Új Szó, 1996. június (49. évfolyam, 127-151. szám)

1996-06-19 / 142. szám, szerda

1996. június 17. VELEMENY - TALLÓZÓ ÚJ SZ

Ó 1457 ) Tanulságos tárgyalások Nem voltak éppen kevesen, akik a cseh képviselőházi választások szoros eredménye alapján - melynek következtében szinte tökéletes alkotmányjogi patthelyzet alakult ki, mert sem az eddig kormányzó jobboldal, sem pedig a lényegesen megerősödött baloldal nem képes egyedül többségi kormányt alakítani - kisebb-nagyobb válságot jósoltak az eddigi legsikeresebb reformpolitikával büszkélkedő Csehországban. Valószínűleg nem véletlen, hogy ezek az alig leplezett kárörömmel teli hangok túlnyomóan vén kontinensünk keleti feléből hallatszottak. Nyugaton a mértékadó reagálásokat az „ilyen, kérem, a demokrácia" megjegyzésre lehetne leszűkíteni. Nos, a demokratikus választási eredmény ezúttal valóban komoly és az eddigi tapasztalatok

1 szerint régiónkban nemigen kedvelt próba elé állította a vezető cseh politikusokat: a két félnek, ha nem kíván azpnnal új választási megméretést, az ország és temészetesen saját maga érdekében is ki kell egyeznie, s meg kell találnia az együttélés legmegfelelőbb hatékony formáit. Két héttel a választások után elmondható, hogy eddig a nyugati értékelés, megközelítés látszik reálisabbnak, hiszen Csehországban úgy általában nyugalom honol, a korona árfolyama továbbra is stabil, és a külföldi tőkebeáramlás sem állt le, bár az is nyilvánvaló, hogy a koalíciós tárgyalások igencsak kemények, s mindenki szorgosan sütögeti a saját pecsenyéjét is, de Figyelemre méltóan azért úgy, hogy a másiknak is jusson egy-egy falat. Kétségtelen, hogy ennek a hozzáállásnak a.legnagyobb ösztönzője maga a Helyzet. Havel közvetítésével a Helyzetből kivezető megoldás mindenki számára elfogadható modellje gyorsan megszületett: Klausék kisebbségi kormányt alakítanak, és a Miloš Zeman vezette szociáldemokraták hatalmi ellenőrző pozíciókat kapnak a parlamentben. Feloldódott az eleinte feloldhatatlannak látszó ellentét is: Klaus marad a miniszterelnöki székben. Zeman pedig a parlamentet fogja irányítani. Azt persze csak a jövő fogja megmutatni, hogy az egymást a legkevésbé sem szerető két politikus végül is mennyire őszintén tette félre személyes ellenszenvét, és mennyire fog tudni hatékonyan együttműködni. A múlt hét ilyen szempontból is hozott egy igen tanulságos példát. Klaus bár nem adta fel határozottságát, de jóval mértéktartóbban, visszafogottabban, mondhatni azt is, kevésbé öntelten viselkedik, és szinte bármikor az újságírók rendelkezésére áll. Zeman szintén félretette a- kampányidőszak rétorikáját, és a higgadt, meggondolt, de szintén határozott államférfi szerepét játssza, de a nagy választási siker azért itt-ott egészen végig nem gondolt kijelentésekre ragadja. Jól mutatja ezt a német Focusnak adott interjúja, amelyben Klaus ombudsmanellenességét Hitler zsidóellenességéhez hasonlította. Bár párhuzamvonásról van szó, mégis túlságosan erős a kifejezés, s bírálta is érte a prágai sajtó. Klaus kelet-európai szokásoktól eltérően nem fenyegetőzött bírósági perrel, erős szavakat sem használt, csak igen pontosan célozva leszögezte: kétségtelen, hogy emberileg nem szereti Zemant, politikailag más-más a meggyőződésük, de azért a szociáldemokrata vezért még a mostani nyilatkozata után is normális, standard politikusnak tartja. Biztos, hogy a közvélemény értett a szóból. Egyébként egy, a napokban végzett felmérésből kiderült, hogy a lakosság többsége továbbra is igényli Klaus miniszterelnökösködését, de örül annak, hogy mindez, a szociáldemokraták nagyobb ellenőrzése alatt fog történni. Feszültségoldónak tekinthető az is, hogy a koalíció és az ellenzék megegyezett: olyan kormányprogram születik, amelyből kimaradnak a felek valamelyike számára elfogadhatatlan kérdések. A kompromisszum lényeges eleme, hogy az egyik fél sem adta fel ezzel véleményét, csak úgy egyeztek meg, hogy a pillanatnyilag feloldhatatlan ellentétet szülő témákat a jövőben a felek a parlament elé terjesztik, hogy a konkrét helyzetben demokratikus vitában próbálják meg keresztülvinni szándékaikat. Bár továbbra is éles vita van arról, hogy megmaradjon-e az új kormányban is a Polgári Demokrata Párt a választások alapján egyébként jogos többsége, vagy a miniszteri bársonyszékek elosztására a paritás alapján kerüljön sor a három koalíciós párt között, mégis minden jel arra vall, hogy a kormánykoalíció a lényeget illetően már megegyezett: ezt bizonyítja, hogy június 25-ére már összehívták a képviselőház alakuló ülését. Emlékeztetőül: a koalíció korábban jelezte, hogy az alakuló ülés dátumát akkor tűzik ki, ha már biztos lesz, hogy addigra minden lényeges megegyezés tető alatt lesz. Úgy látszik, ez már bekövetkezett, mégpedig botrányok nélkül, nyugodt, demokratikus úton. Prága, 1996 júniusa Funar kétes diadala A felületes szemlélő akár el is borzadhat a romániai helyhatósági választások végeredményeinek szemlélgetése közben. Olyan jelentős határ menti nagyvárosokban ugyanis, mint Nagyvárad vagy Szatmárnémeti, az első forduló után még győzelemre álló magyar polgármesterjelöltek a múlt vasárnapi „rájátszás" után a második helyen kötöttek ki. Erre a végeredményre viszont az ottaniak már két héttel ezelőtt is számítottak. A lényeg, hogy a partiumi térségben - az említett városokon kívül Nagybányán is nem a Funar-féle ultrák és nem is a kormánypárt jelöltjei kerülnek a polgármesteri székbe, hanem a demokratikus ellenzék, a konvenció emberei, így a városi tanácsokban a második hely jussán megkezdődhet az alkudozás arról, hogy a polgármester-helyettes a nagy létszámú RMDSZ-tanácsosok soraiból kerüljön ki. Brassóban viszont a szélsőbal emberét ütötte ki a nyeregből a liberális párti. A szélsőséges Román Nemzeti Egységpárt Kolozs megyén kívül rendkívül mérsékelten szerepelt. „Magyar szemszögből" tehát kevésbé lényeges, hogy az RMDSZ-nek százharminchat polgármestere van, és optimális esetben akár harminccal több is lehetett volna. A második fordulóban még súlyosabbá vált az, amire lapunk már az első menet után felhívta a figyelmet: Funar lehangoló kolozsvári sikerét leszámítva a romániai választók elutasították a vad magyarellenességet éppen úgy, mint általában a szélsőséges politikai irányzatokat. Külön figyelmet érdemelne a választói távolmaradás, hiszen utólag kiderült: még az első fordulóban tízezerre volt tehető a szélsőségeseket félreállásukkal segítő kolozsvári magyarok száma. Csak bizakodni lehet abban, hogy az RMDSZ az ősszel esedékes parlamenti választásokig Erdély-szerte el tudja hitetni híveivel, hogy jelöltjeire és támogatottjaira szavazva jó irányú változásokban reménykedhetnek. NEUMANN OTTÓ (Magyar Hírlap) í VISSZHANG Nem voltunk „átejtve" Az Új Szó június 11-i számában megjelent, Átejtették az óvónőket? című cikkre szeretnénk reagálni. A komáromi Eötvös utcai óvoda óvónői nem voltak „átejtve", ugyanis az úgynevezett utolsó mondat már akkor is ott szerepelt a jegyzőkönyvben, amikor azt aláírtuk. Márpedig ha valaki valamit aláír, teljes felelősséget vállal döntéséért. Az óvónők Nem kapta meg a Hudek-Lexa telefonbeszélgetés elemzését „Ez nem igaz" - válaszolta Celáriková főhadnagy arra a kérdésre, hogy megfelelnek-e a valóságnak azok az információk, melyek szerint a kriminalisztikai intézet továbbította neki a Ľudovít Hudek belügyminiszter és Ivan Lexa, a Szlovák Információs Szolgálat igazgatója közötti, lehallgatott telefonbeszélgetés hanganyagának a teljes elemzését. Megjegyzésünkre, hogy hírforrásaink szerint az elemzés már kész, és teljes mértékben kizárja a Hudek és Lexa hangjával való manipuláció lehetőségét, a főhadnagy kijelentette: „Amíg nem kapom meg a teljes szakelemzést, nem nyilvánítok róla véleményt." Sme Jozef Migaš bocsánatot kért a munkásoktól Jozef Migašnak, a Demokratikus Baloldal Pártja új elnökének június 15-én lejárt a diplomáciai megbízatása, és hazatért. Mint ismeretes, Ukrajnában volt nagykövet. Migaš közölte, nem hivatalos forrásokból arról értesült, hogy 17 jelölt is akad a helyére. Hétfőn pártja besztercebányai nagygyűlésén pedig máris bejelentette a DBP politikai irányvonalának a megváltoztatását. Szerinte ugyanis a párt korábbi vezetése nem a munkások érdekeihez közel álló politikát folytatott; mint a munkások, szövetkezeti dolgozók, tanítók és orvosok pártja elsősorban a szociális biztonság kérdéseinek fogja szentelni a figyelmét. - Nem akarunk olyan politikát képviselni, amilyet a jobboldali ellenzék folytat, ám olyat sem, amilyet a jelenlegi kormánykoalíció - tette hozzá Róben Fico alelnök. Pravda, Sme (Rövidítve) KOMMENTÁRUNK Bírjuk szusszal? A múlt heti kormányülésen ismertették az 1997-re szóló makrogazdasági sarokszámokat. Eszerint a jövő évi bruttó hazai össztermék legalább 5 százalékkal nő, az éves infláció nem lépi túl a 6 százalékot, a munkanélküliség pedig továbbra is 12 százalék körül mozog majd. Az összességében véve optimista terv teljesítésének komoly ára van: az állami költségvetés 175 milliárd korona bevétellel, de 200 milliárd korona kiadással számol, vagyis 25 milliárdos hiánnyal. Bár az utóbbi időben a hazai piac felvevőképessége kis mértékben növekedett, ez a fejlemény azonban cseppet sem csökkentette a gazdasági növekedés motorjának számító export szerepét. Márpedig éppen az elmúlt években sikerágazatnak bizonyult külkereskedelem terén mutatkoznak komoly problémák. Az utóbbi két évben rendre többlettel záró mérleg az idei év első négy hónapjában rohamosan romlott, és április végéig több mint 21 milliárd koronás passzívumot mutatott. A statisztikai hivatal jelentése szerint az ország importfüggősége egyre nő, viszont a kivitelre kerülő termékek aránya csökkenőfélben van a bruttó hazai össztermékhez képest. Úgy látszik, a meglehetősen lanyha dinamikájú világgazdasági növekedés időszakában egyre nehezebben tudjuk a külpiacokon elhelyezni nyersanyagainkat, félkész termékeinket, merthogy nem magas feldolgozottságú árukkal vagyunk jelen a világkereskedelemben, az biztos. A helyzetet súlyosbítja, hogy az 1994 márciusában bevezetett 10 százalékos behozatali vámol záros határidőn belül el kell törölni, hacsak nem akarunk az Európai Unió és különösen a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) szankcióinak elébe nézni. A vámot annak idején a rossz fizetési mérleg javítása érdekében ideiglenesen vezették be azzal, hogy az év végén eltörlik. Közismert tény, hogy nincs tartósabb dolog az ideiglenes megoldásnál... A költségvetésnek is jól jött tavaly a piacvédő vámnak köszönhető 3,3 milliárd koronás többletbevétel, amiről a külföld növekvő nyomására le kell mondani. Különben is, miféle gazdasági sikerpropagandát lehet úgy folytatni, ha közben mesterséges vámfalakkal védjük a hazai piacot? A dolog bökkenője, hogy a 10 százalékos vám eltörlése ugyan jól jön a vásárlónak (ha csak a kereskedelem „le nem nyeli" az áresést), ám ez kiesés az államkasszának, és importgerjesztő hatása van. Vagyis már az eddig is kedvezőtlenül alakuló kereskedelmi mérleg tovább romolhat. Persze lehet azzal érvelni, hogy Csehországban már tavaly több mint 100 milliárd koronás külkereskedelmi hiányt halmoztak fel. Ebben az esetben azonban figyelembe kell venni a következőket: nyugati szomszédunknál az állami költségvetés kiadási és bevételi oldala rendre egyensúlyban van, ráadásul Szlovákiánál összehasonlíthatatlanul jobb idegenforgalmi mérlege is segíti betömni a lyukakat. Lehet, túlzásnak tűnik ilyen hosszasan elidőzni a külkereskedelem problémakörénél. Pedig nem az, ugyanis ha a kivitel stagnál, vagy rosszabb esetben visszaesik, akkor lőttek a büszkén hirdetett 5 százalékos gazdasági növekedésnek és a munkanélküliség visszaszorításának. Márpedig ebben az esetben a „szerénység éve" után a szegénység esztendeje jöhet el. Ráadásul jövőre nemcsak 1996 rossz külkereskedelmi mutatóival kell szembenézni, hanem a területi-közigazgatási reform kiadásaival és a mind nagyobb adósságtörlesztési terhekkel is. Idén 19 milliárd koronát, jövőre már 32 milliárdot von el az állami adósságok visszafizetése. A sok vitára okot adó területi beosztás sem olcsó mulatság: idén 1 milliárd, jövőre pedig 3 milliárd koronát szánnak az állami apparátus és infrastruktúra bővítésére. És lehet, hogy még ennyi sem lesz elegendő. A pénzügyminisztérium állami költségvetési osztályának a vezetője a minap nyilatkozta: az új járási és kerületi hivatalok kiépítése jelenti az 1997-es költségvetés kiadási oldalának legbizonytalanabb részét. Tény, hogy az önálló Szlovákia létezése óta a következő évnek egyszer sem vágtunk neki kedvező előjelekkel, ennek dacára immár harmadik éve tart a fellendülés. Am ahol az állami bürokrácia felduzzasztása és a túlpolitizált, haveri alapon történő privatizáció köti le a fő energiákat, ott okkal várható a kifulladás. Pedig még csak a csúcs közelében sem vagyunk... AHOGY ÉN LÁTOM _ Turulvadászat - nagyágyúval Nagykaposon a helyi vezetők, úgy tűnik, komolyan vették azt az 1989 novemberében felröppent hírt, hogy kitört a demokrácia, és ennek következtében a kommunisták által felülről kézivezérelt nemzeti bizottságok helyett létrejöttek az önkormányzati szervek, amelyek saját hatáskörükben dönthetnek mindenről, ami a községek, városok folyó életét érinti. Nagykaposon a helyi vezetők ebben a hiszemben hoztak határozatot a millecentenáriumi turulmadaras em|ékmű felállításáról. Ami ebben az ügyben az elmúlt néhány nap alatt történi, a hazai politikai szokások ismerete alapján valószínűsítve így rekonstruálható: A Kereszténydemokrata Mozgalom nagykaposi vezetője gyorsfaxot küldött pártja központjába. Egyenesen Ján Carnogurskýnak címezve, és féltévé a klasszikus kérdést: Mi a teendő? Mi a teendő annak érdekében, hogy ne valamelyik helyi maticás, netán a Szlovák Nemzeti Párt valamelyik oszlopos tagja, hanem kereszténydemokrata politikus figyelmeztesse a nemzetet a madárban rejlő veszélyre? Ahogy Ján Čarnogurský reagált, az teljes mértékben feltárja a szlovákiai politikai élet egész nyomorúságát. Feltárja, hogy a hazai politikai ellenzék talán legtekintélyesebb személyisége is hajlandó besétálni abba az utcába, amelyben Románia halad más balkáni országokkal együtt, és amelybe a szélsőséges szlovák nemzetiek igyekeznek. A szlovák kereszténydemokraták elnöke politikai tőkét akart kovácsolni egy olyan eseményből, amelyet egy normális országban annyira sem méltatna az ellenzék legmérvadóbb vezetője, hogy nyilatkozzék róla. Még akkor sem, ha tudja, hogy politikai ellenfele nem válogat a módszerekben. Még akkor sem, ha előre tudja, Markušék és Slotáék másnap országos politikai ügyet csinálnak a kérdésből. Hogy valóban országos üggyé vált a nagykaposi turulmadár kérdése, az végül is nem a nagykaposiak, az ottani szlovákok és magyarok vétke, hanem azoké, akiknek nemzetiségi alapon hat év alatt sikerült egymás ellen vadítaniuk az embereket. Sajnos, Ján Carnogurskýnak sem volt elegendő bátorsága ahhoz, hogy politikushoz, keresztényhez, demokratához méltó válasszal nyugtassa meg pártjának nagykaposi emberét, és feltegye a sajtóban a kérdést: Vajon valóban veszélyezteti a szlovák nemzet érdekeit, vajon reálisan sérti a többségi nemzet keresztény és demokrata részének az önérzetét, ha Nagykaposon felállítják az emlékművet? Eddigi magatartása, politikai megnyilvánulásai alapján egészében véve nem volt légből kapott Ján Carnogurskýnak az az ambíciója, hogy egyszer még valóban felemelheti Szlovákiában a porba hullott kormányhatalmat. Valóban úgy viszonyul Vladimír Mečiarhoz, ahogy egy demokratának viszonyulnia kell egy olyan politikushoz, mint amilyen a miniszterelnök. Egy ilyen emberhez (képletesen szólva) csak doronggal a kézben szabad közeledni, és a kereszténydemokraták elnökének a stílusa rokonszenvet ébresztett a szlovákiai magyarok többségében. Ján Carnogurskýnak a nagykaposi esettel kapcsolatos állásfoglalása nyilván azt a célt szolgálta, hogy bizonyítani akarta vele: ő sem rosszabb hazafi a Szlovák Nemzeti Párt vezetőinél és a Matica vezéreinél. Rövidzárlatnak tekinthető, hogy nagykaliberű ágyúval lőtt a kis turulmadárra. Még magyarabban: így akarta javítani népszerűségét. Lehet, hogy egykét tizedszázalékkal javította is, a 600 000 magyar jelentős részének bizalma azonban megingott. Csak remélni lehel, hogy a választásokig még lesz rá alkalom, hogy a bizalom ismét megerősödjék. Több jelből arra lehet következtetni, hogy a kormánykoalíció kezd cseppfolyóssá válni, és valamennyi ellenzéki pártnak most már valóban szemügyre kellene vennie a Mečiar utáni időszak teendőit. A magyar pártoknak is. Ennél, ami most van, csak jobb következhet. Az oppozíciós erők összecsiszolódásának időszakában semmire sincs oly kevéssé szükség, mint félreérthető helyzetek kialakítására. Minden kommentár nélkül hadd idézzek fel egy epizódot a spanyol-arab megbékélés történetéből. Valami négy éve történt, hogy több arab államfőből álló küldöttség érkezett Madridba. A királyi palota legszebb termében volt a fogadás. Egy nappal előtte azonban a falról leakasztották azt a festményt, ami azt a csatát ábrázolta, amelyben a spanyol seregek évszázadokkal korábban döntő győzelmet arattak az arab hódítók fölött. A gesztusokról ennyit.