. Ha Magyarország a prosperitás útjára lép, ez az arány is megváltozik. Ha keserűen is, de el kell ismernünk: erre a támogatásra szükségünk lesz mindaddig, amíg abban az országban, ahol élünk, másodrendű állampolgárok leszünk. Igazságtalan volnék, ha józan pragmatizmust és bölcs előrelátást csak a kisebbségi vezetőkkel kapcsolatban emlegetnék. Elismerés illeti az ellenzéket és a kormányt is, mert képesek voltak eredeti álláspontjuk módosítására. Az ellenzék elállt indítványai nagy részétől, a kormány viszont felvállalta, hogy összehangolt támogatásban részesítse a határon túli magyar közösségek európai gyakorlattal és a nemzetközi normák szellemiségével összhangban álló autonómiatörekvéseit. Mindez arról tanúskodik, hogy megteremthető a magyar kisebbségek helyzetének rendezésével kapcsolatos össznemzeti konszenzus. Többségi választási rendszer Szlovákia új területi felosztása lehet az alapja annak az új, többségi választási rendszernek, amelyhez a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom vérmes reményeket fűz. Nézzük hát, mi a többségi választási rendszer tétje a mai Szlovákiában. A parlamenti választások már jól ismert arányos rendszerében eddig pártlistára szavaztunk, az egyes pártok pedig a kapott szavazatmennyiség százalékos arányában jutottak képviselői helyekhez. A tiszta arányos választási rendszerrel kapcsolatban két kifogást szokás hangoztatni. Az egyik, hogy túl sok pártot juttat a parlamentbe, s így nehezen teremthető meg a kormányzati stabilitás. A másik pedig úgy hangzik, hogy a pártok vezetői a választási lista összeállításával túl nagy hatalmat kapnak a képviselők fölött. Mindezt az arányos rendszer kritikusai szerint megoldja a többségi rendszer. Abban annyi választási körzet van, ahány képviselői hely á parlamentben, s az a jelölt szerez mandátumot, amelyik legalább egy szavazattal többet kap körzetében az utána következőnél. Ezért nagy pártblokkok alakulnak ki, s végül két domináns párt váltogatja egymást a hatalomban, stabilan kormányozva. A választók közvetlenül választják jelöltjeiket, így azok inkább tőlük,mint pártvezetésüktől függnek. Példaként Nagy-Britanniát szokták említeni, néhány dél-amerikai államot vagy a mostani Olaszországot már kevésbé. Persze felvethető a bejutási küszöb, vagy a nálunk jól ismert karikázás pozitív hatása is az arányos rendszer védelmében. No de mi kifogásolnivaló van a többségi rendszeren? Először is az, hogy konzerválja a pártszerkezetet, s alig nyerhetnek teret új eszmék, szervezetek. Még akkor sem, ha a két nagy párt egyike sem túl modern. így is csak egymást váltogathatják. Kivételt kétféle országtípus jelent. Az egyikben nincsen megszilárdult pártstruktúra, sem pedig hozzá kötődő állandósult politikai kultúra, mint például Olaszországban. Az ilyen helyen újabb és újabb nagy pártszövetségek születnek időről időre fenekestől felforgatva a politikai életet. Később korrumpálódnak, és őket is elsöprik. A másik országtípusban pedig a valóságban csak egy nagy párt van. Az élén egy karizmatikus vezetővel ez a párt ural minden fontos hataími pozíciót. Itt a választási rendszer csak a hatalom megerősítéséhez kell. Hogyan lehetséges ez? Nos, a válasz a tiszta többségi választási rendszer második gyenge pontjában keresendő. Ez pedig legitimitásának kétséges volta. Egy pillanatra képzeljük el, hogy országunkat felosztjuk választási körzetekre, annyira, amennyi hely van a parlamentben. A helyek száma legyen például 105. Minden körzetből csak a legtöbb szavazatot szerzett jelölt jut a parlamentbe. De mi van akkor, ha kettőnél több párt indul a választásokon? Például három. Nos, akkor matematikailag lehetséges az alábbi eredmény: két párt jelöltjei egyaránt a szavazatok 33 százalékát kapják, a harmadikéi pedig minden körzetben 34 százalékot. Ebben az esetben a harmadik párt elnyeri a parlamenti helyek 100 százalékát a szavazatok mindössze 33 százalékával. Ha négy párt jelöltjei indulnak, akkor elméletileg már 26 százalék is elég lehet, ha öt pártéi, akkor 21 százalék, és így tovább. Azaz ebben a választási rendszerben a leadott szavazatok ötven százalékánál kevesebbel is megszerezhető a parlamenti többség, s ez nemcsak matematikailag igaz. Például Nagy-Britanniában általában negyven százalék elég a parlamenti többséghez. Az ország hatvan százaléka rendszerint a megalakuló kormány ellen szavaz, függetlenül attól, melyik párt nyeri éppen a választásokat. Tehát a tiszta, egyfordulós többségi választási rendszer egy súlyos legitimitási problémát vet fel, mégpedig a többségi választói akarattal szemben megalakuló kormány lehetőségét. Néhány országban ezért vezették be az úgynevezett második választási fordulót. Ebbe csak a két legtöbb szavazatot kapott jelölt jut be, amennyiben az első fordulóban senki sem szerezte meg a szavazatok több mint a felét. Itt azután egyiküknek már 50 százaléknál többet kell kapnia. Szlovákiában azonban aligha lesz második forduló. Az egyfordulós többségi rendszer ugyanis a most megrajzolt járáshatárokkal és a jelenlegi közvélemény-kutatási eredmények megtartásával fantasztikus eredménnyel kecsegteti a DSZM vezetőit. Nevezetesen azzal, hogy 30 százalék fölötti szavazatmennyiséggel nemcsak egyszerű, hanem alkotmányos többséghez juthatnak. Ekkor pedig az egész politikai rendszert megváltoztathatják. A DBP különválásával ugyanis a KDM-DP-DU pártszövetség mintegy 26-28 százalék körüli eredménye csak a tisztes vereséghez elegendő a 150 választási körzet jóval több mint háromötödében. Ezt a helyzetet a Magyar Koalícióval kötött megállapodás némileg korrigálhatja ugyan, de a győzelemhez ma ez is kevés. Azaz a tét a DSZM számára az alkotmányos többség megszerzése a parlamentben anélkül, hogy ugyanekkora többséghez jutna az alkotmányosság első számú forrása, a nép körében.