Új Szó, 1996. március (49. évfolyam, 51-76. szám)

1996-03-21 / 68. szám, csütörtök

6_| ÚJ szó TANÁCSADÁS 1996. március 10. BESZÉLGETÉS KELEMEN GERTRUDDAL. A MAGYAR INTÉZET IGAZGATÓNŐJÉVEL Félévi számvetés Tavaly szeptemberben vette át a pozsonyi Magyar Intézet vezetését Kelemen Gertrúd. A rokonszenves, halk szavú igazgatónő azóta biztos kezekkel irányítja az Intézmény életét. E bő fél év tapasztalairól és a Idei terveikről beszélgettünk a közelmúltban. mt • Mit jeient féi évnyi idő egy intézet, illetve egy igazgatónő életében? - Ha az ember kikerül egy másik környezetbe, azt hiszem, teljesen természetes, hogy az első félév a partnerekkel, a környezéttel, munkatársakkal való ismerkedéssel, a kísérletezéssel telik. Nagyon remélem, hogy azok a látogatók, akik rendszeresen eljártak rendezvényeinkre, ebből semmit sem érzékeltek. Hiszem, hogy gazdag és változatos programot sikerült összeállítanunk. Az előző félévben vendégünk volt többek között Mészöly Miklós, Konrád György, Bán János, Szomjas György; teret kapott az építészet, fotóművészet, a modern, klasszikus és népzene, festőművészet... Az előző hat hónap programjai jelzik az intézet tevékenységére vonatkozó elképzeléseimet. * Fél év abból a szempontból elég hosszú idő, hogy az igazgatói kinevezések elvileg négy évre szólnak; egy intézet életében ez az időszak egy rövid szakasz, de a kibővült látogatói kör, az intézményekkel kialakított kapcsolatrendszer megfelelő alapot nyújthat a következő időszakra. • Jelentett-e nehézséget az új környezet? . - Szerencsére elég gyorsan akklimatizálódom, hamar sikerült megszoknom a környezetváltást. Ezzel ellentétben a szoros emberi kapcsolatok kialakítása - ami nagyon fontos ehhez a munkához - mindig is sokkal több időt vesz igénybe. • Elégedett mostani munkahelyével, teljesíti az elvárásait? - Úgy vélem, az ember soha nem lehet teljes mértékben elégedett, vagyis én általában nem szoktam elégedett lenni magammal. • Az eltelt időszakból az intézet melyik rendezvényére büszke? - Ilyen szempontból elég nehéz a választás, mert minden jól sikerült rendezvény örömet jelent. Talán azt említeném, hogy a Magyar Intézet kezdeményezésére ismerkedhetett meg Breznóbánya lakossága a város neves szülötte - Herman Ottó életét bemutató kiállítással; hozzám különösen közel állnak azok a rendezvények, ahol sikerül két ország - Magyarország és Szlovákia - bizonyos tudományt vagy művészeti ágat képviselő szakembereinek találkozási fórumot adni. Kiemelkedő jelentőségűnek tartom, hogy a Magyar Köztársaság Kulturális Intézete teret adjon különböző szlovákiai magyar kulturális és szakmai szervezeteknek, társuA Magyar Köztársaság Kulturális Intézete Kultúrny Inštitút Maďarskej republiky lásoknak - így a múlt hónapban a Szlovákiai Magyar Képzőművészek Társasága művészettörténészek szemináriumát és tagsági kiállítását rendezte nálunk, vagy említhetném a néhány nappal ezelőtt zajlott Szlovákiai Magyar írók Társa-sága közgyűlését. Az itteni magyarság identitástudata megerősítését elősegítendő kapcsolódunk a Csemadok országos rendezvényeihez - ennek legutóbbi példája a kassai Kazinzcy Napok, ahol a versenyzőket felkészítő tanárokat és az őket küldő iskolákat részesítette jutalomban intézetünk. • Hozott-e változásokat az új év a Magyar Intézet életébe? - Megváltozott az intézményünk neve. 1996. január elsejétől az eddigi Pozsonyi Magyar Kulturális Központ elnevezést a Magyar Köztársaság Kulturális Intézete névre változtattuk. Erre azért volt szükség, mert az előző név nem fogalmazta meg pontosan hovatartozásunkat, és - ez bel- és külföldön nemegyszer félreértésre adott okot, s az új név pontosabb meghatározást ad az intézmény feladatkörére is. A névvel egy időben megváltozott a lógónk, a „védjegyünk" is. Remélem, hogy a közönségünk ezt is hamar megszokja és elfogadja. • Milyen új programokra számíthatnak látogatóik? - Februárban indítottuk Kis Magyar Filmakadémia című sorozatunkat, melyben minden hónapban egy-egy magyar rendezőt szeretnénk művein keresztül bemutatni. Előző hónapban Gothár Péter alkotásaival ismerkedhettek meg a mozirajongók, márciusban pedig az Oscar-díjas Szabó István munkáit tűztük műsorra. Örülünk, hogy sikerült megoldanunk a filmvetítések gondját. Eddig ugyanis a Magyar Intézetben folytak, ám az itteni helyiségünk nem igazán alkalmas erre a célra. Igy ezentúl a Színház- és Filmművészeti Főiskola nagy előadótermében, illetve a Mladosť moziban várjuk a magyar film iránt érdeklődőket. Továbbra is helyt adunk kéthetenként a multikulturális családnevelési és nyelvoktató programunknak, amelyet elsősorban a vegyes házasságokban élő családoknak ajánljuk. BALETT-TANCOSOK VERSENYE BUDAPESTEN Nurejev fényében Oroszország balettnagyhatalom. Mindig is az volt. Nagy valószínűséggel mindig is az lesz. Budapesten, a Rudolf Nurejev emlékére rendezett második nemzetközi balettversenyen moszkvaiak és szentpéterváriak uralták a színt Urálon inneni és Urálon túli vetélytársaikkal. Észtekkel, ukránokkal és kazahokkal. Szembetűnő jellemzője volt a múlt heti rendezvénynek az is, miképpen viszonyul a tánchoz, az ifjú tehetségek felfedezéséhez maga a közönség. Az olykor bizony oroszlánszívű nagyérdemű. Nos, ekkora tapsot, ennyi bravózást, mint az elmúlt napokban, ritkán visszhangzanak az Erkel Színház, illetve a Magyar Állami Operaház falai. A Bokor Roland igazgatásával létrejött nemes küzdelem ugyanis lelkes nézőseregre talált. így volt ez már két évvel ezelőtt is, amikor az Operaház nemzetközi balettirodájának pár fős csapata először hívta magyar színpadra a világ számos országának legifjabb művészeit. Várna, Moszkva, Lausanne, Jackson és Osaka után újabb (küzdő)teret biztosítva azok számára, akik ily módon szeretnék tisztán látni tehetségük súlyát. A versenyekről aztán társulatokhoz, együttesekhez vezet az út. Aki tegnap még szűk kis pátriája színeit képviselte, holnap, holnapután már egy világhírű balettszínház tagja lehet. így indult el annak idején Alekszandr Godunov és Mihail Barisnyikov, nemrég pedig írek Muhamedov és Vlagyimir Malahov is. Rudolf Nurejevnek, a budapesti verseny névadójának másféle küzdelem adatott. „Fogvatartóit" kellett legyőznie, hogy a leningrádi Kirov Színházat végérvényesen elhagyva Párizs, London, Bécs és Milánó színpadain táncolhasson. Budapesten először 1991-ben lépett fel. A karmesteri pulpitusra. A Failoni zenekart vezényelte három hónappal azután, hogy bécsi közönsége már a dirigenst is tisztelhette benne. Öt hónappal később már Angyalként táncolt Keveházi Gábor koreográfiájában, a Cr/stoforóban. Ez volt az utolsó szerepe. De még mielőtt végleg „elment" volna, Bokor Roland kérésére a nevét adta e nívós, igazán magas színvonalú világversenyhez. A nívót természetesen maguk a táncosok hozzák. Képviselve ezzel országot, iskolát, színházat, hagyományokat, balettmestereket és egy egész kultúrát. A versenyhez azonban nemcsak tehetség Az észt páros: Artúr Lili és Sztanyiszlav Jermakov kellő idegállapot is szükséges. Aki egy egész estét betöltő darabban, vagy akár csak egy húszperces kompozícióval remekelni tud, nem biztos, hogy három perc alatt is tehetsége legjavát adja. Elég egy elhibázott lépés, egy félresiklott mozdulat és már ki is billenhet addigi erős lelki állapotából. A versenyeknek sajátos légkörük van. Az izmok és az ízületek mellett az idegszálaké a főszerep. Enn Suve tallini növendékei, Artúr Lili és Sztanyiszlav Jermakov a középdöntőben még úgy táncoltak, hogy minden esélyük megvolt a díjak valamelyikére. Az érsekújvári születésű, jelenleg Pilzenben alkotó Balogh Róbert Test és lélek című, érzelmekkel és finom erotikával átitatott, hatásos férfikettősét úgy adták elő, hogy ha Béjart ott ül a nézőtéren, habozás nélkül szerződteti mindkettőjüket. A döntőben azonban, a tét súlya alatt, a vártnál gyengébben szerepeltek. A harmadik helyre viszont így is méltóak lettek volna, ám a zsűri (élén Nurejev egyik legkedvesebb partnerével, az amerikai Eva Evdokimovával) másfajta döntést hozott. Két versenyzőt díjazott a második helyen, Nagy Tamást és az orosz Andrej Batalovot, az „aranyat" pedig a spanyol Joaquin de Luznak adta. Nagy Tamás technikája valóban elismerést érdemel, arcáról azonban nem sok minden olvasható le. Az eszményi táncos: Batalov. Vonzó. Elegáns. Szép alkatú. Remek technikájú. A rózsa lelkében - vérpiros kosztümben - a megtestesült álom. Az elérhetetlen szerelem. A Don Quijote variációban (a különdíjat kapott amerikai Vanessa Zahorian partnereként) lélegzetelállítóan tökéletes. Kétlem, hogy Moszkvában marad. Magával vihetett egyébként egy másik elismerést is: a legjobb férfipartner különdíját. De Luz, a spanyol fiú mintha villanyra működne. Belső ragyogása válik szemmel láthatóvá. Karjaival fénycsóvákat rajzol a (Kovács Zita felvétele) magasban. Nizsinszkijről hitték nagyon sokan, amikor Gyagilev társulatával járta a világot, hogy rejtett rugók segítenek neki elképesztő repüléseiben. Trükkről, csalásról természetesen szó sem lehetett, csak mégis! Most ez a madridi táncos röpködött nagyokat. De a forgásai is szédületesek voltak. S ha mindez olyan egyéniséggel párosul, mint az övé, a néző vele együtt képes szállni. És még egy fiú „a nagy csapatból": Ács Péter. Kolozsvárról indult, s most Oslóban táncol. Tavaszünnepe, Sztravinszkij zenéjére, test és tánc közös diadala. Csiszolt tudásával nem tévedhet mellékutakra. A döntőbe jutott huszonkét versenyzőből kilenc volt nő. Tudásukban komoly különbség mutatkozott, így aztán nem kellett sokáig töprengenie a zsűrinek. Leila Alpjeva, a kazah Esmeralda, nagy adag színészi játékkal ízesítette táncát. Megérdemelten került a harmadik helyre. Az orosz Jelena Tumanova második helyezésében oroszlánrésze volt díj nélkül maradt partnerének, Szergej Szavoscsenkónak, akivel szépen kidolgozott szerelmi kettőst táncoltak. Az első díjat magyar táncosnő, Kozmér Alexandra kapta. A balettirodalom legszebb szerepeinek végeláthatatlan sora vár rá. Oklevelük mellé pénzt is inkasszáltak a díjazottak. Emelkedő számrendben: kétezerötszáz, négyezer és hétezer dollárt. Ezek után már csak abban reménykedhetünk: igazgatóik is bőkezűek lesznek. Főleg szerepekben. Sorsuk, pályájuk alakulása ugyanis, táncoljanak bárhol a világon, jórészt tőlük függ. Az ő elismerésüktől. SZABÓ G. LÁSZLÓ • "Milyen a kapcsolatuk a Pozsonyban működő kulturális intézetekkel? Pozsonyba érkezésem után rövid időn belül igyekeztem felvenni a kapcsolatot a különböző kulturális intézetekkel, és felajánlottam az együttműködésünket. Elmondhatom, hogy mindenütt nagyon szívélyesen fogadtak, és nem zárkóztak el a közös programok elől. Ennek eredményeképpen született meg például a közelmúltban a losonci nemzetközi Akvarell Trienálé anyagát bemutató kiállítás, melyen a Magyar Intézeten kívül a pozsonyi Nemzeti Művelődési Központ és a Cseh Kulturális Központ működött közre. Nemrég nyílt meg közös kiállításunk a Francia Intézettel, Martin Szekely magyar származású designer kiállítása. Az Osztrák Nagykövetség kulturális részlegével közös tervünk egy nemzetközi konferencia a nők helyzetéről Európában. • Kik látogatják mostanában az intézet rendezvényeit? - Örömmel vettem észre, hogy nem csupán a szlovákiai magyarok tartoznak egyre inkább rendszeres látogatóink közé, hanem lassan a szlovák közönség is megtalálja az utat hozzánk. Ezen kívül pozitív változásként értékelem, hogy rendezvényeinket egyre nagyobb számban látogatja a rendezvény jellegének megfelelő szakmai közönség. • E gazdag programot és sokrétű tevékenységet hallva, igazgatónőként van-e egyáltalán ideje.pihenni? - Egy-egy rendezvény után alkatomnál fogva máris azon töröm a fejem, hogy mi lesz a következő. Remélem, a nyári „holtszezonban" sikerül alaposan kipihennem magam. MISLAY EDIT AZ SZMKT.TANACSANAK DÖNTÉSE: Jövő évtől Nívódíjat osztanak Hozzávetőlegesen havi rendszerességgel végzi munkáját a Szlovákiai Magyar Képzőművészek Társaságának választmánya. A négy alkotóművész és két művészettörténész rendszeres szakmai találkozójának a Kortárs Magyar Galéria épülete ad otthont, Dunaszerdahelyen. A Szlovákia-szerte élő és alkotó, hivatásos és nem hivatásos (akik közül néhányan önerőből, autodidakta módon magas művészi színvonalat értek el) képzőművészeket egyaránt csoportba szervező egyesület választmánya - egyfajta koordináló és ügyvivő funkciót ellátva sokakkal együtt arra törekszik, hogy a kultúra és ezen belül a művészetek számára kedvezőtlen társadalmi-politikai viszonyok és az új gazdasági feltételek mellett is folyamatos jelleggel létrejöhessen a kapcsolat képzőművészeink és a tevékenységük iránt érdeklődő befogadó közönség között, hogy fennmaradhasson hazai, nemzetiségi képzőművészeti életünk bázisa. Lassan formálódó, határozatlanul ide-oda tévelygő, ugyanakkor szűk politikai csoportok személyes érdekeit kiszolgáló mesterséges akadályokba ütköző polgári demokráciánkban is csak akkor beszélhetünk nemzetiségi képzőművészeti életről, ha kimutatható művészeink és a közösség intenzív, több rétegű, különböző formákban jelentkező kapcsolata. (A múzeumainkra és kiállítótermeinkre épülő, élő, hagyományos struktúra mellett is elengedhetetlen fontosságú a társadalmi köztudatot célba véve már ma felkelteni a potenciális vásárlóközönség figyelmét, amely kedvezőbb gazdasági viszonyok mellett megteremthetné a képzőművészeti piacot, és elősegíthetné kisgalériák hálózatának létrehozását.) Ugyanakkor, ha a „belső", szakmai elismerést tárgyi-konkrét megfogalmazása által is láthatóvá, érzékelhetővé tesszük, az egyrészt rangot ad a történéseknek, másrészt lehetőséget arra, hogy a belső mechanizmusok alakulását befolyásoló és elősegítő publicitást megteremtsük és felerősítük. A fent említett szempontokat figyelembe véve, a választmány 1996. január 19-i ülésén megszavazta a Szlovákiai Magyar Képzőművészek Társaságának Nívódíját, amely egy felirattal ellátott emlékérmével és a Társaság anyagi helyzetétől függően pénzjutalommal jár majd. Első kiosztása az idei év eredményeit elbírálva 1997 elején történik meg, mely egyébként dátumhoz kötött: február 22. (1990-ben ezen a napon fogadták el a tagok a Társaság alapszabályát). A díj odaítélése kétfordulós: a Társaság tagjai, valamint a választmány felkérése alapján a szlovákiai magyar közélet 10 ismert személyisége teszi meg javaslatát, a végleges döntést azonban a Tanács által választott öttagú kuratórium (három művészettörténész és két alkotó) hozza. A díj a fent említett megfontolások mellett is elsősorban a magas színvonalú autonóm, képzőművészeti gondolkodás iránti tiszteletet hivatott kifejezni, és annak szakmai elismerését hivatott hangsúlyozni. Hogy a díj által képviselt eszme konkrét realizálása hiteles legyen, a plakett megtervezésére és lehetőség szerinti kivitelezésére a Komáromban élő éremművészt, Darázs Rozáliát kéri fel a választmány. A szabályzat értelmében a dí- n jat oda lehet ítélni az év legrangosabb kiállításáért, kimagasló képzőművészeti vagy építészeti alkotásért. Teoretikusaink szerepét, szakmai felkészültségét, egyéni tevékenységének eredményeit megbecsülendő, a díjat kimagasló művészettörténeti írásmű is megkaphatja. VESZTRÓCZY ÉVA