Új Szó, 1996. június (49. évfolyam, 127-151. szám)
1996-06-26 / 148. szám, szerda
1518 I ÚJ SZÓ BELFOLD - KÜLFÖLD 1996. június 24. Vladimír Mečiar miniszterelnök ma a reggeli órákban a franciaországi Strasbourgba utazik, hogy részt vegyen az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének nyári ülésszákán. Az ülésen beszédet mond, és válaszol a grémium tagjainak kérdéseire. A szlovák kormányfőt a strasbourgi repülőtéren fogadja többek között Leni Fischer, az ET PK elnöke, Siim Kallas, az ET miniszteri tanácsának elnöke és Daniel Tarchys, az ET főtitkára. Ján Havlát, ifjabb Michal Kováč jogi képviselője tegnap a sajtóiroda munkatársának megerősítette, hogy ma délután ügyfelével együtt Németországba kellene utaznia, ahol az államfő fia aláveti magát a Technopolüggyel kapcsolatos vizsgálatoknak. Nem tudta megmondani, hogy az illetékes szervek átengedik-e Ausztriába, amelyen keresztül szeretnének eljutni Münchenbe. Megjegyezte, a kiutazási lehetőséget illetően nem kaptak negatív tartalmú értesítést, de pozitívat sem. Hillary Clinton, az amerikai elnök felesége európai útja keretében július 6-án egynapos látogatásra érkezik Szlovákiába. Az előzetes program szerint tárgyalna Michal Kováč köztársasági elnökkel és Vladimír Mečiar miniszterelnökkel. A Nová Smena mladých ifjúsági napilap, amely ez év januárjától a Mečiar-kormány jelentős pénzügyi támogatásának köszönhetően jelent meg, olvasótábor híján megszűnik. TA SR PaulLendvai előadása ÚJ Szó-hír Pozsonyban tegnap véget ért a Bertelsmann Alapítvány által rendezett kétnapos nemzetközi konferencia. A tanácskozáson többek között részt vett Paul Lendvai Ausztriából. A neves magyar származású professzor délután a Szlovák Külpolitikai Társaság meghívására az értelmiségiek és a politikusok közötti viszonyról tartott előadást a Pálffy-palotában. Szavai szerint a két „tábor" kapcsolatainak az alakításában nagyon fontos szerepet játszanak a médiumok, különösen a nem kiforrott társadalmakban, amelyek csak most tanulják a Nyugat-Európában meghonosodott demokrácia alapjait. A politológus a térségünk országaiban hét éwel ezelőtt elkezdődött változásokról szólva kijelentette: a bukott rezsimek vezetői azóta sem távoztak, szinte mindannyian a helyükön maradtak, csak éppen ma nem kommunistáknak nevezik magukat... (m) A Magyar Koalíció várja Mečiarék válaszát ÚJ Szó-tudósítás Duka Zólyomi Árpád, az Együttélés alelnöke szerint egyértelmű, hogy a kormánykoalíció működésképtelenné vált, és Mečiar mozgalmának külső támogatásra van szüksége ahhoz, hogy kormányon maradhasson. A DSZM-nek egyetlen lehetősége van a válság leküzdésére, egyezséget kötni a DBPvel, amely már régen kinyilvánította, hogy az ellenzék leggyengébb láncszeme. Ami a kormánykoalíció két kisebb pártjával való együttműködést illeti, Duka Zólyomi megjegyezte: nem voltak illúzióik azzal összefüggésben, hogy a Szlovák Nemzeti Párt támogatná-e a magyar politikai erők törekvéseit. Az SZNP és a Munkásszövetség magatartásának megváltozása nem arra utal, hogy közelebb kerültek volna a demokráciához, hanem arról tanúskodik, hogy a DSZM zsarolásával saját érdekeiket védik. A parlamenti üléssel kapcsolatban Duka Zólyomi azt mondta, a programot ki kellene egészíteni a titkosszolgálatról szóló törvény módosításával, a tévé- és rádiótanács átalakításával és a főügyész leváltásának kérdésével. Elmondta, a Magyar Koalíció elfogadta Mečiar tárgyalási javaslatát azzal a feltétellel, hogy nem különálló, hanem együttes megbeszéléseket óhajtanak folytatni a DSZM-mel - pártelnöki szinten. A találkozóra június 26-ától bármikor sor kerülhet, várják Mečiarék válaszát. Bauer Edit alelnök az ET parlamenti közgyűlésének e heti ülésével kapcsolatban elmondta: a tanácskozás programján szerepel a kisebbségi jogok védelméről szóló jelentés, melynek részeként konkrét ajánlásokat is elfogadnak. Külön kiemelte az ajánlástervezet II. cikkelyét, mely szerint az ET parlamenti közgyűlése egyértelműen támogatja korábbi 1201-egyes ajánlását. Arra a kérdésre válaszolva, hogy a szlovákiai delegáció póttagaként miért nem vesz részt a tanácskozáson, kifejtette, a kormánydelegáció nem tartotta fontosnak, hogy a hivatalostól eltérő vélemények is elhangozzanak. (horváth) Ismét működik a kormánykoalíció (Folytatás az JL oldalról) gatása, azt válaszolta: nem. Ján Lángoš, a Demokrata Párt elnöke szerint a DBP abban bízik, hogy hétfőig meg tud egyezni követelései ügyében a DSZM-mel. Egyebek között azt szeretné elérni, hogy a Számvevőszék elnökét váltsák fel az ellenzék jelöltjével és rekonstruálják a Nemzeti Vagyonalap valamennyi szervét. - A DBP a demokrácia cserepeire koncentrál. Ezzel nem lehet orvosolni a jelenlegi privatizálási módszer súlyos gazdasági következményeit - mondta Lángoš, hangsúlyozva, pártja nem érheti be ilyen kevéssel, mélyebb változást követel a privatizáció és a hatalommegosztás tekintetében. Ivan Šimko, a KDM alelnöke feleslegesnek ítélte az ellenzéki tanácskozást. - Süketek párbeszéde volt. A DBP képviselője kijelentette: hétfőig időre van szükségük, hogy kiderüljön, ki tartozik a kormánykoalícióhoz, ki az ellenzékhez. Ebben a pillanatban tehát nincs miről tárgyalni az ellenzéken belül, mivel nem világos, me lyek az ellenzéki pártok. A kormánykoalíció egyetértett a DBP-vel Gašparovič röviddel 15 óra előtt nyitotta meg az ülést, s azonnal szavazásra bocsátotta a tanácskozás megszakítására vonatkozó indítványt. A DU, az MKDM és a Magyar Koalíció frakcióvezetői bejelentették: nem támogatják a javaslatot, s kérik az ülés folytatását. A KDM képviselői procedurális javaslatot tettek a Nemzeti Vagyonalap vezetésének átalakítását célzó programpont elhalasztására, és a házszabály vitájának megkezdésére. Indítványukkal a Közös Választás frakció DBP-n kívüli tagjai, Jaroslav Volf, a Szociáldemokrata Párt, Jozef Klein, a Mezőgazdászok Szövetsége és Anton Juriš a Szlovákiai Zöldek Pártjának képviselője is egyetértett. A kormánykoalíció pártjai és a DBP azonban az ülés megszakítása mellett foglaltak állást, és az erre vonatkozó javaslatot 85 igen, 46 nem, 1 tartózkodás mellett megszavazták. A kormánykoalíció jelenlévő képviselői valamennyien igennel szavaztak, csupán Ján Garaj (Munkásszövetség) tartózkodott. Lapunknak nyilatkozva elmondta: a történtek egyenesen sokkolták. Velem senki nem konzultált, úgyhogy tartózkodtam. Vannak olyan programpontok, amelyeket nyugodtan megvitathattunk volna. A DBP frakciójából egyedül Milan Ftáčnik szavazott az ülés megszakítása ellen. Ki hogyan látja? Gašparovič házelnök (DSZM) kérdésünkre elmondta: a tanácskozás megszakítására azért volt szükség, hogy az elkövetkező napokban politikai tárgyalások folyhassanak, és hétfőre kiderülhessen, hogyan legyen tovább. - E napokban a KDM-mel és a Magyar Koalícióval is tárgyalni kell, hétfőig minden probléma tisztázódhat. Arra a kérdésre, a DSZM számára akceptálható-e a parlament szerveinek arányos átalakítása, kitérő választ adott. Marián Andel (SZNP) azt nyilatkozta lapunknak, hogy az elkövetkező napokban nem terveznek tárgyalást a DSZM-mel. - Nincs miért tárgyalnunk. Koalíciót alkotunk, működő koalíciót. Erről tanúskodik az is, hogy a koalíció óhaja szerint jártunk ei, megszavaztuk az ülés megszakítását. Farkas Pál (MKDM) szerint az ülés berekesztése azt jelenti, hogy a DSZM és a DBP között még nem született megegyezés, és ezen hétfőig a megpróbálnak változtatni. A pénteken jóváhagyott törvénymódosítás egyöntetűen rávilágít arra, hogy ezek privatizációjára március után sor kerülhet. Farkas Pál szerint a kormánykoalíció nem esik szét, de nem zárta ki, hogy az SZNP-ben személyi problémák alakulnak ki. - Az a kérdés, hogy az SZNP tagsága és vezetése mennyire támogatja Slotát. Duray Miklós (Együttélés) rámutatotta, hogy a Közös Választás frakciójának tagjai nem támogatják egyöntetűen a DBP eljárását. A Nemzeti Vagyonalap, valamint a tv- és rádiótanács átalakítása nézete szerint attól függ, milyen eredménnyel zárulnak a DBP és a DSZM tárgyalásai a hét folyamán. A DBP tisztán akar látni Nem tudható, hogy a DBP és a DSZM hétfőig hányszor fog összeülni, mivel eddig nem sok mindenben sikerült megegyezniük. Gašparovič szerint egyelőre nem jutottak egyezségre abban, hogy milyen módon és milyen mértékben változzon meg a Nemzeti Vagyonalap vezetése, a SZISZ ellenőrző szervei, valamint a rádió és a televízió tanácsa. A DBP és a DSZM hétfő esti tárgyalásán megakadtak a kisebbségi kormánytámogatásának kérdésénél. Robert Ficótói, a DBP frakcióvezetőjétől megtudtuk, pártja követette, hogy a DSZM tegye világossá: meg akarja-e őrizni a jelenlegi koalíciót vagy sem, ugyanis a DBP csak a kisebbségi kormánynak nyújtandó támogatásról hajlandó tárgyalni. Elvárják, hogy Mečiar papíron igazolja a koalíció felbontásának tényét. Hogy Mečiar erre ígéretet tett-e, azt nem tudni, (horváth) JANUARTOL ELTÖRLIK A BEHOZATALI POTLEKOT Hétszázalékos béremelés a költségvetési szférában Július elsejétől Szlovákia 7,5 százalékra csökkenti a jelenleg 10 százalékos behozatali vámpótlékot, Januártól pedig eltörli - erről döntött a kormány tegnapi ülésén, amelyen ez alkalommal Sergej Kozlík miniszterelnök-helyettes elnökölt Jóváhagyta a kabinet azt a rendeletet is, amelynek értelmében július elseji hatállyal 7 százalékkal emelik a béreket a költségvetési szférában, tehát a fegyveres erőknél, az államigazgatásban, az oktatásügyben, az egészségügyben, és vonatkozik a rendelet a községek alkalmazásában lévőkre is. ez további béremeléseket tesz lehetővé az egészségügyben. A koncepció három lépcsőben tervezi a bérek emelését - az elsőre már az idén sor kerül. A béremelés mértéke eltér az egyes bérkategóriákban. Az egészségügyi miniszter terjesztette be azt a jelentést is, amely az egészségügyi biztosítók múlt évi gazdálkodására vonatkozott. Az egészségügyi intézmények legnagyobb adósa - 508 millió koronás tartozásával - az Általános Egészségbiztosító. A többi biztosító kisebb nyereséget ért el. A múlt évben egyébként 10 egészségbiztosító működött Szlovákiában. A kormány tegnapi ülésén jóváhagyta egyebek között a könyvvizsgálókról szóló törvény módosítását is. A kormány tegnapi ülésén jóváhagyta a foglalkoztatási törvény módosító javaslatát is, melynek értelmében létrejönne a Nemzeti Munkahivatal, (gágyor, krasznica) UJ Szó-tudósítás Az első napirendi pontot a behozatali vámpótlék eltöriését a kabinet szóvivője azzal indokolta, hogy Szlovákia szeretne mihamarabb bekerülni az OECD-be, az európai gazdag országok családjába. A kormányülés szünetében tartott sajtótájékoztatón viszont a központi téma a béremeléssel kapcsolatos kormányrendelet volt. Ennek értelmében nem csupán a béreket emelik hét százalékkal a felsorolt területeken, hanem a fizetendő pótlékok felső határát is átlagosan 20 százalékkal -, s emelik a legkiválóbbszakembereknek nyújtható összeg határát. Ľubomír Javorský egészségügyi miniszter az állami szférában dolgozó orvosok és egészségügyi alkalmazottak állományának stabilizálását célzó, a kabinet által tegnap szintén jóváhagyott tervezettel kapcsolatban elmondta, hogy NAGYKAPOSI EMLEKMU Elfogadható kompromisszum (?) Új Szó-tudósítás összehívott MKDM-DP sajtótájékoztatón kijelentette: ez is bizonyítja, hogy lehetséges a megállapodás a kényesnek tartott kérdésekről. Mivel au ügy a nemzetiek „jóvoltából" a törvényhozás napirendjére is felkerül, Bugár szerint a Magyar Koalíció és a DP parlamenti képviselőinek az lesz a feladatuk, hogy meggyőzzék az ellenzéki pártok, tehát a DU, a DBP és a KDM képviselőit arról, hogy „makacsságukkal ne te gyék lehetetlenné a helyi szinten született kompromisszumos javaslat kivitelezését". Megjegyzésünkre, hogy Čarnogurskýék nem csupán az emlékmű feliratát és elhelyezését tartották sérelmesnek, s a KDM elnökének korábbi kijelentése szerint honfoglalási emlékmű nem állhat sehol Szlovákia területén, Bugár kifejtette: abban az esetben a KDM-nek vállalnia kell annak a felelősségét, hogy minden egyes megegyezés elől elzárkóznak, radikális és magyarellenes politikát folytatnak. Ami árt a szlovák-magyar viszonynak. G. A. - Ha sikerül keresztülvinni a nagykaposi honfoglalási emlékművet, az pofon lesz Čamogurskýéknak - válaszolta Bugár Béla, az MKDM elnöke lapunk kérdésére, vajon pont kerülhet-e végre a nagykaposi emlékműügy végére azzal, hogy az MKDM és a Demokrata Párt melynek a húsztagú városi képviselőtestületben összesen tizenegy képviselője van, elfogadható kompromisszumnak tartja a Csemadok és az MKDM helyi szervezeteinek javaslatát. Mint arról már keddi számunkban beszámoltunk, a Csemadok és az MKDM helyi szervezete nem ragaszkodik ahhoz, hogy az emlékmű a városi hivatal előtt álljon, s a honfoglalás kifejezés helyett a magyarok letelepedése a Kárpát-medencében szöveg álljon a kétnyelvű emléktáblán. A javaslatot a szlovák pártok közül csak a Demokrata Párt tartja elfogadhatónak. Bugár a megáll apodás apropóján tegnapra Az orvosok a radikalisabb fellépésért (Folytatás az 1. oldalról) ték el a tervezett műtéteket, és nem fogadták az ellenőrzésre érkező lábadozókat, mert - és ezt nem is tagadjuk - azt akarjuk, hogy a páciensek-betegek érezzék, hogy valami nincs rendben. Elkeserítő viszont, hogy a hétfői vizsgálati eredmények kimutatták, mennyire betegek vagyunk. Ján Koller doktor, a Szlovák Orvosi Kamara képviselője hangsúlyozta, hogy a kamara négy éve szorgalmazza az egészségügyi dolgozók bérének endezését, de eredménytelenül. Az orvosok csalódottak, s ma már talán nem is hiszik el, hogy helyzetük megváltozhat. Ezért sokan a radikálisabb féllépést, a sztrájkot pártolják. - A kamara nem jogosult a sztrájk meghirdetésére, ezért támogattuk a szakszervezeti társulás megszületését. Szombaton találkoztunk, és megegyeztünk a tiltakozó akciók folytatásában. Követeléseinket támogatja a Magánorvosok Társulása is, hiszen célkitűzéseink közösek: a pontérték minimálértéknek a megállapítása, illetve az orvos órabérének rögzítése. Mindkét szervezet képviselői elégedetlenek az egészségügyi dolgozók stabilizálását célzó tervezet elfogadásának többszöri elnapolásával. - A kormány nem akarja elismerni, hogy követeléseink jogosak - hangsúlyozta Tibor Barta, az OSZT alelnöke. Állandóan a hippokratészi esküre hivatkozik, ám abban utalás sincs arra, hogy kötelesek volnának ingyen is dolgozni. Az említett, stabilitást célzó stratégiában az áll, hogy bérünkjúlius l-jével 20 százalékkal emelkedik. Ha a kormányülésen el fogadnák is ezt a tervezetet, végrehajtása ilyen rövid idő alatt megvalósíthatatlan lenne. Ezért kitartunk eredeti követeléseink mellett - július l-jével 5000 koronás béremelésre tartunk igényt, 1997-ben pedig az orvosok bére érje el a nemzetgazdaságban elért átlagkeresetek háromszorosát. Az orvosokat, úgy, mint például a bírákat, meg kell fizetni. Csak így érhető el, hogy gyógyítótevékenységük betegközpontú lesz. Mindenkinek szüksége van az orvosra, még a kormányfőnek is. Ő sem politikus (elv)társaitól várja a gyógyírt, hanem az orvostól. Az orvostársadalom megegyezett abban, hogy tiltakozó megmozdulásaikat nyáron is folytatják. S ha netán őszig sem érnek el eredményt, szeptember végén sztrájkba lépnek. Vállalják, hogy ezt a lépésüket megérzik a betegek is, de tovább nem hajlandók 6-7 ezer koronáért dolgozni. (péterfi) Halállal végződő verekedés (Folytatás az 1. oldalról) só verekedése. Azon a bizonyos szombat délelőttön Érsekújvárott a Nyitra partján találkozott a vele egy napon, csak egy éwel korábban született Jozef M.-mel. Őt is agresszív, verekedős, heves természetű embernek ismerték. V. Gáborral először beszélgettek, majd a kettőjük között kirobbanó vita tettlegességgé fajult. Mindez reggel kilenc órakor történt. Jozef M. perceken belül felülkerekedett, V. Gábornak súlyos mellkasi sérüléseket okozott. V. Gábor a verekedés után két és fél órával, pontosan 11.30kor az Érsekújvári kórházban belehalt sérüléseibe. Az érsekújvári Jozef M. büntetett előéletű, a börtönből legutóbb tavaly augusztus 18-án szabadult. Azóta munkanélküli, ő is, hasonlóan az áldozathoz, család nélkül, egyedül él. A rendőrségen tegnap kapott tájékoztatás szerint Jozef M. jelenleg előzetes letartóztatásban van. A vád ellene: halálos kimenetelű súlyos testi sértés. Az elkövető vallomása szerint a verekedés azért tört ki, mert rendezetlen számlái voltak V. Gáborral. (kamoncza) Elisabeth Rehn a Vajdaságban Újvidéki munkatársunktól Elisabeth Rehn, az ENSZ emberi jogi különmegbízottja vajdasági látogatása során tegnap délelőtt Szabadkán tárgyalt a kisebbségi szervezetek, a helyi önkormányzat és a hatalom képviselőivel. Látogatása végén sajtóértekezletet tartott, s ezen a kisebbségek helyzetéről úgy nyilatkozott, hogy a korábbi állapothoz képest nincsenek jelentősebb változások. Bizonyos kisebbségi félelmek, aggodalmak fokozódtak, bizonyos szempontból javult a helyzet, de általában véve nem sokat változott. Előző nap Újvidéken a VMDK képviselői tájékoztatták Rehn asszonyt a vajdasági magyarság háborús veszteségeiről. Elmondták, hogy a mozgósítások és a súlyos lélektani hadviselés következtében mintegy 35 000 magyar hagyta el Vajdaságot. Helyükbe a magyar többségű községekbe és településekre a hatóság szerb menekülteket telepített, s így erőszakosan megbomlott a térség nemzetiségi összetétele. GYARMATI JÓZSEF