Új Szó, 1996. május (49. évfolyam, 101-126. szám)

1996-05-24 / 120. szám, péntek

1996. május 23. PUBLICISZTIKA ÚJ SZ Ó M Elhunyt Zoller Mihály NYITRAIVÁNKA Mennyit ér kétszázezer korona? Nyitraivánkári ma ülésezik a község képviselő-testülete, hogy eldöntse, mi lesz annak a kétszáz­ezer koronának a sorsa, amit keddi látogatása alkalmával Mi­chal Kováč köztársasági elnök ajándékozott a falunak. A május elseji felhőszakadás által sújtott tizennégy községben összesen háromszázmillió koronára becsül­hető a kár - ennek csaknema fe­lét Ivánkán mérték fel. Hat család mindmáig rokonok­nál-és különböző menhelyeken lakik, a faluban nincs ivóvíz r az udvarokban mindenütt sáros ru­hadarabok és bútorok szárad­nak, a három ledőlt ház romjait pedig még csak most kezdték el­takarítani. A károkhoz viszonyítva tehát igencsak jelképes a köztár­sasági elnök adománya, de amint azt Peter Guzľnický polgár­mester hangsúlyozta: aki ide­jében ad 4 kétszer ad. A leginkább károsult idős polgárok vagyona ugyanis nem volt biztosítva, ezért ők csak az ilyen segítségben bíz­hatnak. A járási árvízvédelmi bi­zottság május 17-i jelentése sze­rint a járási hivatal csak a menté­si munkálatok és az ivóvízszállí­tás költségeit állhatja, a vagyon­károk térítése már a biztosítók Oktatásügyi külkapcsolatok ÚJ Szó-hír Ebben a hónapban már má­sodszor rendezett sajtótájékoz­tatót az oktatási minisztérium a tárca külkapcsolatainak az ala­kulásáról. Mint Róbert Eisner, a nemzetközi kapcsolatok osztá­lyának a vezetője elmondta, leg­utóbb Franciaországgal és Gö­rögországgal sikerült gyümöl­csöző együttműködésre re­ményt adó egyezséget kötni, amely elsősorban a felsőokta­tást érinti, s magában foglalja a rendszeres információ-, lektor­és diákcserét, valamint a tudo­mányos kutatások területét is. Mint megtudtuk, május 28-30­án szlovák-magyar vegyes bi­zottság tárgyal majd a két or­szág közötti oktatásügyi együttműködés részletes prog­ramjának a kidolgozásáról, vk­Olaszországban a Ghýmes Az Ifjú Szivek Ghýmes együt­tesének a tagjai tegnap három­napos olaszországi turnéra in­dultak. Legfrissebb műsorukkal Vicenzában, Torinóban és Ber­gamóban mutatkoznak be. -ú­A Focus ügynökség április vé­gén felmérést végzett a Büntető Törvénykönyv módosításával kapcsolatban. A megkérdezet­teknek a következő kérdésre kellett választ adniuk: „Ha osztá­lyozhatnák a törvénymódosítást, milyen jegyet adnának? Az egyes azt jelenti, hogy a törvényt jónak, hasznosnak tekintik, az ötös azt jelenti, hogy rossznak, károsnak." Ami a pártszimpátiá­dolga, a jótékonyság pedig a kü­lönböző adakozóké. A károsult polgárok úgy érezték és érzik most is, hogy törvény szabta kötelességén kívül a járási hivatal nem tett értük semmit, és ezt a véleményüket tolmácsolták a köztársasági elnöknek is. Ján Kovarčík, a Nyitrai Járási Hivatal elöljárója még aznap felháborodá­sát fejezte ki az államfő látogatá­sa miatt, és azt személyes propa­gandának nevezte, mondván: a köztársasági elnök a megmentő szerepében akart tetszelegni. A dolog pikantériája még az is, hogy Nyitraivánkán igencsak erős a DSZM támogatottsága - az 1994­es választásokon a választók 51,66 százaléka szavazott a moz­galomra, ráadásul maga a polgár­mester is a mozgalom színeiben indult. Amikor arról kérdeztük, mi­ért hívta meg mégis a köztársas­ági elnököt, csak annyit felelt, hogy neki most a falu érdekeit kell szem előtt tartania, és ebből a szempontból mindegy, hogy hon­nan érkezik a segítség. A kétszá­zezer korona további sorsáról annyit volt hajlandó elárulni, hogy minden bizonnyal a fedél nélkül maradt családok fogják megkap­ni. Tanyon a múlt század utolsó évtizedében építették fel a len­gyárat, s az 1894-ben kezdett működni. Ekkor 14 embernek biztosított munkát. A 30-as évek­ben már 250-en dolgoztak, ám a fellendülést megtörte az 1931. május 8-án pusztító tűz, a ter­melő részlegek teljes egészében a lángok martalékává váltak. A gyárat újjáépítették, és a terme­lést - bár már lényegesen keve­sebb munkással - viszonylag rö­vid időn belül beindították. Az üzemet 1947-ben államosítot­ták, s a nyolcvanas évekre már komoly gyárrá nőtte ki magát. Ma Netex néven működik, bútor­huzatokat gyárt, és 54 ember foglalkoztat. A fennállásának 102. évfordulóját ünneplő egy­kori lengyárban május 22-én is­mét tűz pusztított. A kár becslé­sek szerint 3 millió korona körül mozog. Szerdán reggel zuhogott az eső és villámlott a komáromi já­rásbeli faluban. A Netexben dol­gozók már megkezdték a mun­kát, amikor pár perccel 7 óra után azt vették észre, hogy ki­aludt a villany. Ennek nem tulaj­donítottak különösebb je­lentőséget, mivel a lámpák né­hány másodperc után újból vilá­kat illeti, a DSZM- és az SZNP­pártiak helyeslik leginkább a Btk.-módosítást (45, illetve 39%), a leginkább tájékozatla­nok pedig a Munkásszövetség hívei (55%). A legkevesebb jó osztályzatot (1, 2) a Magyar Koa­líció szimpatizánsai (1,9%), a leg­több rossz osztályzatot (4,5) pe­dig a Demokrata Párt és a De­mokratikus Unió hívei (71,4, illet­ve 61,1%) adták. -ú­Az államfő és az egyik károsult Minden felháborodás és epés kijelentés ellenére azért a járási elöljáró - aki egyben a DSZM já­rási szervezetének az elnöke is ­sem haragszik annyira a köztár­sasági elnök meghívásáért, mert már tegnap Nyitraivánkára uta­zott, és a polgármesterrel a to­vábbi együttműködésről tárgyalt. Guzmický szerint javaslatai igen­csak megfontolandóak: szó esett a ház nélkül maradt idős polgá­rok ideiglenes és ingyenes elhe­lyezéséről néhány nyitrai nyugdí­jasotthonban. Később talán sike­rül elérni, hogy megkapják azo­gítottak. A nyersanyagraktárban az egyik munkás észrevette, hogy a helyiség sarkában valami ég. Szólt a többieknek, és közös erővel próbálták eloltani a lángo­kat. Miután ez nem sikerült, az egyik nő elrohant a másik épü­letben levő irodába telefonálni. Először a komáromi tűzoltókat értesítették. Közben a raktár­épületben rohamos gyorsaság­gal terjedt a tűz. Ugyanis a hatal­mas tekercsekben álló viszkóza rendkívül gyorsan ég. Másodper­cek alatt lángokban állt a raktár épülete. Szerencse a szeren­csétlenségben, hogy nem tör­tént személyi sérülés, az ott dol­gozók idejében ki tudtak mene­külni az égő épületből. Mire a tűzoltók a helyszínre ér­tek, már szinte elviselhetetlen volt a sűrű, fekete füst, az abla­kok ropogtak, égő deszkadara­bok potyogtak az udvarra. Addig­ra már a gyár valamennyi alkal­mazottja és sok helybeli is ott se­gédkezett. Perceken belül értesí­tették a szomszédos Csicsó, illet­ve Gúta önkéntes tűzoltóit. Együt­tes erővel néhány óra leforgása alatt sikerült megfékezni a lán­gokat. Ma már csak a szénfeke­te épületmaradványok emlékez­tetnek a tűz pusztítására. (A Sme felvétele) kat a házakat, amelyeknek a tu­lajdonosai már meghaltak, és a törvény értelmében most a kör­zeti hivatal tulajdonát képezik. Arra a kérdésre, hogy minderre mikor kerülhet sor, nem kaptunk választ - a polgármester nem szeretné, ha az érintettek a sajtó­ból értesülnének további sorsuk­ról, ezért először velük szeretné megbeszélni a dolgokat. Úgy tűnik, ha mindent nem old is meg a köztársasági elnök kétszázezer koronája, de legalább egy kissé felkavarta a Nyitraivánka környé­ki iszapos állóvizet. (vrabec) A Netex alkalmazottai a szén­né égett nyersanyag maradvá­nyait kiszállítottk az udvarra, ne­hogy esetleg valamelyik tekercs ismét lángra lobbanjon. Az üzem közgazdásza szerint a kárt egyelőre csak részlegesen tudták felbecsülni: a 3 millió ko­rona tehát nem végleges adat. Miután a gyártócsarnokok csak kis mértékben károsodtak, való­színű, hogy egy hét múlva újra beindul a termelés a Netexben. Feltéve, hogy lesz miből gyártani, hiszen a felhalmozott nyers­anyagkészlet elégett. - Ez a szomorú eset megmu­tatta, hogy ebben a kisközség­ben mennyire összetartó nép la­kik - hangsúlyozta a Netexben történtek egyetlen pozitívumát Tóth Imre, Tany polgármestere, aki elsőként sietett a tűzeset­hez. Hangosbemondón keresz­tül többször kérte a falu lakossá­gát, hogy aki teheti, segítsen. És aki tehette, ment is. Ennek kö­szönhetően nem történt na­gyobb kár, hiszen még elgondol­ni is rémes, milyen pusztítást végzett volna a tűz, ha átterjed a termelőcsarnokokra. Ezt tudják a cég vezetői is, ezért tegnap két ízben is a hangosbemondón ke­resztül mondtak köszönetet a község lakosságának a tűzeset­nél nyújtott önfeláldozó segítsé­géért. KAMONCZA MÁRTA Családapa, jó barát, küzdőtárs, pedagógus, politi­kus, nemzeti közösségünk, a szlovákiai magyarság meghatá­rozó egyénisége távozott közü­lünk. Dr. Zoller Mihályt rövid, súlyos betegség után 47 éves korában érte a halál. Pályafutását szlo­vák-magyar szakos pedagógus­ként kezdte, de munkássága már a kezdetektől összefonódott a szlovákiai magyarságért folytatott küzdelemmel. Értelmiségiként részt vett Léva város és környéke oktatási és kulturális életének a fejlesztésében. Éveken keresztül áldozatos munkát fejtett ki a Cse­madokban helyi és országos szin­ten egyaránt. 1989 után politi­kusként is szerepet vállalt közös­ségünk építésében. Alapítója és elnöke volt a Független Magyar Kezdeményezés lévai járási szer­vezetének, majd a Magyar Polgá­ri Párt választmányának és elnök­ségének a tagja, később az MPP alelnöke lett. Éveken keresztül vezette a Lévai Járási Munkaügyi Hivatalt, s tevékenységével meg­próbált segíteni a rászorulókon, orvosolni a járás aggasztó mun­kanélküliségét. A gazdasági és szociális ügyek iránti érzékenysé­ÚJ Szó- és TA SR-tudósítás Ladislav Pittner keresztényde­mokrata parlamenti képviselő sze­rint mivel ifj. Michal Kováč elrablá­sának a kivizsgálását nem befejez­ték, csupán felfüggesztették a nyo­mozószervek, a jövőben lehetőség nyílhat a vizsgálat folytatására, bár kétli, hogy a jelenlegi politikai helyzetben belátható időn belül er­re sor kerülhetne - hangzott el a KERESZTÉNYDEMOKRATA MOZ­GALOM sajtótájékoztatóján. An­nak ellenére sem, hogy újabb bizo­nyítékok jutottak a Pittner vezette független vizsgálóbizottság birto­kába, konkrétan Ľudovít Hudek belügyminiszter és Peter Vačok vizsgálótiszt titkos éjszakai találko­zójáról. Pittner szerint a szlovák tit­kosszolgálatot felügyelő parla­menti bizottság (0K0) csak azért nem állapított meg alkotmánysér­tést, mert egyáltalán nem is vizs­gálta a SZISZ működését, és sen­kinek fogalma sincs arról, hogy a titkosszolgálat mire költi az évi költségvetésből elkülönített ne­gyedmilliárd koronát. Gabriel Pa­lacka képviselő elmondta: ha a parlamentben elfogadásra kerül a csődeljárásról szóló törvény, amely jelenlegi formájában az úgy­nevezett stratégiai fontosságú vál­lalatokat előnyös helyzetbejuttatja más cégekkel szemben, a KDM képviselői mindent megtesznek azért, hogy a törvényt az alkot­mánybíróság elé vigyék. Szombaton 9 órától Szabó Má­ria szerkesztésében hallgathat­ják a Hétről hétre című magazint. Összefoglaló hangzik el a parla­ment munkájáról; a második óra tartalma a pech és a szerencse; az utolsó órában beszámolunk a Duna .Menti Tavaszról. 13 órakor a Szép szó című műsorban feli­dézzük a Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Verseny országos döntőjét. Ez alkalommal az első kategória versenyzői mutatkoz­nak be. 14.30-kor Tallózó. 15 óra­kor a Zenei arcképcsarnok adá­sának a vendége Vízváryné Csáp Szilvia zongoraművész. 15.30­kor A vidék magazinja a mezőgaz­dasági biztosítások formáiról és Ekecs gondjairól szól. A Köszöntő kezdési időpontja 16.05. Vasárnap 9 órakor hírekkel kezdődik a magyar adás. 9.15­kor a Világosság című egyházi műsorban Varga Béla kassai re­formátus lelkipásztor pünkösdi igehirdetése hangzik el, és be­számolunk a komáromi evange­ge a hivatalból való eltávolíttatá­sa után is megmaradt. Szer­vezője volt a lévai értelmiségi fó­rumoknak,"s nem volt olyan fon­tos közéleti rendezvény, ahol ne jelent volna meg, s ötleteivel, ér­tékes hozzászólásaival ne segí­tette volna a munkát. Zoller Mihály nemzeti elkötele­zettségével következetesen kiállt a szlovákiai magyarság egységes fellépése és közös, egyeztetett politizálása mellett. Fontos szere­pe volt abban, hogy létrejött a Ma­gyar Koalíció. Mindig mindenki számára elfogadható barátnak, elvszerű, de a realitást tisztelő partnernek számított. Életének utolsó heteiben, amikor már tisz­tában volt súlyos betegségével, a Magyar Polgári Párt új programjá­nak egyik koordinátoraként még megbízatásokat adott a program megírására, az eredményt azon­ban már nem várhatta meg. Alkotó, mindig tettre kész egyé­niségének emlékét örökre megőrizzük. A Magyar Polgári Párt * * * Dr. Zoller Mihály temetése va­sárnap délután két órakor lesz Garamszentgyörgyön. Petőcz Kálmán, a MAGYAR POL­GÁRI PÁRT központi titkára szerint van esély arra, hogy a Magyar Koa­líció és a KDM közös beadványa alapján az alkotmánybíróság al­kotmányellenesnek minősítse az államnyelvről szóló törvény egyes paragrafusait. Petőcz elmondta: ahhoz hogy a szlovák alkotmány­ban lefektetett kisebbségi jogok teljesítve legyenek, legalább öt-hat törvényt kellene elfogadnia a par­lamentnek, bár néhány problémát a szlovák-magyar alapszerződés is rendez. Max van der Stoelnak, az EBESZ kisebbségi főbiztosának jelenlegi szlovákiai látogatása a je­le annak, hogy az európai nemzet­közi szervezetek továbbra is figye­lemmel kísérik a kisebbségek prob­lémáinak a megoldását (hol.) - A Tiszta Kezek programnak a korrupció ellen kellett volna har­colnia. Amikor azonban a parla­mentben azt javasoltam, hogy ér­tékeljék az eddig elvégzett felada­tokat, és tűzzenek ki újakat, a kor­mánykolíció tagjai leszavaztak ­közölte Ľudovít Cérnák, a DEMOK­RATIKUS UNIÓ alelnöke. Szerinte a meghirdetett programot már be­lepte a por, és a korrupció a szlová­kiai társadalom komoly rákfenéjé­vé vált. - A SZISZ jelenlegi vezeté­se Ivan Lexával az élen az informá­ciós szolgálatot fokozatosan a kor­mányzó mozgalom politikai tit­kosszolgálatává alakítja át - közöl­te Ľubomír Harach, a DU parla­menti klubjának alelnöke. lizációs hétről. 10 órakor a Ka­maszrádióban Duna Menti Ta­vasz. 11 órakor Pedagógusnap­ló - A pedagógusok szakmai al­kalmasságáról szóló minisztériu­mi rendelet következményei; Mi­ért nem működik a pedagógus­szövetség a Nagykürtösi járás­ban?; Lezajlott a középiskolai szaktevékenység országos döntője. 11.30-kor A muzsikánál nincs jobb barát - összeállítás a nótakazetta bemutatójáról. A dé­li hírek után Randevú - Csenger Ferenccel. Benne: Eurovíziós dalverseny; Ki mit tud?; Rés a pajzson; Ankét Michael Jackson­ról. 15 órakor az Irodalmi moza­ikban ízelítőt kaphatunk a Szlo­vákiai Magyar Irók Társaságá­nak a tanácskozásáról. 15.30­kor a Hazai tájakon című össze­állítás a pünkösdi király- és ki­rálynéválasztás szokását mutat­ja be több tájegységről. 16.05­kor kezdődik a Köszöntő. 17.45­kor az adászáró hírösszefoglalót hallgathatják. (the) FELMERES A BTK. MODOSITASAROL Bizonytalan a lakosság Osztályzat Nem tudja (Az adatok százalékban) GRAFIKON © VOX NOVA 2 17,8 Kis alapítvanyok vészhelyzetben (Folytatás az 1. oldalon) teni, nem kapták meg a szüksé­ges támogatást. Elutasította a törvényhozás azt az indítványo­mat is, hogy ne a belügyminisz­tériumon keresztül történjen meg az alapítványok nyilvántar­tásba vétele, hanem független bíróságok által. Kifogást emel­tem az alapítványok költségveté­sének a felállításával szemben is. Az alapítványok esetleges, nem pedig rendszeres támoga­tásokkal rendelkeznek, ezért ne­héz lesz eleget tenniük az előze­tes költségvetés kidolgozására vonatkozó kötelezettségnek. • A magyar magánalapítvá­nyok közül melyekre jelent közvetlen veszélyt az elfoga­dott jogszabály? - A kis alapítványoknak néze­tem szerint egészen biztosan gondjaik lesznek még úgy is, hogy Bartolomej Kunc képviselő javaslatára az alakuló alapítvá­nyok induló tőkéjét tízezer koro­nában szabták meg, melyet hat hónapon belül kell százezer ko­ronára emelniük. A hat hónap azonban meglehetősen rövid idő ahhoz, hogy egy kis alapítvány saját erejéből szert tegyen erre az összegre. A helyzet tehát az, hogy kis alapítványok lérejöhet­nek, ám fennmaradásuk kérdé­ses. Bizonytalan a már létező alapítványok sorsa is. Ha rendel­keznek is százezer koronával vagy ennek megfelelő vagyon­nal, a törvényben rejlő buktatók veszélyt jelentenek számukra. Ha például valamelyik alapít­vány olyan helyzetbe kerül, hogy meg kell szüntetni, az alapító sem az alaptőkét, sem a meg­maradt vagyont nem kaphatja vissza. Nem tudni, mennyire ér­vényesülhet a kuratórium akara­ta annak eldöntésében, hogy mely alapítványra szálljon a ma­radék vagyon. (horváth) J HÉTVÉGE A RÁDIÓBAN ^ TANYI GYÁRTŰZ Aki tehette, oltott J PÁRTOK SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ!

Next

/
Thumbnails
Contents