Új Szó, 1996. június (49. évfolyam, 127-151. szám)

1996-06-21 / 144. szám, péntek

1482 ] ÚJ SZÓ KULTÚRA 1996. június 20. LATOGATOBAN AZ ÖTVENEVES JANIGA JÓZSEF FESTOMUVESZNEL Szántóvető a képek mezején • Mindenféle bevezető helyett kezdem azzal, bármennyire is szeretném elkerülni a kérdést, hogy hogyan került közel a tájhoz, azt hiszem, nem fogom tudni kihagyni. Hiszen Janiga Józseftől, ugye, aki kezdettől fogva, ha nem is ötven éve, mert ne számítsuk a gyermekkort, de jó ideje a táj szerelmese, s művészetének szinte egyetlen témája a táj, nem lehet nem megkérdezni, hogyan talált rá a természetre. - Kiskoromban én is repülőgépeket, török basákat rajzolgattam. Mindenfélét, mint a gyerek általában. Egy idő után aztán valahogy úgy tudatosult bennem, hogy jól érzem magam a természetben.- Ha valami igazán le tudott kötni, az a táj volt. A szépsége. Varázsa. Párkányban születtem, és ott festői a környék. A Dunakanyar, Esztergom, a szőnyi táj, a láthatáron emelkedő dombok, szőlőhegyek. Keresni, és áldozatok vagy nehézségek árán rátalálni nem kellett, hiszen paraszti környezetben nőttem fel. Apám iparos volt ugyan, szabómesterséget tanult, de volt egy magyar hold földünk, amiből később, a továbbtanulásnál volt is bajom elég, mert az ötvenes években az ilyesmi nem a legjobb ajánlólevélnek számított, egy ideig nem is kaptam ösztöndíjat... szóval földünk volt, s azt meg kellett művelni. És én mentem apámmal ki a határba, a szőlőbe. De el-elmaradoztam mellőle. Elbámészkodtam. A kapálás nem nagyon ízlett. Olyan kilógó ember voltam én abból a környezetből. Valami mást akartam. Elég zárkózott, befelé forduló gyerek voltam. Nem mondom, volt nekem sok barátom, egypárszor elmentem velük focizni, de csakhamar kiderült, hogy nem tudok. S nem akartam, hogy kétballabasnak hívjanak, aztán már inkább nem is mentem. Rajzolgattam, meg olvastam. Olyan könyveket válogattam, amelyekben képek voltak. Azok hatottak rám igazán. Moziba is jártam. Sokat. Az is hatott rám. Mindig beleéltem magam a hősökbe. Az akartam lenni, akiről olvastam, vagy akit éppen filmen láttam. Robinson, Nemo kapitány. A gimnáziumban nem több, talán fél évig működött egy képzőművészeti önképzőkör. Ott, akkor már éreztem, hogy ez nekem való. A hatvanas években Barta Gyula is le-lejárt Párkányba. Megmutattam neki, mit festettem, és biztatott, sőt, egyszer-kétszer el is vitt magával festeni. Ez nagy élmény volt akkor. Aztán jött a pályaválasztás. Nem akartam én tanár lenni, de mivel más lehetőségem nem volt, hogy rajzot tanuljak, jelentkeztem a nyitrai pedagógiára. Rajzot viszont csak olyan szakpárosítással nyitottak, hogy matematika, orosz, szlovák nyelv. A sok rossz közül az oroszt választottam. Különösebb gondom nem volt a tanulással. A rajzzal végképp, az orosszal egy kicsi, de azért azt is „kinyögtem" valahogy. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy az iskola nem adott semmit, hogy rajzból semmit nem tanultam. Néhány szakmai fogást. De én már tizenévesen Van Gogh-ot és Cézanne-t olvastam. Művészettörténetet, monográfiákat. De mindig a tájképfestőkhöz vonzódtam. Csallóközi horizont Somogyi Tibor felvételei m Az egészben nekem egyvalami különös egy kicsit. Említi, hogy mennyire „beleélő típus". Annak idején Robinson vagy Nemo kapitány akart lenni. Mindig az a figura, amelyik a legfrissebb irodalmi vagy moziélménye volt. És akkor művészként kikötött egy olyan szerelem mellett, mint a táj. Olyasvalami mellett, amivel végül is nem azonosulhat. Hiszen az ember táj nem akarhat lenni! - Nekem a táj olyan, mint az ember. Létező, élő valami. Tisztelem és meghatódom tőle. S mi a legérdekesebb az emberben? Az arca, a portréja, nem? Én úgy nézek a tájra, mint egy portréra, amelyben előbb fel kell ismernem, majd ábrázolnom, kiemelnem a megkülönböztető lényeget. S azért úgy festem, ahogy, mert szerintem egy portrét nem lehet elintézni néhány háromszöggel, s belemagyarázni, hogy ez van vagy az van benne. Nem utolsósorban én a képemen azt is szeretném megmutatni, hogy nekem milyen a viszonyom a tájhoz, tehát az érzéseimet is. És bocsánat, nem akarok szerénytelen lenni, de azért hadd higgyem, hogy valamiféle szolgálat is, amit csinálok. Ismerjük Párizst, a nagyvilág helyeit, de kik fogják megmutatni a mi szűkebb világunkat, ha nem mi? • És a csallóközi táj valóban zavartalanul, háborítatlanul szép? - Igen, sokan mondják nekem, hogy a környezetrombolás, környezetszennyezés meg minden... De én a szebbik oldalát keresem. Baj ez? Az emberek annyi agressziót, rosszat látnak. Ha ebben a mi világunkban még van valami szép, azt miért nem lehet megmutatni? Az nem szégyen. • Azért a szebbik oldalát, mert optimista, vagy azért, mert nem az? - Nehéz kérdés, mert így, hogy fekete-fehér, így nem igaz. De talán több bennem az optimizmus, mert van hitem. Ha nem hinnék, már rég letehettem volna az ecsetet. Úgy vagyok vele, hogy elsősorban ma„A táj egy biztos kapocs az élethez gamnak festek, de amikor látom, hogy másnak is élményt, örömet szereztem a képemmel, az nagy erőt tud adni. Ezért is mondhatom, hogy nekem a táj egy biztos kapocs az élethez. • A szépség keresése nem lehet egyfajta menekülés is? - Tudat alatt lehet talán az is. Sőt, van, amikor tényleg menekülés. Amikor megpróbálom kizárni magam olyan dolgok alól, amiken nem tudok segíteni. Pedig nekem nem mindegy, hogy a fiatalság hány százaléka kábítószerezik, vagy hogy a talajt szennyezik a vegyszerek. Ezen jó lenne segíteni. Ha én lennék a mindenható, akkor csak intenék az ujjammal, és meg lenne oldva. De mert nem vagyok, csak a magam kis eszközeivel próbálhatok segíteni. A munkámmal. Mert a festés is munka. Igaz, hogy ez a munka öröm és élvezet számomra, ezért szerencsésnektartom magam. De ha elkészülök egy képpel, én is ugyanúgy kifáradok, mint a kapáló, kaszáló parasztember. Én nem misztifikálom a munkámat. Egyszer azt mondtam, hogy én a színek napszámosa vagyok. Nem a földön, hanem a képek mezején szántogatok. • Visszatekintve az alkotói harminc évre, amelyről nemrég egy kiállítással adott képet előbb Dunaszerdahelyen majd Komáromban, hogy érzi, mi volt a legnehezebb? Mi gátolta leginkább a kibontakozást? - Az örökös aggódás. A félelmek. Szorongások. Mert amikor az ember már tudja, mit akar csinálni, állandóan aggódik a körülmények miatt. Kételyeim voltak, mert az utat, a lépcsőt nem látjuk előre. Hát ez. És ebben ott van már a családféltés is, az egészség miatti aggódás, minden ilyesmi. Az életben számtalan megalkuvásra kényszerül az ember. Egyik oldalon a család, másik oldalon az elhivatottság... és az ember csak tépelődik, hol engedjen, mert nem akar félmegoldásokat. • A színésztől meg szokták kérdezni, van-e szerepálma. Én öntől azt kérdezem, van-e álma, amelyet még szeretne megfesteni. - Nekem itt még sok-sok arcát rejti a csallóközi táj. Párkányban már csak a múlt van, amit úgy sem lehet visszahozni. De nagyon nagy élményem a tenger. Azt hiszem, ott, a nagyvíz mellett is jól érezném magam. Az aprócska szigetek a mediterrán növényzettel... olyan festői, hogy az ember beleszédül, nem tudja, mihez kezdjen előbb. A víz az nagyon fontos számomra. A végtelenség érzését adja, ahogy az éggel összeér. Ha még egyszer születnék, és kérhetnék, akkor lehet, hogy a tengert akarnám. TALLÓSI BÉLA ÖT PERC TÖRÖK ADAM ZENEI IGAZGATÓVAL Paksi fesztivál - galántaiakkal E hét végén, azaz június 21-23. között zajlik a 4. Nemzetközi Blues, Jazz, Rock és Gasztronómiai Fesztivál Pakson, ahová a szlovákiai testvérvárosból, Galántáról is több tucat zenebarát utazik. A főrendező Lézer Kft. (Gárdái „Kaktusz" György), Magyar Blues Társaság (Nemes Nagy Péter), Paks város önkormányzata és a Magyar Konyha című folyóirat (Pákozdi Judit) a közelmúltban a híres Bem Rock Parton rendezett sajtótájékoztatót e nemzetközi banzáj alkalmából. Ott kaptam mikrofonvégre Török Áijámot, a R. A. B. B. együttes vezetőjét, aki egyúttal e fesztivál zenei igazgatójaként tevékenykedik. • Immár negyedik alkalommal kényeztethetjük fülünket és gyomrunkat az év zenei eseményeként beharangozott paksi bulin. Idén ki ket láthatunk-hallhatunk a paksi sportcsarnokban és az Új Hullám Sörözőben? - Ezen a nagy bulin fellép a teljes hazai jazz- és bluesélvonal (többek között Deák Bili Gyula, Berki Tamás, Tátrai Tibiék, a T.akáts Tamás DBB, a Babos-Pege-Kőszegi Trió és sokan mások), hagyományosan több külföldi sztár (például az angol Ripoff Raskolnikov, a finn Jani - Altti Uhlenius duó, a szlovákiai Peter Lipa Band és az Electric Blues Band stb.). Az idei nagyágyúnk Amerika legeredetibb soul blues csapata, a The Holmes Brothers, amelynek tagjaival Gothár Péter „Tiszta Amerika" című filmjében is találkozhattunk. A sportcsarnokban a blues-rock műsorra kerül sor, az Új Hullám Sörözőben jazz-blues koncertek lesznek, és vasárnap ismét a sportcsarnokban hangzik fel a rock és a rock and roll. Mivel évente nagy érdeklődésnek örvend a jam session, vagyis az örömzenélés, erre a zenei csemegére külön gondot fordítottunk e műsorban részt vesz Berki Tamás, a Muckshow, a Besenyő B. B. és a Deák Bili B. B., azaz csupa kiváló muzsikus egyéniség. Örömzenélésükről hangfelvétel készül, amelynek a legnívósabb részei CD lemezen is megjelennek. Ugyanilyen színvonalasnak ígérkezik a gasztronómiai fesztiválrész is, hiszen az ínyencek a halételfőzésen kívül összemérhetik a tudásukat a bográcsban és szabad tűzön készíthető ételek versenyében is. Farkas „Sobri" József, Magyarország örökös halfőző bajnoka halászlé-bemutatót, az adonyi Autós Tanya szakácsserege pedig kóstolással egybekötött birkasütést rendez. A hűsítő, nyelvoldó nedűről sem feledkeztünk meg: sörkóstoló, borbemutató színesíti a műsorunkat. • Szerinted előnyös, hogy a főváros helyett egy húszezres lakosú kisvárosban rendezitek ezt a sztárparádét? - A svájci, osztrák példák is azt igazolják, hogy nagyon előnyös, ha egy-egy kisváros saját fesztivállal rendelkezhet, ugyanis a helybeliek lokálpatriotizmusa egyfajta garancia a színvonalra és az anyagi támogatás megszerzésére. Idén is rengeteg környékbeli támogatónk akadt, köztük a Paksi Atomerőmű Rt. és az ETV-Erőterv Rt. így Paks nemcsak a Nemzeti Sportváros kitüntető címet viselheti, hanem beírhatja nevét a zenetörténelembe is. A szerző felvétele • Gondolom, hogy belépőjegyek és szálláshelyek előre is lefoglaltathatók. Milyen telefonszámon? - Jegyek rendelhetők az alábbi két telefonszámon: 75/311-401 és 75/312-190. Szállást hotelben is biztosíthatunk, de azoknak a fiataloknak is lesz fedél (legalábbis sátor) a fejük fölött, akik csak egy hálózsákkal érkeznek hozzánk. Minden tekintetben gondoltunk a zeneszerető, de kevés zsebpénzzel rendelkező ifikre is, ezért a három napra szóló belépőjegy ára mindössze hatszáz és ezer forint között mozog. • Pakson hallhatjuk az idén ötéves együttesedet, a R. A. B. B.-ot is. Szlovákiába mikor készültök? - Okvetlenül szeretnénk fellépni a ti közönségetek előtt is, ha meghívnak bennünket. Azonban a közeljövőben elég zsúfolt a programunk. Paks után Finnországban turnézunk, résztvehetünk a világ leghíresebb bluesfesztiválján. Majd a négynapos millecentenáriumi műsor keretében, augusztus 18-án a dunai víziszínpadon, Papp Gyulával együtt Bartók-feldolgozásokat adunk elő. Természetesen idén augusztus 20án is a Tabánban koncertezünk. November 9-én megjelentetünk egy funkblues albumot, mely anyagát aznap a Petőfi Csarnokban szeretnénk bemutatni. Visszaidézzük a legendás hatvanas éveket: a Syrius-és Mini-korszakot, s e koncertőrületben fellép Tátrai Tibi, Charlie, a legendás orgonista Pataky Laci és külföldi vendégeink is lesznek. Amíg nem jutunk el Szlovákiába, ruccanjatok át Paksra vagy a további bulijainkra! • Köszönöm a meghívást és a tájékoztatást! MISKÓ ILDIKÓ «**ft<í>