Új Szó, 1996. április (49. évfolyam, 77-100. szám)

1996-04-26 / 97. szám, péntek

1996. április 26. VELEMENY - TALLÓZÓ &7sz 6[n Kényelmetlen alapítványok Amikor a tavaly Crans Montanában elhangzott Soros-felszólalás után a Szlovák Nemzeti Párt felvetette, biztos tudomása van arról, hogy az el­lenzék koalíciós képviselőket akar megvásárolni, éspedig alighanem alapítványi pénzekből, felté­telezhető volt: ez csupán előszele egy olyan saj­tó- és jogalkotási kampánynak, amely az alapít­ványoknak a kormánytól független működése el­len irányulna. Végül is a ma hatalmon lévő kor­mánykoalíció számos képviselőjének igazán nem lehetnek jó emlékei az alapítványokról. Ke­vés kivételtől eltekintve ugyanis ők annak az 1989 előtti pártállamnak a haszonélvezői voltak, amely a hazai ellenzék, képviselőit menesztette állásukból, lehetetlen­né tette, hogy munkát, jövedelmet, megélhetést találjanak, és ha vala­hová mégiscsak felvették őket fűtőként, kocsikísérőként vagy udvart sepregető segédmunkásként, hamarosan csöngött a telefon az igazga­tó irodájában: ezt az embert el kell bocsátani. Ebben a helyzetben a Charta '77 aláírói és más ellenzékiek is külföldi alapítványoktól (így pél­dául egy svédországi Soros-alapítványtól) kaptak támogatást, habár ez sem volt igazán minden veszélytől mentes ajándék. Még emlékszem arra, hogy az akkori állami televízió, a Pravda, a Rudé právo kisebb-na­gyobb rendszerességgel beszámolt arról, hogy a szocializmus ellensé­gei hány márkát, hány dollárt, hány Tuzex-koronát kapnak külföldről a reális szocializmus integritása, a Varsói Szerződés egységének a meg­bontása meg tudom is én miféle felforgató tevékenységekért. Az álta­luk említett összegek úgy véletlenül mindig is többszörösen meghalad­ták az akkori átlagbérek szintjét - mert ha valamire a demagógia min­dig is építhet, akkor az minimálisan a „ki keres többet"- vagy a „miből telik ennek mindenre"-féle kérdésfelvetés. A Szlovák Nemzeti Párt még tavaly is vizsgálatot követelt a külföldi alapítványok, illetve főként a Soros-alapítvány tevékenységével kap­csolatban. Érdekes az, hogy a beadvány sikertelenségét követően a Mečiar által irányított szervek készítettek elő olyan törvénytervezetet, amely^egy eddig egészen hihetetlen koncepcióból indul ki. Ennek alap­ján a kormány az ellenőrzése alá akarja vonni az alapítványok működé­sét, mint ahogy azt a pártállam már ötven évvel ezelőtt megtette a szö­vetkezetekkel. E sorok írója itt szívesen idézné azt a gondolatot, amely szerint az ember a történelmi eseményeket először drámaként éli meg, az is­métlődésükkor pedig már csak egy olyan karikatúraként, amelyen tré­fálkozhat, poénkodhat. Ebben az esetben ez viszont lehetetlen. A ked­den jóváhagyott alapítványi törvénytervezetet olvasva az embernek igazán nem lehet kedve tréfálkozni. Nem tudtunk pontos információt szerezni arról, hogy ma hány alapít­vány működik Szlovákiában. Egy, a kormánytól független ügynökség­hez viszont már több mint 550 alapítvány jegyezte be az adatait. A je­lenlegi törvények szerint ugyanis az alapítványokat a helyi, illetve körze­ti hivataloknál kellett csak bejegyeztetni. A kormány által e héten ked­den megvitatott alapítványi törvénytervezet látszólag rendet csinál majd ebben a kérdésben, mert ezentúl a belügyminisztérium vezet majd nyilvántartást ezekről a szervezetekről. Eddig elég volt bejelente­ni az alapítvány megalakulását, most oly sok különböző feltételt szab­tak meg, hogy ez már nemcsak bejegyzési, regisztrálási eljárás (habár a törvény még most is ezt a terminológiát használja), hanem sajátos minisztériumi engedélyezési folyamat is, amelyben többek között egyéb minisztériumok állásfoglalásától is függővé lehet tenni valamely alapítványnak a működését. Ugyanakkor a belügyminisztérium megle­hetősen zavaros, törvényekkel nem igazán meghatározott jogköröket kapott arra, hogy akár a már működő alapítványok regisztrálását is el­utasítsa. A törvénytervezet szerint ugyanis az alapítvány regisztrálását kifejezetten el kell utasítania akkor, ha, mondjuk, az alapítvány nem közhasznú célt követ, vagy ha az alapítvány alapszabálya nincs össz­hangban a törvénnyel. A kormánypárti sajtóban szüntelenül támadott Soros-féle Open Society Fund, esetleg a Márai Sándor Alapítvány vagy bármely más, a kormány számára kényelmetlen alapítvány minisztéri­umi regisztrálása ezzel kérdésessé válhat, mert ugye, ki fogja eldönte­ni azt, hogy melyik alapítvány követ közérdekű célt? Például ennek minősül-e hivatalosan egyes szlovákiai magyar alapítványok részéről a nemzetiségi kultúra és a nemzetiségi oktatásügy támogatása, amikor a minisztérium olykor nyíltan, olykor meg burkoltan valamiféle zavaros alternatív oktatási programot forszíroz? Helyszűke miatt, sajnos, nem áll módunkban kitérni az alapítványok tevékenységét szabályozó valamennyi tervezett korlátozó rendelkezés­re (minimálisan 100 000 koronás alaptőke, az alapot megajándékozó magán- és jogi személyek névtelenségének az ignorálása, illetve be számolási kötelezettség a névtelen adományozókról is). A kormány el­len sem akarunk lázítani. Látni kell azonban azt, ha szó nélkül lenyel­jük, elfogadjuk a kormány által javasolt törvénytervezeteket, maholnap arra ébredünk, hogy szinte már álmodi sem lesz jogunk. Bukarest bizonyít Az egyik legszélsőségesebb ro­mán pártvezér, Corneliu Vadim Tu­dor mentelmi jogát felfüggesztette a bukaresti szenátus, így a Nagy­Románia Párt elnöke egész sor rá­galmazási per vádlottjaként jelen­het majd meg a különböző bírósá­gokon. Tudjuk, a parlamenti dön­tés nem a Tudor által számtalan­szor becsmérelt romániai kisebb­ségek - főleg magyarok és zsidók - védelmében született, inkább azért, hogy a legnagyobb kormány­párt megóvja Iliescu elnököt a vé­resszájú szenátor vádözönétől. A mentelmi jog felfüggesztése tehát nem más, mint a hatalomért vívott harc újabb fejezete. Mégis érdemes figyelembe venni, hogy Románia az elmúlt napokban megkötötte Jugoszláviával az alap­szerződést. Ha az egyezmény gyors megkötésének tényét és Tu­dor „kiszolgáltatását" egymás mel­lé tesszük, gondolhatjuk, hogy a két esemény az európai integráció érdekében tett gesztus is, hiszen Romániáról elterjedt: képtelen megegyezésre jutni szomszédaival ­a legnagyobb kormánypárt viszont hajlamos az engedményekre a leg­szélsőségesebb hazai politikai erőkkel szemben. Most Bukarest ennek az ellenkezőjét bizonygatja, így talán hihetünk Meiescanu kül­ügyminiszternek, aki lapunkban nemrég azt mondta: kormányának érdeke, hogy Magyarországgal még a választások előtt tető alá hozza az alapszerződést. Persze a két ország közötti lényeges néze­teltérések tekintetében Bukarest nem enged egyik napról a másik­ra. A magyar diplomácia mégis el­gondolkozhat azon, hogy most ta­lán könnyebben juthat el a komp­romisszumos megoldásokig, mint ősszel, a választások nyomán a magukat már nyeregben érző ro­mán vezetőkkel alkudozva. NEUMANN OTTÓ (Magyar Hírlap) Nyilván a privatizáció miatt váltották le a Szlovák Biztosító elnökét A Szlovák Biztosító felügyelő tanácsa szerdán leváltotta Mikuláš Trstenskýt, a biztosító igazgatótanácsának az elnökét. Erről a legna­gyobb részvényes, az 50,5 százalékkal rendelkező nemzeti vagyonalap javaslatára tárgyaltak. Milan Rehák, a felügyelő tanács tagja - aki egyúttal a vagyonalap alelnöke és intéző bizottságának az elnöke ­nem volt hajlandó kommentálni ezt a lépést. Jól informált forrás szerint a DSZM kezdeményezésére tervezett rendkívüli közgyűlés után Trstenskýt a Szlovák Biztosító vezérigazgatói posztjáról is leváltják. Ez viszont azért is furcsa volna, mivel a biztosító tavaly jó gazdasági ered­ményeket ért el. A forrás szerint a vezérigazgatói poszton a privatizáció időpontjának közeledte miatt lesz változás. Trstenský állítólag a Szlová­kiai Munkásszövetség embere. A vezérigazgatói székben minden jel szerint a DSZM-hez közel álló dr. Hudec váltja fel. Ugyanezen forrás szerint a legközelebbi parlamenti ülésen a DSZM és Vladimír Mečiar kezdeményezésére leváltják Štefan Gavorníkot, a nemzeti vagyonalap elnökét. Sme Peter Weiss: nem lehet minden embert megvásárolni, lehengerelni vagy leigázni - Igen, ez a program megvalósul, de ez a program zsákutcába vezet ­jelentette ki Peter Weiss, a DBP elnöke arra a kérdésre, hogy vajon megvalósítja-e a DSZM aranyidai programját. Szerinte ezt olyanok írták, akik nem képesek korrekt módon együttműködni, demokratikus mó­don osztozkodni a hatalmon, és ezért újabb politikai bukástól tartanak. - Azt hiszik, hogy elkerülik a bukást, ha a korrumpált és túlpolitizált pri­vatizációval magukhoz ragadják a gazdasági hatalmat, az államhatal­mat pedig saját pozícióiknak a bebetonozására használják fel - tette hozzá. Szerinte azonban ez a fajta politikai uralkodás megosztja a tár­sadalmat, mivel nem lehet mindenkit megvásárolni, lehengerelni vagy leigázni. Sme A cseh COOP Banka más, mint a szlovák A Cseh Nemzeti Bank a brünni COOP Banka kényszerkezelőjévé An­ton Vavro egykori szlovák pénzügyminisztert, a COOP Banka pozsonyi fi­ókjának a volt vezérigazgatóját nevezte ki. A szlovák fiók helyzetével a Szlovák Nemzeti Bank tanácsa is foglalkozott. Vavro feladata, hogy biz­tosítsa a pénzintézet normális tevékenységét, illetve lehetőleg külföldi befektetőt kell számára találnia. A cseh sajtó szerint ezek között a Szlo­vák Takarékpénztár is jelen lehet. A COOP Banka pozsonyi fiókintézetében nyugalom van. A fiók ve­zetője szerint arra készülnek, hogy önálló bankként folytatják tevékeny­ségüket. JURAJ MAŠLÁNI, Práca (Rövidítve) I KOMMENTÁRUNK L Chartasokk Amolyan gombhoz a kabátot módszerrel alakulgat nemcsak a palesztin-izraeli viszony, hanem az egész közel-keleti, békefolya­matnak mondott egyezkedés, in­nen, Közép-Európából nézve mégis úgy tűnik, a zsidók és az arabok lenyűgöző könnyedséggel veszik az akadályokat. Hiszen míg térségünkben egyesek az év­századokkal ezelőtt esett sérelmeken sem tudják túltenni magukat, addig a zsidók és az arabok az egészen friss ­néhány évtizedes, sőt néhány napos - tragédiákat is haj­landók megbocsátani egymásnak a békés holnap érdeké­ben. És tartsuk szem előtt a legfontosabbat: az egész fo­lyamat a megelőlegezett bizalommal kezdődött. Izrael a világ egyetlen állama, amely az ENSZ-nek kö­szönheti a létét, de sorozatosan figyelmen kívül hagyta a világszervezet határozatait, amelyek a palesztinai arab állam létrehozását, majd legalább a palesztin nép alap­vető érdekeinek, esetenként puszta létének védelmét kö­vetelték. Válaszul erre a palesztinok, s egyáltalán a szom­szédos arab államok feljogosítva érezték magukat arra, hogy minden eszközzel harcoljanak Izrael ellen, a zsidók ellen - bárhol a világon. A fordulópontot az egyipto­mi-izraeli békeszerződés jelentette, amelynek nem is a megkötése volt a világraszóló szenzáció, hanem - követ­kezetes végrehajtása. Washington és Moszkva közvetítési offenzívája, amely az öt évvel ezelőtti madridi találkozón csúcsoso­dott ki, annak köszönhette sikerét, hogy a zsidók és az arabok éppen ekkorra ocsúdtak fel a sokkból, s kezdték elhinni: lehetséges az együttélés. Ez az új remény és a nagy cél késztette az izraeli és a palesztin vezetést arra, hogy meglehetősen szokatlan módon, a legteljesebb ti­toktartás mellett dolgozza ki a megbékélés forgatóköny­vét: lépésről lépésre, pontos dátumokhoz kötve. Arra szá­mítottak, hogy amikor előállnak vele, ez a terv is pozití­van sokkoló lesz - és számításuk bejött. Az ellenzőknek, az ellendrukkereknek és gáncsoskodóknak nem voll esé­lyük az egyezség megtorpedózására. A megelőlegezett bizalom diadalmaskodott. Bár még csak erősen korlátozottan, de már működik a palesztin autonómia, amelyről mindkét fél tudja, ha han­gosan nem mondja is ki: a majdani független palesztin ál­lam csírája. A bizalomért tehát Izrael már törlesztett a részleges kivonulással, immár a palesztinokon volt a sor ­módosítaniuk kellett nemzeti chartájukat, melynek har­minchárom cikkelye közül tizennyolc valamilyen formá­ban az Izrael elleni fegyveres harcot, Izrael erőszakos megsemmisítését szentesíti. Tehát a terrorcselekménye­ket is. Maradva a már említett hasonlatnál, úgy fogalmaznék, hogy szerdán este a Palesztin Nemzeti Tanács óriási többséggel kiválasztotta a békeszerződés díszes gombjá­hoz illő kabát anyagát. A szabás-varrásra, vagyis az új al­kotmány kidolgozására fél évet kapott az e célra létreho­zott bizottság. A szakadt katonakabátot, a charta említett kényes pontjait pedig kidobták. Arafat véghezvitte az évszázad közel-keleti huszárvá­gását. Mégpedig első nekifutásra, amiben talán maga sem hitt. Most aratta le a tavalyi választásokon szerzett babérokat. S persze jelentős mértékben hozzájárult Si­mon Peresz választási esélyeinek javításához, végered­ményben pedig a béke ügyének sikeréhez. Ez a chartasokk könnyen kihúzhatja a talajt a szélsősé­ges izraeli és palesztin csoportok lába alól is. Igaz, hogy ez utóbbiak hívei és vezetői nem vettek részt a szavazá­son a palesztin parlamentben, de az 504:54-es szavazati arány több, mint meggyőző. Nem is szólva arról, hogy immár nem nevezhetik törvénysértőnek a Palesztin Ható­ságot, amikor fellép ellenük, hiszen nincs semmilyen hi­vatkozási alapjuk. Gyors, netán azonnali sikerre azért nem lehet számítani, de létrejöttek a továbblépés esélyei. AHOGY ÉN LÁTOM Keserű gyümölcs A volt szövetségi parla­ment alig több mint hat esz­tendeje törölte el az alkot­mánynak a kommunista párt vezető szerepéről szóló hír­hedt 4. cikkelyét, illetve a Büntető Törvénykönyvnek azokat a paragrafusait, ame­lyek alkalmazásával - ha a ha­talom birtokosai úgy akarták - bárkit úgyszólván bármiért börtönbe lehetett vetni. Ha úgy 1989 karácsonya táján közvélemény-kuta­tást tartanak, és felteszik a kérdést: helyes volt-e az alaptörvény 4. cikkelyének, illetve a „gumiparagra­fusoknak" a kiiktatása jogrendünkből, biztos vagyok benne, hogy a megkérdezetteknek legalább a 95 szá­zaléka „igen"-nel válaszol. Nagyon untuk már akkor a rendszert. És nagyon intenzíven éreztük, mi lett a következménye annak, hogy a két háború közötti polgári demokratikus Csehszlovákiát a háború után kiragadták a nyugat­európai típusú államok közösségéből. A közvélemény-kutatók a minap érdekes adatokat hoztak nyilvánosságra. Felmérték, mi a véleménye a lakosságnak arról, hogy a kormánypártiak parlamen­ti többsége ismét beemelt a Büntető Törvénykönyv­be néhány paragrafust, amely szakasztott mása an­nak, amelyet a pártállam demokratikussá történt áta­lakításakor mint bolsevik rekvizitumot hatályon kí­vül helyeztek. A megkérdezetteknek csaknem a fele válaszolt úgy, hogy ismeri az újonnan elfogadott pa­ragrafusokat. Elképzelhető, hogy ez nagyjából meg is felel a valóságnak. Ne gondolja senki, hogy min­den dolgozó a törvénytervezetek tanulmányozásával múlatja az idejét. Sőt engem az sem lepett meg, hogy kiderült: azok 59 százaléka (tehát bő többsége), akik ismerik a köztársaságvédelmi paragrafusokat, úgy véli, helyes volt szigorítani a leendő törvényszegők felelősségre vonását. Figyelemre méltó, ahogy ezeket az adatokat a kor­mánypártoktól eltérően gondolkodó sajtó értelmezte. A kommentátorok némelyike - a matematika le­hetőségeivel élve bebizonyította, az említett két számból egyáltalán nem az következik, hogy a lakos­ság többsége helyesli a köztársaságvédelmi paragra­fusokat. Ugyanis ott van „a hallgatag többség", amely feltehetően azért hallgatag, mert nem tartotta fontosnak az újra beiktatott paragrafusok elolvasását. Néhány egyszerű matematikai művelettel könnyen kiszámítható, hogy a közvélemény-kutatás végeredménye azt árulja el, hogy ha az összlakossá­got vesszük 100 százaléknak (nem pedig azok cso­portját, akik ismerik az új paragrafusokat), akkor az állampolgároknak mindössze a 28 százaléka helyesli a Btk. szigorítását. Ez így nagyon szépen hangzik. Kár, hogy a való­ságban nem ennyire rózsás a helyzet. Úgy gondolom, itt elsősorban arról van szó, hogy Szlovákiában beérett annak a gyümölcse, amit mos­tanában úgy általában mečiarizmusnak nevezünk. Az a lényege, hogy az embereknek legalább a fele telje­sen közömbössé vált minden iránt, ami a környezeté­ben történik. És itt most nem arra a 48 százalékra gondolok, aki bevallotta: megismerkedett az új pa­ragrafusokkal, hanem arra az 52 százalékra, amely arra hivatkozva, hogy „nem olvastam a törvényt", nem merészelt véleményt nyilvánítani. Pontosabban: vagy nem merészelt még az anonim felmérés kereté­ben sem nyilatkozni, vagy úgy vélte, hogy úgyis mindegy. Tehát feladta a véleménynyilvánítás le­hetőségét. Itt nem arról van szó, hogy a lakosság többsége álta­lában nem foglalkozik jogszabályszövegek elemzésé­vel. Vannak dolgok, amelyek annyira diszkreditálód­tak, hogy olvasatlanul is „nem"-et lehet rájuk mondani. Nem hiszem, hogy bárkinek az az őrült ötlete támadna, hogy közvélemény-kutatás tárgyává teszi, vajon elfo­gadható-e Adolf Hitler Mein Kampf című „alkotása". A „mű" gondolatrendszere 1933 és 1945 között beil leszkedett Németország jogrendjébe, és a „mű" ­diszkreditálódott. Pontosan így van ez azzal a jogrend­szerrel is, amelyből a szlovák kormánykoalíció pártjai kölcsönvették a köztársaságvédelmi paragrafusokat. Beérett a Vladimír Mečiar által 1992-ben elültetett fa gyümölcse. Van, aki úgy gondolkodik, hogy „min­dig volt valahogy, majd ezt a rezsimet is túléljük". Má­soknak kimondottan jólesik, hogy a „fentiek" gondos­kodnak róluk, gondolkodnak helyettük. Az új szlovák állam ideológusai pontosan tudják, hogyan lehet arcta­lan tömeggé silányítani az ország 5,5 millió lakosának többségét. Beérett a keserű gyümölcs, sokan már ízlel­getik, sőt számosan állítják: nem is olyan keserű.

Next

/
Thumbnails
Contents