Új Szó, 1996. április (49. évfolyam, 77-100. szám)

1996-04-15 / 87. szám, hétfő

1996. április 15. VÉLEMÉNY - TALLÓZÓ ÚJ SZ

Ó 5 I A NATO-tagság nem az egyetlen lehetőség „Bármennyire is helyes és megalapozott Csehország azon igyekezete, hogy betagozódjék az európai és transzatlanti struktúrákba, biztonsága megalapozásának nem ez az egyetlen és kizárólagos módja", állítja szombati kommentárjában a Mladá fronta Dnes. A nagy példányszámú cseh napilap rámutat arra, hogy Oroszország az utóbbi időben több jelét adta kompromisszumkészségének. Bár ezek első pillantásra az észak-atlanti szövetség, illetve a tagság iránt érdeklődő államok belügyeibe való beavatkozásnak tűnnek, Moszkva álláspontján mélyebben is el kell gondolkodni. Nem szabad azt sem feledni, hogy a Nyugat számára Moszkva rendkívül fontos, jóval fontosabb, mint a közép-európai régió. Ugyanis csak Oroszország lehet az a gát, amely nem csupán katonailag, hanem politikailag és gazdaságilag is meg tudja állítani a távol-keleti civilizáció és a militáns iszlám terjeszkedését Nyugat felé. Ebből következik, hogy a Nyugat nem fogja megkockáztatni a Moszkvával való kapcsolatok romlását a NATO bővítése miatt, amely úgy sem jelentené a szövetség biztonságának megerősítését. Csehországnak fel kell készülnie arra, hogy nem lesz teljes értékű tagja a NATOnak, s legfeljebb csak a politikai szervezetbe veszik fel. Csehország biztonságának megerősítését alternatívákban gondolkodva kell elképzelni, egyebek közt azért is, mert nem biztos, hogy rövid- vagy középtávon megkapjuk a tagságot. Ebből következően szükség van az ország biztonságának párhuzamos eszközökkel való garantálására — például bilaterális és regionális szerződésekkel, a Németországgal és Oroszországgal való kapcsolatok javításával, az EBESZ struktúráiban való aktívabb részvétellel. Mladá fronta Dnes Vasfegyelem eurón kívül és belül A közös pénzzel rendelkező Európa arculata még nem pontos, de a körvonalak kezdenek kirajzolódni, írta tegnapi számában az II Sole 24 Ore című olasz gazdasági napilap az Európai Unió pénzügyminisztereinek Veronában tartott nem hivatalos tanácskozásán született eredményeket értékelve. Az olasz lap a veronai eredmények között említette, hogy egy új európai pénzügyi rendszer (SME 2) fogja majd a közös valutát, az eurót létrehozó és az abból egyelőre kimaradó országokat összekötni. Olyan stabilitási paktum fog születni, mely szankciókat is alkalmazva tartatja majd be a konvergencia vasfegyelmet mind az eurón belüli, mind az azon kívüli országokkal abból a célból, hogy 2002-re a tagállamok lehető legszélesebb köre mondhassa majd magáénak a közös pénzt. Erősödni fog a jövőbeni Európai Központi Bank szerepe, mely úgy fog az eurón kívüli országok esetleg gyengélkedő valutáinak segítségére sietni, hogy azzal ne veszélyeztesse alapvető feladatát: az euró térségén belüli árstabilitás védelmét. A banknak szükség esetén lehetősége lesz az árfolyam korrekció megindítására, de a végső döntés ezen a téren a pénzügyminiszterek kezében marad. Ezeket az alapvető irányvonalakat figyelembe véve Veronában körvonalazódott a menetrend is, írta az olasz lap . Az Európai Bizottság és az Európai Pénzügyi Intézet jelentést készít az EU júniusban Firenzében összeülő csúcsértekezletére az SME 2-ről és a stabilitási paktumról. Az év végén, a decemberi dublini csúcson kell majd a rendszer és a paktum fő jellemzőiről szóló döntést meghozni. 1998 tavaszán állapítják majd meg, hogy a maastrichti kritériumok alapján mely országok felelnek meg a közös pénz feltételeinek, azaz eldől, hogy ki lesz bent és ki marad kint. 1999. január 1. lesz az euró, az SME 2 és az Európai Központi Bank születésnapja. Az átmeneti időszak 2002 januárjával zárul; az euró ekkor lép teljes joggal a nemzeti valuták helyébe, s a remények szerint a tagállamok döntő többsége magáénak mondhatja majd a közös pénzt. II Sole 24 Ore „Hivatalos" hajó nélkül Hosszas huzavona, találgatások és győzködések után végleg eldőlni látszik, hogy „hivatalos" hajó nélkül marad a brit királyi család. A Mail on Sunday legalábbis úgy tudja, hogy a kormány döntött: nem ad pénzt a közkasszából olyan kiadásra, amelyet a közvélemény felesleges luxusként bélyegezne meg. A vita középpontjában a Britannia, a 43 esztendős királyi motoros áll, amelynek szakértők szerint biztonsági okokból jövőre mindenképpen végleg dokkba kell vonulnia. A Britannia pedig — legalábbis a lokálpatrióta angolok szerint — világszerte hirdette a brit ipar és tengerhajózás dicsőségét, s csak sajnálni lehet, hogy a hazai gazdaság nem volt képes áldozatot hozni e küldetés folytatása végett. A terv ugyanis az volt, hogy a Britannia utódját a kormány megépíti, de csak akkor, ha az ipar a költségeknek legalább a felét állja, értékelhető finanszírozási javaslat azonban a magánszférából nem érkezett. A valóban patinás, úszó palota külsejét — és belsejét — öltő motoroson II. Erzsébet és családja az egész világot bejárta, a hajó érkezése mindig mindenhol rendkívül látványos társadalmi esemény volt, amelyet rendszerint komoly sajtónyilvánosság kísért. A Britannia utolsó hivatalos útja Dél-Afrikába vezetett. A királyi családnak nincs szerencséje különbejáratú közlekedési eszközeivel: nemrégiben javaslat hangzottéi arra, hogy bocsássák a közszolgálatába az uralkodói vonatot, amely az év 365 napjából mintegy 350-et kocsiszínben tölt. A parlamentben megfogalmazott ellenzéki indítvány nem tért ki arra: mit kezdene a Victoriára érkező 7.40-es croydoni személy ingázó közönsége a tölgyfaburkolatú tárgyalóval, a királyi család külön fürdőjével, vagy az edinburgh-i hercegnek berendezett guruló irodával. Mail on Sunday KOMMENTÁRUNK A CEFTA mint trójai faló? Lassan a végéhez közeledik a soros szlovák elnökség a CEFTA-ban, ám a jelek szerint az év derekáig szóló mandátum lejártával nem kerül fel a pont az „i" betűre. Valószínűleg nem történik meg az, amiről a szlovák kormány feje az elnöki staféta idei januári átvételekor, sőt, jóval korábban is ábrándozott: a Közép-európai Szabadkereskedelmi Társulás állandó titkárságának létrehozása pozsonyi székhellyel. Pedig a szlovák kabinet egyik utóbbi ülésén már jóvá is hagyta azt a javaslatot, amelynek értehnében-egyelőre 16-tagú nuinkacsoport alkotná az említett állandó irányítótestületet. A dolognak csak egyetlen szépséghibája van: a CEFTA tagországai kezdettől fogva vonakodtak a szlovák javaslat gyakorlati kivitelezésétől és a szervezet tavalyi brünni csúcsértekezletén ezt meglehetősen egyértelműen a pozsonyiak tudomására is hozták. Sőt, a cseh, a magyar és a lengyel fél egészen kategorikusan elzárkózott attól, hogy bármiféle országok feletti gazdasági csúcsszervet hozzanak létre. Az említett három ország kormányfői a KGST mai viszonyok közötti feltámásztásának veszélyét látták az intézmény létrehozását célzó szlovák indítványban, s ezt az aggályukat leplezetlenül ki is nyilvánították. Az állandó titkárság létrehozásáról mostanság a nyilvánosság előtt meglehetősen kevés szó esett, s a körülötte támadt nagy csend azt sejttette, hogy az ügy Vladimír Mečiar CEFTA-elnöksége idején egy tapodtat sem mozdult előre. Januártól annyi említésre méltó történt a szervezet házatáján, hogy ötödikként Szlovéniát is felvették a tagok közé. Csak sejteni lehet, hogy azóta a kulisszák mögött egyeztetések, alkudozások folytak, meggyőzési kísérletek történtek a szervezet további kibővítését illetően. Többek között erre lehet következtetni az egyik szlovák minisztériumi alkalmazott felvetéséből, aki a napokban az iránt érdeklődött a pozsonyi magyar nagykövetnél, hogy Budapest miért ellenzi mind az állandó titkárság létrehozását, mind pedig a további bővítést például Romániával és Bulgáriával. Boros Jenő csak megismételhette kormánya eddigi álláspontját, vagyis azt, hogy nem lenne hasznos az annak idején kudarcot vallott KGST feltámasztása, ráadásul olyan államokkal való felhígítása, amelyek nem érettek a CEFTA-tagság feltételeire. A diplomata szerint Magyarország igenis érdekelt a szervezet tagországai közötti kiváló, zavarmentes gazdasági kapcsolatok kialakításában, de azzal nem ért egyet, hogy egy állandó irányító szervet ültessenek újra felülről a tagállamok nyakába. Ha azonban az egyes cégek közötti együttműködés olyan szerteágazó lesz, hogy egy bizonyos ponton alulról jövő igény mutatkozik valamiféle intézményes forma életrehívásához, akkor ez elől Budapest sem zárkózik el. S lényegében ugyanígy érvel Prága és Varsó is, vagyis mereven elzárkóznak a felülről a gazdálkodó és kereskedő szervezetek fölé rendelt intézmény tervétől. A szlovák elnökségből hátralévő bő két hónap nem lesz elég ahhoz, hogy Mečiar más belátásra tudja bírni a vonakodó szomszédokat. Mintha már cserébe adni is kész lenne valamit, legalábbis ezt lehetett leszűrni a magyar nagykövettel lezajlott találkozón hallottakból. Borost arról faggatták, milyen feltételek mellett mondana mégis igent a pozsonyi javaslatra, ám diplomataként csak annyit mondott: a felvetést esetleg továbbítja kormányának. Mindezek hallatán úgy tűnt, Szlovákiának létfontosságú kérdés az állandó CEFTA-titkárság létrehozása. S miért lehet Pozsonynak ez. olyan fontos, miközben nyilvánvaló, hogy a többiek nem kérnek belőle? Egyetlen ki nem mondott oka lehet: mégpedig az, hogy ha egy intézményesített szervezetet sikerülne tető alá hozni, akkor talán némi halvány reményt jelentene Szlovákia számára a tekintetben, hogy az Európai Unió a majdani tagfelvételkor netán tömbként kezelné a CEFTA-országokat, s így az újabb nyugati kritikákat begyűjtő pozsonyi kabinetnek ezzel a húzással mégiscsak sikerül becsempésznie az országot az Unióba. Más ésszerű magyarázata egyszerűen nincs az állandó titkárság görcsös erőltetésének. J ITTHON TÖRTÉNT -1 NAP ALATT KIHŰL A NAGYSZOMBATI DRUKKEREK FORRÓ NYOMA? Jogállamban a bíróságok nem alkalmazhatják a „példastatuálás", magyarán szólva a gyorsított eljárással meghozott és elrettentő ítéletek intézményét, hanem esetről esetre, mindig a körülmények alapos figyelembe vételével ítélkeznek. Jogállamban a demokratikus politikusok, más közéleti emberek, a közírók fölöttébb óvakodnak a bíróságok ítélethozatal! gyakorlatának bírálatától. Egyrészt nem szeretnék az ördögöt a falra festeni, azt a benyomást kelteni, hogy egyáltalán előfordulhat olyan eset, amelyben jogon kívüli szempontokat is figyelembe vesz a jog-, szolgáltató. Másrészt még a látszatát is kerülni igyekeznek a bíróságok befolyásolásának. Szeretnénk hinni, hogy ez Szlovákiában is így van. A Somorja környéki szurkolók nagyszombatiak általi megveretésének nyomozásán, a tettesek felelősségre vonásán nagyon jól demonstrálhatnák mind a rendőrségi szervek, mind a bíróságok, hogy valóban jogállamban élünk. Egy esztendeje, a sajnálatos esetet követően és azóta is a fél ország aggódott a súlyos sérülést szenvedeti Melinda egészségi állapotáért. Ugyanakkor megnyugtatóan hatott, hogy a rendőrség emberei elindultak a „forró nyomon", és rövid időn belül kiderítették, kik voltak a barbár tett elkövetői. Viszont visszatetszést szült, hogy a bírósági tárgyalások színhelyét - arra hivatkozva, hogy Dunaszerdahelyen esetleg elfogultságot lehetne majd tapasztalni - Nagyszombatba tették át. Kérdés: vajon ott, ahol a tettesek laknak, nem érvényesülhet némi elfogultság? Ma ott tartunk, hogy tovább folyik a nyomozás. Annak alapján, hogy még mindig nem hoztak ítéletet, csak erre lehet következtetni. A szlovák nyelvű sajtó zöme még a kelleténél is visszafogottabb, és nem egy tudósításból (a sorok közül) az olvasható ki, mintha a tudósító a nagyszombatiaknak drukkolna. Márpedig itt már régesrég nem .sportmérkőzésről, hanem bűntettről van szó. Egyedül a Sme napilap tudósítója írta meg, hogy a konfliktus (még mérkőzés közben, a lelátókon) azzal kezdődött, hogy a nagyszombatiak ezt skandálták: „A halott magyar a jó magyar." Persze. Melinda súlyos sérülésének okozóit nem ezért az otrombaságért, hanem a kislánynak a vonatból való kitaszításáért vonják felelősségre. így a nyomozás tovább folyik, és félő, hogy az 1995. május 20-ai szerencsétlenség után megállapított IÖITÓ nyomok teljesen kihűlnek. KÉT PÁRT AZ LI ELŐSZOBÁJÁBAN. Azok körében, akik elmélyültebben foglalkoznak a szlovákiai pártstruktúra várható és kívánatos kristályosodásának kérdéseivel, jelentős feltűnést keltett a hír: előfordulhat, hogy rövidesen a Demokratikus Unió és az Együttélés is tagja lesz az európai politikában nagy tekintélynek örvendő Liberális Internacionálénak. Nagyon sokan, mind a magyar, mind a szlovák szabadelvűek közül feltették a kérdési: valóban megérett e két párt arra, hogy taggá váljék e rangos nemzetközi szervezetben? Mindannyian tudjuk, hogy a Demokratikus Unió vezetői melyik politikai erőből vétettek. Ez, persze, még nem lenne perdöntő. Mindenki ráléphet a damaszkuszi útra, és Saulból Paullá válhat. Nos, elő-előfordult, hogy a DU némely kérdésekben úgy viselkedett, mintha vezetőinek korábban valóban semmi köze nem lett volna a Szlovák Nemzeti Párthoz vagy a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalomhoz. Viszont voltak olyan lépéseik, főképp a nemzetiségi kérdésben, amelyek alapján az az ember benyomása, hogy csak félig járták végig a damaszkuszi utat, és a Liberális Internacionáléba való jelentkezésük csak annyira volt lelkileg megalapozott, mintha Vladimír Mečiar nyújtotta volna be e szervezetbejelentkezési kérelmét. Az Együttéléssel is hasonló a helyzet, ez a mozgalom is egyesek nacionalizmusa miatt sántít az LI-felé vezető úton haladva. Igaz, néhány éve Duray Miklós a Magyar Polgári Párt egyik országos közgyűlésén már bejelentette, hogy „az Együttélés Szlovákia legnagyobb liberális pártja", ezt azonban az MPP kb. 500 küldöttje egyfajta jópofáskodásnak vette. És nagyot derült rajta. Most az Együttélés is az LI előszobájában tartózkodik, és az ember eltűnődik afölött, mitől válnának hamarabb liberálissá e mozgalom tagjai, attól-e, ha most a tagság átalakulása reményében felveszik őket, vagy attól, hogy a nemzetközi szervezet kiköti: a felvétel előtt még további próbáknak kell eleget tenniük. Kétségtelen, abban is van ráció, hogy az Együttélés tagjává válik az Ll-nek, és liberálissá válása felgyorsul. Az Együttélés felvétele után elválik, mekkorát tévedtünk (és egyáltalán tévedtünk-e), amikor azon derültünk, hogy Duray milyen jópofa is tud lenni. Van másik! A cím sokak számára a cirkusz világát idézi, nem is alaptalanul. Jól emlékszünk még arra a magyar bohóctréfára, amikor az egyik figura állandóan elszedte társától kedvenc hangszerét, de ő nem esett kétségbe: - Van másik! - kiáltással újabb és újabb trombitál varázsolt elő, s folytatta a megkezdett és többször kényszerűségből félbeszakított melódiát, a közönség nagy örömére. Mostanában a szlovákiai politikai cirkusz közeli szemlélőjeként, néha szenvedő alanyaként, olyan érzés kerít hatalmába, mint az említett esetekben a sátor alatt ülő nézőt. Kormánypárti szlovák politikai mutatványosok ugyan mind gyakrabban igyekeznek elnémítani az ellenzéket, félbeszakítani millióknak tetsző melódiákat, megzavarni szépbe-szőtt álmokat közös, demokratikus hazáról, valós megbékélésről. Látszólag eredményesen, valójában azonban sikertelenül. Mert nem bohóctréfa, nem is varázslat, hanem örömteli tény: minden romboló szándék ellenére újra és újra megbizonyosodhatunk arról, hogy van másik. Van másik'Szlovákia is. A nem nacionalista, a másságot és a kisebbség jogait elismerő polgárok és közösségek Szlovákiája. Ennek egyik tanújelét az elmúlt héten a nemzeti és vallási türelmességérő] évszázadok óta híres Kassa városa szolgáltatta, amelynek képviselői világosan válaszoltak a Szlovák Kulturális Minisztérium egynémely buzgó tisztségviselőjének morbid ötletére. Erkölcstelennek tartották, hogy II. Rákóczi Ferenc, vagy más személyiség földi maradványaival bárki is kupeckedjék. Az előzmény közismert: néhány mindent túllihegő minisztériumi hivatalnok vetette föl, hogy Magyarországon őrzött, állítólagos szlovák műkincsekért cserébe felajánlanák a nagyságos fejedelem és a Késmárkon nyugvó Tököly Imre földi maradványait... Maga a szlovák kormányfő ismerte el nemrég, hogy a műkincseket számba vevő lista még el sem készült, de egyes politikusok már fennhangon követelik vissza, tovább gerjesztve a magyarellenes hangulatot, mások meg minden jóízléstől messze elrugaszkodva még az elhunyt magyar történelmi személyiségek - akik egyébként a szlovák történelem, közös történelmünk szereplői is - megporladt csontjaitól is szeretnék megtisztítani Szlovákiát. Erkölcsi elégtétel és bizonyosság számunkra, hogy a kassai szlovák és nem szlovák polgárok képviselői mondtak határozott nemet erre a felháborító elmeszüleményre. A következő napok döntik el, hogy az európai értékrend szerint gondolkodó városatyákat szintén nemzetárulóknak, janicsároknak bélyegzi-e meg a mélynemzeti szlovák sajtó, ahogy azt számos szlovák értelmiségivel teszi. Erről a jelenségről nemrég Ivan Kamenec történész nyilatkozott a pozsonyi Pravdában, aki minden köntörfalazás nélkül elmondta, hogy mindenféle vezető posztokat betöltő nemzeti harcosok a történészektől nem a tények tárgyilagos megismerését és elemzését várják el, hanem azok átértékelését, különböző történelmi és ma is politikai eszköznek tekintett mítoszok továbbéltetésével, sőt fölerősítésük révén. A neves szlovák történész határozottan szembeszállt az ilyen nacionalista törekvésekkel. Miként szinte naponta lerántja a leplet a különféle manipulációkról a Sme című napilap is. Legutóbb tegnapelőtt, amikor a legtöbb szlovák napilappal ellentétben nem hallgatott, hanem tárgyilagosan írt a nagyszombati per újabb fejleményeiről, néhány ottani fiatal tavalyi csallóközi garázdálkodásairól. Á tisztességes nagyszombati szurkolók és általános értelemben a szlovákság becsületét is védve. A szlovák értelmiség egyik kiemelkedő személyiségeként és élő lelkiismereteként Miroslav Kusý is újra hallatott magáról. Pontosabban szólva: végre kapott szlovák fórumot, hogy elmondhassa gondolatait az önkormányzat egyik formájáról, az autonómiáról. Kár, hogy ezek a sorok nem kaptak helyet valamelyik szlovák napilapban, ám a Domino hetilap révén végül is a fő címzetthez, a demokratikus szlovák értelmiséghez eljutnak. A neves szlovák máskéntgondolkodó kristálytiszta logikával, kiemelkedő történelmi és politikai ismeretanyag révén igazolja, hogy az etnikai elvre épülő területi autonómia is a területi önkormányzás egyik legitim fajtája. Hangsúlyozza azt is, hogy a nemzetállamban a domináns nemzetnek az etnikai elvű autonómiában szerveződő domináns etnikum a megfelelője. Végezetül a különböző manipulációk és ködösítések helyett azt javasolja a szlovák politikai spektrum demokratikus részének, hogy ismerje el az etnikai elven szerveződő autonómiát a területi önkormányzat egyik legitim fajtájának. Ebben a több milliós másik Szlovákiában kétségtelenül Miroslav Kusý jutott el a legmesszebbre. Neki nincsenek előítéletei, görcsei a magyarokkal szemben, következésképpen nem gyanakszik valamiféle irredentizmusra, hanem európai keretben és összefüggésekben látja a hazai magyarság önkormányzati, regionális törekvéseit. Politikusainktól, közéleti személyiségeinktől is függ, hogy hányan és mikorra jutnak mások, a létező másik Szlovákia további meghatározó személyiségei hasonló felismerésre. Nyilvánvaló, hogy az elfogultságot, a legkülönbözőbb görcsöket minden embernek és minden nemzetnek önmagában és önmagának kell leküzdenie. S ezzel együtt új értékrendet, szemléletmódot kivajúdnia is. Szlovákoknak, magyaroknak sincs más útjuk és más eszközük. Mi úgy segíthetjük a hozzánk közel álló másik Szlovákia személyiségeit, hogy indulatos, hangzatos, vagy éppenséggel zavaros megnyilatkozásainkkal nem gyengítjük politikai és társadalmi pozíciójukat. Ez természetesen nem jelentheti gondjaink, aggodalmaink elhallgatását. Ez a magatartás annak felismerését feltételezi, hogy gyalázatunk, keservünk manapság is majdnem mindenben rokon. S mindebből a fertőből kilábalni is csak közösen tudunk.