Új Szó, 1996. május (49. évfolyam, 101-126. szám)
1996-05-10 / 108. szám, péntek
1996. május 13. VELEMENY - TALL Ó Z Ó ÚJ SZ Ó [ 51 Elfelejtett évforduló Egyes hírek szerint több mint húszezer ember jött össze azon az elmúlt hét végi össznépi nagygyűlésen, amelyen a Matica elnöke is kijelentette: Milan Rastislav Štefánik - halálát követően is - egységesíti a szlovákokat, bár a szombati ünnepség egyes politikusok és publicisták szerint inkább azt_ tanúsítja, hogy a Meóiar vezette DSZM már Štefánik személyét is kisajátítja saját propagandacéljaira. Megvoltam győződve arról, hogy május 10. egy további alkalom a szlovák nemzeti öntudat erősítésére, hiszen talán még az alapiskolai tankönyvekben is szerepel, hogy a szlovák nemzet kérelmeit alig két hónappal a pesti március 15. után 1848. május 10-én Liptószentmiklóson fogalmazták meg. Egyelőre viszont semmiféle ilyen megemlékezésről nem kaptunk hírt. A szlovák nemzet kérelmeinek első bekezdését olvasva az ember azt hinné, pedig ez most nagyon jól jöhetne a Maticának, a Szlovák Nemzeti Pártnak meg egyáltalán az egész kormánykoalíciónak, hiszen a liptószentmiklósi nyilatkozat az anyaországot (matka krajina) olyan színpadnak minősíti, amelyen a szlovák nemzet atyjai és hősei ugyan a vérüket ontották a magyar koronáért, ám az mostoha és kíméletlen módon bánt azzal az „ősnemzettel, amely egykor ennek a szent földnek egyetlen tulajdonosa volt". A veretes ószlovák nyelven megfogalmazott kérelmek második pontja viszont már arról szól, hogy az országos nemzetgyűlést az országban élő testvéri nemzetek egyenlősége alapján kellene megszervezni, azaz minden nemzet képviselve volna, és minden egyes nemzeti képviselő köteles lenne a saját nyelvén képviselni nemzetét, ugyanakkor pedig köteles volna bírni az egyéb nemzeti nyelveket is. A nemzeti nyelv használata kötelességének a megsértését a nemzetárulással és hűtlenséggel párhuzamba hozva bírságolni kívánták, merthogy a szlovák nemzet soraiban oly sok nemzetáruló akad, hogy ennek a nemzetnek elégséges okai vannak egy ilyen kérelem előterjesztésére és általános támogatására (ez egészen félreérthetetlenül irányult Kossuth Lajos és Petőfi Sándor ellen, de ugyanakkor azt is el kell mondani, hogy még manapság, a szinkrontolmácsok és az elektronika világában is ostobaság lenne elvárni a magyar koalíció képviselőitől, hogy a parlamentben csak magyarul szólaljanak meg, mert ezzel nemcsak saját magukat, hanem az általuk képviselt érdekeket is ellehetetlenítenék). Követelték a hivatalos nyelvhasználatra vonatkozó törvény azonnali módosítását, mégpedig abban az értelemben, hogy a megyei és bizottsági tárgyalás nyelvéül az anyanyelvet iktassák be (itt emlékeztetnénk arra, hogy a jelenlegi szlovák parlament némely bizottságai, egy fölöttébb ködös kezdeményezés alapján kezdtek el foglalkozni egyes városok és községek olyan határozataival, amelyek arról szólnak, hogy a községi hivatalnokok az anyanyelvükön is szólhatnak a hozzájuk forduló lakosokkai), mert ha ez nem történik meg, ezáltal „szabadság szent szavát aláztatják meg". A kérelmekben szerepel egy szlovák nemzeti tannyelvű iskolahálózat létrehozására irányuló igény is. Vagyis elemi, reál- és polgári iskolák, leány-, tanár- és papképzők, gimnáziumok, lícieumok, akadémiák, politechnikai intézet és legalább egy egyetem létrehozását remélték (emlékeztessünk itt a nemzetiségi oktatásügyet érintő majd nyolc évtizedes csatározásokra, a komáromi egyetemmel, az alternatív oktatás bevezetésével kapcsolatos magyarellenes kampányokra?). A liptószentmiklósi követelések között szerepel azonban az is, hogy a magyar megyék iskoláiban szlovák irodalmi tanszékeket hozzanak létre (a szlovák megyékben pedig magyar tanszékeket), hogy ezáltal az egyik nemzet a másikhoz közeledhessen, hogy magyar országgyűlési képviselők a szlovákokat megérthessék. Hogy a kérelmek előterjesztői miért feledkeztek meg a majd másfél milliónyi magyarországi németről, a két és félmilliónyi románról, a félmilliónyi ruténről és vagy egy tucat további nemzetről, azt már soha sem lehet kideríteni. Ők a magyar-szlovák viszonyt tartották meghatározónak, a német, román, rutén stb. tanszékek létesítése nem foglalkoztatta őket. Követelték viszont azt, hogy a szlovák nemzetnek is meglegyen a saját zászlaja („a piros-fehér zászlót szlováknak tekintjük, a pirosfehér-zöld zászlót pedig magyarnak"), és meglegyen a saját nemzeti parlamentje. Megfogalmaztak egy - ma így neveznénk - lusztrálási törvényre irányuló követelést is, amely szerint „elfajult nemzetárulóknak" közhivatalt betölteniük nem szabadna, de egy olyan, manapság a kormány számára további kényelmetlen elképzelést is, hogy „követeljük a sajtótörvény nélküli sajtószabadságot". Az akár egymilliós bírságokkal számoló sajtótörvényt előkészítő kormány számára talán nem ez az egyetlen olyan kitétel, amely miatt a liptószentmiklósi követelésekről szívesen megfeledkezne. Valamiféle, sokat ostorozott, többnyire Duray Miklós nevével azonosított kérelmek miatt alkalmasabbnak tűnik május 10-éről megfeledkezni... HALALUK ELŐTT JOSNAL JARTAK Még a börtönök főnökét is megrendítette Rétén tegnap búcsúztatták Anna és Ľudovít HA, s a házaspár 21 éves lányát, Vlasta V.-t, akiket a lány férje, a 31 éves Rastislav V. 31 éves rabkísérő saját fegyverével a hét elején ölt meg. A végső búcsút követően az áldozatokat Závadka nad Hronomban (Besztercebányai járás), Anna H. szülőhelyén temetik el. Anton Fábry ezredes, a Szlovák Köztársaság Büntetés-végrehajtási és Igazságügyi Testületének a vezérigazgatója a lapnak nyilatkozva elmondta, hogy megrendítette a családirtásról szóló hír. - Olyan intézkedéseket foganatosítottam, hogy többé az ilyesmi ne ismétlődhessen meg. A testület valamennyi tagja újra kötelező tanfolyamot végez a szolgálati és saját tulajdonban levő fegyver használatáról. Továbbá parancsot adunk ki, hogy a testület minden tagja ismét pszichológiai vizsgálaton essen át. Úgy rendelkeztem, hogy azok, akik kiegyensúlyozatlanul viselkednek, újabb egészségügyi vizsgálatban részesüljenek. Ezek bonyolult ellenőrzések, nem történnek egyik napról a másikra. Nemcsak a fegyverhasználatról van szó, hanem az elítéltekkel szembeni alkalmatlan viselkedésről is. Rastislav V. főhadnagy a pozsonyi börtönben dolgozott. Hétfőn délután még úgy búcsúzott a kollégájától, hogy a kertjét megy megöntözni. Valószínűleg lelkileg nem tudott megbirkózni második házasságának a felbomlásával. A gyilkosság napján ugyanis ifjú felesége a szüleivel együtt Pozsonyba ment, hogy ügyvéddel vitassák meg a válás körülményeit. Az áldozatok aznap nem csupán az ügyvédnél jártak, hanem felkeresték Imrich Polakovič jóst is. A jós meghallgatta a családi problémákat, s azt mondta: az eset nagyon súlyos közvetlen életveszélyt érez. - Amikor a mágikus kristálygömbre helyeztem a családot ábrázoló képet, a férfi szeme kinyílt a fényképen, arca jellegtelenné változott. Lelkibeteg volt, pszichopata. A kristálygömb kialudt, ami veszélyt jelent, majd azt mutatta, hogy a férj nem szereti sem a feleségét, sem a lányát. Frusztrált, mivel a második házassága nem úgy alakult, ahogy képzelte, a feleségét nem tudta rabszolgájává tenni. A kristálygömb szerint betegesen féltékeny volt, agresszív, ráadásul alkoholfüggő. A kristálygömbben felvillant a jövő képe is, csak a kis Natáliát láttam egy kisfiúval" - olvasható Imrich Polakovič jelentésében, aki egyébként képzett pszichológus is. Nový Čas A koalíció és Szlovákia irányultsága A gazdaság, a belpolitika és a külpolitika jelenlegi fejlődése mintha megerősítené a jelenlegi kormánykoalíció megalakulásakor elhangzott jóslatokat - az említett pártok által emelt természetes akadályokba mind gyakrabban beleütközhetünk. Ezt Vladimír Mečiar kormányfő is jelezte, amikor mentegette a privtizáció lelassulásának a folyamatát, és közölte, hogy a koalíción belül az akcióképesség megújítása érdekében meg kell újítani az alapvető politikai egyeztetéseket. A gazdaság ugyanis két jobb év után negatív fejlődési irányzatot mutat, ez legmarkánsabban a behozatal és a kivitel közötti jelentős deficiten mutatkozik meg. Egyáltalán nem világos, vajon pozitív jelenségről van-e szó, például a termelés korszerűsítése érdekében technológiákat importálunk, vagy pedig - a napi politikai civódásokról elterelendő a figyelmet - a polgárok igényeit import fogyasztási cikkekkel elégítjük ki. A koalíción belüli ellentétek, amelyeket a bankszféra privatizációja váltott ki, akár a koalíció szétesését is eredményezheti, vagy pedig néhány kellemetlen személy - elsősorban a Munkásszövetség berkeiből - lecseréléséhez vezethet. A Munkásszövetséggel valóegyüttpolitizálása külpolitikában is megnyilvánul. Ján Ľupták, ellentétben a kormányprogrammal, az orosz duma képviselőivel beszélgetve hangosan morfondírozott Szlovákia semlegességéről. Annak ellenére, hogy néhány nappal korábban a miniszterelnök Javier Solanával, a NATO főtitkárával tárgyalva bizonygatta Szlovákia euroatlanti irányultságát. Ám a miniszterelnöknek szemlátomást mozgalmán belül sincs könnyű dolga. Roman Hofbauer képviselő a kormánypárti napilap hasábjain ugyancsak „betett" Wolfgang Schüsselnek, Ausztria külügyminiszterének. Ilyen publicisztikai teljesítmények után igazán nem lehet neheztelni Schüsselre azért, mert Pozsonynak nem ígérte meg a segítséget az Európai Unióhoz való csatlakozás ügyében. IVAN HORSKÝ, Národná obroda, (Rövidítve) KOMMENTÁRUNK Bankok - halasztva Feleslegesnek hitt reflexek "éledeznek azokban, akik az utóbbi időben egy szűk körön kívül mozogva igyekeznek következtetni a közérdekűnek számító, nagy horderejű gazdasági döntésekre. Amióta ugyanis ezeket nálunk áttekinthetetlen szabályok alapján hozzák, a csúcshivatalnokok minden eszközzel arra törekednek, hogy lehetőleg minél kevesebb információ kerüljön ki a külvilágba. Tipikus példája volt ennek, amikor az egyik péntek délután öt órakor a hivatalos sajtóiroda a privatizált cégek hosszú listáját tette közzé, amely végén általános meglepetésként ott szerepelt két stratégiai fontosságú vállalat ellenőrző részvénycsomagja. Ilyen helyzetben nem marad más, mint mellékesnek tűnő információkból következtetni a küszöbön álló nagyobb változásokra. Annak idején ilyen közvetett információ volt a monopóliumellenes hivatal igazgatójának a leváltása, amelynek hallatán sokak számára kiderült, hogy a Benzinol vállalatot a Slovnaft kapja, és ezzel örökre monopolhelyzetbe jut a hazai üzemanyag-forgalmazó piacon. Akkor az említett hivatal élére olyan vezető került, akivel kapcsolatban nyilvánvaló volt, hogy a későbbiekben sem ütközik meg ilyen apróságokon. Ezenkívül az EU-országokban kulcsfontosságúnak számító és nálunk évek kemény munkájával kiépített hivatalt otthagyta egy sor jó szakember, de ez nyilvánvalóan az érintetteknek inkább örömöt, mint szomorúságot okozott. A fontosnak tűnő jelzéseknél maradva: néhány napja vettük a hírt, hogy a monopóliumellenes hivatal szuperlojális igazgatójának is mennie kellett. Ezzel kapcsolatban azonnal felmerült a lehetőség: vajon nem a küszöbön álló bankprivatizáció miatt kötöttek-e útilaput a talpára. Pontosabban nem is a magánosítás, sokkal inkább a szintén kilátásba helyezett fúzió miatt, amelynek értelmében a négy legnagyobb hazai pénzintézetet kettővé vonnák össze. Márpedig ha esetleg valakinek nem tetszene ezek új tulajdonosi struktúrája, akkor a monopóliumellenes hivatal negatív véleménye könnyen nem várt nehézségeket okozhat. Mivel az elmozdított igazgató munkásszövetségi volt, sok mindent elárul majd a parlament májusi ülésszakának szerdai megnyitója. Amennyiben ugyanis ekkor programra tűzik a vagyonalap szintén munkásszövetségi elnökének a leváltását, sokkal tisztább lesz a kép. Ezzel ugyanis nyilvánvalóvá válna, hogy Ľuptákék nem fenhetik a fogukat a legfinomabb falatokra, mert az ország pénzügyi rendszerének átvétele során ők kívül maradnak a körön. Persze azért nem panaszkódhatnak, hiszen az elmúlt két év során anyósokból bankárokká, pályaudvari sorsjegyárusból, munkabiztonsági felügyelőből és ki tudja, még kiből nagyipari vezetőkké avanzsáltak, vagyis igazán jól hasznosították a Solvinára számító munkások szavazatait. Néhány napja azt is tudjuk, hogy a bankok privatizációja azért nem teljesen eldöntött tény. Ezt maga Vladimír Mečiar jelentette be - igazán stílszerűen. Januárban is egy külföldieknek szervezett pozsonyi kerekasztal résztvevőinek mondta el, hogy legkésőbb február közepéig csak a jegybank marad állami tulajdonban. Szerdán pedig a Pozsonyban akkreditált külföldi újságírók hallhatták tőle elsőként, hogy minden vissza, rossz volt a koncepció, egyelőre nincs konkrét időpont sem. Tehát nem csak arról van szó, hogy a csehekkel nem tudnak megegyezni a kölcsönösen birtokolt VÚBés Komerční banka-részvények cseréjében. A vita egyébként arról folyik, hogy a csehek mennyi kompenzációt fizessenek a két részvénycsomag eltérő piaci értéke fejében - az elmúlt három évben ugyanis a KB-részvények értéke a VÜB-papírokhoz képest jócskán megugrott. Talán az sem érdektelen, hogy a cseh vagyonalap értesülései szerint a VÚB-t, az Általános Hitelbankot júniusban szeretnék privatizálni. A helyzet egyébként érdekes, mert elméletileg az sem zárható ki, hogy a csehek egyszerűen eladják a VÚB tulajdonukban lévő 32 százalékos stratégiai részvénycsomagját egy megfelelő-összeget ígérő érdeklődőnek. Ez kiváltana ugyan egy kis jogi vitát, viszont alapvetően keresztülhúzná az egyre inkább formálódó hazai oligarchia számításait. Őket már az sem vigasztalná, ha ugyanezt megtehetnék a Komerční banka 16 százalékos részvénycsomagjával. Emiatt azután a legvalószínűbb, hogy a szlovák vagyonalap az eredetileg követelt 1,9 milliárd koronás kompenzáció helyett megelégszik egymilliárd alatti összeggel is. Ha ez a tény nyilvánosságra kerül, biztos jele lesz annak, hogy küszöbön áll a hazai nagybankok privatiziójáról szóló döntés. Most már csak az a kérdés, vajon mit értett Vladimír Mečiar a bankok privatizációs koncepciójának komplex átértékelése alatt. Eszerint talán ejtik azt a megoldást, hogy a döntő részvénycsomagokat nagy iparvállalatok, a bankok fő adósai kapnák. Megriadtak esetleg attól, hogy az ilyen összefonódásra Csehországban már öt kisbank is ráment? Más megoldást is találtak alig titkolt személyi és pártérdekeik érvényesítésére? Ezek azok a kérdések, amelyek miatt idén Szlovákiában esetleg elmarad az uborkaszezon. AHOGY ÉN LÁTOM Kényelmes jármű a trójai faló? Tóth Mihály rovata Ahhoz képest, hogy Szlovákia - enyhén szólva - nem túlságosan nagy kiterjedésű és nem nagy lélekszámú ország, az év eleje óta intenzíven foglalkoztatjuk mind Nyugaton, mind Keleten a politikusokat, újságírókat és diplomatákat. Ňe kerülgessük a forró kását, mondjuk ki őszintén: nemcsak Washingtonban és Brüsszelben fedezték fel a politikacsinálók, hogy a Prága-Varsó-Pozsony-Budapest négyesfogat leggyengébb lovát hol abrakolják, hanem Moszkvában is. A Kremlben hat év alatt magukhoz tértek a birodalom szétesése okozta sokkból, és nem mindennapi vitalitással már elérték, hogy némely nemzetközi fórumokon ha szó esik az Európai Unió és a NATO közép-kelet-európai országokkal való bővítéséről, mindig akad egy-egy államférfi, aki így kezdi az okfejtését: „Csak meg ne sértődjék Oroszország!" Ki hitte volna ezt úgy 1991 augusztusában? Ki hitte volna, hogy így el lehet valamit rontani. Moszkvának éppen elég diplomatája, hírszerzője és helyzetelemzője van ahhoz, hogy észrevegye: az egykori visegrádi négyek láncolatában a nyugati struktúrákhoz való csatlakozás készségét illetően Szlovákia a leggyengébb láncszem. Ez persze diplomaták, hírszerzők és helyzetelemzők nélkül is észrevehető. Elegendő hozzá egy nagykövetségi portás, aki nem süket, nem vak és nem egészen írástudatlan, így élvezni tudja a pozsonyi közszolgálati tévét és rádiót, olvasni a Slovenská republikát és az irodalmi hetilapot, a Literárny týždenníket. Ha akarja, ha nem, felfedezi, hogy a kormányprogram szerint Nyugatra tartó koalíció hívei között mekkora ázsiója van a Moszkva felé menetelésnek. Az egyik koalíciós párt díszelnöke, Víťazoslav Móric mindennél egyértelműbben kifejezte politikai ízlését, amikor ezt mondotta volt: „Igen, SCSP-elnök voltam, és most is szívesen alakítanék ilyen szervezetet." Számos szlovák publicista rendszeresen publikál egész oldalas eszmefuttatásokat a szláv kölcsönösségről és a Nyugatra tartás veszélyeiről, meg a semlegességről. Ha többségük nem aktív politikus lenne, hanem szobatudós, akár semmibe is vehetnénk ezt a jelenséget. Ha nem tudnánk, hogy a „nyugatorientált" hármas kormánykoalíció két és fél pártja mennyire Moszkvára veti vigyázó szemét, akár meg is mosolyoghatnánk ezeket a neobolsevik megnyilvánulásokat. Tegnap figyelemre méltó hír érkezett az orosz fővárosból: a szlovák miniszterelnök tanácsadója azt javasolta az orosz szakértőknek, diplomatáknak és Jelcin elnök hivatala vezetőinek, hogy hozzanak létre orosz-szlovák együttműködési testületet a szovjet típusú fegyverek fejlesztésére és gyártására. A hírt a pozsonyi miniszterelnöki hivatal tájékoztatási osztálya kapásból megcáfolta. Tegyük fel, hogy valóban kitaláció: ól, netán provokációról van szó. Annyit azonban mindenképpen elárul az orosz lapban megjeleni közlemény, hogy legalább az egyik fél, az orosz erős késztetést érez a két ország gazdasági kapcsolatainak „fegyvergyártási jellegű" elmélyítésére, Szlovákia semlegesítésére. Az orosz lap cikkírója szerint a két pozsonyi miniszterelnöki tanácsadó az európai biztonság problémáiról cserélt véleményt moszkvai politikusokkal, és kompromisszumos megoldásokat kerestek a NATO keleti irányú kiterjesztését illetően. A pozsonyi vendégek állítólag felvetették, hogy Szlovákia semleges viszonyt is kialakíthatna a NATO-val, tehát „az SZK nem lépne be az észak-atlanti védelmi szervezetbe". Moszkvában tisztában vannak vele, hogy Vladimír Mečiar kormánya kényszerhelyzetben van. Valamit produkálnia kell. Demokráciát nem volt képes, nem is akart produkálni, viszont elsőrendű érdeke, hogy a gazdaság működőképes maradjon, és fellendüljön. Ehhez még azt is hozzá kell számítani, hogy megpróbáljuk előre jelezni a miniszterelnöki tanácsadó kezdeményezésére teendő orosz reagálást, hogy a Mečiar-hívôk és a szélsőséges szlovák nacionalisták, illetve a munkásszövetségiek körében nagyon népszerű a semlegesség gondolata. Az egyszerűbb, politikailag iskolázatlan emberek jelentős része nyomban Svédországra, Svájcra és Ausztriára gondol, ha meghallja e szót: semlegesség, gondolván, hogy a neutralitás kikiáltása - csak elhatározás kérdése. A kormánykoalíció három pártjának rokonszenvezői zömében a politikában tapasztalatlanok, így könnyen manipulálhatók rétegéből, kisebb részben pedig a manipulálókból kerülnek ki. Felhergelőiknek nem teszik fel a kérdést: vajon mennyit érne a csak Oroszország által garantált semlegesség? Azon sem tűnődnek el, vajon Oroszország, az eurázsiai kontinens legnagyobb politikai kérdőjele mivé válik holnap, holnapután. A kormány tájékoztatói cáfolták, hogy a fegyvergyártási együttműködésről és Szlovákia semlegességéről tárgyaltak volna Moszkvában a miniszterelnöki tanácsadók. Az ember úgy van az ilyen cáfolatokkal, hogy sokszor éppen a fordítottja derül ki annak, amit vehemensen cáfolnak. így nem tudom biztosan, nem építgetik-e már számunkra Moszkvában (esetleg Pozsonyban is) a trójai falovat, amelyet másként semlegességnek neveznek. Nem szeretném kipróbálni, mennyire kényelmes eszköz ez a jármű.
