Új Szó, 1996. április (49. évfolyam, 77-100. szám)

1996-04-17 / 89. szám, szerda

1996. április 15. VÉLEMÉNY - TALLÓZÓ ÚJ SZ

Ó 5 I Kerülj, kerülj biztoskám... Lám, lám, még meg sem száradt a tinta az április 9-i elnöki vétón, mellyel Michal Kováč újratárgyalásra visszautalta a parlamentnek a területi reformról szóló törvényt, a miniszterelnök már ki is nevezte a nyolc újonnan létreerőszakolt kerület kormánybiztosait, kiknek feladata az új kerületi és járási hivatalok megszervezése lesz majd. Mi az, hogy majd? Most azonnal, hiszen sürget az idő, egy percet sem várhat tovább az úttörőmunka pionír, ne henyélj! -, bármit is javasoljon a köztársasági elnök. Vladimír Mečiar most is hű maradt önmagához látványosan és nagy élvezettel bizonyítja azt, amit úgyis mindenki tud: őt körülbelül annyira érdekli-izgatja Kováč véleménye, mint mondjuk az, hogy szereti-e az ausztrál illetőségű kacsacsőrű emlős az izraeli találmányként frissen jegyzett almaízű banánt. Neki ez is nyolc, az is nyolc. Nyolc a nyolc kerületi biztosnak is az elnöki vétó, még csak fel sem merült bennük a kérdés, mi történik, ha a parlament újbóli igenje után - men ehhez a gyakorlat alapján kétség nem férhet - az ellenzék az Alkotmánybírósághoz fordul a törvény felülvizsgálása érdekében, s az mint „beteg láncszem" a törvény egyes pontjait esetleg alkotmánysértőnek ítéli. Persze kenyéradó gazdájukkal szemben a biztosokban ilyen kérdések jó is, ha nem merülnek fel, men - ezt biztosan tudják a biztosok - egy ilyen felmerülés egzisztenciájuk azonnali alámerúlését vonná maga után. Kerüljön tehát, amibe kerül az adófizetőknek a közigazgatási reform, a kerületi kormánybiztosok kerülnek egyet-kettőt kerületükben, hogy kiválasszák a megfelelő székekbe a megfelelő embereket, akik - ezt még a piaci óvszeres is tudja - egy csöppet sem biztos, hogy az ellenzék vagy uram bocsá' az „elmagyarosított szlovákok" soraiból kerülnek majd ki. A következmények előre megjósolhatok: a nagy kenyéradó gazda mögött, alatt sok kis és még kisebb kenyéradó gazdika sorakozik majd fel, akik gondoskodnak arról, hogy a felülről jövő igen még véletlenül se lehessen nem, és fordítva. Hűség a pánhoz, hűség a kormányhoz - újra itt a régi nóta. A Kicsi-Nagyember, miután fosztogatva osztogatott - gondoljunk csak a jól jövedelmező gazdasági ágazatok „privatizálására" -, most a közigazgatási hierarchia kiépítésén fáradozik. Módszerét ismerve sikerül is neki egy több tízezres megbízható, hűséges gárdát összeverbuválnia. Ezek után már végképp nem csodálkozhatunk azon, hogy a jelenlegi kormánygarnitúra mára jövő évezredben megvalósítandó terveiről regél. Biztos a dolgában. Kormánybiztos. Kerülj, kerülj hát, biztoskám! Neked a terülj, terülj asztalkám már nem mese. S aki még ezek után is elhiszi, hogy Kishazánkban visszafordíthatatlanul kitört a demokrácia, az menjen el Ausztráliába kacsacsőrűnek, és szokja meg akár az almaízű banánt. Mert itthon újra minden szinten a talpnyalás lesz a főfogás... KERTÉSZ GÁBOR Hétköznapi hoherok Felzaklatta a kedélyeket, a németekét kiváltképpen, a harvardi tanár. Ki viharos vitákra számíthat a nyárvégen, amikor átkel az óceánon, hogy hírverést csináljon könyve német nyelvű kiadásának. Goldhagen könyve, amint washingtoni tudósítónk beszámol róla, a hajdani hétköznapi emberek felelősségét mutatja ki hatmillió zsidó kiirtásában. Hogy az évtizedeken át antiszemitizmussal megfertőzött tömegek tevőleges részvétele nélkül Hitler aligha hajthatta volna végre ördögi (a Mein Kampfban jó előre beharangozott) tervét. A New York Times közírójának megfogalmazásában csakis úgy kerülhetett sor e szörnyűségre, hogy az antiszemitizmus beivódott a német életbe, és kialakult egy olyan felfogás, amely szerint „a zsidók nem emberi ellenségek, hanem a népekre halált hozó férgek". Kiktől tehát féregtelenítéssel kell megszabadulni... Nem is árt az Ebolától, AIDS-től rettegő ezredfordulón emlékeztetni rá, hogy a legveszélyesebb vírushordozók századunkban az embertelen vagy azzá torzított ideológiák voltak. S mert továbbra is léteznek „laboratóriumok", melyekben e kórokozókat tenyésztgetik, a társadalmak elemi érdeke egyfelől a szellemi karanténok fenntartása, másfelől a pusztító politikai járványok kórtörténetének minél pontosabb leírása. A holocausthamisítást több nyugati demokráciában (és nemcsak a nácizmus szülőföldjén) éppen amiatt üldözi törvény is, hogy a bűn „relativizálása" ne vezethessen - a szemtanúk nemzedékének kihalásával - a tények tagadásához, és akként a megismétlés feltételrendszerének újbóli kialakulásához. A neonácik kedvelt történészének az amerikai kiadó által végül nem vállalt Goebbels-könyve a Newsweek szerint azért lehet „fertőző", mert az átlagolvasót Irving ravaszul elárasztja Hitler propagandafőnökének tényeket torzító szóáradatával, és eszébe sincs szakértői fogódzkodót kínálni neki: „Képzeljünk csak el egy életrajzot Jeffrey Dahmerről (a több tucat fiatalembert legyilkoló és szerveiket elfogyasztó elmebetegről - a szerk.), amely higgadtan latolgatja a kannibalizmus melletti és elleni érveket." Goldhagen könyvéről írva a Washington Postban egy szakértő megemlíti, hogy ami a legriasztóbb az emberiség történetében: „sok nép, bizonyos körülmények közepette, képes a genocídiumra". Az amerikai lap másik cikkírója, Richard Cohen szerint mit sem vesz el a holocaust egyediségéből ennek a szomorú ténynek a tudomásul vétele. Az örményirtás, Kambodzsa, Ruanda, a kínai „kulturális forradalom" vagy éppen a minap a délszláv „etnikai tisztogatás" sajnos, rendre Goldhagen professzor tételét igazolja: bőséggel akadtak, akadnak ma is hétköznapi hóhérok. Éppen a múlt heti Newsweek közöl borzalmas beszámolót a srebrenicai muzulmánok lemészárlásáról, s hogy a holttestek alá zuhant pár túlélő látta ott vezényelni Mladics tábornokot. Csak ő volna hát háborús bűnös? Különben korunk szomorú fejleménye, hogy immár külön tudománya van e bűnök bizonyításának: ha a tömegsírban minden hullának hasonló a sebe, ha a gödörnek csak egyik oldalán lelnek töltényhüvelyekre, akkor a tetemek bizony nem harc áldozatai. Félszázados vita folyt a „parancsra tettem" mentségéről, s Goldhagen most aprólékosan dokumentálja, mily riasztóan sokan voltak, kik - a költő szavával - önként öltek. Derék férjek, kik feleségüknek dicsekedtek tettükkel, a családi fotóalbumot gazdagították a fényképpel, amelyen tetemek fölött pózolnak... Természetesen nincsenek „bűnös népek", ám sajnos, voltak és lehetnek vészesen vétkes, azzá nevelhető, transzformálható tömegek. Goldhagen és Irving könyvének esete, vagy a brit történészt kitiltó demokratikus Ausztrália, Kanada, Németország példája adalék lehet újkeletű hazai vitáinkhoz, a gyűlölet - és terjesztőinek - kordába szorításáról, akár jogi eszközökkel is. Mert azt azért nehéz volna elfogadni, hogy a két nemzedéket demokráciában felnevelő (nyugat)német államban indokolt a totális szólásszabadság ésszerű korlátozása, viszont a tekintélyuralmi, majd totális rendszerek reflexvilágából csak nemrég kiszabadult hazánkban erre gondolni sem illendő. AVAR JÁNOS Magyar Nemzet KOMMENTÁRUNK Mečiar falujában visszahívták a polgármestert Ladomierska Vieska, Vladimír Mečiar szülőfalujának lakosai egy aláírásgyűjtő akció eredményeként visszahívták polgármesterüket, Jaroslav Šurkát, aki a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom színeiben indult a helyhatósági választásokon. A leváltás szándékáról a miniszterelnök már februárban értesült, mivel a falu közelebbről meg nem nevezett lakosai levelet írtak neki. Ezzel állítólag nagyon felháborították a járás DSZM-szervezeteit, mivel nyíltan bírálták Milan Mečiart, a miniszterelnök testvérét, a falu DSZM-klubjának vezetőjét. A levél többek közt azt állítja, hogy bár a község lakosainak több mint a fele a DSZM-re szavazott, a mozgalom helyi szervezetének mindössze hat tagja van. Többen is belépnének, de Milan Mečiart visszataszítónak találják. A levélírók azt is bírálták, hogy Milan Mečiar drága gépkocsin, Peugeot-n furikázik, márpedig erre becsületes úton nem kereshette meg a pénzt. SME, -eta INTERJÚ HUDEK BELÜGYMINISZTERREL A rendőrségnél nagy a fluktuáció Felkészült az ország új közigazgatási beosztására? Az újonnan életre hívott járásokban a rendőrségnek, a járási hivatalnak képesek megfelelő épületeket biztosítani? - Szívesen hangsúlyoznám, hogy a köztársasági elnök visszaadta a parlamentnek a területi reformról szóló törvényt. Ez a döntés meglepett minket, és nem értünk egyet az indoklás érveivel. Ezek inkább politikai, mint jogi jellegű érvek. • Feltételezhető, hogy a parlament újra elfogadja a törvényt, és sor kerül az új területi-közigazgatási belosztásra. Tehát belkészültek az ezzel járó infrastrukturális igények kielégítésére? - Természetesen foglalkozunk a területi reformmal kapcsolatos szervezési, pénzügyi és személyi kérdésekkel. Ami az alkalmas adminisztratív épületeket illeti, még a törvény-előkészítés folyamán kértük a városok polgármestereinek közreműködését, hogy megszerezzük azokat az állam tulajdonában lévő épületeket, amelyeket nem a célnak megfelelően használnak. Egyes városok önkormányzatainak kezdeményezéseit is szívesen látjuk, amelyek szimbolikus összegekért különböző épületeket ajánlottak fel. • Az utóbbi időben számos tapasztalt nyomozó és rendőr vetette le az egyenruhát. Meg tudná pontosan mondani, hogy 1995-ben a rendőrség kötelékéből hányan léptek ki, és milyen okokból? - 1993-ban 921 rendőr fejezte be a szolgálatot, 1994-ben 936, és tavaly 823. Vagyis az utóbbi három évben körülbelül ugyanannyi rendőr hagyta ott a rendőrséget. Ami az okokat illeti, kedvezőtlen jelenség, hogy az elmúlt évhez képest megnőtt a fluktuáció: tavaly saját kérésre 568 rendőr távozott. A motívumok különbözőek - anyagiak, a szolgálat igényessége, a szabadidő hiánya, lakásproblémák stb. Szeretnénk stabilizálni a helyzetet, és sokat várunk az állami szolgálatról szóló törvény elfogadásától, ami a rendőrök nagyobb szociális biztonságát is eredményezheti. Juraj Handzo, Pravda, (Rövidítve) Mohit befejezik Hiába folytak másfél évvel ezelőtt a londoni EBRD vezetésével teljes erővel a tárgyalások a mohi atomerőmű befejezéséről, a helyszínen akkor tetőzött a pesszimizmus. A munkára, sőt a korábbi számlák kifizetésére évek óta hiába váró építővállalatok már korábban elvonultak, és akkorra napirendre került az évek kitartó igyekezetével nevelt kezelőszemélyzet sorainak megritkltása is. Tegnaptól viszont valószínűleg ennek az ellenkezője uralkodik a Léva melletti hűtőtornyok tövében - a rég várt szállítási és finanszírozási szerződések aláírása után a sok száz embert foglalkoztató erőművállalat teljes erővel készülődhet a munkák felújítására. Miutáíi biztossá vált az első két blokk befejezése, szinte már nem érdemes azon morfondírozni, hogy mennyi esélyük volt azoknak, akik ez ellen harcoltak. Már csak azért is, mert Mohi esetében még az esetleges személyi összefonódásoknál is magasabb érdekek működtek. Nyilvánvaló ugyanis, hogy az itt összekovácsolódó társaság nem széled szét 1998-ban. KeletEurópában tudvalévően több mint negyven Voronyezs, vagyis VVER típusú atomreaktor működik. Az illetékes nemzetközi szervezetek pedig évek óta minden rendelkezésükre álló eszközzel igyekeznek elérni, hogy ezek közül minél többet modernizáljanak, és a lehető legmegbízhatóbb biztonsági szintre emeljenek. Ebben a tekintetben a kelet-nyugati együttműködéssel befe jezett Mohi verhetetlen referenciát jelent majd, ez a csapat szinte behozhatatlan előnnyel indul majd az ilyen tenderekben. így eshetett meg, hogy a nagy nyugati konszernek még hitelt is intéztek a szállításaikhoz, és ha a bonyolult tárgyalások során úgy tűnt, hogy kívül szorulnak a körön, akkor akár még az orosz cégeken keresztül is igyekeztek visszakerülni. Számunkra persze az a legfontosabb, mennyiben érezhetjük magunkat biztonságban az így befejezett erőmű árnyékában. Ezzel kapcsolatban tudni kell, hogy az orosz tervezők - cseh gépgyárak - francia-német biztonsági berendezések leosztás akkor is megvalósult volna, ha az egészet az EdF irányítja, és az akció hiteleit az európai bankok finanszírozzák. A befejezés költségeinek néhány százmillió márkás lefaragását Ján Ducký, illetve a hazai atomenergetikai felügyelet illetékesei szerint a finanszírozási modell megváltoztatásával, nem pedig a biztonsági intézkedések lefaragásával sikerült elérni. Emellett arról sem szabad elfeledkezni, hogy a mohi blokkok annak a sorozatnak a (várhatóan utolsó) tagjai, amelyből a paksi reaktorokat a világ legmegbízhatóbb ilyen berendezései között tartják számon. A másik oldalon viszont azt is látni kell, hogy a Mohiban az elmúlt években tartott sorozatos nemzetközi ellenőrzések szinte minden esetben a kezelőszemélyzet felkészültségének fontosságát hangsúlyozták, és hosszan sorolták a licenc megadásához szükséges teendőket. Éppen ez az, amit a befejezés végleges eldöntése után sem szabadna szem elől téveszteniük azoknak, akik eddig az erőmű ellen tüntettek. Nagy hiba lenne ugyanis, ha újra megismétlődne a bősi vízlépcső esete, amikor az ellentábor a mindent vagy semmit pozícióból küzdött. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a Dunát végül sokkal rosszabb módon terelték el, mint ha a realitások figyelembe vételével hallgattak volna a közéjük tartozó Vavroušek miniszterre, és oly módon harcolnak, hogy esélyük legyen a sikerre. Mohi esetében annyival könnyebb a dolguk, hogy az információk után nem kell szó szerint kutatóintézetek kukáiban keresgélniük. Sőt a tavaly év eleji közmeghallgatás keretében négyszáz koronáért megbízható szakértők tollából vastag kézikönyv formájában kaphatták kézhez a biztonság szempontjából fontos összes teendő leírását. Tudjuk, ezzel a lehetőséggel az összes olyan környezetvédelmi szervezet élt, amelynek ideje és energiája van arra, hogy napirenden tartsa a közvéleményben az atommaghasadással kapcsolatban élő félelmet. Nagy kár lenne, ha a mohi atomerőmű befejezése ellen eddig minden eszközzel küzdők most sértődötten visszahúzódnának. Most van rájuk igazán nagy szükség, mert bár nincs okunk kételkedni a hazai atomenergetikai felügyelet munkájában, nem árt, ha az elkövetkező három évben a független szervezetek is éberen figyelik az atomerőmű befejezését. AHOGY ÉN LÁTOM i Korai előrejelzés - kissé megkésve Amikor tavaly megjelent a Bordás Sándor pszichológus és Hüllőik Péter elmegyógyász által vezetett társadalomtudományi kutatócsoport Ellenpróbák című kötele, naiv voltam, és arra számítottam, hogy a mű egy csapásra a szlovákiai magyar politikusok olvasmányává válik, a hazai magyar sajtó pedig majd szenzációként számol be az 1989-es fordulat után létrejött társadalomkutatási műhely munkájának gyümölcséről. Ezzel szemben az történt, hogy falusi pedagógusokkal, önkormányzati emberekkel, vállalkozókkal, „terepen" működő orvosokkal, de még egy színésszel is sikerült érdemben véleményt cserélnem a kötet magyar-szlovák viszonyt érintő megállapításairól (mert olvasták a könyvet), „profi" politikusaink között azonban teljes volt az Ellenpróbák iránti érdektelenség. A mű eljutott hozzájuk, de a legtöbbjük nem vette a fáradságot, hogy fel is lapozza. Úgy tűnik, elégedettek azzal, amit e tárgykörben 1989 előtt tanultak. Gyenge vigasz, hogy Európa egyik legpatinásabb napilapja, a Neue Zürcher Zeitung méltónak találta a művet arra, hogy angol nyelven is megjelent változatára több hasábnyi terjedelemben felhívja olvasói figyelmét. Az Olasz Társadalomtudományi Akadémia elnöke lelkendező hangnemben méltatta. A magyarországi Népszabadság is csaknem egy egész oldalt szentelt ismertetésének. Eközben a hazai magyar sajtóban teljes volt iránta a közömbösség. Nem jó bizonyítvány ez rólunk. Főképp politikusainkról. És sajtóviszonyainkról. És politikai kultúránkról, meg a társadalomkutatás iránti viszonyunkról Úgy vélem, nem szorul bizonyításra, hogy politikai életünk főszereplői elméleti felkészültség nélkül és a társadalom valós állapotának részletes ismerete nélkül a jövőben legfeljebb továbbra is partizánkodásra lesznek képesek. Viszont vigasztaló, hogy a szlovákiai magyar politikai „csúcsok" alatti szintre eljutott a könyv. Ez azt ígéri, hogy reménykedhetünk benne, felkészülőben van politikusainknak egy új csapata, amely alternatívája lehet a bokacsattogtatőknak, a csak hátrafelé lekingetőknek, a szlovák nacionalista otrombaságokra csak magyar nacionalista otrombasággal válaszolni tudóknak. Az Ellenpróbák inkább elméleti fogantatású mű. A teória nyújtotta lehetőségekkel élve azt vizsgálja, hogy konkrét társadalmi szituációban milyen esélyei és veszélyei vannak a szlovákiai magyarok és a szlovákok egymás mellett élésének. Folytatása is lesz a Márai Sándor Alapítvány első ilyen jellegű vállalkozásának; 1995 folyamán az. Alapítvány a budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetem Segítségével 17 szlovákiai szakembert képzett ki az etnikai konfliktusok megoldásának tanulmányozására, elősegítésére. A Bordás-Hunčík csoport közben egy programot dolgozott ki, amelynek megvalósításába a vegyes lakosságú vidékekről 43 résztvevőt, polgármestert, pedagógust, szociológust, pszichológust, egyetemistát vonnak be. Ez a 43 szlovákiai magyar személyiségfejlesztő tréningen vett részt, és a Budapesten kiképzett 17 szakember vezetésével az önmegismerésben, a másság elfogadásában, a hatékony fellépésben tökéletesítik magukat. A fejlett nyugati demokráciákban aki érvényesülni akar a közéletben, a politikában, a gazdaságban, aki hatékonyabbá kívánja tenni fellépését a partneri kapcsolatokban, az időt és pénzt nem sajnálva mindent megtesz azért, hogy részt vehessen ilyen személyiségfejlesztő tréningeken. A Márai Alapítvány jóvoltából az első, 140 órás tanfolyam a résztvevőknek egy fillérjébe se került. Örvendetes, hogy a 43 résztvevő döntő többsége milyen lelkesedéssel kapcsolódott be a munkába, felismerve, hogy ma már egy község, egy kisváros keretében sem lehet csak az ösztönökre hallgatva közéleti szerepet vállalni. Anól már nem is beszélve, hogy mennyire nem lehet a „nagypolitikában" hatni. Az Ellenpróbák folytatásának lényege így fogalmazható meg: az etnikai konfliktilsok lehetőségének korai előrejelzése. A „tréningezők" önmegismerése, a „szót érteni tudás" (kommunikációs készség) fejlesztése, a másság elviselésére való hajlam megalapozása, az agresszivitás ellenszerének keresése - mind ezt szolgálja. Közben a kutatásba bevont pszichológusok és pszichiáterek műszeres méréseket is végeznek (tehát egzakt adatokat is szereznek) arról, hogy hol húzódik az etnikai konfliktusok kirobbanásának tűréshatára. A program végrehajtásával kétségkívül többet tudunk meg önmagunkról és szomszédainkról, mint korábban tudtunk. Mi tagadás, kissé megkésett ez a korai előrejelzés. És hogy megkésett, az nem azokon múlott, akik a Márai Alapítvány kutatási programját most megvalósítják, hanem a politikusokon. Nagyon elmérgesedett itt, a kommunizmus utáni világban a nemzetek közötti viszony. Ha a kutatási eredmények akárcsak kismértékben is hozzájárulnak önmagunk és szomszédaink megismeréséhez, emberi kapcsolataink javításához, akkor jó, hogy folytatása is lesz az Ellenpróbáknak.