Új Szó, 1996. március (49. évfolyam, 51-76. szám)

1996-03-22 / 69. szám, péntek

1996. március 22. VELEMENY - TALLÓZÓ ÚJ SZ

Ó 5 j Nem tartok átvilágítási hisztériától A lap munkatársa Ivan Šlmkóval, a Kereszténydemokrata Mozgalom alelnökével beszélgetett. • Mi a lényege a volt titkosszolgálati dossziék hozzáférhetővé tételéről szóló törvénytervezet alapelveinek, amelyeket a múlt héten Ladislav Pittner és Ján Lángoš képviselővel közösen terjesztett be? - Azt szeretnénk, hogy az állampolgárok számára teremtsék meg azoknak az ŠtB-adatoknak a hozzáférhetőségét, amelyeket 1948 februárjától 1990 kezdetéig gyűjtöttek róluk. Az állampolgárok kérvényt nyújthatnak be a belügyminisztériumhoz, hogy az tájékoztassa őket, van-e róluk titkosszolgálati mappa. Ha van, megismerkedhetnek tartalmával, a minisztérium ehhez megteremti a feltételeket. Ha az állampolgárok érdeklődést tanúsítanak, másolatot is szerezhetnek ezekről a dokumentumokról. Hasonlójogszabályról van szó, mint amilyet a volt NDK esetében is elfogadott a német parláVnent. Ilyen törvénytervezet fogalmazódott meg Csehországban is, ahol már a Képviselőház tagjai első olvasásra meg is kapták. A mi-javaslatunk szerint minden szlovák állampolgárnak jogában állna kikérnie az ŠtB által róla gyűjtött adatokat, és ugyanezt lehetővé tennénk a többi volt csehszlovák állampolgár részére is. • Nem tart attól, hogy átvilágítási hisztéria tör ki? - Ellenkezőleg. Megnyugtató eljárásról van szó. Az eddigi lusztrációs törvény alapján az állampolgárok csak arról a puszta tényről szerezhettek tudomást, hogy szerepeltek-e az ŠtB ügynöklistáján vagy sem. Természetesen óriási a különbség a között, aki feljelentgette kollégáit és azok között, akik nyomásra aláírták az együttműködési okmányt. Javaslatunk szerint az állampolgár információt szerezhetne arról, miként került az ŠtB nyilvántartásába. Mindeddig azok sem juthattak ilyen adatok birtokába, akik ellenséges személyként szerepeltek a nyilvántartásban. És az ilyenekből kétségtelenül sokkal több volt. • Tartalmaz javaslatuk biztosítékokat arra nézve, hogy ne élhessenek vissza a dossziékkal? - Ennek a veszélye nem áll fenn, mivel senki sem kérheti más személy, mappáját. Az az állampolgár, aki látni akarja saját dossziéját, megkapja a róla összegyűjtött információkat. Hogy az adatokkal mihez kezd, arról saját maga határoz. A dokumentumban ott maradhat más személyek neve is, hiszen bizonyára érdeke az állampolgárnak, hogy tudja, mások hogyan viszonyultak hozzá. Biztosított lesz viszont azoknak az adatoknak a védelme, amelyek jogrendünkből kifolyólag azok. Például más személyek politikai és vallási meggyőződésről van szó. Az ilyen utalásokat letakarják. • Tudmása szerint hol találhatók most a szlovák állampolgárokra vonatkozó titkosszolgálati ügyiratok? - Információim szerint a Szlovák Információs Szolgálat kezében vannak. Ha ez igaz, akkor sokkal jobbnak tartanám, ha a dokumentumokat a belügyminisztérium gondjaira bíznák, tehát arra a szervre, amely tetteiért a parlament előtt felel. Erre javaslatunk is kitér. Jelenleg ugyanis nem világos, kinek is felel a SZISZ. • Milyen esélyt lát a jogszabálytervezet parlament általi jóváhagyására? - Úgy vélem, hogy nagy esély van rá. Ugyanakkor tudatában vagyok annak, hogy a kormánykoalíció eleve elutasít minden törvénytervezetet, amelyet az ellenzék terjeszt be, ezért felmerülhetnek bizonyos bonyodalmak. MARTIN KRMO, Pravda Pittner hétfőn új tényekkel áll elő „Elemeztük és értékeltük azokat a hozzáférhető információkat, amelyek összefüggenek ifjabb Michal Kováč küifödre hurcolásával. Ezeket mindenekelőtt Ján Havlát rendelkezésére bocsátjuk, hogy a károsult ügyvédjeként az új ismereteket továbbítsa Jozef Číž vizsgálótisznek. A jövő héten, pontosabban a KDM március 25-/ nagygyűlésén szeretném az első konkrét eredményekről tájékoztatni a nyilvánosságot. Eddig még nem közölt tényeket hozok ott nyilvánosságra - nyilatkozta Ladislav Pittner képviselő, aki a köztársasági elnök fia külföldre hurcolása körülményeinek a kivizsgálására alakult független bizottság élén áll. A továbbiakban elmondta, a bizottság olyan forrásokra támaszkodik, amelyek gyakorlatilag mindenki számára hozzáférhetőek. Pittner szerint azok az állampolgárok, akiknek a birtokában van valamilyen információ az üggyel kapcsolatban,jól tennék, ha közvetlenül Číž őrnagyhoz fordulnának. „Ösztönzőleg hat, hogy Číž őrnagy elismeri csoportunk munkáját, és arra számítunk, hogy együttműködünk majd vele" - fűzte hozzá. Sme (rövidítve) Tajvani illúzió Politikai játszma, nem több, ami Tajvan körül történik. Fenyegetőzhet Peking, sorozatban tarthatja a hadgyakorlatokat, bizonyítandó, hogy kész fegyverrel is biztosítani Kína egységét, és hadihajókat küldhet az események ellenőrzésére Washington: valódi konfrontációra egyik fél sem készül. Mindkét ország vezetőit a belpolitikai fejlemények kényszerítették bele egy ördögi körbe, s amíg megtalálják a kitörési pontot, próbálják fenntartani a látszatot. Kínában már régóta a Teng Hsziao-ping utáni időkre készülnek. Bár a 92 éves politikus egyes hírek szerint megtartotta befolyását, mi több, személyesen döntött arról, hogy keményíteni kell Tajvannal szemben, az utódlásért a kulisszák mögött kíméletlen harc folyik. Ráadásul a kommunista pártnak az elmúlt évtizedekben sikerült elhitetnie az emberekkel, hogy az ország egységének megteremtéséről, Hongkong, Makaó és Tajvan visszacsatolásáról nem mondhatnak le. Csakhogy a részben ennek eredményeként felerősödött nacionalizmusnak végül maguk a vezetők is a foglyai lettek: nem engedhetik meg maguknak éppen most, hogy kilógjanak a sorból. Csapdában van Bili Clinton is: amerikai elnökként ő hagyományosan a demokrácia és az emberi szabadságjogok védelmezője, s mint ilyen, egyértelműen Tajvan mellett kellene állnia. így is van persze, de túl sokat nem tehet. Köti a kezét a reálpolitika: Kína a világ egyik legerősebb hatalma, megzabolázására még kísérletet tenni is reménytelen. A republikánus kongresszus és szenátus ráadásul ott tesz keresztbe a kínai-amerikai kapcsolatoknak, ahol tud; a konfliktus kiéleződését is az okozta, hogy kikényszerítették a vízumot Li Teng-huj tajvani elnök számára. A két szék között a pad alatt vannak a tajvaniak. Most ők jártak úgy, mint a kis népek általában: várják, hogy döntsenek róluk a nagyok. Ringathatják persze magukat abban az illúzióban, hogy pofon csapják a kínai sárkányt, ha akarata ellenére mégis újraválasztják Lit. A végső szót akkor is Peking mondja ki. MEDGYESI CSILLA Nyugat-európai diplomáciai hibák Igen éles szavakkal, kimondottan gúnyosan bírálja a nyugat-európai országok elmúlt másfél évtizedben külpolitikáját a francia lapban Fejtő Ferenc, a Franciaországban élő híres magyar történész. Fejtő szerint a nyugati diplomácia 1980 előtt sem volt ragyogó, de azóta példa nélküli módon „halmozódtak a különböző hibák, hogy ne használjak még szigorúbb minősítést". „Rögtön kezdésként az európai diplomácia állhatatosan ragaszkodott ahhoz a nézethez, hogy a kontinens és a világ örökre megosztott marad... Egy szenilis Brezsnyev Szovjetuniójának szuperhatalmiságára tettük tétjeinket, a zseniális Mao Ce-tung után hízelegtünk a még zseniálisabb Teng Hsziaopingnek, s közben behunytuk szemünket, hogy ne nagyon szenvedjünk a Tienanmen téri fiatalok vörös vérének látványától. Sokáig hirdettük a »nagy építők«, G/erek, Husák vagy Kádár dicsőségét, s adtunk nekik hatalmas hiteleket hogy ne is beszéljünk mindarról a tiszteletadásról, amellyel De Gaulle tábornok is illette a Ceausescu-korszak Romániájának »csodálatos Conducatorát«" - sorolja a példákat Fejtő. Úgy vélekedik, több-kevesebb sietséggel, de az összes kijátszható rossz kártyát kijátszottuk. „Gorbacsovot támogattuk, amikor ő már szemmel láthatóan vesztésre állt, ajtót mutattunk Jelcinnek, előre látva az 1991. augusztusi puccsisták - szerencsére elvetélt - sikerét, s Jugoszlávia fennmaradása mellett álltunk, egyformán elítélve a pökhendi agresszorokat, illetve a lemészárolt és megerőszakolt . megtámadottakat. Fegyver nélküli katonákat küldtünk, hogy fenntartsanak egy olyan békét, amely alig létezett; s amikor még ez is elégtelennek bizonyult, olyan béketerveket dolgoztunk ki, amelyek egyre több és több engedményt adtak az agresszornak." A történész szerint „mindezt még folytatjuk is, jókedvűen! Mikor végre komolyan el kellene kezdeni a terrorizmus elleni küzdelmet, csak szavakban bíráljuk Iránt, Libanont, Líbiát, Irakot, Szíriát, Szudánt." Ezzel kapcsolatban a magyar történész leszögezi: „Tudjuk, hogy ezen országokban találhatók a terrorizmus főhadiszállásai, ám a világ minden kincséért sem akarjuk elszigetelni és semlegesíteni őket. Mágikus aranyszabályunk a párbeszéd - ez tényleg nagyon hozzájárult a jugoszláviai vérontás beszüntetéséhez -, a kompromisszum, a tárgyalás vagy éppen a kereskedelem." Fejtő szerint „modellként nem Churchill és De Gaulle szolgál számunkra, hanem a "reálpolitikusok«, a müncheni egyezményt tető alá hozó Chamberlain és Daladier". Majd felteszi a költői kérdést: „Vajon perverzek, mazochisták vagyunk, vagy egyszerűen csak tudatlanok?" Le Monde KOMMENTÁRUNK 1 Mennyi az ugyanannyi? Az agrártárca vezérkara már tavaly ősszel nyilvánosságra hozta, hogy a mezőgazdasági termelés központi támogatására idén is gyakorlatilag az előző évi szintnek megfelelő támogatást folyósítanak a központi költségvetésből. Ezt az említett szándékot a büdzsé parlamenti vitája után a képviselők jóvá is hagyták. így aztán a termelők megnyugodva vehették tudomásul, hogy 1996-ban úgyszintén megközelítőleg 7,1 milliárd korona értékű támogatásra számíthatnak, sőt az Állami Támogatási Alapba juttatott további források révén megcsillantották előttük a lehetőséget, hogy az agrárágazatban felhasználásra kerülő pénzösszegek még meg is növekednek. Igazolva látszott a tárca vezetésének az állítása, hogy sikerült megállítani a hazai mezőgazdaság rendszerváltás utáni zuhanórepülését, a gazdasági mutatókban beállt változások a stabilizálás jeleit mutatják. Kétségbevonhatatlan lény, hogy a szlovákiai mezőgazdaság jelenleg már nem hasonlít 1992-es képmására, amikor az ágazati termelés szinte romokban hevert, amikor a termelővállalatoknak több mint a 80 százaléka a liberalizált agrárpiac farkastörvényeinek kiszolgáltatva horribilis összegű veszteséget produkált, csaknem annyit, amekkora az előző rendszerben megszokott költségvetési támogatás összege volt. A tavalyi gazdasági eredmények előzetes felmérése azonban kétségtelenül azt mutatja, hogy a mezőgazdasági és élelmiszer-ipari vállalatoknak várhatóan már több mint a fele a könyvelésben veszteséget kimutató piros vonal fölé került, s az említett '92-es időszakhoz viszonyítva csaknem az egytizedére sikerült lecsökkenteni az ágazati termelés veszteségeit is. De miközben úgy tűnik, hogy valóban kezdenek láthatóvá válni egy stabilizációs program erővonalai, stabilizálódni látszik a termelés szintje, s ígéretek vannak az ágazati géppark felújításának központi forrásokból történő támogatására, egyes intenzív termelési körzetekben az agrárvállalkozások meglepődve kénytelenek tapasztalni, hogy a termelés további támogatása helyett az illetékesek újra megpróbálnak szorítani egyet a nadrágszíjon. Nem titok, hogy például a Dunaszerdahelyi járásban a tavaly folyósított 203 millió korona értékű ágrártámogatás helyett idén már csak nem egészen 140 milliót oszthatnak fel a termelők között, természetesen szigorú pályázati feltételek alapján. Nos, ebben a helyzetben érthető a termelők felháborodása, hiszen akik hittek az előzetes híreknek az ágazatba folyósítandó központi támogatásokról, s ennek alapján úgy vélekedtek, itt az ideje, hogy jobb minőségű vetőmagokat vessenek, a terméshozamok javítása érdekében több műtrágya, vegyszer felhasználását tervezték, azok most keserűen kénytelenek tudomásul venni, ezekre a nélkülözhetetlen alapanyagokra a tavalyinál is kevesebb központi támogatásra számíthatnak. Sok gazdaságban ott állnak bel'ürödve, hiszen megrendelték a drágább vetőmagot, műtrágyát; ki kéne fizetni, de nincs rá elegendő pénzük, a támogatási kérelmek elbírálása során pedig elsősorban a garantált tejárakhoz szükséges támogatási tételek biztosítása a legfontosabb szempont, ami sok helyütt egyszerűen lehetetlenné teszi a központi források egyéb célokra történő felosztását. Jó néhány szövetkezeti vezető már tavaly is állította: nem lesz szükség a támogatásokra, ha rendeződik a mezőgazdasági termékek árszintje. Ez azonban még mindig az országos átlag alatt kullog, hiszen míg tavaly például az iparcikkárak átlagosan 9 százalékkal növekedtek, a mezőgazdasági termékek értékesítési árának átlagos emelkedése alig haladta meg a 3 százalékot. Ez a szintkülönbség természetesen a mezőgazdasági termeléshez szükséges alapanyagok árában is megmutatkozott, a hirdetett stabilitás ellenére a termelők továbbra is többet kénytelenek költeni alapanyagokra, mint amennyit a termékeikért kapnak. Nem csoda, hogy ez végül az agrárágazatban dolgozók jövedelmében csapódik le. A statisztikák is azt mutatják, hogy az országos átlagbérnek csupán a 81 százalékát kapják az itt foglalkoztatottak, hiszen miközben a nemzetgazdaságban tavaly már 7200 korona fölé került az átlagkereset, a mezőgazdaságban még mindig csupán 5862 korona. Nyilvánvaló tehát, hogy stabilitásról majd csak akkor beszélhetünk, ha ezen a téren ugyancsak kiegyenlítődnek a viszonyok. Sőt a valódi stabilitástól joggal várják el azt is a termelők, hogy helyi szinten is biztosak lehessenek abban, ha azt ígérik nekik, ugyanakkora támogatásra számíthatnak,, mint tavaly, az az ugyanannyi valóban ugyanannyi lesz. AHOGY ÉN LÁTOM 1 Keltošová 5 százalékos igazmondása - nyugdíjasok számára Tóth Mihály rovata Néhány hónapja jelentős feltűnést kellett a szociális ügyi minisztérium bejelenlése: általános, 12 százalékos nyugdíjemelésre készül a népjóléti rendszer. A hírt még meg is „fejelték" azzal, hogy közzétették: a nyugdíjak maximumát (5040 korona) is felemelik. A kormányhoz közelebb álló és könnyen lelkesedő újságírók némelyike vállon is veregette a lépés kezdeményezőit: lám, lám, Vladimír Mečiar és csapata nem feledkezik meg az országépítés hajlott korú veteránjairól! A lelkesülésre kevésbé hajlamos hírlapírók azután helyre tették a dolgot, és megírták, hogy a nyugdíjemelés nem mikulási ajándék, nem is a húsvéü nyuszi hozza, hanem törvényből eredő kötelesség. Jogszabály írja elő, hogy az átlagkeresetek, illetve a megélhetési költségek bizonyos mértékű növekedése után emelni kell a nyugdíjak összegét. Vagy két hete közölte a szlovák sajtóiroda: a kormány is elfogadta a 12 százalékos emelésre kidolgozott javaslatot. Mégpedig a nyugdíjmaximum felemelésével együtt. Másnap minimum I millió nyugdíjas türelmetlenül várta, hogy megvásárolhassa az ú jságot, és saját szemével meggyőződhessék róla: a kormány valóban felemelte. A minimum 1 millió nyugdíjas között becslésem szerint volt néhány tízezer, akinek alaposan kedvét szegte a nyugdíjmaximum felemelésének konkrét mértékéről szóló jelentés. Ugyanis a valóságban 5040-ről valami 5600 koronára emelték fel a nyugdíj felső határát. Felemelték, de csak a volt uránbányászok és olyan nyugdíjas szénbányászok számára, akik bizonyos (hosszú) időt dolgoztak le löld alatt. Félreértés ne essék, én nem azt kifogásolom, hogy felemelték a bányászok legnagyobb lehetséges nyugdíjának az összegét. Engem az vágott mellbe, hogy Oľga Keltošová minisztériuma a nyugdíjmaximum felemelését úgy állította be, mintha az általános, mindenkire kiterjedő volna, akit utolsó 5, illetve 10 évi átlagkeresete alapján az 5040 koronánál nagyobb összegű nyugdíj megilletne. Ismerve az ország szociális ügyi költségvetésének sanyarú helyzetét, egy szót sem írnék most „pártunk és kormányunk" nyugdíjpolitikájának elmarasztalására, ha Keltošová annak idején azzal harangozza be a nyugdíjmaximumot érintő intézkedést, hogy a volt uránbányászok és a többi bányász esetében a maximumot felemelik, a többi jogosult esetében azonban az eddigi, 5040 koronás szinten hagyják. így azonban azt kell írnom és mondanom, hogy Keltošová nem egészen mondott igazat. Pontosabban: mindössze 4—5 százalékos az igazmondása. Ugyanis feltételezhető, hogy a horribilis 5040 koronás nyugdíjra jogosultaknak alig több mint 5 százalékát teszik ki a volt bányászok. A nyugdíjrendszer átalakításában, igazságosabbá lételében kezdetben vala az az 1990-es bejelentés, amelynek az volt a lényege, hogy a gazdasági transzformáció eredményeként fokozatosan úgy alakítják át a szisztémát, hogy a járadék összegének kiszámításánál egyre kevésbé érvényesüljön a szolidaritási szempont, és egyre nagyobb mértékben az, hogy aktív korában a nyugdíjas milyen érdemeket szerzett az értékképzésben. Tehát milyen értékes munkát végzett. Ennek legmegbízhatóbb mércéje (akár tetszik ez az egyenlősdi igézetében élőknek, akár nem): a munkabér. Azzal, hogy Szlovákiában botrányosan és megalázóan alacsony összegben határozták meg a maximális nyugdíjat, voltaképpen teljesítmény-visszatartó hatást indukál az állam. Azzal pedig, hogy az esetek 95 százalékában konzerválták a maximális nyugdíj összegét, voltaképpen egy nagy lépést tett a kormány az egyenlősdi felé vezető úton. Az 1989-es fordulat óta az átlagbérek csaknem megkétszereződtek, miközben a nyugdíjmaximum csak 3800-tól 5040 koronára emelkedett. Ha ez így megy tovább, annak szükségszerűen az lesz az eredménye, hogy a nyugdíjak közötti különbség úgyszólván eltűnik. Új kezdeményezése a kormánynak, hogy megkezdődött a kiegészítő nyugdíjbiztosítás rendszerének szervezése. Ez azt jelenti, hogy az alkalmazott (és a munkáltató) havonként bizonyos összeget önként befizet, hogy nagyobb legyen a nyugdíja. Oľga Keltošová tegnap azt nyilatkozta, hogy ily módon az alapnyugdíj és a kiegészítő nyugdíj együttes összege majd a munkabér 70 százalékát is elérheti. Az ilyen „vállalkozásban" való részvétel - bizalmi kérdés. Elvárjuk - és joggal -, hogy az ilyen akciók szervezői nem 5, netán 10 százalékos igazságokat nyilatkoztatnak ki. Ebben az évszázadban (1949) egyszer már egyetlen tollvonással államosították a kiegészítő nyugdíjrendszerek vagyonát. A gyanakvás tehát nem egészen megalapozatlan.