Új Szó, 1996. június (49. évfolyam, 127-151. szám)
1996-06-12 / 136. szám, szerda
1996. június 10. VÉLEMÉNY - TALLÓZÓ ÚJ sz ó 1393 | A biztonság forrása a kölcsönös ismeret és bizalom A lap munkatársa Milan Člčcsel, az SZK Alkotmánybíróságának elnökével készített Interjút. Az alábbiakban ebből Idézünk: • A közvélemény-kutatási eredmények szerint más intézményektől eltérően az alkotmánybíróság már huzamosabb ideje élvezi a lakosság zömének bizalmát. Ön szerint minek köszönhető ez, és mit jelent az alkotmánybírák számára? - Az eredményeknek örülünk, főleg az emelkedő trendnek. Ez kötelez bennünket. Mindennek gyökerét abban látom, hogy mindent megteszünk a tárgyilagos döntéshozatal érdekében, s hogy mindezt pártsemlegesen tesszük. • A kormány és a köztársasági elnök közötti ellentétek, a parlamentben uralkodó viszonyok idegesítik a társadalmat, és külföldön is fenntartásokkal viszonyulnak a negatív tendenciákhoz. A szlovák alkotmánybírák a közelmúltban voltak az Egyesült Államokban. Ott milyen véleményeket hallottak Szlovákiáról? - Az ellentétek - legyenek azok bárkik között - mindig ártanak. A közjogi méltóságok és intézmények közötti ellentétek ártanak az ország nevének, és sem a társadalomnak, sem az állampolgároknak nem használnak. Az más dolog, hogy az ellentéteket esetenként olyan optikán keresztül nézik, amely korántsem objektív. Az egyes tömegtájékoztató eszközökre, illetve a külföldi levelezőkre gondolok. Szlovákia problémáit olykor felfújják, miközben ugyanilyen jellegű problémákat más országok viszonylatában kicsiségnek tartanak. Az Egyesült Államokban járva a Kongresszusban éppúgy, mint a Fehér Házban, illetve egyéb jogi intézményekben igaz és objektív tájékoztatásra törekedtünk. Úgy vélem, sokan módosították eddigi véleményüket. • A lap tájékoztatta olvasóit a nyelvtörvényt érintő javaslat alkotmánybíróságra történt benyújtásáról, miközben az ellenzék jelezte, hogy az adóról szóló törvény módosításával, illetve a kormány privatizációs hatáskörének átruházását érintő törvénymódosítással kapcsolatos beadványt is megküldte az alkotmánybíróságnak. Megkapták ezeket? - A nyelvtörvényt megkaptuk, az előadó bíró már lépéseket tett a javaslat kiegészítésére. Az adóról szóló törvény módosításával kapcsolatban még semmit sem kaptunk, a kormány hatáskörének átruházásával kapcsolatban viszont igen, és most folyik az ehhez szükséges anyag gyűjtése. JÁN DULIN, Pravda Nyugdíjasoknak - csökkentett ingatlanadó Az év elején lépett hatályba az ingatlanadóról szóló törvény módosítása, mely a községek számára lehetővé teszi, hogy a 70 évesnél idősebb állampolgárok részére kedvezményes ingatlanadót vessenek ki. Azokról a parcellákról van szó, amelyeket kizárólag saját szükségleteikre használnak ki, továbbá az állandó lakhelyként szolgáló ingatlanjukra, illetve az olyan garázsra, amelyben a közlekedésüket szolgáló járművüket helyezik el. További feltétele e kedvezmény nyújtásának, hogy a felsorolt ingatlanok a nyugdíjas állampolgárok tulajdonát képezzék. A lap munkatársa annak járt utána, milyen mértékben élnek a községek a nyugdíjasok javát szolgáló, fentiekben ismertetett törvénymódosítással. A Szlovákiai Nyugdíjasszövetség ismeretei szerint eddig nagyon kevéssé. „Azt mondják, nincs pénzük, és nem nyújthatnak kedvezményeket. Ha nyújtanak is, nagyon minimális mértékben" - mondja Imrich Farkaš, a szövetség alelnöke. Egyúttal hozzáfűzi, hogy a nyugdíjasok erre a lehetőségre - helytelenül - úgy tekintenek, mint amire jogos igényük van. A lap a továbbiakban néhány példán keresztül illusztrálja, hogy a fenti megállapítások ellenére helyenként milyen mértékben nyújtanak a nyugdíjasoknak ingatlanadó-kedvezményt. Kékkőn például egy általános érvényű rendelkezéssel 50 százalékos kedvezményt nyújtanak a nyugdíjasoknak, s az idén ily módon 23 család részesült némi kedvezményben. Pozsony-Vereknyén differenciáltan alkalmazzák a segítségnyújtásnak ezt a formáját: a 70 évesnél idősebb kerttulajdonosoknak 30 százalékos adókedvezményt adnak, s ha egyedül élő nyugdíjasról van szó, akkor kertjére és házára is kap kedvezményt. MAGDALÉNA SEDLÁČKOVÁ, Práca Állítólag jót tesz a több funkció betöltése A napilap munkatársa Igor Urban DSZM-képvIselőt, a parlament titkosszolgálatokat ellenőrző bizottságának (OKO) elnökét kérdezte: • A DSZM parlamenti képviselője, az OKO elnöke, legújabban pedig megválasztották önt a DSZM Kerületi Választmányának elnökévé is. Bír majd ennyi funkcióval? - A politikusok közül a képviselő most a legszabadabb. A DSZM Kerületi Választmánya elnöki tisztének elfogadásakor engedtem az e tisztségbe engem javasoló és megválasztó környezet nyomásának. • Nem befolyásolja majd e sok funkció munkájának minőségét? - Meggyőződésem, hogy pozitív irányban hat majd rám. • Jozef Magvaši, a DBP elnöke szerint pártjának tudomása van arról, hogy főleg a kelet-szlovákiai térségben nyomást gyakorolnak az államigazgatásban alkalmazottakra, lépjenek be a DSZM-be, ha továbbra is meg akarják tartani helyüket. Van ezzel kapcsolatban mondanivalója? - Nem vagyok az államigazgatás alkalmazottja, nincs tudomásom arról, hogy valakire is nyomást gyakoroltak volna. Magvaši úrnak közölnie kellene, honnét szedte információit. • Egyetért az OKO ellenzéki képviselőkkel való bővítésével, ahogy azt az SZNP javasolja? - Személy szerint nem vettem részt az OKO bővítésének lehetőségeiről folytatott tárgyalásokon, ezért nem ismerem a megállapodások tartalmát. PETER NOVOTNÝ, Nový Čas, (Rövidítve) Lesz dada...? Unicum. Miből és hogyan is készül ez a gyomorkeserű likőr, melyet elsősorban emésztési nyavalyákkal küszködő embertársainknak javallott szopogatni? Azt még egy nyeretlen kétéves is kapásból tudja, hogy gyógynövények egész garmadájából. De azt, hogy hogyan? A receptúrét titok fedi. Ettől is olyan egyedülálló és különleges, vagyis unikum. Kis hazánk unikumtermelésben másfél esztendő alatt magasan megelőzött minden fejlett és még fejletlenebb országot, mint amilyen maga is. Ami nálunk folyik, az valóban unikum, keserű, egyedülálló. Kies honunk olyannyira egyedülálló, hogy ha például a visegrádi négyekről beszélnek valahol, akkor már csak visegrádi hármakról van szó: Lengyelország, Magyarország, Csehország. Csodálkozhatunk? Aligha. Ahol olyan dolgok fordulnak elő meglepő természetességgel, mint a Lexográfiai Intézet igazgatójának és a Kebelügyminisztérium vezetőjének tökéletesen rugdosós telefonbeszélgetése vagy a Szlovák Biztosító szériakrimibe se illő csiki-csukija, ott már a hat is páratlan. És senkit sem csapnak ki, senki sem mond le - jó nagy marha lenne -, minden marad a régiben. Jó, jó, mostanában azért felkapta a vizet, illetőleg az unikumot a Nagyzsolnai Fejedelem, és kinyilatkozta, hogy /esz dádál Mit szól ehhez Őfelsége III. Ugyanaz? Fölteszi a hamleti kérdést: adni vagy nem adni? És ád. S mert Slotából nem lesz szalonna, pontosabban kutyából liberális demokrata, elcsitul majd minden, megláthatjátok majd, feleim. Háborogni meg majd háboroghat az ellenzék, ha... Ha kulturáltan, mondhatni pitizve teszi. Készül ugyanis a következő unikum, az új házszabály, mely - ismerve a parlamenti erőviszonyokat és a kabinet boszorkánykonyhájának főztjét, félő, hogy az ellenzék számára ugyancsak keserű lesz. Még nem tudni persze, hogy mit tartalmaz az új házszabály, egy viszont biztos: figyelemfelkeltő táblás felvonulás többé nem fordul majd elő. Aki táblásán akar felvonulni, az menjen az utcára, a térre. Hogy ott sem szabad nagyon? Akkor menjen a Marsra, ott jó az idő. Félreértés ne essék, nem kívánok én olyasmit, hogy ellenzékiek és kormánypártiak egymás torkának esve alkossanak Kishazánk számára felvirágzást hozó törvényeket, csak nehezen tudom elképzelni egy ilyen - Made in Slovakei - házszabály gyakorlati megvalósítását. Mert a kulturált viselkedés fogalma nagyon relatív. Mint ahogy az sem elhanyagolható tény, hogy majd mindig az aznapi parlamenti ülés vezetője pillanatnyi ideg- és elmeállapotának megfelelően dől majd el, hogy kit és miért kell megrendszabályozni, esetleg kivezetni a teremből. Én még azt sem tartom kizártnak, hogy a legutóbbi táblás tüntetőknek visszamenőleges büntetés gyanánt hátratett kézzel kell majd üldögélniük a parlamenti padsorokban, úgy, mint amikor még kisiskolások voltunk. így legalább a szavazógombot sem érik el, melynek nyomkodása eddig is csak felesleges villanyáram-pocsékolás volt. Persze aki még mindig mocorog, azt házi feladatként otthoni hátratett kézzel való ücsörgésre is lehet ítélni, lehetőleg vacsoraidőben. Az ellenőrzést, természetesen, a Lexográfiai Intézet SISteletbeli tagjai végeznék, gondosan ügyelve arra, hogy a szófogadatlanok könnyűszerrel átrabolhassák magukat egy szomszédos ország valamelyik rendőrőrsének parkolójába. Szóval lesz dádá? KERTÉSZ GÁBOR KOMMENTÁRUNK Az örmény elnök interjúja - A kommunisták újbóli hatalomra kerülése Oroszországban nem pusztán visszalépés lenne, de egy olyan helyzet alakulna ki, amely még a gorbacsovi időknél is rosszabb: egy új Brezsnyev-rendszer visszatérését jelentené - szögezte le a Le Figaro párizsi napilapnak adott interjújában Levon Ter-Petroszján örmény államfő. - Ha az orosz kommunistáknak mégis sikerül visszatérniük a hatalomba, akkor a Szovjetunió egykori tagköztársaságainak jó részét tömörítő Független Államok Közössége, a FÁK meg fog szűnni. 1991-ben a kommunisták puccskísérletükkel meg akarták menteni a Szovjetuniót, valójában azonban csak siettették az összeomlását. Ma az a céljuk, hogy helyreállítsák a Szovjetuniót: én azonban meg vagyok győződve arról, hogy fel fogják gyorsítani a FÁK széthullását... Le Figaro Miért fontos a Liberális Internacionálé? Egyik kollégám azt kérdezte a Magyar Polgári Párt vezetőitől, hogy milyen gazdasági előnyökkel jár a Liberális Internacionáléba való belépés. Semmilyennel, hangzott a válasz, sőt a tagfelvétel következtében növekedni fognak a párt kiadásai. Az éves alaptagdíj az LI-ben 50 ezer koronát tesz ki, nem beszélve az utazási költségekről, amelyeket - kevés kivételtől eltekintve - tagpártok fizetnek. Ezek után sokakban felmerülhet a kérdés: miért éri meg a szervezetbe való belépés? '* Az ilyesfajta kérdések fölvetése is rossz, mivel azt sugallja, hogy az anyagi eszközök gyarapodása a pártok politikai sikereinek fokmérője lehet. Nehezen lehetne azonban pénzben kifejezni egy-egy nyugati szervezetben való tagság belpolitikai presztízsének értékét. A felvétel erkölcsi és politikai tőkét jelent, amit ügyes tevékenységgel sokféleképpen ki lehet aknázni. Példaként említhetem az Európa Unió-beli tagságot. Azok az országok, amelyek bejutnak ebbe az elit szervezetbe, rangosabb kategóriába soroltatnak, tekintélyük megnő. Hasonlóképpen megnövekszik azoknak a pártoknak a tekintélye és politikai súlya is, amelyeket fölvesznek a rangos nemzetközi párttömörülések valamelyikébe. Az LI-tagság az MPP, az Együttélés és a Demokratikus LInió befolyásának megnövekedésével jár együtt, nemcsak külföldön, hanem idehaza is. A jelentős európai intézmények, így az EU, az Európa Parlament, az Európa Tanács, az ENSZ és az EBESZ döntéshozatalában az LI politikusai is részt vesznek, s magatartásuk visszatükrözi e tömörülés vezető testületeinek döntéseit. Az Európai Liberális Párt, az ELDR tavaly novemberben határozatban foglalt állást a nyelvtörvény ellen, holott a parlamenti szavazás miatt a Demokratikus Uniót rendkívül kényelmetlenül érintette ez a dokumentum. Nem véletlen az sem, hogy az új területi és közigazgatási átszervezést külföldön mindmáig elsősorban az ELDR és az Európa Parlament liberális csoportja illette komoly kritikával. És nem véletlen az sem, hogy a Liberális Internacionálé végrehajtó bizottságának novemberi ülésén elfogadtak egy kisebbségi jogokkal foglalkozó határozatot, melyben egyetlen konkrét esetként Szlovákiával is foglalkoztak. Az ELDR és az LI az utóbbi egy évben valamennyi nemzetközi szervezet közül a leghatározottabban szorgalmazta a kisebbségi jogok megtartását, és kibővítését. Ebben különböző mértékben ugyan, de mindhárom szlovákiai liberális erőnek szerepe volt. A tagság további előnye, hogy az ELDR-en vagy az Ll-n keresztül más nemzetközi szervezetbe is bejuthat az arra érdemesnek minősített politikai erő. Az MPP és az Együttélés reményeket táplál azzal kapcsolatban, hogy az LI-tagságnak köszönhetően felgyorsul a DU belső fejlődése, fogékonyabbá válik a kisebbségi problémák iránt. Ez kétségkívül jót tenne az ellenzéken belüli együttműködésnek, s megkönnyítené a kölcsönös előítéletek felszámolását. Kérdés, hogy mindhárom pártban megvan-e ehhez a politikai akarat. Mindenképpen hasznos lenne, ha az együttműködés szorosabbra fűzését nemcsak szóban, hanem tettekkel is alátámasztanák az újdonsült Ll-tagok. Igyekezetükről tanúskodott volna, ha felvételükről közös állásfoglalásban vagy közös sajtóértekezleten tájékoztatták volna a nyilvánosságot. Mivel ilyesmire nem került sor, azt kell hinnem, hogy az LI közgyűlésén nem történt csoda: aki eddig nem volt szívvel-lélekkel liberális az újdonsült tagok közül, az ma sem az. Nem marad más hátra, mint bízni abban, hogy Szlovákiának előbb vagy utóbb valóban három liberális pártja lesz. Remélhetőleg egyiküket sem éri olyan szégyen, mint az osztrák Haider pártját, amely annyira eltávolodott a szabadelvű eszméktől, hogy kizárták a Liberális Internacionáléból. Közel-keleti szappanopera Izgalommal és féltéssel reagált az arab világ az izraeli választások eredményére. Netanjahu egyáltalán nem az ő szájízük szerint való partner - hangoztatják -, legalábbis a békében nem az. A sokak számára nemkívánatos eredmény reagálások és különböző állásfoglalások özönét zúdította a szakértők és (főleg) a laikusok tömegére, az arab vezetők pedig csúcsról-csúcsra járnak, és- példátlan tárgyalásokba kezdtek. Éppen ezért tisztázandó, hogy hol is tart, és merre halad(hat) a közel-keleti békefolyamat az izraeli választások után és a kairói arab csúcs előtt. . Nemhiába aggódnak az arab világ vezetői - a Netanjahu választási kampányában megjelölt célok ugyanis a békefolyamat lassítását vagy (rosszabbik esetben) teljes leállítását eredményezhették volna. így azok az arab országok, melyek a béke mellett tették le voksukat (Egyiptom, Szaúd-Arábia, Jordánia), bakot lőni látszottak. Benjamin Netanjahu annak köszönheti a győzelmét, hogy - ellentétben Simon Peresszel - katonaként szolgált 1967-ben, a hatnapos háborúban, amely Izrael fennállásának legnagyobb katonai sikere volt. Az új miniszterelnök azonban ragyogó taktikus és a realitások embere. Tisztában van a békefolyamat jelentőségével és Izrael geopolitikai helyzetével, amely megkívánja a békekötést az arab világgal. Még egy fontos, sőt döntő tényező befolyásolja őt - a békefolyamat egyik elindítója és kezdeményezője, az Amerikai Egyesült Államok, amelynek a kezében van a marsallbot, s így ő a Közel-Kelet igazi mozgatója. Egy kevés fantáziával a térség akár az amerikai szappanoperákhoz hasonlítható, amelyekben a helyén van minden fontos dramaturgiai kellék: háborúk, konfliktusok, békekötések, merényletek, szoros választási versengés. A helyükön vannak a szereplők, akiket különböző (politikai) érdekek fűznek össze, és más érdekek választanak szét. A legfőbb igazságtevő szerepét a rendező, az Amerikai Egyesült Államok természetesen saját magára osztotta, ennélfogva igyekszik a lehető leghitelesebb alakítást adni. A producer rendesen megfizeti saját embereit (Izraelt, illetve Egyiptomot, amelyek az amerikai költségvetést évente 3, illetve 1,2 milliárd dollárral terhelik meg, az első és a harmadik helyet foglalva el a képzeletbeli listán, míg egész Közép-Kelet-Európa még 400 millió dollár támogatást is alig kap), de más szereplők (Szíria) is igyekeznek fontosabb szerephez jutni. Ráadásul az Egyesült Államokban nemsokára választások lesznek: nem valószínű, hogy Bili Clinton hagyja a szájából kiénekelni a már meglevőnek látszó sajtot, és egy közel-keleti incidenssel csökkenteni saját esélyeit. Netanjahu számára pedig nem marad más hátra, mint hogy hű szövetségeshez híven kövesse a vezért. Amerika-jó producerhez híven - nem fog változtatni egy „menő sorozaton". Ezt tudomásul vehették az arab országok vezetői is Clinton elnök leveléből, amelyben a múlt héten biztosította őket, hogy továbbra is támogatni fogja a közel-keleti békefolyamatot. Ez azonban az arab vezetőknek nem elég, s minden lehetőségre felkészülve összehívták az összarab csúcsot. Maga a tény jelzésértékű, ők aztán igazán jól tudják: a Közel-Keleten, mint egy vég nélküli sorozatban, minden megtörténhet...