Új Szó, 1996. május (49. évfolyam, 101-126. szám)

1996-05-23 / 119. szám, csütörtök

2 j új SZÓ HIRDETES - PUBLICISZTIKA 1996. május 21. Ifj. Kováč még fél TA SR-hír Ifj. Michal Kováč továbbra is igényli az őrző-védő szolgálatot. In­doklásában kifejtette: mivel még mindig nem leplezték le a-kilenc hónapja ellene elkövetett bűncse­lekmény tetteseit, nem érzi magát biztonságban. A külföldre hurcolá­sa ügyében folyó nyomozás leállí­tásával kapcsolatban kijelentette, jogi képviselője Ján Havlát panaszt emel az ügyben, mivel ez megen­gedett, és a határozat közzététe­létől számított három napon belül megtehető. Arra a kérdésre, mikor akar Münchenbe utazni, hogy val­lomást tegyen a "Technopol-ügy­ben, kijelentette: „Már minden szükséges dokumentumot aláír­tam, amit a müncheni ügyész­ségről küldtek, illetve amit német •jogi képviselőm küldött, tehát már semminek sem kellene akadályoz­nia, hogy visszavonják a német szervek részéről a személyemre 1994-ben kiadott nemzetközi elfo­gatóparancsot. Amint ez megtörté­nik, felszólítanak, hogy utazzam Münchenbe, ahol tanúként teszek majd vallomást a Technopol-ügy­ben." Kifejtette továbbá, megkéri Michal Vaľo főügyészt, támogassa németországi útját, mivel vallomá­sával elősegíthetné a Technopol­ügy politikamentesítését és azok­nak a hazugságoknak a tisztázá­sát, amelyeket a Slovenská Ré­püblika napilap és a Szlovák Tele­vízió produkál. CSECSENFÖLD 40 orosz katona elesett Zelimhan Jandarbijev, a Cse­csenföld függetlenségéért harco­ló erők politikai vezetője tegnap azt javasolta Borisz Jelcin elnök­nek, hogy tartsanak találkozót a szakadár kaukázusi köztársaság­gal szomszédos Dagesztánban. A június 16-ra kiírt orosz elnök­választáson az újraválasztásért in­duló Borisz Jelcin korábban közöl­te,- hogy ellátogat Csecsenföldre. Látogatását májusra, majd június elejére ígérték, de hivatalosan pontos dátumot nem közöltek. Tegnap hajnalban a csecsenföl­di Bamut közelében 40 orosz ka­tona esett el az ejszakadásért har­coló csecsen egységek támadása következtében. A sebesültekről nem érkezett pontos adat. Az orosz csapatok a háború kezdete óta sikertelenül próbál­koznak a korábbi orosz rakétabá­zis, Bamut létesítményeiben ki­épült csecsen támaszpont elfogla- • fásával. Az orosz védelmi minisz­térium-név nélkül nyilatkozó kép­Viselője szerint az orosz csapatok­nak a saját egykor jól kiépített bunkereikből, a kétméteres vas­tagságú betonfallal védett rakéta­silókból kell kiűzni a csecsen har­cosokat. MTI ELKEZDŐDÖTT A XXI. DUNA MENTI TAVASZ Hűség az anyanyelvhez ÚJ Szó-tudósítás Tegnap reggel ugyan szaka­dó eső fogadta Dunaszerda­helyen a XXI. Duna Menti Ta­vasz résztvevőit és az egyes csoportok fellépéseire né­zőként érkező helyi gyereke­ket, a dunaszerdahelyi városi művelődési központ színház­termében ennek ellenére bensőséges hangulat uralko­dott. gármestere ünnepélyesen át­adta a város jelképes kulcsát Kolár Péternek, a Csemadok Országos Választmánya elnö­kének, aki röviddel utána a részt vevő gyerekek képvi­selőinek nyújtotta azt át. Ők birtokolják három napon át Dunaszerdahely városát. Az első nap a bábegyüttesek mu­tatkoztak bé, majd délután három színjátszó csoport ját­szott felszabadultan. Pázmány Péter, a város pol- Késő délután és este a po­zsonyeperjesi ifjúsági tábor­ban nemcsak a játék, a szóra­kozás és a konyha személyze­te által főzött ízletes vacsora szerzett örömet a részt­vevőknek, hanem a távolabbi városokból, falvakból érkezők is örülhettek a viszontlátás­nak. Ezalatt a fesztivál két szakmai zsűrije értékelte az együtteseket. Ma Nagymegyer lesz a hely­szín, ahol színjátszó csopor­tok szerepelnek. (d-ii) Szokatlan tiltakozás Lexa... (Folytatás az 1. oldalról) és Ľudovít Hudek belügyminisz­ter folytatott egymással. Ivan Gašparovič házelnök utasítást adott, kapcsolják ki a „zenét", majd húsz perc szünetet rendelt el, és megfenyegette a parlamen­tet, ha nem lesz rend, nem hang­zik el a SZISZ-ről szóló jelentés sem. A jelentés végül elhangzott, igaz, szokatlan körülmények kö­zött. A Demokratikus Unió, a Ke­reszténydemokrata Mozgalom és a .Magyar Koalíció mintegy tu­catnyi képviselője transzparen­sekkel, a többiek pedig dörömbö­léssel tiltakoztak Lexa személye és a jelentés tartalma ellen. A kormánykoalíció képviselői hősie­sen kitartottak Lexa mellett, él­vezve az erkélyen helyet foglaló kormánypárti vendégek hangos támogatását, amit Ivan Gašparo­vič házelnök szó nélkül hagyott. Ivan Lexa jelentésének túlnyo­mó része nem a titkosszolgálat tevékenységének értékelésére, hanem a köztársasági elnök, az .. ellenzék és a tömegtájékoztató" eszközök-Szlovákiát károsító lé­péseinek ismertetésére irányult. A társadalom polarizálódását Mi­chcil Kováč konfrontációs maga­tartásával magyarázta, aki a mili- ' táns ellenzékkel és a sajtó egy ré­szével a titkosszolgálat diszkredi­tálásárá törekszik. A Ladislav Pittner (KDM)' vezette független polgári bizottság ifj. Kováč kül­földre hurcolása ügyében folyta­tott tényfeltáró munkájának eredményét szerencsétlen pamf­letnek nevezte, amelyet nem kí­vánt kommentálni. Magát a bi­zottságot a volt ŠtB. és a volt szö­vetségi titkosszoglálat munkatár­saiból, a SZISZ egykori ügynöke­iből és föderációpárti militáns új­ságírókból álló, szervezett cso­portnak nevezte, amely a KDM vezetőinek irányítása alatt a köz­társasági elnök irodájának aktív közreműködésével kampányt folytat a kormány ellen, s hozzá­segít külföldön a szlovákellenes Női egyenjogúság­kérdőjelekkel UJ Szó-tudósítás Tegnap Pozsonyban véget ért a Nőka mai Közép­Európában címmel rendezett szimpózium, melynek keretében az osztrák, a magyar, a szlovák, a cseh és * a lengyel nők képviselői vitatták meg a nők szerepét a Kelet-Európában végbement rendszerváltozás Után. Megegyeztek abban, hogy még mindig tart a nők anyagi diszkriminálása, az ugyanabban a beosz­tásban dolgozó nő Szlovákiában 15-20 százalékkal kevesebbet keres férfi kollégájánál. A nők egyenjo­gúságát hangsúlyozó társadalmak nem tettek eleget azért, hogy a bánásmódban is egyenjogúak legye­nek. A szándéknyilatkozat ugyanis nem elég, törvé­nyek kellenek a diszkrimináció eltörlésére. A szimpózium vendégeként jelen volt Gizela Lán­gé, az Európai Unió képviselője is. A háromnapos ta­lálkozón a nők nagyon nyíltan beszéltek gondjaikról. S telia Avallone, az osztrák nagykövetség kulturális attaséja szerint el kell érni, hogy a hatalomhoz ra­gaszkodó férfiak megengedjék: a nők is részt vállal­janak a terhekből. így mindenki jobban járna - nyi­latkozta. Elmondta még: annak idején, ha Mária Te­rézia uralkodóként el akart érni valamit a férfiaknál, gyakran arra kényszerült, hogy „elővegye" könnyeit. El kell érni, hogy ne kényszerüljünk mi is erre. (péterfi) hangulatkeltéshez. Ebben segít­ségükre van többek között a Sza­bad Európa Rádió, a Twist Rádió-, a NOVA televízió, a Sme napilap, valamint a Práca és Národná ob­roda néhány munkatársa. Lexa figyelemre méltónak nevezte La­dislav Pittner és Duray Miklós ki­jelentését a külföldi titkosszolgá­latokkal való kapcsolataikról. A délutáni vitában Jozef Mo­ravčík (DU) titkos politikai rendőrségnek nevezte a Szlovák Információs Szolgálatot, melybe egymás után nyernek felvételt az egykori ŠtB.-nek a belső ellenség elleni harccal foglalkozó osztályá­nak munkatársai. Pittner a füg­getlen polgári bizottság munkájá­nak eredményeit ismertetve rá­mutatott: az eset az államfő lejá­ratására irányult, és a tettesek ifj. Kováč Pozsonyban tervezett ki­hallgatását kívánták megakadá­lyozni a külföldre hurcolásával. Számos kérdést intézett Lexá­hoz, többek között arról, milyen célokra használta feľ tavalyi költ­ségvetését a SZISZ. Ján Čarno-' gurský (KDM) azon véleményé­_ nek adott hangot, hogy a tit­kosszolgálat nem tesz eleget fel­adatainak, mivel egy párt magán­szervezetévé süllyesztették. Ér­tetlenségének adóit hangot, ami­ért a titkosszolgálat konyhájában történtek a nyilvánosság elé ke­rülhetnek. Ez, nézete szerint, ar­-ról tanúskodik, hogy a szervezet élén olyan emberek állnak, akik nem tudnak eleget tenni igényes feladatuknak. Végezetül megkér­dezte: miként lehetséges, hogy Ivan Lexa apja a szlovákiai mal­mok birtokosaként az ország egyik leggazdagabb emberévé vált? Dušan Slobodník hosszan fejtegette az. ifj. Kováö-üggyel kapcsolatos" saját verzióját. En­nek lényege: az emberrablás ifj. Kováénak, a köztársasági elnök­nek és az ellenzéknek állt érde­kében, nem pedig a kormánykoa­líciónak. Roman Kováč felhívta-Slobod­ník figyelmét arra, hogy ifj. Kováč nehezen tudta volna vesén rug­dosni magát, Milan Knažko (DU) pedig azt tanácsolta neki, nézzen utána a Guinness-rekordok köny­vében, hány whiskyt lehet elfo­gyasztani egészségkárosodás nélkül. Végezetül arra is ajánlatot tettek Slobodníknak, ha valóban üdülésként értékeli ifj. Kováč el­hurcolását és ausztriai tartózko­dását, kérje meg Ivah L.-t és csa­patát, szervezzen számára is egy ilyen utat. Ľubomír Fogaš (DBP) hiányol­ta, hogy Lexa jelentésében nem adott választ az alapvető kérdé­sekre:' nem éltek-e vissza a tit­kosszolgálat eszközeivel, eleget tesz-e a SZISZ alapvető feladata­inak, és milyen célokra fordította a rendelkezésére álló pénzeszkö­zöket. Felszólította Lexát: mind­erre a parlament előtt adjon ki­elégítő .választ." Vlastimil Vincent (DSZM) meggyanúsította Ján Čar­nogurskýt, hogy neki állt érdeké­ben Róbert Remiáš halála, mivel a fiatalember neki dolgozott. Mi­kuláš Dzurinda (KDM) ezzel' összefüggésben megjegyezte: Vincent nyilván a privatizációs koncért fizet felszólalásával har­mincadot. Pavol Kanis (DBP) ja­vasolta, hogy a titkosszolgálat el­lenőrzésére hozzanak létre egy parlamenti bizottságot, vagy leg­alább egészítsék ki ellenzéki képviselőkkel az ún. OKO-t. Au­gustín Marián Húska (DSZM) er­re azt válaszolta, hogy ők csak olyan képviselő jelölésébe egyeznek bele, aki nem volt az önálló Szlovákia ellen. Ján Lán­goš (DP) szerint Lexa,' az ország második legnagyobb hatalom­mal bíró embere visszaélt szol­gálati beosztásával, és politikai beszédet tartott a parlament­ben. Egyenesen a békét veszé­lyeztette azzal, hogy beszédében nyilvánosan vádat emelt az or­szág ún. ellenségeivel szemben. (horváth, tuba) MEGKÉRDEZTÜK Milyen esélye van a beadványnak? A Magyar Koalíció és a Kereszténydemokrata Mozgalom az ál­lamnyelvtörvény ügyében tegnap közös beadvánnyal fordult az alkotmánybírósághoz. Ennek kidolgozásában konzultáns­ként részt vett dr. Mészáros Lajos, akitől egyrészt azt kérdez­tük, hogy ő milyennek tartja a beadványt, másrészt pedig azt, hogy szerinte milyen esélye lesz az alkotmánybíróságnál. ' .- Elö.ljáróban annyit: örvende­tes, hogy hónapok után végre az alkotmánybíróságra került a be­advány, valamint az, hogy miu­tán többen is visszautasították a felkérést, egy neves szaktekin­tély,-dr. Štefan Detvai, a Szlovák •Ügyvédi Kamara elnöke elvállal­ta a beadvány képviseletét. Én vele konzultáltam a Magyar Koa­líció felkérése után, ugyanis két alapkoncepciót kellett ötvözni. Az MK elképzelése az volt, hogy a nyelvtörvény minden pontját részenként kell megtámadni. A KDM, főleg Ivan Šimko vélemé­nye az'volt, hogy az egészet kell megtámadni. Végül az elkészült közös beadványban a részeket támadjuk, ugyanis ha az egészet támadjuk, és kiderül, hogy van benne egy-két használható rész, akkor az alkotmánybíróság el­utasíthatná az egész beadványt. Ami pedig a második kérdést ille­ti: szerintem nagyon jó esélye van annak, hogy az alkotmánybí­róság kimondja: egyes rendelke­zések nincsenek összhangban az alkotmánnyal, s ekkor a tör­vény hatályát veszti. Ha ez meg­történik, akkor a parlamentnek fél éven belül módosítania kell a törvényt. Ha ezt nem teszi meg, vagyis nem hajtja végre a javítá­sokat fél éven belül, akkor a tör­vény nemcsak hatályát, hanem érvényét is veszti. (-nák) HORN GYULA NEM FOGADJA EL Keleti György felajánlotta lemondását Felajánlotta lemondását a mi­niszterelnöknek tegnap délután Keleti György magyar honvédelmi miniszter. Nem sokkal a sajtó kép­viselői előtt tett bejelentést kö­vetően Horn Gyula az újságírók­nak elmondta: nem fogadja el le­mondását, mert véleménye sze­rint a miniszter jól végzi a munká­ját, és értékes tagja a kormány­nak. A miniszterelnök hozzátette: Keleti György eddigi intézkedései garanciát jelentenek arra, hogy a jövőben nem fordul elő ahhoz ha­sonló eset, amely a lemondást ki­váltotta. Keleti György elmondta: Fodor Istvánnak, a honvédelmi mi­nisztérium politikai államtitkárá­nak vezetésével vizsgálóbizottság alakult, amely egy-két napon belül kideríti, hogy ki követett el mulasz­tást, amikor a kecskeméti re­pülőezred nyolc MIG-29 típusú re­pülőgépe az országgyűlés jóváha­gyása nélkül vett részt a lengyelor­szági éles-lőgyakorlaton. MTI Lexa csípőből lövöldözött (Folytatás az 1. oldalról) len helyzetbe kerülhetne, a vádat ugyanis bizonyítania kellene. El­lenkező esetben rágalmazásról és megalapozatlan vádaskodásról lenne szó, ami büntetendő" - ál­lapította meg. • Robert Fico (DBP) a Közös Vá­lasztás frakciója nevében kifejtet­te: képviselőik azért hagyták el a tanácstermet, mert más elképze­léseket vallanak a politikáról, mint a SZISZ igazgatója, ám nem érte­nek egyet a jobboldali ellenzék módszereivel sem. A SZISZ tevé­kenységéről szóló jelentéssel nem lehetnek elégedettek, mivel az az államfő elleni támadásokat tartal­mazott, és kétségbe vonta a füg­getlen osztrák bíróság döntését. Bugár Béla (MKDM) úgy véle­kedett, hogy a jelentés nem a SZISZ tavalyi tevékenységéről szólt, csupán érintetté azokat a te­rületeket, amelyeken a SŽISZ-nek feladatai vannak. „Kétharmadát a köztársasági elnök és az ellenzék tevékenységének bírálata tette ki, ami jelzi: ez politikai jellegű jelen­tés volt, s a kormánykoalíció célja­it szolgálta.". Duray Miklóst (Együttélés) Le­xa jelentése a 70-es években és a 80-as évek elején lezajlott politi­kai perek vádirataira emlékeztet­te. „Szlovákia megítélésem sze­rint az európai országok körében a legmélyebbre süllyedt a közer­. köles tekintetében. Nem hiszem, hogy akad a latin kultúrájú Euró­pában még egy ország, ahol ilyen felháborító ügyek következmé­nyek nélkül megtörténhetnek" ­mondta azokra az esetekre utal­va, amelyek nagy valószínűséggel .a titkosszolgálat számláját terhe­lik. Duray a jelentés személyét érintő részével kapcsolatban csak annyit mondott: látni szeretné a bizonyítékokat, s kilátásba helyez­te, hogy nyílt levéllel fordul a SZISZ igazgatójához. (hoiváth) A nemzetisegi oktatasiigy... (Folytatás áz 1. oldalról) nemzetiségi összetételéről, illetve a nyelvtörvény egyes cikkelyeinek megtartásáról és arról, hogy e jog­szabály milyen fogadtatásra talált a vegyés lakosságú településeken. (kamoncza) Max van der Stoel délután meg­beszélést folytatott Jozef Kalman, majd Katarína Tóthová miniszterel­nök-helyettessel. Az előbbinél főként a kormány kisebbségi taná­csa felől érdeklődött. A megbeszé­lést követően Jozef Kalman újság­íróknak elmondta, hogy a legna-­gyobb gondot Szlovákiában a roma­kérdés jelenti, mert a romákat érin­tette legkeményebben a transzfor­máció. Tájékoztatott egy készülő jo­gi normáról, amely a romák helyze­tével foglalkozik majd. A kisebbségi főbiztos Katarína TóthovávaJ a Btk.­ról, a Matica slovenskáról szóló tör­vénytervezetről, az oktatási tör­vényről és a kormány törvény-előké­szítési tervezetéről tárgyalt. Lapunk ezért kíváncsi volt, ka­pott-e a főbiztos választ arra, miért nem került be a kormány idei tör­vény-előkészítési tervébe a kisebb­ségi nyelvhasználati törvény, amire. Max van der Stoel legutóbbi szlová­kiai látogatása során'maga Tóthová tett ígéretet. Az EBESZ kisebbségi főbiztosa nemmel válaszolt lapunk kérdésére, ám megjegyezte: értesü­lése szerint a kormány fontolgatja, hogy utólag mégis beveszi program­jába a tervezet kidolgozását. Tótho­vától megtudtuk, hogy az alternatív oktatásról ezúttal nem tárgyaltak. A miniszterelnök-helyettes asz-­szony hangoztatta, hogy a nagy visszhangot kiváltó oktatási törvény tervezetét képviselők dolgozták ki (Slotáék terjesztették be), nem pe­dig a kormány, s a tervezet alkot­mányellenesvoltára hivatkozva uta­sította azt el a kormány törvény­előkészítő tanácsa. Max van der Stoel, az EBESZ ki­sebbségi főbiztosa ma reggel Vladi­mír Mečiar kormányfővel tárgyal, délután pedig egyebek között a Ma­gyar Koalíció képviselőivel. (gágyor) A kormányhivatal bírálja Durayt ÚJ Szó-hír A szlovák kormányhivatal tájékoz­tatási osztálya erélyesen tiltakbzik Duray Miklósnak, az Együttélés elnö­kének a keddi sajtókonferenciáján Vladimír Mečiar miniszterelnök címé­re tett kijelentése ellen. A szer­kesztőségünkbe is eljuttatott állás­foglalás szerint az Együttélés elnöke durván csúsztatott, amikor a minisz­terelnök május 17-i rádiónyilatkoza­tából idézett. „Az Együttélés elnöke a miniszterelnöknek az állampolgárok szabad mozgási lehetőségeiről mon­dott szavait félrevezetően értelmez­te. A Duray úr által az összefüggé­sekből ezúttal is céltudatosan kiraga­dott gondolat nem a szlovákiai ma­gyar kisebbségekre vonatkozott, megjegyzésével a miniszterelnök az állampolgárok szabad mozgási le­hetőségét hangsúlyozta" - tartal­mazza a Magda Pospíšilová kor­mányszóvivő által továbbított állás­foglalás. Végezetül leszögezi, Duray Miklós megalapozatlan kirohanásai szerzőjüket politikai elszigeteltségbe taszítják, rossz fényt vetnek a tisztes­séges magyar nemzetiségű polgárok ezreire, rontják a szlovákiai polgári együttélést. Medvesalji vigadalom ÚJ Szó-hír Mivel utoljára szlovák oldalon, Taj­tin rendezték meg a medvesalji falvak kulturális találkozóját, az idén a ma­gyarországi Cered község vállalta a házigazda szerepét. A vasárnapi ren­dezvény szervezői délelőttre futóver­senyt terveznek, amelyen korcsopor­tok szerint tehetik meg a versenyzők az egy kilométeres távolságot a határ­tól a település központjáig. A kul­túrműsorok délután kezdődnek. Fel­lépnek benne ideáti és odaáti szólis­ták, tánc- és folklórcsoportok, vala­mint zenekarok. A rendezvény idején a Tajti-Cered közötti határátkelőhely 5-től 20 óráig üzemel. (-kas)

Next

/
Thumbnails
Contents