Új Szó, 1996. július (49. évfolyam, 152-177. szám)

1996-07-18 / 166. szám, csütörtök

[8 J ÚJ SZÓ OLVASOINK OLDALA 1996. július 18. Millecentenáriumi tudóstalálkozó Az 1996-os év, a honalapítás millecentenáriumának éve, mérföldkövet jelent Magyarország és a kisebbségi magyarság életében. Az ünnepségsorozattal az ország arra a folyamatra tekint vissza, hogy a környezetében lévő népekkel együtt élve hogyan Illeszkedett Európába, milyen szellemi és tárgyi értékeket hozott létre. Az ünnepségek keretén belül „Már most nem durva erővel, hanem műveltséggel kell igyekeznünk kitűnni" - Bolyai János idézetének jelszava alatt 1996. június 17-18-án került sor a Magyarok IV. Világkongresszusának és Tudóstalálkozójának megrendezésére a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége és a Magyarok Világszövetsége jóvoltából. Örömmel vehettem tudomásul, hogy a szlovákiai magyar tudósok, főiskolai tanárok és a fejlesztésben részt vevő mérnökök közül én is a meghívottak névsorában szerepeltem. Magyar Bálint művelődésügyi miniszter is szívélyesen köszöntött bennünket, és pár mondatban ecsetelte a tudomány és az előrehaladás fontosságát. Bakos István, a Magyarok Világszövetségének főtitkára néhány pontban vázolta a Magyarok IV. Világkongresszusa első szakaszának tényeit Aztán a tanácskozás került napirendre, amely Kőhalmi Ferenc, a Magyar Mozgókép Alapítvány képviselőjének előadásával kezdődött. Méltatta a műholdas adás létrejöttét, a Duna Televízió Stockholmtól-Jeruzsálemig való sugárzását. Összességében tartalmasnak és hasznosnak könyvelhettük el a találkozót, s annak reményében búcsúztunk, hogy bizonyára újra alkalmunk lesz összegyűlni ilyen szép számban. A magam és azt hiszem, minden szlovákiai küldött (kb. 7-ről szereztem tudomást) nevében köszönetet mondhatok mindenkinek, aki csak egy „kisujjnyit" is tett a nem mindennapi millecentenáriumi rendezvény létrejöttének érdekében. SZIGET1NÉ CSUDAI VALÉRIA Léva Az olvasói leveleket, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, rövidítve jelentetjük meg. A nézetek sokrétűsége érdekében olyanokat is közlünk, i . melyeknek tartalmával szerkesztőségünk nem ért teljes mértékben egyet Köszönjük olvasóink bizalmát, és várjuk további leveleiket A Jókai Napok utózöngéi „Milyen rendezvény zajlik Komáromban" - tette fel a kérdést néhány komáromi járókelőnek a „Visszhang" c. fesztiválújság egyik riportere. A válaszok tényeket tükröztek. A tizenegy megkérdezettből hatan nem a Jókai Napokatjelölték meg... Éreztem-e a városban a fesztiváli hangulatot? Isis mondhatnám. A nézőteret összhangban az említett válaszokkal - még este is nagyobbrészt csak a részt vevők, a diákelőadásokon az iskolák tanulói töltötték meg. Pedig a városban alig lehetett olyan helyet találni, ahol plakát, szalagcímes felirat ne hirdette volna, hogy mikor, ki, hol és mit játszik. A központi támogatásoktól teljesen magára hagyatott rendezvény megrendezése érdekében a szervezők, a támogatók érzéseim szerint minden tőlük telhetőt megtettek. Résztvevőként az elmúlt évhez viszonyítva semmilyen rosszabbodást nem éreztem. Sőt! Sokkal nagyobb volt a figyelmesség a csoportok kéréseivel, igényeivel szemben. Talán méginkább gyorsul az a folyamat is, amely még mélyebben tudatosítja, hogy a több évtizedes hagyományokkal rendelkező fesztivál a város, a szervezők számára nem csak terhet de rangot is jelent. Hogy mind az egyének, mind a vállalkozók részéről támogatásra érdemes. S ezzel együtt növekszik az ide érkező csoportok azon önmeghatározó felelősége is, hogy teljes belső odaadással elkészült darabokat hozzanak magukkal. Hogy idézve a zsűri elnöke záró értékelésének egyik gondolatát, mind nagyobb kedvet kapjanak a „tabuk" ledöntésére. Akkor remélhetőleg eljutunk oda, hogy a járókelők többsége úgy fog tudni a fesztiválról, hogy az előadásokat meg is akarja tekinteni. Mert tudni fogja, azokról élménnyel távozhat. Megszeretheti, vagy elitélheti és vitathatja a látottakat, gondolkozhat róluk. S akkor jobb lesz a fesztiváli hangulat. ^ ^ A díjkiosztó ünnepség előtt az egyik csoport vezetője arról próbálta meggyőzni tagjait, hogy vegyenek részt rajta. „Minek, hiszen úgy sem kapunk semmit" hangzott az egyszerű válasz. Elgondolkoztató mondat. A színházat, színjátszást kedvelők, a csoportok sokszor hangoztatják, hogy a színpadra nem a versenyért, nem a díjért kell fellépni, hanem a közönségért, az elismerő tapsért. Hiszen ez mindennél nagyobb ajándék. Van ebben igazság! De önámítás lenne azt állítani, hogy a versenyszellemet is magukban hordozó csoportokat (s megítélésem szerint ez a Jókai Napok résztvevőinek többségére érvényes) nem érdekli az értékelés, az eredmény. Hiszen ez az a mérce, amely jegyzőkönyvekben és sajtóban, mondhatnám úgy „színháztörténeti tényként", írásban marad meg. Függetlenül attól, hogy az „ítéletet" kik, milyen szempontok, színházi és egyéni, szubjektív, vagy ettől mentes rálátások alapján hozták meg. Egy versenyszellemet is magában hordozó csoport tagjaként azt is lelkiismeretfurdalás nélkül merem állítani, hogy ezen csoportok is nagyon pontosan tudnak értékelni. Az előző évekhez viszonyítva először történt meg az, hogy a szervezők valamennyi csoport számára lehetővé tették a részvételt. Más szóval elmaradt az előzetes válogatás. Voltak olyan félelmek, hogy ezzel csökken a színvonal. Nem így történt. A diákszínjátszók továbbra is merészen törnek előre, és sajnos a felnőtt színjátszókból az idén sem lett több. A résztvevő csoportok pedig ismerősként fogadhatták egymást. PUNTIGÁN JÓZSEF Losonc HABSBURG KÁROLY AZ EP KÉPVISELŐJELÖLTJE. ÚJ SZÓ. 1996. VI. 1. Császárság helyett királyság Lapjuk július 1-jei számában olyasmit írnak, ami joggal borzolja kedélyemet. A 7. oldalon ugyanis szalagcímben az Osztrák-Magyar Monarchia utolsó „császáráról" írnak. A jelzett államalakulat DUALISTA rendszerű volt, ami két állam államszövetségét jelenti. Ez három állam esetében lenne TRIALIZMUS, több állam esetében pedig FEDERALIZMUS. Két szuverén állam egy koronás fővel. Az Osztrák császárság egyenlő Ciszlajtániával, azaz a birodalmi tanácsban képviselt országokkal és tartományokkal. Ezek: Alsó-Ausztria, Felső-Ausztria, Salzburg, Stiria, Karintia, Krajna, Trieszt és vidéke, Gorz és Gradiska, Istria, Tirol, Vorarlberg, Csehország, Morvaország, Szilézia, Galícia, Bukovina és Dalmácia. Bécsben Minisztertanáccsal és összminisztériummal rendelkeztek. A kormány sosem tudta elérni, hogy a magyar országgyűlés a birodalmi tanácsba belépjen. Sőt abból a csehek is távoztak 1864 decemberében. A magyarokkal végül is kieveztek, és ezért az Osztrák-Magyar Monarchia I. Ferencz József királlyá koronázása révén 1867. június 8-án két egyenlő jogú és egyenlő hatalmú országgá vált. A Habsburgok jogát a magyar trónra az szüntette meg, hogy a monarchia megszűnésére vonatkozó események és az önök által is a cikkben említett, a Habsburgokat száműző okmányok ezt a családot a birodalom császári tisztjének viselésétől eltiltották, ugyanakkor a Pragmatica Sanctio szerint a magyar trónra csak akkor pályázhattak, ha az Örökös Tartományokban már császárrá lett a család valamely tagia koronázva. Volt olyan időszak az abszolutiz mus időszakában, pl. II. József császár esetében, aki nem koronáztatta magát magyar királlyá, hogy ne kelljen törvényeinket betartania. Ezért olyat állítani, hogy a Magyar Királyság a császárság része lett volna, mint ezt a cikk sugallja, olyan tett, mintha ma örülnénk annak, hogy II. József bevezettette a német nyelvet és megtiltotta a magyart. Hogy megrakta egyházainkat szláv és német papokkal, akik a svátopluki mesét ideimportálták a déli végekről. Ezért vigyázni kell, hogy ne terjesszünk téves ismereteket, s e téren nagy az Új Szó felelőssége is. GEÖNCZEÓLGYULA Léva Hurrá, itt van a vakáció! Komárom, 1996. június 27., csütörtök. Bizonyítványosztás napja. A 8-as busz zsúfolva zsibongó gyerekekkel. AII. lakótelepen a tanítónéni kíséri ki osztályát, hazainduló gyerekeit. Mint féltő tyúkanyó a csibéit, de mosolyogva s biztatón. Nézem a szépen fejlődő ifjúságot. Személyesen egyiküket sem ismerem, de féltem mindegyiküket Két hónap szabadság vár rájuk! Mennyi öröm, de egyben veszedelem is környezi őket! Vidám rohanás az életbe! De sajnos többször a halálba is! A versengő kerékpározás fiatal áldozatát hosszú évekkel ezelőtt Alistál országútján láttam. Majd minden évben jönnek a hírek arról, hogy a víz szedi az áldozatait. Ti, kedves folyóink: a Duna, Vág, Nyitra, Zsitva, Garam, Ipoly, Sajó, Hernád, Bodrog, Latorca, melyeknek vize életet ad a termőföldnek, legyetek éltetői a partjaitokon élő embereknek is, ne szedjetek vámot ifjú életek, fiatalságunk köréből! Gondoljatok arra gyermekeim, hogy szeptemberben milyen fájó lenne, ha valamelyikőtök hiányozna a padból. Gondoljatok szüléitekre, szeretteitekre, mielőtt veszélyes kalandok útjára lépnétek! T.S. Komárom Tájékozatlanságra ítélve? Ismét igazgatóleváltásokról szereztünk tudomást az Új Szó május 31-i számában az „Ezúttal Komáromban" cím alatt megjelent írásból. A szerző két komáromi oktatási intézmény élén történt személyi változásról tájékoztatja olvasóit. Nevezetesen az Eötvös utcai óvoda és a művészeti alapiskola igazgatónőinek leváltásáról. Az Eötvös utcai óvodában eddig három magyar és egy szlovák osztály működött. A következő tanévre azonban annak ellenére, hogy 64 magyar nemzetiségű gyermeket írattak be, már csak két magyar osztály nyitását engedélyezte a tanügyi hivatal. Az igazgatónő miután megkapta a két osztály indításáról szóló döntést, levélben kérte egy további magyar osztály nyitásának engedélyezését. Kérésére elutasító választ kapott. A szülői munkaközösség elnöke a szülők nevében tiltakozott a döntés ellen. Amint a tanügyi igazgatóságra berendelt igazgatónő és a tanügyi igazgató között lefolytatott beszélgetésből kiderült, épp ez a levél szolgált ürügyül az óvoda vezetőjének leváltásához. A tanügyi igazgató azt rója fel hibájául, hogy adatokkal szolgált a szülői munkaközösség elnökének a beíratott gyermekek létszámáról, és közölte az igazgatónővel, hogy információkat nem adhat ki. Innen fúj tehát a szél. Nem szabad informálni a magyar nemzetiségű állampolgárokat afelől, hogy milyenek a valós igények az anyanyelvű oktatás iránt. Elvégre az „igazi demokráciában" nem tanácsos mindent az állampolgár orrára kötni, mert az az államigazgatás számára felesleges bonyodalmakkal járhat. Különösképpen így van ez a nemzetiségi vonatkozással bíró esetekben, mert az állandóan renitenskedő magyarok egyre inkább szeretnék aktívan befolyásolni sorsuk alakítását. A számukra sérelmesnek talált döntéseket általában nem nyelik le szó nélkül, hanem a tiltakozás különböző formáival reagálnak rájuk. Márpedig egy „jól működő demokráciában" semmi szükség az államapparátus nyilvános ellenőrzésére, mert ez csak felesleges viszálykodáshoz vezet. Miért kellene változtatni a régi, jól bevált gyakorlaton, mely szerint a minket érintő kérdésekben nélkülünk döntenek? A valós adatok eltitkolása is „közérdek", hiszen mi szükségünk arra, hogy néhány szélsőséges egyén hangoskodása akadályokat gördítsen a jól működő, minden ellenállást lehengerlő állami masinéria útjába. Elvégre az adóinkból jól fizetett állami hivatalnokok tudják a legjobban, hogy hol szorít minket a cipő. Amennyiben rájuk bízzuk magunkat, ők nyugodt vizeken irányítják hajónkat a biztos beolvadás révébe, egyszer s mindenkorra megoldva ezzel nemzetiségi problémáinkat. Közügyekben az információszerzés lehetősége az egyik legalapvetőbb emberi jognak számít a működő demokráciában. A nyilvános ellenőrzés gyakorlása alapfeltétele az igazán demokratikus viszonyok kialakításának és megőrzésének. Nem így Szlovákiában. Miért kellene tudnia a polgárnak, hogy hány gyermeket szándékoznak a szülők magyar óvodába, magyar iskolába íratni? Erre a kormányzatunk által agyondicsért demokráciánkban nincs jogunk. Hiszen ezzel csak nehezítenénk az iskolarendszerünk elsorvasztását célzó utasítások megvalósítását. EGYÜD LÁSZLÓ Feled MILLECENTENÁRIUM ÉS KÖZÖNY, ÚJ SZÓ. 1996. V. 3O. Megmaradásunk feltételei A cikk utolsó mondata mintha hűen tükrözte volna a levélíró kétségeit: „Milyen kár, hogy legföljebb ha kilencvenen voltunk". Mármint a szimpóziumon. Hát ez az, ami (ismételt) megütközésemet kiváltotta. Az érdektelenség. Hogy mást ne említsek, úgyszintén így volt ez Raffay Ernő zselizi előadásakor (1996. 4. 15) is. Pedig a helyi művelődési központ homlokzatán hatalmas tábla jelezte jó előre, hogy ki, miről, mikor és hol fog előadni. Harmincan, ha voltunk. Hol volt például a zselizi értelmiség? Pedig az előadás igencsak érdekes volt amit persze garantált az előadó személyisége és az előadott téma. Hát szóval érthetetlen előttem ez a passzivitás akkor, amikor a legnagyobb szükség lenne a lelkesedésre, támogatásra, összefogásra! Tudvalevő dolog, hogy az előadó akkor tudja a közösségnek a legtöbbet nyújtani és érdemesnek mondhatja a rááldozott időt fáradságot, ha maga mögött érzi a nagyszámú érdeklődő aktív jelenlétét Sajnos ugyanakkor megállapíthatjuk, hogy '68 után '89 fordulója sem volt ez idáig „kegyes" hozzánk. Ezért is érezhető és érthető talán a csalódás, kiábrándultság, visszafogottság. Ám ilyen helyzetben vagyunk igazán galamblelkűek, asszimilálhatóak! Az alattomos félelem kommunista palástját azonban ideje már ledobni magunkról. Hiszen most már rajtunk is múlik, hogy az idő nekünk avagy ellenünk dolgozik-e eredménnyel. Ezért sem hiányozhat egymás figyelmének fölkeltése, hogy legalább ott legyünk jelen, ahol rólunk esik szó. Mert ez is megmaradásunk egyik feltétele!BOHUNICZKY LÁSZLÓ Pozsony Megélni 1980 koronából A kormány, illetve a parlament döntése értelmében évente rendszeresen emelik a különféle nyugdjjtípusok összegét Június elsejével átlagosan 12 százalékkal kaphattak többet az erre jogosultak, amit a társadalombiztosító rugalmasságának köszönhetően azonnal folyósítottak. A megemelt nyugdíjösszegnek viszont aligha örülhetnek a részesülők, mert azok reálértéke a megemelt kisebb-nagyobb összegek ellenére folyamatosan csökken. Panaszkodnak a kisnyugdíjasok, hogy a legalapvetőbb szükségletekre sem futja. Ráadásul nyakunkon az újabb energia áremelés, drágulnak az élelmiszerek és egyéb közszükségleti cikkek. A néhány száz koronás növekedés nem fedezi majd a megemelkedett kiadásokat. Egyszóval, amit az egyik oldalon adnak, elveszik a másikon. Azokra a szerencsétlenekre viszont senki se figyel oda, akiknek csak a kiadásaik, a megélhetési költségeik növekednek egyoldalúan. A szociális hivatalok (tisztelet a kivételnek) a magyarázatok halmazát gördítik az érintett személy elé, megmagyarázva, rá semmilyen nyugdíjemelés nem vonatkozik. Főként a szociális járulékosok kerülnek a törvény és az élet perifériájára. Még mindig léteznek olyanok, akiknek egyetlen megélhetési forrásuk a nyugdíj és mindössze 1980 koronát kaphatnak, mivel sokukra sem a múlt év júliusi, sem az idei nyugdíjemelés nem vonatkozott Ha mégis, a nyugdíjas erre vonatkozó külön kérelmét a szükséges igazolásokkal az érintett adminisztrációs hivatalok mindmáig képtelenek elintézni, vagy pedig nem is akarják. Marad tehát az 1980 korona, olyan nyugdíj, amiből a szó szoros értelmében nyomorogni lehet. Ebből az összegből jusson élelmiszerre, gyógyszerre, ruházkodásra, különböző rezsiköltségekre, a kultúráról, újságokról nem is beszélve. Ok vannak a legkevesebben, róluk sokan megfeledkeznek. Nem kérdezi meg őket a riporter, nem panaszolhatják el problémáikat, hogy már huzamos ideje nyugdíjemelés nélkül tengetik nyomorúságos életüket, akiktől az áremelkedés és az infláció csak elvesz, a másik oldalon semmit sem kapnak. Érdemes volna velük is elbeszélgetni, vajon az egyedüli megélhetési forrást biztosító 1980 koronából hogy is lehet megélni 1996 júliusában, amikor a kiadásaik csak tovább emelkedhetnek. Egyszóval nyomoroghatnak, amit a kisnyugdíjas aligha szégyelhet, s inkább az illetékes szerveknek kellene a tükörbe nézni, s a szegény sorsúak felett végre igazságosabban elgondolkodni. Persze, akik törvényt alkotnak, aligha van fogalmuk arról, hogy a kisnyugdíjból miként is tengethetik életüket az egykor még országot és hazát építő honfitársaik. KRASCSENICS GÉZA Nyárasd A három napig tartó csoda Több, nagyon érdekes, ugyanakkor sokunk számára eléggé érthetetlen esemény történt az elmúlt hetekben a kiszámíthatatlanságáról ismert szlovákiai politikai életben. Azok a parlamenti többség hatalmát élvező politikusok, akik még nemrég azt állították, hogy előbb fog a folyó hegynek felfelé folyni, mint hogy ők bizonyos ellenzéki politikusokkal tárgyalnának, egy csapásra feladták ezen fogadalmukat. Egyszeriben értékesek és érdekesek lettek számukra azok az ellenzéki politikusok, akiknek módosító javaslatait a parlamenti szavazásokon a közelmúltban egytől-egyig lesöpörték az asztalról. Például a minden ellenzéki politikust lenéző és semmibe vevő Oľga Keltošová, aki a múltban többször is megkérdőjelezte a Demokratikus Unió parlamenti jogosultságát, elment a DU székházába, és hajlandó volt Roman Kováócsal tárgyalni. Sőt, türelmesen végighallgatta a DU politikusai által felsorolt, a kormány számlájára írható fogyatékosságokat és ballépéseket. Továbbá megtörtént a csodák csodája is. Amit eddig mindenki lehetetlennek tartott, megtörtént. A mélynemzeti Slota pártjának képviselői és a munkáspártiak Luptákkal az élükön egységesen együtt szavaztak a parlamentben a Magyar Koalíció képviselőivel. Hogy mik is vannak? A fent említett tünetek gyökereit keresve az ember rájön arra, elég egy kis kormánykoalíciós marakodás a pénzintézetek privatizációja körül, egy kis sértődöttség és máris demokratikusabbá, megközelíthetőbbé válnak a kormánykoalíció pártjainak képviselői. De mint tudjuk, minden csoda csak három napig tart Mihelyt a megingott koalíció újból szilárdabb talajt érzett a lába alatt azonnal megváltoztatta fennkölt elhatározásait az ellenzék felé való közeledését illetően. Mindez egy régi viccet juttat eszembe. A cigány át akar menni egy befagyott folyón. A folyó közepén haladva elkezdett a jég repedezni alatta. A Szűzanyához fohászkodva 10 koronát ígért a templom persejébe, csakhogy épp bőrrel átjusson. Szerencsésen folytatja útját Már majdnem a parthoz érve, fügét mutatott az ég felé. „Ezt adok, nem 10 koronát" Erre óriásit reccsen alatta a jég. „Ejnye, már viccelni sem szabad?" - fordul megrémülve a cigány az ég felé. Migašék (DBP) is úgy érezték, hogy eljött az ő idejük és megfoghatják az Isten lábát. A pénzintézetek további privatizációjában való részvétel reményében azonnal csendes segítségükről biztosították Mečiar esetleges kisebbségi kormányát. Hiába, elvek ide, elvek oda „a pénz beszél, a kutya ugat" közmondás talán soha sem volt olyan időszerű, mint ma. TOMANOVICS ZOLTÁN Pozsony