Új Szó, 1996. március (49. évfolyam, 51-76. szám)

1996-03-21 / 68. szám, csütörtök

1996. március 21. VÉLEMÉNY - TALLÓZÓ ófsz

órsi Vallomástétel a Technopol-ügyben A SME szerkesztősége megszerezte R. Van der Werff holland állampolgár közjegyző által hitelesített nyilatkozatát, amelyben cáfolja P. Krylov állításalt ifj. M. Kováč részvételéről a Technopollal szemben elkövetett csalás előkészítésében és részesedését az így szerzett pénz elosztása során. R. Van der Werff a szlovák államfő fiával együtt a SYČKO cég társtulajdonosa. P. Krylovot Németországban csaláséit jogerősen elítélték, és ez idáig ő az egyetlen személy, aki ebben az ügyben ifj. M. Kováč ellen vallott. R. Van der Werff nyilatkozatát megkapták a német és a szlovák bűnüldöző szervek is. pt, SME Senkinél sem áll fenn összeférhetetlenség A lap munkatársa Ján Cuperrel, a DSZM képviselőjével beszélgetett. • A „nagyobb parlamenti halak" közül talán csak a DBP-nek nincs olyan képviselője, aki esetében nem merült fel az összerérhetetlenség gyanúja. - Bizottságunk márciusi döntése alapján az összeférhetetlenségi törvénnyel senki sem került összeütközésbe. Azoknak, akik esetében felmerült a gyanú, esélyük van arra, hogy tisztázzák a helyzetet. • De hát Ján Ducký gazdasági miniszter, aki mind a mai napig irányítja a trencséni Holdingot, nem csak ezt a törvényt, hanem az alkotmány 109-es paragrafusát is megsérti. - Nem sérti meg. Egyelőre jogi szempontból nem tisztázódott, hogy részvétele a felügyelőtanácsban nem a beosztásával jár-e.... Ducký úr megerősítette számomra, hogy nagyon szívesen lemond a trencséni Holding vezetéséről, mivel az nagyon megterhelő számára. Ez azonban jogi probléma, amelyről még konzultálnunk kell szakértőkkel • Januárban azt is állította, hogy Móric úrnak az Armex cégben betöltött vezérigazgatói posztja tagadhatatlanul összeférhetetlen a képviselői funkciójával. Márciusban viszont a bizottság felmentette őt, arra hivatkozva, hogy Móric úr csak a cégen belül tevékenykedik. Lehet valaki egy kereskedő cég vezetője kizárólag a cége'n belül? - En nem vagyok az egész bizottság. Meglepődik, de a Moric-ügyben én voltam az egyetlen, aki a szavazás során tartózkodott. Ezt a tényt az ellenzék és a koalíció is elfogadta. Engem ezzel ne gyanúsítson! És Ducký úrral kapcsolatban se. Én már januárban is javasoltam-, hogy kezdjünk vizsgálatot. Éppen ez ellenzék volt, aki Švec urat Ducký úrral kompenzálta, mivel mindkettőre vonatkozott az összeférhetetlenség. Pontosabban nem vonatkozott, csak felmerült ez a gyanú. • Megenged legalább annyit, hogy Móric úr esetében a megoldás, finoman fogalmazva, vitatható? Tulajdonképpen már a törvény, elfogadásakor is látszott, hogy különböző értelmezéseket tesz lehetővé. Miért nem fodult emiatt az alkotmánybírósághoz? - Egyelőre erre bizottsági elnökként nincs okom, mert bizonyos filozófia szerint dolgozom, és eddig ezt sikerült megvalósítani. Még Móric úr esetében is. A Kereskedelmi Törvénykönyv alapján Móric úr nem tekinthető statutáris képviselőnek abban az értelemben, ahogy azt a felügyelőbizottság jóváhagyta. Másokkal kapcsolatban az Armexet csak esetrőlesetre képviselheti. • Vagyis akkor éppen nem az Armex vezérigazgatója ? - Kifelé nem vezérigazgató, csak megbízott képviselő - ilyen filozófiát választottak. ANNA LENICKÁ, Pravda Legnagyobb siker: a partneri viszony elismerése A lap munkatársa Štefan Jágerskýval, a Központi Adóigazgatóság igazgatójával beszélgetett. • Az adócsalásokkal és adóbevallásokkal kapcsolatban gyakran hallani az adótanácsadók jogi felelősségéről. Ők nem vállalják a felelősséget, arra hivatkozva, hogy az ügyfél elhallgathat előlük fontos tényeket. - Ezt legiszlatív szempontból kell rendezni. Jelenleg gyors megoldást nem látok. Egyetértek az adótanácsadókkal, illetve az auditorokkal. • De az adóellenőrzés során könnyű megállapítani, hogy ki követte el a hibát. - Ez bonyolult ügy. Ehhez az adótanácsadónak tételesen kellene átvennie az összes dokumentumot a vállalkozótól. A nagyobb cégekben ez szinte kivitelezhetetlen lenne. Ráadásul olyan időszakban kellene végezni, amikor mindenki siet. PETER VIŠVADER, Hospodárske noviny (Rövidítve) Gabčík(ovo) A Dunától néhány méterre északra egy kicsi, szinte kizárólag magyarok lakta településnek a minap egyfajta „reconquistát" kellett végigharcolnia - a saját nevéért. Amelyet köztudottan elvettek tőle, ám amelyet hála egy demokratikus törvénynek - népszavazás útján mégis vissza tudott szerezni. Bős megint Bős lett, igaz, csak egy-két helységnévtábla erejéig. Az emberek ajkán úgyis az volt mindig. Hivatalosan persze marad Gabčíkovo, azaz viseli tovább egy olyan szlovák férfiúnak („nemzeti hősnek") a nevét, akinek se életében, se holtában Bőshöz köze nem volt, talán még csak nem is járt arrafelé. Megakadt a szemem egy számon. A népszavazás részvevői - a falu lakosságának háromnegyede csaknem száz százalékban döntöttek úgy, hogy a határban „Bős" feliratú táblát is helyezzenek el, hadd tudja az odaérkező, hogy annak a településnek végül is valami köze van a magyarsághoz. Az ítélet kódolt üzenete ebből a száz százalékból olvasható ki. Azt mondja, hogy a bősi magyarok nem igazán érzik a magukénak a Gabčík(ovo) nevet, nem boldogok attól, hogy községük névadója szlovák nemzeti hős. Ami nagy baj, mert Jozef Gabčík nem ezt érdemli. Éppen a „keresztapák" felelősségéről akarnék értekezni. Előbb azonban - annak, aki nem tudná - annyit, hogy Gabčík a második világháborús cseh ellenállás vértanúja, a véreskezű Heydrich helytartó elleni merénylet egyik elkövetője volt. Története röviden a következő. 1938-ban vonult be Zsolnáról (ahol raktárosként dolgozott) a csehszlovák hadseregbe, az összeomlás után Angliába került, ahol különleges feladatokra képezték ki. 1941-ben Prága mellett - többedmagával - ledobták ejtőernyővel, azt a parancsot kapták, hogy öljék meg Reinhard Heydrichet. A parancsot két őrmester, Gabčík és Jan Kubiš hajtotta végre. A merénylők ideig-óráig egérutat nyertek, ám végül árulás áldozatai lettek. Jozef Gabčík négy társával együtt rejtekhelyén, a prágai Bartolomeói Szent Károly-templom kazamatájában önkezével vetett véget életének, inkább, mint hogy a templomot megrohamozó németek kezére kerüljön. Azt mondanám, a legkevesebb, amit megérdemel, hogy kőbe legyen vésve az emléke, pláne azután, hogy amit tett, az az ötvenes években a „burzsoá ellenállás" aktusának számított, s mint ilyen, se szalon-, se színpadképesnek nem minősült. De talán nem a legtapintatosabb módja volt az emléke előtti főhajtásnak, hogy nevét éppen egy színmagyar településre ruházták, amiképp a szlovák nemzeti mozgalom múlt századi vezérének, Štúrnak sem tett jót, hogy egy hasonlóan kategorizálható hely, Párkány névadója lett. Értem én persze a gesztust: aki átlépi a magyar-(cseh)szlovák határt, az ütközzék nyomban a szlovák történelem nagy alakjaiba, merthogy „az a föld" szlovák. De ennek a nem kifejezetten magyarbarát demonstrációnak mindig is az volt az ára, hogy a „nagy alak" idegen közegbe kerül, ahol történelmi-etnikai okok folytán az ott élők nem fogják magukénak érezni se a névadót, se annak örökét. Képletesen szólva ezt az árat fizette meg most Jozef Gabčík. Akiről még csak annyit, hogy származására nézve ugyan szlovák volt, de Szlovákiához semmi köze. A Tiso-féle fasiszta szlovák államban egy napot sem élt. Otthon is, Angliában is „Csehszlovákia" felirat díszítette az egyenruháját, és Beneš elnök épp ezért jelölte őt ki a Heydrich elleni merénylet végrehajtására, mert tüntetni akart azzal, hogy miközben Tisóék Hitler emlőin csüngenek, az ellenállás nem a csehek, hanem a csehek és a szlovákok közös ügye. (Jan Kubiš, a másik merénylő cseh volt.) így Jozef Gabčík életében és halálában is a beneši „csehszlovakizmus" politikai és katonai céljait szolgálta, azét az államfilozófiáét, amelyet a mai Szlovákia megtagad. Ezért furcsa, hogy éppen őszámít „szlovák nemzeti hősnek", és éppen aző neve jelenik meg egy Duna menti magyar falu elnevezésében. Jobb otthont is találhattak volna szegénynek. ACZÉLENDRE (Népszabadság) KOMMENTÁRUNK Tizenkét lehetőség A felmérésekből kiderül, hogy az ország lakossága nem szimpatizál a vagyonalapi kötvényekkel. De az is nyilvánvaló, hogy a kormánykoalíció népszerűségét nem csökkentette jelentősen a vagyonjegyes privatizáció likvidálása és az így felszabadult vagyon szétosztása egy rendkívül szűk réteg tagjai számára. Mi, többiek kárpótlásul kaptunk ugyan januárban egy tízezer korona névértékű kötvényt, de ezzel jő ideig nem kezdhettünk semmit. Végül már a kormányszóvivő is elvesztette kincstári optimizmusát, és indokok keresése (apró hiányosságok eltávolítása, Kozlík betegsége stb.) helyett az utóbbi néhány kormányülés sajtóértekezletén már csak legyintett, ha erről kérdezték. Tegnapelőtt azután a kormány végre megtárgyalt egy anyagot, amely lefektet ugyan néhány szabályt, de közel sem ad választ a kötvénytulajdonosokat leginkább érdeklő kérdésekre. Azt megtudhattuk, hogy a Nemzeti Vagyonalap minden járásban megbízottat nevez ki a felmerülő kérdések megválaszolására. A kötvényeket eladás és öröklés esetén a regisztrációs helyek által jól ismert RM-S Slovakia közreműködésével az. Értékpapírközpont ír ja át. Ebbe a folyamatba akkor léphetnek be brókercégek, ha erre megbízást kapnak a vagyonalaptól vagy a kötvények megvásárlására jogosult személyektől. A legégetőbb kérdéseket viszont a keddi kormányülés nem tisztázta. A hivatalos közlés szerint a kötvényt 12 féle módon használhatjuk fel. Ezek közül a mečiari „új hazai kapitalista" rétegbe nem tartozó egyszerű polgárra kilenc vonatkozik. Ha leszámítjuk, hogy esetleg várunk kétezerig, a futamidő leteltéig, illetve elhalálozásunk esetén örökül hagyjuk utódainknak, akkor marad hét. Ezek között vannak olyan, kevesek által igényelt módok, mint belépés a titokzatos módon privatizált cégbe vagy az adott részvényeinek megvásárlása a vagyonalaptól. így eljutottunk oda. hogy végül csak öt valós lehetőségünk lesz. Eladhatjuk kötvényünket valamelyik mečiarista privatizátornak - papíron még nincs, de Sergej Kozlík keddi bejelentése alapján ebben az esetben legalább 7500 koronát kellene kapnunk érte. Arra viszont a pénzügyminiszter-nem tért ki, hogy miként akadályozzák meg a szabott alsó ár kijátszását. Mert állítólag vannak, akik az informálatlanoknak már ezer koronánál is kevesebbet kínálnak, és mégsem távoznak üres kézzel. Kíváncsian várjuk, mikor jelentkeznek csodálatos ajánlataikkal a bankok, amelyek a miniszterelnök szerint már türelmetlenül várnak a lehetőségre. A végére maradt az a két és fél lehetőség, amely valószínűleg a leginkább érdekli a 3,3 millió kötvénytulajdonost, vagyis a biztosítás, illetve a lakás kifizetése (fél lehetőség: ez utóbbi célból megajándékozhatjuk legközelebbi rokonainkat). Arról azonban a kormánydöntés sem szól, vajon mivel győzi meg a Nemzeti Vagyonalap az egészségügyi és nyugdíjkiegészítő biztosítókat, illetve a lakásszövetkezeteket és önkormányzatokat, hogy névértékben fogadják el a Mečiar-kôtvényeket. A tavalyi alkotmánybírósági döntés óta ugyanis ezek a szervezetek nem kötelezhetők arra, hogy elfogadják a kötvényeket, majd a körmüket rágva figyeljék, kihúzzák-e csőd nélkül kétezerig. Az ún. kormányhű napilap tegnapi szalagcíme szerint a kötvényes vonat április végén beindul. Addig viszont jó lenne választ kapni ezekre az egyáltalán nem elhanyagolható kérdésekre. Tudatlanság vagy rosszindulat Nem telt el sok idő azóta, hogy a Lúč nevű kormánypárti napilap elnyelte az egykori liberális Slovenský východot, és hamar kiderült, hogy megváltozott az újság eddigi hangneme is. Tanúsítja ezt egy március 15-én megjelent cikk, amely kipellengérezte a Királyhelmecen előkészített és azóta már megtartott ünnepségeket. A cikk írója nem elégedett meg csúsztatások és féligazságok tálalásával, hanem nyilvánvaló hazugságokat is felsorakoztatott. Vegyük őket sorban: először is állítólag a helybeliek hívták ki őket azzal, hogy Királyhelmec tele van magyar zászlókkal. A cikk szerzője ekként sorolta fel a városi zászló színeit: „piros, fehér és zöld", miként a magyar zászlóban láthatók. Valójában a zászlónkon középen van a fehér, ezt övezi a zöld, és a két szélén helyezkedik el a piros. Elképzelhető, hogy a riporternek a látáson kívül gondjai voltak az olvasással is, mert a művelődési ház ajtaján kifüggesztett műsorban „1948. március 18"-át vélte kiírva látni. Abban is alaposan téved, hogy ez a nap Magyarország „államünnepe", mert valójában a Magyar Köztársaság hivatalos állami ünnepe augusztus 20.! A rosszindulatú hangnemű cikkből az az ismert, de sohasem bizonyított állítás sem maradhatott ki, hogy senki sem akart velük szóba állni szlovákul. Az írás végén ugyan elismeri, hogy Királyhelmec város zászlaja nem azonos a magyar zászlóval, de felteszi a kérdést, hogy nincs-e a színek kiválasztásában „rafinált szándékosság". A szerző tehát még azt a fáradságot sem veszi magának, hogy egy kicsit tájékozódjon a címertan érvényes szabályaiban. Királyhelmec zászlaját ugyanis a belügyminisztérium Heraldikai Bizottsága alkotta a címer színeiből (piros szőlőfürt, zöld levelek és fehér - ezüst - alapon) még a nyolcvanas évek végén, anélkül, hogy kikérte volna a helybeliek véleményét. Egyébként használata sem újdonság - évek óta ezek függnek szerte a városban minden őszi szüreti ünnepély idején is. Tehát nevetséges arra hivatkozni, hogy állítólagos királyhelmeci lakosok kétségbeesetten telefonáltak a szerkesztőségbe, hogy a város tele van magyar zászlókkal. Végezetül egy szerény kérdés: ugyan ki „csempészte szándékosan rosszindulattal" ugyanezt a három színt Bánovce nad Bebravou, Lipótvár (Leopoldov), Modor (Modra) zászlajába? Vajon Privigye (Prievidza) lakosai ugyancsak szándékosan választották ki maguknak piros-fehér-zöld színű városi zászlójukat? BOGOLY JÁNOS SZÁLKA ÉS GERENDA t Szabad-e a sajtónak szabadnak lenni? Kati Marton - vagy ahogyan a szlovákiai államnyelvtörvénynek megfelelően a szlovák sajtóban írják: Kati Mártonováelőterjesztette a Washingtonban székelő Újságírókat Védő Bizottság 1995-ről szóló éves jelentését a sajtószabadság helyzetéről a civilizált világban. Benne a szakértők kertelés nélkül összefoglalták mindazt, amit a Szlovák Köztársaságban a sajtószabadság ellen tavaly elkövettek. Ennek nyomán aztán újabb felháborodott tiltakozási hullám indult el a megsértett szlovák kormány, parlament és (láss csodát!) még az ellenzéki újságírás részéről is. Történt, hogy a Szlovákiai Újságírók Szindikátusának vezetése nyilatkozatban kérdőjelezte meg a bizottsági jelentés ide vonatkozó minősítéseinek jogosságát és tárgyszerűségét. Azt ugyan elismeri a nyilatkozat, hogy maga a szindikátus is tiltakozott bizonyos kormányzati törekvések, szándékok és bevezetett intézkedések ellen, de az azért mégis csak sok, hogy Szerbiához és Törökországhoz hasonlítják Szlovákiát. Márpedig ők jó szlovákok módjára ezt nem engedik. (Vagy ez már a pártállami pavlovi reflex újraéledése lenne, miután kiadatott a regula a köztársaság védelmében?) Tegyem gyorsan hozzá azt, amit valaki kimondott, valaki meg nem: ráadásul mindezt egy magyar származású amerikai nő állítja. Ez a tény most újra megteremti a tagolatlan nemzeti egységet, aminek nyomán az ellenzéki sajtó felkent papjai is odahagyják hitüket, elveiket, s a készülő büntetőtörvénykönyvi változtatások szellemében megvédik a kormányt. Pedig voltak ám itt üres oldalak, tiltakozások, újságíróverések, politikai vezetők ellenében megnyert vagy elvesztett perek, cenzúrázták a „közszolgálati tévé" műsorait, elbocsátottak szerkesztőket, kitiltottak humoristákat. S vannak reklámbojkottok, lapterjesztési monopólium egekig felemelt árakkal, pénz nélkül a piacgazdaságba taszított és ezzel egyik pillanatról a másikra megszüntetett nemzeti kisebbségi lapokkal. Már vannak ügyes piaci manőverekkel állami társaságok által megvásárolt ellenzéki lapok, amelyek éléről leváltják a főszerkesztőket, s a kormány számára nehéz fiúknak tetsző újságírók napokon belül távoznak a lapoktól. Persze, persze, senki sem mondott fel nekik, csupán a lelkiismeretükre hallgatva léptek ki az új tulajdonos cégéből. Abban az a jogvédő bizottsági jelentés nem tévedett, hogy mindaz, ami Szlovákiában a sajtószabadság és egyáltalán a sajtó körül történik, emlékeztet a volt Jugoszláviára. Természetesen, túl a politikai és kormányzati befolyásoláson, az általános törvényhozási gyakorlaton és a készülő, szólás- és sajtószabadságot csorbító büntető törvénykönyvi változtatásokon, ennek a megállapításnak a megszületését maga a sajtó tartalma, az újságírás szóhasználata és az etnikai gyűlölködés permanens jelenléte is indukálta. A polgárháborúba sodródott egykori Jugoszláviában a háború ma ismert szörnyűségei és a testvérpusztítás előtt a nyomtatott és elektronikus sajtóban, a folyóiratokban, az irodalomban és a társadalomtudományokban megütköztek egymással az ember vadállati ösztönei. Ma szerb ellenzéki írók, társadalomtudósok tesznek közzé lelkiismeret-vizsgáló vallomásokat külföldi lapokban arról, miként lett irányíthatatlan pusztító erővé a nemzeti és a vallási fanatizmus. Nemzetek elért szuverenitásának történelmi előjogok alapján történt elvitatása változott át egymással szembeni vérbosszúvá, s nőtt háborúvá. Elemzik ennek a sajtóbeli közlésekben pontosan megmutatható áradását, amikor a szó fekete mágiája hőstetté avatta a bűntényeket, a gyilkosságokat, a tömegmészárlásokat. Sokak szerint ú jságíróknak és íróknak is a hágai nemzetközi bíróság elé kellene állniuk háborús bűnökért, mert nemcsak a tábornokok és a politikai vezérek parancsnokoltak, hanem ők is ezt tették lelkiismeretlenül, még mielőtt egyetlen lövés eldördült volna. Hamis történelmi mítoszok táplálta gyűlöletes előítéletek, ellenségkép megalkotására alapozott nemzeti, populista politika és „amindenrőlakishazánkraleselkedőmagyarteijeszkedésjuteszembe"-fajta újságírás, valamint a nemzeti elvű közgondolkodás igencsak emlékeztet a volt Jugoszlávia háború előtti légkörére. Márpedig, Kati Marion és az újságírók jogait védő bizottság feltehetően erre céloztak a napokban elegendő mennyiségű és sűrűségű politikai fűstködöt termelő támadás alá vett jelentésükben. Elegendőt ahhoz, hogy az állampolgárok szeme elől eltakarja a szólás- és sajtószabadságot korlátozó büntetőtörvénykönyvi változtatásokat, és meggyőzze őket e lépések szükségességéről. Mert már igencsak elszaporodtak a köztársaság ellen otthon és külföldön összeesküdött politikusok, újságírók és emberjogi szakértők. A sajtószabadság meg mégiscsak végtelen nagy, ha mostanáig senkit nem börtönöztek be. Mostanáig!