Új Szó, 1996. május (49. évfolyam, 101-126. szám)

1996-05-06 / 104. szám, hétfő

1996. április 29. VELEMENY - TALLÓZÓ ÚJ SZ

Ó [51 KOMMENTÁRUNK A liberálisok dilemmája A Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom ugyan centrumpártnak tekinti magát - képviselői az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének ülésein a liberális frakció létszámát gyarapítják ám a szabadelvű értékrenddel soha nem tudott azonosulni. Az emberi és polgári jogok, valamint az egyén szabadságának az a nagyfokú tiszteletben tartása, amely a fejlett országok liberális pártjait jellemzi, Szlovákia vezető politikai szubjektumától meglehetősen távol áll. Ez az oka annak, hogy az Európa Parlament delegációja, amely az EP liberális frakciója és a liberális erőket tömörítő Európai Liberális, Demokrata és Reformpárt (ELDR) hét végi konferenciája alkalmával tartózkodott Pozsonyban, csak a rendezvény társszervezőivel, a Magyar Polgári Párt és a Demokrata Unió vezetőivel folytatott kétoldalú megbeszéléseket. Itt, miként a konferencia szüneteiben folytatott beszélgetéseken is, elsősorban Szlovákia társadalmi, politikai fejlődéséről, integrációs esélyeiről volt szó. Az MPP és a DU politikusainak lehetőségük volt arra, hogy behatóan ismertessék azoknak a törvényeknek, törvénytervezeteknek, kormány- és minisztériumi rendeleteknek a tartalmát, illetve társadalmi hatásait, amelyek elégedeüenséget szülnek és visszavetik az ország demokratikus fejlődését. Az első kézből származó információk rendkívül fontosak abból a szempontból, hogy az EU és az EP társszervezetei egészen pontosan rá tudjanak mutatni a Szlovákiában fellelhető hiányosságokra, s azok kiküszöbölésének a módjára. Gijs de Vries, az ELDR elnöke a konferencia befejeztével arról biztosította hallgatóságát, hogy az európai liberális erők számára nem közömbös, mi történik Szlovákiában. Kendőzetlenül megnevezte azokat a jogszabályokat, amelyek akadályát képezik az ország EU-tagságának. Közéjük sorolta a nyelvtörvényt, a terüleü és közigazgatási beosztásról szóló törvényt, a Büntető Törvénykönyv módosítását és a sajtótörvény tervezetét. Ezek a jogszabályok - mint mondta - nem egyeztethetők össze az EU tagországainak a törvény rendszeré vei, miként az sem, hogy a titkosszolgálatot ellenőrző parlamenti bizottságban csak a kormánykoalíció képviselői kapnak helyet. A kormánypárti sajtó és az állami befolyás alatt álló közszolgálati médiumok hiába hallgatják el ezt a figyelmeztetést, s a kormánykoalíció képviselői hiába próbálják bagatellizálni. Ez mit sem változtat a tényen, hogy olyan poliükus szájából hangzott el, akinek szava európai tekintetben sokat nyom a latban. Az ELDR 52 szavazattal rendelkezik az Európa Parlamentben, amelynek vétójoga van az EU bővítésénél. Azok a kelet-európai pártok, amelyek a DSZM legutóbbi közgyűlésén testvérpártként képviseltették magukat, csupán Moszkva, Kijev és Belgrád irányába, nem pedig Brüsszel felé egyengethetik Szlovákia útját. Az ELDR elnökének bíráló szavai azonban nemcsak a kormánykoalíciónak szóltak. Nagy megrökönyödést váltott ki ugyanis, hogy a DU képviselői megszavazták a kisebbségekre nézve hátrányos nyelvtörvényt, és ugyanők azt is nehezményezték, hogy a szlovák-magyar alapszerződés magában foglalja az Európa Tanács 1201-es ajánlását. A Liberális Internacionáléban megoszlottak a vélemények arról, hogy a történtek után maguk közé fogadhatják-e Jozef Moravčík pártját. A szervezet tagjainak egy része azon a véleményen van, hogy várni kell a tagfelvétellel mindaddig, amíg a DU minden téren nem bizonyítja be a liberalizmus általi elkötelezettségét. A másik csoport ezzel szemben azzal érvel, hogy a párt s áttételesen az ország demokratizálódásának a folyamata felgyorsítható a közvetlen kapcsolattartással. Hasonlóképpen megoszlanak a vélemények az Együttélés felvételét illetően is. A bizonytalanságot jelzi, hogy egy hónappal a Liberális Internacionálé közgyűlése előtt csupán a Magyar Polgári Párt tagfelvétele biztos. Erről már meghozták az előzetes döntést, a DU és az Együttélés sorsáról azonban csak június 5-én, az LI végrehajtó bizottságának az ülésén határoznak. Az a tény, hogy az ELDR politikusai pozsonyi tartózkodásuk során nem kívántak találkozni az Együttélés vezetőivel, kétségkívül rossz jelnek tekinthető, ám a játszma feltehetően még nem dőlt el. A kétségbeesés és a lázadás között A szlovákiai magyarság a kétségbeesés és a lázadás között őrlődik - állapította meg címében a belga lap pozsonyi keltezésű riportja, amelyet szerzője szinte kizárólag a szlovákiai magyar kisebbség helyzetének szentelt. A lap munkatársa szerint a pozsonyi kormány az ország messze legjelentősebb nemzeti kisebbségével szemben folytatott politikájával immár arra szorítja a szlovákiai magyarság képviselőit, hogy segélykiáltással hívják fel a figyelmet helyzetükre. A riport utal a nyelvhasználati törvényre, az ország közigazgatási körzeteinek átszabására. A szerző idézi Duray Miklóst, az Együttélés vezetőjét, aki szerint a „legrosszabb még csak ezután jön: be fogják tiltani az alapítványok működését, pedig sok magyar iskola ezek támogatásából él"-, egy másik intézkedés pedig feljogosítja majd a Matica slovenská szervezeteit, hogy felügyeletet gyakoroljanak a kisebbségi oktatás és kultúra területén is. Duray szerint a jelenlegi helyzet immár annyira tarthatatlan, hogy a szlovákiai magyarság közel van a területi autonómia kikiáltásához. „És ez nem provokáció lesz, hanem önvédelmi reflex" - teszi hozzá. A lap szerint az itt élő magyarok számára a külső környezet sem ad sok okot a derűlátásra. Az európai delegációk megelégszenek azzal, hogy kormánytisztviselőkkel tárgyaljanak, és figyelmük főként a gazdasági mutatókra irányul; Budapesten pedig a szocialista Horn Gyula vezette kormány elsősorban a térség stabilizálásával törődik, így aztán a bírálatokra is hangfogót tesznek. A riport szlovák véleményt is ismertet: a szlovák tájékoztatási hivatal igazgatója úgy véli, hogy a szlovákiai magyarokkal igenis az egyenlőség alapján bánnak, és megjegyzi: „kérdezze meg az itt élő magyarokat, vajon vissza akarnak-e térni Magyarországra, hogy aztán másodrendű polgároknak tekintsék őket". A cikk minderre válaszul - Duka-ZóiyomiÁrpád személyében - ismét magyar észrevételt idéz: „Mečiar azt mondogatja, hogy nincs semmi probléma, a demokratikus többség dönt mindenről. Alighanem ez a diktatúra legperverzebb megfogalmazása". Le Soir Európai szélsőjobb összefogás Az európai szélsőjobboldali szervezeteket összefogó, azok akcióit koordináló közös szervezet létrehozását vetette fel egy párizsi sajtóértekezleten Jean-Marie Le Pen, a francia szélsőjobboldal pártjának, a Nemzeti Frontnak a vezetője. Egyébként az eseményen - amelyről a párizsi lap számolt be - ott volt több más, hasonló európai szervezet vezetője, így Csurka István, a Magyar Igazság és Élet Pártjának elnöke is. Le Pen közölte, ő maga kész megszervezni egy ilyen közös csoportosulás előkészítő konferenciáját, s leszögezte: ez a szervezet az összes európai ország megfelelő pártjait tömöríti majd. E kijelentés kapcsán a lap emlékeztet rá: a francia politikus nemrégiben Moszkvában járt, felvéve a kapcsolatot az ottani ultranacionalista erők vezetőjével, Zsirinovszkijjal, a Nemzeti Front külügyi osztályának vezetője pedig az elmúlt hónapokban számos utazást tett Kelet-Európában. Libération Szlovákiának döntenie kell, hová akar tartozni Pozsony külpolitikai orientációját illetően a kelleténél több a bizonytalanság. 1996 azonban a NATO-bővítés szempontjából döntő év, s így a szlovák kormányköröknek is színt kell vallaniuk, merre kívánnak tartani. Szlovákia lakosságán kívül erre várnak a szomszédos országok, de legfőképpen a NATO és az Európai Unió is - írta kommentárjában a cseh lap. Ma már ugyanis az a helyzet, hogy a pozsonyi kormánykörök ismételt nyilatkozatai, miszerint Szlovákia az európai szervezetekbe igyekszik, nem elegendőek. Pozsonynak konkrétan arra kell felelnie, miért maradt ki a NATO-ba és az EU-ba igyekvő visegrádi országok közül, és mit kíván ezzel csinálni, ha egyáltalán akar. Jelenleg már legalább tíz olyan fontos nyugat-európai politikus van, akik a NATO-tagságra legesélyesebb országok közül rendszeresen „kifelejtik" Szlovákiát. A nyugati tiltakozások főbb okai nyilvánvalóak: elsősorban a tartós Mečiar-Kováč konfliktus miatti állandó belpolitikai bizonytalanság; Kováč elnök fiának egyre inkább „vadnyugati színezetet" kapó elrablása, a nyelvtörvény és a büntetőtörvénykönyv módosítása. Számos probléma van a külpolitikában is, amelynek egyik markáns példája Pozsony Budapesthez való viszonya. Mladá fronta Dnes ITTHON TÖRTÉNT-7 NAP ALATT A SAJTÓREGULÁZÁS FOKOZATAI. Két táborra szakadt Szlovákiában az újságíró-társadalom, és a két tábor tollforgratói teljesen eltérő módon reagáltak arra az amerikai értékelésre, amelynek értelmében Vladimír Mečiar miniszterelnök világviszonylatban is a sajtószabadság 10 legnagyobb ellensége közé tartozik. A tíz konkrét nevet tartalmazó listán utolsó helyen van a kormányfő, és a sajtószabadság-ellenességben nála „jobb" helyezést ért el: egy uralkodó, három köztársasági elnök, egy miniszterelnök, két diktátor, egy kommunista vezér és egy terrorista szervezet parancsnoka. Kétségtelen, hogy egyetlen politikusra nézve sem hízelgő az ilyen minősítés, így érthető, hogy a kormányhivatal tájékoztatási osztálya, a kormányhoz közel álló újságíró-szervezet összes vezetője és a kormánypártiságból élő valamennyi újságíró úgy reagált, ahogy reagált. így: aki tisztességes, az visszautasítja, hogy miniszterelnökünket egy kalap alá veszik azzal az arab uralkodóval, akinek országában még rövid úton lefejezik a másként gondolkodó riportert, azzal a Fidel Castróval, akinek börtöneiben tucatszámra élve rothadnak el a kubai szocializmus helyességét megkérdőjelező tudósítók, vagy azzal a kínai vezetővel, akinek parancsára átnevelő táborokat létesítenek rakoncátlan újságírók számára. Az érv: Szlovákiában még egyetlen újságírót sem fejeztek le ellenzékiségért, sőt még csak börtönbe sem vetettek közülük egyet sem. Ján Füle, az újságírók demokratikus szindikátusának az elnöke szellemesen replikáit erre az érvelésre: ennek köszönhető, hogy Mečiar nem az elsők között szerepel a listán, hanem „csak" a 10. helyen van. A lajstromot készítő Orme-bizottság tehát az enyhítő körülményeket is figyelembe vette. De nyilván azt is belekalkulálta a „bizonyítvány" készítésébe, hogy honnan indult Szlovákia 1993. január l-jén, és hova jutott azóta a sajtószabadságot illetően, valamint Csehországhoz, Magyarországhoz és Lengyelországhoz képest. A hatalom teljesen rátelepedett a rádióra, a telvízióra, a sajtóirodára. A legnagyobb hatású tömegtájékoztató eszközt, a televíziót Jozef Darmóra, a megbukott állampárt sajtótudorára bízták, így a parlament egyszínű tévéellenőrző testületének nem sok gondol okoznak a renitenskedő szerkesztők, publicisták. Egyszerűen kirúgták őket. Tehát ott tartunk, hogy börtönben még nincsenek újságírók, életveszélyben sincsenek, a sajtószabadság azonban már életveszélyben van. PB-GÁZ VOLT A TETTES VAGY MERÉNYLŐ? Reménytelenül három részre szakadt a szlovákiai társadalom, és ezt nagyon hitelesen mutatja, hogy miként reagálnak az emberek az idősebb, illetve ifjabb Michal Kováč-Ugy újabb fejleményeire. A Mečiar-hívôk alkotják a népesség nagyjából egyharmadát. A szó legortodoxabb értelmében vett hívőkről van szó, ami azt jelenti, hogy ez a 30-35 százalék akkor is a miniszterelnöknek adna igazat, ha történetesen és minden kétséget kizáróan kiderülne, a hatalom legexponáltabb képviselői szervezték meg és hajtották végre a köztársasági elnök fiának (nagyon finoman szólva) Bécsbe juttatását. A lakosság másik egyharmada viszont most már akkor is a két Kováčnak szurkolna, ha a kormányhű nyomozók arról terjesztenének elő hiteles dokumentumokat, hogy az atya idegen hatalom kezére játszotta át az ország kétharmadát, a fiú pedig Nyugaton elkártyázta a Kelet-szlovákiai Vasművet plusz az ország aranytartalékát. A népesség harmadik harmada pedig hallgat, igyekszik megküzdeni a mindennapos kenyérgondokkal, és megpróbálja magát távol tartani az állásfoglalástól. Tavaly ősz óta annyira összekuszálódott, annyira kinyomozhatatlanná vált az ifjabb Kováč-Ugy, annyiszor váltottak le nyomkereső és -felfedező rendőrtiszteket, annyi utólag felfedezett tanúja bukkant fel az emberrablásnak, hogy a népesség közömbösökből álló egyharmadából megkezdődött az átszivárgás a miniszterelnök ellendrukkereinek táborába. Mondjuk ki nyíltan: a nyomozók teljesen hiteltelenné váltak. Ilyen helyzetben csak két megoldás kínálkozik a miniszterelnök számára: vagy elaltatja az egész ügyet (hasonlóan a DUképviselők parlamentből való kizárására tett kísérlethez), vagy újabb offenzívába kezd. A legutóbbi fejlemények alapján gyanítható, hogy az utóbbit választotta. A megfélemlítést. Nem lehet tudni, hogy ki tette, de tény, hogy ismeretlen tettesek felrobbantották a múlt őszi emberrablás ismeretlen helyen tartózkodó koronatanújának legbizalmasabb barátját. Autóstól. Tapasztalataim alapján már azon sem csodálkoznék, ha a jövő hét folyamán arra tennének célzásokat némely politikusok, hogy Róbert Remiáš, az áldozat saját kezűleg robbantotta fel magát. Egyelőre olyan célzások hangzanak el, hogy azért robbant fel a BMW, mert propánbután-meghajtású volt. Esetleg azért, mert RemiáSnak pénzbehajtókkal voltak kapcsolatai. Az emberrablási ügyben a nyomozás holtpontra került. A gépkocsirobbantás óta viszont - gondolják az emberrablás értelmi szerzői - mindenki százszor is meggondolja, ha tud valami érdemlegeset, elkötelezze-e magát a kérdés tisztázásában. Ceausescu szelleme Szlovákiában Kísértet jáija be Szlovákiát - Ceaesescu szellemének kísértete. A Kárpátok hírhedt géniusza úgy akart kegyetlen erőszakkal nemzetállamot összetákolni, hogy eszközökben nem válogatva, olykor életeket sem kímélve igyekezett leszámolni minden másként gondolkodóval: elsősorban a magyarokkal és az erdélyi szászokkal, de nem hatotta meg őt a román származás sem. Román ellenállók és ellenszegülők százait kárhoztatta ugyancsak szilenciumra, börtönre vagy emigrációba. A milliók életét megnyomorító román diktátor ördögi terveivel rokon nemzetállami elmeszüleményeket elsősorban a Szlovák Nemzeti Párt és a Matica slovenská mai vezetői hirdetik immár fél évtizede, mind hangosabban. És, sajnos, egyre eredményesebben. Ez a kirekesztő poliüka először a Szlovák Köztársaság Alkotmányában öltött testet, amely tudvalévően nem ismeri el a hazai kisebbségeket államalkotó szubjektumnak. Nacionalista koncepciójuk számos eleme bekerült a mai szlovák kormány programjába, s ezzel újabb fontos hídfőállást építettek ki, főleg a hazai magyarság és a szlovák másként gondolkodók elleni össztűzhöz. A mindenféle másság elleni totális támadás hónapok óta morajlik, szinte naponta mindent letarolni igyekvő törvények és sötét elgondolások zúdulnak ránk. Főleg a szlovák értelmiségieket legújabban a Matica slovenská ismert törvénytervezetével igyekeznek szellemi kalodába zámi, s még ott is ideológiai felügyelet alá vonni őket. Ezzel együtt pedig újra magyar iskoláink létére törnek. Bizonyos részeredményeik ellenére elsősorban a magyar szülők derekas kiállása miatt valójában nem sikerült bevenniük egyik utolsó végvárunkat, az anyanyelvi oktatás intézményrendszerét, ezért most újabb átlátszó hadicselhez folyamodnak. A parlament jóváhagyását akarják kicsikarni ahhoz, hogy a magyar tanítási nyelvű iskolákban szlovákul oktassák a szlovák nyelvet és a történelmet. Mindezt természetesen az általuk értelmezett alkotmányosság és az európai szintűnek deklarált szlovákiai nemzetiségi politika szellemében. Ez az utóbbi érvelésük egyébként annyira sántít, hogy még a szlovák kormány törvényalkotó tanácsa sem tudta teljes egészében elfogadni. A szándék teljesen nyilvánvaló. A szlovák nyelv oktatása végső soron csak ürügy ahhoz, hogy a történelmet szlovákul, méghozzá a Szlovák Nemzeti Párt, valamint a Matica slovenská mai vezetőinek ideológiája alapján oktassák. Egyetlen szlovákiai magyar sem vonja kétségbe, hogy alapvető érdekünk megtanulni szlovákul, miként angolul vagy németül is. E fontos cél elérése korszerű módszertani eszközöket igényel, és az oktatási minisztérium támogató jóindulatát feltételezi. Ez utóbbi, s ezáltal az előbbi is teljes egészében hiányzik, hiszen a szlovák nyelv oktatását hatékonyan elősegítő, kísérletképpen a gyakorlatban is kiemelkedő eredményeket produkáló pedagógiai módszereket sem támogatták kellőképpen. Nyilvánvalóan azért, mert a szlovák nyelv hatékonyabb oktatásának minduntalan hangoztatása számukra csak politikai ürügy a magyar iskolák fokozatos becserkészéséhez. Az a követelésük pedig, hogy a történelmet szlovákul oktassák, egyértelmű szellemi merénylet a mai és a jövő hazai magyar nemzedékeinek anyanyelvi kultúrája és egészséges identitástudatának kialakulása ellen. A kérdések kérdése, hogy miként védekezhetünk, s mit tehetünk e számunkra életveszélyes helyzetben. Szerintem nem célravezető, ha olyan lépésekre ragadtatnánk magunkat, amelyeket Duray Miklós körvonalazott a belga Le Soir című napilapban. Az Együttélés Politikai Mozgalom elnöke kétségtelenül pontos kórképet festett a mai szlovákiai állapotokról, nemzeü közösségünk súlyos helyzetéről, majd ezután elmondta: közel kerültünk ahhoz a lépéshez, hogy kihirdessük a területi autonómiát. Ez nem provokatív gesztus lenne, hanem egyszerűen önvédelmi reflex - hagnsúlyozta. Emberi mivoltában értem, és mélységesen átérzem Duray Miklós aggodalmait, indulatait. Szíve joga kertelés nélkül nyilatkozni, eseményeket elemezni. 0 viszont elsősorban politikus, aki tehát nemcsak önmagáért és önmagának felelős, amikor a követendő stratégiáról mond véleményt. Ne vesztegessük most az időt és a helyet arra, hiszen annyira nyilvánvaló, hogy az ilyesfajta nyilatkozatoknak kik tapsolnak. Tömören gondoljuk végig Duray gondolatmenetét. Terüleü autonómiát bárhol a világon kétféleképpen lehet kihirdetni. Vagy politikai alku révén, vagyis a többségi nemzettel való békés kiegyezés eredményeképpen. Ettől ma nagyon távol vagyunk. A másik mód az egyoldalú kihirdetés, ami nyilvánvalóan erőszakos ellenreakciót szül, és - mondjuk ki nyíltan - súlyos tragédiákhoz vezethet. Közmegegyezés nélküli, egyoldalú lépések meghirdetésére hazai magyar politikusunk közül elsősorban emiatt senkinek sincs joga, különösen a területi autonómia esetében, amelyet mértékadó felmérés szerint részben félelemből, sokféle gyakorlati megfontolásból, jórészt viszont a Magyar Koalíciónak a komáromi nagygyűlés óta ebben a kérdéskörben tapasztalható tétovázó magatartása miatt - jelenleg a szlovákiai magyarság jelentős része sem támogat. Hosszabb távon jómagam is többek között a területi autonómia rendszerében látom jogállásunk és helyzetünk megnyugtató és távlatos rendezését, mindezt azonban értelmes lépésekkel vélem elérhetőnek. Ezért sem tudom olyan sommásan elítélni a mai szlovák ellenzéket, miként ugyanabban a lapban tette Duray Miklós. Magatartásukkal kapcsolatos gyakori csalódásaink ellenére sem szabadna minden szlovák parlamentí képviselőt, valamennyi szlovák értelmiségit egy kalap alá venni. Magunknak ártunk ezzel, hiszen mai és potenciális szlovák szövetségeseinket veszíthetjük el. Mi hát a teendő a mostani helyzetben? Errffl kell felelősségteljesen elgondolkoznunk és mielőbb döntenünk. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha mielőbb sikerül remélhetően a Magyar Koalíció szervezésében - olyan találkozót megszerveznünk, amelyen arra érdemes és felkészült hazai magyar személyiségek elemzik mostani sorskérdéseinket, s felelősségteljes alternatívákat tárnak a szlovákiai magyar nemzeti közösség elé.