Új Szó, 1996. június (49. évfolyam, 127-151. szám)

1996-06-03 / 128. szám, hétfő

1996. június 4. VÉLEMÉNY - TALLÓZÓ ÚJ SZ

Ó 5 j Szlovákia Közép-Európa „fekete báránya" Szlovákia lassan Közép-Európa „fekete bárányává" válik: az utóbbi másfél évben az orosz miniszterelnök, Viktor Csernomirgyin kivételével egyetlen európai állam- vagy kormányfő sem ejtette útba Pozsonyt - írta a párizsi napilap. Az újság a helyzet magyarázataként megemlíti, hogy Vladimír Mečiar kormányfő a hatalomba történt visszatérése óta állandóan korábbi sérelmeinek megtorlásával, a „számlák rendezésével" foglalkozik; hogy Michal Kováč államfő hatalma immár nem terjed túl az elnöki hivatal falain, az ellenzék pedig csak látszatszerepet játszhat: a parlamentben a környezetvédelem kivételével az összes bizottságból kiszorították. - Az állami cégek privatizációjának programja mindenekelőtt a kormányzathoz közel álló személyeknek kedvez, a rádiót, a tévét és a hírügynökséget pedig gyakorlatilag Mečiar pártja, a DSZM ellenőrzi - írja a lap. A Le Figaro ennek kapcsán megszólaltatta a kereszténydemokrata párt vezetőjét s egyben az 1989-es „bársonyos forradalom" egyik szlovák irányítóját, František Mikloškót is, aki szerint „azt hihetnénk, hogy majdhogynem visszatértünk a kommunista korszakba"... - Mečiar és pártja egy paternalista, tekintélyuralmi s bizonyos szempontból megtévesztő államot épít ki. Ok a demokráciát mindössze a többség uralmaként látják; nincsen bennük semmiféle tisztelet a kisebbségi vélemények iránt - idézte a lap František Šebejt, az egykori csehszlovák parlament külügyi bizottságának vezetőjét. Románia kilóg a sorból Románia belesüpped a nyomorba és a mozdulatlanságba - ezzel a címmel közölt cikket a Le Monde című, tekintélyes francia napilap. Az újság szerint a közép-európai fővárosoktól eltérően - ahol mindenütt tapasztalhatóak a fellendülés jelei - Bukarestben szembeszökő a nyomor és a leromlás: e nyomor jelei tetten érhetőek a magas gyermekhalandóságban (23,9 ezrelék), az alacsony várható élettartamban (a férfiaknál 66 év) és a tuberkulózisnak, a „szegények betegségének" újbóli felbukkanásában. - A Ceausescu-évek tragikus örökségét csak kiegészítette az 1992 óta hatalmon lévő Vacaroiu-kormány mozdulatlansága - szögezte le a lap, rámutatva, hogy például az iparban, amely a lakosság egyharmadát foglalkoztatja, leállt az átalakulás. Ennek következtében az ország csekély erőforrásait (az állam tartalékai mindössze egy hónapnyi importnak felelnek meg) egy javarészt ósdi ipar szívja el, az oktatás és az egészségügy hátrányára - szögezték le hozzá a cikk szerzői. - A reformokkal kapcsolatos késlekedést hivatalosan azzal indokolják, hogy így akarják elkerülni az átalakulás miatti „társadalmi törést"; valójában azonban mindez stagnálást jelent, amely rövid távon lehetetlenné teszi, hogy a románok többségének életszínvonala javuljon. - Iliescu elnök jelmondata az, hogy mindig kijelenti: még „nem jött el az ideje" az ilyen vagy olyan lépéseknek - idézte a Le Monde az Adevarul című független román napilap igazgatóját. - S hogy az eredmények hiányán segítsenek, még mindig ott van a lehetőség a nacionalizmus kártyájának kijátszására - tették hozzá mindehhez a francia szerzők. - Iliescu elnök már igazán bőségesen kihasználta ezt a lehetőséget, amikor befogadott két szélsőséges pártot kormányába... s bár Iliescu a Nyugat, illetve a román sajtó egy részének nyomására tavaly végül is szakított a Romania Mare nevű szervezet idegengyűlölőivel, Szlovákiával együtt Romániáé az a szomorú dicsőség, hogy a térségben egyedül ők nyitották meg a hatalom kapuit a nyíltan ultranacionalista pártok előtt - szögezte le az újság. - S e hosszú ideig tartó „elnézés" miatt félő, hogy a most következő választási kampány során durva nacionalista túlkapásokra is sor kerülhet majd, nevezetesen a jelentős magyar kisebbség ellen, amely a még mindig kormányon lévő másik szélsőséges szervezet, a Román Nemzeti Egységpárt privilegizált céltáblájának számít. Le Monde A NATO-bővítés és az amerikai választási kampány A nyugat-európai kormányok és a Clinton-adminisztráció ellentétes irányú erőfeszítései ellenére Robert Dole szenátor, a republikánusok várható elnökjelöltje olyan törvényjavaslatot készül beterjeszteni a kongresszusban, amely az Egyesült Államok határozottabb fellépésének sürgetésével az elnökválasztási kampány részévé teheti a NATO bővítésének fölöttébb kényes témakörét - írta a The Washington Post csütörtöki számának véleményoldalán Jim Hoagland, a bennfentesnek számító, neves amerikai kommentátor. Republikánus forrásokból úgy értesült, hogy Robert Dole még azelőtt kívánja beterjeszteni javaslatát, hogy júniusban az elnökválasztási küzdelmek érdekében véglegesen megválik szenátori hivatalától. A törvénytervezet állítólag Csehországot, Lengyelországot és Magyarországot nevezné meg olyan államokként, amelyeknek a lehető legrövidebb időn belül a NATO-ban lenne a helyük, és egyszersmind burkoltan bírálná a jelenlegi kormányt, mert nem cselekedett elég gyorsan. A szerző tudomása szerint Helmut Kohl német kancellár amerikai látogatása során azonban éppen hogy arra törekedett, hogy felhívja az amerikaiak figyelmét azokra a veszélyekre, amelyek abból fakadnának, ha a jelöltek a NATO-bővítés ütemét illetően egymást túllicitáló kampányszónoklatokkal próbálnának jó pontokat szerezni a közép- és keleti-európai kisebbségekhez tartozó választók - amerikai csehek, lengyelek és magyarok - körében. - A kancellár mindig is különleges hangsúlyt helyezett arra, hogy a kiszélesítés ügye ne kerüljön fel az amerikai választási hadjárat témaköreinek listájára - jegyezte meg Jim Hoagland, hozzátéve: Helmut Kohl véleménye ugyanis az, hogy a csatlakozás menetrendjéről kibontakozó versengés és kampányjelszavakban megnyilvánuló vetélkedés vészesen megmérgezhetné a Nyugat és Oroszország viszonyát, arról nem is beszélve, hogy aláásná BoriszJelcin újraválasztási esélyeit. The Washington Post CSEH VALASZTASOK Tökéletes alkotmányjogi patthelyzet Alkotmányjogi szempontból szinte tökéletes patthelyzet alakult ki Csehországban azt követően, hogy a jobboldali kormánykoalíciónak a hét végi választásokon nem sikerült többséget szereznie a kétkamarás cseh parlament alsóházában, a képviselőházban. Ebben a pillanatban valószínűleg még senki sem tudja megmondani, hogy hosszabb távon mi is következik: kisebbségi kormányzás, szakértői kabinet, hibrid jobb-baloldali nagykoalíció... vagy egy nagyot ugorva előre - idő előtti választások? Nyilvánvaló, hogy alig néhány órával a választások után még nehéz volna bármi konkrétat és biztosat mondani, hiszen a parlamentbe bejutó hat párt vezetői éppen hogy csak értékelték a többség által nem várt helyzetet, esetleg levonták maguk számára a tanulságokat, s a konzultációk csak ezek alapján indulhatnak meg. Formailag most Václav Havel államfőnek kell lépnie, s megbíznia valakit a kormányalakítással. Nem vitás, hogy ez egyáltalán nem lesz könnyű, s a kialakult bonyolult helyzet sem oldódik meg egy-két napon belül időtálló módon. Annak érdekében, hogy ez a lépés jó irányú legyen, bizonyára szükség van egy átfogó és higgadt elemzésre. Ezze( összefüggésben mindenekelőtt azt kell tudatosítani, hogy normális és demokratikus választásokról volt szó, tehát semmi rendkívüli nem történt, s Prágában ezt mindenki így is fogja fel. Jellemző: a jobboldal és a baloldal mérvadó politikusai azonnal jelezték: a társadalmigazdasági átalakulás folytatásának hívei, támogatják az ország külpolitikájának eddigi fő irányvonalát, tehát a teljes felzárkózást a Nyugathoz. A külföldi megfigyelők pedig leszögezték: bár igaz, hogy bonyolult helyzet keletkezett, de a választások egyik legfőbb tanulsága: Csehországban egyre inkább megerősödik a kétpólusú politikai rendszer. Aki az elmúlt években figyelemmel kísérte a cseh belpolitikai életet, és nyitott volt a közhangulat, a pártpreferenciák fokozatos megváltozására, annak a választások eredménye nem meglepetés. Meglepetésnek inkább az nevezhető, hogy a nagy pragmatikusként ismert Václav Klaus - mint az a hél végi első megnyilvánulásaiból, melyekben nem is titkolta csalódottságát, kiderült - nem számolt ezzel a számára bizonyára kellemetlen változattal, s lebecsülte a szociáldemokrácia növekvő erejét. A választási eredmény azt is jelzi, hogy bár Csehországban kétségtelenül sikeres a gazdasági reform, az. országban működőképes a demokrácia, s emelkedett az életszínvonal is, ugyanakkor a lakosság nagy része igényli az érzékenyebb hozzáállást szociális problémáihoz. S éppen ezen a léren a koalíció az utóbbi időben több hibái is elkövetett. A lakosság egy részének ugyancsak ellenszenves voll a koalíció, főként Klaus önteltsége, olykor gőgje, a mindent behálózó korrupció, a szervezett bűnözés növekedése slb. Mindez bizonyára szintén rányomta bélyegéi a választásokra. Miloš Zeman szociáldemokrata pártja mindezeket a problémákat jól kiaknázta, az emberközpontúbb pluralista társadalmat, szociális piacgazdaságot propagálva indult a választási harcba, s történelmi sikert ért el, hiszen megnégyszerezte szavazatai számát. Tudni kell azt is, hogy a cseh szociáldemokrácia gyökerei - más keleteurópai országok szociáldemokrata pártjaitól eltérően nem a kommunista pártban keresendők, s kiterjedt nyugati kapcsolatokkal rendelkezik. Mindezek alapján elmondható: Csehországban - bár megerősítve a kelet-európai általánosabb tendenciát szintén előretört a baloldal, a posztkommunisták nem tértek vissza a hatalomba. A kialakult helyzet megoldása ugyanakkor azt is megmutatja majd - s bizonyos értelemben fokmérője lesz annak -, hogy valójában már fejlett-e a cseh demokrácia vagy sem. KOKES JÁNOS, Prága | ITTHON TÖRTÉNT 7 NAP ALAŤT B Vetni - újra meg újra Barátomat, egykori évfolyamtársamat soha élelemben nem láttam ennyire kiábrándultnak. Pedig ha visszagondolok az elmúlt évtizedekre, bizony sokszor lett volna rá oka. Egy pillanatra sem tartotta foglalkozásnak a pedagóguspályát. hanem hivatásnak és lelkiismereti ügynek. Vallotta, hogy a katedrán semmilyen körülmények között sem szabad hazudni, mellébcszélni, hamis tanok és ideológiák szolgálatában harminc ezüstpénzért, odavetett koncokért megrontani a fiatalok formálódó értékrendjét, világszemléletét. Akadt is emiatt elég baja különböző szintű, rangú hatalmasokkal, ő azonban rendíthetetlen küldetéstudattal tette a dolgát, s az. igazságos ügyet képviselők erkölcsi fölényével és kikezdhetetlen optimizmusával viselte el a különböző gáncsoskodásokat és macerákat. Kiemelkedő tudásának és kollégái, nem utolsósorban pedig az igazgató tisztességes magatartásának köszönhette, hogy többszöri próbálkozás ellenére sem mozdították el állásából. Egykori osztálytársam tegnapelőtti beszélgetésünk során szinte már depressziós állapotban legyintett mindenre. Tőle merőben szokatlanul áradt belőle a keserűség: - Öregem, itthagyom az iskolát, az országot, itt nfindennek vége, megint nyírnak, és most kinyírnak bennünket. Amikor régebbi beszélgetéseinkre, fogadkozásaira, eddigi gerinces magatartására emlékeztettem és olyasfélét ismételgettem, hogy csak azért sem szabad feladni, kétségbeesett mondai tört fel belőle: Hovatovább az adja fel, aki itt marad... Döbbenten vettem tudomásul, hogy immár őt is ilyen drámai gondolatok emésztik. Megdöbbenve tapasztalom szerte Dél-Szlovákiában, hogy egyre többen kerülnek ennyire kétségbeesett lelkiállapotba. Tény, hogy nyolcvankilencben csaknem mindannyian másnak, sokkal örömtelibbnek, nagyobb konfliktusoktól mentesebbnek hitték a közeljövői. Emberként, állampolgárként, szlovákiai magyarként egyaránt.- Nem ilyennek képzeltem a rendet, sóhajtjákpanaszolják egyre többen, s ezernyi okuk van erre. Arrogáns munkáltatók basáskodnak gátlástalanul, mind több olyan esetről hallok vagy kapok kétségbeesett értesítést levélben, amikor egyáltalán nem a munkafegyelem megtartásáról és a nélkülözhetetlen főnöki szigor érvényesítéséről van szó, hanem önkényeskedésről, az alkalmazottak kiszolgáltatott helyzetével való visszaélésről. S ahol ilyen vadkapitalista farkastörvények érvényesülnek, ott a nemzeti kisebbség még kiszolgáltatottabb. A minap kétségbeesett levelet hozott a posta: egy fiatalasszony írta szinte már bűnbánóan: egy előkelő pozsonyi szállodában mosónő, nem túl nagy, ám a minimálbérnél azért magasabb fizetéssel. Néhány hete elkottyantotta közvetlen főnökének, hogy magyar iskolába íratta be szeptembertől elsős gyermekét. A főnöke azóta nem hagyja békén, kezdetben mézesmázos szavakkal győzködte, aztán hatalmi szóval igyekezett rávenni, hogy írassa át szlovák iskolába a gyerkőcöt, s amikor ő Komenskýra meg állampolgári jogaira hivatkozott, a főnök nekivörösödve sziszegte, hogy ő bizony nem köteles alkalmazni magyarokat, ezért gondolja meg, miként dönt. A levél végén olyan mondat olvasható, amely kísértetiesen azonos barátom kifakadásával: „A szülőfalumban esélyem sincs munkára, szégyellem magam, de inkább feladom. Kisfiamat majd én tanítom odahaza magyar belükre, magyar versekre. Ha majd más munkát találok, vagy más lesz itt a helyzet, akkor átíratom magyar iskolába." Ezernyi ilyen diktátor dáridózik hasonlóképpen. Szolgalelkű, állásukért rettegő járási tanügyi igazgatók kiváló szakembereket váltanak le, minden indoklás nélkül, csak azért, mert nem kívánnak erkölcsi értelemben csúszómászókká aljasodni. Bármerre járok, bárhol beszélgetek, a félelem és a megfélemlítés légkörével találom magam szemben. Eszmecseréim során azonban nemcsak a kiábrándultságot, közönyt tapasztalom, hanem a

i emberi helytállás sokféle megnyilvánulását is, amely még erőteljesebb, eredményesebb lehetne, ha nemzeti kisebbségünk ismert és névtelen napszámosait a mostaninál sokkal több bátorító, biztató szóval illetnék, elsősorban közéleli személyiségeink. Ha többször és az eddiginél sokkal közérthetőbben, ezáltal hatásosabban vázolnák föl s elemeznék a jelent és a lehetséges kiutakat. Ha nem közhelyekkel, hanem tényekkel igazolnák, hogy a mai hatalmasok arroganciája a szlovákokat és más nemzetiségű polgárokat ugyanúgy sújtja. Hogy a tanügyi igazgatók a minisztériumi percemberkék szlovák igazgatókat is megfosztottak tisztségüktől, hogy a tényeket bátran kimondó és leíró Peter Tóthot, a Sme újságíróját, sok hasonló jellemű társával együtt bírósággal, börtönnel fenyegetik. Az. ő harcaik nekünk is erkölcsi bátorítást nyújtanak. A minap Budapesten a kommunista rendszerben tizenötször bebörtönzött Adam Michnikkel beszélgettem. ő ma sem csalódott, hiszen jól tudta, nyolcvankilenc után nem diadalúl vár Közép-Európára. Nincs más úl, mondja ma is rendületlenül, csak a demokráciáért vívott küzdelem folytatása. Az egyéni helytállás eredményességében bízik továbbra is, amelyben végül minden diktatúra kitörte a fogát. Ma már e régióban is több millióan nem úgy óvják a fejüket, hogy elveszítik az arcukat. S még többen lesznek, ha az értelmiségiek bátorító, eligazító szóval támaszaik, okos vezetőik lesznek. Mickiewiczet idézve az értelmiségi küldetését hangsúlyozta Adam Michnik. ók a paraszttól tanulhatnak leginkább, akinek a termését vihar, jégeső pusztíthatja el, de ő újra és újra nekilát vetni. Rendületlenül bízva a termésben. A mai politikai jégverésben mi sem lehetünk másképp. Óvnunk kell eddigi jogainkat, s ha kell, hát újra meg újra álljunk neki vetni nemes eszméket, amelyek remélhetően nem is olyan nagy sokára végre szárba szökkenhetnek. Meggyőződésem, hogy emberileg teljesen érthető keserves vívódásai után ma vagy napokon belül barátom is így gondolkodik. És nem hagyja ott a katedrát, nem adja föl meggyőződését, miként mi sem a magyarságunkat és a demokratikus Szlovákiába vetett hitünket.