Új Szó, 1996. július (49. évfolyam, 152-177. szám)
1996-07-25 / 172. szám, csütörtök
\J ] ÚJ szó BELFOLD - KÜLFÖLD 1996. július 1782. TIZ EVE HALT MEG SZIJJARTO JENŐ Oda lesz az emberek vetése? A szlovákiai magyar kulturális életnek szaporodnak a halottai. Olyan, közülünk már régebben eltávozott,, nagyszerű emberekre gondolok, akik sokat tettek teljesen szétzilált kulturális életünk újraszervezéséért a második világháborút követő és az önérzetünket embertelenül megalázó zűrzavaros esztendőkben. Ilyen kedves halottunk a tíz éve elhunyt Szíjjártó Jenő, a kiváló zeneszerző és karmester, a Csehszlovák Rádió zenei rendezője, aki ott állt romokban hevert kórusmozgalmunk bölcsőjénél, hogy segítse a mostoha sorsból elinduló, járni tanuló gyermek felnövését. Kemény elszántsággal látott munkához, a fejében nyilván többször megforgatott gondolattal, amelyet még az iskolában egyik nagy •nemzeti költőnk, Tompa Mihály A madár fiaihoz című, széles körben ismert verséből tanult meg: „A jelennek búját édesítvén, Fiaim, csak énekeljetek!" Hányszor leírtuk már, hogy kezdetben volt a majd minden intézményünket életre hívó Csemadok, amely talán már nincs is, aztán lettek a magyar iskolák (ma is vannak, hála Istennek és a szülők bátor tartásának!), s komáromi székhellyel, de évtizedekig öreg épületben (talán ma sincs saját székháza) megkezdte pótolhatatlan munkáját a Magyar Területi Színház, majd 1953-ban világra kínlódta magát a Magyar Népművészeti Együttes, a Népes, néptánc- és énekkari mozgalmunk éltetésére és erősítésére. Kétéves léte a budmericei Pálffy kastélyban és később a Galántához közeli Hodyban maga volt a legdicsőbb történet, a semmiből való teremtés küzdelmes, verítékes, mégis gyönyörű időszaka. A lelkes emberekből verbuválódott Népes énekkarának Szíjjártó Jenő lett a rendkívül felkészült, igényes karmestere, a tiszta éneklés szigorú követelményével! Ez a ma már tíz éve halott ember olyan magaslatra vitte fel a kórust, hogy akár a világot is bejárhatta volna színvonalas repertoárjával. Elég emlékeztetnem Kodály Zoltán két kórusművére, a „BékességóhajA magyar tanítónők énekkarának tagjaival (Archív felvételek) tás"-ra és a „Székely keserves"re. Sem a karnagy, sem az éneklésre összesereglett jó néhány ember lelkesedése és akarása nem ismert lehetetlent. Mikor rátermettségükről a Szlovák Nemzeti Színház színpadán bizonyságot tehettek, senki sem kételkedett abban, hogy az együttes előtt nagy jövő áll, s a maradandó élmény nyújtásáért Szíjjártó Jenőre és a többi szakvezetőre szállt az áldás! Aztán az együttest felfalta a nacionalizmus ordas farkasa. Pedig a karmester a rádióból már elment, csak a Népesnek akart élni, bukdácsolhatott egyik munkahelyről a másikra, a Csemadokból a Népművelési Intézetbe, míg később visszatalált a rádióba, ismét zenei rendezőnek. Átmeneti munkahelyeit is arra használta fel, hogy zenei hagyományok gyűjtésébe kezdjen (100 szlovákiai magyar népdal című közös kiadványa Ág Tiborral), kereső-kutató szenvedéllyel járta a vidéket, Kodály nyomdokain haladva a Zoboralja falvait, ahová a szíve a legjobban húzta, hiszen akkor már Nyitrán élt az édesanyja, Budapestről Gölnicbányán keresztül végül is a zoboraljai városba került. Közben a Népes szétverésébe sem törődött bele, másokkal együtt kilincselt, s a sok utánajárásnak az lett az eredménye, hogy ha hivatásos népi együttest már nem is engedélyeztek számunkra, félhivatalosat igen, így mondhattuk magunkénak évek múlásával az Ifjú Szivek magyar dal- és táncegyüttest (éppen ezekben a hetekben falta fel ezt is az ordas farkas!) Szíjjártó Jenő ennek a félhivatalos együttesnek is a bölcsőjénél állt, szakavatott megalapozója volt kóruséneklésének. S az a körülmény, hogy a felfalt BERES FERENC EMLEKERE „Elindultam szép hazámból..." Elindult, majd bejárta a világnak minden zegét-zugát, s énekelt magyaroknak és nem magyaroknak. Talán nincs magyarországi település, ahol ne fordult volna meg, talán nem él a világon magyarul beszélő közösség, amelyet ne erősített volna meg lelkében a hetvennégy éves korában elhunyt Béres Ferenc dalénekes. A népdal, a bartóki és kodályi szellem ápolója és terjesztője volt. Tagja annak a nemzedéknek, amely még teljes egészében megkapta és felvállalta a híres Sárospataki Református Kollégiumhoz hasonló alma materek közvetítette tudást, emberséget, hazafiúi hűséget. Egyike volt azoknak, akik a Sárospatakon megismert humánumot az egész nemzet szolgálatába állították. Mindez igaz, és mégis oly töredékesnek tetszik. Béres Ferenc a magyar népdal, a virágénekek, a magyar pódiuméneklés apostola volt, nemrég váratlanul bekövetkezett haláláig. Bársonyos baritonja a legnagyobb mértékű művészi igényességgel élesztette újjá minden alkalommal a dalt, melynek értésére, szeretetére milliókat tanított. Úgy volt jelen közöttünk, úgy tette a dolgát, mintha egy pohár hűs forrásvizet emelne szomjazó , szánkhoz, mintha éneklés közben odahajolna a leikünkhöz, hogy mindannyiunknak segítsen jobbá lenni. Életrajzi adatai után kutatva döbbentem rá, hogy ez a nagy művész, a magyar népdalt a fényes hangversenypódiumokon, falusi templomokban és fűtetlen művelődési házakban ugyanolyan felemelően éneklő énekes az Országos Filharmónia szólistája volt, Liszt-díjas, érdemes és kiváló művész. Többször beszélt róla, mennyire fontos számára a dalt hallgató és a dalt éneklő ember. Maga is gyűjtött népdalokat, s a beszélgetések során többször emlegette, hogy nálánál sokkal jobban éneklő parasztasszonyokat és parasztembereket ismerhetett meg gyűjtőútjai során. Béres Ferenc gyakran járt a szlovákiai magyarok közé. Egyike volt azon keveseknek, akik küldetésnek fogták fel művészetüket. A népdal, a népdalfeldolgozás, a virágének és a zsoltár énekeseként sokszor állt a pódiumon vesrmondó előadóművészekkel. Ezeknek az esteknek, templomi hagversenyeknek sokezres volt a hallgatósága. Mert az ő éneke az Istentől való emberi lélek éneke volt. Hiányozni fog. DUSZA ISTVÁN Magyar Filmesek Világtalálkozója A magyar származású Tony Curtis, többszörös Golden Globe díjas filmszínész is elfogadta a meghívást az október 27. és november 2. között megrendezendő Magyar Filmesek Világtalálkozójára. A szervezők mintegy százötven külföldön élő magyar, illetve magyar származású filmművészt, valamint nemzetközi rangú filmes szakembert hívnak meg az összejövetelre, amelyet a magyar film százéves évfordulója alkalmából szerveznek - tájékoztatták a szervezők az MTI-t. Már több, mint húszan visszajeleztek, köztük Rófusz Ferenc Kanadában élő Oscar-díjas animációs rendező, Muráti Lili Madridban élő színésznő, Szabó Etienne Párizsban élő zeneszerző, Ernyei Béla színész Bécsből, Gábor Kalman rendező Los Angelesből, Novák Emil operatőr Ausztráliából, Orosz Lujza Kolozsvárott élő színművésznő, András Hámori kanadai producer, Méray Tibor Párizsban élő forgatókönyvíró, Peter Sasdy Londonban élő rendező és Xantus Gábor Kolozsvárott élő rendező-operatőr. Elfogadta a meghívást Arthur Hiller, az Oscar-díjakat odaítélő Amerikai Filmakadémia elnöke is, a Love Story című film rendezője. A világtalálkozó programjában szakmai tanácskozások, ünnepi vetítések is szerepelnek. A külföldön élő művészek közül többen ellátogatnak szülővárosukba is. A filmes jubileum alkalmából több kiadványt megjelentetnek. (MTI) Népesnek utóda lett, ha csak félhivatalos formában is, megsokszorozta az erejét, lendületet adott alkotókedvének, megkomponálta egyik csodálatosan szép művét, a Zoboraljai lakodalmast, amelyet aztán az Ifjú Szivek egészen az erőszakos megszüntetéséig a műsorán tartott (Budapesten hanglemezre is felvették). Már a Népes kényszerű megszüntetésének esztendejében megírta lélekmelegítő kórusművét, az „Esti hangulat ZsérérT-t, amelyet a hatvanas évek közepén megalakult Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkara tart állandóan a műsorán, Angliában, Írországban is nagy tetszést aratott vele. S ha már ezt az újabb képződményünket is szóba hoztam, nem hallgathatom el, hogy ennek a bölcsőjénél is ott láttam bábáskodni Szíjjártó Jenőt. Nem maradt el sehonnan, ahol zenei és énekkari mozgalmunkért tenni kellett. A CSMTKÉ tagjait ő válogatta össze, hangjukkal, hallásukkal az ő szigorú elvárásának kellett megfelelniük. Az, hogy pedagógus énekkarunk nagy nemzetközi kórusversenyeken is részt vehetett, s hogy első tudott lenni a legjobbak között, történetesen Írországban, az Szíjjártó Jenő alapozó, igényesen válogató munkájának is köszönhető! Karmesteri feladatokat is szívesen vállalt, de aki Pozsonyban és Pesten zeneszerzést tanult, az a zongorája és az íróasztala mellett érezte magát a legjobban, szeretett könyvei, a szlovákiai magyar költők versköteteinek a társaságában. Dénes György költeményére alkotta meg Csallóköz című nagyszerű művét, a fennállásának tizedik évfordulójához érkezett dunaszerdahelyi Bartók Béla Vegyes •• " J||jj|{|w •• " JJH Wk I1I1P Ik mmmm T||§" f mm i Sr jt ' V <' Munkahelyén, a Csehszlovák Rádióban kar felkérésére. Az egyedül és Ág Tiborral közösen folytatott zenei hagyományok gyűjtéséből is meríteni tudott haláláig. Említem itt Három magyar katonadal című vegyeskari kompozícióját. Komponált két katonadalt férfikarra és hét szlovákiai magyar népdalt gyermekkarra is. De alighanem nagy lélegzetű kórusművére, a Weöres Sándor versére írt Békét akarunk című szerzeményére volt a legbüszkébb, amelyet 1961-ben, az I. Zselízi Országos Népművészeti Fesztiválon ő maga vezényelt. Több mint ezer gyermek és felnőtt énekelte a szépen zengő, szárnyaló dallamokat, a hallgatóság lelkében felejthetetlenül nyomot hagyó záró számot, s a Mester nem tudta megindultság nélkül nézni az emberek arcán a meghatottság könnycseppjeit. Ezt a kiemelkedően szép munkáját Galántán, az I. Kodály Napokon is bemutatták. Ott is záró számként, ott is ezernél több gyermek és felnőtt kórustaggal! S ott is a szerző lendületes vezénylésével! A hatás akkor is lenyűgöző volt, és felejthetetlen. Ha Szíjjártó Jenő nem is állt mindig a karmesteri pódiumon, azért gyakran hallatott magáról. A Népművelési Intézet magyar gyermek- és ifjúsági kórusmű pályázatán neki ítélte oda a zsűri az első díjat a Három zoborvidéki népdal háromszólamú gyermekkarra feldolgozott szerzeményéért! Ág Tibor írta valahol, hogy „igazi zeneszerzői munkásságát tulajdonképpen a szlovákiai magyar zenei mozgalom inspirálta: az énekkari találkozók összkari produkciói (Békedal) vagy a műkedvelő énekkarok, mint például a dunaszerdahelyi Bartók Béla Vegyeskar (Mese, Csallóköz) megrendelése." Tíz éve már, hogy nincs közöttünk a szlovákiai magyar közösségeket szerzeményeivel oly gyakran megajándékozó szeretett, tisztelt és nagyrabecsült ember. Ha élne, most is megszállottan mondaná, hogy kántortanító-képzés nélkül csak döcögni tud kórusmozgalmunk! Ha élne, fájdalmasan elszomorítaná, hogyan lesz oda tájainkon az emberek vetése... MÁCS JÓZSEF Tengereink (Gyorsjegyzet Szászi Zoltán első verskötetéről) Szászi Zoltán új verskötete új is, meg nem is. Nem új, mert zömmel korábbi, folyóiratainkban már megjelent írásokat tartalmaz, és új, mert a gondos rendszerezés eredendően új és egyszeri összhatást kísérletezett ki. Már egyszeri olvasás után is rálátunk a tenger csontozatára, melyre gondosan és teleologikusan rakódik rá a hús. A Szászi-vers kagyló, tenyéren hordozott Medúza, játék és kétélű fegyver. Kagyló, melynek a mélyén ott lapul a gyöngy: az emberi lélek, tenyéren hordozott Medúza, mely azért sem esik szét kocsonyás, öngyilkos darabokra, játék, mert mélyértelmű és látó költészet ez, kétélű fegyver, mert a világba szerelmes szavak támadnak a védtelen fehér papírlapra. Csevegő versek ezek, ahogy a tenger cseveg a beleivel. Könnyed és sajátos nyarat nyal körbe a víz, amikor még az utálat is méla. Ömlenek, áramlanak a szavak, cipelik a látszatra könnyű uszadékot, kirajzolódnak egységes képpé, majd szétringnak a felületi hullámzás bűvöletében. Szászi maga teremtette a tengerét, s a néhány éhes madár is az ő műve ott, a víz fölött. Roncsolás előtt, teremtés közben félelmetes a vers. A líra René Char szerint szívünk fölös húsa. A definíció Szászi Zoltán Tenger című kötetére fokozottan igaznak látszik. A modorosságot sárba tipró közvetlen hang, az emberi benső hangsúlyos szerepe a szeretet és féltés természetének tartozéka. Tárulkozz ki úgy, hogy egyszerre légy tenger és szárazföld, hold és nap. A versnek ez általában sikerül. Az őselemek sincsenek négyen. Öten vannak, mert a dolgok természete közéjük kényszerítette a szót is. Tűz-víz-föld-levegő és szó, mely megnevezi, versbe szedi, megerőszakolja, megalázza és fölmagasztalja őket. Ami a tenger pillanatnyi állását jelenti az a sokadik állapot. Az izgalmas Próteusz-lét. A vers addig él, míg ki nem tör őrült ketrecéből mindnyájunk közös ellensége, a túl nagy béke. Hölgyeim és Uraim, ha már kijöttek ide a strandra, legalább a lábujjuk hegyét mártsák meg a kellemes, hibátlan tenger vizében! CSEHY ZOLTÁN 5000 éves kapu Közel 5000 éves halotti kapu maradványaira bukkantak egyiptomi régészek a Nílus-deltában az ókori Bubasztisz területén, a mai Teil-Básztában, a Kairótól 90 kilométerre északra folyó ásatásokon. Bubasztisz, amely a XXII. dinasztia idején az ókori Egyiptom fővárosa volt, a macskafejű istennő (Básztet) kultuszának hódolt. Básztetet az öröm és a termékenység istennőjeként, védőistenként tisztelték. Az új leletről Mahnmud Amr Szelim, az ott dolgozó egyiptomi régészcsoport vezetője számolt be nemrég az AFP hírügynökségnek. A most meglelt kapu egyedülálló az eddig feltárt építmények között, és TeilBásztában is a legrégibb. A Kr. e. 2600 körüli Időkbői, az óbirodalom idejéből való, amikor is a gízai típusú piramisokat emelték - számolt be a hírügynökségnek az egyiptomi régész. A kapu két méter magas és egy méter széles, geometriai és növényi motívumok díszítik, és valószínűleg temetkezési célokat szolgált. Három méter mélyen, számos akkori időkből való sír meliettt találták, amelyekbe a feltételezések szerint főként nemes embereket és papokat temettek. Az ókori Bubasztiszt, amely kulturális központként és a macskafejű Istennő kultuszának központjaként szolgáit, Théba hanyatlása után rövid Időre a birodalom új fővárosává tették. Mára a nagy romváros évente ünnepi Játékok színhelye, emléket állítva a Hérodotosz idejében tartott ünnepségeknek, amelyek közül a legjelentősebb éppen Itt zajlott. A görög történetíró, aki Kr. e. 540-ben tátogatott Egyiptomba (tőle származik az azóta szinte szállóigévé vált mondat: „Egyiptom a Nílus ajándéka"), egy leírást is hátrahagyott az ünnepről. Teil-Básztában, ahol macskatemető is van, számos macskát és a macskafejű istennőt mintázó bronzszobrot is találtak. A mostani kapu kilenc különböző korú régészeti réteg alól került a napvilágra. (MTI)
