Új Szó, 1996. június (49. évfolyam, 127-151. szám)

1996-06-06 / 131. szám, csütörtök

APRÓHIRDETÉSEK FELVÉTELE POZSONYBAN ­VOX NOVA Rt., Prievozská 14/A 820 06 Bratislava; hétfőtől péntekig 8 és 16 óra között KOMÁROMBAN. Kertész u.l hétfotói péntekig 9 és 13 óra között KASSÁN ­Kovács utca 25' Tel.: 095/6228 639 DUNASZERDAHELYEN ­Obchodná 18 Tel.: 0709/522572 Csütörtök, 1996. június 6. Ara 6 korona XLIX. évfolyam, 131. szám VONATSZERENCSÉTLENSÉG A HERNÁD VÖLGYÉBEN Kamionnal ütközött a Rákóczi Tegnap délelőtt Kassán hiába várták a Budapestről indult Rákóczi nemzetközi gyorsvonatot. Nem érkezett meg, ugyanis vagy 15 Kilométerrel a magyar-szlovák államhatár előtt ütközött egy tehergépkocsival. tott az országutat keresztező sí­Uj Szó-tudósítás A szerencsétlenség körülmé­nyeiről az Észak-Magyarország című megyei napilap miskolci szerkesztőségében is ér­deklődtünk. Kollégáinktól meg­tudtuk, hogy ők már beszéltek a MÁV illetékeseivel, valamint a helyszínen megjelent rendőrök­kel. Az eddigi vizsgálatok szerint a 3-as főúton haladó, litván rendszámú nyerges vontató ve­zetője' Kernádszurdok határá­ban nem vette figyelembe a tilo­sat jelző fénysorompót, s ráhaj­nekre. Az arra haladó gyorsvo­nat az átjáróban ütközött a köz­úti járművel, leszakította a te­herautó pótkocsiját. A baleset­ben a mozdonyvezető életét vesztette, öt utas és egy közel­ben dolgozó vasutas pedig könnyebb sérüléseket szenve­dett. A sérülteket a mentők be­szállították a miskolci megyei kórházba. Délután telefonon felhívtuk a miskolci kórház balesetsebé­szeti osztályát. Megtudtuk, hogy (Folytatás a 2. oldalon) DUKA ZOLYOMI ARPAD A BRÜSSZELI TANACSKOZAS EREDMENYEIROL Hazugságok és félrevezető manőverek Ú] Szó-jelentés Tegnap hazaérkeztek Brüsszelből az Európai Unió és a szlo­vák törvényhozás vegyes bizottságának szlovákiai tagjai, köztük Duka Zólyomi Árpád, az Együttélés képviselője. La­punknak adott nyilatkozatában megerősítette: Hans van den Broek, az EU külkapcsolatokért felelős biztosa aggo­dalmát fejezte ki több, a demokráciára nézve veszélyes tör­vény elfogadása miatt. tek részt, Augustín Marián Hús­kának, a parlament alelnökének vezetésével. A szlovákiai kül­döttséget Jozef Kalman minisz­terelnök-helyettes és a külügy­minisztériumnak az európai in­tegráció ügyével foglalkozó szakemberei is elkísérték. A vegyes bizottság ülésének egyik fontos napirendi pontját képezte a társulási tanács feb­ruári üléséről-szóló beszámoló megvitatása, melyet az EU ré­széről Hans van den Broek ter­Az EU és Szlovákia közös par­lamenti bizottsága tavaly no­vemberbenjött létre abból a cél­ból, hogy előkészítse Szlovákia felvételét az unióba. A testület évente kétszer ül össze, egyszer a szlovák törvényhozásban, egy­szer az Európa Parlamentben. Eddig két találkozót tartott. A kétnapos brüsszeli tanácskozá­son a vegyes bizottság 23 szlo­vák képviselője közül tízen vet­jesztett elő. A gazdasági ered­mények, a makroökonómiai mu­tatók kapcsán dicsérettel illette Szlovákiát, ám a reform ütemé­vel nem volt elégedett. Miként azt Duka Zólyomi Árpádtól meg­tudtuk, van den Broek a szlo­vák képviselet figyelmébe aján­lotta az 1993-as koppenhágai csúcstalálkozó alapelveit, ame­lyek a piacgazdaság megterem­tése mellett az EU-tagság felté­teleként említik a szilárd de­mokratikus intézményes rend kiépítését, a demokrácia szava­tolását, az emberi jogok megtar­tását és a nemzeti kisebbségek jogbiztonságának megteremté­sét is. Duka Zólyomi szerint a beszámolót követő vita közép­pontjában nem a gazdasági jel­legű kérdések, hanem a demok­rácia, a kisebbségi és emberi jo­gok kérdései álltak. Ennek kap­csán sok szó esett az állam­nyelvtörvényről, a Btk.-módosí­tásról, az új területi-közigazgatá­si beosztás kihatásairól, az ala­pítványokról szóló törvényről. ­Felelősségre vonták a szlovák felet, miért nem került elfoga­dásra a kisebbségi nyelvek használatáról szóló törvény. Nagy vitát idézett elő Jozef Kal­man bejelentése, hogy a kor­mány nemzetiségi tanácsa már foglalkozott a jogszabályterve­zettel, ami a szlovák parlament elé kerül. Én ezt hazugságnak és félrevezető manővernek ne­veztem, amellyel az EP képvi­selőit próbálják megtéveszteni ­mondta Duka Zólyomi Árpád, (Folytatás a 2. oldalon) HAVEL KONZULTÁCIÓI A PÁRTVEZÉREKKEL UJ VALASZTASI TORVENYEK A LATHATARON Szeptemberig elkészülnek Klaus és Zeman ma egy asztalhoz ül Ma jár le a cseh törvényhozás mandátuma. A testületet még 1992-ben választották meg mint Cseh Nemzeti Tanácsot, az akkor még létező Csehszlovákia részét képező Csehország tör­vényhozó testületét. A föderáció szétválása után lett az alkotmány értelmében a Cseh Köz­társaság Képviselőháza. ČTK-hírek A mai búcsúünnep ellenére a kormánykoalíció há­rom pártja tart még egy tanácskozást azt megelőzően, hogy a koalíció vezetői tárgyalóasztalhoz ülnek a szoci­áldemokrata pártvezérrel - természetesen Václav Ha­vel államfő jelenlétében. Erről a tegnapi kormányülé­sen született döntés - tájékoztatott Josef Lux, a Ke­reszténydemokrata Unió - Csehszlovák Néppárt (KDU-ČSL) elnöke. Az államfő tegnap is tárgyalt a három koalíciós párt és a legnagyobb ellenzéki párt vezetőivel. Ezúttal elsőként éppen Miloš Zemant, a választásokon máso­dik helyen végzett Cseh Szociáldemokrata Párt (ČSSD) vezetőjét fogadta. Zeman - aki Stanislav Grossnak, a szociáldemokrata parlamenti klub elnökének társa­ságában volt - a konzultáció után kijelentette: pártja követelései lényegében azonosak a KDU-ČSL és a har­madik koalíciós párt, a Polgári Demokratikus Szövet­ség (ODA) követeléseivel. Reményét fejezte ki, hogy si­kerül megegyezésre jutnia a Polgári Demokratikus Párt (ODS) „racionálisan gondolkodó részével" is. Elmond­ta, hogy az államfővel a mai 4 + 1 tárgyalások elveit vi­tatták meg. (Folytatás a 2. oldalon) Miloš Zeman szemmel láthatóan nagyon elégedetten távozott az államfővel folyta­tott konzultációról. ČTK-felvétel HÁROM SZLOVÁKIÁI PART AZ LI KÖZGYŰLÉSÉN KASSA Felvételre várva ui Szó-hír Ma délután veszi kezdetét Noordwijkban (Hollandia) a Li­berális Internacionálé idei évi közgyűlése, melyen Szlovákiá­ból három, magát liberálisnak tekintő politikai erő, a Magyar Polgári Párt, a Demokratikus Unió és az Együttélés képvisel­teti magát. Mindhárom párt kérvényez­te felvételét a szervezetbe, ám a végrehajtó bizottság tavaly novemberben csupán a Ma­gyar Pölgári Párt kérelmét hagyta jóvá. Nem kizárt azon­ban, hogy az MPP mellett az Együttélés és a DU is elnyeri a teljes jogú tagságot, mivel a végrehajtó bizottság a kong­resszust megelőzően megvitat­ja kérelmüket. Petőcz Kálmántól, az MPP külügyi titkárától megtudtuk, hogy a kongresszus napirend­jén szerepel annak a jelentés­nek a megtárgyalása is, ame­lyet az LI főtitkára írt áprilisi szlovákiai útjáról. Ennek fő cél­ja a politikai és a társadalmi fejlődés, valamint az Ll-be fel­vételt kérő pártok helyzetének tanulmányozása volt. A június 5-8. között zajló kongresszu­son a Magyar Polgári Pártot A. Nagy László elnök, Gyurovszky László alelnök, Petőcz Kálmán külügyi titkár és Berényi József oktatási titkár, az Együttélést pedig Batta István alelnök kép­viseli. (horváth) Folytatódik a rendőrgyilkosok pere ui Szó-hír Amint arról már hírt adtunk, a múlt év januárjában történt kettős rendőrgyilkosság ügyében eddig eredménytelenül végződött minden tárgyalás. A két fehér­orosz tettes közül ugyanis az idősebb, a 30 esztendős G/eb Z. néhányszor a védőügyvédje ellen emelt kifogást, néhányszor pedig a bíróságot vélte elfogultnak. Leg­utóbbi fellebbezését a legfelsőbb bíróság elutasította, tehát a tárgyalás továbbra is Kassán foly­tatódik. Hétfőn a vádlottak meghallga­tása szerepelt napirenden. Kevés sikerrel, ugyanis egyikük sem volt bőbeszédű, Gleb Z. pedig megta­gadta a vallomást. Az ügyész vi­szont felolvasta a kihallgatásuk során írt jegyzőkönyveket. Kedden a tanúk meghallgatá­sával folytatódott a per, s a tárgyalás zártkörű volt. A tanúkat közben a vádlottak nem láthat­ták, csak hallhatták, ugyanis amíg a tanúk a törvényszék előtt álltak, a vádlottak a szomszéd helyiségben voltak. A két helyiség között távbeszélőn történt a kap­csolattartás. Tegnap a bírósági szakértők meghallgatása volt soron. A per ma folytatódik. (g-f) U] Szó-Információ A kormány jogalkotási tervezete értelmében ez év szep­temberéig kell a belügyminisztériumnak kidolgoznia és a kabinet elé terjesztenie az új választási törvény tervezetét ­erősítette meg lapunk kérdésére Stanislav Bečica, a tárca közigazgatási főosztályvezetője. Tőle tudtuk meg, hogy részlegük párhuzamosan két választási törvényen dolgo­zik, éspedig az önkormányzati választásokról, Illetve a par­lamenti választásokról szóló törvénytervezeten. Ausztriában, Nagy-Britanniá­ban, illetve Németországban, de készülnek még egyebek kö­zött Franciaországba is. A bel­ügyi szakértők Bečica szerint a legjobb választási rendszer ki­választására törekszenek ám a végső szót a politikusok mond­ják majd ki. Elzárkózott annak kommentálásától, vajon lesz­nek, lehetnek-e magyar több­ségű választókörzetek, mond­ván: a választókörzetek határai­nak kijelöléséhez még nem ju­tottak el. (gágyor) A munkálatok nagyon kezdeti stádiumban vannak - legalább­is ez szűrhető le a főosztályve­zető szavaiból: „Még a törvény­tervezet munkaváltozata sem készült el, eddig csak a tézise­ket vetettük papírra". A törvény készítői - Bečica bevallása sze­rint - egyelőre csak a többségi és a kombinált választási rend­szerek külföldi tapasztalatainak feltérképezéséigjutottak. Tanul­mányozták már a helyzetet ALAPITVANYOKROL SZOLO TÖRVÉNY Az államfő nem hagyta jóvá Michal Kováč köztársasági elnök az alkotmány vonatkozó paragrafusai értelmében újratárgyalás céljából visszaadta a parlamentnek az alapítványokról szóló törvényt. Az Indok­lásban a köztársasági elnök egyebek között rámutat, hogy a május 22-én Jóváhagyott törvény nem felel meg az alapít­ványok demokratikus társadalmakban betöltött szerepé­nek. Nem ösztönző, hanem megszorító, és nem veszi kellően figyelembe az alapítványok létezésének alapelveit. Indokolatlanul egyetlen típus­ra szűkíti le az alapítványok szé­les skáláját, ezenkívül a törvény nincs összhangban az Európai Alapítványi Központ által kidolgo­zott alapítványi kódex tartalmá­val sem, tehát nincs összhang­ban jogrendünknek az EU jog­rendjéhez való közelítésének koncepciójával sem. Az államfő javasolta a képviselőknek, hogy a törvényt ismételt megvitatása­kor ne hagyják jóvá. Szükséges­nek tartja, hogy a parlament az alapítványokról szóló törvényt azokkal a jogszabályokkal együtt vitassa meg, amelyek a közszol­gálati nonprofit jogi személyek, nem befektetési alapok és ha­sonló szervezetek jogi helyzetét szabályozzák. Michal Kováč az indoklás további részében leszö­gezte, hogy a szóban forgó tör­vény lényegében olyan alapítvá­nyok szerepét és tevékenységét szabályozza, amilyenek Szlováki­ában nem is léteznek, egyúttal pedig lehetetlenné teszi a már működő alapítványok munkáját. A köztársasági elnök kéri, hogy az alapítványokról szóló törvény kidolgozásakor vegyék figyelem­be az Európai Bizottság részére kidolgozott szakértői véleményt, illetve az Európai Alapítványi Központ állásfoglalását. TA SR

Next

/
Thumbnails
Contents