Új Szó, 1996. július (49. évfolyam, 152-177. szám)

1996-07-08 / 157. szám, hétfő

1996. július 11. VELEMENY - TALLÓZÓ ÚJ S

ZÓ i 1617 ] f • KOMMENTÁRUNK A törékeny stabilitás időszaka ITTHON TÖRTÉNT-7 NAP ALATT Szívhangok Oroszország választópolgárai az első fordulóban még a szívükre hallgattak, a második nekifutásban viszont már szigorúan csak az eszükre. Ezzel magyarázható, hogy Borisz Jelcin két lóhosszal győzött a januárban még legyőzhetetlennek hitt kommunista Zjuganovval szemben. Szó nincs arról, hogy Jelcin támogatottsága meghaladná az 50 százalékot, pláne országos méretben. Csak hát a vágyott demokráciát antidemokratikus, esetenként diktatórikus módszerekkel védelmező-érvényesítő Jelcin változatlanul az a kisebbik rossz, amely még elviselhető az ország számára, s akceptálható külföldön is. A választási eredmények egyértelműen megerősítették: Oroszországnak elege van a gyökeres változásokból, márpedig Zjuganov programja felért egy új forradalommal - s ezért veszített. A stabilitás utáni vágy kizárta a harmadik lehetőséget is - vagyis hogy az állampolgárok mindkét jelölt ellen szavazzanak, s ezzel egy új elnökválasztás kiírását kényszerítsék ki. Hiszen a szavazás mindkét fordulóban meglepően tisztességesen zajlott - még a szigorú külföldi megfigyelők szerint sem történtek nagyobb csalások, csak kisebb gikszerek. S ha ilyen módon meghosszabbították volna az országot eluraló politikai magasfeszültséget, az is felért volna egy kisebbfajta forradalom hatásával. Oroszország nyugalomra, stabilitásra, gazdasági fellendülésre vágyik. De megkaphatja-e mindezt Jelcintől? Ez most a kérdések kérdése, s az ország - az elnök szívhangjára figyel. Mivel Moszkvában nem szokás hivatalosan beszámolni az államfő egészségi állapotáról, folynak a lázas találgatások. Egyes források szerint az elmúlt években volt már vagy öt-hat szívrohama, ebből legalább kettő-három komoly infarktus. Mások szerint nem ilyen rossz a helyzet, Jelcin „csak" a leggyakoribb orosz férfikórban, vagyis alkoholizmusban szenved, ami errefele bocsánatos bűn, s nem betegség. Csakhogy együtt jár az általános fizikai leépüléssel, és - ami egy államfő esetében különösen veszélyes - az akaralgyengeséggel és a fokozott befolyásolhatósággal is. És itt van a kutya elásva. Jelcin környezete - a „főnökkel" ellentétben - egyáltalán nem szívbajos. Ezzel magyarázható az új kegyenc, Lebegy extábornok meglepő elszólása: talán nem kell 2000ig várni arra, hogy ő legyen az elnök. Ráadásul Csernomirgyin kormányfő, aki a lehető leghevesebben tiltakozott az ellen, hogy induljon a mostani elnökválasztáson, máris jelezte: legközelebb nyilván másképp dönt. S bár csak napok leltek el Jelcin meglepően nagy győzelme óta, máris kialakulóban van a két tábor az elnök környezetében: az egyik Csernomirgyin, a másik Lebegy mögött sorakozik fel. Ami közös bennük: mindkét „alvezér" az elnök szívzűrjeire spekulál, a mostani félárnyékban akarja megalapozni jövőbeni helyét a fényes nap alatt. Támogatókat és kegyenceket igyekeznek szerezni a Jelcin utáni időkre - Jelcin nevében, látszólag Jelcin érdekében. Egyáltalán nem kizárt, hogy ez sikerülni is fog nekik. Lebegy népszerűsége napról napra nő, az a nagytakarítás, amit az elnök közvetlen környezetében rendezett, a beígért rendcsinálás a hadseregben és a rendőrség vezetésében, a bűnözés visszaszorítására meghirdetett programja összecseng a lakosság nagy részének vágyaival. Csernomirgyin pedig elsősorban a nagy hatalmú energetikai komplexum vezetőire támaszkodhat, s egyáltalán az ipari lobbyra, amely a nyugodt erőt látja benne. Azt a politikust, aki a válságos helyzetekben sem veszíti el a fejét és a cselekvőképességét, aki tudja, meddig léhet és kell elmenni a kompromisszumok keresésekor. Amitől tehát tartani lehet, az nem más, mint egy új hatalmi harc a Kremlben - Jelcin nevében és ellenében. Akik tovább keverhetik a kártyákat, azok Zjuganov kommunistái. Elvégre a választópolgárok bő egyharmada mellettük tette le a voksát, s most már egy hatalmas baloldali blokk vezető erejévé is előléptek. Látni kell, Csernomirgyin ismételt kormányfői kinevezése nincs a kommunista többségű parlament ellenére, bár Lebegy volt az, aki lehetségesnek, bizonyos körülmények között kívánatosnak nevezte a kommunisták bevonását a kormányzásba. S bár a kabinet is az elnöknek van alárendelve, tény, hogy Lebegynek egyelőre csak annyi hatalma van, amennyit az elnöktől kapott. Vagyis a játszma nyitott, s pillanatnyilag úgy tűnik, Jelcin még kezében tartja a dolgokat, ő dönt, kit részesít előnyben, kit szorít háttérbe. Az sem kizárt, hogy mindkét alvezért képes lesz egyenlően hosszú vagy rövid pórázon tartani. Ha lesz hozzá szíve... Csehország második kormánya lényegében hasonló lesz az elsőhöz. Ismét Václav Klaus vezeti, és a miniszterek jó része is a régi. Nem változott a program és a célok sem. Ami viszont változott, az a cseh politika maga - írta az új kormánnyal foglalkozó vezércikkében a Lidové noviny. Ú^ vélte, hogy míg a korábbi, többségi kormánya nyílt színen tudott játszani, és tudta vállalni az összeütközéseket, most a politikai színtér a kulisszák mögé kerül; ott zajlanak majd az egyeztetések, ami azt jelenti, hogy a „messzire látó, dinamikus politikát a számtan váltja fel". Napjaink legvitatottabb kérdése az, meddig marad Klaus kormánya hatalmon. A lap szerint hamis e kérdésfeltevés, mert „az ellenzéki szociáldemokratáknak nem a kormány gyors megbuktatása az érdekük, hanem az, hogy megfosszák őt a választók rokonszenvétől". A szociáldemokrácia ezért együtt fog működni, „titkos nagykoalíció lesz", de ugyanakkor nyomás alatt fogja tartani a kormányt, hogy átvegye az ő elképzeléseit. Klaus kormánya ezért nem programjával, hanem valószínűleg a parlamenti szorítóban következetlenül véghezvitt intézkedéseivel fogja lejáratni magát. S ha ez megtörténik, a szociáldemokrácia kierőszakolja az előrehozott választásokat. Bárhogyan lesz is, egyvalami biztos: Csehországban beköszöntött a törékeny stabilitás időszaka - szögezte le a lap. A Hospodárské noviny szerint az, ami közvetlenül a választások után még utópiának tűnt, immár megvalósult. Ajobboldali koalíció és a szociáldemokraták megegyeztek, megalakult a kisebbségi kormány és a parlament szervei is. Tisztán „érdekszövetségről" van szó, s a most szinte idillinek tűnő kép gyorsan megváltozik, amikor konkrét törvényekről, kérdésekről kell majd dönteni. Hosszú és alapos egyezkedésekre kell számítani, s a politika súlypontja már nem a kormányban, hanem a parlamentben lesz. A demokrácia alapjai kiszélesedtek, de a politikai pluralizmus talán éppen erről szól, nemdebár? - írta a lap. A kormánypárti Denní Telegraf v iszont úgy látja, hogy az új jobboldali kisebbségi kormány „puskaporos hordón ül", mert a helyzet törékeny. Eddig a felek megtudtak egyezni, és ennek köszönhetően kapcsolataik bizonyos kereteket kaptak. Amennyiben mindkét fél akarni fogja, akkor továbbra is teret kaphatnak céljaik és választási ígéreteik megvalósítására. Lidové noviny, Hospodárské noviny, Denní Telegraf Magyarországi zsidók kárpótlása Ötven éwel a második világháború után a holocaust maj^arországi túlélői visszaigényelhetik hajdan elkobzott vagyonukat - tudósított címoldalán a La Libre Belgique a magyar kormány és a zsidó közösség véglegesített megállapodásáról, amelyet (várhatóan szeptemberben) még a magyar országgyűlésnek is ratifikálnia kell. A tárgyszerű beszámoló a megállapodás ismertetésekor utalt azokra a véleményekre, amelyek szerint az egyezség modellként szolgálhat a többi kelet-európai ország számára is, ahol a zsidók kárpótlásának kérdéséta korábbi népi demokráciák mindenütt „befagyasztották". A lap mindenesetre tudni vélte, hogy hamarosan a probléma hasonló megoldása várható a Cseh Köztársaságban és Lengyelországban is. Az írás a majdani kárpótlás magyarországi kezelésének rövid ismertetése után végül megemlítette, hogy valójában az intézkedés kedvezményezettjeinek száma viszonylag csekély lesz, hiszen a háború előtti, mintegy 800 ezer fős magyarországi zsidó közösség mára alig 20 ezer fősre csökkent. La Libre Belgique Drága lenne a semlegesség Csehország számára drága lenne a semlegesség, ha az új kisebbségi kormányzat, bármilyen okból is, lemondana arról, hogy megszerezze a NATO-tagságot. Prágának ebben az esetben számolnia kellene azzal, hogy a hadseregre fordított évi kiadások a jelenlegi 30 milliárd koronáról legalább 45 milliárd koronára nőnek - írta egy eddig nyilvánosságra nem hozott cseh szakértői tanulmányra hivatkozva a Mladá fronta Dnes. A megnövekedett kiadások elsősorban abból adódnának, hogy olyan fegyvereket és fegyverrendszereket kellene vásárolni, amelyekre a NATO-tagaság esetén nem lenne szükség. A tanulmányból ugyanakkor az is kiderül, hogy a NATO-tagság költségesebb lesz, mint azt eredetileg gondolták. „Hosszabb távon azonban ezek a kiadások megtérülnek, hiszen a hadsereg fenntartása jóval kevesebbe fog kerülni, mintha nem lennénk benne a a NATO-ban" - mondta a lapnak ezzel kapcsolatban Vilém Holán védelmi miniszter. A szakértők azzal számolnak, hogy a cseh katonai kiadások a jelenlegi harmincmilliárdról átlagban évi harmincötmilliárd koronára nőnek, ami a cseh GDP mintegy 2,6 százaléka. Petr Nečas védelmi miniszterhelyettes szerint várható, hogy rövid távon, 1999-ig a hadsereg fenntartására és korszerűsítésére a GDP mintegy három százalékára lesz szükség, ami a jelenlegi számítások szerint 40 milliárd koronának felel meg. A védelmi minisztérium az idei kiadásokat 32-33 milliárd koronában állapította meg. A következő években számol azzal, hogy a NATO-tagságra való felkészülés keretében több pénzhez jut - írta a lap. Mladá fronta Dnes MIGAŠ ILLEDELMESSÉGE. Most, hogy lezajlott a koalíciós válság, korántsem állíthatjuk, hogy az oppozíció valamennyi pártja kitűnőre vizsgázott állhatatosságból. A szlovák kereszténydemokratáknak is, a Demokratikus Unió politikusainak is voltak például a Szlovák Nemzeti Párttal „fű alatti" tapogatózásai. Ezek azonban általában nem lépték túl a jó ízlés határát. Amit viszont a Jozef Migaš által vezetett demokratikus baloldaliak produkáltak, az már nem parlamenti taktikára, hanem inkább politikai prostitúcióra emlékeztetett. Migašék voltaképpen azt üzenték a válság napjaiban a miniszterelnöknek, hogy nincs mitől tartania; ha az SZNP és a Munkásszövetség képviselői mind egy szálig hátat fordítanak a koalíciónak, a DBP akkor is a segítségére siet, és nem engedi meg, hogy megrendüljön a hatalma. Baloldalijaink már akkor belefeküdtek a koalíciós ágyba, amikor Mečiar partnerei még fel sem keltek belőle, csak a két pártelnök riogatta az országot kormányválsággal. A nászból így semmi sem lett, néhány napon belül minden visszazökkent a régi kerékvágásba. Hogy mennyire visszazökkent, azt mindennél jobban bizonyítják a parlamenti szavazások eredményei. Ilyen viszonyok között a DBP elnöke nincs irigylésre méltó helyzetben, hiszen pártja tőle eltérően gondolkozó vezetőinek is, a széles nyilvánosságnak is meg kell most magyaráznia bizonyítványát. Az nyilvánvaló, hogy az ellenzéknek nagy kárt okozott a Demokratikus Baloldal Pártjának prostituálódása. De ez még nem minden. Magának a DBP-nek is kárt okozott, mert - ahogy a japánok mondanák - elveszítette arculatát. Ilyen helyzetben egy szamuráj azonmód harakirit követne el. Migaš azonban nem szamuráj, így még annyira sem vonta le a következtetéseket, hogy bocsánatot kért volna Peter Weisstől, amiért tönkretette mindazt, amit a DBP 1989 ősze óta a szociáldemokratává válásban elért. A múlt hét elején a Národná obroda lehetővé tette Migaínak, hogy „megmagyarázza bizonyítványát". A vele készült interjúban nyoma sem látható annak, hogy kudarcát látva levonta volna a következtetéseket. Egyfajta 20. századi Panglosként azt állítja, hogy a DBP szempontjából minden úgy volt a legtökéletesebb, ahogy történt. Nyilatkozata azt sugallja, hogy Szlovákiában most mindent a kormányzat stabilitásának kell alárendelni. És ezt azzal ideologizálja meg, hogy a Mečiarkormánynak voltak olyan döntései, amelyek egy része - úgymond - baloldali jellegű volt. Ha ilyen viszonyok között egyöntetűen ellenzéki politikát folytatott volna a DBP, akkor „vajon miben különböznénk például a Kereszténydemokrata Mozgalomtól? Az ellenzéki pártok politikájában is vannak különbségek." Migaš idézőjel közötti szavai egyértelműen bizonyítják, ha a demokratikus baloldaliaknak ma a demokrácia leépítésére törekvő Mečiar és a demokrácia megmentésén fáradozó ellenzék között kell választaniuk, akkor Mečiart választják. Úgy mindentől eltekintve még jól is hangzik, hogy Migaš a politikai stabilitásra esküszik. Ez azonban konkrét feltételek között történik, és az ország lakosságának legalább hatvan százaléka tisztában van vele, hogy mit kell érteni a Mečiar által értelmezett politikai stabilitáson. A DBP elnöke, úgy tűnik, nem tudja, mit kell rajta érteni. Vagy ha tudja, annál rosszabb. Mert ebben az esetben pártját nem a szociáldemokrácia, hanem a bolsevizmus felé akarja terelni. Migaš - volt diplomataként - az illedelmességre épít, de ez az illedelmesség - előre meg lehet jósolni - még sokba kerül Szlovákiának. HOGY ÁLL A LAKOSSÁG ANYAGILAG? A FOCUS Közvélemény-kutató Intézet figyelemre méltó adatokat tett közzé a lakosság anyagi helyzetéről. Felméréseiből kiderült, hogy 1996 áprilisában a megkérdezetteknek 2 százaléka válaszolt úgy, hogy „elég sok pénzt tudunk megtakarítani". Egy évvel korábban az így válaszolók részaránya 1,6 százalék volt. A „valamicskét megtakarítani tudók" részaránya most 29,5 százalék (1994 májusában 18,1 százalék). Akik úgy válaszoltak, hogy „fizetéstől fizetésig élünk", azok a megkérdezettek 42,6 százalékát tették ki, akik pedig azt vallották, hogy „hozzá kell nyúlnunk a megtakarításainkhoz", azok az 1332 személyes minta 16 százalékát alkották. Az eladósodók részaránya 8,3 százalék. Ha igaz, amit a közvélemény-kutatók megállapítottak, az elmúlt évben némileg mérséklődött a gazdasági pesszimizmus; e téren az 1993-94-es időszak jelentette a mélypontot. Politikusaink velük csak nyernének Sikeres hazai magyar üzletember állófogadásán vettem részt a minap. A vendégsereg nagy részét ugyancsak eredményes kollégák és vállalkozók alkották, akik szinte kivétel nélkül csallóköziek, már csak ezért is jól ismerem eddigi életútjukat, újrakezdéseik emberi és szakmai tényezőit. Jófajta ételek és italok kóstolgatása közben, ki tudja, hányadszor, ugyanazok a keserű gondolatok törtek föl bennem, amelyek már évek óla újra meg újra elszomorítanak, mert a következményekkel máig szembesülünk. Ezen a kedélyes fogadáson is az a látszólag értelmetlen meditálás rontotta a hangulatomat, hogy ezek az üzletemberek és vállalkozók is mire vihették volna, s hol tarthatna már munkahelyteremtésben is a csallóközi régió, ha az úgynevezett bársonyos forradalom utáni két-három esztendőben hangadó s így célt, irányt szabó politikusaink a hangzatos, olykor még végig sem gondolt jelszavak s kinyilatkoztatások közepette nem feledkeznek meg az egzisztenciateremtés, a dél-szlovákiai települések, régiók talpon maradásának és prosperálásának anyagi alapjairól, amelyek ráadásul a sikeres politizálás elengedhetetlen feltételei is. Lehetséges, hogy gondoltak is erre, talán csak nem tartották legfontosabb feladatnak. Sajnos, keveset vagy sikertelen lépéseket tettek például annak érdekében, hogy Komáromban vagy Dél-Szlovákia más városában olyan hazai vagy akár külföldi érdekeltségű bank jöjjön létre, amely elsősorban e régió gazdasági felemelkedését, pénzügyeinek az intézését tartja legfontosabb céljának, így aztán ilyen helyi pénzek, vagyis működő tőke, leginkább pedig kedvező hitelforrások hiányában sok mindent elprivatizáltak a fejünk fölül olyan érdekcsoportok is, amelyek egyáltalán nem gazdasági megfontolásból, hanem politikai és nemzeti szempontok alapján vetették meg a lábukat e régiókban. Sanda szándékaik egyik következménye az is, hogy a keletkezett hasznot jórészt nem ezen a vidéken forgatják vissza. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, ha bankok nem is, de fiókintézményeik nyíltak elég szép számban e tájakon is, amelyeknek alapvető érdekük a gazdasági fellendülés és életrevaló elképzelések anyagi támogatása, Jórészt ők nyújtottak hiteleket és egyéb anyagi segítséget azoknak a helybéli vállalkozóknak, akik e támogatás eredményeképpen, s még inkább kemény és céltudatos munkájuknak köszönhetően, némi időeltolódással, sokfrontos küzdelmek árán ugyan, de mára már mégis sikeres és tehetős embereknek mondhatják magukat, akik szülőföldjükön teremtenek munkát, megélhetési lehetőséget, elsősorban a helybéli lakosoknak. Sokan ma is görbe szemmel, irigykedve, sőt gyűlölködve tekintenek rájuk. Az ilyesfajta előítéletek részben érthetőek, hiszen a külföldön is szinte mindenhol mégtalálható kis- és nagystílű szélhámosokon és más ügyeskedőkön kívül a mi sajátos vadkapitalista körülményeink közepette olyan harácsolóknak is áll a világ, akik kimondottan politikai szempontok alapján jutnak fillérekért hatalmas, jórészt volt állami vagyonokhoz. Ám még mindezek tudatában sem indokolt az általánosítás, mert sok tisztességes üzletember és vállalkozó serénykedik Szlovákia nem nagy és sokféle ellentmondással teli piacán, aki tudásából, rátermettségéből és kemény munkájából igyekszik megélni. Nálunk, Dél-Szlovákiában is. Ók azok, akik hasznuk, vagyonuk egy részéből ezekben az ínséges időkben számítógépeket és más korszerű segédeszközöket vásárolnak lakóhelyük és környékük iskoláinak. Ők azok, akik például az idén is lehetőségeikhez képest jelentős összegekkel támogatták a Jókai Napokat, a Duna Menti Tavaszt, Gombaszögöt, sok-sok helyi rendezvényt és más értelmes kezdeményezést. Ök az igazi szlovák-magyar megbékélés szürke eminenciásai is, hiszen nekik aztán igazán létérdekük, hogy Szlovákiában tovább erősödjék a mindenfajta politikai és nemzeti előítéletektől mentes gazdasági élet és kereskedelem. Hogy például Zsolnán, Poprádön vagy Alsókubinban csallóközi vagy más dél-szlovákiai zöldséget és egyéb árut vásároljanak, s ne ugyanilyen minőségű, esetleg silányabb lengyel portékát, csak azért, mert az nem magyar. S ugyanígy az észak-szlovákiai üzletemberek és áruk is előítéletek nélkül találjanak partnerra, vásárlókra Dél-Szlovákiában. Éppen az említeti vállalkozóink és üzletembereink kapcsolatai és munkája révén sok és egyre több ilyen jó példát tudnék fölsorolni. Ezek a sikeres üzletemberek és vállalkozók nemcsak idő hiányában tartják magukat távol a közszerepléstől és különböző politikai tisztségek vállalásától. Pedig racionális értékrendjükből és élettapasztalataikból fakadó értékítéletükre különösen napjainkban nagy szüksége volna szlovákiai magyar közéletünknek. És politikusainknak. Ezért kívánatos az, hogy ne csupán a választási kampányok során keressék meg őket, s beszélgessenek el velük. S ezért lenne fontos, hogy szaktanácsadóként vagy jó tanácsokkal szolgáló barátként a mainál sokkal jobban bevonják őket közéletünkbe, sorskérdéseinkről hozott döntéseik kiérlelésébe. Egész hazai magyar politizálásunk csak nyerne, méghozzá nem is keveset, ezzel a fölöttébb szükséges lépéssel. SOKSZEMKÖZT Szilvássy József rovata