Új Szó, 1996. június (49. évfolyam, 127-151. szám)

1996-06-07 / 132. szám, péntek

[ 6 j ÚJ SZ

Ó KULTÚR

A 1996. június 7. JÚNIUS 14-15.. KOMÁROM: Újra Nyári Zenés Fesztivál Bizonyára sokak számára cseng ismerősen a komáromi Borostyán együttes neve, akik megzenésített verseikkel az idén sikerrel szerepeltek a Ki Mit Tud? szlovákiai döntőjén is. A fiatal zenészek évek óta együtt játszanak, s úgy tűnik, nemcsak ^a közös muzsika foglalja le szabadidejüket, hanem szívügyüknek tekintik azt is, hogy ez a fajta zene minél szélesebb rétegekhez jusson el. Gondoltak hát egy nagyot a Borostyán együttes tagjai, s a Komáromi Városi Művelődési Központtal karöltve létrehozták a Borostyán Alapítványt, mely a tavaly bemutatkozott komáromi Nyári Zenés Fesztivál évenkénti megrendezését támogatná. Nagy Lászlónak, a Borostyán Alapítvány kuratóriumának elnöke szerint e fesztivál egyedülálló rendezvény nálunk, amely fórumot ad a fiatal zenészeknek, együtteseknek, főként a megzenésített versek előadóinak és a népzenészeknek. Ötletüknek egyébként nem titkolt ihletője az immár jelentős hagyományra visszatekintő magyarországi Nemzetközi Kaláka Fesztivál, melynek minden évben Diósgyőr ad otthont. A komáromi Nyári Zenés Fesztivál tavalyi bemutatkozása jól sikerült. A színvonalas műsor szakmai körökben is elismerést aratott. A szervezés körül ugyan mutatkoztak némi hiányosságok - nem reklámozták megfelelően a rendezvényt, valamint a vakáció idejére megválasztott időpont sem mutatkozott túl ideálisnak -, ám ez nem szegte a szervezők kedvét, inkább okultak belőle. Idén június 14-15-ére tűzték ki a fesztivál időpontját, abban a reményben, hogy így a diákok is nagyobb számban látogatnak el Komáromba. A különböző zenei műfajok rajongói bizonyára nagy kedvvel csemegéznek majd a műsorkínálatban, hiszen a megzenésített versek és a népzene mellett teret kap az opera, a sanzon, a régi zene és a dzsessz is. Nem szólva arról, hogy az érdeklődők olyan jeles vendégeket láthatnak-hallhatnak majd, mint a budapesti Kaláka együttes, Sebestyén Márta és a Muzsikás együttes, valamint Sebő Ferenc és a hazai Ghýmes együttes.(mlslay) £_ KIÁLLÍTÁSI KALAUZ GONDOLATOK AZ IDEI DUNA MENTI TAVASZ UTÁN Városképek konstruktív rendben Párizst látni kell. Mert a Szajna-parton feltárul előttünk a világ. A szabadság - a mindent szabad, a mindent lehet. Ezért volt Párizs mindig is a bohémek legkedveltebb városa. Oly kedves és oly közeli tud lenni még úgy is, ha más szemével nézzük. A művészek szemével, akik a végtelen-féktelen romlottságban, a határanincs szenvedélyekben gyökerező öröm-titok'ig lehatolnak és behatolnak a városba. Nézzük hát minél gyakrabban Ady vagy Radnóti szemével. Vagy mert most Pozsonyban erre van lehetőség, Lyonéi Feininger szemével. A Városi Galéria Mirbach-palota

i épületében a Goethe Intézet támogatásával a német származású amerikai festő és rajzoló, Lyonéi Feininger rajzaiból, grafikáiból, akvarelljeiből nyílt kiállítás. Lyonéi Feininger 1911-ben vándorolt át New Yorkból Európába. (Ő ugyanis már a tengerentúlon született 1871beň. 1966-ban hunyt el.) Előbb Párizsban élt, majd 1919 és 1933 között Weimarban és Dessauban a híres német művészeti főiskola, a Bauhaus tanára volt. Lyonéi Feininger művészetére a kubizmus volt a legnagyobb hatással. Nálunk látható alkotásai is azt mutatják, hogy a természetből elkapott látványt, a városképet a tárgyiasság, a világosság elvét követve állítja konstruktív rendbe. Brunovský Világszínháza A bábjátszás nem csak kedvtelés A Kiskakas és a törökök harca a felsővámosiak előadásában kislányukat meggondolatlanul (tehetségét feltételezve) kényszerítik nyelvet, zenét, balettet vagy mást tanulni. így maguk okozzák „csodagyereknek" vélt nebulóik túlterheltségét. Kevés az olyan szülő, aki idejében felismeri, belátja és elfogadja tévedése gyermekét sújtó lényegét. S még kevesebb, aki helyesen tudatosítja, melyik foglalkoztatást részesítse előnyben - figyelembe véve fia vagy lánya rátermettségét, érdeklődési körét. Sok szülő még nem tudatosította, hogy az iskoláskorú gyermekek esztétikai nevelése, szépérzékének fejlesztése nem bízható rá csak az iskolára, vagy csak a szülőre. Bár mindkét fél tudja, hogy a művészetek ismerete, megismertetése nélkülözhetetlen. A gyerekek ellen vét, aki nem látja be, hogy életük csonka lenne művészi élmények nélkül. Hiszen a művészet (a világot kitágítva) olyan élményeket nyújt, amelyeket a gyerekek a valóságban nem mindig élhetnek át. És olyan valóságos helyzetekben is segít, amikor minden más nevelőeszköz hatástalan marad. Gyermekeinkhez csak akkor kerül közel a művészet világa, ha maguk is rendszeresen tevékenykednek valamelyik ágában. szetős képzőművészeti megoldásokkal jeleskedő Molnár Eta, a kezdő bábosait helyesen irányító Nagy Irén, a darab átdolgozását is vállaló és munkájában következetes Rebró Ágota, valamint a paraván nélküli színrevitel Ígéretes kóstolgatója, Simon Anikó. Nagyon jó lenne, ha példájukat követnék elsősorban azok a bábrendezői tanfolyamot végzett pedagógusok, akik jelenleg hallgatásba merültek. Jó lenne, ha mások eredményessége további érdeklődőt vonzana a bábjátszők sokrétű „műhelyébe". Jó lenne, ha szembeszállnánk a minket sújtó, megkülönböztetett bánásmóddal, ha megerősödve tudnánk még magasabb szinten továb írni az elkövetkező Duna Menti Tavaszok egyre biztatóbb históriáját. A XXI. DMT utolsó napjának estéjén éppen erről beszélgettek a résztvevők. E fórumon megfogalmazódott néhány - a jelenlegi helyzetből kiutat kereső - intézkedés. Elsősorban az, hogy kulturális életünk - immár kizárólagos irányítója, a Csemadok vegye fel a kapcsolatot volt, jelenleg pangó, illetve működő bábegyütteseink Színház az egész világ - legalábbis ezt a megállapítást tényként felmutató képekbenképeken jelenik meg a legismertebb szlovák festő, grafikus és illusztrátor, Albín Brunovský alkotásain a... mi is?... a valóság. De melyik valóság? Hiszen a hatvanas években ő volt az, aki szinte elsőként fordult el a valóságtól. A valótlan valóságtól. A látszatvalóságtól. A szocialista realizmus optimizmustól sugárzó, s a kollektivizmus egyetemes, uniformizált jegyeivel felvértezett hőseitől. S befelé fordult, hogy megtalálja, amivel az egyén mégiscsak különbözik. Különbözik mindenki mástól. S e különbözőség alaptartományai, az alkotó tudat, a szorongó lélek, a kutató-teremtő fantázia lett Albín Brunovský megjelenített valósága. Ez a valóság azonban láthatatlan világ. Belső színjáték. S e nem látható belső történések láthatóvá tételéhez elvont formát kellett keresni. Mint ahogy a legtöbben tették. Azok, akiket a befelé fordulás az absztrakt kifejezési eszközök alkalmazásához, a figurát elhagyó-nélkülöző leképezéshez vezetett. De Brunovskýnál nem ez történt. Ő a belső lényeget is érzékeltetni tudja a természet képeivel - természeti szcenográfiával, háttérrel, kulisszával. A természet módosított, képzeletnek alárendelt képeivel. így jutott el a szürrealizmusig magyarázza a szakember, a művészettörténész. Lehet, lehet - mondja ő. De hozzáteszi, hogy sosem volt tudatos szürrealista, mint ahogy másféle -ista sem. Bár azt nem tagadja, hogy annak idején hatott rá Dali és a szürrealisták. így aztán valamilyen formában: Hölgy kalapban „Rámragadt, én erről nem tehetek" - állítja. Mint mondja, a művész alkot, a teoretikusok meg megpróbálják őt beskatulyázni, irányzatokba sorolni. Ezért aztán ő is elfogadja művei magyarázatának jlyenolyan tartalmát, mert: „így is lehet értelmezni" - mondja. De a lényeg, amiért ő alkot, hogy a látvány, a kép örömet adjon. Ez csak úgy lehetséges, ha az ember őszintén dolgozik. Albín Brunovský azért is tudja örömet szerezve szépre, Anna Mičúchová felvétele harmonikusra komponálni az általa elképzelt-látott „Világszínházat", mert alapvetően pozitív életérzésű művész. Ebbe a káprázatosan színes, gazdagon indázó, képzelt csodabirodalomba nyújt betekintést Világszínház címmel az a kiállítás, amelyet Eva Trojanová művészettörténész rendezett a pozsonyi Szlovák Nemzeti Galériában. A bemutatót a művész eddigi kiállításaihoz készült plakátok egészítik ki. TALLÓSI BÉLA A XXI. Duna Menti Tavasz amatőr bábjátszóink mozgalmának újabb figyelemre méltó határköve lett. Kulturális életünk egyre mostohább körülményei közepette is találkozott május végén tíz alapiskolás bábegyüttes - fittyet hányva a központi szervek közönyének. Ezt a tényt csodának kell tekinteniünk, hiszen a résztvevőknek több elkedvetlenítő akadályt kellett legyőzniük, amíg ide eljutottak. S azt is tudomásul kell vennünk, hogy a Öábcsoportok és gyermekszínjátszó együttesek országos fesztiválját, a Duna Menti Tavasz folytonosságát sem egy bűvész varázsintése biztosította, hanem a kerek kilencven támogató adományai. Nélkülük nem jött volna létre ez a rendezvény, de a Csemadok Dunaszerdahelyi Területi Választmánya nélkül sem (a Csemadok Országos Választmányának Elnöksége megbízásából intézte megszervezését). A résztvevő bábcsoportok eredményeit, illetve díjazását lapunk már közölte. Az eddigi tapasztalatokból okulva és felmérve a kialakult, bábjátszóink tevékenységét hátráltató légkört, most inkább arra szeretnék kitérni, mit kell tennünk a közeljövőben. Először is újból, s ki tudja hányadszor (és nem frázisként!) szeretném hangsúlyozni, hogy a bábjátszás nem csak egyszerű kedvtelés. Sajátos eszköz a gyermekek neveléséhez, játékkészségük, alkotókedvük, esztétikai és etikai értékeik fejlesztéséhez. Annak idején ez a felismerés eredményezte, hogy évekig tartó kísértletezés és mérlegelés után alapiskolás bábosaink megmérettetési, illetve bizonyítási lehetőséget kaptak, nemcsak járási vagy kerületi, hanem országos szintű fórumon is. Történt mindez aránylag kedvező légkörben. Elsősorban azért, mert népművelési szerveink a működő együtteseknek rendszeres módszertani segítséget tudtak nyújtani. A bábjátszással még csak ismerkedő pedagógusaink elméleti és gyakorlati képzését pedig 1-2 éves szaktanfolyamok tették lehetővé. A Népművelési Intézet nemzetiségi osztálya a csoportok rendezőit módszertani segédkönyvekkel látta el. Ez történt a kerületek, sőt a járások szintjén is. Nem a véletlen, hanem a felelősségteljes alkotó tevékenység eredményezte, hogy számos élegyüttesünk részt vehetett a szlovák bábjátszók zsolnai vagy turócszentmártoni seregszemléjén, ahol egyenértékűségüket sikerült maradéktalanul bizonyítani. Ennek az ideális, a csoportok tevékenységét kedvezően befolyásoló állapotnak vetett véget a népművelési szerveink nemzetiségi osztályát megszüntető felsőbb intézkedés. Ez az anyagi vagy politikai okokból létrejött lépés már akkor aggodalommal töltötte el kulturális életünk vezetőit. A végeredmény mindenesetre az lett, hogy számtalan helyen az alkotók - járásonként is - támasz, segítőtárs nélkül maradtak. Az önnönmagukra hagyatott együttesek minőségi munkája egyre jobban veszített eredeti értékéből. A ne„ hezebb és reménytelennek tűnő körülmények közötti foglalkoztatást több rendezőnk inkább abbahagyta. A múltban a kerületi seregszemléken minden kerületben volt lehetőség kiválasztani a DMT résztvevőit. Manapság Középvagy Kelet-Szlovákia bábosai már alig adnak magukról életjelt. Néha csupán a véletlen műve, hogy valaki tudomást szerez létezésükről. A felsorolt tényekhez hozzá kell még tennem azt is, hogy ma a pedagógusok vagy a gyerekek alkotási vágyát akadályozzák az iskolarendszer hátrányos intézkedései is,.hiszen sok helyütt az iskolán kívüli népművelés, az érdekköri foglalkoztatás másod- vagy harmadrendű lett. A többletmunkát végző, áldozatkész pedagógus pedig alig 'részesül anyagi vagy erkölcsi támogatásban, elismerésben. A bábjátszás iránti érdektelenség eredete a pedagógusok részéről részben talán érthető. Annál kevésbé a szülők részéről. Mert nem veszik figyelembe azt, hogy a bábjáték a színművészetek közül a legkomplexebb műfaj. Hiszen egyesítheti az irodalmat, a képzőművészetet, az előadóművészetet, a zeneművészetet vagy a mozgásművészetet. Ezért ki tudja elégíteni gyermekük alkotásvágyát. Ehelyett fiacskájukat vagy sították azok a pedagógusok, akik ma a mostoha körülmények között is irányítják bábegyútteseik tevékenységét: az alkotástól (tapasztalatlansága ellenére) vissza n§m riadó Ádám Ilona, a törekvésében mindig leleményes Ágh Erzsébet, a fáradhatatlanul kísérletező Cseri Zsuzsa, a megújulás kockázatát sikerrel vállaló Himler Zsófia, az igényesség útját járó Komlósi Margit, a kitűnő ötletek gyártója, Makki Mária, a tetA felsővámosi Tikiriki bábcsoport tagjai és Rebró Ágota, az együttes vezetője(Prikter László felvételei) A gyermektől nem idegen a művészet. Nagyon szeretnek és tudnak játszani. S ez jó. Mert minden művészetben sok a játékos elem, és minden játékban benne rejlenek a művészetek csírái. Ezt a természetes vonzódást a családi nevelés a gyerekben vagy elmélyíti, vagy visszaszorítja. De a művészeti nevelés nem korlátozódhat csak azokra, akikből majd ún. „művész" válhat. Mindenkiben van annyi hajlam a művészet iránt, hogy - hacsak nem szegik kedvét - jó ízlésű, értő „befogadóvá" tud válni és örömét leli a művészi tevékenység egyik-másik ágában. Nagyon jó, hogy mindezt tudatovezetőivel. Ezt a feladatot kellene régiónként megvalósítani - őszig, amikor is sor kerülne egy érdembeli szaktanácskozásra. Továbbá szükséges minél előbb ellátni a bábjátszás iránt érdeklődő pedagógusokat módszertani kézikönyvvel (a régi felújításával, kiadásával). Fel kell venni a kapcsolatot azokkal, akik biztosítani tudnák bábosaink továbbképzését és tevékenységük szakmai segítségét. Egyelőre ennyi vár ránk. És ez nem is kevés. Terveink megvalósításához viszont szükség lesz mindnyájunk összefogására. A további Duna Menti Tavaszok érdekében. SZŐKE ISTVÁN