Új Szó, 1996. április (49. évfolyam, 77-100. szám)

1996-04-18 / 90. szám, csütörtök

1996. április 17. BELFOLD - GAZDASAG ÚJ SZ Ó 909 | Civilkurázsi A kormány, illetve a koalíciós pártok egyetlen eddigi intézkedése sem váltott ki olyan ellenállást, mint a Büntető Törvénykönyv nemrég elfogadott módosítása. Sokáig úgy tűnt föl: ennek áz ország­nak a lakossága belenyugszik abba is, hogy a va­gyonjegyes privatizáció második menetét a kor­mány pardon nélkül megszüntette, és az állampol­gárt kiskorúsítva névlegesen tízezer koronás köt­vényt ad neki, miközben a milliárdos nagyság­rendű vagyonok a kormánykoalícióhoz közel álló személyek kezébe kerülnek. A civil társadalom, amely eddig tűrte, hogy az adófizetők pénzéből százmilliókat fordítsanak az ország nemzetközi hír­nevének, úgymond, javítására, és nem igazán tilta­kozott a kormányfő kézi irányításával működő tit­kosszolgálát túlkapásai elten sem, most lassan eszmélni kezd. Mind több ember veszi észre, hogy az itt zajló események számos vonatkozásban hí­ven másolják az 1933-as németországi, valamint az 1948-as és 1969-es csehszlovákiai események forgatókönyvét. Azt a szalámitaktikát, amellyel a totalitárius rendszerek létrehozásán fáradozó, el­lenségképeket alkotó politikusok az emberi jogo­kat leépítik. Mindezek ellenére is bízvást elmondhatjuk, hogy a demokráciáért folyó játékot még nem vesz­tettük el. A szabadságjogokat alkotmánysértő és a Szlovák Köztársaság nemzetközi kötelezettségeit is sértő módon korlátozó Btk.-módosítás elleni mozgalom március 22-én tüntetett a nyilvánosság előtt. Hamarosan létrejött egy „Tevékeny Kezde­ményezés a Szabadság Megőrzéséért", amelyet több polgárjogi, környezetvédelmi, ifjúsági szer­veződés és alapítvány alkot. Felhívásaikhoz szinte naponta csatlakoznak további polgári mozgalmak és kezdeményezések, illetve - egyáltalán nem utolsósorban - tiltakozásának adott hangot a másfél millió tagot számláló szakszervezeti konfö­deráció is. Ezeknek a polgárjogi szervezeteknek a képviselői nemzetközi fórumokon is elmondták jo­gi, politikai és morális kifogásaikat (holott közülük többen is tiltakoztak akkor, amikor a magyar parla­menti képviselők Strasbourghoz fordultak!). Az Eu­rópa Parlament képviselője nagyon érdekes és so­katmondó válaszában hangsúlyozta: nagyon örül, mert a parlamentet tájékoztatni tudja arról, hogy Szlovákiában nemcsak Mečiar és Kováč meg vala­miféle nehezen meghatározható ellenzék létezik. Élnek és egyre aktívabbak itt olyan szlovák állam­polgárok, akiknek politikai kultúrája egyre maga­sabb szintű, s ezért is megérdemlik Európa bizal­mát és tá mogatását. FEKETE MARIAN Innen nézve Fát akar ültetni a szomszédasszo­nyom. A 75 éves néninek gyönyörű kertje van. Ő mégis úgy gondolja, ki­csit kopár, s elkelne bele néhány gyümölcsfa. Már számon a kérdés: ugyan mindek magának a fa? Aztán elharapom a szót, s csak magam­ban állapítom meg, hogy röpke két esztendő alatt belém ette magát a válság. Alig két éve köt a dolgom Miskolchoz, s már magam is megrö­könyödöm, mert fát akar ültetni egy hetvenöt éves asszony. Olyan ez, mint a fertőző betegség. Lappangva kezdődik. Előbb talán csak abban mutatkozik meg, hogy az ember már nem háborodik fel a fairtások láttán. Megszokja, hogy itt is, ott is hasított az erdő. De bele­szokik a szem az országutak men­tén sok kilométer hosszan húzódó parlagok, a falusi házak előtti söp­retlen járdák és az évek óta ka­paratlan csatornák látványába is. Amint a hétköznapok részévé válik a boltos hangsúlya, ahogy záróra előtt öt perccel húzza le a rolót, s ki­felé tessékel, mondván, neki már le­járt a munkaideje* Ehhez jön még a vendéglátósok hajthatatlansága: csak hideg koszt van, ha meleget akarnánk, s kizáró­lag ülve lehet fogyasztani, amennyi­ben csupán szendvicset kérnénk. Kivételek ugyan vannak, de a több­ség úgy tartja, akinek nem tetszik, elmehet. Pontosabban, minek jött ide? Itt ez a rend, tessék alkalmaz­kodni. Előbb-utóbb aztán mindenki alkalmazkodik. Másutt mások a szokások. Koráb­ban is léteztek különbözőségek. Ám ezek mértéke ma már megrendítő. Aki ma Kelet-Magyarországról Nyu­gat-Magyarországra autózik, másik világba kerül. Akárha idegen ország­ban járna. Miskolcról nézvést tulaj­donképpen már valahol Gyöngyös környékén elkezdődik a legjobb ér­telemben vett labancosodás. Még a nyelv is eltérő. A szavak változatla­nok, de a hangsúlyok, a gesztusok már mások. Érdekes módon ez legalább olyan ragadós, mint a válságtudat. Ugyan­úgy apró, alig észrevehető tünetek­kel kezdődik. Tudniillik megszapo­rodnak a könyvviteli értelemben so­ha meg nem térülő befektetések. A falusi boltos mai mosolyáért holnap talán egy másik község vendéglőse kasszíroz. Miként annak a dunántú­li benzinkutasnak sem lett extrabe­vétele, aki bocsánatot kért tőlünk, amiért nem tartott bébiételt, de fela­jánlott egy banánt, s maga kerített hozzá villát, tányért, hogy összetör­hessük a velünk utazó kisbabának. Pénzben nem kifejezhető figyel­mességek ezek, s téved, aki azt hi­szi, hogy általában is csupán pénz­kérdésről lenne szó. Szomszéd­asszonyom sem gazdag ember. Nem azért ültet fát, mert magas a jövedelme. Még csak nem is azért, mert később majd haszna lehet belőle. Gyerekeit, unokáit abszolút nem érdekli ez a kert. Egyedül az öregasszonyt érdekli. Ő ragaszkodik hozzá. Ő szöszmötöl naphosszat benne. Csinálja, mert ezt szokta meg, mert ezt tanulta, mert van benne ele­gendő civilkurázsi, hogy immúnis le­gyen a válsággal szemben. Teszi a dolgát, mert már akkor is miskolci lokálpatrióta volt, amikor még nem telepedett rá mindenre a szocialista nagyipar, s vele a gondoskodó ál­lam. És most eme gondoskodás megszűntével sem esett pánikba, nem várja, hogy felülről, központi akarattal, netán állami segélyből fá­sítsanak. Valószínűsíthető, hogy Borsodban az elmaradó beruházásoknál is na­gyobb hiány mutatkozik az olyan reszketeg, gyönge kis kezekben, mint amilyen ezé az elszánt öreg­asszonyé. Eddig a bölcsesség. Ez­után jön a kérdés, hogy e mély vál­ságba (az országhoz képest mély válságba) taszított régiót mi is taszí­totta oda; a kilátástalanság hogyan szülte meg a még mélyebb kilátás­talanságot, és főleg, hogy miként le­het kimenekülni belőle? FARAGÓ JÓZSEF, Népszabadság Hova tűntek a reményszámla milliói? A Remény számláján - amelyet a Szlovák Televízió létesített - a nézőktől a beteg és szegény gyermekek számára összegyűlt pénzből ötvenmillió korona a pozsonyi B. O. B. kft. kezelésébe került, amely ezért szerződésileg havi 25 százalékos hozamot ígért Az eset 1994-ben kezdődött, amikor a pénzt három hónapra átu­talták a B. 0. B.-nek. Bár a kft. nem tett eleget vállalásának, 1994. október 3-án egy kiegészítéssel már 77,5 millió koronát kapott, az­zal, hogy további három hónapon keresztül havi 20 százalékos hoza­mot biztosít. A feltételek között szerepelt, hogy amennyiben a Re­mény számlájának a kezelője nem kéri a megszüntetést, lejárta után a szerződés érvényessége automatikusan meghosszabbodik. A valóságban azonban a számlára nemhogy a hozam, de még az eredeti 50 millió sem érkezett vissza teljes egészében. Az SZTV ezért 1995. május 4-én a kezesként szereplő Pozsonyi Opciós Tőzsdétől (BOB) kérte a büntetőkamatokkal együtt neki járó 166,7 millió koronát. A BOB képviselői viszont azzal érveltek, hogy mindez a B. 0. B. kft. tulajdonosainak, René Vochyannak és Miloš Hojzák­nak (egyébként a BOB korábbi két vezetőjének) akciója volt, amelyről nem értesítették a tőzsdekamarát. Emiatt már feljelentést is tettek ellenük. Tény , hogy a Remény számlájáról tavaly 33 millió koronát osztottak szét a rászoruló gyermekek között de eközben több mint százmillió elveszett. IVAN ŠPÁNI, Práca Elnökölni fogunk a Duna Bizottságban? Budapesten folytatódik a Duna Bizottság 54. ülésszaka, amely­nek során a folyó menti országok a Duna hajózási kérdéseivel fog­lalkoznak. Eva Mitrová, Szlovákia budapesti nagykövete felszólalá­sában kiemelte a bősi vízlépcső szerepét, amelyen keresztül 1992 óta tizenhat ország 43 421 hajója haladt át. Szlovákia idén hivata­losan megpályázta a bizottság elnökségét az elkövetkező három évre. Práca Megkezdődtek a terhelési próbák Kedden reggel a pozsonyi Vízügyi Beruházó Vállalat megkezdte a bősi vízerőmű jobb oldali zsilipjén az új kapuk terhelési próbáit, amelyek a kapukat szállító lévai OK Steel igazgatója szerint a hét végéig befejeződnek. Elmondta, hogy a kapuk teljesen új konstruk­cióval készültek, és mivel üregesek, lehetővé teszik a folyamatos ellenőrzést. Baleset bekövetkezéséhez három tényezőnek - anyag-, szerelési vagy tervezési hibának, a szerelési, illetve az üzemelteté­si technológia megsértésének kellene bekövetkeznie, de ezek kikü­szöbölésére megfelelően odafigyeltek. Sme (Rövidítve) KOMMENTÁRUNK Pénz ott, átalakulás itt Az új világrend első intézményének ne­vezte megalapításakor az Európai Újjáépíté­si és Fejlesztési Bankot (EBRD) Jacques Ál­tali, a londoni székhelyű pénzintézet első el­nöke. A francia sugallatra 1991-ben életre hívott, Közép- és Kelet-Európát anyagilag támogató, szerkezetváltását, korszerűsítését elősegítő bank a hét elején tartotta rendes évi közgyűlését Szófiában. Bármilyen fur­csán hangzik is, a bulgáriai tanácskozáson hozott legfontosabb döntés, azaz a bank alaptőkéjének a megduplázása azt jelzi, vég­re a pénzintézet megtalálta a helyét, és tény­legesen is betölti azt a feladatot, amit az alapítók, elsősorban az Eu­rópai Unió szánt neki. A Nyugat részéről sokszor hallani olyan észrevételeket, megjegy­zéseket, hogy a gazdasági átalakulás, a tényleges piacgazdaság térsé­günk némely országában döcögve halad. Ez lehetséges, viszont a probléma súlyával csak akkor szembesültek igazán, amikor kiderült: a térségünk lépésváltását elősegítésére alakult EBRD nagyjából ugyanolyan nehézkesen működik, mint egy, a hatékonyságra ügyet sem vető szocialista állami nagyvállalat. Attali rossz nyelvek szerint többet költött a bank épületének a csinosítására és lenyűgöző pazar­lásé sajtófogadásokra, mint a rendszerváltás gyötrelmeivel kínlódó 25 posztkommunista országra. Az EBRD csak az új elnök, a profi pénzügyi szakember, Jacques de Larosiére vezetésével kezdte meg a nagyobb volumenű hitelkihe­lyezéseket. Tavaly az érintett régió 25 országának 2,86 milliárd ECU hitelt és befektetést hagyott jóvá, Szlovákia ebből 71 millió, Csehor­szág 100 millió, Magyarország pedig 406 millió ECU­val részese­dett. Az szintén jelzésértékű lehet, hogy a bank csupán tavaly óla nyereséges, igaz, tiszta nyeresége (7,5 millió ECU) a pénz világában elhanyagolható összegnek számít. Az intenzív hitelnyújtás eredmé­nyeként a bank saját korlátának ütközött, ugyanis alapszabálya sze­rint alaptőkéjénél (10 milliárd ECU) többet nem hitelezhet, ezért hétfőn Szófiában az EBRD közgyűlése jóváhagyta az alaptőke meg­duplázását 20 milliárd ECU-ra (25 milliárd dollár). Az alapító tagok, vagyis a legfejlettebb országok nem szívesen nyúlnak ilyen mélyen a zsebükbe, a döntést azonban megkönnyítette, hogy a további 10 mil­liárdnak csak a 22,5 százalékát kell készpénzben a bank rendelkezé­sére bocsátani, ráadásul 8 év leforgása alatt. További fontos tényező: még mielőtt azt gondolnánk, hogy lám, az egykori kis KGST-orszá­gok is megérnek néhány újabb milliárdot, jusson eszünkbe, az alaptőke-emelés elsősorban Oroszország érdeke, vagyis Borisz Jel­cin újraválasztását szolgálja. Ugyanis ha a tőkeduplázás elmaradt volna, akkor Oroszország az év végéig kiesett volna az EBRD ked­vezményezettjei közül, mivel kimerítette a ráeső keretet. Szófiában felmerült a kérdés, vajon megkezdődhet-e a bank kivo­nulása Kelet-Európa fejlettebb államaiból, vagyis a visegrádi négyek csoport jából, hogy energiáját teljes egészében az igazán elmaradókra fordítsa. A kérdésre a választ ugyan elodázták, viszont az jelzésér­tékű lehet, hogy 1995-ben már olyan, korábban hitelkihelyezésre al­kalmatlannak minősített országoknak is adtak kölcsönt, mint Horvát­ország, Azertiajdzsán, Grúzia vagy Kirgizia. Ebbe a sorba tartozik a tegnapi bejelentés is, mely szerint 390 millió ECU-t pedig Bosznia­Hercegovina infrastrukturális hálózatának az újjáépítésére fordíta­nak. Vagyis kimondva vagy kimondatlanul, a keleti tömb kevésbé fejlett vagy háború sújtotta régióira helyezik át a hangsúlyt. Talán nem is baj, hiszen egyrészt a visegrádi négyekre jutott eddig az Euró­pai Újjáépítési és Fejlesztési Bank hiteleinek a 34 százaléka, azaz négy állam részesült a 25 országnak szánt pénzforrások egyharmadá­ban, másrészt az EBRD-től pénzt kapni nem számít olcsó mulatság­nak. Közismerten drágán hitelez, ami azért természetes, mert nagy kockázatú üzletekbe vág bele. A Szlovák Nemzeti Banknak éppen a napokban javult a hitel­minősítési osztályzata, ami a kereskedelmi bankok számára jelzésér­tékű, kockázatcsökkentő tényező. Az országot, belpolitikai penge­váltásai ellenére, továbbra is a visegrádi négyek egyikeként kezelik, vagyis várható, hogy fokozatosan kihátrálunk az EBRD prioritását élvező célterületről. Különben is, a bank a későbbiek során tanul­mányt készít, feltüntetve benne azokat az „érettségi" mutatókat, ame­lyek alapján kizárnak majd egy-egy országot az EBRD támogatottjai közül. Azért persze ne bíz/.uk el magunkat, mivel az Európai Újjáépí­tési és Fejlesztési Banktól veendő érzékeny búcsú, a „ballagási ün­nepség" leghamarabb valamikor az ezredforduló tájékára várható. SZÁLKA ÉS GERENDA "V­Dusza István rovata Szép kilátások Már az ellenzéki pártok po­litikusai is mondogatják, hogy Szlovákiában akár több megbízatási ciklus időtarta­mára is berendezkedhet a ha­talmi ágazatokban a Demok­ratikus Szlovákiáért Mozga­lom. Ha pedig ez így van, ak­kor ez egy kicsit már önfel­adás, egy kicsit már dör­gölődzés a folyamatos hatalomhoz, meg talán már igazolása is a két és fél év múlva újra bekövetkező ellenzéki vereségnek. Mondván: nincs mit tenni. Ez az 1994-ben kormányzati hatalomhoz jutott pragma­tista, ultrabaloldali és nacionalista pártkonglomerá­tum 1998-ra úgy átalakítja a teljes egészében még létre sem jött demokratikus és jogállami struktúrá­kat, hogy azokra senki sem fog ráismerni. Legkevés­bé az az ellenzék, amely igazából ma sem tudja, hogy mjt akar. Nerríújkeletű jelenség a rendszerváltás utáni szlo­vákiai politizálásban, hogy a nagyprivatizáció kli­ensrendszerű végrehajtása és a magyar nemzeti ki­sebbség helyzetének demokratikus rendezése több irányban is megosztja a politikai ellenzéket. A poli­tikán kívül élő társadalom az egzisztenciális veszé­lyeztetettségben ma már kezd úgy viselkedni, mint tette a kommunista pártállam kényszerei közepette. Ráadásul könnyebb a dolga - egyelőre. Nincs mese: piacgazdaság és kapitalizmus nem­zetállami diktatúrákban is virágozhat, legfeljebb nem a politikai ellenzék és a hatalom ellen szer­veződő állampolgári kezdeményezések virágoztat­ják fel. Hanem a kormánypártok újgazdag szimpati­záns nagytőkései, valamint az államigazgatásban és az erőszakszervezetekben pozíciókhoz jutott polgá­rok. De mindenekelőtt a kommunista pártnómenkla­túrákból lett kiskapitalisták és azok a fiatal szakem­berek, akik idejében ráébredlek tehetségük és a rendszerváltás utáni két év szabadsága adta le­hetőségekre. Ennek a „chilei szindrómának" nem föltétlen kel­lett véres katonai puccsal megszületnie. Elegendő volt ehhez egy demokratizálódó társadalomban az önmagával szembeni felelősségvállalástól megijedt, éppen ezért az öröknek mondott állami gondoskodás látomásos jövőképével félrevezethető választói tö­meg. Azok az emberek a mindennapi kenyerét féltő, egyre növekvő nyugdíjas réteggel együtt választó­ként sokáig adhatnak hatalmat a DSZM vezéreinek a kezébe. Egészen addig, míg a makrogazdasági fel­lendülés propagandaszólamait el nem hallgattatja a mindennapok megélhetési feltételeinek a romlását emlegető emberek szava. Márpedig ha ebben az or­szágban az 1998-as választásokig továbbra is bértáb­lák rajzolgatásával csapják be a tanítókat, az egész­ségügyben dolgozókat és az állami vállalatok alkal­mazottait, a legnagyobb, „kormányzatinak" is mon­doit egészségügyi biztosító pedig kifizetések megta­gadásával szép lassan az egészségügyi alapellátást bénítja meg, talán lehet esélye az ellenzéknek is. Annak az ellenzéknek, amelynek legjobb gazda­sági szakértőjeként a DBP-ben Brigita Schmögnero­vá a magasröptű gazdaságelméleti fejtegetései mel­lett képtelen a pénztárcák és a bevásárlókosarak egyre fogyó tartalmának szintjén politizálni. Márpe­dig ha a választási szövetséges szociáldemokraták sokáig fontolgatják, hogy a piacgazdaságról igen­csak földközeli és baloldalisága ellenére is erősen pragmatikus nézeteket valló Cerná alelnök asszony mentalitásával és gondolkodásával súlyozzák a ki­váló elméleti szakembert, talán újra késő lesz. Ha Cerná asszonyt nem hozzák úgy általában választó­közeibe, attól tartok, Schmögnerová elméleti tudása továbbra is megcsodálható luxus marad a baloldali ellenzéki koalíción belül. Míg a DSZM a szociális támogatásokat pártpolitikai érdekekhez szabott bőkezűséggel osztogatja, addig az így magukhoz édesgetett, immár a társadalom több mint egynegye­dét kitevő nyugdíjasokkal szinte nem tud mit kezde­ni az ideológiai alapvetéseiben hittel teli lelki vi­gaszt is kínáló kereszténydemokrata Ján Čarno­gurský és csapata. A Mečiar-lakájokból és a nemze­ti párt egykori magyarellenes frontembereiből ala­kult Moravčík-csapat igazából nem találja önmagái, legkevésbé annak liberális lelkiségét a DU-ban. Aligha véletlen, hogy mostanában már ők a kerék­kötői a szoros együttműködésen alapuló ellenzéki szövetkezésnek, aminek hátterében a magyar koalí­ció politikusaival szemben táplált politikai ellen­szenvük áll. Sajnos, nincsenek egyedül. A szlovákiai parlamenti ellenzék pártjai - a Ma­gyar Koalíciói is idesorolva - kénytelenek lesznek közérthető gazdaságpoliiizálásba kezdeni, de nem csupán a kormány elhibázott lépéseinek nyomában járva. Ugyanakkor nyíltan színt kell vallaniuk a szlovákiai magyar nemzeti kisebbség - tehál a de­mokrácia - kérdéseiben, mert hallgatólagos egyetér­tésükkel teret engednek a kormánypártok naciona­lista propagandájának.

Next

/
Thumbnails
Contents