Új Szó, 1996. július (49. évfolyam, 152-177. szám)

1996-07-29 / 175. szám, hétfő

1996. Július 31. VÉLEMÉNY - TALLÓZÓ ÚJ SZ

Ó [ 1809 ) KOMMENTÁRUNK Tetemrehívás után Horváth Gabriella Aki figyelemmel követi a politikai történéseket, tisztában van azzal is, hogy a kényes problémák megoldásához sokszor végeláthatatlan tárgyalássorzatokon .keresztül vezet el az út. Ebből a szempontból reményteljes mozzanatként értékelhetnénk a szlovák és a magyar parlament külügyi bizottságainak pénteki találkozóját, amely a budapesti magyar-magyar csúcstalálkozó kapcsán kialakult nézeteltérések tisztázására irányult. Az optimizmus mégsem helyénvaló, ügyanis az együttes bizottsági ülésre nem a megoldáskeresés őszinte szándékával került sor. Legalábbis szlovák oldalról. Előrelépést csak akkor hozhatott volna ez a találkozó, ha a szlovák képviselők kíváncsiak lettek volna, mi indokolta a magyar-magyar csúcs összehívását, s ha hajlandóságot mutattak volna azon problémák megvitatására, amelyek megoldásához a szlovákiai magyarok képviselői kénytelenek Magyarország segítségét kérni. Ehelyett mi történt: valós problémák helyett álprobléma, a magyar-magyar csúcstalkozón elfogadott nyilatkozat értelmezése, pontosabban félreértelmezése állt a két testület figyelmének középpontjában. Bársony András, a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának alelnöke furcsállotta, hogy szlovák kollégái nem hitték el, ami tételesen benne van a nyilatkozatban, azt viszont vitatták, ami nincs benne. A szlovák képviselők nem hagyták magukat meggyőzni arról, hogy a dokumentumban szereplő autonómia kifejezés nem etnikai alapú területi autonómiát takar, hogy Magyarország nem kívánja megkárosítani Szlovákia érdekeit, s hogy a nyilatkozat önmagában nem veszélyezteti a Magyarországgal szomszédos országokat - derült ki a tárgyalást követő sajtóértekezleten. A párbeszéd két síkon folyt. Két különböző síkon, melyek nem érintkeztek egymással - mondta Duka Zólyomi Árpád. Hadd tegyük hozzá: ez nem is történhetett másként. Szlovák részről csupán azért kezdeményezték ezt a találkozót, hogy a hazai közvélemény előtt illusztrálják: a kormányzó erők nem tétlenkednek, mindent elkövetnek a magyarok összefogása nyomán kialakult veszély elhárítására. Ebből a célból suhogtatták a csúcstalálkozó nyilatkozatát aláíró szlovákiai magyar képviselők feje felett a kardot, ebből a célból mozgósították a szlovák diplomáciát, és ebből a célból kérték fel tárgyalásra a szerződésszegéssel, revizionizmussal és expanzionizmussal vádolt Magyarország külügyi bizottságát. Tudjuk, hogy a tetemrehívás a középkori istenítélet azon neme volt, amikor a gyilkossággal gyanúsított egyén kezét az áldozat sebére tették. Bűnösnek minősült, kinek keze alatt a seb vérezni kezdett. Ha ez nem következett be, a vádlottat ártatlannak tekintették. A szlovák képviselők nem előlegezték meg a magyar-magyar csúcson elfogadott nyilatkozat ártalmatlanságának lehetőségét magyar kollégáik számára. A szlovák kormányerők ragaszkodnak a zárónyilatkozat félreértelmezéséhez, s eszükben sincs eloszlatni azt a félelmet, amelyet a magyar irredentizmus és a revizionizmus ecsetelésével váltottak ki a szlovák társadalmon belül. Köztudott, hogy a tömegmanipuláció egyik leghatékonyabb eszköze éppen a félelemkeltés. Ez mindaddig hatékonyan alkalmazható, amíg a politikai elit egészének magatartását nagymértékben az előítéletek és a rövidlátó, számító magatartás jellemzi. A szlovák-magyar párbeszéd kialakulását megnehezíti, hogy a parlamentben csak egyetlen szlovák politikai erő van, amely nem hajlandó kiskorúként és a fejlődésben visszamaradottként kezelni a szlovák társadalmat. Ez a demokrata párt, amely sajnos csak egy mandátummal rendelkezik. Amíg ez a helyzet nem változik meg, valós párbeszédben nem reménykedhetünk. Már közhelyként hat, de nem lehet elégszer hangsúlyozni: a szlovákiai magyar kisebbség helyzete csak akkorjavulhat, ha a szlovák-magyar megbékélésre sor kerül. Ennek a megbékélésnek előbb itt, Szlovákiában kell bekövetkeznie, a szlovákok és a szlovákiai magyarok körében. Amíg ez nem történik meg, a szlovák és a magyarországi politikusok tárgyalásai - kisebbségi vonatkozású kérdésekben - nem járhatnak eredménnyel. Azt. hogy a párbeszéd a két ország külügyi bizottsága között megindult, csak akkor értékelhetnénk előrelépésként, ha löbb lenne a süketek párbeszédénél. NATO-tagság: Szlovákiát hivatalosan és végleg kihagyták Az amerikai képviselőház döntése - amelynek értelmében 60 millió dollárral támogatnák Lengyelország, Magyarország és Csehország NATO-tagságra való felkészülését - azt jelenti, hogy a szövetség politikailag és katonailag legerősebb állama a Szlovák Köztársaságot hivatalosan és véglegesen kihagyta azon jelöltek közül, akik elsőként kerülhetnek majd be a NATO-ba - írta kommentárjában a Denní Telegraf című cseh kormánypárti napilap. A törvény legfontosabb üzenetét ugyanis nem a pénzügyi támogatás képezi, hanem a három említett ország elválasztása a többiektől. Washington így tudtára adta a többieknek, hogy saját szemszögéből mely országokat tartja a támogatásra méltónak, s jelezte egyben Oroszországnak is, hogy egyelőre a balti országok NATOba való felvételével nem számol a Nyugat. A prágai lap szerint Szlovákia önmagát zárta ki a jelöltek első csoportjából, hiszen Oroszország valószínűleg megemésztette volna, ha a három visegrádi ország helyett mind a négyet felveszik a NATO-ba. Szlovákiának most azt is tudatosítani kell, nem biztos, hogy a NATO-ba lesz egy második felvételi forduló is. Ez a kizárás egyben az Európai Unióba vezető ajtót is bezárta. Természetes ugyanis, hogy Lengyelország, Magyarország és Csehország a NATO-ba való felvétel után utat nyitott kapukra talál az Európai Unióba is. A közeljövőben mindennek komoly következményei lesznek, s egyebek között számolni kell az orosz befolyás jelentős növekedésével is. Szlovákia, legalábbis jelképesen, leválik a visegrádi csoportról és Kelet-Európában konzerválódik, ennek minden negatív biztonságpolitikai következményeivel - írta a prágai lap. Denní Telegraf Lukasenko visszaállítja a tervgazdaságot Bár az üzleti világ keményen bírálja Fehéroroszország rögzített árfolyamrendszerét, mégis akad egy rendíthetetlen híve. Mivelhogy az illető Alekszandr Lukasenko, a kolhozelnökből lett államfő és gazdasági szakértő, a piaci erők nem sokat nyomnak a latban - írta a Wall Street Journal Europe című lap. A cikk szerint a szovjet utódállam rögzített árfolyamrendszere, amely nyugati megítélés szerint 50 százalékkal túlértékeli a fehérorosz valutát, az egyre nyíltabb kísérletek jelképévé vált, melyekkel Lukasenko megpróbálja visszaállítani a tervgazdaságot. Az eredmények előreláthatok voltak: az ország a fizetésképtelenség szélére jutott, mivel az összeomlott export nyomán januártól májusig 800 millió dolláros hiány keletkezett a fizetési mérlegben, és júniusban már csak 45 millió dollár volt a valutatartalék. Az újság a korábbi fehérorosz jegybanki elnököt, Sztanyiszlav Bogdankevicset idézte, aki úgy véli: Lukasenko árfolyampolitikája romba dönti az országot, s megfosztja a működő tőkétől. A nyugati szakértők szerint Fehéroroszországban súlyos pénzügyi válság fenyeget, de Minszk nem remélhet olyan mentőövet, mint amilyet annak idején Mexikó kapott. Ennek oka az, hogy Fehéroroszország már ma is „fekete bárány" az adományozó országok szemében. A duzzadó költségvetési hiányra és a visszavetett piaci reformokra hivatkozva a Nemzetközi Valutaalap januárban felfüggesztett minden kiutalást. Júniusban az Európai Unió az emberi jogok megsértése miatt leállította a segélyezést. Lukasenko 1994-es megválasztása óta a Világbank és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) sem ígért egyetlen hitelt sem Minszknek. Ha a fehéroroszok számíthatnak valakire, hogy megzabolázza tévelygő elnöküket, az Oroszország. Lukasenko nyíltan támogatta az elnöki székért harcba induló kommunista jelöltet, Gennagyij Zjuganovot - Borisz Jelcin újabb elnöki megbízatásával azonban Minszkben sokan remélik, hogy Lukasenko egyes reformellenes elképzelései nem válnak valóra. Jelcin nem is titkolja, hogy Oroszország nem kíván olyan államot támogatni, ahol a hazai össztermék 85 százaléka az állami szektorból ered. Június végén tett minszki látogatásán az orosz elnök pedig óva intette fehérorosz kollégáját: az integráció lehetetlen, ha a két országban eltérő ütemben folynak a reformok - tette hozzá a lap. Wall Street Journal Europe Csehország: vizsgálat a Westinghouse ellen A cseh rendőrség vizsgálatot kezdett a világ egyik legnagyobb multinacionális társasága, a Westinghouse ellen, amely a dél-csehországi Temelín atomerőművéhez szállít berendezéseket - jelentette a Mladá fronta Dnes című cseh lap. A Westinghouse-t azzal gyanúsítják, hogy visszaélés útján jutott a cseh villamosművek, a ČEZ és a temelíni beruházás megrendeléseihez. A Westinghouse egyik munkatársa, a cseh származású Jan Vadlejch azt állította, hogy a ČEZ vezetői megvesztegetést fogadtak el. Vadlejch nem tudta bizonyítani állítását, ezért rágalmazás címén eljárás folyik ellene - írta az újság. Vadlejch megvádolta Vojtech Kotyzát, a ČEZ igazgatótanácsának elnökhelyettesét, hogy megvesztegetést fogadott el. Az információs rendszer megrendelésekor Kotyza volt állítólag az egyetlen, aki nem szavazott a Westinghouse mellett, és ezután rossz szemmel néztek rá mind a ČEZ-nél, mind a Westinghouse-nál. Az igazgatótanács több tagja Kotyza eltávolítását követelte, ő azonban rágalmazás miatt pert indított Vadlejch ellen, amelyet most kedden megnyert. Kotyza a helyén maradt, de közben a Westinghouse mesterkedései gyanút keltettek - írta a lap, azt sejtetve, hogy a ČEZ igazgatótanácsa és a Westinghouse esetleg összeesküdött Kotyza ellen, az egyetlen ellen, aki talán nem fogadott el pénzt. Vadlejchet felbérelték, hogy végezze el a piszkos munkát a Westinghouse számára - írta a lap. Mladá fronta Dnes Szűk ösvényen - kettős céllal ITTHON TÖRTÉNT-7 NAP ALATT NEGYEDIK VAGY ÖTÖDIK KERÉK LESZ A DBP? Van néhány jellemző vonása a szlovákiai politikának, amit nem lehet büntetlenül figyelmen kívül hagyni. Az egyik (leggyakrabban emlegetett): a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom még huzamos ideig az ország legnagyobb politikai ereje marad. A másik: a jelenlegi kormánykoalíció és az ellenzékben levő politikai pártok közötti arány viszonylag kiegyensúlyozott, így a Mečiarrezsim nem legyőzhetetlen, mint azt a miniszterelnök és hívei oly gyakran szuggerálják. A harmadik: az ellenzék csak akkor kerülhet hatalomra, ha a legközelebbi parlamenti választásokat követően a szlovák kereszténydemokraták, a demokratikus baloldaliak, a Demokratikus Unió és a Magyar Koalíció által alkotott négyesfogat egyetlen „paripája" sem esik ki a számításokból. A négy politikai erőből kettőnek a mečiarizmus alternatívája létrehozásához fűződő viszonya enyhén szólva nem egyértelmű. Az egyik a DBP, a másik a Magyar Koalíció. Migašék azért képeznek gyenge láncszemet, mert Mečiarral kokettálnak, a magyarok pedig azért, mert velük Čarnogurskýék, Moravčíkék és Migašék ha arról az elméleti lehetőségről van szó, hogy négypárti kormányt kellene alakítani 1998-ban, még csak kokettálni sem mernek. Attól tartanak, hogy ha mernének, az csökkentené az esélyeiket, mert magyarbarátnak, hazafiasabban szólva nemzetárulónak bélyegeznék őket. A hét kiemelkedő eseményének tartom, hogy a liberális SME-ben Ondrej Dostál tollából figyelemre méltó jegyzet jelent meg az ellenzéki politikai pártok vezetőinek címére. A szerző a szemükre veti, hogy nyíltan nem mernek számolni a Magyar Koalícióval: „A magyar pártok legutóbbi megkerülése folytatása annak a téves taküzálgatásnak, amelyet a KDM, a DU és a DBP már akkor alkalmazott, amikor együttesen létrehozták Jozef Moravčík kormányát. A kormányzáshoz a magyar pártok szavazataira akkor is szükség volt, nyíltan azonban nem merték őket bevonni a koalícióba". A szlovák publicisták manapság általában bátrabbak a szlovák poliükusoknál, akik még nem fedezték fel, amit a lakosságnak legalább a fele már felfedezett, és ennek alapján polarizálódott a nemzet. A DBP csárdásozásáról csak ennyit: a MigaS vezette pártnak végre el kell döntenie, hogy a megálmodott 1998 utáni kormányban a „kocsi négy kerekének" egyikeként kívánnak érvényesülni, vagy ötödik kerékként a keményvonalas nemzetiek fogatában. HUSÁKOT UTÁNOZZÁK. A szlovákiai privatizáció a végéhez közeledik. Tudjuk, milyen szempontokhoz igazodva osztotta el Mečiar és udvartartása a kommunizmus évtizedei alatt felhalmozódott „össznépi vagyont". Az államigazgatást is átszervezték, és 100 százalékos biztonsággal meg lehet jósolni, hogy az új járásokban és kerületekben milyen alapelvek érvényesülnek majd a tisztségek osztogatásánál. A rádió és a televízió vezetői agyának államosítása már befejeződött, és javában folyik két, korábban független napilap, a Pravda és a Národná obroda konszolidálása. Hajszálpontosan úgy, mint annak idején, Gustáv Husák országlásának kezdetén. A derűlátóbb szlovák demokratikus értelmiségiek eddig titokban abban bíztak, hogy az általános gleichschaltolás azért nem lesz mindenre kiterjedő, és néhány intézmény mentesül a tisztogatásoktól. A Szlovák Nemzeti Színház esete azt bizonyítja, hogy mindez hiú ábránd. A nyár kellős közepén leváltották az intézmény művészeü vezetőjét. Ivan Hudec kulturális miniszter, az ősbolseviki, egy szóval sem indokolta meg a döntést, úgy tűnik, ehhez éppen elegendő ok volt, hogy Peter Mikulík európai viszonylatban is figyelemre méltó teljesítményt ért el a társulattal. Az egész históriának van egy negatív és egy pozitív mozzanata: az újonnan kinevezett művészeti vezető egyetlen pillanatig sem habozva vette át funkcióját. Ez egyértelműen arra emlékeztet, ami e tájon, úgy 1968 után, egyszer már megtörtént. Viszont kedvező fejlemény, hogy az ország első színpadának mértékadó művészei egy emberként kritizálják a káderintézkedést, és sokan kilátásba helyezték, hogy távoznak a Nemzetiből. Ilyen helyzetben felteszi az ember a kérdést: vajon melyik „csapat" győz? Mérget vehetünk rá, hogy - ha csak csoda nem történik - a konszolidátoroké lesz a diadal. Ne áltassuk magunkat! Ez a rezsim már berendezkedett, mégpedig oly mértékben, hogy már nem elégszik meg csak a gazdasági hatalommal, hanem azt is tudni akarja, mit gondol a színész, amikor a világot jelentő deszkákon ágál. Ha így folytatódik Szlovákia „fejlődése", majd a festők, az írók, az artislák. a zeneszerzők következnek. Hogy a legjobbak tiltakoznak és távozni készülnek? Attól a Nemzeti Színházban az elkövetkező időszakban még minden este felhúzzák a függönyt. Ügy, ahogy 1970 és 1989 között is minden este. Most már csak az a kérdés, hogy 20 évig tart-e ez a vircsaft, vagy rövidebb idő alatt is teljesen elrothad a rezsim. Egy neves politológus kerékpározókhoz hasonlította a jó politikusokat. Szerinte nekik is állandóan taposniuk kell azért, hogy le ne essenek az. ülésről, s bizonyos idő után elérjék a céljukat. Ezekben a napokban nyilván nemcsak engem foglakoztat az a kérdés, hogy a mai súlyos szlovákiai belpolitikai helyzetben miként maradhatnak nyeregben, merre haladjanak hazai magyar politikusaink, s mi lehet a rövid távú és slratégiai céljuk, amikor Szlovákiában a politikai kommunikáció és érdekképviselet természetes útvonalairól vakvágányra kívánják sodorni őket. Elméletben egyértelmű a válasz: nem engedhetik meg, hogy kiszorítsák őket a politikai küzdőtérről, s ezért egy pillanatra sem hagyhatják abba a pedálozási, vagyis az okos politizálást. A gyakorlatban mindez természetesen sokkal nehezebb, hiszen a szlovák kormányfő péntek esti rádióinterjúja újra világossá tette mindenki számára, hogy annyifajta jelzés és figyelmeztetés sem bírta rá önvizsgálatra és a szükséges politikai korrekciókra a mostani szlovák kormánykoalíciót. Az amerikai képviselőház minapi döntésére - amelyben leszögezi, hogy Magyarország, Csehország és Lengyelország érte el a legnagyobb haladást a NATO tagfelvételi feltételeinek végrehajtásában, s ezért jogosultak lehetnek a 60 millió dolláros támogatásra - a miniszterelnök még tőle is szokatlan magyarellenességgel és Magyarországot bíráló s/.óáradattal reagált. Ezzel ismét csak azt igazolta, hogy a súlyos kritikák és helyzetelemzések megmagyarázására és elkendőzésére értékelhető tettek helyett újra csak az eddig bevált, és sajnos ma is hatásos politikai manipulációt alkalmazza, vagyis kihasználja a szlovák közvélemény jelentős részének magyarok iránti bizalmatlanságát, ellenszenvét, történelmi görcseit, amelyeket a kormányhoz hű médiumok nagyon tudatosan szinte naponta tovább gerjesztenek. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a döntő pillanatokban a mai szlovák ellenzék nagy többsége is lényegében egy követ fúj a kormánypártokkal. Nem tudnak, vagy nem is akarnak elhatárolódni a kormány konfrontációs nemzetiségi politikájától. így jelenleg Szlovákiában az a szomorú helyzet állt elő, hogy fél kezünkön meg tudjuk számolni azoknak a szlovák személyiségeknek a számát, akik az egyre indulatosabb és feszültebb belpolitikai, különösen pedig magyarellenes légkörben is megőrizték józan ítélőképességüket, s ennek a véleményüknek nyilvánosan is merészelnek hangot adni. Közülük is kiemelkedik Miroslav Kusý professzor, aki ugyanolyan közéleti bátorsággal adta közre inai társadalmi kórképét, mint egykor a kommunista rendszerrel szemben tette: szerinte ha Szlovákia nemzetállamként határozza meg önmagát, akkor ugyanilyen jog alapján a területi autonómia bizony megilletné az itteni magyarokat. Mindez azonban olyan konfronlációhoz, vezethet, amely csak tragédiákba torkollhat. A neves szlovák szakember éppen ezért a nyugat-európai gyakorlathoz hasonlóan nálunk is a társadalom valamennyi szférájában érvényesülő, alkotmányos alapokra épülő önkormányzatiság elvében látja a megoldást, amely többek között jórészt orvosolhatná a nemzetiségi kultúra és az oktatás irányításának és finanszírozásának a gondjait is. Politikusainknak ugyancsak e cél felé kellene haladniuk. Tudatosítva azt, hogy a kormánypárt mai és várható radikalizmusára politikai öngyilkosság lenne még hangosabb radikalizmussal válaszolni. Nem elveink és céljaink feladására, hanem éppenséggel eredményes képviseletére és valóra váltására gondolok. Ezért is lanulságos és elgondolkoztató, amit a négynyelvű, Közép-Európa című havi melléklet tegnapelőtti számában olvastam a szlovákiai magyar politizálással kapcsolatban: „Duray Miklósnak a mindent követelek, hogy valamit elérjek alapelvet követő, kezdetben sikeresnek bizonyuló politikája végeredményben oda vezetett, hogy a magyar nemzetiség a szavak és a szimbólumok terén talán több esetben is győzött, de a politikai gyakorlatban, az oktatás és a kultúra területén nemcsak az 1989 novembere utáni, hanem az ezt megelőző helyzethez képest is rosszabbodtak az esélyei. A magyar választók ezzel tisztában vannak, ezt tükrözi az Együttélés csökkenő és a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalomnak pedig az ezzel párhuzamosan növekvő népszerűsége." Nem rosszhiszeműségből vagy más sanda szándékból idézem a fenti megállapítást, hanem kizárólag azért, hogy az elmúlt évek belpolitikai történéseit és saját szerepüket illetően önvizsgálatra ösztönözzem egyes politikusainkat. Jól tudom, hogy az önkormányzatiság elvét szinte lehetetlen ott szorgalmazni, ahol a hatalom még nagyobb centralizálásra törekszik. Ám ez lehetne az a közös vízió, amelynek kölcsönös körvonalazásában, a stratégia kidolgozásában a hazai magyar pártok és a a lényleges szlovák ellenzékiek együtt munkálkodhatnának. Ennek szorgalmazása az egyik fontos rövid távú célja lehetne a hazai magyar politizálásnak. A másik pedig a potenciális választókkal való kapcsolat és párbeszéd erősítése. A mai súlyos helyzetben a hazai magyar polgárnak és a politikusnak egyaránt létérdeke, hogy erkölcsi értelemben erősítsék egymást, az eddigiekhez képest sokkal inkább odafigyelve egymás szavára, véleményére. Ha politikusaink nem tévesztik szem elől ezt a kél célt, akkor reális esélyt látok arra, hogy a mostani szűk ösvényen, a göröngyös utak és akadályok ellenére is jó irányba tudnak haladni.