Új Szó, 1996. május (49. évfolyam, 101-126. szám)
1996-05-13 / 110. szám, hétfő
i 2 j ÚJ SZÓ I RÖVIDEN BELFOLD - KÜLFÖLD 1996. május 13. ULESEZETT A CSEMADOK OV ELNOKSEGE Nyugtalansággal figyeli... Szombaton Pozsonyban ülésezett a Csemadok Országos Választmányának Elnöksége. Megtárgyalta a szövetség több mint ötszáz alapszervezete évzáró tagsági gyűlésének az eredményeit. Tájékozódott a területi konferenciákról, valamint a megvalósult és az előkészítés alatt lévő országos rendezvényekről és versenyekről. Foglalkozott továbbá a Június elsejére tervezett országos választmányi ülés előkészületeivel és egyéb, a Csemadokot érintő kérdésekkel. UJ ATLANTI KEZDEMENYEZES Ismertek az alapelvek Rendkívül súlyos közúti közlekedési baleset történt Veszprém megyében a 8-as főúton, Kislőd térségében vasárnap reggel. Két személygépkocsi frontálisan ütközött, az Opel Kadett Kombi és a Nissan Sunny utasai közül öten a helyszínen életüket vesztették. Az áldozatok között négy felnőtt és egy 11 év körüli gyermek van. A holttestek a felismerhetelenségig összeroncsolódtak. Egy négy év körüli gyermek életéért a helyszínen küzdenek. Moszkva mindent megtesz a grúz-abház probléma rendezéséért,sa FÁK-országokmájus 17-i csúcstalálkozójára kidolgozzák a megbékéléshez szükséges alapelveket - jelentette ki szombaton az orosz külügyminiszter. Jevgenyij Primakov kaukázusi körútjának utolsó állomásán, Tbilisziben tárgyalt , A világ legmagasabb hegycsúcsát, a Csomolungmát pénteken elérő két különböző expedíció öt tagja tűnt el útközben visszafelé. Egy japán, egy új-zélandi, két amerikai és egy spanyol hegymászó feltehetően a rossz időjárás következtében nem talált vissza az alaptáborba, és így valószínűleg életét vesztette - jelentette be szombaton a nepáli turizmusügyi minisztérium. Tizenegy rab életét vesztette, és 50 megsérült szombaton, amikor börtönlázadás tört ki a Dominikai Köztársaság fővárosához közel fekvő egyik fegyintézetben közölte a Reuter. A lázadók egy másik börtönbe akartak átkerülni; követelésük alátámasztására matracokat gyújtottak meg, és elfoglalták a fegyintézet több szárnyát a Santo Domingótól 19 kilométerre délre fekvő Najayóban. Tizenkilenc bűnözőt végeztek ki Kínában egyebek között gyermekrablásért és gyilkosságért. Az ítéleteket az ország déli tartományában, Kuangcsouban hirdette ki egy helyi bíróság, s az elítélteket nyomban a tárgyalás után kivégezték - jelentette a Reuter vasárnap helyi lapjelentés alapján. Hoszni Mubarak egyiptomi elnök, Husszein jordániai király, valamint Jasszer Arafat vasárnap az egyiptomi fővárosban tartott hármas csúcson felszólította Izraelt, vonuljon ki az összes megszállt arab területről, mondjon le a területszerzésről, valamint arról, hogy uralma alá hajtsa a térséget Megállapodtak abban, hogy június első hetében, az izraeli választásokat követően Jordániában ismét találkoznak. A csúcsértekezletet követő sajtóértekezleten Jasszer Arafat ismételten kifejtette azt a palesztin álláspontot, hogy Jeruzsálem keleti felének kell a majdani független palesztin állam fővárosává válnia. MTI Új Szó-hí r A tanácskozás résztvevői állásfoglalást hagytak jóvá. Ebben egyebek között megállapítják: „A Csemadok nyugtalansággal figyeli a Szlovák Köztársaság kormányának arra irányuló törekvéseit, hogy a Matica slovenskát bízza meg olyan feladatok elvégzésével, amelyek eddig TA SR-hír Először ülésezett szombaton a Demokratikus Baloldal Pártjának végrehajtó bizottsága a párt három héttel ezelőtt tartott IV. kongreszusa óta. A Jozef Migaš új pártelnök vezette tanácskozás napirendjén a szervezési kérdéseken kívül a IV. kongresszus eredményeinek, illetve a párt szervei működési tervének a megvitatása szerepelt. Ennek értelmében a DBP Országos Választmánya legközelebb valószínűleg júniusban tanácskozik majd. Jozef Migaš a tanácskozást köKözel 160 küldött vett rész a Szlovákiai Vállalkozók Társulásának soros közgyűlésén. Miroslav Knitl, a társulás elnöke jelentésében egyebeken kívül hangsúlyozta: az utóbbi időben két alapvető tevékenységre összpontosítottak. Egyrészt a vállalkozási feltételek alapkeretét megadó törvéaz állam hatáskörébe tartoztak. A Matica slovenská - a kormány törvénytervezete szerint mint »nem állami• szervezet - még a parlament által sem lesz ellenőrizhető... Rendkívül veszélyesnek tartjuk, hogy a társadalomtudományi tantárgyak esetében a tanulmányi szövegek és a tankönyvek védnöke a Matica slovenská legyen." vető sajtóértekezleten leszögezte, hogy a Iv. kongresszus megteremtette a párt személyi, szervezési és programstabilizálódásának a feltételeit. Az újságírókat tájékoztatta továbbá a Miloš Zemannal, a Cseh Szociáldemokrata Párt, illetve Horn Gyulával, a Magyar Szocialista Párt elnökével tartott találkozójának az eredményeiről. Amint mondotta, Horn Gyula a budapesti találkozón leszögezte: pártja nem támogatja a szlovákiai magyarok számára a területi autonómia létrehozását, és ellenzi, hogy átértékeljék a beneši dekrétumokat. nyekre, másrészt pedig a társulás belső életének a kérdéseire. Miroslav Knitl hangsúlyozta továbbá, hogy erősödött a társulás szerepe a munkáltatószervezeteket tömörítő szövetségben, s ennek köszönhetően megnőtt a befolyásuk a háromoldalú érdekegyeztetési folyamatba is. Az állásfoglalásban az országos választmány elnöksége a továbbiakban kifejti: a Csemadok tiltakozik az ellen, hogy a Matica slovenská szervezeti egységeként létrejöjjön a Nemzetiségi Kapcsolatok Konzultációs Központja, amely Szlovákia nemzetiségi és etnikai problémái kutatásának a koordinátora lenne. Az állásfoglalás végezetül leszögezi: a Csemadok kulturális szövetségként elutasítja a kisebbségi kultúráknak a szlovák kultúra alá rendelt másodlagos helyzetét, mivel - amint azt a közép-európai régió kulturális minisztereinek a tanácskozásán is hangsúlyozták - a kultúrák egyenértékűek. DEMOKRATIKUS UNIÓ Az erőszak ellen TA SR-hír A Demokratikus Unió Országos Választmánya hét végi ülésén nyugtalanítónak értékelte az olyan jelenségeket, mintamilyen Róbert Remiáš halála volt, és nyilatkozatot fogadott el, melyben egyebek között leszögezi: „Nincs egy éve, hogy megkezdődött a DU-szimpatizánsok országos vizsgálata. A DU-képviselők parlamentből való eltávolítására irányuló törekvés a hazai politikai erők, az állampolgárok és nem utolsósorban a külföldi demokratikus erők támogatásának köszönhetően fulladt kudarcba. A megfélemlítés és az erőszakos módszerek visszatérése azonban ezzel nem fejeződött be, ellenkezőleg. Egyesítsük erőinket, hogy megállítsuk a jogállam szétbomlasztását ľ A TŰZSZÜNET VÉGE Izraeli légitámadás Egyes források szerint öt, más jelentések szerint hét járőröző izraeli katona sebesült meg vasárnap délelőtt Dél-Libanonban, amikor pokolgép robbant mozgó járművük mellett. A katonák az Izrael által megszállva tartott biztonsági övezetben lévő Szojud őrhely felé tartottak. A merényletet a Hezbollah követte el. A szélsőséges síita muzulmán szervezetnek ez volt az első támadása izraeli katonák ellen az április 27-i tűzszünet óta. Izraeli vadászbombázók a délelőtti órákban több hullámban feltételezett Hezbollah-állásokat támadtak Dél-Libanonban. Egyelőre nincs hír arról, hogy a támadásnak volt-e áldozata. MTI Európa és az USA együttműködésének erősítését tekinti legfontosabb feladatának az Új Atlanti Kezdeményezés, amely e célt az euroatlanti társadalom stabilitásának és fejlődésének megszilárdításával látja elérhetőnek a közép-európai államok NATO- és EU-felvételével együtt. Az Új Atlanti Kezdeményezés háromnapos nemzetközi konferenciája közös nyilatkozat elfogadásával tegnap délben fejeződött be Prágában. Az új, úgynevezett prágai deklaráció, amely az Új Atlanti Kezdeményezés mozgalom alapelveit tartalmazza, hangsúlyozza, hogy az USA-nak és Európának szüksége van egymásra, egy kultúrkört alkotnak, és szorosan együtt kell működniük a nyugat-európai civilizáció értékeinek megvédése és fejlesztése érdekéElrablóik szabadon engedték az Orvosok Határok Nélkül nevű nemzetközi segélyszervezet belga tagozatának két munkatársát, akiket Csecsenföldön két hete ejtettek fogságba. A Groznij közelében április 27-én elrabolt két túszért egy belga orvoscsoport asszisztenséért és tolmácsáért - előbb 200 ezer amerikai dollárt követeltek elrablóik. A segélyszervezet képviselőinek többszöri rábeszélésére és a csecsen közösség nyomására az emberrablók végül is a váltságdíj kifizetése nélkül engedték el a két foglyot. A Csecsenföldre vezényelt orosz csapatok főparancsnoksága szombaton beismerte, hogy pénteken helikoptertámadást intéztek Urusz-Martan ellen. Oieg Galljamov csecsen főügyész közölte, hogy a köztársaság katonai ügyészsége vizsgálatot indított a támadás ügyében. A mintegy 40 ezer lakosú város polgármestere, Juszup Elmurzajev szerint videofelvétellel tudják bizonyítani, hogy az (Folytatás az 1. oldalról) talmas kiterjedésű floridai mocsár vizébe. A szinte reménytelennek tűnő, fáradságos éjszakai kutatás után a mentőcsapatok vasárnap reggel újult erővel láttak hozzá a kereséshez, de egy baseballsapkán kívül egyelőre még semmit sem találtak. Luis Fernandez, a mentőalakulat vezetője a délelőtti órákban be is jelentette, hogy a kutatást beszüntetik, mert az utolsó reménysugár is szertefoszlott, hogy a rendkívüli mostoha feltételek között valaki is életben tudott volna maradni. - Eddig egyetlenegy áldozat nyomára ben, illetve hogy határozott választ tudjanak adni korunk legnagyobb kihívásaira. Oroszországgal kapcsolatban a nyilatkozat megjegyzi, hogy a Nyugatnak együtt kell működnie Oroszországgal, de a demokrácia, a piacgazdaság és az euroatlanti civilizáció értékeinek alapján. A konferencia résztvevői a nyilatkozatban síkraszálltak az Észak-atlanti Szabadkereskedelmi Övezet (NAFTA) és a közép-európai országok által kibővített Európai Unió közti kereskedelem és gazdasági együttműködés liberalizációja mellett is. A Prágában elfogadottak szerint az Új Atlanti Kezdeményezésnek állandó titkársága fog működni az USA-ban, s a mozgalom tevékenységét több európai tudományos műhely is támogatni fogja. MTI, ČTK akcióban 5 helikopter vett részt. Egy helyi lakos meghalt, nyolcan súlyosan megsebesültek. A Groznijtól mintegy 25 kilométerre fekvő várost kedden már bombázták az oroszok, de ezt a támadást mindeddig nem ismerték be. Orosz helikopterek szombat éjszaka ismét támadták a csecsenföldi Urusz-Martant. A Moszkva-barát grozniji vezetéshez lojális település kormányzata szerint egy ember megsebesült, és károk keletkeztek az épületekben. Az orosz légierő Urusz-Martan után szombaton és vasárnap bombázta Bamut és Sztarij-Acshoj falvakat is Csecsenföld dél-nyugati részén. Grozniji források szerint szombaton a fővárostól 40 kilométerre délkeletre fekvő Vegyenóba Samil Baszajev vezetésével behatolt egy fegyveres csapat A hírhedt túszszedő állítólag felszólította a helyi vezetőket és a rendőröket, hogy álljanak mellé, különben lelöveti őket. MTI sem bukkantunk, de még csak testrészeket sem sikerült felfedeznünk - mondta. Hangsúlyozta, hogy az esetleges túlélők helyett a gép maradványainak a kiemelésére fordítják a figyelmet A mentési munkálatokat nehezíti, hogy a környék hemzseg az alligátoroktól és mérges kígyóktól, az aljnövényzet pedig olyan sűrű, hogy a könnyűbúvárok a felkavart, iszapos vízben alig tudnak előrehaladni. Egyelőre nincs meg a repülési adatokat rögzítő fekete doboz sem, sőt fennáll annak a veszélye, hogy a természetvédelmi parknak nyilvánított mocsárvidék iszapja örökre elnyelte. (Folytatás az 1. oldalról) nyúlnak a CEFTA, a Közép-európai Szabadkereskedelmi Társulás lehetőségeinek a kiaknázásához - hangsúlyozta. A két kormányfő ótátrafüredi megbeszéléseit követő sajtótájékoztatón a szlovák miniszterelnök kiemelte: fontosnak tartja a két ország közötti intenzív párbeszéd folytatását, és megerősítette, hogy Pozsony érdeke a CEFTA bővítése. Nagyon fontosnak minősítette azt a megállapodást, mely szerint az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) főtitkárának Közép-Európa valamelyik országából kellene kikerülnie, és Szlovákia a végső szavazásnál kész támogatni Lengyelország jelöltjét. A lengyel miniszterelnök a sajtótájékoztatón kifejtette, hogy négyszemközti beszélgetésük során a szlovák kormányfővel a külpolitikai kérdések megvitatásán túl főleg a Szlovákiát és Lengyelországot érintő kérdésekről beszélgettek. Rámutatott, hogy mindkét ország az EU- és a NATO-csatlakozás híve, ugyanakor a regionális együttműködésé és a keleti szomszédkokkal való együttműködésé is. ÜLÉSEZETT A DBP VÉGREHAJTÓ BIZOTTSÁGA Pártelnöki beszámoló Vállalkozók közgyűlése TÚSZOK ELENGEDÉSE CSECSENFÖLDÖN Újabb orosz támadások Csak egy baseballsapkát... DBP-KÜLDÖTTSEGEK BUDAPESTEN Horn Gyula találkozója Jozef Migašsal Kullancsveszély Zemplénben TUDJ MAN-IZETBEGOVIC TALALKOZO Koszovói incidensek MNMMJ Tanácskozott a vezetőség ÚJ Szó-hír Szombaton Nagykürtösön tartotta ülését a Magyar Népi Mozgalom a Megbékélésért és Jólétértországosvezetősége. Megtárgyalta a mezőgazdaság helyzetének az elemzéséről szóló jelentést, főleg ami Dél-Szlovákiát illeti, valamint azt, hogy a transzformációs folyamat miként érintette a déli országrész lakosságát. Megvitatta továbbá a szlovák-magyar alapszerződés teljesítéséből adódó időszerű kérdéseket is. Nagyra értékelte, hogy a kormány elutasította az SZNP oktatásitörvény-tervezetét Kéréssel fordult a kulturális tárcához, hogy teremtse meg az Ifjú Szivek további működéséhez szükséges feltételeket A tanácskozás tárgyát képezte a mozgalom eddig lezajlott járási konferenciái eredményeinek az értékelése is. (-dzsár) ÚJ Szó-hír Horn Gyula miniszterelnök a Magyar Szocialista Párt elnökeként pénteken fogadta Jozef Migašt, a Demokratikus Baloldal Pártjának az elnökét, aki Zselenák Józsefnek, a párt alelnökének és Paulický Péternek, a párton belül működő magyar szekció elnökének a kíséretében érkezett rövid budapesti látogatásra. A megbeszélés során áttekintették és értékelték a két párt közötti kapcsolatok helyzetét, és eszmecserét folytattak az együttműködés további lehetőségeiről és módozatairól, Horn Gyula és Jozef Migaš egyetértett abban, hogy a pártközi kapcsolatokban kiemelt hangsúlyt kell hogy kapjon a két ország közötti, jószomszédi viszonyon alapuló bizalom erősítése. Ugyancsak a múlt hét folyamán Tabajdi Csaba, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára és Lábody László címzetes államtitkár, a Határon Túli Magyarok Hivatalának az elnöke a miniszterelnöki hivatalban fogadta a Demokratikus Baloldal Pártjának kéttagú küldöttségét, Zselenák Józsefet és Paulický Pétert. Tájékoztatták vendéglátóikat a magyar tagozat programjáról és a szekción belül működő szakmai műhelyek tevékenységéről. A felek az Illyés, valamint az Új Kézfogás Közalapítvány által nyújtott együttműködési lehetőségeket is számba vették. ÚJ Szó-hí r A tőketerebesi állat-egészségügyi szolgálat a múlt hét végén a kullancsok nagyarányú elszaporodására hívta fel a mezőgazdasági üzemek, állattartók és a lakosság figyelmét. Ugyanis a kullancsok a szarvasmarhán és juhokon kívül megtámadják az embereket is, vagyis mindenkit, aki a természettel kapcsolatba kerül. Elszaporodásuk feltehetően a meleg, nedves időjárásnak köszönhető, amely kedvező feltételeket teremt számukra. A legtöbb kullancsot az Ondava, a Latorca és Laborc menti szövetkezetek szarvasmarha-istállóiban észlelteék, de jelentősen elszaporodtak a zempléni hegyek térségében is, leginkább Bistye község környékén. A mezőgazdasági üzemek az állat-egészségügyi szolgálat embereivel megkezdték az óvintézkedések bevezetését. Az egészségügyiek szintén felkészültek az esetleges beavatkozásra, a védőoltások elvégzésére, illetve a kullancs által fertőzöttek ellátására. (kat.) Újvidéki munkatársunktól Újabb incidens történt a hét végén az egyébként is robbanékony Koszovóban: Pristinában tűzpárbajra került sor, amikor a rendőrség megpróbált letartóztatni egy albán férfit. Az albán rántott fegyvert, de a lövöldözésben ő is, meg egy rendőr is megsebesültek. Kétségkívül a nap mint nap megismétlődő súlyos incidensek alapozzák meg Hidajet Hiseni albán politikusnak, a Koszovói Demokratikus Közösség alelnökének szavait, miszerint a koszovói helyzet tűrhetetlen, s azzal a veszéllyel fenyeget, hogy nagyobb méretű összetűzésekre kerül sor. Hiseni egy szkopjei napilapnak nyilatkozva kifejtette, az albán politikai vezetéstől a tömegek hónapok óta követelik a tevékenység dinamizálását. A jelekből ítélve úgy tűnik, a nisi tüntetések átterjednek Belgrádra is. A legnagyobb fővárosi gépgyár, az IMT mintegy 5000 dolgozója vonul ki ma reggel a szerb kormány székháza elé, élükön a privatizációt hirdető s a Nemzetközi Valutaalappal való együttműködést szorgalmazó Dragosziav Avramoviccsal. GYARMATI JÓZSEF Szombaton Zágrábban találkozott Franjo Tudjman horvát és Alija Izetbegovic boszniai elnök. A mostari választást illetően kompromisszum született: a boszniai kormánypárt, a Demokratikus Akciópárt tehát nem akadályozza meg a szavazást távolmaradásával, a horvátok viszont hozzájárultak, hogy a menekültek zavartalanul visszatérjenek a városba. Igaz, menekültstátusuk ezzel nem változik meg, tehát most nem igényelhetik vissza nyugatmostári lakásaikat. A mostari szavazás kérdése a nemzetközi közösség számára kiemelkedő fontosságú, mivel a május 31-re kiírt választást a szeptemberre tervezett általános választás főpróbájának tekintik. MTI EBESZ: Varsó jelöltjére?