Új Szó, 1996. március (49. évfolyam, 51-76. szám)

1996-03-04 / 53. szám, hétfő

1996. március 4. VELEMENY - TALLÓZÓ ÚJ SZ

Ó [ 1 ÍJ Szlovákia határtalan önbizalma Jevgenyij Primakov orosz külügyminiszter múlt heti strasbourgi és pozsonyi kijelentései alátámasztják: Oroszország Európa Tanácsba való felvétele nem akadályozza Moszkvát abban, hogy visszatérjen a kemény kéz politikájához. Míg Primakov elődje, Andrej Kozirev bizonyos feltételek teljesítése mellett lehetségesnek ítélte a posztkommunista országok NATO-felvételét, az orosz diplomácia új vezetője Stras.bourgban és Pozsonyban is hangsúlyozta: hazája határozottan ellenzi a NATO határainak keleti kiterjesztését. Pozsonyban kifejtette azt is, hogy Oroszország nem csupán a gyors bővítést ellenzi, hanem a bővítés folyamatát, mivel ez katonailag, geopolitikailag és lélektanilag is kedvezőtlenül érintené. Leszögezte ugyan: akaratát senkire nem akarja rákényszeríteni, s Moszkva tiszteletben tartja a szuverén országok jogait, ugyanakkor azon elvárásának adott hangot, hogy volt szövetségesei is tekintettel lesznek Oroszország érdekeire. • Juraj Schenk külügyminiszter ugyan a találkozót követő sajtóértekezleten leszögezte: Szlovákia egyértelműen integrálódni kíván a nyugat-európai biztonsági, gazdasági rendszerekbe, nem felejtette hozzátenni azt sem, hogy az integrációs folyamatnál mindenki érdekeit figyelembe kell venni. Szlovákia ezért - mint mondta olyan XXI. századi biztonsági modell kialakítását szorgalmazza, amely a biztonság oszthatatlanságán alapulna. Más szóval, amelyből nem zárnák ki Oroszországot sem. Az orosz külügyminiszter rezzenéstelen arccal hallgatta végig kollégája eszmefuttatásait, ám a szlovák ambíciók hallatán mintha röpke mosoly suhant volna át az arcán. Ki tudja, min derülhetett inkább. Azon, hogy egy 5 milliós ország óhajt az atomhalalomként számon tartott Oroszország szószólója lenni, vagy azon, hogy erre olyan ország vállalkozik, amelynek NATO-felvételére az elkövetkező 10-15 évben nincs sok esély. Primakov azonban feltehetően tisztában van azzal, hogy Juraj Schenk szavait fenntartásokkal kell kezelni. Szlovákiának, nemzetközi megítélése miatt, folyamatosan deklarálnia kell a nyugat-európai biztonsági és gazdasági struktúrákhoz való csatlakozás szándékát. Ha nem ezt tenné, jelentősen romlana a róla alkotott kép, s ez a gazdasági fejlődésre is kihatna. Szlovákia vezetése tehát szorgalmasan bizonygatja, hogy Nyugat felé orientálódik, miközben gyakorlati lépéseivel fokozatosan rontja integrációs kilátásait. Az Oroszországgal és más FÁK-államokkal aláírt kétoldalú gazdasági és kereskedelmi szerződések, Oroszországtól való kőolajfüggése, a leépülőhen levő demokratikus intézményrendszer egyre közelebb sorolják Moszkvához. A NATO-tagság egyik feltétele a hadsereg demokratizálása, amire Szlovákiában belátható időn belül aligha kerülhet sor. Oroszországnak tehát Szlovákia NATO-tagsága miatt nyilván nem fáj a feje. Több gondja van Csehországgal. Magyarországgal és Lengyelországgal. amelyek komoly erőfeszítéseket tesznek, hogy kivonják magukat az orosz befolyás alól. Pozsony most kárörvendve figyelheti, milyen idegességet keltenek Prágában, Budapesten és Varsóban a moszkvai vezetők azon kijelentései, hogy a NATO bővítését nemcsak rövid távon, a közeledő elnökválasztás miatt utasítják el. A visegrádi csoport politikusai tisztában vannak azzal, hogy az Egyesült Államok számára még mindig Oroszország a fő partner, s hogy illúziókban ringatnák magukat, ha azt hinnék: 5-10 milliós államokat az alomnagyhatalmak egyenrangú partnerként kezelnek. Az ígéreteken túl nincs semmiféle garanciájuk arra, hogy 2000-ig a NATO tagjává válhatnak. A visegrádi csoport országait - Szlovákia kivételével - joggal aggasztja a zavaros oroszországi belpolitikai helyzet, a bizonytalan kimenetelű elnökválasztás, a baloldali erők konföderáción alapuló szövetségi rendszer létrehozását célzó erőfeszítései, s nyilván nem hagyják figyelmen kívül a kalinyingrádi katonai támaszpont szárazföldi összeköttetésének megteremtésére irányuló törekvéseket sem. Kedvezőtlen belpolitikai változások esetén Oroszország ismét komoly gondokat okozhat az európai szervezetekbe integrálódni kívánó országoknak. Megtörténhet az, hogy Moszkva, régi szokásaihoz híven, erőpozícióból próbálja jobb belátásra bírni őket. Már akit lehet. Akire politikailag és gazdaságilag továbbra is befolyással lesz. Ezt nem árt szem előtt tartani. Szlovák-magyar irritációk ITTHON TÖRTÉNT-7 NAP ALATT Pozsonyban megjelent két publikáció tanulságos módon mutatja a szlovák-magyar irritációkat, azok történelmi gyökerét. Az egyik könyvet Slovaks & Magyars címmel a szlovák kultuszminisztérium adta ki, a másikat, Counter-proof címmel, ugyancsak angol nyelven,-a Pozsonyban működő Márai Alapítvány. Szembeötlő, hogy a kulturális minisztérium könyvében a történelmi témák dominálnak, ami ismét csak bizonyítja, hogy Kelet-Európában a politika, a politikai gondolkodásmód még mindig szorosan összefonódik a régmúlt szellemidézésével. Neves történészek fejtegetéseit a Kárpátmedence benépesítéséről vagy a nyelvi-kulturális fejlődésről haszonnal olvasná az ember, kár azonban, hogy ezekben a fejtegetésekben is olykor polemizálva hangoztatják még, hogy a szlávok sokkal előbb jelentek meg a régióban, mint a magyarok, és a magyar a „ megtelepedett civilizáció számos szláv elemét" építette be szókincsébe. Fölösleges az ilyen polémia: egyrészt azért, mert a 20. század végén az utódok állásfoglalása és jogai szempontjából semmi jelentősége sincs annak, hogy a korai vagy kései középkorban ki jelent meg előbb vagy később a régióban. Másrészt a szlovák tudósok nyitott kapukat döngetnek. Magyarországon ugyanis nyilván senki sem vonja kétségbe a tényt, hogy a szlávok hamarabb telepedtek le a Duna völgyében, mint az 1100 évvel ezelőtt érkezett magyarok jegyzi meg a szerző. A könyv egy másik fejezete a közelebbi múlttal foglalkozik: az 1867-es osztrák-magyar kiegyezés utáni időszakkal, a magyar felső réteg „elmagyarosító" politikájával, amelyet a szlovákok diszkriminálásának példájaként mutat be a publikáció. A szlovák polémia, amely a vonatkozó könyvben helyenként elgondolkodtató méreteket ölt, a jelen tükrében fölöslegesnek tűnik. Hasznos lenne, ha közösen tisztáznák a Magyarországot és Szlovákiát foglalkoztató problémákat. Tisztázást követelnek például a lakosság arányszámát illető kérdések. A szerző egyébként kétségbe vonja a monarchia idején, 1910-ben végzett utolsó népszámlálás adatait, amelyek szerint hajdanán 880 ezer magyar élt a jelenlegi Szlovákia területén. Tény viszont, hogy az 1921-es első csehszlovák népszámlálás még mindig 650 ezer magyart talált Szlovákiában. Egy másik szerző ugyanabban a könyvben mégis azt állítja, hogy 1920-ban 400 ezer magyar maradt Szlovákiában, s ugyanennyi szlovák Magyarországon. Politikai tézisről van szó, olyanról, amellyel a csehszlovák küldöttség „dolgozott" a béketárgyalásokon 1920-ban és 1947-ben is: tartani kellett a két országban a kisebbségek kiegyensúlyozott mérlegét. 1920 végén azonban a magyarországi népszámlálás már csak 142 ezer szlovákot regisztrál. A második világháború után a Prága által kikényszerített lakosságcsere következett, amely lényegesen leszűkítette a magyarországi szlovákok közösségét. Szlovákia ma Magyarországot vádolja: a szomszédos állam, Szlovákiával ellentétben, asszimilációs politikát folytatott. Figyelembe véve a tanulmányok egyikében-másikában uralkodó durva hangnemet, pesszimistán tekinthet az ember a szlovák-magyar kapcsolatok jövőjére. A „Counter-proof" című könyvben megjelenő vélemények azonban némileg korrigálják a kialakult képet. A kötet szerzői szociológiai felmérést végeztek a szlovák és a magyar lakosság körében, beszélgetések, tesztek segítségével többek közt a nemzeti magatartás pszichológiai komponenseit is keresték. Az összegyűjtött anyagokból arra a következtetésre jutottak, hogy igenis van konfliktuspotenciál, s véleményük szerint ezért a kis lépések politikájához kellene folyamodni, ez szolgálná a legjobban a két népcsoport egymáshoz való közeledését. Kétségtelen, mindkét népcsoport őrzi a mítoszokat: őt illeti meg a történelmi prioritás, nem a másikat; ő vezette a másikat a civilizációba. Igaz az is, hogy leginkább azok elégedetlenek, akik a vegyes ajkú településeken kisebbségben élnek. A kötetből azonban más következtetések is levonhatók. Érdemes figyelembe venni azt a tényt, hogy az érintettek, ha gondjaikról beszélnek, nem a nemzetiségi kérdést említik első helyen. Érdemes figyelembe venni: él bennük a félelem, hogy a helyzet a jugoszláv minta szerint alakulhat, ám mind a magyarok, mind a szlovákok nagy többsége az erőszakos úton történő rendezés ellen foglal állást, legyen szó asszimilációról, netán kitelepítésről. Neue Zürcher Zeitung EGY KGB-KÁDER LÁTOGATÁSA. Nyilvánvaló, hqgy Jasztrzsembszkij pozsonyi orosz nagykövet nem véletlenül, hanem tapogatózási céllal nyilatkozta az MF Dnes című csehországi lapnak: „Moszkvának és Pozsonynak elsőként sikerült a posztszovjet régióban kialakítania a kétoldalú kapcsolatok új modelljét." A dicséretet lehetetlen volt félreérteni, így a Szlovák Külügyminisztérium számára csak'egyetlen megoldás volt: a tiltakozás. Ha ez elmarad, az EU és a NATO központjában egycsapásra minden hitelt nélkülözővé váltak volna a szlovák kormány nyugati orientációjával kapcsolatos kijelentései. Ugyanis nemcsak erről az inkriminált mondatról volt itt szó, hanem minden másról is. ami az „új modellhez" tapad. Például arról, hogy a három pártból álló koalíció kél tagja igazából nem lelkesedik a Nyugat felé menetelésért. Slotáék pánszláv alapon. Luptákék pedig oszlálymegfonlolásból ódzkodnak tőle, és ezt már sokszor kifejezésre is juttatták. Nos, nem sokkal az orosz nagykövet eszmefuttatásának közzé tétele után látogatást tett Pozsonyban Jevgenyij Primakov, Jelcin új külügyminisztere. Voltaképpen semmi újat nem mondott, csak azt ragozta, ami a V-4-ek NATO-hoz csatlakozásáról már oly sokszor elhangzott: Moszkva barátságtalan lépésnek tekintené, ha a NATO fegyverei közelebb kerülnének Oroszország nyugati határához. Viszont hazautazása előtt - egyáltalán nem véletlenül - tett egy megjegyzést: Szlovákia teljes egészében Oroszországból szerzi be kőolaj- és földgázszükségletét. Tekintve, hogy az orosz külügyminiszter a KGB-ben sajátította el a diplomácia művészetét, e figyelmeztetés hallatán az embernek kissé lúdbőrös lesz a háta. Talán mégis követnünk kellene a cseh példát, és nem ártana felszámolni az energiaellátásban a Moszkvától való teljes függőséget. VÁLTOZÁSOK A SAJTÓBAN. Valahányszor a szlovákiai tömegtájékoztatásban kialakult helyzetet vizsgálták a nyugati médiaszakértők, a kormány illetékesei mindig azzal érveltek, hogy kis hazánkban a szó szoros értelmében dühöng a sajtószabadság, hiszen a napilapok döntő többsége inkább ellenzékinek tekinthető, mint kormánypártinak. Arról diszkréten hallgattak az így nyilatkozók, hogy az elektronikus médiák - a közszolgálati rádió és televízió - szigorúan kormányellenőrzés alatt működnek. Félő, hogy az elkövetkező időszakban már a nyomtatott ellenzéki sajtó eddig kétségtelenül érvényesülő dominanciájáról is csak múlt időben beszélhetünk. Arról már írtunk néhány hete, hogy a közelmúltban gyanús átcsoportosításokra került sor a Národná obroda szerkesztőségében. Lehetetlen észre nem venni, hogy a lap hasábjain azóta a korábbinál ritkábban jelennek meg a rezsim legélesebb bírálóinak az írásai. A múlt hét folyamán a Pravda azzal lepte meg olvasóit, hogy közölte: alig egy év alatt immár a második főszerkesztőt is leváltották, és kinevezték a harmadikat, Pavol Minárikot. „Ejtőernyősként" került a lap élére, ami úgy is értelmezhető, hogy a többségi tulajdonos a Harvard Befektetési Társaság - elképzeléseinek nem felel meg az az eddigi törekvés, amelynek az a lényege, hogy a lap irányvonalát azok a rátermett újságírók határozzák meg, akik a kommunizmus összeomlása után levonták a tanulságokat és szociáldemokrata irányt vettek. Az 1989 utáni Pravda nagyon sok esetben bebizonyította, hogy - miután megszűnt pártlapként működni - a Demokratikus Baloldal Pártjának legprogresszívebb szárnyánál is progresszívebbé vált. Igaz, az új főszerkesztő azt ígérte, hogy a lap függetlenségét nem adja fel, hogy irányvonala nem változik. Viszont nem ad okot derűlátásra, hogy legjobb kommentárírója - Marián Leíko távozik a szerkesztőségből. Szintén a hazai sajtórendszer átstrukturálódásával kapcsolatos hír, hogy Kassán megjelent a Lúč - Východoslovenské noviny című regionális napilap első száma. Sokat sejtet, hogy amikor a többi napilap példányonkénti ára 5-6 korona, ezt az új sajtóterméket 2 koronáért dobták piacra. Nem nehéz kitalálni, hogy ki gondoskodik a dotációról. Úgy látszik, a liberális eszmék által is „fertőzött" kelet-szovákiai metropolisban is vannak politikai erők, amelyek elhatározták, a plebszet - költséget nem kímélve visszaterelik a nemzeti akolba. Három hónap alatt - évtizedekről Vladimír Mečiarnak és kormányának szemmel láthatóan nagyon sietős az ügy. Ezért erőltetett menetben készítették elő és hajszolják keresztül Szlovákia új területi és közigazgatási felosztásának törvényjavaslatát. Az úgynevezett nyilvános vitára hivatalosan decemberben és januárban került sor. Akkor, amikor a közvéleményt az év végi ünnepekre való felkészülés foglalkoztatta leginkább. Mire a közélet és a belpolitika visszatért a megszokott kerékvágásba, január vége lett, s ezzel a felemás nyilvános vitának is. Pénteken nyilvánosságra hozták a területfelosztási javaslatot, holnap pedig már minden bizonnyal a kormány jóváhagyja a törvénytervezetet, amelyet azon melegében átröpítenek a parlamenti bizottságoknak, hogy a nemzeti tanács még márciusban jóváhagyhassa a dokumentumot, ezen belül főleg a kerületi és a járási székhelyek végleges listáját. A kormányfő nem kívánt teret adni sem az ellenzéki javaslatoknak, sem pedig az érdemi, tehát szakmai és nem politikai szempontokat érvényesítő, széles körű eszmecserének. Pedig nem yalamiféle piszlicsáré dologban kell dönteni, hanem olyan nagy horderejű kérdésben, amely évtizedekre meghatározza Szlovákia, s ezáltal valamennyiünk sorsát. Országos méretben, de egyénenként is megérezzük majd, hogy milyen lesz az államigazgatás, milyen hatásköröket kapnak az önkormányzatok, s a polgár miként szólhat bele, és mekkora eséllyel a helyi, regionális és országos ügyekbe. Mečiarék dolgát jelentős mértékben megkönnyíti a szlovákiai ellenzék szétszórtsága, amelynek egyik következménye, hogy a területi és közigazgatási reform ügyében sem tudtak közös nevezőre jutni. Más nótát fújt a baloldal, mást a szlovák kereszténydemokraták, a Magyar Koalíció pedig köztudottan az utolsó utáni pillanatban adta be saját javaslatát. A szlovák kereszténydemokraták elgondolása, amely a történelmi megyerendszerre épült, némi módosításokkal talán jó alapot jelenthetett volna az egységes álláspont kimunkálásához, ha lett volna rá idő és - közös politikai akarat. A szlovák kormányfő ezúttal is könyörtelenül kihasználta az ellenzék megosztottságát és tétovaságát, a különböző regionális érdekcsoportok egymást gyengítő konkurenciaharcát, s a dolgok mostani állása szerint keresztülviszi azt a tervéi is, amely hivatalosan ugyan szépen és demokratikusan hangzik, valójában azonban az államhatalom leépítése helyett az államhatalom megszilárdítását, az önkormányzatok jogkörének várhaló megnyirbálását jelenti. Ez a reform ugyanis nem a szubszidiaritás elvére épül, vagyis nem alulról építkezik, nem a történelmi hagyományokra, a természetes gazdasági és közösségi érdekekre, a körülményeket legjobban ismerő helyi vagy regionális döntéshozókra alapozza elképzeléseit, hanem a hírhedt központosítás szellemében és politikai szempontok alapján rendelkezik a területi és közigazgatási beosztásról. Nem tudom, a beérkezett módosító javaslatok közül a kormány végül mennyit vett figyelembe, a belügyminisztérium illetékesei egyáltalán érdemben foglalkoztak-e ezekkel az észrevételekkel, hiszen valójában idejük sem jutott az alaposabb elemzésre és mérlegelésre. Annyi viszont bizonyosnak látszik, hogy a kormány, ezen belül a legerősebb kormánypárt még csak annyi gesztust sem tett Gyimesiék alakulgató mozgalma felé, hogy akár néhány négyzetkilométernyi, netán egy járásnyi engedményt kínált volna föl nekik, magyarán: semmit sem fogadott el javaslatukból. Ez a tény remélhetően elgondolkoztatja a hosszú nevű magyar mozgalom vezetőit, érdemes-e tovább áltatni önmagunkat és közvéleményünk naiv, tehát maroknyi csoportját azzal, hogy valamiképpen konszenzusra lehet jutni ezzel a kormánnyal. Az új törvénytervezettel kapcsolatban a következő hónapokban nyilván sokkal tájékozottabbak, ezáltal felkészültebbek leszünk, annyi azonban már most nyilvánvaló, hogy a felosztás hátrányosan érinti a hazai magyarságot, hiszen minden kerületben jelentős kisebbségben leszünk, továbbá szomszédos, magyar lakta járások kerülnek más-más kerületbe, ezáltal évszázados közösségi és gazdasági szálak szakadhatnak meg. Számos várható súlyos gond közül a következő parlamenti választásokat említem. A választási körzetek várható módosulása még inkább fölértékeli a Magyar Koalíció egybenmaradásának és céltudatosabb politizálásának a jelentőségét. Ma még természetesen nagyon kevesen gondolnak minderre, sokkal inkább azt mérlegelik, miként lehetne megakadályozni vagy legalább későbbre halasztani a törvénytervezet jóváhagyását és végrehajtását. Helyi szinten és a legtöbb régióban nagy az elégedetlenség s aránylag sok az elégedetlenkedő, tiltakoztak az ellenzéki pártok, köztük mindhárom magyar politikai szubjektum is. Ivan Šimko és Ján Lángoš ellenzéki képviselők pénteken új javaslatot nyújtottak át Ivan GaSparovičnak. E tervezet szerint 15 megyéje, 80 vagy 81 járása lenne Szlovákiának. Újra hallatta bíráló hangját a Szlovákiai Falvak és Városok Társulása is. Nagy kérdés, hogy ki tudná összefogni, s ezáltal erőteljesebbé termi a jórészt magányosan vagy öncélúan és szervezetlenül felhangzó ellenvéleményeket. Sokak szerint rövid távon alig van erre esély. Ennek ellenére éppen a most készülő, nagy horderejű törvénytervezet kínál kellő alapot és újabb nagy esélyt az ellenzékiek összefogásához. Ha az ellenzék - ahol a reálisan és távlatosan politizáló Magyar Koalíciónak mindenképpen helye van - végre alapelvekben, játékszabályokban, közös érdekekben konszenzusra jutna, akkor rövid távon esélye lehetne a valószínűleg jóváhagyásra kerülő törvény legszúrósabb vadhajtásainak lenyesegetésére. Hosszabb távon pedig életképes alternatívát kínálhatna a magát évtizedekre bebetonozni szándékozó mostani hatalommal szemben.