Új Szó, 1996. május (49. évfolyam, 101-126. szám)

1996-05-10 / 108. szám, péntek

Í6\ ÚJ szó TANÁCSADÁS 1996. május 1098. Bolek, a boldog bohóc Meggyőződésem, hogy Boleslav Polívka már bohócnak született. De mivel egy olyan kisvárosban, mint Vizovice könnyen leleplezhették, netán még ki is csúfolhatták volna, valahogy el kellett takarnia valódi mivoltát. Muris, piros bohócorrot rakott a saját orrára, amely egy csipetnyivel sem volt kevésbé murisabb és az olšanyi kiskocsmában nyerte el valódi, hamisítatlan színárnyalatát. így aztán csak akkor nevetünk rajta, amikor ő is úgy akarja, és sokan közülünk nem is sejtik - a bohócmaszk mögött pem egy színész van, hanem valódi, eleven, boldog bohóc. • Még mindig Ön a világ legboldogabb bohóca? - Igen, egyszer valóban ezt mondtam. Azt hiszem, azért vagyok boldog, mert nincs időm azon gondolkodni, nincs-e véletlenül valami bajom. -Mindig történik velem valami és a legtöbb dolognak, amit csi' nálok, nagyon tudok örülni. Abban a pillanatban, ahogy elkezdek unatkozhi, végem van. Ezért mondom a gyerekeimnek is: Unatkozni tilos! • Az Ön intenzív életstílusáról valódi legendák keringenek. Nem tart attól, hogy egyszer majd beköszönt a fáradtság és beszedi az adót minden átdorbézolt éjszakáért és keményen átdolgozott napért? Miroslav Zajíc felvétele - Pešek barátom sokszor mondta már nekem, hogy olyan vagyok, mint a gyufa, amely mindkét végén ég. Egyrészt megtisztelő számomra ez a vélemény, másrészt vigasztaló, mert a gyufa is egész végig egyforma lánggal ég. Aztán elalszik és vége, de közben egy pillanatra sem gyöngébb a fény. Talán nem élek a legnormálisabb módon, de nekem ez nem tűnik így. Alszom, mint mások, eszem, mint mások, iszom, mint mások - na, azt azért egy kicsivel többet. Azt hiszem, az életstílusomat sokkal nehezebben viselik el mások, mint én magam. • Főleg Chantall... - Megszokta, végül is tudta, kihez megy feleségül. A mi házasságunkban éppúgy változnak a hullámhegyek és hullámvölgyek, mint másokéban. Tizenhét éve vagyunk együtt és még mindig nagyon szeretjük egymást. Meg aztán, ő is elég bolond ahhoz, hogy meg tudjon érteni. • Vladimírek, a kisfiúk is az Ön ' nyomdokaiba lép majd? - Hát, a színházat mindenesetre nagyon szereti. Gyakran velem tart a turnékon és a technikusok meg a díszletesek között téblábol. Chantall már most is azt mondja, hogy mind a ketten egyformán önzőek vagyunk, pedig Vladimírek még csak hét éves! • Ön bohóckodást tanított Franciaországban, Belgiumban, Olaszországban és Kanadában. Meg lehet ezt egyáltalán tanulni? - Nem hiszem. Én nem is valamilyen szavatoltan nevetséges mimikát vagy gesztikulációt tanítok, hanem inkább arra ösztönzöm a diákjaimat, hogy találják meg önmagukban a bohócot. A mulatságos helyezetek és ötletek mindig bennünk vannak - elég, ha tudunk játszani és a világot képesek vagyunk kívülről szemlélni. Persze megeshet, hogy valakiben már ez a bohóc is halálra unta magát és teljesen megsavanyodott. Ezek általában olyan emberek, akik csak saját magukat látják és sosem próbálkoztak az öniróniával. Pedig mennyi nehéz és kellemetlen helyzetet meg lehet menteni egy kis humorérzékkel! • Ugy tűnik, a humor bizonyos értelemben az Ön védőpáncélja. Szokott egyáltalán szomorú lenni? - A lelke mélyén minden bohóc szomorú - ezt így mondják, nem? Igen, szoktam szomorú is lenni és ilyenkor befelé sírok. Nem értem, miért hiszik azt sokan, hogy én cigánykerekezve közlekedem a városban, szünet nélkül röhögök és éjjelnappal turpisságokon töröm a fejem. Normális ember vagyok, tehát jogom van a nosztalgiára és a melankóliára is. Általában azonban ez az állapot nem tart sokáig és a végén mindig valami nevetséges, abszurd dológjön ki belőle. • Megnevettetni biztos meg tud mindenkit. Sikerült már megríkatnia is a közönséget? - Régen vita tárgya a színészek között, hogy mi a nehezebb - nevetést vagy sírást kiváltani a nézőtéren. Szerintem mindez a helyzettől és az időtől függ - ugyanazok a dolgok valahol nevetségesek, máshol pedig szomorúak. Az igazán jó humor azonban mindig azokból a dolgokból születik, amelyek a leginkább bántanak bennünket. • Minden helyzetben és minden társaságban feltalálja magát? - Nem, az unalmas emberek kifejezetten fárasztanak. Az ilyen emberpéldányokat nem lehet sem szórakoztatni, sem kiprovokálni, inkább még a mások energiáját is elszívják. Egy idő után rájöttem, hogy csinálhatok bármit, vannak emberek, akik már régen értik és vannak olyanok is, akik sosem fogják megérteni. Időnként mégis újra próbálkozom azok miatt, akik a megértés határán vannak, akik még nem ébredtek ugyan fel, de már nem is alszanak túl mélyen. Ismeretlen emberek társaságában én inkább szégyenlős, visszafogott vagyok feszélyez az a tudat, hogy showműsort várnak tőlem. Nem vagyok gép, amely megrendelésre produkálja a jókedvet, úgy istenigazából csak rokonlelkek társaságában tudok bohóckodni. Például az olšanyj kocsmában. • Úgy hírlik, elég sok időt tölt ott... - Nem csak ott, én minden kocsmába szívesen betérek. Ott tudom a leginkább magamba szippantani a hely hangulatát. De nem ülök ott naponta reggeltől estig, azt hiszem, még ura vagyok a helyzetnek. Képes vagyok a részegségből ihletet meríteni, a legjobb ötleteim mindig a macskajajjal együtt jönnek. Sokszor megkérdezik tőlem, nem tartok-e attól, hogy meghülyülök a kocsmai társaságban. Most mit mondjak erre: erdőbe is sokat járok, mégsem félek attól, hogy szarvassá változom. • Az utóbbi években gyakrabban szerepel Szlovákiában, mint bármikor a közös köztársaság idején. Érez valami különbséget, amikor átlépi a határt? - Az az érzésem, egyre nagyobb ez a különbség, főleg az emberekben legbelül. Szlovákiában már nem ugyanazokon a dolgokon nevetnek, mint Csehországban vagy Morvaroszágban - pont itt érvényes a szomorú és vidám dolgok relativitása. Az emberek itt, Szlovákiában sokkal jobban félnek a jövőtől és ennélfogva a humor is sokkal inkább mindennapi gondjukról-bajukról szól. • Töbször mondta már, hogy Ön nagyon boldog ember. Sosem akart valami mást csinálni, mint a bohóckodás? - Akartam, de semmi máshoz nem értek. Legalább azzal vigasztalom magam, hogy egész életemben az ügyetlenséggel, a hülyeséggel és a csúnyasággal kacérkodom. Ezt pedig csak az ügyes, okos és szép emberek engedhetik meg maguknak, nemde? VRABEC MÁRIA HRABAL MEGSZÓLALT Mégis, kinek a Pincére? Szerencsétlen Hrabal... mit kellett megérnie?! Jogászok, stúdióvezetők és filmrendezők rángatják túl a nyolcvanon, hogy kiderüljön végre: kié az elsőbbség 1971-ben írt, Őfelsége pincére voltam című kisregényének mozivászonra való átültetésében. Kare! Kachyňa, a cseh filmrendezők egyik nagy öregje ugyanis szent meggyőződéssel állítja, hogy a megfilmesítésjoga egyedül az övé, Jirí Menzei pedig, akit szerte a világon a legjelesebb Hrabal-szakértőként tartanak számon, most már mániákusan ragaszkodik a regény moziváltozatának elkészítéséhez. Kettőjük közt a huzavona tavaly, év végén kezdődött. A Kachyňa mögött álló Sirotek Stúdió átpártolt ugyanis Menzelhez, s vitte'magával a Hrabal aláírásával hitelesített filmreviteli jogokat. Kachyňa, érthető módon, azonnal támadásba lendült, hiszen elsőként, rögtön a regény megszületése után, ő jelezte Hrabalnak, hogy igényt tart a műre. Hrabal, húsz évvel később, meg is kötötte vele a szükséges szerződést, de mivel a Sirotek Stúdió függeléket iktatott kettőjük írásos megállapodásába, s azzal együtt kereste meg Menzelt, az 1990-ben létrejött szerződés egyre zavarosabbá vált. Hrabal korábbi alkotásainak kétségkívül legavatottabb mozimestere, a Szigorúan ellenőrzött vonatokkal Oscar-díjat nyert Jirí Menzei kezdetben, erkölcsre és etikára hivatkozva, elhárította magától a regény megfilmesítésének lehetőségét. Hrabal mellett idősebb kollégáját, Kachyňát is tiszteli, épp ezért könnyű szívvel hagyta, hogy Őfelsége pincére az övé legyen. Kachyňa azonban évek óta más és más munkához fogott, ahelyett, hogy a Hrabal-regény megfilmesítésén dolgozott volna. Erkölcsöt és etikát most már félretéve Menzei türelmetlenül nézte Kachyňa ráérős terveit, s engedve a Sirotek Stúdió nyomásának, másfél hónappal ezelőtt bejelentette: kezébe veszi a Pincér ügyét. Pontosabban: meggyorsítja az útját a mozivászon felé. Meg is lett azonnal a baj. Kachyňa ujjal mutogat Menzelre, hogy ő az oka mindennek. Ha nem tartana igényt a filmrevitel jogára, Hrabal napjai is nyugodtabbak, csendesebbek lennének. „Őfelségét" ugyanis hónapok óta jogászok zaklatják, hogy egyértelmű legyen végre: kinek mit ígért, s hogy voltaképpen mit szeretne. Kachyňa- vagy Menzel-filmet? Hrabal azonban hónapokon át halllgatott. Nem mintha mindegy lett volna számára, hogy mi zajlik Pincér-ügyben, hanem mert fáradt, beteg, erőtlen, s az életkedve is fogytán. Még azon sem horkant fel, hogy filmes körökben azzal vádolják: ő maga a kiváltója a két rendező közti elmérgesedett viszonynak, hiszen minden papírt, minden (cseles, zavaros) szerződést aláírt, amit az orra alá dugtak. Hrabal most átgondolta eddigi lépéseit, s megszólalt végre. A Sirotek Stúdióval kötött szerződését felbontotta, és írásban fejezte ki kérelmét, hogy regényét Karel Kachyňa vigye filmre. A végső döntést azonban a jogászok mondják majd ki, hiszen mindkét fél azt állítja: Hrabal manipuláció áldozata. Jirí Siroteknek címzett levelében az író be is vallja: „Amikor a szerződés függelékét aláíratták velem az Arany Tigris sörözőben, senki sem figyel(Tomáš Mazal felvétele) meztetett, hogy néhány bekezdés kihúzásával alapvetően megváltozik a szerződés tartalma, mégpedig Karel Kachyňa kárára. Megtévesztésük arra késztetett, hogy az egész szerződést felülvizsgáltassam, s a hozzáértők tanácsára érvénytelennek tekintsem." Sirotek azonban nem adja fel a harcot. Továbbra is megszállottan küzd a megfilmesítés jogáért, hiszen „

Hrabal szerződésbontása jogilag nem egészen szabályos." Menzei pedig, miközben a forgatókönyvön dolgozik, az írónak küldött levelében a következőképpen szól: „Nem hiszem, hogy elolvasta volna azt a hivatalos levelet, amelyet aláírt, hogy rögtön utána szerződést bontson a Sirotek Stúdióval. Ezek a sorok ugyanis nem az ön stílusát tükrözik." Egy fájdalmaktól elgyötört idős ember bármit aláír, amit elétesznek - folytatja Menzei -, és Hrabal esetében is ez történhetett. „Hogy nyugta legyen, s véget vessen ennek a csúnyán elfajult vitának, aláírt egy papírt, amelyhez az égvilágon semmi köze. Én magam is felkereshettem volna őt, hogy régi barátságunk jegyében azt a megállapodást hitelesítse, amelyet a nézők szempontjából is a legjobbnak tartok. Hogy a forgatást az kezdje el, akinek hamarabb lesz rá pénze. De nem mentem el hozzá. Nem akartam őt kellemetlen helyzetbe hozni. Azóta rájöttem, mekkora hibát követtem el. A másik fél ugyanis csapdába ejtette." Hogy ki kapja meg mindezek után Őfelsége pincérét? Kachyňa küzd, de Menzei sem hátrál. Jogászaik pedig törhetik a fejüket. SZABÓ G. LÁSZLÓ MIROSLAV MOTYCIK KEPMESEI Retromime Első fejezet: Én, Napóleon, a bohóc! V betűt mutatunk, de a betű szárát alkotó mindkét ujjunk be van fáslizva - itt valami bibi lehet a demokráciával. Meg valami mással is. Leginkább velünk, emberekkel. Mert mint (olykor-olykor) gondolkodásra, (cél)tudatos cselekvésre képes főemlősök hú, de piedesztálra emeltük magunkat. De most már azért adjuk egy kicsit lejjebb, ha lehet, mert ha ez így megy tovább, belefulladunk a dicsőségbe! Mert Iám-Iám, hova jutottunk? A hírnév talapzatán beharangoztak az észnek. Beletaposunk egymás lelkébe, s eltiporjuk a méltóságot, a tudást. Üres fejjel döngetvén pénzzel kipárnázott mellünket, azt kiáltjuk: ahol a vagyon, ott a hatalom! S mit számít, hogy porba hullanak a (mák)fejek. Második fejezet: Zöldállomány Mert minden a zölddel kezdődött. Akkor, amikor a fentebb említett természet feletti uralomra törő, de természetfeletti erővel nem bíró élőlény még sehol sem létezett. Őfőméltósága még nem tudja, de ha ez így megy tovább, lassan nem is fog. Mert addig-addig ítéljük nyaktiló alá a fákat, míg csak ki nem vágjuk az élet fáját. Akkor aztán már fújhatjuk... Fújhatjuk szappanbuborék-glóbuszainkat... Ha kiirtottunk minden zöldet, nem marad más zöld, csak az agyunk. De zöldségeinkkel messze nem jutunk. Harmadik fejezet: Betonmagány Legfeljebb oda, hol madár se jár. S ott, az embertelen panelházi szegleten... a nagyvilágtól elzáró menhelyen... a betonból öntött végső fekhelyen... hej, de jó lenne egy darabka export természet! Zsemleszeletek közé préselt békacomb, kecskebékás melegszendvics - máris csurog a (béka)nyálunk. S amíg beton rengetegi magányunkban, PÉNTEKen falura húzó panelROBINSONként brekegve falatoznánk a behozatali brekit, sóvárogva gondolnánk egy békás lakatlan szigetre, pálmafákkal. Ahol a gyík még nem pult alatti áru, nincs vonalkóddal feltüntetve az értéke. S ahol a selyemlepke még nem kimosható és mosás után vasalható műselyem műlepke. Meghökkentő képmesék Miroslav Motyčík könyvéből, rajzolt humort kínáló, karikatúrákat tartalmazó, Retromime című albumából. Rajzolt humor. Karikatúra. A valóságot torzított formában, nevetségesnek mutató műfaj. Ám MiroslavJVIotyčíknál nem a vonal torzít. Ő olyan zugaiba lát a világnak, ahol a vonalat elég meghúzni a valóság szerint. S máris kész a karikatúra: eltorzult világunk torz valóságával. De ez a karikatúra már nem is olyan nevetséges. Inkább dermesztő. Gondolatébresztő. Továbbgondolásra serkentő. Ha úgy tetszik, a fentiekhez hasonló igaz mesék fonalának továbbgombolyítására. TALLÓSI BÉLA •i ij • . "•! [?,k\Yy hm á