Új Szó, 1996. március (49. évfolyam, 51-76. szám)

1996-03-26 / 72. szám, kedd

1996. március 26. BELFÖLD - GAZDASÁG ÚJ SZ Ó I 715 | Pannonhalma ezer éve Egykor évszázadokon át Mons Sacer Pannoniae néven ismerték. A bencés szerzetesek itt emeltek Szent Márton tiszteletére monostort - ezer évvel ezelőtt. Pannonhalma tehát jelentős évfordulót ünnepel az idén. S nemcsak azért, mert az itteni szerzetesközösség az évszázadok alatt kivételes műkincsekkel és szellemi értékekkel gazdagította a magyar kultúrát. Várszegi Asztrik főapát szavait idézve: imával és munkával töltött életük lelki ta­pasztalatait is felkínálják a mindenkori társada­lomnak. A milleneum tiszteletére sok-sok figyelemremél­tó rendezvénnyel várják látogatóikat. Gazdag kíná­latukból adunk most ízelítőt olvasóinknak. Április 9-14-én Győrben kerül sor a bencés gim­náziumok igazgatóinak találkozójára. Az apátság­hoz tartozó egyházközségek zarándoklatának időpontja: 1996. április 27. A Bencés Diákszövet­ségtalálkozója 1996. május 25-én lesz. A Pannon­halmát építők napján, 1996. június l-jén a főmo­nostor két évtizedes rekonstrukciójában részt vevőket köszöntik majd. Az Oblátus Szövetség ta­lálkozóján, 1996. július 11-én a szentmise után Santo Americo Gyermekkórusa is fellép. A Pannon­halma Barátainak Köre találkozója 1996. július 13-14-én zajlik. 1996. augusztus 20-án nemzeti zarándoklat, 27-én pedig a Magyar Bencés Kong­regáció napja és papszentelés lesz Pannonhal­mán. A Conseil International des Associations des Bibliotheques de Théologie (A teológiai könyvtárak egyesüléseinek nemzetközi tanácsa) 1996. szep­tember 2-5-én itt tartja rendes évi közgyűlését. Bu­dapest, Pozsony, Prága, Bécs, Ljubljana, Zágráb, München képviseletében egyházi, állami és kultu­rális személyiségek részvételével 1996. október 4-6-án tudományos konferencia lesz a Konrád Adenauer Stiftung szervezésében (Állam, egyház, kultúra történeti régiónkban). November 11-ig te­kinthető meg a „Mons Sacer - Pannonhalma 1000 éve" című időszaki kiállítás, amely a Pan­nonhalmi Főapátság ezeréves történetét, doku­mentumait, építészeti töredékeit, műkincseit mu­tatja be. Az ezeréves évfordulón Pannonhalmán, Tihanyban és Zircen apátsági orgona-, nagyzene­kari és kamara-koncertsorozat várja a vendége­ket. A nyitó orgonahangversenyre április 8-án, Hús­véthétfőn 15.30 órakor kerül sor a Pannonhalmi Bazilikában. (aye) A SZLOVÁKIÁI MAGYAROK KITELEPITESENEK 50. EVFORDULOJAN A szenvedés filmdokumentumai Ámbár, Boris Hochel dra­maturg bevezetőjében ele­mezte is a Magyar Köztársa­ság Kulturális Intézetében be­mutatott három filmdokumen­tumot, látva a magyar, a szlo­vák filmhíradók anyagait, vala­mint a Két haza között honta­lanul című dokumentumfil­met, nekem mindegyre a mai politikusok tettei jutottak eszembe. Nem véletlenül. Ezekben a bemutatott film­híradó-részletekben illetve fil­mes hírekben, tudósítások­ban még a legnagyobb szen­vedések képsoraira is rávetült a hatalmasok árnyéka. Hábo­rúban győzteseké és vesztese­ké, kik szabadon kufárkodtak egy nemzettöredékkel. Ke­gyetlen döntéseket hozó és azokat önző politikai érde­kektől vezettetve elfogadó po­litikusok vigyorogtak a kame­rák objektívjeibe. Döbbenete­sek a háború utáni korszak filmhíradóinak képi manipulá­ciói, amelyeket látva mai féle­lem születik meg a nézőben: Micsoda hazugságokra hasz­nálható a mozgókép, a mai csodakamerák rajzolta elekt­ronikus látszatvalóság! Százezrek rettegéseit látva, mindkét oldalon politikusok fo­tóztatták magukat a szülőföld­jükről állítólag haza érkezett magyarok és szlovákok köré­ben. A magyar híradófilmek képsorain a kitelepített néme­tek ellen uszítanak, köszöntve a helyükre érkező szlovákiai magyarokat. A szlovák szöveg pedig arról értesít bennünket, hogy a kitelepített magyarokat szállító marhavagonok fűtöt­tek. Szinte már első osztályú kényelmet nyújtanak a mar­hák számára - jut eszembe. Majd mindezt megtetézi az a szlovák parasztember, aki va­lahol a Mátyusföldön, a filmhí­radósok és a poltikusok kedvé­ért, feleségével nekiállt aratni. Majd beszél arról, milyen sze­gények voltak és milyen gazda­gok lettek Szlovákiában. Pedig azok a gaz kitelepülök még a disznóólat is vagonra rakhat­ták. Aztán nekilát a búzatáblá­nak, mögötte felesége szedi a markot. De arról egy árva szó, annyi sem esik, hogy azt a bú­zát valaki el is vetette. Annak a szerencsétlennek csak szidal­mazó propaganda jár. Széles határban senki emberfia, csak az operatőr, a riporter és felte­hetőleg az agya ment rendező. Aki már élt az ötvenes évek kezdetén, annak még vannak emlékei arról, hogy a paraszt­ember, főleg, ha a békési ha­tárokban tanulta a földműve­lést, nagyban soha nem ara­tott egyedül. Még a sajátján sem. Mindig bandában folyt az aratás. De hát minden szenvedés­történet ellenére is ama neve­zetes békéscsabai nagygyűlé­sen együtt mosolygott Rákosi Mátyással Viliam Široký. Bará­ti, konstruktív légkörben. Aho­gyan az azóta is történik: a po­litikusok mosolyognak, a politi­kusok paroláznak, s a filmhír­adókból meg ötven éwel később tudja meg a néző, mi­csoda hazugságok működte­tik a nagypolitikát. DUSZA ISTVÁN Megjelent a Tücsök Márciusi számá­ban a szer­kesztőséggel leve­lező gyerekek mun­káikban még a téli élményeikről szá­molnak be. Havas még az a felvétel is, amely a komáromi Kisegítő Iskolában készült riport alkal­mával örökíti meg a növendékeket. De a Naptár rovat és az óvodások oldalai már a tavaszt kö­szöntik, s a kike­letről szól Tordon Ákos, Fecske Csaba meséje, Talló­si Béla verse is. Természetesen nem maradt ki a lapból március 15-e ünnepe sem. A pozsonyi Duna utcai iskolások arról beszélnek, hogy ők miként szoktak megemlé­kezni az 1848-as forradalom napjáról. A képriport Pozsony városának március idusához fűződő legne­vesebb emlékhelyeit is bemutatja. Új. Megkérdeztük című rovatunkban Dolník Erzse­bet, az Együttélés alelnöke mondja el a gyerekolva­sóknak, hogy véleménye szerint miért is beszélnek a felnőttek mostanában olyan sokat az úgynevezett alternatív oktatásról, s hogy valójában mit is takar ez a fogalom. A védett területeket bemutató sorozatban dr. Ga­ál Lajos geológus az ajnácskői Csontos-árokba kala­uzolja el az érdeklődőket. Kiderül az is, hogy miféle természeti katasztrófa okozta kétmillió éwel ezelőtt a masztodon, az ősorrszarvú és az őstapír tömeges pusztulását a Medvesalján. S végezetül, de nem utolsósorban eredményt hir­det a lap a nagy honismereti játék, a TÁJOLÓ ver­senyzői között. Megtudjuk, hogy kik írták falujukról, városukról a legjobb pályamunkákat, s hogy kié lesz a sátor, a hátizsák, a játék- és a könyvcsomag, s ki mehet a nyáron a IV. Népművészeti Táborba. A sok színes, üde tavaszi hangulatot árasztó rajz és illusztráció minden bizonnyal fokozza majd a gyermekek kedvét, hogy még nagyobb élvezettel ol­vasgassanak e szép kivitelű lapban. Időben vagyunk Időben vagyunk ezen a földön. Időben, amely érzékelhető. Amely rányomja bélye­gét a létre. Az anyagi-tárgyi világra ugyan­úgy, mint az emberi ténykedésre. Időben, amely nyomon követhető. Időben, amely dokumentálható. Időben, amelyet Ausztri­ában az idén éppen ezer évben mérnek. Időben, amelyet a Krónikusan akut című kiállításon négy osztrák képzőművész, az ezeréves Ausztriát ünnepelve, különféle eszközlevonatokkal - textil, fém, fotó stb. - megpróbál valamilyen formában látha­tóvá, érzékelhetővé tenni. Michael Blank fémkonstrukcióival a tér és idő hatásait próbálja nyomon követni. Vonbank Schedler régi kötényekből olló­zott, ragasztott textilképein a felfesléssel, a kopással és a színeresztéssel érzékelte­ti az elhasználódást, méri az idő múlását. Christa Kempf megpróbál rácáfolni arra a tényre, hogy az idő a változás mozgató­ja. Azokat az érintetlenül tiszta helyeket, tájrészleteket keresi a természetben, amelyeket különféle technikai trükkök, el­járások alkalmazásával létrehozott fotó­festményein alig észrevehető pointírozá­sal, messzi perspektívába helyezéssel olyannak tud megmutatni, amilyennek akár ezer éve is láthatták az akkor élők. Martin Osterider leleplező fotóanyaggal van jelen a tárlaton. Egy megszabott időszakban, tehát azonos időben fotózta a városképet a két szomszédos főváros­ban, Bécsben és Pozsonyban. Postaládá­kat, pályaudvarokat, városi parkokat, pa­dokat, hidakat, cégtáblákat stb. A fotók egymás mellé helyezésével Martin Osteri­der képet ad a két főváros arculatának ki­alakításában megnyilvánuló ízlésforma különbözőségeiről. Illetve az ott élők ké­nyelmének színvonaláról, életkörnyezeté­nek milyenségéről. Április 4-éig az Osztrák Köztársaság Kulturális Intézetében még megtekint­hető a négy képzőművész jubileumi tisz­telgése. (tallósi) í Kis NYELVŐR i Szóalkotás régen és ma (avagy: bátraké a szerencse) Nyelvünk jellemző jegyei közé tartozik gazdag képzőrendszere: nagy számban találhatók benne olyan toldalékok, melyekkel meglévő szavakból újakat alkotha­tunk. így pl. az -ít képzőnek a száll igéhez való illesztésével jött létre egykor a szállít ige; ebből alakult a -mány/-mény képzővel a szállítmány, melyet akár tovább is képezhet­nénk, s a -z igeképző hozzátoldásával létrehozhatnánk a szállítmányoz igét, sőt ebből az -ás/-és képzővel még egy „szállítmányozás" főnevet is csinálhatnánk. Míg azonban korábban nyelvünk bátran élt a gazdag képzőrendszerből adódó csodálatos lehetőségekkel, ad­dig mai nyelvünk e tekintetben túlságosan is mértéktartó, s a képzett szavakkal szemben előnyben részesíti a sok­szor rőfnyi hosszúságú, idomtalan összetételeket. Nem csoda, ha ezek gyakran holt szavak maradnak, s helyet­tük inkább az idegen nyelvekből átvett elemek gyökere­sédnek meg. Például a számítástechnikában oly fontos fájl megnevezésére hiába hozták létre az adatállomány szót, ennek nyilvánvalóan a rövid és fürge fáj/-lal szemben nincs esélye az elterjedésre. Nem úgy a szlovákban, ahol a fájl megfelelőjeként használt súbor szó egyszerűsége és érthetősége miatt fölényes győzelmet aratott az angol ere­deti fölött, pedig a szlovák nyelv sokkal könnyebben befo­gadja az idegen szavakat, mint a magyar. A megfelelő magyar szó létrehozásának elmulasztása különösen a Magyarország határain kívül élő magyarok nyelvét érinti érzékenyen, mivel kedvez a többségi nyelvi forma behatolásának. így pl. nem véletlen, hogy a szlová­kiai magyar nyelvváltozatokban annyira elterjedt a szlo­vákból átvett chrípka: köznyelvi megfelelője, az idegen eredetű influenza nehezen ejthető és hosszú, magyar vál­tozata, a náthaláz pedig azon kívül, hogy a chrípká-nál még mindig hosszabb, nem beszélt nyelvi szó még Ma­gyarországon sem. Mivel a tudományok robbanásszerű fejlődése, az új ta­lálmányok gyors elterjedése miatt az új szavak alkotása a jövőben az eddiginél is nagyobb jelentőségre fog szert tenni, érdemes volna ötletekért és bátorításért nyelvünk történetének ahhoz a szakaszához fordulni, amikor szin­tén tömegméretekben jelentkezett az új szavak alkotása iránti igény: ez volt a 18. század utolsó harmada és a 19. század első fele, a nyelvújítás korszaka. Abban a korban, amikor még nem volt rádió és televízió, nem volt telefon, e-mail és telefax, nyelvművelőinknek szavak ezreit sike­rült nemcsak megalkotni, hanem el is terjeszteni a nyelv­közösségben! Nyelvújításunk hatalmas sikerét mindenekelőtt a társa­dalmi helyzet, a nyelvújító mozgalomnak a magyar nem­zet függetlenségi törekvéseivel való összekapcsolódása magyarázza, ám a sikerben minden bizonnyal szerepet játszott nyelvújítóink ötletessége és bátorsága is. Nyelvújí­tóink nemcsak hogy a lehetőségek végső határáig kiak­názták a szóalkotás hagyományos módjait, a szóképzést és szóösszetételt, hanem új, addig nem létező vagy csak alig alkalmazott szóalkotási eljárásokat honosítottak meg. Ezenkívül nyelvjárásaink káprázatosan gazdag táj­szóállományából is bőven merítettek, sőt nem riadtak vissza attól sem, hogy évszázadokkal azelőtt kihalt, csak a kódexekből ismert szavakat elevenítsenek föl. Az is előfordult, hogy „melléfogtak", s olyan szót „élesztettek föl", amely sosem volt használatos a magyarban. így jött létre például a föveg, a sirám és a vezekel, amelyek a sü­veg, a siralom és a jajveszékel félreolvasásából keletkez­tek. E szavak mégis gyökeret vertek nyelvünkben, annak bizonyságaképpen, hogy a bátrak még tévedésükben is szerencsések lehetnek, még melléfogásaikkal is gazdagít­hatják nyelvünket. LANSTYÁK ISTVÁN Japán-magyar-szlovák hangverseny Bratislava-Tokyo címmel a Lúčnica énekkara, az Ifjú Szi­vek ének- és zenekara és az est vendégeként a tokiói Sajera énekkar tart közös koncertet 1996. március 27-én 19.00 órai kezdettel a Szlovák Rádió Mýtna utcai épületében. FILMSZEM Casino Martin Scorsese kemény fiú az amerikai rendezők sorában. Előbb az egyházzal gyűlt meg a baja, mert a pópáknak nem iga­zán tetszett, hogy esendő em­berként ábrázolta Jézust, Szent­lélektől fogant Isten fiát, Jézus utolsó megkísértése című filmjé­ben. Aztán meg az alvilággal rúg­ta össze a port, mert igencsak nyomába eredt az Egyesült Álla­mokban működő olasz maffiá­nak, a Cosa Nostrának. Leg­újabb filmjében, a Cas/nóban Las Vegasban, a káprázat, az ál­mok városában, a játékbarlan­gok csillogásában 1973-ban megesett, valóságos történetet mesél el. Csalók, kóklerek, svindlerek, ide figyeljetek! - szólít meg há­romórás filmjével Scorsese. - Ez a csillogó-villogó játékbarlang, a pénzt fialó Casino, ez a maffió­zók királysága és paradicsoma, amelyet nem lehet kifosztani. Ez egy olajozottan működő fogas­kerék, itt minden pontosan irá­nyított és kijátszhatatlanul el­lenőrzött. Itt minden alkalma­zott, a krupiétól kezdve a nagyfőnökig, mindenki minden­kire figyel, s aki megpróbál csal­ni, ügyes trükkökkel bankot rob­bantani, annak kalapáccsal ve­rik szét az öklét, puhítják laposra sikamlós ujjait. Itt nincs pardon, mert a pénznek szaga van, és a szaga elvezet ahhoz, aki ki akar­ja játszani a nagyágyúkat. A megdühödött bossok pedig nem teketóriáznak, ha valaki bele akar köpni a levesükbe. Utolsó kenet nélkül elteszik láb alól. Hi­degvérrel. Félholtra verve, élve kaparják el, mint a kutyát a Las Vegas környéki sivatag homokjá­ban. Minden gödörbe egy-egy kellemetlenkedőt ástak el, s vele egy-egy zavaró körülményt, út­ban álló problémát is eltemet­tek, örökre felszámoltak. Itt a ka­szinók urai szabadon rabolhat­nak (1973-ban), mert nincsenek kopók, hiszen a nagyhalak, a zsaruk és a szenátorok, multimil­liomosok is benne vannak nya­kig... S nem szívesen szellőztetik azt, amitől ők maguk is bűzle­nek. A mitugrász kis palimadara­kat meg le lehet kenyerezni né­hány morzsával, vagy félre lehet állítani... nem sok vizet zavar­nak. Csak egy ellenség van a Ca­s/nóban: a NŐ. És egy veszély: az érzelem. És a nő meg is érkezik egy bombázó luxuská személyé­ben ( Sharon Stone játssza), aki nemcsak bankot, hanem az egész kaszinóhálózatot szétrob­bantja. Mert az Ász (Robert De Niro), a maffiózók által kiemelt kis bukméker úgy gondolja, hogy az érzelmet, a szerelmet is meg­veheti pénzen. Csakhogy a NŐ telhetetlen, s amikor a luxusból lezuhan a sárba, nemcsak ma­gát, saját gyerekét is eladná pár darab rongyos bankóért. S meg­lazítja azt a láncot, amely oly szo­rosan fűzte össze a cinkosokat. S amikor a bossok vabankra ját­szanak, vagyis kapzsi igyekeze­tükben mindegyikük a bankot akarja megjátszani, az el­lenőrzés felmondja a szolgála­tot, szétterjeszti csápjait a gya­nakvás, s belülről kezd el rothad­ni az egész. Mígnem teljesen szétrothad, és a cápák lassan­lassan felfalják egymást. S fél­holtra veri erősebb a gyengéb­bet, ranglista és hatalom szerint pontos egymásutánban hulla­nak el, mint a legyek. S az élők beássák a holtakat a sivatag ho­mokjába. Mígnem minden prob­lémát elnyel és eltakar a homok, hogy akik megmaradtak, kezd­hessék az egészet elölről. Kiala­kulhassanak és mozgásba len­dülhessenek az érdekek szerinti új összefonódások. Figyi, hapsikák! Ez a kemény valóság. Las Vegas kifogyhatat­lan aranybánya, de ha jót akar­tok, messzire kerüljétek. Mert a pénz útja a bűnözés útja. Három óra kemény, vérre menő játék. Dicsérhetném az operatőri munkát, rendezői pre­cizitást, a színészek játékát. De erre, azt hiszem, ezúttal nincs szükség, mert a néző egy-más­fél óra után megfeledkezik arról, hogy moziban ül... Ez elég ahhoz, hogy elismerjük, Scorsese ismét tökéleteset alkotott. TALLÓSI BÉLA

Next

/
Thumbnails
Contents