Új Szó, 1996. május (49. évfolyam, 101-126. szám)
1996-05-23 / 119. szám, csütörtök
1996. május 21. BELFOLD - GAZDASÁG ÚJ SZ Ó L3.1 Jó üzlet volt a Sparta-vásárlás ÚJ Szó-hír E hét elején tartották közgyűlésüket a Kelet-szlovákiai Vasmű Rt. részvényesei. Tanácskozásuk fő napirendi pontja az osztalék meghatározása volt. 1995-re az egy részvényre eső osztalék 30 korona. A közgyűlés után a Košický večer esti újság megszólaltatta Ján Smerek elnök-igazgatót, s a beszélgetés során megkérdezte tőle azt is, vajon a prágai Sparta futballklub megvásárlása jó üzlet volt-e, nem lehetett volna-e inkább osztalékként kifizetni azt a bizonyos 900 millió koronát is. Ján Smerek erre azt felelte, nem 900 millióba került a Sparta, s ez a befektetés a részvényeseknek nem a kárára lesz, hanem a hasznára. (g-f) NYITRAI GÉPIPARI VASAR Kinőtte a gyerekcipőt ÚJ Szó-tudósítás Tegnap nyitotta meg kapuit, és szombatig várja a látogatókat Nyitrán az immár harmadízben megrendezett Nemzetközi Gépipari Vásár. A részvevők száma 21 ország mintegy 1200 cégét képviselő 520 kiállító - egyértelmű bizonyítéka annak, hogy a nyitrai vásár fokozatosan felzárkózik a környező országok hasonló jellegű kiállításai mellé. A külföldi kiállítók közül legtöbben Csehországból, Ausztriából, Lengyelországitól és Németországból érkeztek. - A tavalyihoz képest csaknem duplájára növekedett a kiállítók száma - mondta Ladislav Švihel, a Agrokomplex vezérigazgatója..- A gépipar, amely a nemzetgazdaság motorja, néhány éves visszaesés után fokozatosan ismét elfoglalja az őt megillető helyet. A hazai szakemberek tudása -és az egyre bővülő külföldi kapcsolatok a további fejlődés biztosítékai. A szakvásárnak meg kell mutatnia, hogy mire építhetünk, és merre is halad ez az ágazat - szögezte le. A rendezvény szerves részét képezik a kísérő programok, szakelőadások, nemzetközi konferenciák. A szerencsés látogatók, akik belépőjegyükkel sorsoláson vesznek részt, értékes ajándékokkal térhetnek haza. A szakvásár díjáért mintegy 30 termék, gép és berendezés kelt versenyre. Tegnap délután nyilvánosságra hozták a vásár díjazott termékeit is. Három-három első, második, illetve harmadik díjat osztottak ki. Első díjat nyert többek között a Dubnica nad Váhom-i Nehézgépgyár DIMEX Kft. minikotrógépe. Ezen kívül négy szlovákiai vállalat termékének ítélték oda az 1995 legjobb gépipari terméke címet. (krasznica) Mi várható az olajárzuhanás után? A Brent típusú nyersolaj hordónkénti ára a londoni tőzsdén kedden 18,62-ről 18,35 dollárra csökkent az iraki olajeladás részleges felújításáról kötött hétfői megállapodást követően. Mint a Reuter emlékeztet, ez gyakorlatilag 25 százalékos, hordónkénti ötdolíáros árzuhanást jelent az áprilisi csúcshoz képest, amikor az irányt adó Brent fajtát 23,30 dollárért jegyezték, a legmagasabb áron az Öböl-háború óta. Ám az ENSZ és Irak között az olaj-élelmiszer cserekonstrukcióra a tárgyalások május 8-i kezdete óta egyértelműen az árcsökkenés volt a meghatározó. A hétfői megállapodás értelmében Irak napi 700 ezer hordó nyersolajat exportálhat, amihez hozzáteendő, hogy ankarai források szerint egy hónapot is igénybe vehet, amíg a vezetéken az iraki olaj a célállomásokhoz érkezik. A szakértők szerint a kínálat igazán csak akkor növekszik majd meg a világpiacon, az árleszorító hatás akkor teljesedik ki. Ezzel párhuzamosan, június 5-én esedékes az OPEC miniszteri értekezlete. Ám nemigen várható újabb önkorlátozás az ár védelmében, hiszen áprilisban napi 26 millió hordó felett volt az OPEC-tagok kitermelése a vállalt 24,5 milliós kvóta helyett. A Reuter álfal idézett elemző szerint az iraki export belépésének hatására a Brent fajta ára akár 15-16 dollárra Is csökkenhet. A kőolajtermékek ára nyáron hagyományosan felfelé mozog, miként Európában szinte mindenütt, most a nyári szezon előtt voltak érdemi emelések. Oroszország (amely Szlovákiának is a fő importforrása - a szerk. megj.) Brent-követő árat alkalmaz, azaz egy-két hónapos késéssel követi a londoni tendenciát. A Népszabadság alapján GYERMEKKONYV-ILLUSZTRACIOK Mesevilág illúziók nélkül Hazai könyvillusztrátoraink munkáiból nyíit június huszadikáig tartó kiállítás tegnap a dunaszerdahelyi Kortárs Magyar Galériában. A bemutató, amelyet a XXI. Duna Menti Tavasz alkalmából rendeztek, a Kortárs Magyar Galéria, a Szlovákiai Magyar Képzőművészek Társasága, valamint a Magyar Köztársaság Kulturális Intézete támogatásával kerülhetett tető alá. Kapcsolódva a kiállításhoz, a megnyitót megelőzően Gyermekkönyv-illusztráció címmel szakmai értekezletet tartottak a galéria épületében. A könyvillusztrálás jelenlegi helyzetével foglalkozó tanácskozást Kass János budapesti grafikusművész nyitotta meg vitaindító előadásával. Majd vélemények hangzottak el az esztéta, a művészettörténész, az illusztrátor-grafikus, a gyermeklapszerkesztő és a gyermekkönyvkiadó részéről. Többek között arról, hogy nem könnyű ma a művészi értéket szem előtt tartó illusztrátorok és kiadók helyzete. Sőt, már-már kilátástalanul nehéz, mert a problémáknak anyagi hátterük van, mert a gyermekkönyvből is a bóvli kell, mert hozzánk is begyűrűzött a világjelenség, hogy elhatalmasodott a konfliktus a kínálat és az igények között. S ezt a konfliktust óvatosan kell kezelni, mert mint Kass János mondta: „Nem szabad tudatosan hozzányúlni a lélekhez. Mindig lesz jó és rossz is. Eladni nagyon nehéz. Sőt reklám nélkül ma már ez egyáltalán nem megy. De nem lehet feladni. Mert nemcsak természeti, hanem vizuális környezetünk szennyezéséért is felelősek vagyunk. " (tallósl) PÁRTOK SAJTÓTÁJÉKOZTATÓI UJ Szó-tudósítás A MAGYAR KERESZTENYDEMOKRATA MOZGALOM vezetői szerint a kormányhatalom minden eszközt bevetett annak érdekében, hogy ne lehessen kideríteni, ki állt ifj. Michal Kováč elrablása mögött - jelentette ki a mozgalom tegnapi sajtótájékoztatóján Bugár Béla elnök. Tiltakozott az ellen, hogy az elnök fia esetleg önmagát hurcoltatta volna el, mint ahogy az a nyomozati anyagban az egyik lehetséges változatként szerepel. Ez és más ügyek is arról árulkodnak, hogy a kormányzó erő a demokratikus országokra nem jellemző eszközöket alkalmaz. Bugár tiltakozott Vladimír Mečiar kormányfő minapi kijelentése ellen is, miszerint akinek kifogásai vannak Szlovákia ellen, az hagyja el az országot. - Senkinek nincs joga kiköltözésre szólítani az embereket, az ilyen kijelentések méltatlanok egy államférfihoz. A miniszterelnöknek csak olyan lépések megtételére van joga, sőt ez kötelessége is, amelyeknek köszönhetően az emberek otthonosabban érzik magukat az országban. A szlovák-magyar alapszerződéssel kapcsolatban elmondta: az MKDM indítványozni fogja, hogy a Magyar Koalíció helyet kapjon a szerződés értelmében alakuló vegyes bizottságban. Bárdos Gyula szóvivő újabb példát hozott fel az oktatásügy önkényességére. A pozsonyi 8. tanügyi igazgatóság a szülők beleegyezése nélkül úgy döntött, hogy a magyarbéli magyar tanítási nyelvű osztály szeptember elseji hatállyal nem a szenei magyar iskolához tartozik majd, hanem a magyarbéli szlovák iskolához. Bárdos példátlannak tartja, hogy erről nem tájékoztatták- az érintett szülőket, s a döntéshozók az iskola jelenlegi igazgatójának is csak egy levelet küldtek tudomásulvételre. Bárdos felháborodását fejezte ki azzal kapcsolatban is, hogy a kulturális tárca a Pro Slovakia alapból a magyar sajtó támogatására szánt 5 millió koronából - értesülése szerint - 2 milliót a kormányzó erőhöz közel álló Életünknek ad. (gágyor) Tizedik, jubileumi és tisztújító közgyűlése előtt sajtótájékoztatót tartott tegnap az Antifasiszta Ellenállók Szlovákiai Szövetsége, amely jelenlegi legfontosabb feladatának az országban és szerte a világban jelentkező fasiszta, neonáci és fajgyűlölő jelenségek leleplezését, valamint a szlovák nemzeti felkelésről kialakított valós kép köztudatba vitelét tartja. Ján Husák altábornagy, az AESZSZ elnöke szerint Szlovákiában elsősorban a nemzeti színezetű csoportosulások igyekeznek elferdíteni a történelmi tényeket, és az első Szlovák Köztársaság ellen irányuló puccsként értékelni a felkelést. A szövetség konkrét feladatát többek közt a mintegy ötvenezres, jelenleg 77 év átlagéletkorú tagságának fiatalításában, valamint az ellenállók, a hadifoglyok és a koncentrációs táborokba hurcoltak megfelelő kárpótlásában jelölte meg Ján Husák. (h) A nők jobban bíznak az egyházban A FOCUS közvélemény-kutató ügynökség április utolsó hetében végzett felmérést a lakosság körében az egyház iránti bizalomról. Az 1332 megkérdezett személytől a következő kérdésre vártak választ: „Mennyire bízik, illetve nem bízik az egyházban?" • 1996 áprilisa 1995 decembere • 1994 decembere Inkább bízik, Inkább nem bízik, Határozottan mint nem mint igen nem bízik • Tehát a megkérdezettek nagyobb hányada (59%-a) bízik az egyházban, s ez a bizalom évek óta aránylag stabil. A felmérésből az is kiderült, hogy az egyházban inkább a nok bíznak, továbbá a alacsonyabb műveltségűek, a magyar nemzetiségűek, illetve a KDM és az MK szimpatizánsai. Alábbi táblázatunk részletesen ismerteti, hogy az egyes politikai pártok szimpatizánsai körében milyen az egyház iránti bizalom: bízik nem bízik nem tudja Kereszténydemokrata Mozgalom 88,3 6,4 5,3 Magyar Koalíció 77,6 16,8 5,6 Demokrata Párt 61,6 31,0 - 7,1 Demokratikus Baloldal Pártja 59,8 27,6 7,1 Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom 59,7 36,0 4,2 Szlovákiai Munkásszövetség 55,3 36,8 7,9 Demokratikus Unió 54,2 38,9 6,9 Szlovák Nemzeti Párt 51,8 41,1 7,1 Pártsemlegesek és határozatlanok 48,9 36,2 14,8 Ú AKCIÓ ... AKCIÓ ... AKCIOU! TAN - CO TOURS ... ha KORFU, akkor POLAROID... A nyár slágere KORFU, amennyiben május ZO-a és június 10-e között előfizeti korfui nyaralását egy POLAROID márkájú fényképezőgépet kap ajándékba. 8 nap/7 éjszaka már 8 000 koronától 15nap/14 éjszaka már 11 900 koronától. Használja ki a rendkívüli ajánlatainkat, örökítse meg görögországi élményeit POLAROID fényképezőgéppel. TAN-GO TOURS utazási iroda Dunaszerdahely, Üzlet utca 18 tel.: 0709/52 25 72 fax: 0709/52 99 68 Pozsony, Heydukova 6 tel./fax: 07/324 992,324 993 Guta, VAH Szálló tel./fax: 0819/942 101 VÁLASZ OLVASÓINKNAK i A válás ára V. E.: Hat éve vagyunk házasok, van egy közös kislányunk Is. Sajnos, a házasságunk nem a legjobb, hiába teszek meg mindent. A munkahelyemen több kolléganőm állítja, a válás 3000-3500 koronába kerül. Azt szeretném tudni, mennyibe kerül a válóper beadása, Illetve ha én adom be, a férjem kötelezhető-e a válás beadásával kapcsolatos költségek megtérítésére. A válóperekkel kapcsolatos bírósági gyakorlat az utóbbi néhány évben liberalizálódott ugyan, a közös gyermekre való tekintettel azonban mégis azt tanácsolnánk, hogy a válóperes kereset beadását megelőzően keressék fel a házassági tanácsadót. Semmiféle együttélés sem képzelhető el konfliktusok s egyben az azokat feloldó kompromisszumok nélkül sem. Ön azt állítja, mindent megtesz a házasság érdekében. Lehet, hogy a férje ugyanígy vélekedik saját magáról. Miért ne lehetne ezeket a dolgokat nyugodtan megbeszélni, főként ha tudják, hogy a válókeresetet még ezek után is beadhatják? Ami a válás, a válóper „árát" illeti, mi inkább csak a válóperrel kapcsolatos bírósági illetékekről tájékoztathatjuk önt. A válókereset beadásának bírósági illetéke 1000 korona (ugyanennyi az illeték akkor is, ha valamelyik fél, valamelyik házastárs fellebbezni akar a bontóperes eljárásban meghozott ítélet ellen). Ez az a feltétlenül szükséges összeg, ami a váláshoz kell. A munkatársnői által említett további 2000-2500 korona alighanem az ügyvédi képviselet összege (az ügyvéd vagy a jogtanácsos honoráriuma a válókereset megírásáért, a tárgyalásokon való részvételért). Ami a második kérdését illeti, a házassági bontóperben az alapelv az, hogy mindkét fél a saját költségeit viseli. A bíróság inkább csak kivételesen ítélheti meg a perköltségeket vagy azok egy részét, főként akkor, ha ezt az eset körülményei vagy a felek helyzete, viszonyai indokolnák. Azaz elvben adott egy olyan lehetőség, hogy kérje a válóperes kereset beadásának, esetleg a jogi képviselet költségeinek megtérítését, de végső soron a bíróság dönti el, hogy kötelezi-e erre a férjét vagy sem. (fekete) ALLIANZ BIZTOSITO Új épületben a pozsonyi igazgatóság ÚJ Szó-hír - Egy biztosító az ajánlatával és szolgáltatásaival nyeri meg az ügyfelet, de az igazi vizsgát a kárrendezés jelenti - mondta az Allianz Biztosító új pozsonyi kirendeltségének tegnapi megnyitóján Georg Linhof, a prágai székhelyű részvénytársaság igazgatósági tagja. Igor Valko, a biztosító pozsonyi és nyugat-szlovákiai területi igazgatója elmondta, hogy a Štefánik utcai épületet négy hónap alatt sikerült felújítaniuk, és ebben kapott helyet a területi igazgatóság, illetve a gépkocsibaleset-biztosítási részleg. Az Allianz Biztosító, amelynek ezenkívül Kassán és Turócszentmártonban működik területi igazgatósága, júniusban komoly szervezeti változás elé néz. A müncheni igazgatóság az eddig prágai cégük kereskedelmi kirendeltségeként működött szlovákiai részt önálló részvénytársasággá alakítja át. (tuba) URANCSEMPESZEK PERE Hiszem, ha látom... ÚJ Szó-hír Az idén már harmadszor ült a vádlottak padján az uráncsempészéssel vádolt kilencfős orosz-ukrán-szlovák-magyar csoport, ám az ügyükben még mindig nem született döntés. A tavaly áprilisban Poprád mellett letartóztatott csoportról a rendőrség és az ügyészség azt állítja; hogy az Ukrajnából Szlovákián át Magyarországra tartó poggyászukban, azaz a hegesztőkészülék belsejében 18 kilogramm 238-as urán volt elrejtve. Az eddigi bírósági tárgyalások során a vádlottak azt állították, hogy egy szállítási megbízatást teljesítettek, arról nem tudtak, hogy mi lapul a hegesztőkészülék belsejében. Kedden Kassán tovább folytatódott az egy hónappal ezelőtt elnapolt tárgyalás. Kevés sikerrel. A szakértő hiába számolt be arról, hogyan végezte el az ólomburok belsejében elrejtett anyag elemzését, s hogy szerinte egyértelműen uránt mutatott ki a mérés, a vádlottak és ügyvédjeik kételkedtek az állításában. Mivel a tárgyi bizonyítékot nem mutatták be a tárgyaláson, a bírósági szakértőnek számos kérdésre kellett válaszolnia, ugyanis akadtak -a vádlottak között olyanok is, akik szintén szakembernek tűntek ezen a téren... Az elhangzott kérdések alapján a bírósági szakértő kibővíti eddigi szakvéleményét, amelyet a tárgyalás legközelebbi folytatásán előterjeszt. A folytatás május végén lesz. (g-f)