Új Szó, 1996. június (49. évfolyam, 127-151. szám)

1996-06-04 / 129. szám, kedd

1996. június 4. VÉLEMÉNY - TALLÓZÓ ÚJ SZ

Ó 5 j Európa ára Nem hiába mondta Václav Klaus cseh miniszterelnök annyiszor, hogy országa immár nem a Kelethez, hanem a Nyugathoz tartozik (példás demokrácia, makulátlan piacgazdaság stb.), amit mondott, a végén önbeteljesítő próféciává vált. A hét végi választásók után azt mondhatjuk, csakugyan, Csehország mintha tényleg oda tartozna. Tudniillik e választások eredményeképp kialakult valamiféle nyugat-európai típusú egyensúly a konzervatív és szociáldemokrata irányzat között: az ország készen áll a váltógazdálkodásra. Csakhogy ennek a történelmi fordulatnak az árát maga Klaus fizette, illetve fizeti meg. Az általa vezetett koalíció ugyanis elveszítette parlamenti többségét; az ő pártja és -.főként - szövetségeseinek a bőrére gyarapodott a baloldal, mindenekelőtt a szociáldemokrata párt, amelyik Klaus Polgári Demokrata Pártjának eddig is az egyetlen hiteles kormányzati alternatívája volt. Fogadok, ennek Klaus nem örül annyira, mint a cseh politikai erőviszonyok nyugati elemzői. Hálátlan lett volna népe a miniszterelnök iránt? Bizonyos értelemben igen. Igaznak tűnik, hogy a cseheknek még soha nem ment olyan jól, mint most. A gazdaság fejlődésének tényei a többi volt kommunista országhoz képest néha lélegzetelállítóak, néhány nagyobb makroökonómiai mutató pedig még Nyugat-Európában is irigységet kelthet. A munkanélküliség nem éri el a három, az infláció a tíz százalékot. Négy év alatt a bérek megkétszereződtek, az adók csökkentek, a növekedés hivatalos adata öt százalék. Mindennek tetejébe a költségvetésnek nem deficitje, hanem többlete van. De nem volnék bizonyos abban, hogy a cseh társadalom ugyanolyan sikernek élte meg a sikersztorit, mint a statisztikusok. Egy társadalom közérzetében, vágyaiban sokkal több van annál. A társadalomnak nagyfokú igazságérzete is van, ráadásul egészen biztosan nem szereti azt az öntelt, minden önkritikái hajlamot mellőző gőgöt, ami a miniszterelnöknek és környezetének mindig sajátja volt. Végül, vezetőinek teljesítményét nem azon méri le, hogy - mondjuk - milyen rosszul megy a szomszédoknak, és milyen jól nekünk, hanem saját mércét alkalmaz. Nyilván így tudott célba találni a szociáldemokraták kampánystratégiája. A cseh szívekben megrezdültek a húrok annak hallatán, hogy a baloldal legerősebb pártja kárhoztatja a gazdagok és a szegények közötti hasadék szélesedését, a kormány és az üzleti körök összefonódását; hogy többet költene szociális célokra és az ipar támogatására; hogy keményen lecsapna a gazdasági természetű bűnözésre. (Nem ismerősek ezek a témák valahonnan?) És lám, pusztán jelszavaival a Cseh Szociáldemokrata Párt négyszer annyi szavazatot tudott begyűjteni most, mint 1992-ben, a parlament második legnagyobb pártjaként immár alig marad el Klauséktól. Kormányzási értelemben azonban senkinek nem ütött ki jól a választás. Sem a Klaus-féle konzervatív koalíció, sem a baloldal nem tűnik kormányképesnek, azaz - hacsak nem tartanak új és rendkívüli választásokat, amelyek képesek volnának változtatni az erőviszonyokon - az ország bizonytalan sorsú kormányzásnak néz elébe. Elvileg azonban - csak elvileg - létrejöhetne egy vadonatúj, életképesnek látszó kormányzati formáció. Ez az volna, ha a szociáldemokraták összefognának a Klaus-féle „érzéketlen" liberalizmust mindig is kárhoztató kereszténydemokratákkal, és külső támogatóként megnyernék maguknak az igen erős kommunistákat. Ez majdnem olyan felállás volna, mint az Olajfáé Olaszországban. Amivel csak azt akarom mondani: a minta adva van. ACZÉLENDRE Népszabadság Legyen ellenőrizhető a vagyonalap is A lap munkatársa Ján Slotával, a Szlovák Nemzeti Párt elnökével a múlt hét végén tett kijelentései kapcsán készített Interjút • Az SZNP országos választmányának és a párt parlamenti klubja tagjainak hét végi rendkívüli tanácskozásán elfogadták az alapelveket, miszerint követelni fogják a titkosszolgálat működését ellenőrző parlamenti bizottság ellenzéki képviselőkkel való kibővítését, továbbá a Nemzeti Vagyonalap szerkezetváltását, illetve hogy felkérik a Számvevőszéket, vizsgálja felül a Nemzeti Vagyonalap egyes lépéseit. Mi ösztönözte önöket erre a lépésre? - Csak javára válna az ügynek, ha a SZISZ-t ellenőrző parlamenti bizottságba, illetve a Nemzeti Vagyonalapba bekerülne az ellenzék. Miért legyenek csak egyszínűek az említett szervek? A Számvevőszéknek pedig a Nemzeti Vagyonalap tevékenységét kellene ellenőriznie. Hiszen ebben az államban ellenőrizhető a köztársasági elnök, a miniszterelnök és a kormány is. Miért ne Ivolna az a Nemzeti Vagyonalap? Akárcsak munkásszövetségi koalíciós partnereinknek, nekünk is vannak kifogásaink a Nemzeti Vagyonalap Végrehajtó Bizottsága határozatai ellen. • A szóban forgó indítványok miatt nem számit arra, hogy feszültté válik az önök és a DSZM közti viszony? - Ha a kormánykoalícióban mindannyian szeriőz magatartást tanúsítunk egymással szemben, akkor nem keletkezhetnek feszültségek. Erre csak akkor kell számítani, ha a koalíciós partnerek valamelyike azt kezdi magáról képzelni, hogy több a másiknál. • Tárgyaltak javaslataikról a Munkásszövetséggel is? - Természetesen. Noha kezdetben például a pénzügyi intézetek privatizálásának kérdésében egyezett a véleményünk a DSZM-mel, a Nemzeti Vagyonalap egyes húzásait követően változtattunk nézetünkön, és most közelebb érezzük magunkhoz a Munkásszövetség álláspontját. A társadalom és a politikai élet szempontjából jobb lesz, ha a Nemzeti Vagyonalap által ellenőrzött bankokat nem privatizálják, és továbbra is a vagyonalap kezelésében maradnak. • Mivel a DSZM-nek nyilvánvaló érdeke fűződik a bankok privatizálásához, ön szerint nem áll fenn a veszélye annak, hogy a Munkásszövetséget és az SZNP-t addig „szorítják majd falhoz", amíg nem engednek követeléseikből? - Az SZNP soha sem adja el magát a bankok miatt. Ha mindhárom koalíciós partner tisztességesen viszonyul ehhez a kérdéshez, nem kell semmiféle „falhoz szorítástól" tartani. • Mi vezette önt arra, hogy elégedetlenségének adjon hangot Mečiar kormányfőnek azzal a kijelentésével kapcsolatban, miszerint Szlovákiában önálló magyar választási körzeteket hoznak létre? - Hárman vagyunk a koalícióban. Mečiar úr ugyan a miniszterelnök, de az ilyen kérdésekben, amelyek bel- és külpolitikai viszonylatban egyaránt nagy port vernének, konzultálnia kellene koalíciós partnereivel, és ezt ebben az esetben nem tette meg. Az egyszínű magyar választási körzetekről mondott szavait tragikusnak és az SZNSZ számára teljesen elfogadhatatlannak tartom. Nový Čas, Peter Škorňa Dagad a botrány Magyarországon „Dagad a kisebbségek megfigyelésének botránya Magyarországon" címmel számolt be a bukaresti Adevarul hétfőn a titkosszolgálatokat felügyelő Nikolits István tárca nélküli miniszter arra vonatkozó kijelentéséről, hogy a baranyai kisebbségi szervezetek megfigyelését, tekintettel a térség bizonytalan helyzetére, Szlavónia közelségére, mindaddig folytatni kell, amíg ez szükséges. Az 1992-ben megkezdett akció egyszerű információgyűjtés volt a kisebbségek védelme érdekében, fejtette ki a Helsinki Bizottság által szervezett szemináriumon a miniszter - számol be az ügyről Dórin Suciu, a lap tudósítója, ismertetve a továbbiakban Kőszeg Ferenc SZDSZ-képviselő és Kövér László Fidesz-képviselő bíráló megjegyzéseit. Dórin Suciu idézi az Új Magyarország írását is, amely szerint a botrány kezdete óta félelem uralkodik a szegedi németek körében, akik óvakodnak részt venni a német kisebbségi szervezet ülésein. A cikkíró hozzáfűzi, hogy az MDF kiadványa csak azt felejti el megemlíteni, hogy a megfigyelést még az Antall-kormány rendelte el, amelynek „annyira kedvére volt a kisebbségek ügyének bajnokaként fellépni, azzal a feltétellel, hogy azok a határon kívül éljenek". Adevarul Markó cáfolta Lezsák nyilatkozatát A kormány szócsövének számító Vocea Romaniei hasábjain Sorin Petrescu Lezsák Sándornak, az MDF elnökének a román-magyar alapszerződés esetleges megkötését „harmadik Trianonnak" minősítő nyilatkozatairól tudósít „Irredenta rögeszmék Budapesten" címmel. A tudósító kiemeli, hogy Markó Béla cáfolta Lezsák ama nyilatkozatát, hogy erdélyi útja során az RMDSZ vezetőivel folytatott megbeszélésein Tőkés László és Markó egyaránt úgy vélekedett, hogy az Antall-kormány képviselte hitelesen a magyarság érdekeit a nemzetközi és kétoldalú tanácskozásokon. A szövetségi elnök szerint sem az Antall-, sem a Horn-kormány tevékenységét nem érintették kettejük találkozóján. Vocea Romaniei (Rövidítve) KOMMENTÁRUNK Bibi, a sarmőr Netanjahu valóban az izraeli nagypolitika Benjáminja, hiszen csak októberben lesz 47 éves. Teljesen szabálytalan karrier az övé - amellyel azonban bátran dicsekedhet. Ó Izrael második miniszterelnöke, aki szabre, vagyis Izraelben született. Apja a Likud egyik alapítója, anyanyelve azonban az amerikai angol. Amerikai édesanyja döntésének köszönhetően Philadelphiában nőtt fel, s a híres massachusettsi műszaki egyetemen szerzett diplomát. De még tanulmányai megkezdése előtt, mindössze 17 évesen részt vett a hatnapos háborúban, mint az egyik elitalakulat tagja - s katonai pályafutása ezzel be is fejeződött. Szívesen dicsekszik azonban veterán harcos politikustársai és a választópolgárok előtt Jonathan bátyja hőstettével, aki alezredesként részese és áldozata volt á túszszabadításnak az ugandai Entebbe repülőterén 1976-ban. Benjamin - közismert becenevén Bibi - Netanjahu vállalkozóként kezdte, s éppen kitűnő amerikai kapcsolatainak köszönhetően volt 1984-től négy éven át Izrael ENSZ-nagykövete. Humorával, a jópofa pimaszságot súroló szókimondásával szerzett magának nevet a nemzetközi diplomáciai körökben. Még 40 éves sem volt, amikor Mose Arensz külügyminiszter megtette helyettesévé. Ám ezen a poszton csak két évig maradt, mert David Levyvel már nem volt hajlandó együttműködni. Rivalizálása az izraeli politika másik „ifjú titánjával" - ráadásul kiváló katonával - majdnem félbe törte szédületes politikai pályáját. Amikor az 1992-es vesztes választások után Jichak Samir távozott a Likud éléről, Netanjahut javasolta utódjául, pedig erre a helyre Levy pályázott. Ki is teregette a „csinos Bibi" szennyesét, közhírré tette házastársi hűtlenségét. Bibi felvette a kesztyűt, s a televízióban harmadik (!) felesége jelenlétében ismerte el félrelépését. Izrael hölgyei el voltak ájulva ettől a sarmőrtől, az urak pedig értékelték vagányságát. Ami azonban a politikát illeti, Bibi kemény legény. S bár a győzelem után - istenem, politikus! - egészen másképp beszél, mint a választási hadjárat idején, egyvalami biztos: nem Rabint és Pereszt tekinti példaképének. Míg korábban az oslói megállapodások elvetését, az eddigi izraeli-palesztin egyezmények felülvizsgálatát ígérte, vasárnapi első hivatalos beszédében már a békefolyamat továbbviteléről beszélt. Azt állította, sosem süllyedne olyan mélyre, hogy kezet fogjon Arafattal - de a kampány utolsó napjaiban tényként nyugtázta, hogy Arafat a palesztinok vezetője, tehát vele kell tárgyalni. Míg a Munkapártot agyonbírálta, amiért tárgyalásokat kezdeményezett Szíriával, immár azt állítja, hogy vannak .javaslatai" Damaszkusz számára, bár a Golán visszaadását kizártnak tartja. Milliókat ígért új zsidó települések építésére a palesztin területeken. A milliók még érvényesek, de már „csak" a meglévő telepek fejlesztésére, biztonságuk javítására, esetleg némi bővítésére. Erősíteni akarja a kapcsolatokat Jordániával, jószomszédságra vágyik Egyiptommal, s diplomáciai viszonyt akar létesíteni minden arab országgal. S mindezt olyan fölényes magabiztossággal adja elő, mintha napokkal, hetekkel ezelőtt nem beszélt volna valami egészen másról. Ám Bibi számára az a legfontosabb, hogy választói nagy része fenntartások nélkül hisz neki, az „új embernek". A telepesek, a fiatalok, no meg persze a hölgyek. Nem úgy a Likud veteránjai, akik máris azt vetik szemére, hogy személyes sikere érdekében feláldozta a pártot, elárulta hagyományait és célkitűzéseit, s emiatt nem szerzett számára elég mandátumot a kneszetben. Leghangosabb ellenfele a többszörös exminiszter, Ariel Sáron, akinek pechjére - sokat köszönhet, éppenséggel a győzelmet biztosító szövetséget a vallásos pártokkal. Arik Sáron pedig már kiállította a számlát: miniszter akar lenni, s el akarja érni a Likud eredeti programjának végrehajtását. A neheze tehát csak most következik Netanjahu számára. Mert nincs az a sarmos mosoly, amellyel a Buldózer névre hallgató Saront meg tudja állítani... i SZÁLKA ÉS GERENDA Kísérlet a régi és a mai bűnök igazolására? Túlzás volna tömegről beszélni, amikor azokat látjuk, akik a Szlovák Állam uralkodó fasiszta ideológiáját követve szentté akarják avatni Jozef Tisót, a plébános köztársasági elnököt. Mégis nyomban igencsak nagy súlya lesz mindennek, amikor ezeket az eszméket a szuverén Szlovák Köztársaság demokratikusan választott parlamentjének képviselője hirdeti a cseh Nova magántelevízióban. Teszi ezt abból az alkalomból, hogy szlovák soviniszták csapata zarándokolt el idén is Jozef Tiso elfogatásának a helyszínére. Szlovákiában olyan nagy a politikai hangzavar, hogy sem az uszítást, sem a segélykiáltást nem lehet már tisztán hallani. A szlovákiai zsidó hitközségek tiltakozásához hasonlóan igazából egyetlen parlamenti szubjektum sem reagált. Azt sem lehet pontosan megállapítani, mikor szottyan kedve a kormánypártivá változtatott közszolgálati rádiónak és televíziónak a gazdasági gondokat elkendőző, a belpolitikai feszültségekért az ellenzéket, valamint a magyarokat felelőssé tevő, vagy a külpolitikai balfogásokat megmagyarázó kampányokhoz. Kunc úr történelmi tények meghamisításával megtámogatott zsidóellenes kirohanásait aligha sorolhatjuk ide, hiszen külföldről sugározták. Bár egészen hatékony eszköz lehetne az éppen tetemessé váló külkereskedelmi mérleghiány, az egészségügy és az oktatás válságának ideig-óráig való eltussolására. Különös, hogy Kunc úr zsidóellenes kirohanásainak ezúttal nem szentelt különösebb figyelmet a kormánypártok uralta rádió és televízió. Márpedig úgy tetszik, igencsak súlyos következményei lehetnek, ha az eleddig igencsak a magyarellenességben tobzódó Szlovák Nemzeti Párt nyíltan zsidóellenességgel is tündökölni fog a kormánykoalícióban. Kétségtelen, hogy van ebben a politikai harcmodorban az ő oldalukról nézve igen sok logika. Az. ugyanis nyilvánvalóvá vált, hogy a pragmatikus - tehát szükség szerint alakított - politizálást folytató kormányfő ellenében a nacionalista pártocska nem tudta megakadályozni sem a szlovák-magyar alapszerződés elfogadását, sem az Európai Unióhoz, sem a NATO-hoz való csatlakozás programnyilatkozatát. Nemigen látszik hatásosnak az oroszokkal kötendő új katonai szövetség propagandája sem a SZNP részéről. A nemzeti szélsőségesek és az. újfasiszták összebomlásainak színterén politizálásuk logikája szerint utolsó aknaként robbanhat ez a Kunc úr által prezentált nyílt zsidóellenesség. Európa mindenképpen oda fog figyelni azokra a kijelentésekre, melyek szerint a szlovákiai zsidóságtól elvett vagyon az évszázadok óta kizsákmányolt szlovák nemzet jogos tulajdona lett. Bartolomej Kunc szerintem - nagyon is jól tudja, mit beszél. Zsidóellenessége mögött az idegengyűlölet, a sovinizmus, a magyarellenesség is ott lüktet, de mégiscsak meghatározó motivációja az ország külpolitikai orientációjának agresszív befolyásolása. Az ő pártja az, amely az európai realitásokra fittyet hányva katonai semlegességet, az. Oroszországtól való gazdasági függőséget, a hadiipar fejlesztését és a nemzetállami diktatúra kialakítását szorgalmazza. Az utóbbi eléréséig vezető úton egyetlen lépést tudtak tenni. Az államnyelvtörvény eufórikus elfogadtatása után azonban egyelőre európai nyomásra a Mečiar-kormány kénytelen volt levenni a napirendről az új oktatási törvény tervezetét, amely eredeti, a szlovák nemzeti párti képviselők által beterjesztett formájában igen jelentős csorbításokat eszközölne a nemzeti kisebbségek alkotmányban garantált jogain. Aligha tévedek, ha feltételezem: Kunc úr zsidóellenességével azonos hőfokú a magyarellenessége. Köztudott, hogy Szlovákiában ma már nincs zsidókérdés, hiszen azt a szlovák nemzetgyűlés 1942. május 15-én a zsidók kiöltöztetéséről hozott 68. sz. törvényével véglegesen megoldotta. Akkor Szlovákiában 88 907 zsidó élt, s J 942. márciusától október 20-ig 57 752 zsidót hurcollak el. A többieket a háború végéig deportálták, meggyilkolták, vagy sikerült elhagyniuk az országot. Úgy tűnik fel, némelyeknek ma is az a vágyálmuk, hogy Szlovákiában csak szlovák nemzet létezzen. Ezért is következnének a sorban a magyarok, akiket a háboni után nem sikerült likvidálniuk. Pedig a beneši dekrétumok igencsak jó alapul szolgáltak ehhez, ha ma is ragaszkodnak valamennyihez. Különösen azokhoz, amelyek létjogosultságát a történelem régen megcáfolta. Anélkül, hogy a Szlovák Köztársaság külügyminiszterét méltatlanul a Kunc úrhoz hasonló politikai kalandorokhoz hasonlítanám, elgondolkodtatott minapi kijelentésével. Eszerint a magyarokat érintő beneíi dekrétumok hatályának megszüntetéséről, tehát az elszenvedett jogsérelmek orvoslásáról az erkölcsi rehabilitáció szintjén sem lehet szó. Ha ezt kijelenti egy politikus, nyilván szavainak jelentésével és következményeivel is tisztában van.