Új Szó, 1996. június (49. évfolyam, 127-151. szám)

1996-06-17 / 140. szám, hétfő

1996. június 17. VELEMENY - TALLÓZÓ ÚJ SZ

Ó 5 ) í KOMMENTÁRUNK Hol késik az aszálykárpótlás? A parasztember évszázados tapasztalatok alapján tudja, hiába ígérkezik jónak a termés, amíg nincs a raktárban, addig csupán reményekre jogosít. Jöhet szárazság, a forróság miatt besülhet a szem vagy egy nyári jégverés is egy-kettőre a földbe verheti a szép terméseredményekbe vetett reményeket. Erről tavaly is meggyőződhettek a termelők. hiszen az ország egyes vidékein az aszály, másutt pedig a jégverés okozott jelentős károkat. A Csallóközben pusztító jégverés például milliós károkat okozva alaposan megtizedelte a termést. Az agrártárca illetékesei közvetlenül az aratás után 1,3 milliárd koronás kárról beszéltek, mire azonban a kárigények ellensúlyozására készített jelentés a parlament elé került,-az összeg már csak 500 milliós kárpótlási igényre zsugorodott benne. Ennek ellenére már az is eredménynek számított, hogy a honatyák végül tudomásul vették a jelentést, s kötelezték a kormányt, hogy az időjárás okozta károk mérséklésére az említett összeget ossza szét a termelők között. Jó hazai szokás szerint a termelők azóta is azt keresik, hogy hol tévedhetett el a kormányzó hatalom labirintusaiban az említeti parlamenti határozat végrehajtása. Vártak a költségvetés jóváhagyására, vártak a negyedévi agrártámogatási tételek kiutalására, az aszálykárokért járó kárpótlásmik azonban se híre, se hamva. Május végén aztán a kormánykoalícióban levő Szlovákiai Földművesek Pártjának országos végrehajtó tanácsa is kénytelen volt részletesen foglalkozni a mezőgazdaságot tavaly sújtó aszály miatt beígért központi támogatás sorsával. Agrárkörökben köztudott, hogy a tárca vezetése az év eleje óta halogatja a probléma megoldását, illetve az említett összeget nem a kormány tartalékalapjából, hanem az idei ágazati költségvetésből akarta elkülöníteni erre a célra. Ez azonban gyakorlatilag az amúgy is feszes agrártámogatási tételek újabb kurtítását eredményezte volna. Érthető tehát, hogy agrárberkekben betelt a pohár, s egyes gazdasági vezetők csalásról beszéltek, sőt azzal is fenyegetőztek, hogy ha nem fizetik ki a számukra járó kárpótlást, akár a parlament elé is kivonulnak. Lépnie kelleti a kormánykoalícióban levő agrárpárt vezetésének is, hiszen a mezőgazdasági termelők érdekeiről hangoztatott választási jelszavakat illő volna tartalommal is megtölteni. Vélhetően ezért is kötelezte a párt legfelsőbb vezetését az országos végrehajtó tanács, mégpedig határozatban, hogy a parlament következő ülésszakán vesse fel a kérdést, és az állami zárszámadás jóváhagyásakor köveleljék az előző év decemberében hozott határozat teljesítését, illetve az idén várható éghajlati hatások elemzése után terjesszenek be javaslatot az. agrárköltségvetés ezirányú módosítására. A politikai hírmagyarázók akár a DSZM-ben keletkezett politikai feszültséggel is magyarázhatnák, hogy a mozgalom listáján parlamentbe került agrárpárti képviselőknek miért éppen most jött meg a bátorságuk, illetve miért nem hatottak oda eddig, hogy az említett kárpótlást kifizessék a termelőknek. Mindenesetre a probléma megoldási módja jelezheti, hogy a termelők érdekképviselete a választási ígéreteken kívül konkrét tartalmat is jelent-e számukra, vagy csak arra volt jó, hogy néhány mezőgazdasági szakember is ott ülhessen a parlamentben, akinek azonban alig van módja a dolgok menetének a befolyásolására. S noha kétségbevonhatatlan lény, hogy a szlovákiai mezőgazdaság fokozatos stabilizálásában a jelenlegi agrárvezérkarnak valóban vannak érdemei, nem ártana, ha a makroökonómiai eredmények hangoztatása mellett végre a termelőket egzisztenciálisan is érintő kérdésben is az ő szempontjukat érvényesítő döntést kényszerítenének ki. Michal Kováč budapesti látogatása Michal Kováč szlovák elnök Budapesten leszögezte ugyan, hogy a szlovák alkotmány és a törvények biztosítják a magyar kisebbség jogait, de - tudván, hogy vendéglátói milyen nagy jelentőséget tulajdonítanak a kérdésnek - hozzáfűzte: sürgősen meg kell alkotni a kisebbségek nyelvhasználatát szabályozó törvényt. A magyar kormánykoalíció a szlovák elnök látogatását egyértelműen a kölcsönös bizalom jeleként értékelte, a magyar ellenzéki pártok azonban tartózkodóan viselkedtek. Az ellenzék megítélése szerint a két ország továbbra is problémákkal terhelt kapcsolatainak alakításakor abból kellene kiindulni, hogy Kováč elnök elszigetelt, Mečiar kormányfő által állandóan támadott és lejáratott személyiség Szlovákiában. Emiatt nehezen ítélhető meg, hogy mennyit ér a szlovák elnök külpolitikai állásfoglalása. A magyar ellenzéki poltikusok ezért úgy nyilatkoznak: a szlovák vezetést rá kell bírni a magyar-szlovák alapszerződés következetes végrehajtására. Emiatt felhívják a Horn-kormányt, hogy a közeljövőben követelje a Beneš-dekrétumok hatályon kívül helyezését. A magyar miniszterelnök mostani kijelentései alapján arra lehet következtetni, hogy nem akar a dekrétumok kérdéséből nagyon fontos ügyet csinálni, tisztázását inkább történészekre szeretné bízni. Bizonytalannak látszik a magyar és a szlovák kormányfő találkozójának időpontja, mert a szlovákok hirtelen lemondták. Az ok nyilvánvalóan Vladimír Mečiar betegsége. Neue Zürcher Zeitung Nincs mitől félnie Oroszországnak A Nyugat habozása, vagy éppen döntésképtelensége is szerepet játszott abban, hogy Oroszország az elmúlt években egyre keményebben bírálta a NATO közép-kelet-európai kibővítését - írja Václav Havel cseh államfő. - Közismert, hogy néhány esztendővel ezelőtt Moszkva még nem ellenezte ezt a koncepciót helyesen látva, hogy a szövetség kiterjesztése a demokrácia és a stabilitás övezetét hozza közelebb hozzá, s ez neki is érdekében áll. Oroszországban azonban sokan a nyugati tétovázást úgy értelmezték, hogy ez a „vasfüggöny" továbbélésének egyfajta elismerése, és a Nyugat habozik behatolni egy olyan területre, amely egészen a közelmúltig orosz övezet volt; azaz - úgymond - mindez közvetett jelként szolgál arra, hogy a régióra vonatkozó orosz érdekek még mindig legitimek. Márpedig az oroszok úgy gondolták: ugyan miért ne követeljék ezen jogokat, ha mások elismerik létezésüket. Mindez sajátos folyamatot hozott létre: a Nyugat habozott, mert félt az orosz reagálástól, de ez a habozás egyben erősítette is az orosz ellenkezést. Mindkét értékelés ugyanabban a tényben, a hidegháborús gondolkodásmód továbbélésében gyökeredzik: azaz abban, hogy egyesek továbbra is a nagyhatalmak befolyási szféráinak kategóriájában gondolkodnak. Márpedig ez az új helyzet, s az ebből fakadó kihívások tökéletes meg nem értését mutatja: a Nyugat nem jelent fenyegetést Oroszország számára, tehát ez utóbbinak nincs mitől félnie, s ez fordítva is igaz. International Herald Tribune Zeman nem való a parlament élére Miloš Zeman ellenzéki szociáldemokrata vezér azok után, hogy a német Focus című hetilapnak adott nyilatkozatában Václav Klaus kormányfő ombudsman-ellenességét Hitler zsidóellenességéhez hasonlította, nem való a cseh parlament élére. Azzal, hogy ilyen drasztikus és útszéli kijelentésre volt képes, és összehasonlította az összehasonlíthatatlant, erkölcsileg lejáratta magát. Személyes ellenszenvétől vezettetve Zeman ezzel nemcsak saját magát járatta le, de rendkívül furcsa fényt vetett erre az országra is. És ez megengedhetetlen. Zeman politikai pályafutása szinte tele van tűzdelve olyan kijelentésekkel, amelyek messze túllépik a politikai és emberi jóízlés határait. A koalíció és az ellenzék nem hivatalos megegyezése alapján Zemannak természetesen joga van a parlamenti elnöki tisztségre pályázni. Most azonban a szociáldemokratáknak kellene lépniük, és valaki mást ajánlaniuk, mert minden értelmes embernek érdeke, hogy a cseh parlament élén ne egy faragatlan fickó álljon. Mladá fronta Dnes Solana: egyéni párbeszéd a felvételről - Oroszország álláspontja a NATO bővítését illetően alapvetően nem változott meg, de a szövetség és Moszkva kapcsolatainak légköre most egyértelműen pozitív - hangsúlyozta Javier Solana, a NATO főtitkára az olasz lapban megjelent interjúban. - A NATO főtitkára arra a kérdésre válaszolva, hogy valóban Lengyelországot, Csehországot, Magyarországot és talán Szlovéniát veszik majd fel elsőként a kelet-európai térségből, hangsúlyozta, hogy a felvételi sorrendről még nem született döntés. - Jelenleg minden felvételét kérő országgal egyéni párbeszédet folytatunk. Az év végén a brüsszeli miniszteri tanácson elemezzük a helyzetet, és döntünk a hogyan továbbról. De nem merném előre megkockáztatni azt a jóslatot, hogy milyen döntések születnek majd. A boszniai IFOR-erők mandátumával kapcsolatban Solana kijelentette: - Elviekben úgy véljük, hogy a misszió egy évig tart, de az év vége felé, a választások után lesz időnk arra, hogy esetleg másként döntsük. La Stampa (Rövidítve) J ITTHON TÖRTÉNT -7 NAP ALATT K IFJABB KOVÁC ÜGYÉNEK LEBEGTETÉSE. A Technopol-botrány újabb fejleménye, hogy a bűnüldöző szervek bejelentették: az elnök fia nem utazhat Németországba, hogy ott rendelkezésére álljon a sikkasztási perben nyomozó hatóságoknak. Indoklás: eljárás folyik ellene. Akik még legalább fő vonalaiban képesek követni az ügyet, joggal teszik fel a kérdést: hogyan történhetett meg, hogy ugyanannak az ügynek egy másik vádlottja külföldről hazautazhatott Szlovákiába, majd miután terhelő vallomást tett ifjabb Kováéra, szabadon elhagyhatta az országot. A válasz: kezdettől fogva nyilvánvaló, hogy a hazai nyomozás nem a több mint 2 millió dollár elsikkasztóinak felederítésére és felelősségre vonására, hanem id. Michal Kováč lejáratására irányul. Nos, 1996 júniusának közepén a kormánykoalíció által irányított szlovákiai bűnüldözőknek már legkevésbé sem érdekük, hogy ifj. Kováč Németországba utazzék. Ugyanis több mint nagy a valószínűsége annak, hogy a Szövetségi Köztársaság nyomozói kiderítenék: mesterségesen kikonstruált ügyről van szó, vagy legalábbis művi úton keverték bele az ügybe az elnök fiát. A miniszterelnök és környezete számára a szó szoros értelmében tragikus volna, ha kiderülne a köztársasági elnök fiának ártatlansága. Bármennyire is kézben igyekeznek tartani a nyomozást, ebből a botrányból már nehéz lenne kihátrálniuk. Így az „aki időt nyer, az életet nyer" elvhez igazodnak, és a büntetőeljárási előírásokra hivatkoznak, amelyek lehetetlenné tesz.ik, hogy vád alá helyezett személy elhagyhassa az országot. Még e rendelkezésre hivatkozva is elaltathatják a nyomozást, sőt teljesen vakvágányra is terelhetik. Mečiarék számára, úgy tűnik, most már ez lenne a legkisebb kockázattal járó megoldás. A MINISZTERELNÖK BETEGSÉGE. A Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom kezdettől fogva „egyemberes" párt. Szinte szállóigévé vált a miniszterelnök híveinek táborában, hogy „bárcsak 15-20 Mečiarunk volna!", és bármiben lehetne fogadni, hogy ezt a szellemességet a kormányfő imidzscsinálói fogalmazták meg, hogy a lakosságnak legalább az egyharmadával elhitessék: olyan ember, mint a „mi Vladónk", évszázadonként legfeljebb egyszer születik Szlovákiában. Persze minden farsangnak van böjtje, minden szellemeskedésről kiderül, hogy csak szellemeskedés. A mozgalomban Mečiar megbetegedésével visszaütött, hogy csak egy példány van belőle, és a „vezérkar" többi tagja legfeljebb a továbbszolgáló őrmesterek színvonalán képes reagálni az eseményekre. Márpedig esemény, a DSZM eddigi gránitszilárdságát veszélyeztető esemény több is volt tapasztalható az elmúlt egy-két hét alatt. Az egyik: a Szlovák Nemzeti Párt lázadozása a Szlovák Biztosító élén történt személycserék miatt. A másik: a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalmon belül is történtek mozgolódások, amelyekből arra lehet következtetni, hogy vannak alvezérek, akik már a Mečiar utáni időszakra gondolnak. Egyes hírmagyarázók már úgy fogalmaznak, hogy 1996 júniusa Sztálin betegsége elhatalmasodásának időszakára emlékeztet. Sejteni lehet, hogy ki „ugorhatna be" Berija szerepébe, illetve még nem is sejthető, kiből lenne Hruscsov. Az viszont biztosra vehető, hogy Mečiar esetleges kiiktatódásával sem halnának ki azok, akik a Szlovák Nemzeti Pártban és a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalomban a legszélsőségesebben képviselik a nemzeti eszmét. Nagy kérdőjel, hogy milyen álláspontra helyezkednek azok, akik a legsovinisztábbak közül csak azért nem a Slota-párthoz csatlakoztak, mert ott (a DSZMtől eltérően) nincs karizmatikus vezér. Átmennek a Szlovák Nemzeti Pártba? Vagy még szélsőségesebbé próbálják átalakítani a Mečiar által győzelemre vitt mozgalmat? Egyelőre még csak találgatni lehet, mert Szlovákia lakosságának a populizmusra, illetve a szélsőséges nacionalizmusra hajlamos része a korszerű politológia fogalmi apparátusával nem írható le. Nagy változások következhetnek be ebben az országban ez év végéig, és nem biztos, hogy ezek Mečiar esetleges visszavonulása esetén pozitívak és minden veszély nélküliek lesznek. Decemberig kiderül az is, „hány pénzt ér" az ellenzék, és van-e használható elképzelése arról, mi a teendő. Több indulat, mint tolerancia Ismét egy helyi ügy, amely immár szerte az országban indulatokat kavar, s akár parlamenti politikai összecsapásokat is kiválthat. Ismét egy helyi ügy, amely elgondolásaiban és fogadtatásában tipikusan közép-európai. A nagykaposi emlékmű körüli huzavonára gondolok, amely napok óta a szlovákiai napilapok belföldi híroldalain is szerepel. A történet azzal kezdődött, hogy a Csemadok nagykaposi városi szervezete és területi választmánya emlékmű felállításával kívánta méltóképpen megünnepelni a honfoglalás millecentenáriumát. Tervezetüket a városi önkormányzat elé terjesztették, amely először egyhangúlag - vagyis a szlovák nemzetiségű képviselők igenlő voksaival is - jóváhagyta az elgondolást, és 50 ezer korona támogatást is megszavazott. Nem ellenezték azt sem, hogy az emlékművet a városháza előtti téren helyezzék el. A helyi kezdeményez.ésből akkor lett országos, sőt politikai ügy, amikor több itteni, jórészt szlovák polgárokat tömörítő párt és a Matica slovenská képviselői'tiltakoztak az emlékmű felállítása ellen, s országos központjuktól kértek támogatást. Ezt követően utazott a helyszínre Ján Čamogurský, a Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke, és foglalkozott az üggyel a helyi szinten viszonylag erős szavazóbázissal rendelkező Demokratikus Baloldal Pártja is. Mindketten a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom országos vezetéséhez fordultak. A baloldaliak elsősorban a tervezett szöveget, főleg a honfoglalás kifejezés szlovák változatát kifogásolták, a szlovák kereszténydemokraták viszont azt szorgalmazták, hogy az emlékmű ne is épüljön föl. Az MKDM vezetőinek válasza higgadt és európai léptékű volt: nem áll szándékukban megsérteni az önkormányzatiság elvét és az önkormányzat hatáskörét, már csak ezért sem kívánnak semmiféle nyomást gyakorolni a helybéliekre. Meggyőződésük szerint a vita kimondottan helyi jellegű, amelyben a nagykaposiaknak kell szót érteniük, s ezért kár mindebből politikai ügyet kreálni. Ján Čamogurský ezután az országos nyilvánosság elé lépeti, és politikusként csípőből tüzelt, amikor ellentmondást nem tűrő hangon kijelentette, hogy honfoglalási emlékművet sehol sem építhetnek Szlovákia területén. Ez a kemény hangnem szokatlan ugyan attól a párttól, amely belpolitikai kérdésekben, még a nemzetiségi problémakörben is következetes álláspontot képvisel, viszont nem az első ilyen éles állásfoglalásuk. Talán így akarnak jó pontokat szerezni, újabb szimpatizánsokat toborozni a túlzottan nemzeti érzelmű polgárok körében, vagy talán az a céljuk, hogy megelőzzék a kormánypártiak még hevesebb, rájuk is ujjal mutogató reagálásait. Egyébként a vitát a polgármester helyi kerekasztal-megbeszélésen kívánta rendezni, de a nagykaposi magyar és szlovák pártok s társadalmi szervezetek képviselői nem tudtak egyezségre jutni. Lehet-e megegyezés? - tehetik föl aggódva és jogosan a kérdést. Nem egykönnyen, de lehet, válaszolnának nyilván sokan. Ám csak akkor, ha több lesz a kompromisszumkészség, mint az indulat. Magyar és szlovák oldalon egyaránt. Vizsgáljuk meg higgadtan a tényeket. Meggyőződésem szerint nem sérti sem Szlovákia alkotmányát, sem pedig törvényeit az, ha egy város polgárainak a többsége azonosságtudatának értékrendje szerinti történelmi jelentőségű eseményről, esetünkben a honfoglalásról emlékmű felállításával kíván méltóképpen megemlékezni. A turulmadár és a városi címer javasolt ötvözésében sincs semmi kivetnivaló, hiszen a magyarok totemállata legalább egy évszázada a honfoglalás jelképe lett. Azzal pedig, hogy az emlékmű megalkotásánál a város címerét is felhasználják, a hely szellemét, ezzel együtt pedig a helybéliek természetes lokálpatriotizmusát és identitását fejezik ki. Mindezzel senki sem kívánja megsérteni sem a szlovák identitást, sem Szlovákia államiságát, hangsúlyozzák az emlékmű felépítésének a támogatói. Ebben én egy percig sem kételkedem, csakhogy - különösen Közép-Európában - ezeket a szándékokat egyértelmű tényekkel és gesztusokkal kell nyilvánvalóvá tenni. Ezt ismerték föl például a burgenlandi magyarok, amikor egyszerre ünnepelték Magyarország és Ausztria államiságának évfordulóit, s nyilvánvalóan ugyanez a gondolat vezérelte a Nagykaposhoz közeli kárpát-ukrajnai magyarságot is, mert a legtöbb helyen ugyancsak együtt emlékeznek meg a miilecentenáriumról és az önálló Ukrajna kikiáltásának ötödik évfordulójáról. A nagykaposi javaslattevők szerintem elsősorban erről a fontos gesztusról feledkeztek meg, amikor csupán magyar nyelvű feliratot javasoltak, s a települések nevét is csak magyarul kívánják feltüntetni. Ha a kétnyelvűség hívei vagyunk, akkor legyünk minden esetben következetesen azok. A megegyezést nyilván az is elősegítené, ha a polgármester javaslatának megfelelően újragondolnák az emlékmű felállításának a helyét is. Az viszont egyértelmű, hogy a terv Nagykaposon fogant, nem államellenes és nem is törvénytelen, a vita is itt pattant ki, az ügyet tehát helyben, kölcsönös jóindulat és bizalom révén lenne ildomos megoldani. A nagykaposi kerekasztal az eddigi tervek szerint legközelebb egy hét múlva Ul össze. Országos példaként is szolgálhatna, ha a nagykaposi magyar és szlovák polgárok igazolnák: a közös múltat, a nemzeti érzelmeket és azonosságtudatot is érintő kérdésekben is képesek indulatoktól, elfogultságtól mentesen, kölcsönös kompromisszumok eredményeként egyezségre jutni.