Új Szó, 1996. március (49. évfolyam, 51-76. szám)

1996-03-21 / 68. szám, csütörtök

1996. március 21. OLVASÓINK OLDALA ÚJ SZ

Ó M SZÉGYENÜNK. A VÁROSI VANDALIZMUS Aluljáróink romokban VESZÉLYBEN A SZER SZLOVÁKIAI ADÁSA. ÚJ SZÓ 1996.1.11. Félnek az igazmondástól? Nagyobb városokban az autóbusz- és villamosmegállók biztonságosabb megközelítése érdekében helyenként, hogy az úttesteken ne kelljen áthaladni, aluljárókat építettek. Kassán is így van ez. Sajnos, a mindennapi gyakorlat azt tanúsítja, hogy ezek eléggé meggondolatlan beruházások voltak. Nem szolgálják - és nem is szolgálhatják - a küldetésüket, hiszen sok rosszindulatú ember búvóhelye, megfigyelőhelye az aluljáró, áf jóhiszemű emberek számára pedig egyenesen veszélyesek. Nem utolsósorban néma tanúi „kulturális színvonalunknak", mert itt aztán megtalálható minden szemét és negatív jelenség, ami az embert jellemzi. Ezekben az aluljárókban nemcsak az esti szürkület és éjjeli sötétség beálltával, hanem még nappal is életveszélyes egyedül haladni. Minden ilyen aluljáró két végére s a közepére lehetetlen felfegyverzett őröket odaállítani. Ezért az utasok az aluljárókat elvből nem használják, -ám vannak egyének - és nem kevesen akik igyekeznek az aluljárókban mindent összetörni, zúzni, bepiszkítani, rombolni és tönkretenni. Kassától déli irányban a volt Pesti úton Bárca felé szintén van vijlamospálya. Egyik megállója mindkét irányban a vasgyár igazgatóságának főépülete előtt van, tehát eléggé forgalmas hely. Három aluljárót Minő csoda!? Közeledünk a fejlett világhoz, Európához. Még Füleken is. Nem semmi. 1996. március 4., este, vagyis délután 4 óra. Összegyűlnek a tanulni vagy gyógyulni vágyók. Mert ugye, meg is lehet gyógyulni. Vagy mégsem? Mondjuk fogyni, karcsúsodni. A pénztárcának, ugyanis két összejövetel díja ezer szlovák korona. Nem is sok. Vagy nem is kevés? Mennyi is egy munkanélküli segély? Hát bizony nem sokkal több. A teremben munkanélküliek is ülnek. Persze az „előadó" a bizonyos nagy „Ő", a gyógyító K. L, ő talán igen. Talán? Zsebre teszi a pénzt. Nem adózik. Neki nem kell, hiszen ő a „doktor gyógyító". Sőt, a második előadás után okleveleket állít ki az „összegyűlteknek". Nos, hadd építettek itt, s a minap kétszer is arrafelé vezetett az utam. Odamenet a villamosról .kiszállók egyike se ment az aluljáróba, mindenki megvárta amíg az úttesten elhaladnak az autók, s úgy igyekeztek ezen át a másik oldalra, céljuk felé. Én is! Amikor igyekeztem vissza, a megállónál sokat vártam húsz percenként jár erre a villamos - s így módomban volt a három aluljárót alaposan szemügyre venni. Nem hittem a szememnek, s igyekeztem magamnak bebeszélni, hogy ez nem lehet, ez nem igaz. Pedig nem álomról volt szó. A három aluljáró terep fölötti oldalán összesen huszonnégy óriási ablaktábia van - volt amelyek mindegyike teljesen kiverve, tönkretéve. A csempék egy része erőszakkal leverve, ezzel a falacska elcsúfítva, s a levert csempék használhatatlanná téve. A bejárat fölött mindenütt a megvilágítási szerkezet tönkretéve, leszakítva, ellopva. Bevallom - nem volt merszem az aluljáróba lemenni és azon áthaladni - pedig időtöltésnek jó lett volna -, mert féltem, hogy talán még bomba is található benne. A lépcsőlejáraton, ameddig a szemem belátott, mindenféle szemét, piszok, azt hiszem az illetékesek csak minden szökőévben végeznek itt „nagytakarítást", igaz most szökőév van. IVÁN SÁNDOR Kassa ne mondjam, hogy mit lehet ezekkel az irományokkal kezdeni. Hölgyeim és uraim, a képlet egyszerű, szükség van három dologra. 1. Kisváros, lehetőleg tele munkanélkülivel, nem igazán művelt emberekkel (már bocsánat, de aki járt már Füleken...); 2. Olyan városbeli ember, aki hisz ezekben a varázslatokban, és van ideje másokat „bepalizni". 3. helyiség Jelen esetben a helyiséget a gimnázium biztosította. Miért, kinek - kérdezhetnénk. Nos én válaszolok: egy magyarországi „varázslónak", akinek van képe ilyen módon „megadóztatni" még a munkanélkülieket is. Nem kellene ez ellen valamit tennünk? RAPOS LÁSZLÓ Rozsnyó Az igazat megvallva, nem is nagyon lepődtem meg az említett cikk olvasásakor. Már régen várható volt, hogy a „mindenható és bölcs kormányunk" előbb-utóbb rászánja magát arra a lépésre, hogy befogja az objektívan tájékoztató rádió száját. Ugyan mi mást is várhattunk volna el akkor, amikor a ma uralkodó kormánykoalíció már birtokolja mind a televízió, mind a rádió adásrendjét. Elég csak belehallgatni a híreikbe és kommentárjaikba, amikoris glóriát emelnek a kormánykoalíció „bölcs" döntései fölé. Arról már nem is beszélve, hogy a kormányfőnek külön műsoridőt biztosítottak, hogy magyarázza bizonyítványát. Ezek után aztán hiába akarják elhitetni még a naiv hallgatóval és nézővel is, hogy független adásokról van Az Új Szóban közölt „Nyelvi Komisszár" című cikk elolvasása után olyan gondolatok kóvályogtak a fejemben, amit azonnal papírra kellett vetnem. Az írásban említett „doktor bácsi" tudtára szeretném adni a gondolataimat erről az új funkcióról, a nyelvőrségről. Időben vissza szeretnék lépni a II. világháborús évekbe - 1944-be. Igaz, én még akkor nem éltem, viszont láttam elég sok, „partizánokról" és partizán felkelésről szóló filmet, olvastam ilyen témával kapcsolatos könyveket. Szlovákia hegyeiben kisebbnagyobb partizáncsapatok, ellenállók harcoltak a fasiszta megszállók ellen. Az ellenállók A szőgyéni polgármester, Nágel Dezső mérnök volt a házigazdája az idei járási népviseleti bálnak, melyet a Csemadok Érsekújvári Területi Választmánya és a szőgyéni alapszervezet rendezett. A második alkalommal megrendezett bálon (az első Érsekújvárott volt) 4 tájegység mutatkozott be régi népviseletével, s egy-egy műsorszámmal. A felvonuló csoportok szebbnél-szebb ruhái, dalai csodálatos hangulatot teremtettek a bálteremben. A szőgyéniek csaknem minden korosztály viseletét, s egy leánytáncot mutattak be. A két muzslai menyecske az egykori legszebb ruháját vette fel. A szó. Bezzeg az ellenzéknek „technikai okokból" sem tudnak (és nem akarnak!) bizonyos műsoridőt biztosítani. Ezek a lépések világosan arra utalnak, hogy lassan, de biztossan a diktatúra felé haladunk. Ennek fényes bizonyítéka az is, hogy az ország első emberének, a köztársasági elnöknek sem adják meg minden esetben azt ä lehetőséget, hogy az elektronikus sajtón keresztül nyilváníthassa ki véleményét. Pedig ez a világ minden demokratikus államában így van! Az, hogy a Szabad Európa Rádió száját befogják, már csak idő kérdése. Erre akkor lehetett következtetni, amikor a független írott sajtót magasabb adóval sújtották, megnehezítették számukra a nyomtatást, mivel sok esetben a kormánypárti nyomdák egyoldalúan felrúgták között több nemzetiség harcosa vett részt. A szlovákok oldalán elsősorban sok magyar, továbbá lengyel, cseh, kisebb német csoport, valamint francia ellenállók, és sorolhatnám tovább harcoltak. Tisztelt doktor úr: 1944-ben, a partizán felkelés idején hol voltak a nyelvőrök és a nyelvi komisszárok? Esetleg partizán komisszárok voltak. A felsorolt nemzetiségű harcosok hogy tudták megbeszélni a megszállók elleni rajtaütést vagy támadást? A hegyekben a szlovák hazafiak miért nem huzakodtak elő a nyelvtörvénnyel? Hogy még akkor nem volt? Akkor úgy látszik, értelmesebbek és megértőbbek voltak az nagykériek inkább a nyitrai tájegységhez tartozó női ünneplő viseletben díszelegtek, s a vegyeskórus mint mindig, ezen az esten is hangulatba hozta a közönséget. A kurtaszoknyások valamennyi falujából beöltöztek még az idősebbek is. A kéméndiek a menyasszonyt is bemutatták. A kisgyarmati lányok az üveges táncukkal arattak sikert, a bényiek a csárdással, s a bartiak szólóénekkel köszöntötték a vendégeket. Az ipolymentiek lakodalmi nótákkal érkeztek a terembe, s hozták magukkal a gyönyörű menyasszonyt és vőlegényt a násznéppel, s az elmaradhatatlan lakodalmi kuglófot és a násza szerződést. Bezzeg a kormány szócsöveiként szolgáló lapoknak vastagon folyik a pénz - mit folyik - ömlik! Ráadásul a szlovák nyelvű lapok egyike-másika külön támogatásban is részesül a magyar nyelvű mellékletek kiadására. Számukra az a fő, hogy a világ szemébe tudják mondani, nálunk milyen messzemenően törődnek a magyar nemzetiséggel! Pedigjózan elgondolás szerint sokkal többre mennének, ha a meglévő magyar lapokat támogatnák anyagilag kellő mértékben. Pedig igazán megilletné őket, hiszen a kormány által deklarált elvárásoknak megfelelően, vagyis az igazságnak megfelelően tájékoztatják olvasóikat. Vagy talán éppen ez a bűnük? NAGY ANDRÁS Szímő emberek. Tiszteletben tartották egymás anyanyelvét. Pedig mondhatták volna az akkori szlovák hazafiak a más nemzetiségűeknek, hogy mindenki perfekt szlovákul beszéljen. Ilyen gondolatok biztos nem fordulnak meg a nyelvtörvényt kigondoló fejekben. Nyelvi komisszár urak, van értelme és megéri önöknek a 600 ezer magyar anyanyelvű ellen büntetést foganatosítani és besúgósdira játszani vagy feljelentgetni? 1940-45 között a nyilasok és a Hlinka gárdisták játszották a besúgók szerepét. Tudomásom szerint 1996-ot írunk és a 21. század küszöbén állunk. VAJDA ANDRÁS Szete ajándékot. A kiskesziek három páron mutatták be az egykori legszebb ünnepi viseletüket (beöltözött a polgármester és felesége is). A szalkaiak pedig valamennyi korosztály és társadalmi réteg viseletét bemutatták (itt is beöltözött a polgármester és felesége) majd a falu sajátos szokásából, a menyasszony gyertyástáncából mutattak be részletet. A dunamocsiak a rájuk jellemző polgáriasabb viseletben jelentek meg a bálon. A műsorban nagy sikerrel szerepelt a kurtaszoknyás hétfalu polgármestereinek tánccsoportja is. DÁNIEL ERZSÉBET Nána m Luhačovicei békesség Szanatóriumi beutalót kaptam és máris meglepődtem, amikor közölték velem, hogy „külföldre" utazom. Hát igen, Luhačovice már a határon túl van és még szerencse, hogy érvényes az útlevelem, mert szlovák koronát cseh koronára kellett váltanom, és ehhez az utiokmány is kötelező. A Palace szanatóriumban voltam elszállásolva, ahol sok nemzetiség lakott egy fedél alatt. Az egyik szobatársnőm cseh nemzetiségű volt, a másik pedig morva, és nagyon jól megértettük egymást. Az asztaltársaim Kelet-Szlovákiából voltak, érdekes tájszólással beszéltek, illetve „hutoriztak". A melletünk lévő szobában egy ipolysági asszony, az alattunk lévő emeleten pedig egy rozsnyói hölgy lakott, akik magyarul is beszéltek. Azonkívül rengeteg emberrel volt alkalmam diskurálni erről-arról, eszmecserét folytatni. El kell mondanom, hogy ott nem találkoztam nacionalista megnyilvánulással, sőt, mindenki nagyon barátságos és segítőkész volt a másik iránt. Örömteli e pozitív példa, hogy az egyszerű polgárok többsége nincs gyűlölettel a másik nemzet iránt. Nagyszerű volna, ha a felsőbb szinten is ilyen ellentét nélküli hozzáállás alakulna ki. HOSTINA IRÉN Komárom Pontosítás A február 29-én Szüntelen nagyszünet címmel megjelent olvasói levél ifjabb Zirig Árpád írása, míg a márciusl4-én szintén az Olvasók oldalán közölt Jobb mint az Ifi írás, amely a Szüntelen nagyszünetben foglaltakra reagált, félreértés következtében idősebb Zirig Árpádot is célba vette. A félreértést az okozta, hogy a Szüntelen nagyszünet írója nem tüntette fel, az idősebb vagy a fitalabb Zirig Árpádtól származik a levél. Az olvasói leveleket, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, rövidítve jelentetjük meg. A nézetek sokrétűsége érdekében olyanokat is közlünk, amelyeknek tartalmával szerkesztőségünk nem ért teljes mórtékben egyet. Köszönjük olvasóink bizalmát, és várjuk további leveleiket. Átvágás, avagy reikizem, reikizel, reikiznek Népviseleti bál Szőgyénben Újra nyelvi komisszárok Néhány szó az elesettekről Egy ország demokratikus volta megítélésének gyakori formája a betegek, öregek és elesettek helyzetét megvizsgálva, kimondani a végső szót. Kétségtelen, hogy az ily módon kimondott ítélet nem igazán tekinthető teljesen korrektnek, de nagymértékben fedi a valóságot. Elvégre nem véletlen, hogy egy nemrég lefolytatott nemzetközi felmérés pontosan e terület megítélése alapján vont le általános következtetéseket a Szlovákiában uralkodó demokrácia fejlettségi szintjéről. Az ún. Disability Index kiértékelése arról tanúskodott, hogy a középmezőnyben helyezkedünk el. A felmérésben összegyűjtött adatokat minden további nélkül hitelesnek tekinthetjük, mivel a kérdőíveket olyan személyek töltötték ki, akik valamilyen szinten képviselik az egészségileg károsultak népes táborát, és minden elfogultság mellett sem lehet'őket a Szlovákiáról alkotott kép részrehajló szépítésével vádolni. Évek óta foglalkozom az egészségileg károsultak gondjaival, és ami hitelesebbé teszi meglátásaim valóságalapját az az, hogy magam is átélem ennek az állapotnak minden hátrányát. Nehéz volna tehát állításaimat légből kapottnak nevezni, figyelembe véve, hogy a valóság mindig a forrásnál a leghitelesebb. Hogyan is értékelhetnénk tehát a hazánkban uralkodó helyzetet? Mint minden területen, itt is vannak jogi normák, melyekre lehet hivatkozni és állítani, hogy az egészségileg károsultak jogtalanul panaszkodnak. Létezésüket nem is vonja senki kétségbe, csak az alkalmazásukkal van némi baj. Említsünk itt néhány példát. Jogszabály rendezi, hogy minden középületnek tolószékkel megközelíthetőnek kell lennie, belső elrendezése a szociális helyiségekig meg kell, hogy feleljen a tolószéken közlekedők minden igényének. A törvényhozók még a közterekről, járdaszegélyekről sem feledkeztek meg. A valós helyzetet bizonyára fölösleges lenne leírnom, az eredményről akár minden kismama beszélhetne egy városi gyermekkocsis séta után. Nemhogy a törvény nincs betartva, de annak megsértését 1994-ig még szankcionálni sem lehetett. Sokan kerültek már akár baleset folytán is, egyik napról a másikra a tolószékesek népes táborába. Nos, akinek egy gyenge pillanatában ilyen vágyai támadnának, akár mondjuk a rendszeres pénzforrás víziója folytán, azt már az első nyugdíj megérkeztével csalódás éri. A folytatás sem biztatóbb, mivel ha ennek a sors által sújtott embernek tolószékre van szüksége, akkor - ha az Általános Egészségbiztosítót vesszük alapul - ajánlom mindenkinek, hogy ne a törvényben írott jogok szerint kezdjen az intézéshez, hanem e nagybecsű intézmény belső reguláit tanulmányozza át, de becsületesen. Azonban még így is minden további nélkül megtörténhet, hogy egy gyógyíthatatlan betegségben szenvedő mozgásképtelen ember egészségi állapotát kétségbe vonva elutasítják kérelmét és nem kaphat tolószéket. Történik ez annak ellenére, hogy a segédeszköz szükségességét szakorvos határozta meg, és a szükséges iratokat saját kézjegyével hitelesítette - a hatályos irányelveknek megfelelően, tehát már csak a biztosító revíziós orvosa kell, hogy a vényt láttamozza és minden rendben van. E biztosító azonban olyan irányelvekhez tartja magát, hogy például elektromos meghajtású tolószék csak olyan beteget illet meg, aki azt önfenntartása céljából kérvényezi. KÖBÖL TIBOR Gömörpéterfala A gyakorlatban máris szembesültem vele... Az idei tél számomra tanulságos marad mindörökké. Ugyanis nem gondoltam volna, amikor otthonról elindultam, hogy az a bizonyos „nyelvtörvény" beigazolódik valahol Szlovákiában. Ám nincsenek kivételek. Síkiránduláson vettem részt egy jó társasággal. Síelés, túrák, nevetések, s egy jó „lábtörés"! Ez mindenkivel megeshet. Hol van itt a nyelvtörvény szerepe? A kórházban! Bizony, az ügyeleten kezdődött. A kisfiúval mentem, hogy először is emelgessem, ha vinni kell a röntgenről a sebészetre és vissza, vagy a gipszelőbe. Amikor a röntgenben üvöltöző nő azt kiabálta: „Ki ért itt szlovákul?" Kérdeztem: miért? Hiszen a kisfiúnak a szlovák nyelv hiányosságai mellett, még irtó nagy fájdalmai voltak. Mondtam, hogy én értek s azért vagyok vele, hogy ha kell, fordítsam hivatalos államnyelvünkre. Végül is, ha valaki nem tud szlovákul, azért még „csak" be lehet gipszelni az eltörött lábat. Nem mondom, ez egy orvostól s egy röntgenasszisztenstől nem vall szép gesztusra, hiszen ha külföldön éri őt egy baleset, majd ki kérdezi meg a kórházban a kollégák közül, hogy TUD ITT VALAKI SZLOVÁKUL? CSICSAI ZSOLT Nagymegyer