Új Szó, 1996. április (49. évfolyam, 77-100. szám)

1996-04-25 / 96. szám, csütörtök

1996. április 25. I HUSZÁRIK ZOLTÁN-KIÁLLÍTÁS POZSONYBAN Egy reneszánsz lélek képei Sokaknak és sokat adott. Elérte, amire vágyott. Hogy „az ember legalább egy lábnyomot akar hagyni maga mögött, nem többet." Huszárik Zoltán játék-, illetve rövidfilmjeivel, képzőművészeti alkotásaival, írott műveivel valamennyiünkben nyomot, ha úgy tetszik „lábnyomot" hagyott. Követhető lábnyomot. Mert azzal a zseniális tehetséggel áldotta meg a sors, mint azokat a művészóriásokat, akiket tisztelt. Csontváryl, akit egy filmballadában szólított meg. Latinovits Zoltánt, akivel a Szindbádban dolgozott együtt. „Vékony, szélcibálta férfi volt", írta róla Csoóri Sándor. Mégis' tiszteletet parancsoló, szinte önpusztító energiákkal emésztette magát az élet viharaiban, az emberi lényeg, az emberi méltóság, az emberi dicsőség, az alkotói tudat, a teremtés érvényesüléséért. Többszólamú igazság volt számára az alkotás. A film celluloidszalagon megörökíthető metamorfózis. Irodalom és képzőművészet a mozgás formanyelvén. Festett hangulat a Csontváry a napfény égette fehérségből kibukó sivatagról, a vízesések ezüstös zuhatagában fürdőző hegyekről, az eső mosta síró pusztáról, a festő útjairól, természetfaggatásásról. Lírai költészet a Szindbád a ráérősen hömpölygő élet apró gyönyöreit, az ételek, a fűszerek, a mártások ízét ínyencként élvező, a virágok, a hajnalok illatát bódító szerelemillatként szippantó hódítóról. És a nőkről, akik rajongva szolgálták ki, ugrálták körül, hogy rájuk pazarolja édességét. Lesték minden óhaját, minden mozdulatát. Kis Magyar Filmakadémia című filmbemutató-sorozatának keretében A Magyar Köztársaság Kulturális Intézete ebben a hónapban vetítette le mindkét filmet. Az Intézet épületében pedig Huszárik Zoltán képzőművészeti alkotásaiból rendeztek kiállítást, amely május kilencedikéig tekinthető meg. A bemutatót Lencsó László, a Magyar Filmintézet munkatársa nyitotta meg, aki szerint Huszárik különös, szabálytalan és zseniális figurája a magyar művészetnek. Reneszánsz ember és reneszánsz művész, sokoldalú egyéniség és elkötelezett humanista. Aki forgatókönyveivel önálló irodalmi alkotásokat hagyott hátra, s aki szuverén képzőművészként jelenik meg nemcsak e pozsonyi kamarakiállításon, hanem bárhol, ahol rajzait, vázlatait, skicceit, papírra vetett terveit bemutatják. Munkaterápia volt számára a képzőművészeti tevékenység, ha nem tudott filmezni, akkor rajzolt... de ismerte és alkalmazta a különféle grafikai technikákat is. Megörökítette a barátait, szerelmeit, a nőket, ahogy Csoóri Sándor írja, „egy szecessziós édenkert bentlakói"-t. Filmes előtanulmányain a tájrészleteket, városképeket. Zöld, barkás és szőlős csendéleteket. Az elképzelt alakokat, a megálmodott figurákat: a férfiakat kalapban, baltával, madárral, az öregeket könyöklőn, betegen, a nőket ruhátlanul, fotelban, holdsütésnél, tükör előtt, hajukat fonva, párnák között. Becézgetve őket imádattal és csodálattal. Ahogy élni és alkotni szeretett. A Magyar Intézet épületében látható kiállítás így lehet Huszárik Zoltán életének képes naplója. Legalábbis gazdagon írt naplójának néhány lapja. A titokkal, amelyet már nem mond el senkinek. Május tizennegyedikén lepne hatvanöt éves. TALLÓSI BÉLA _6J ÚJ SZ

Ó KULTÚRA ESZENYI, A GLADIÁTOR Kér, de ad is badít minden gátlástól. Ránézek és már könnyebb. Érzem, hogy jól vagyok. Úgy sürög-forog, akkora lelkesedéssel végzi a munkáját, mint egy erdei manó. Én a stilizációról mint olyanról eddig keveset tudtam, mellette külön főiskolát végzek. És a bemutató napján nem szeretnék megbukni előtte. Aztán még valami tetszik benne: ahogy a színészi tehnikát megtölti tartalommal. Ezt szeretném mielőbb elsajátítani én is. Magyarul már jó néhány szót megtanultam tőle. De észrevettem, hogy rá is rengeteg ragad. A végén majd szlovákul fog irányítani. Az ő esetében én már ezen sem csodálkoznék. Az ilyen manófélék sok mindenre képesek." Jozef Vajda Porzik a matrac Orlando alatt. Eszenyi Enikő, az Ahogy tetszik vendégrendezője negyedik hete próbál a pozsonyi Hviezdoslav Színházban. Délelőtt tíztől délután kettőig tízperces szünettel, esténként, ha nincs előadása a Vígszínházban, hattól fél tízig még rövidebb pihenővel. Színészei nem győzik csodálni, hogy bírja, honnan van benne ennyi energia. Megérkezik éjjel fél kettőkor, tíztől pedig úgy dolgozik, mintha előző nap, próba után kocsiba sem ült volna. Orlandóját, Milan Mikulčíkot, a színművészeti főiskola harmadéves hallgatóját, aki egy másik előadásban Isadora Duncan szerelmét, Szergej Jeszenyint játssza, most éppen egy jól megtermett statisztával küldi birokra. A Góliát alkatú férfi úgy döngöli földhöz az amúgy jó kiállású, izmos Orlandót, ahogy Eszenyinek és a Budapestről jött mozgástervezőnek, Gyöngyösi Tamásnak is tetszik. „Kellemesen csalódtam az itteni színészekben - mondja a színpadi csaták kemény kezű koreográfusa, aki főállásban földrajz-testnevelés szakos tanár. - Elképesztően jól próbálnak. A hozzállásuk is jó, nemcsak a mozgáskultúrájuk. Akarnak. Húznak. Arra késztetnek, hogy minMilan Mikulčík (Prikler László felvételei) denkivel középen kezdjek, ne a legelején. Enikő mindig új. Küzd. Harcol. Mint egy gladiátor. Első az előadás, minden más mellékes nála. Tíz éve ismerem. A színházért mindenre képes. Ha túlteljesítem, amit tőlem vár, nagyon hálás. Én meg igyekszem. Számomra az a minimum, amit kér tőlem. Annál csak többet adhatok. A lécet nekem kell magasra tennem. Shakespeare ez ügyben szabad kezet adott, Eszenyi, egy bizonyos ponton túl, rám bízza a dolgokat. A mozgáselemek megkomponálása, sűrítése, a gesztusok kinagyítása az én feladatom. Izgalmas munka. Jó közegben rengeteg ötletet előhoz belőlem." Orlando után Rosalinda és Célia próbál. Az ardennes-i erdőben bujkálnak, amelyből a színpadon egyelőre csak jelzések állnak. Fák és bokrok helyett mindenféle deszkatákolmányok. Diana Mórová és Zuzana Fialová a rendezői instrukciókra támaszkodnak. Milan Mikulčík most képen kívül lapozza szövegkönyvét, de fél szemét így is Eszenyin tartja. „Jó nézni őt, ha dolgozik. De ha nem, akkor is. Karizmatikus egyéniség. Azzal segít, hogy motivál. Magával ragad. Felsza„Szöveg és mozgás együtt, az első próbától fogva... kollégáim közül sokak számára szokatlan módszer. Nekem nem. Pályám legelején, egyetlenegyszer én már dolgoztam így rendezővel. Enikővel persze így is más a munka. Kifejezőeszközei igazak is, nemcsak expresszívek. Kivételes képzelőereje van, dús fantáziája. A darab legapróbb részleteit is betéve ismeri, mintha minden pontosan meg lenne rajzolva a fejében. Kér, de ad is. Vezeti a színészt, de egy adott pillanatban szabadon hagyja. Ez így nagyon izgalmas játék. Láttam őt az Össztáncban, amikor a Vígszínház nálunk vendégszerepelt. Mellesleg azt kell hogy mondjam: első látásra semmi különöset nem fedeztem fel rajta. Aztán ahogy jobban megnéztem, feltűnt, milyen hangsúlyos a szeme, az ajka... színésznőben ez a legizgalmasabb típus. Aki minden szerepében változni tud. Ma ilyen, holnap olyan, de holnapután már egészen más. Rendezőként sem mindennapi. Mintha riadót fújt volna mindegyikünknek. Eddig, bárkivel dolgoztunk is, mindig tudtuk, kitől mit várhatunk. Ő minden percben képes meglepni bennünket. Mintha kavicsokat dobálna egy tóba. A körök egyre sűrűbbek és már összeérnek." Sűrűsödnek viszont a szlovák szöveggel kapcsolatos gondok is. Ľubomír Feldek fordítása míves munka, helyenként viszont kissé archaikusnak tűnik. S mintha szellemességből, humorból is kevesebb csilllogna benne, mint a Szabó Lőrinc-féle magyar változatban. Eszenyi előtt pedig két szövegkönyv fekszik. A szlovák, magyar beírásokkal, és a másik, amelyet otthonról hozott magával. A Pesti Színházban játszott előadás szövegpéldánya. A kettő pedig nem mindig fedi egymást. Ezeket a pontokat kell fényesebbre csiszolni. Eszenyi most Feldekkel tárgyal. (sz. g. I.) Kovács Zita felvétele Gyöngyösi Tamás Ismét Orlando lép színre, de a függöny mögött, az ügyelőpult közelében már készülődnek a következő jelenet résztvevői. Eszenyi pillanatok alatt széthinti, kitől mit vár. Mindent és mindenkit megmozgat a színpadon. Még a kellékek is neki játszanak. Orlando bátyját, Olivért a most is remek formában levő Jozef Vajda alakítja. Kell-e magyar püspök? VII. KOMÁROMI IMANAP A szlovákiai magyarság közel félévszázados kisebbségi sorsba szorítása az örökre elsüllyedt múlt után sem ért véget, pedig reméltük, hogy a változás kezdő évei új helyzetet teremtenek lelki, kulturális, gazdasági és társadalmi életének újjáépítéséhez. A helyzet azonban változatban maradt. A kiújuló sebek behegesztésére a gyógyírt a magyar keresztény hívők próbálják megkeresni. Először is a lelkük gyógyítására, mert a belső megújulás lelkiségére van szükség. Nem elég csupán a társadalmi - a külső fordulat, a belső forradalmi változásnak is el kell jönnie, ami tudjuk - nehezebb. Mégis sürgetően szükség van rá, mert a lelki üresség is nagy szegénység. A lelki szegénységet pedig a testi szegénység követi. E veszély fenyegetésében ismerik fel'Szlovákiában a magyar katolikus egyházközösségek a lelki vezetés hiányát - nincs ki vezesse a nyájat, nincs a magyar kereszténységnek lelki gyógyítója. A keresztény élet pedig - vallja az egyházunk - állandó aktivitást kíván. A korlátok közé szorított sorsú közösség életében ez még fokozottabb követelmény, ha az egyház a nemzetmegtartó szerepét is magára vállalja. Kimondva-kimondatlanul - a szlovákiai magyar katolikus hívek közösségei nem tagadják: olyan egyházközösségben akarják megélni hitüket, melyben a belső élet történelmi, nemzeti tudathoz is kapcsolódik. Ezért a lelkük kormányzását olyan főpásztorra akarják bízni, akinek a magyar plébániák hitéletének fellendítése, a magyar katolikus lelkiség felemelése szent ügye lenne. Ezért vallják, hogy a magyar püspök gondolata a kisebbségi-nemzetiségi katolikusok számára a megtalált utat, a kibontakozás útját jelenti. Ezért olyan főpásztorra van szüksége, aki szívvel, vérrel hozzá tartozik, aki a nép lelkével él, aki után megy a nyáj, aki életét tudná adni juhaiért, aki új távlatokat nyitna a keresztény ifjúságunk elé és kiemelné közülük a meghívottakat, akinek gondja lenne, hogy a magyar fiataloknak lehetőségük legyen anyanyelven felkészülni értelmiségi jövőjükre, aki főfelügyelőként őrködne az egyházi iskoláink szelleme fölött, aki előremutató gondolatokkal összefogná a magyar keresztény szellemi erőket. Szükségünk van rá sokkalta inkább, mint valaha is bármikor, mert mi érezzük, hogy sorsunk alakulásában mennyire hiányzik a főpásztori felelősség. A betöltendő szerepkör időszerűsége pedig egyre sürgetőbb. E megállapításainkat helytállóknak és teljesnek érezzük. Számunkra ezek alapvető létkérdések. Ezeket ma már senki sem vonhatja kétségbe. Akik pedig ezt teszik, a valóságot hamisítják meg. Hiszen a hazai kereszténységünknek nincsenek lelki olvasmányai, nincs keresztény szellemű irodalma, kevés az egyházi iskolánk, főpásztori felügyelet nélkül folyik az iskolai hitoktatás, a vallásos erkölcsi nevelés és ami a legégetőbb - kevés a papi utánpótlás. Valódi problémáink ezek s mögöttük a helyes, igaz felismerés rejlik - hogy a saját kebelünkből származó főpásztori gondviselésben hathatósabb lenne a lelki gyógyulásunk, vallási és erkölcsi életünk megújítása. A keresztény létünk és életünk alapja lenne. A lelki érték teremtő szerepe mellett szerepet vállalna társadalmi elkötelezettségekben is, ami elsősorban karitatív munkában, segítségben nyilvánulna meg: szegények támogatása, az elesettekről való gondoskodás, testi-lelki nyomorultak, magányos betegek segítése. De a gondoskodásból nem maradhatnának ki a bűnöző fiatalok, a börtönviseltek vagy a társadalom peremére szorultak szociális gondjai sem. Magyarságunk fizikai-szellemierkölcsi felemelkedéséhez azonban már ennél is több kell: a keresztény életvitelünk meghatározó tényezőjének, a családnak kellene majd a főpásztori gondoskodás előterébe jutni. A házasság, a család szentségét kell visszaállítani. Felépíteni újra a keresztény család Istentől megszentelt otthonát és a otthonba visszaállítani a nő szent hivatását. Mindez püspökünk keresztény szeretetének, segítőkészségének a kibontakozása lenne. Ha előre megakarnánk rajzolni jövendő püspökünk szellemi portréját - a felsorolt törekvéseink sokirányúsága bizony ezt igazán megnehezítené. Mégis ezek nyomán kell megrajzolnunk a követendő, a nemzetiségi keresztény közösségünk jövője előkészítőjének a kívánatos korszakos érvényű modelljét, a korszerűen gondolkodó embert, akinek történelmet hordozó személyiséggé kell válnia: aki felvállalja a magyarság hitben való felépítését, aki az evangéliumi szolgálat szellemében vállalni merni a legnemesebb, nemzetet megtartó szerepet - az identitás, a magyarságtudat közvetítését, megőrzését. Nem nemzetieskedő modellt keresünk, méginkább nem vezér típust, aki felszínre törve rombol, hanem aki céltudatos vezető lesz. Legyenek nagy, merész, haladó vonásokban gazdag gondolatai, fejlessze ki hitével a hatóerejét, hallassa hangját, céltudatosan törjön magának utat, nagy legyen a népébe vetett hite és hűsége. Ne legyen szenvedő, nélkülöző elnyomott ember, ne maradjon kisebbségi keretek közöt. Ne kisebbségi püspök legyen, ne a kisebbségi püspök érzelme kezdjen érni benne. Érdeklődési körét nem szabad határok köré szorítani, szélesebb világra kell tekintenie, mint a magyar régió. Látnoki erővel mindig helyzetfelismerő és tisztán előrelátó legyen, így válik majd mint Isten ajándéka, a legféltettebb kincsünkké. BARTAKOVICS ISTVÁN a JŐPÁSZTOR ALAPÍTVÁNY kuratóriumának IMANAPI megbízottja K-108 Meghívó Tisztelettel meghívjuk a szlovákiai magyar keresztények és hívők VII. nagy találkozójára, Komáromba. Az IMANAP a JŐPÁSZTOR vasárnapján - április 28-án lesz. Az IMANAP programja: - a 11 órai plébániai szentmise után szentségimádás 14 óráig a Szent Ándrás-templomban, - a keresztút 15 órakor kezdődik a Szent András-templomból indulva a Klapka-tér felé, ahol a szentmise színhelye lesz. Immár hetedik alkalommal jövünk össze Komáromban, hogy imádkozzunk papi hivatásokért és azért, hogy Isten áldja meg népünket magyar főpásztorral. Mindenkit - lelkiatyákat és hívőket - szeretettel hívunk és várunk.