Új Szó, 1996. április (49. évfolyam, 77-100. szám)

1996-04-29 / 99. szám, hétfő

1996. április 29. VELEMENY - TALLÓZÓ ÚJ SZ

Ó [51 A Gyarmati-ügy A tragédia nem az, hogy az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetnek nem lesz magyar főtitkára. A tragédia az az üzenet, amit dr. Gyarmati István kinevezésének szlovák részről való „einstandolása" hordoz. El kell ugyanis gondolkodni azon, hogy egy ilyen példátlanul negatív, primitív és ostoba gesztus visszapillantó tükrében vajon mit ér valójában a magyar-szlovák alapszerződés, a két nép „történelmi kibékülése?" Ugyan mit? A dolgok tárgyi részéhez annyit, hogy a főtitkári tisztnek egy, történetesen magyar jelöltje volt mindaddig, amíg a szlovákok saját jelöltet nem állítottak, mondván, ha az illetőnek a „visegrádi körből" kell jönnie, akkor miért ne versenyezhetnének ők is? Pozsony fittyet hányt arra, hogy gyakorlatilag „egész Európa" dr. Gyarmati mellett volt, hogy minden mértékadó helyről szépen megkérték őket, ugyan vonnák már vissza saját jelöltjüket. Ném vonták. És mivel az EBESZ a teljes egyetértés alapján működik, ez a vissza nem vonás egyenértékű volt azzal, hogy megvétózták a magyar jelöltet. Mondhatja bárki: ilyen intézmény, hogy vétó, az EBESZ-ben nem létezik. Nem is. De ha ebben az ötventagú grémiumban csak egyvalaki azt mondja egy személyi javaslatra, nem az övét, hanem a magamét támogatom, akkor az de facto vétót jelent. Szlovákiának ezt nem lett volna szabad megtennie. Ugyanis semmi jó nem származik belőle, rá nézve. Ha nem állít ellenjelöltet, szerez egy jó pontot - mint bizonyítottan együttműködő partner - Európában, és szerez egy jó pontot nálunk is. Ehelyett a rosszpont-szerzést, máshonnan nézve: az elmagányosodást választotta. Vajon miért? Sajnálom, de föl kell tételeznem, hogy északi szomszédunk kormányának mértékadó köreiben a lehető legkorszerűtlenebbül munkálnak. Úgy látszik, sokaknak még mindig az a vezérlő csillaga, hogy a szlovák nemzeti ügynek -akkor lehet a legtöbbet használni, ha keresztbe tesznek a magyaroknak. Immár végképp nem vagyok meggyőződve arról, hogy az alapszerződés szlovák részről való aláírása mögött a „letudás" szándékán kívül hit, meggyőződés, igazi megbékélési akarat is volt, van. Ha pedig nincs, akkor a szerződés annyit ér csak, mint a papír, amelyen olvasható. De vannak itt még nagyobb bajok is. Tartok tőle, hogy az EBESZ-főtitkársági ügyben lezajlott szlovák-magyar konfliktus az idő múltán nem azt az emléket hagyja majd maga után, hogy a szlovák diplomácia, egész Európával is dacolva, magyarellenes demarsot hajtott végre, hanem azt, hogy „azok ketten" megint bajba keveredtek egymással. Az emlékezet csak egy újabb szlovák-magyar vitát őriz majd, ahol a felek egyéni felelősségét már senki nem méricskéli. Hát ez a nagy baj. Európa és az atlanti szövetség integrációs szervezeteiben régen megmondták nekünk: nem engedik, hogy a vitáinkat bevigyük e szervezetek falai közé. Itt zárul be a kör. Ha már a nagyon laza EBESZben nem tud megegyezés születni, akkor ugyan mi érdeke fűződne akár az Európai Uniónak, akár a NATO-nak ahhoz, hogy ezt a konszenzushiányt a saját szervezetébe átemelje? - mondják Brüsszelben. Semmilyen. Van ott baj elég. És ebből, a felelősséget nem firtató, szlovákokat, magyarokat egyenlősítő, azaz egyébként elmarasztaló gondolkodásmódból táplálkozhat a szlovák politikának az az ösztöne, hogy eljátssza az újkori Dugovics Tituszt: a konfliktusok állandó lebegtetésével magával rántsa Magyarországot az integrációra esélytelenek táborába. Ezt nevezném a nagyobbik tragédiának. ACZÉL ENDRE Népszabadság NATO: sok dollár kevés ellenségre Javier Solana NATO főtitkár nemrégiben tett kelet-európai körútja kapcsán közölt cikket a spanyol napilap „A NATO kibővítése: sok dollár kevés ellenségre" címmel. A cikk alcíme szerint: „Az új tagok belépése sokba fog kerülni, és új politikai-katonai tömbök kialakulásához vezethet". A cikk azzal a megállapítással kezdődött, hogy egy olyan, átalakulásban lévő szervezet számára, mint amilyen a NATO, „új tagok belépése ugyanúgy jelentheti egy új szakasz kezdetét, mint a vég kezdetét". A NATO érdeke a Közép- és Kelet-Európa felé való bővítésben az, hogy így - a hidegháború győzteseként - tovább igazolja létét. Az újságcikk kitért az új tagok belépésével kapcsolatos költségkihatások elemzésére, és megállapította, hogy a költségek fedezésére, úgy látszik, egyelőre csak a visegrádi országok képesek, és ezek is csak nagy összegű, kedvező feltételek közt szerzett hitelek segítségével. Az újság egy amerikai cég adatait közli: eszerint a NATO bővítése összesen mintegy 100 milliárd dollárba kerülne. Minden új tag belépése 25 milliárd dollárt jelentene tízéves viszonylatban. Az összeg egynegyed részét fizetné a belépő ország, a Nemzetközi Valutaalaptól felvett hitelekkel, a fennmaradó összeget pedig a veterán NATO-tagoknak kellene fedezniök. A szervezetnek ezenkívül mintegy egymilliárd dollárt kellene költenie hadserege modernizálására és az új szükségletekhez való alkalmazkodásra. El Mundo Veszélyesek a Matica törekvései A kormánypárti cseh napilap kommentárja szerint „Szlovákia jövője szempontjából rendkívül nagy veszélyeket rejt magában az a tény, hogy a legszélsőségesebb, ultranacionalista ideológiai irányzatot képviselő Matica slovenská az utóbbi időben offenzívába lendült, s megpróbálja átvenni a kulturális és tudományos élet irányítását minden szinten és területen". A lap rámutatott arra, hogy amennyiben a közeljövőben elfogadásra kerül a Matica slovenská jogállásáról szóló törvényjavaslat, úgy „e gyakorlatilag társadalmi szervezet kizárólagos irányítása alá kerül Szlovákiában a tudományos és a kulturális élet". A lap szerint a Matica slovenská élvezi Vladimír Mečiar szlovák kormányfő és társai „feltétel nélküli, teljes támogatását, ugyanis a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) összes nemzeti-emancipációs elképzelése kezdettől fogva ennek az ideológiai központnak a terméke". „Mindez bizonyos értelemben paradox helyzetet teremtett, amely robbanásveszélyes folytatta a cseh lap. - A Matica slovenská ugyanis egyebek közt hivatalosan és nyíltan elismeri és propagálja a volt szlovák fasiszta államot, elutasítja az antifasiszta szlovák nemzeti felkelést, amelynek évfordulója a mai Szlovákiában nemzeti ünnep, ily módon tehát gyakorlatilag egyfajta ellenzékben van a hivatalos kormánypolitikával. Ebből a szemszögből nézve kimondottan veszélyes, hogy az amúgy is komoly befolyással bíró szervezet politikai súlya tovább növekszik" - szögezte le a lap. Denní Telegraf Dudajev halála: kiszámíthatatlan következmények Dzsohar Dudajev csecsen vezető megölése kétségkívül súlyos, bár egyelőre kiszámíthatatlan következményekkel jár majd: ez az esemény dönti el Csecsenföld, illetve Borisz Jelcin orosz elnök jövőjét - írta a francia napilap. Hozzátette: korántsem biztos, hogy beválik Jelcin számítása, s Dudajev eltávolításával könnyebben tudja majd legyőzni vagy éppen béketerve elfogadására kényszeríteni a csecseneket. A lap nem tartja meglepőnek a Dudajev elleni akció sikerét: Arkagyij Volszkijt, az orosz kormány egyik korábbi csecsenföldi megbízottját idézve azt írta: „Dudajev megöléséhez mindössze arra volt szükség, hogy akarják is a halálát - s most Moszkva elszánta magát erre". Valóban, a háború 16 hónapja alatt Dudajev eddig furcsa módon mindig megmenekült az orosz erők akciói elől: sajtóértekezleteinek időpontját, helyét az újságírók gyakran már két nappal előbb megtudták, de az orosz légierő sohasem jelent meg a helyszínen. Moszkva ugyanis sokáig nem tudta, hogy melyik megoldást válassza: a tárgyalásokat vagy a katonai akciókat, s ezért úgy tűnik, habozott megöletni a függetlenségpárti csecsenek vezetőjét - írta a lap. Most azonban a Kreml - miközben egy béketervet jelentett be - úgy döntött, hogy mégjúnius 16-a, azaz az orosz elnökválasztás előtt katonailag oldja meg a csecsenkérdést. Dudajev megöletésével az orosz elnök azt reméli, hogy könnyebben rá tudja kényszeríteni a másik félre béketervét, s ezzel nagy többségű győzelmet arat majd a választáson. Le Figaro Janssen-jelentés Romániáról A bukaresti napilap pénteki számában ismertette azt az egyelőre munkaokmánynak számító jelentést, amelyet Gunnar Janssen, az Európa Tanács parlamenti közgyűlése jogi bizottságának tagja készített a Romániában tavaly decemberben három európai képviselő által tett „monitorizáló" - az ET-hez való csatlakozás előtt tett kötelezettségvállalások teljesítésének ellenőrzésére szolgáló - látogatás tapasztalatairól. A még bizalmasan kezelt okmány szerint a jelentéskészítők úgy vélekednek, hogy az Európa Tanács 1201-es ajánlásáról az úgynevezett Velencei Bizottság által adott értelmezés lehetővé fogja tenni a román-magyar alapszerződés rövid időn belüli megkötését. A szóban forgó értelmezés, emlékeztet az Adevarul, azt tartalmazza, hogy az ajánlás nem kötelezi az államokat arra, hogy területükön etnikai alapú egységeket (entitásokat) hozzanak létre, vagy olyan etnikai pluralizmust fogadjanak el, amely veszélyezteti az állam egységét. Az értelmezés szerint, írja a lap, az ajánlás 11. cikke a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyeknek és nem maguknak a nemzeti kisebbségeknek biztosít jogokat, még ha az egyéni jogokat kollektíven gyakorolják is. A Janssen-jelentés szerint az elmúlt időszakban Románia több területen előrelépett a demokrácia megteremtésében, de nincs haladás olyan területeken, mint a helyi autonómia európai chartájának elfogadása, az oktatási törvény olyan értelmű módosítása, hogy a magyar és a más kisebbségi nyelveken folyó oktatás visszanyerje mindazokat a lehetőségeket, amelyekkel a jelenlegi törvény életbe lépése előtt rendelkezett. Adevarul Y ITTHON TÖRTÉNT I NAP ALATT ^ KICSODA ÖN, JOZEF MIGAŠ? A Demokratikus Baloldal Pártja hét végi kongresszusán meglepetés született: Jozef Migašt, Szlovákia kijevi nagykövetét választották meg a párt élére. A sajtóban hetek óta folytak a találgatások, hogy ki váltja fel Peter Weisst. Voltak, akik abban bíztak, Weiss meggondolja magát, és a párttagság szocdemség felé leginkább elkötelezett részének unszolására módosítja elhatározását, és mégis jelölteti magát. Az első számú favorit Robert Fico volt, aki amellett, hogy szociáldemokrata, még fiatal is, így koránál fogva sem sározódhatott be az 1968-1989-es időszakban. Ľubomír Fogaš is a közismert és nem esélytelen jelöltek közé tartozott. Ilyen mezőnyben Jozef Migašt nagyon sokan csak a „futottak még" kategóriába soroltuk. Amint az ábra mutatja - megtáltosodott, és most törhetjük a fejünket, hogy kik doppingolták. A DBP elődpártjában, a kommunistában nagy hagyományai voltak annak, hogy valamennyi káderkérdést a mindenható apparátus döntött el. Az apparátus - járási, kerületi, elsősorban pedig központi szinten. Csak nem erről van megint szó? A derűlátóbb külső megfigyelők arra gyanakszanak, hogy a demokratikus baloldaliak a párt nyugati és keleti szárnyra szakadását elkerülendő emelték pajzsukra a teljesen ismeretlen Migašt. Ugyanis a keleti járások párttagsága mindmáig nem tudta megemészteni, hogy Mečiar második megbuktatásakor a Weiss irányította párt olyan koalíció tagja lett, amelyben Čamogurský kereszténydemokratái is ott voltak. Keleten jelentős azoknak a DBP-tagoknak, illetve -szimpatizánsoknak a száma, akik inkább Mečiart választották volna szövetségesnek Čamogurský helyett. Tehát nincs kizárva, a DBP stratégái oda hatottak, úgy instruálták a járási hangulatcsinálókat, hogy végül is Migaš kerüljön a pártelnöki székbe. Az a körülmény, hogy az alelnöki tisztségek betöltésére a papírforma szerint került sor, tehát hogy Schmögnerová, Weiss, Fico és Fogaš alelnök lett, azt mutatja, talán nem egyfajta összeesküvésként, finomabban szólva: Mečiar irányába tett gesztusként került sor az őrségváltásra. Magyar vonatkozása is van a kongresszus káderkiválasztásának: Zselenák József is tagja lett az alelnökök testületének. Meglátjuk, azt jelenti-e ez a gesztus, hogy megváltozott a párt magyarok iránti magatartása. Van mit helyrehoznia, hiszen hogy csak egy példát említsünk - a DBP, baloldaliként is, demokratikusnak mondott pártként is, minősíthetetlenül viselkedett a nyelvtörvényről való parlamenti szavazáskor. A kérdések kérdése jelenleg az, hogy milyen irányba mozdul el Migaš vezetésével a Demokratikus Baloldal Pártja. A leggondosabban és legrészletesebben vezetett kommentárírói archívumok sem adnak támpontokat annak a kérdésnek a megválaszolására, hogy kicsoda is Jozef Migaš. A fordulat előtt a pártapparátusban dolgozott, alosztályvezető-helyettes volt a tudománypolitikával foglalkozó SZLKP KB-műhelyben. Ha tett valamit a kommunista párt politikájának pozitív irányba való elmozdulásáért, akkor azt nagyon sikeresen eltitkolta. Az 1989-es fordulat után aktatologató lett a Weisspárt titkárságán. Tehát inkább szürke apparátcsiknak minősíthető, mint olyan politikusnak, aki felismerte a változtatás szükségességét. Kérdés, hogyan került a kijevi nagykövet funkciójába. Még nagyobb - és nagyon sokak által feltett - kérdés, miként tudta a Mečiar-érában megtartani ezt a tisztséget. Ne kerülgessük a forró kását, és tegyük fel a kérdést: vajon nem Mečiar embere-e Jozef Migaš? Vajon nem az lesz-e pártelnökké választásának végeredménye, hogy a Demokratikus Baloldal Pártja végül is vagy koalíciós partnerévé, vagy pedig lojális ellenzékévé válik a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalomnak? Ne feledjük el, hogy a DBP kelet-szlovákiai járási pártszervezetei küldötteinek oroszlánrészük volt a jelölésében és megválasztásában. Márpedig ennek a régiónak a baloldalijai az országos átlagnál sokkal erősebb késztetést éreznek arra, hogy ne klasszikus szociáldemokrata párttá alakuljon át a kommunista utódpárt. Nagyon jó lenne, ha kellemesen csalódnánk. Ugyanis ha akár csak egyetlen pártja is kiesik a jelenlegi ellenzéknek, Mečiarnak talán évtizedekre sikerül magát bebetonoznia a hatalomba. A hétköznapi bátorságról Miroslav Kusý professzor az elmúlt héten újra tüntetni indult. Ügy hozta a véletlen, hogy aznap, miként szinte minden héten, szerkesztőségünkbe is betért. Egy pohárka konyak mellett azon meditált, hogy habár nyolcvankilenc késő őszén sem tartozott a naivan lelkesedő emberek közé, de azért álmában sem gondolt arra, ami napjainkban bekövetkezett. Hogy a szlovákiai szabadságjogok megóvása érdekében újra tüntetni, szónokolni hívja a lelkiismerete. Szombaton az Ipoly völgyében fekvő, patinás Lukanényén vettem részt azon a jellemacélozó ünnepségen, amelyre eljött Lénár Károly tardoskeddi esperes is, aki az ötvenes évek elején e község lelkipásztora volt, s innen hurcolták el a titkosrendőrök, majd koholt vádak alapján ekkor ítélték el tizenkét évi szigorított börtönre. Az uránbányák és a börtönök embertelen körülményei sem tudták őt megtörni: megromlott egészségi állapotban, de egyenes gerinccel tért vissza megaláztatásának és meghurcolásának színhelyére, mintegy jelképezve az ősrégi igazságot: emberi és erkölcsi értejeniben is megéri - ha ideig-óráig olykor nagyon nehéz is - tisztességesnek maradni. Lénár atya visszatért, s boldogan vették körül azok az ugyancsak jellemes emberek, akik annak idején saját testükkel, minden lehetséges eszközzel védelmezték őt, s emiatt többen szintén börtönbe kerültek. Alig valamivel több mint egy emberöltő telt el, és a nem mindennapi hősök megérték jogi, emberi rehabilitálásukat, tiszta lelkiismerettel nézhettek egymás könnyes szemébe. A följelentők, a hamis tanúk viszont vagy messze költöztek innen, vagy lapítottak valahol odahaza, kerülve a személyes találkozást egykori papjukkal. A neves egyetemi tanár és az esperes egyaránt szűkszavú, valahányszor helytállásukról kérdezem őket. Önmagukról nem szívesen beszélnek, a mai helyzetről viszont annál inkább. Nyilván nem véletlenül ugyanolyan diagnózist állapítottak meg, és a kór további elharapózását megakadályozó javallatuk is egyforma. Ez a mostani rendszer ismét az emberek elnémítására és megfélemlítésére törekszik. Felsőbb szinten az ismert törvények jóváhagyásával, a hétköznapi életben pedig a gazdasági hatalom megszerzésével és a koncok elosztásával olyanoknak, akik szolgalelkűségük és párthűségük révén hajlandók manipulálni és megfélemlíteni az embereket. Mindezt bizony még gátlástalanabbul tehetik, mint az úgynevezett átkos években. Hiszen aki bármilyen - politikai, nemzetiségi - okból nem tetszik a főnöknek, az manapság rövid úton az utcára kerül, s nincs apelláta. Ezért is félnek újra az emberek. Híves György, Lukanénye polgármestere említette, hogy nagyapja, aki uránbányában, majd a pankráci és más börtönökben szenvedett, hazajövet annyira félt - valójában inkább gyermekét és unokáját féltette hasonló megpróbáltatásoktól -, hogy ezekről a súlyos esztendőkről senkinek, még családtagjainak sem beszélt. A polgármester ezért csupán az 1968-as rehabilitációs tárgyaláson tudta meg a teljes igazságot. Ha belegondolunk, végül is nehéz elítélni, akár csak rossz szóval illetni azokat az embereket, akik manapság újra a túlélés, a teljes passzivitás filozófiája alapján mindenkitől és mindentől visszahúzódnak. Annál inkább kell viszont becsülni és támogatni azokat, akik pontosan látják, hogy beletörődésükkel, közönyükkel a kíméletlenül terjeszkedő diktatúrát segítenék, ezért is választják a törvényes eszközökhöz folyamodó aktív ellenállást, amellyel - nem csekély személyes kockázatot vállalva - nehezítik a mai hatalom gátlástalan térhódítását. Nekünk, szlovákiai magyaroknak most is sokkal nehezebb a helyzetünk, hiszen ez a kormánykoalíció gyakran tudatosan visszaél és manipulál a szlovákok természetes nemzeti érzelmeivel és a múltból fakadó gátlásaival. Az ilyesfajta manipulálás és kirekesztő nemzetállami politika egyértelműen bennünket sújt. Ám számunkra sincs más lehetőség, mint szembeszállni a diktatúra terjeszkedésével. Nem melldöngető nacionalizmussal, nem is úgy, hogy radikális lépésekre hasonló radikalizmussal válaszolunk. Ma még ugyanis léteznek törvényes eszközök Szlovákiában, habár szembetűnő az igyekezet ezek megnyirbálására. Ezeket az alkotmányos eszközöket nem nagy szavakkal óvhatjuk és erősíthetjük, hanem hétköznapi bátorsággal. Ami egyet jelent a közöny és a félelem legyőzésével. Az ismert megállapítás szerint tudvalevően nem az a hős, aki nem fél, hanem az, aki legyőzve a félelmét, legjobb lelkiismerete szerint cselekszik. Mindez ne tűnjék üres szócséplésnek, hiszen napjainkban az újságíró is naponta szembesül a hatalommal. És a lelkiismeretével. Miként valamennyien, bármilyen tisztségben, munkahelyen, bárhol az életben. Harcainkat és helytállásunkat erősíti az a tény, hogy nemzeti bódulatából lassanként ocsúdik a szlovák értelmiség egy része és más szlovák polgár is. Mind többen a Matica slovenská törvénytervezete kapcsán döbbennek rá, hogy milyen ideológiai kalodába kívánják zárni őket, mások á legkülönbözőbb társadalmi szférákban és helyzetekben kerülnek összeütközésbe a hatalom önkényeskedéseivel. Miroslav Kusý újra tüntetni indult. Öt már nem tudják megfélemlíteni, sem elnémítani. A mai helyzet súlyos, de távolról sem olyan kilátástalan, mint évtizedekkel ezelőtt volt. Az a diktatúra megfélemlítette az embereket, a kevés bátrakat pedig zaklatta, lecsukatta, mégis összeomlott a rezsim. Manapság már rövid távon is kudarcra vannak ítélve, vallja a professzor, s vele több tízezren. Lénár Károly visszatért fiatalságának, meghurcoltatásának színhelyére. Azért is, hogy jelenlétével, személyes példájával lelket öntsön minél több emberbe. Mert szükség van helytállásukra. Minél több ember hétköznapi bátorságára.