Új Szó, 1996. március (49. évfolyam, 51-76. szám)

1996-03-27 / 73. szám, szerda

1996. március 27. BELFOLD ÚJ SZ

Ó 3 j Egy regionális fórum általánosítható tapasztalatai JOGSEGÉLY Elhagyott, árva gyermekek számára szeretnénk létrehozni egy gyermekotthont. Milyen jogi lépéseket kell tennünk, egyáltalán, hol és hogyan kell kezdenünk? Kik az Illetékesek az ügyben és milyen jogi előírások alapján valósíthatjuk meg tervünket? - kérdezi Jókai olvasónk. ü % Gyermekotthon létesítése az SZNT oktatási létesítményekről szóló 279/93 Tt. számú törvénye alapján lehetséges. Az ilyen jellegű magánintézmény létesítéséhez az oktatási minisztérium beleegyezése szükséges. Az önök feladata először is megfogalmazni az intézmény alapelgondolását, koncepcióját, és kérvény formájában elküldeni azt az oktatási minisztérium speciális iskolákkal foglalkozó szakosztályának (Ministerstvo školstva, odbor špeciálnych škôl, Hlboká 2, Bratislava). A kérvényhez egy rövid projektumot, tervezetet kell csatolni, amelyből kitűnik, ki a gyermekotthon létrehozója, igazgatója (akinek megfelelő szakképesítése kell hogy legyen), hány gyermekről kíván gondoskodni, milyen épületben és hol fogják az otthont működtetni, milyen lesz az intézmény költségvetése, alapszabálya stb. Szeretném megjegyezni, hogy a Szlovák Köztársaság költségvetési szabályzata alapján, amelyet a Szlovák Nemzeti Tanács 567/92 sz. törvénye szabályoz, amennyiben a gyermekotthont az egyház, ill. egyházi szervezet hozza létre, a ma hatályos törvények értelmében az állam az ilyen intézményt száz százalékban dotálja, megtéríti pl. a bérköltségeket, elengedi az államnakjáró különböző befizetési kötelezettségeket stb. Az ingatlant, vagyis az épületet, amelyben a gyermekotthon működni fog, azonban a létrehozónak kell biztosítania. Az alapszabályról, tehát a működési szabályzatról egy lehetséges módozatot, mintát postán küldök önnek. Dr. MÉSZÁROS LAJOS Bolyai Nyári Akadémia A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége az idén is megrendezi a Bolyai Nyári Akadémiát, amelyen korlátozott számban (40 fő) részt vehetnek szlovákiai magyar pedagógusok is. íme a kínálat: Kód Szak Helyszín Időpont 01 tanítók (1-4. évf.) Kirujfürdő júl. 15-21. 02 magyar nyelv és irod. Csíkszereda júl. 15-21. 03 történelem Nagyvárad júl. 15-21. 04 földrajz Szováta júl. 15-21. 05 biológia Szováta júl. 1521. 06 testnevelés Csíkszereda júl. 15-21. 07 ének-zene Székelyudvarhely júl. 15-21. 08 műszaki nyelv Szentegyháza júl. 15-21. 09 osztályfőnöki Csíkszereda júl. 15-21. 10 iskolavezetés Csíkszereda júl. 15-21. 11 lélektan Gyergyószentmiklós júl. 15-21. A fenti továbbképzésekre elegendő jelentkező esetén - amennyiben azok igénylik és az előző évekhez hasonlóan az útiköltséget befizetik - autóbuszt indítunk. A további tanfolyamokra - az időpontok és a helyszínek szétszórtsága miatt - közös utazást nem biztosíthatunk. Amennyiben azonban az érdeklődők vállalják az egyéni utazást, az alábbi továbbképzésekre is jelentkezhetnek: óvónők (Szováta, július 1.-7.), angol nyelv (Szováta, július 8.-15.), német nyelv (Szováta, július 22.-28.), matematika, fizika, kémia, informatika (Sepsiszentgyörgy, július 22.-28.), rajz (Szováta, július 8.15.), drámapedagógia (Sepsiszentgyörgy, július 29. - augusztus 4.) Jelentkezési határidő: 1996. április 10. Jelentkezni írásban kell, a következő adatok feltüntetésével: név, lakcím, munkahely, a választott szak kódszáma és megnevezése. Cím: SZMPSZ, P.O. BOX 100, Komárno 945 01. Tel: 0819/4076 1996. március 23-án az Érsekújvár és Vidéke Alapítvány és a Szlovákiai • Magyar Pedagógusok Szövetségének területi választmánya regionális oktatási fórumot szervezett a vonzáskörzetébe tartozó 11 település Andód, Érsekújvár, Für, Kamocsa, Kürt, Nagykér, Pózba, Szimő, Tardoskedd, Udvard és Zsitvabesenyő - polgármesterei, az óvodák és alapiskolák igazgatói, továbbá a szülői munkaközösségek, az iskolatanácsok és az SZMPSZ alapszervezetek elnökei részvételével.A rendezvényen az alábbi témák kerültek megvitatásra: 1. Régiónk oktatásügyének alakulása a 89-es változások óta (Sidó Zoltán) 2. Önkormányzat és iskola (Csanda Endre és Benkőné György Gertrúd) 3. Az iskolatanács, a szülői munkaközösség és a diákönkormányzat helye és szerepe az iskolában (Fodor Attila) A találkozót a szervezők kérdőíves felmérése előzte meg, melynek alapján feldolgozták a legfontosabb adatokat: a pedagógusok korösszetételét, szakképesítését, a jelenlegi és a távlati (2001-ig) pedagógüshiányt ill. szükségletet, a tanulók és az osztályok számát, ezen adatok összevetését az 1980., 1985. és az 1990. év hasonló mutatóival, az 1990 és 1995 között született gyermekek számát, stb. Sidó Zoltán e felmérésekből kiindulva festett képet a régió oktatási helyzetéről. Összehasonlító módszerrel vetette össze az 1989 előtti helyzetet a maival, valamint a régió helyzetét az országos állapotokkal. 1964-ben Szlovákiában a 472 magyar iskola 2863 osztályában 79 206 tanuló (az összes gyermek 9,8 %-a) tanult magyar nyelven. Mára számuk 47 ezerre csökkent, ami az iskolaköteles gyermekek alig 7 %-át jelenti. A járásban 1800 tanuló (a magyar nemzetiségű tanköteles gyermekek 24 %-a) nem anyanyelvén tanul. Pedagógustársadalmunk elöregedett, az 51 évnél idősebb korosztályba tartozók száma a régióban négyszerese a szlovákiai átlagnak (33% ill. 8,5 %). A következő négy évben 44 új pedagógusra lesz szükség, többek között történelemszakosokra (akiket Nyitrán magyar nyelven nem képeznek). Csökken a régióban a szakképesített oktatók aránya; míg 1989 előtt megközelítette a 100 %-ot, mára 85,6 %-ra csökkent. Mindezek a számokjói mutatják a nyitrai pedagógusképzésben 1977-ben foganatosított intézkedések hatását. Az előadó felvetette, mennyire szükséges lenne a gyermek érvényesülését a szlovák iskolával biztosítottnak látó érveléssel szemben kimutatni, hogy pl. a régió egyik, 1800 lakosú, 70 %-ban magyar nemzetiségű községében, ahol évtizedek óta csak szlovák iskola van, több-e avagy kevesebb a helyi érettségizett és diplomás, mint a szomszéd községben, ahol csak magyar iskola van? A beiratkozások eredményességét vagy eredménytelenségét minden iskolának, minden községnek magának kell elemeznie. Az igazgatónak, a tantestületnek, az iskolatanácsnak, a szülői munkaközösségnek. De a polgármesternek és a Csemadok alapszervezetének is. Vajon mennyit tettek azért, hogy a magyar gyermekek magyar iskolában tanuljanak? Tudjuk-e egyáltalán, hány gyermeket veszítettünk el? Mit jelentenek magukban a beiratkozások adatai - viszonyítások, összevetések nélkül? Sidó Zoltán kísérletet tett egy támpont meghatározására: az 1991-96 között született gyermekek számából, a település nemzetiségi összetételének mutatója segítségével meghatározta a potenciális magyar anyanyelvű gyermekek számát. Tehát azokét, akikre jövőre, azután, egészen 2001ig számíthatunk. Mennyivel mást jelent pl. a járási székhely egyetlen magyar iskolájába idén beíratott 100 gyermek száma (ez növekedés a tavalyihoz képest), ha ezt a statisztikailag feltételezhető 183 gyermekkel vetjük össze! A régióban 1991ben összesen 899 gyermek született, 1995-ben csupán 597, s ezzel arányosan csökken a feltételezhetően magyar gyermekek száma is. Amennyiben nem tudunk változtatni azon az arányon, hogy a magyar gyermekeknek csupán 75-76 %-át íratják magyar iskolába, az ezredforduló első évében mindössze 200 elsősünk lesz e 11 településen. Az előadást követő vita tapasztalatai az alábbiakban foglalhatók össze: 1. A beiratkozások előtti „kampányt", az ígérgetéseket folyamatos programnak kell felváltania - szakmai érvelésnek, eredmények és példák felmutatásának; 2. Az iskola legjobb reklámja saját színvonalas munkája; 3. Az iskolát be kell kapcsolni a helyi társadalom életébe, hogy a helyi közösség a magáénak érezze, segítse az iskolát. Csanda Endre, a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának alelnöke a társulásnak az iskolák önkormányzati működtetésével kapcsolatos elképzeléseit ismertette. Az SZVFT számára elfogadhatatlan az a minisztériumi elképzelés, amely az önkormányzatnak csak a fenntartó, a működtetési költségeket biztosító szerepet szánja, a szakmai és a személyi kérdésekbe való beleszólás lehetősége nélkül. Az önkormányzatok az óvodákat és az iskolákat teljes működtetési jogkörrel akarják! Olcsó, populista demagógia az, amely a szlovákok asszimilációjára, a magyar autonómiára hivatkozva buzdít és szavaztat meg (?!) iskolavezetőket, hivatalnokokat, hogy utasítsák el az iskolák önkormányzati működtetését. Benkőné György Gertrúd, a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzati Hivatal oktatásügyi tanácsosa a magyarországi önkormányzati iskolarendszer működését, előnyeit és hátrányait ismertette. Az önkormányzati iskola nem jelent konfliktusoktól mentes megoldást a centrális állami irányítással szemben, főleg amikor több évtized után újra kell tanulnunk a demokrácia játékszabályait. De az önfejlesztés, a rugalmas működtetés, a döntések meghozatalának lehetősége az érintettek által (s természetesen a felelősség viselése is) egyértelműen az önkormányzati rendszer mellett szólnak. A témához kapcsolódó, parázs vita több lényeges kérdést taglalt és számos tapasztalatot hozott. Elkerülhetetlen volt, hogy a jelenlevők megvitassák a fórumot megelőző eseményt: a járási tanügyi igazgató a hatáskörébe tartozó óvodák és iskolák igazgatóinak rendkívüli ülésén szavazásra bocsátotta, hová tartozzanak - a tanügyhöz, vagy az önkormányzatokhoz. (A kívülállók kedvéért jegyzem meg, hogy 1. az iskolák önkormányzati működtetésével kapcsolatban eddig semmilyen, az oktatási tárca által kidolgozott, a szakma és a közvélemény által megvitatott tervezet nem létezik, tehát nincsenek összevethető alternatívák.; 2. a tanügyi igazgató a (nyíltan) szavazó igazgatóknak a felettese, bármikor (indoklás nélkül) leválthatja őket.) Az eredmény csak az iskolaügyi állapotokat nem ismerőt lepheti meg: a másfélszáz (köztük sok magyar) igazgatóból csupán ketten akarnak önkormányzati iskolát, hatan tartózkodtak, a többiek a jelenlegi rendszer fönntartása mellett szavaztak. Ez olyan momentum, amit a magyar pártoknak, a Csemadoknak és az SZMPSZ-nek elemeznie és értelmeznie kell, hisz valamennyiük programjának egyik alaptétele az önkormányzatiság elve a nemzeti önazonosságunkat érintő területeken. Az érvek és ellenérvek vitájában kiderült, alapvető hiányosságaink vannak az önkormányzat értelmezése, lényege és működése terén - mind általában, mind konkrétan az iskolaügy kapcsán. Pedagógustársadalmunk nem ismeri a központi, direktív irányítás ellenpólusát jelentő önkormányzati, autonóm, demokratikus rendszer lényegét, működésének feltételeit, folyamatát, lehetőségeit. Érvek és az előnyök ismerete híján pedig feltehetően sem a tantestületekben, sem az iskolatanácsokban, sem a szülők és a helyi társadalom körében nem alakul ki meghatározó támogató erő e kérdésben. Ezzel élnek vissza a tanügyi hivatalnokok és a kormánypárti erők. Fodor Attila a demokratikus iskola nélkülözhetetlen önkormányzati elemeiről tartott összefoglalót. Az iskolatanácsok létrehozása 1990-ben nagy előrelépést jelentett az utasításos rendszer felszámolásában, de működésük általában nem teljesítette az elvárásokat. Ennek okai talán a demokratikus játékszabályok kialakulatlanságában, talán a törvény által kötelező, azonnali létrehozásban, talán a megfelelő vezető személyek és cselekvési program hiányában keresendők. A törvény 1995-ös módosítása - amely megvonta az iskolatanácsoktól az igazgatók kinevezését és leváltását érintő egyetértési jogkört - pedig csak erősítette a feleslegesség érzetét, a formális működést ill. a nemműködést. Pedig a törvény még mindig lehetőséget nyújt bizonyos ellenőrző feladatok ellátására, az iskolatanács pedagógust, szülőt, önkormányzatot, „megrendelőt" egyeztető szerepéről nem is beszélve. A szülői munkaközösségek talán évtizedes hagyományaik, talán konkrét feladataik folytán a legtöbb helyen jobban működnek, mint a törvényesen létrehozott iskolatanácsok. (Elgondolkodtató, hogy az oktatási alaptörvény 7 évvel a változások után sem tartalmazza a szülő jogait gyermeke neveltetése terén.) A legtöbb munkaközösség nem jogi személy, amit a hatalom az elmúlt évben többször megpróbált úgy kihasználni, hogy megkérdőjelezte a szülők véleménynyilvánítási és tárgyalási jogát. Új helyzetet jelenthet a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetségének létrehozása, amely polgári egyesülésként működve lehet az iskola egyik legfontosabb külső partnere. A tanulói és diákönkormányzatok szükségességének kérdése összefügg azzal a kérdéssel, legyen-e beleszólási joga az egyénnek (mégha gyerek is) az őt érintő kérdésekbe (a törvénycsinálók szerint nem, mert ez sincs benne az oktatási alaptörvényben). Demokratikus iskolákban erre egyértelmű a válasz - a jelenlevők egy magyarországi iskola tanulói önkormányzatának 12 éves tapasztalataival ismerkedhettek meg. Nem akarom a tisztelt olvasót egy szűkebb régió gondjaival untatni. Úgy gondolom azonban, hogy a fórum tapasztalatai, az itt feltárt gondok, a jellemző irányvonalak nemcsak a 11 községre érvényesek; általánosíthatók, mert olyan felismeréseket tartalmaznak, amelyekhez mindazon régiók eljutnak, ahol elhatározzák, tükröt tesznek maguk elé. Csak néhány utalás: - Van-e a régiónak felmérésekre, konkrét adatokra, a valós helyzetre támaszkodó oktatásügyi stratégiája, esetleg anyagilag is támogatott prioritásai (akár egy magánóvoda vagy iskola megnyitására, akár a pedagógushiányt enyhítő ösztöndíjas támogatásra gondolunk)? - Ezek hiányában minek alapján ösztönözzük gimnáziumaink diákjait a pedagóguspályára? Tudnánk-e megalapozott igénylést benyújtani tanító- és tanárképzőink vezetőinek a szükséges pedagóguslétszámot és a szakokat illetően? A magyarországi továbbtanulás ösztöndíjas pályázatait elbíráló testület munkáját nem könnyítené-e meg egy országos (de összetevőiben, a régiókban is ismert) kép? - Eleget, elegen és szakszerűen foglalkozunk-e a beíratással, pontosabban a „magyar gyereket magyar iskolába" kérdéssel? Nem lehetne-e a kedvező tapasztalatokat, bevált lépéseket megvitatni, átadni egymásnak? Felmerült-e a közélet magyar szereplőiben - politikusainkban, a pedagógia és a kultúra területén dolgozókban - hogy az emberek többsége nem érti, miről beszélnek? Olyan alapfogalmak, mint az önkormányzatiság, önigazgatás, demokrácia, a döntés és a felelősség kapcsolata nem világosak még a legmagasabb fokú képzettséggel rendelkező pedagógustársadalom számára sem - akkor milyen lehet a helyzet más rétegeknél? Ebből adódóan nem is igazán érthetik és érdemben nem is támogathatják pártjaink, szeervezeteink programjait, céljait! Az alapoknál kell kezdenünk, sokszor és sok helyen elmondani, leírni, tanítani, s ahol lehet, gyakorolni. - Tudatosítja-e a pedagógustársadalom, hogy amennyiben nem változtat jelelegi pesszimista, a közügyektől elforduló magatartásán, néhány év múlva már nem lesz szükség hasonló fórumokra? - Tisztázzuk-e végre, milyen iskolairányítást akarunk, a félelmeket is legyűrve kiállunk-e elképzeléseink mellett? A mérlegelők (legalább maguknak) válaszolják meg a következő kérdést: az iskoláinkat jelenleg irányító minisztériumnak és tanügyi igazgatóknak milyen érdekük fűződik ahhoz, hogy a magyar iskola színvonalas, jól működő legyen? A megválaszolandó kérdéseket még sorolhatnám. Első lépésnek azonban az sem kevés, hogy megfogalmaztuk őket és vitatkoztunk róluk. Többi régiónknak is ajánlom. Mi ősszel folytatni szeretnénk. FODOR ATTILA az SZMPSZ titkára Siker A Tolna Megyei Matematikai Tehetséggondozó Alapítvány 1990 óta nemzetközi részvételű vetélkedőkkel igyekszik felkarolni a legjobb képességű alapiskolásokat. Ennek keretén belül a múlt hétvégén már hetedik alkalommal rendezték meg Bátaszéken a Tolna Megyei Nyílt Matematikaverseny döntőjét. E sajátos rendezvény legfőbb jellemzője, hogy a határon túli magyar diákok részvételére is számít, ehhez alkalmazkodik a versenyzési forma is: az első forduló megoldásait levélben juttatják el a diákok a zsűri elnökének, Károlyi Károlynak, majd a zártkörű iskolai fordulót követően kapnak a legnagyobb pontszámot elért tanulók meghívást a nemzetközi részvétellel megrendezett döntőre. Immár hagyományosan a legeredményesebbnek a szekszárdi, a pécsi, a dombóvári és a budapesti iskolák legjobbjai bizonyultak. A sepsiszentgyörgyiek is kitettek magukért: egy negyedik és egy harmadik helyet szereztek meg. A szlovákiai magyar alapiskolák és nyolcéves gimnáziumok diákjai ezúttal is a világhírű magyar matematikusiskolán nevelkedő hazaiak méltó ellenfelének bizonyultak: az ötödik osztályosok (1. gimnáziumi évfolyam) kategóriájában a révkomáromi Kukel Imre a második helyet szerezte meg; a hetedik osztályosok között a galántai Gál Benedek az ötödik helyen végzett; a nyolcadik osztályosok versenyén az első helyet a somorjai Ozogány Kata szerezte meg, a negyedik osztályos gimnáziumi tanulók kategóriájában a révkomáromi Keszegh Balázs győzött. Bár a mindennapok tapasztalata gyakran ellentmondani látszik a minőségi követelmények érvényesülésének, bizton állítható: hosszú távon, a jövőt tekintve csakis a kemény munka hozhatja meg gyümölcsét. Mindaddig van remény, míg olyan felkészítő pedagógusokkal büszkélkedhetünk, mint a somorjai Culka Cecília, a galántai Mészáros József, a komáromi Oláh György és Keszegh István, akik versenyzőinket hosszú évek során készítik fel és juttatják el szívós, mindennapi küzdelem árán a csúcsra. Amíg a legjobbak fel nem adják, és amíg új erőket is képesek maguk mellé felsorakoztatni, addig van remény. OZOGÁNY ERNŐ