Új Szó, 1996. július (49. évfolyam, 152-177. szám)
1996-07-15 / 163. szám, hétfő
1996. július 17. KÖZÉ PISK OLÁSOK OLDALA ÚJ SZ Ó i 7 | KOMMENTÁRUNK Oroszországban nincs visszaút Mečiar véres kardja Rendkívül nehéz érzelemmentesen, hideg fejjel szemlélni a budapesti magyar-magyar csúcstalálkozóval kapcsolatos pozsonyi reakciókat. Biztos vagyok abban, hogy sok magyarnak - határon innen és túl - kinyílik a zsebében a bicska, amikor a tömegtájékoztatási eszközök vagy környezete reakciói által olyan vádakkal szembesül, amelyeket érzése szerint nem lehet szó nélkül hagyni. Nehéz egy legyintéssel elintézni a Szlovák Nemzeti Párt megállapítását, mely szerint „a Magyar Köztársaság expanzív politikája feltűnően emlékeztet a náci Németország és a fasiszta horthysta Magyarország második világháború előtti politikájára", hogy a budapesti találkozó végső célja „a területi autonómia vagy valami még rosszabb elérése", s hogy a szlovákiai magyar polgármesterek „beépített ötödik hadoszlopként működnek". Nehéz higgadtságunkat megőrizni, amikor millecentenáriumi ünnepségeinket az ázsiai vad hordák betörésének ünnepléseként emlegetik, vagy ha arról értesülünk, hogy a kormánykoalíció a magyar képviselők mentelmi jogának megvonását és a Magyar Koalíció pártjainak betiltatását fontolgatja. Nehéz higgadtnak maradnunk ennek a hisztériakampánynak a kellős közepén, melynek szenvedő alanyai vagyunk. Ám a harag rossz tanácsadó. Ha agresszívan viselkednénk, azzal a szlovák kormánynak kedveznénk, amely azon munkálkodik, hogy a lakosságot etnika! alapon szembeállítsa egymással. Most, amikor a társadalmi feszültség szervezett tiltakozó megmozdulásokban csúcsosodik ki, amikor az ország romló külkereskedelmi mérlege népszerűtlen gazdasági intézkedések bevezetését sejteti, amikor a kormány politikájával szembeni nemzetközi kifogások egyre leplezetlenebből kerülnek megfogalmazásra, a hatalom birtokosai ismét a jól bevált eszközhöz nyúltak. Az ellenségkép kialakításához. Aki nem áll melléjük, aki nem foglal állást, azt megbélyegzik, nemzetárulónak kiáltják ki. Joggal hihetjük tehát, hogy a szlovák kormány nem érdekelt a többségi nemzet és a szlovákiai magyarok megbékélésében és a valós demokrácia megteremtésében, mivel ez hatalma végét jelentené. Tény, hogy Mečiarnak jól jött a magyar-magyar csúcstalálkozó, illetve az ott elfogadott nyilatkozat, melyet véres kardként hordozhat körbe az országban. Mégsem tudok egyetérteni azzal, hogy a szlovákiai magyar politikusoknak előrelátóan tartózkodniuk kellett volna a konferencián való részvételtől, illetve a zárónyilatkozat aláírásától. A szlovák társadalom részéről ugyanis nem számíthatunk támogatásra. Az ellenzéki pártok elismerik ugyan, hogy a kormány sem az. oktatás, sem a kultúra terén nem teljesíti a magyar kisebbség jogos igényeit, ám az oktatási és a kulturális autonómiát mint lehetséges megoldást határozottan elvetik. Nem tudják felvállalni annak támogatását sem, hogy a magyar kisebbség sajátos történelmi és területi helyzetének megfelelő helyi közigazgatási szervekkel vagy különleges státusszal rendelkezzen. A szlovák társadalom többsége a négy évvel ezelőtti választásokon elutasította a nemzetek közti megbékélést és a kisebbségekkel szembeni toleranciát hirdető politikát, s a nacionalizmust választotta. Azóta folyamatosan romlik a magyar kisebbség helyzete, és nincs okunk abban bízni, hogy külső segítség nélkül jobbra fordul. Nem igaz, hogy a zárónyilatkozattal Magyarország beavatkozott Szlovákia belügyeibe, s nem igaz az sem, hogy az autonómia ellentétes a nemzetközi normákkal: Mečiar kormányfő emlékezete rövid, ha megfeledkezik annak a Szlovákiáról szóló jelentésnek a tartalmáról, amellyel júliusban ismerkedhetett meg az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének ülésén. Ebben szó szerint az áll, hogy az ET a velencei bizottság szövegértelmezése birtokában úgy véli: keveset veszítene, ám sokat nyerne Szlovákia, ha a magyarok számára lehetővé tenné bizonyos fajta autonómia kialakítását az 1201-es ajánlásnak és a hozzácsatolt protokolloknak megfelelően. Jellemző, hogy a szlovák politikusok mélyen hallgatnak erről a dokumentumról, amely egyebek között arra is ajánlatot tett, hogy a szlovák parlament vonja vissza a szlovák-magyar alapszerződés ratifikálásával egyidőben jóváhagyott egyoldalú határozatait. A magyar-magyar csúcstalálkozó nem szólt többről, mint arról, hogy Magyarország kormánya, parlamenti pártjai és a határon túli magyar közösségek legitim képviselői támogatni fogják a szubszidiaritás elvének érvényesülését. Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy a határon túli magyarság maga dönthessen a saját helyzetét érintő kérdésekben. Ez összhangban áll az alapszerződéssel, az európai normákkal és nem utolsósorban azzal az európai trenddel, amelyet Szlovákia nem akar figyelembe venni. Az elnökválasztás megtar tásával bebizonyosodott, hogy Oroszországban is működnek a demokratikus mechanizmusok. Nyilvánvalóvá vált az is, hogy nem lesz visszatérés a politikai múlthoz - állapította meg Alekszandr Lebegy a választás legfontosabb politikai eredményeit elemző cikkében, amely a spanyol lap múlt szerdai számában jelent meg. Az orosz Nemzetbiztonsági Tanács új titkára, Lebegy hangsúlyozta: azért indult az elnökválasztáson, mert nem látott egyetlen olyan jelöltet sem, aki képes lenne a gazdasági helyzet megváltoztatására, a reformfolyamat irányának kiigazítására, a béke és a szociális konszenzus megteremtésére. Az első forduló eredményének ismeretében azonban választania kellett három lehetőség között. Politikai karrierje szempontjából a legkönnyebb, ámde méltatlan megoldás az lett volna, ha az ellenzéki alsóházi képviselő kényelmes pozíciójában kivárja a következő elnökválasztásig tartó Kezdőrúgás Klaus Kinkéi német külügyminiszter azon bejelentése, hogy rövidesen tető alá kerül a cseh-német megbékélési nyilatkozat, nem más, mint a két fél egyezkedésének második félidejét elindító kezdőrúgás. Bár a nyilatkozat közeli aláírása - amint azt a német bejelentés által kiváltott cseh reagálások is jelzik nem valószínű, a „kezdőrúgással" mégis új helyzet állt elő az ügyben - írta szerkesztőségi kommentárjában a cseh napilap. Rámutat: Kinkéi ugyan szívesen emlegeti a tárgyalásokon elért haladást, de most első ízben ragadtatta magát arra, hogy a nyilatkozatot elérhető közelségben láttassa. Nem kizárt, hogy a dokumentum ebben az állapotban már a cseh parlamenti választások előtt készen volt, de a német fél ezt csak most hozta nyilvánosságra. A közvéleménynek ezért most már joga van megkérdezni: milyen is ez a megegyezés? Az őszi szenátusi választásokra figyelve, a cseh fél visszafogottan és bizonytalanul reagált a német bejelentésre. Tekintetbe véve az új kormányzat helyzetét, amelynek éppen ezekben a hetekben kell megtalálnia az együttélés megfelelő formáit az „ellenzéki" parlamenttel. négy évet. A másik út a kom munista jelölt, Gennagyij Zjuganov támogatása lett volna, de ez azt jelentette volna, hogy saját választási ígéretei ellenében cselekszik. Végül a harmadik lehetőséget választotta, s Jelcin kormányában felelősségteljes posztot vállalt el. A volt tábornok leszögezte, kész az államfőt segíteni a biztonság, a nyugodt és alkotó munka feltételeinek megteremtésében, hiszen erre kötelezik választási ígéretei is. A törvényesség betartását - a rend megteremtését, a gazdaságot fojtogató szervezett bűnözés és korrupció felszámolását, a becsületes munka lehetőségének megteremtését - célul megjelölő volt tábornok végül rámutatott: Oroszországot ezentúl senki sem vádolhatja meg azzal, hogy képtelen elsajátítani és a valós életben alkalmazni a demokratikus értékeket. Nyomatékosan aláhúzta, hogy ideje elfelejteni a hidegháború alatt kialakult rémképeket, mert nem lesz visszatérés a múlthoz. El Mundo ez érthető is. „A cseh kormány számára Kinkéi bejelentése túl korai volt" - véli a lap. Kinkéi elődje, Genscher viszont a napokban úgy vélekedett, hogy a cseh-német megbékélési nyilatkozat már „túlérett", s még ebben a hónapban el kellene fogadni. Mások arra mutatnak rá, hogy német oldalon sincs meg még a dokumentum kellő politikai támogatottsága, s elsősorban a szudétanémetek, Stoiber bajor kormányfő és az általa vezetett CSU elégedetlenek vele. Mindezekből levonható az a következtetés, hogy a konkrét tárgyi problémákról szóló vita már befejeződött, vagy közvetlenül a befejezés előtt áll, s most már a dokumentum politikai támogatásának megszerzéséért folyik a harc. Ez pedig csak akkor lehet sikeres, ha a dokumentum a diplomaták „konyhájából" minél hamarabb kikerül a nagy nyilvánosság elé. Ez ugyanis már nem a szakértők, hanem a politikusok, s általuk a nagy nyilvánosság ügye. S minél később kerül ki a dokumentumtervezet a nyilvánosság elé, annál hosszabb második félidőre kell számítani - szögezi le a lap. Mladá fronta Dnes MASSZÍV FIGYELEMELTERELÉS. Az elmúlt hét a magyar-magyar Közös Nyilatkozat körüli politikai csetepaté jegyében telt el, és ma már elmondhatjuk, hogy a napilapok zöme jobban vizsgázott tárgyilagosságból, mint a politikusok. Még az ellenzéki politikusoknál is jobban vizsgázott, akik enyhén szólva visszafogottak voltak a populista és nacionalista politikai erők kútmérgezési szándékainak leleplezésében. A nem kormányhű kommentátorok - az oppozíciós pártok nyilatkozóival ellentétben - számos esetben hangot adtak abbéli meggyőződésüknek, hogy Mečiarék és Slotáék kapva kaptak a dokumentumfélremagyarázási lehetőségeken, így félő, hogy - a kormány kezén levő televízió és rádió hozzájárulásával - termékeny talajba hullott a konkoly. Az egyszerű szlovák emberek nem azt veszik figyelembe, hogy az ország alaptörvénye akkor sem tenné lehetővé Szlovákia területi sérthetetlenségének a veszélyeztetését, ha valóban lennének Magyarországon és a szlovákiai magyarok között olyan mérvadó politikai erők, amelyek a kisebbség által lakott terület elszakítására törekednének. A zsolnai nacionalisták célja: a félelemkeltés. A "miniszterelnök és környezete pedig azért nem tett meg semmit a műbotrány hullámainak a lecsendesítésére, mert elsőrendű érdeke, hogy a magyar veszéllyel való riogatással eltereljék az emberek figyelmét az igazán nagy problémákról. Például arról, hogy a Nyugat az Európai Unióba és a NATO-ba való felvételre vonatkozó szlovák kérelem kapcsán egyre több kifogást fogalmaz. meg. Kifogásolja például, hogy a parlamenti ellenzéknek nincs módja a végrehajtó hatalom ellenőrzésére. Nem tetszik a nyugati politikusoknak, hogy a kormánypártiak a máshogy gondolkodók elrettentésére külön paragrafusokat próbálnak beiktatni a Büntető Törvénykönyvbe. Az is sok kritikát váltott ki Nyugaton, hogy az alapítványi törvény „államosításával" lehetetlenné igyekeznek tenni a polgári kezdeményezés kibontakozását. És aggasztja a nyugati struktúrákat, hogy a szlovákok és a kisebbségi magyarok közötti viszonyban is patthelyzet alakult ki. Amíg a tévé és a rádió hírszolgálata a magyar veszélyről szóló jövendöléseket sulykolja a plebsz tudatába, amíg az irredenta veszélyt ragozzák minden lehetséges fórumon, addig a lakosság jelentős része érdemben nem teszi fel a kérdést: Nyugaton miért néznek gyanakodva Szlovákiára? A KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK DILEMMÁJA. Sorsdöntő kérdésben kell döntenie Michal Kováénak: jogkörével élve kegyelmet adjon-e a fiának vagy sem, aki ellen a Technopol-ügyben eljárás folyik. A Slovenská Republika olvasója, az állami rádió és tévé hallgatója, illetve nézője, valamint az, aki anyagi helyzete miatt csak minimálisan érdeklődik a nagypolitikában zajló események összefüggései iránt, az egész ügyről csak annyit tud, hogy az államfő fia belekeveredett valamilyen törvénysértésbe, és édesapja - hatalmánál fogva - most leállítani készül az ellene folyó eljárást. A kormánypárti tömegtájékoztatás gondoskodik róla, hogy az ügy összefüggéseiről lehetőleg minél kevesebb szó essék. Például arról, hogy ifjabb Michal Kováč személye egy többszörösen büntetett (tehát nem szavahihető) börtöntöltelék vallomása alapján keveredett bele a Technopol-ügybe. Ha csak egy mód van rá, elhallgatják, hogy ifj. M. K.-t annak idején úgy rabolták el Szlovákiából, és számos jelből arra lehet következtetni, hogy az emberrablásban kormányhoz közeli szervek szerepet vállallak. Újabban még ennél is nagyobb súllyal esik latba, hogy az elnök fia nemrég elindult Németországba, hogy rendelkezésére álljon az oltani bűnüldöző szerveknek, a határról azonban (miután útlevelét elvették) visszafordították. Erről is kevés szót ejt a kormánypárti hírszolgálat. Csak azt hangsúlyozza, hogy az elnök meg akar kegyelmezni a fiának. így fennáll a veszélye annak, hogy ha valóban megkegyelmez, a köztársasági elnök ellen fordul a közhangulat, és ennek beláthatatlan következményei lehetnek. Ámbár az. is tény, hogy ebben az ügyben a múlt év ősze óta már két táborra szakadt a közvélemény. A kormánykoalíció hívei akkor is kétségbe vonnák ifj. M. K. ártatlanságát, ha bebizonyítaná, hogy soha nem is hallott a Technopolról. A másik tábor tagjai (ők vannak többségben) akkor is hinne a fiatalember ártatlanságában, ha Mečiar és Lexa bizonyítani tudná, hogy a perbe fogott pedig utolsó kapcabetyár, és milliárdokat kártyázott el az ország vagyonából. Logikus érvelés a köztársasági elnök részéről, hogy ha megkegyelmez, azt azért teszi, mert másképpen nem tudja elérni, hogy fia vallomástételre Németországba utazzék. így ugyanis a rendőrség köteles lenne visszaadni az útlevelét. Nem minden logika nélküli az a feltételezés, hogy Mečiarnak és a kormánykoalíciónak nem érdeke az igazság kiderítése, mert ha kiderül ifj. M. K. ártatlansága, összedől egy konstrukció, amely sokakat maga alá temethet. Egy hecckampány, két cél Várható volt, hogy a magyarországi és a környező államok kisebbségi magyar pártjainak másfél héttel ezelőtti eszmecseréje és közös nyilatkozata heves tiltakozást vált ki a szlovák kormánykoalíció körében, ám még így is döbbenetes az a hisztérikus hecckampány, amit elindítottak az említett politikai körök, s amit a legerősebb kormánypárt vezetőségének hét végi nyilatkozata nyilvánvalóan tovább gerjeszt. Kezdjük a tényekkel: Budapesten a magyarországi pártok és a Kárpát-medencében, kisebbségi sorsban élő magyarság legitim képviselői találkoztak. Sem jog, sem pedig erkölcs nem tiltja, hogy az egy nemzethez tartozó, ráadásul demokratikus választásokon képviselői mandátumot szerzett személyek állampolgárságuktól függetlenül - sorskérdéseinkről eszmecserét tartsanak, s a további cselekvést, politikai célokat megszabó elveket és stratégiát foglaljanak közös nyilatkozatba. Emlékeztetőül hadd említsem meg, hogy ugyanilyen jog és erkölcs alapján járt például néhány hete a magyarországi szlovákok önkormányzatának küldöttsége Pozsonyban, ahol többek között Dušan Slobodník, a parlament külügyi bizottságának az elnöke is fogadta tagjait. Az más kérdés, hogy ezt a szlovákiai vizitet elsősorban a kormánypárti napilap - amely a jelszavak szintjén a magyarországi szlovákok oltalmazója szinte teljesen elhallgatta. Nyilván azért is, mert a magyarországi szlovákoknak már van önkormányzatuk, vagyis bizonyos fokú autonómiájuk, s ezt a tényt kínos lett volna akár csak a hír szintjén azzal az. olvasótáborral közölni, amelyet szinte naponta hergelnek legkülönbözőbb magyarellenes mákonyokkal. Ezzel nem a magyarországi szlovákok helyzetét kívánom idealizálni, csupán a lényeket rögzíteni. A tényekhez tartozik egyébként az is - s ezt a békéscsabai, a Pilisben és máshol élő szlovákok nagyon fájlalják -, hogy a szlovák kormány és a Matica slovenská mai vezetése a demonstratív politikai célokai követő látogatásokon kívül bizony nagyon kevés anyagi és szakmai segítséget nyújt a határon túli szlovákságnak, holott például a magyarországi kormányszervek kimondottan ösztönzik az ilyesfajta támogatást is. Máig mindhiába, s ez. a lény azt igazolja, hogy a szlovák kormánykoalíció és mások is elsősorban a propaganda és a politikai manipuláció szintjén kezelik a magyarországi szlovákságot. A mostani magyar kormány különböző hazai és külföldi nyomások ellenére a magyar alkotmány szellemében és az európai értékrendnek megfelelően vállalja föl a haláron túli kisebbségi magyarok érdekképviseletét. Ezt tükrözi az elfogadott nyilatkozat is, amelynek minden betűje és a szelleme teljes egészében összhangban áll az. európai normákkal és ajánlásokkal. A s/.lovák kormánykoalíció szemében elsősorban az autonómia szó jelenti a vörös posztót, ezzel ingerlik és ijesztgetik a szlovák közvéleményt, amelybe immár hónapok óta azt sulykolják, hogy ez. a fogalom a szeparatista törekvések, sőt az. irredentizmus valamiféle trójai falova. Holott nyilván a jelenlegi hecckampány értelmi szerzői is jól tudják, hogy az Európa Tanács parlamenti közgyűlése legutóbbi ülésén megerősítette a közismert 1201-es ajánlás érvényességét, ezzel együtt pedig regionális vagy más önkormányzatok, vagyis autonómiák létrehozásának a jogszerűségét. Ázok, akik jelenleg óriási hangerővel képviselőink felelősségre vonását követelik, minden bizonnyal azzal is tisztában vannak, hogy az általuk kifogásolt dokumentumban szó sincs sem területi autonómiáról, sem pedig a nemzetiségi önkormányzat más konkrét formájáról, hanem csupán a kisebbségi kérdés európai léptékű megoldási lehetőségéről, amelyet békés eszközökkel csupán a helyi körülményeknek megfeleld, az adott ország parlamentjében jóváhagyott politikai alku révén lehet valóra váltani. Ezek után teljesen egyértelmű, hogy parlamenti képviselőink semmi törvényellenes, következésképpen államellenes cselekedetet sem követtek el Budapesten. A tárgyilagos értékelő számára az is nyilvánvaló, hogy a közös nyilatkozat nem irányul más országok ellen, azt az elvakult állítást pedig, mely szerint ez a dokumentum és a magyar kormány az európai helyzet destabilizálására törekszik, az épeszű ember szóra sem méltatja. Egyébként nyilván nem véletlen, hogy a többi környező ország kormánya a mai napig érdemben alig reagált a budapesti találkozóra. Akkor hát miért ez a pozsonyi hecckampány? Azért, mert magyarellenes megnyilvánulásokkal, sajnos, még mindig el lehet terelni a figyelmet lényeges dolgokról, például a kormánykoalíció vitáiról és sok más szlovákiai politikai feszültségforrásról. Azért, mert annyi nyugati figyelmeztetés, legutóbb pedig Madeleine Albright egyértelmű bírálata után a kormánykoalíció két célt követve, hazai, egyidejűleg pedig a nyugati bírálóknak szánt önigazolásba és vádaskodásba kezdhet. A magyarokat és Magyarországot kikiáltva bűnbaknak. A következő hetek a szlovákiai demokrácia és a parlamentarizmus újabb fokmérői lesznek, hiszen nyilvánvalóvá válik, hogy a kormánykoalíció átlépi-e a Rubicont. Magyarán: megelégszenek-e az eddiginél hangosabb politikai fenyegetésekkel és vádaskodásokkal, a hazai magyar parlamenti képviselők és más ellenzékiek megfélemlítésével, vagy újra megkezdődnek nálunk a politikai perek.
