Új Szó, 1996. március (49. évfolyam, 51-76. szám)

1996-03-20 / 67. szám, szerda

1996. március 18. VELEM ENY- TALLÓZÓ ÚJ SZ

Ó 5 I Szmog van, babám... Becses vendégek (kinek hogy) jártak nemrég Kishazánkban - az Európa Tanács raportőrei tették tiszteletüket. Még mielőtt milliós pénzbirságra vagy Uram bocsá' - szigorú elzárásra ítélték volna őket, gyorsan tiszta vizet öntöttek a piszkos pohárba, mondván, hogy ők nem akarnak beavatkozni Kishazánk belügyeibe, mindössze szeretnék megvizsgálni, működik-e a demokrácia, épüi-e a jogállam, mi újság a kisebbségi jogok területén, egyáltalán: miként teljesíti Kishazánk az ET előtt vállalt kötelezettségeit. (Szerencséd, hogy öreganyámnak szólítottál - mondhatták volna a kormánypáni vendéglátók, de ők más mesét mondanak...) A házigazdák sietve biztosították a vendégeket arról, hogy Kishazánk tiszteletben tanja az emberi és polgári jogok megtartására vonatkozó nemzetközi egyezményeket és konvenciókat Sőt - ezt nem mondták, men így igaz - a parlamentben egy külön társulás, egy BT (Betarti Társulás) tan be a fent említett egyezményeknek és az ellenzék minden megmozdulásának. Ami a kisebbségek helyzetét illeti, a raportőrök megtudhatták, hogy Kishazánk szmogállam, ahol a kisebbségek minden őket megillető szmogot megkapnak. Sőt átlagon felül kapják a szmogot, már fulladoznak tőle, de még mindig keveslik, pedig egyetlen ország sem dajkálja ennyire kisebbségeit, nézzen csak körül külföldön mind a hatszázezer - kormánypénzen elmehetnek, csak nem retúr. Amit a magyar képviselők az anyanyelvi oktatás sanyarú sorsáról állítanak, az szemfelszedett hazugság, mint ahogy az sem igaz, hogy a pedagógusok vagy az indoklás nélkül elbocsátott igazgatók, ha főnökükre gondolnak, úgy kezdik az imát, hogy: „Üdvöz légy, Hárpia..." A raportőrök még azt is megtudhatták, hogy az új területi-közigazgatási egységek kialakítását független bizottság végezte - abszolút függetlenül a majdan ott élők akaratától. Ezután a kormánykoalíció képviselői kicsit összevesztek, ezzel is bizonyítva, hogy Kishazánkban milyen szabadon lehet ütköztetni a véleményeket, majd a találkozó véget ért. Kár, hogy ilyen hamar, hiszen a raportőrök még biztosan szerettek volna kérdezni egyet s mást. Mondjuk azt, hogy a kormány miért az éjszaka leple alatt szereti meghozni nagy horderejű döntéseit. (Valószínűleg azért, hogy ne zavarják a polgárok édes álmát, vagy azért, hogy mennyire átlátható nálunk a privatizáció.) Tényleg. Tetszenek tudni, hogyan folyik nálunk a magánosítás? Nos, van ugye egy lista, melyen ott szerepelnek a privatizálandó cégek szépen sorban. A privatüzér ránéz a listára, és kizárólag az ország felvirágzása érdekében elmondja a „Viszekegyeť... KERTÉSZ GÁBOR Furcsaságok Vannak furcsaságok, melyek felett nehezen tér napirendre az ember. Ezek közé tartozik az is, miért ír az újságíró mást, mint amit hallott, látott?! Dusza István az Irodalom és vállalkozás című írásában (Szálka és gerenda című rovatában) ezt teszi. íme: 1. Az Új Szót vagy más sajtóterméket senki sem szidott az irodalom mai állapotáért. Még a volt „pártállami rovatvezető" sem (érdemeiről szó sem esett!), egy még pártállamibb szerkesztő füle hallatára. Mindössze arról volt szó, hogy az író helyzete ellehetetlenült, s üdvös volna, ha a sajtó (közte az Új Szó és a Vasárnap is) megszólítaná az írókat. „Honleányi testtájakról" - képletesen sem - nem esett szó. Ha valakit valahová küldeni lehetne, így utólag is más lehetőség jutna az eszembe. 2. Nem támadták az ISZ eddigi főszerkesztőjét azért, mert „harmadrendű magyarországi íróktól közölt írásokat". Azt kifogásoltam, hogy esetenként ötöd- és hatodrendű írók szorítják ki a hazaiakat. 3. Tőzsér Árpád a közgyűlés előtt valóban leköszönt főszerkesztői posztjáról, mert lejárt a megbízatása! A lap „tulajdonosi jogáról" viszont nem mondhatott le, mert 1974-től a Madách Kiadó, 1994 után pedig a Madách-Posonium Kft. adja ki. Ő maga is e kiadó és kft. alkalmazottja volt. 4. Dobo s László nem beszélt arról, hogy ha a Társaság nem mond le a lapról, májustól leállítja. Mindössze felkínálta, hogy április elsejétől átadja a Társaságnak, illetve lapgazdaként azokhoz az elvekhez igazodik, melyeket a Kalligram érvényesít. Egyetértett azzal is, hogy a közgyűlés válassza meg a főszerkesztőt, ha ezt a Kalligram esetében is alkalmazzák. Lapgazdaként azt javasolta, hogy pályázat útján (eltérően a Kalligram gyakorlatától) nevezzék kí a főszerkesztőt. A pályázati bizottságban a Társaság és a kft. azonos arányban képviselteti magát. A Társaságnak halvány indítéka sem volt, hogy a folyóiratot átvegye, minthogy a kulturális minisztérium támogatása tavaly öt hónapot késett, s idén sem érkezett még meg. A közgyűlés (két tartózkodással) egyetértett azzal, hogy hatálytalanítsák a szervezeti szabályzatban azt a pontot, ahol a közgyűlés jogkörébe utalták a főszerkesztő választását. Ezzel a javaslattal a Kalligram igazgatója is egyetértett. Dobos a kialakult helyzetről mindössze annyit mondott, ha nem kapnak támogatást, májustól - lapgazdaként is - kénytelen szüneteltetni a folyóirat megjelenését. 5. Újságírói nagyotmondás az is, hogy a főszerkesztő távozásával „az igényességgel együtt megszűnik a Társaság közvetett ráhatása a folyóirat milyenségére". A Társaság (de tudtommal a Madách-Posonium sem!) soha nem avatkozott be a főszerkesztő jogkörébe! 6. „Nép-nemzeti realista" írócsoportosulás a közgyűlésen nem alakult. Egyébként is a szervezeti szabályzat lehetőséget ad arra, hogy az irodalom sokszínűségéttámogatva irányzatok szerint íróközösségek, műhelyek stb. jöjjenek létre. Az „Isten irgalmazzon a szlovákiai magyar irodalomnak és alkotóinak!" kitétel is inkább az ilyen pontatlan tudósításokra s „melléktermékeire" vonatkozhat. 7. Végezetül talán még azt mondanám: mentsen meg a lapszerkesztés attól, hogy most válaszként ismét Dusza mondja meg, miért van igaza! Kérdezzék meg inkább azokat, akik még emlékeznek a tegnapi napkeltére. FÓNOD ZOLTÁN Földművesek a hamleti kérdésről belépni vagy nem belépni az EU-ba „A politikusok készek akár naponta megváltoztatni a véleményüket, másként beszélnek, amikor Önöknél vannak, és másként Brüsszelben" - mondta Solveig Vesterboten norvég gazdálkodó a nyitrai Agroinštitút üléstermében, nagy sikert aratva az európai mezőgazdaságjövőjével foglalkozó nemzetközi konferencia résztvevőinek körében. Az első napi vitában nemcsak az EU-belépést már kétszer elutasító ország képviselője mondott véleményt. A spanyol Poul Nicholson közölte: náluk a belépés előtt azzal érveltek, hogy ellenkező esetben afrikaivá válnak. Egy svéd résztvevő szerint náluk a belépésről a városiak döntöttek, a földművesek ellene voltak. így aztán az EU-t egyedül a lengyel tudományos akadémiát képviselő Tadeusz Hűnek védte, mondván: „Nálunk nem a hamleti kérdés, vagyis, hogy belépni vagy nem belépni a fontos, hiszen mi anélkül is megélünk. Ha viszont belátható időn belül nem válunk az EU tagjává, megtörténhet, hogy újra a szocializmusban találjuk magunkat." A Mezőgazdasági ökonómia - a nemzetállamok gazdasági Achilles-ina című konferencia március 21-éig tart. JÁN KARÁSEK, Sme VTV-VEZETOSEG

IAJANLAT ANNA VARGOVANAK: Egy hónapos szabadság vagy felmondás , Pénteken este a VTV a műsorban szereplő talk-show (a Btk. módósításáról lett volna szó) helyett beszélgetést sugárzott Olga Keltošová miniszterrel arról, hogy miért nem nevezték ki ENSZnagykövetnek. Kiderült, hogy a műsorváltozásnak személyi következményei is lettek. Anna Vargová műsorvezető megerősítette, hogy bár a változás okát nem hozták tudomására, Juraj Raška, a VTV új vezérigazgatója azt ajánlotta neki, hogy legalább egy hónap szabadságot vegyen ki. Vele csak annyit közöltek, hogy mondja vissza a két meghívott vendég (Ján Cuper és Ján Čarnogurský) szereplését, mivel Ján Izák, a VTV egyik menedzsere fog beszélgetni Oľga Keltošovával. Anna Vargová azóta szabadságon van, és újságírókörökben úgy tudják, hogy távozik a VTV-ből. ZITA SUJOVÁ, Národná obroda (Rövidítve) Egy illúzió vége Szétfoszlóban az egypólusú világ illúziója. Többé nem ringathatjuk magunkat abban a reményben, hogy egyszer s mindenkorra véget ért a világháborúk és az atomkonfliktusok veszedelmének kora. A posztmodern és posztkommunista világ egyszerűsített képét elfogadó filozófusok és szociológusok elméleteire súlyos csapások zúdultak egyetlen hét alatt. Az elmúlt napokban a józan embereknek el kellett gondolkozniuk azon, vajon nem szakad-e vége a történelmileg rövid időszaknak, amikor a világ nagy konfliktusairól az Egyesült Államok - stratégiai egyetértésben európai szövetségeseivel - szuverén módon dönthetett, mert csak az ő kezében volt a gazdasági és katonai világhatalom monopóliuma. Háborús helyzetben csupán ennek a szövetségi rendszernek lehet győzelmi esélye. A kínaiak rakétákkal kezdték el az illúziók rombolását. Tajvan térségének folyamatos kínai ijesztgetését az amerikai flottatüntetés képtelen megakadályozni. Hiába mutat Clinton elnök kivételes határozottságot, jelezvén, hogy Amerika nem marad közömbös a sziget lerohanása esetén. A védelmi szakértők kétségeket táplálnak: vajon állná-e szavát a Fehér Ház, és megvédené-e idejében szövetségesét. A pekingi vezetők viszont a sértett atomnagyhatalom pozíciójából nyilatkoznak, mégpedig mind agresszívabb retorikával. Amerika ne diktáljon akkora országnak - mondják -, mint Kína. Nemcsak a diplomáciai hangnem durvult el: a Tajvani-szoros körzetében folyamatos a háborús játszadozás; ma már Kína eszkalálja a katonai fenyegetést. Fegyveresei Tajvan közvetlen közelében maradnak az ottani elnökválasztás után is, amelyet Peking nyíltan befolyásolni óhajt. E kihívó viselkedés egyelőre csak a Csendes-óceán térségében teremt háborús pszichózist. A fülsiketítő pukkanások nem hallatszanak Amerikáig. Még kevésbé észleljük a fenyegetést itt, a világháborúkra gondolni sem akaró, bár korántsem idilli Európában. A válságtérségtől távol élő ember még elfogadhatja a józan megfigyelők és kommentátorok megnyugtató érveit: a kommunista Kína egyelőre csak ijesztget, de nem támad. Mégsem lehetünk nagyon nyugodtak, a szigetek közelében hulló rakétaeső bizonytalan ezredfordulót ígér. Világossá lett, hogy az évi 8-10-12 százalékos kínai össztermék-növekedés nemcsak békés reform felé vezetheti a milliárdos lakosságú mamuthatalmat. S abban sem bizakodhatunk, hogy a népének emberi jogait lábbal tipró vezetés tiszteletben tartja a nemzetközi jogot, miután katonai potenciálja arányban lesz a hadra fogható népesség nagyságával. A jövő század első évtizedének végére a távol-keleti birodalom étvágya megsokszorozódhat. A második csapást az egypólusú világ illúziójára a múlt hét végén az orosz parlament mérte. Képviselői most látványosan a világ tudtára adták: ragaszkodnak az öt éve tartott oroszországi népszavazás hivatalos eredményéhez; akkor az urnához járuló oroszok a szovjetköztársaságok szövetségének fennmaradására voksoltak. A kommunista-nacionalista többségű moszkvai parlament figyelmen kívül hagyja a közép-ázsiai, kaukázusi, balti és moldvai függetlenségi nyilatkozatokat. Soha meg nem szűnt a Szovjetunió, hirdeti az orosz törvényhozás a nyugati világ és saját hivatalban lévő elnöke ellenében. Most békésen törekszenek az orosz nacionalisták és kommunisták a Szovjetunió visszaállítására. Ha történetesen újra kommunista elnöke lesz Oroszországnak, nincs garancia arra, hogy a változatlanul tetemes katonai potenciállal rendelkező oroszok visszariadnak a nem békés eszközöktől. A világnak tehát nem csupán magányos terroristák, fundamentalista csoportok titkos akcióira kell felkészülnie, hanem az állami nagyhatalmi terrorizmus újabb fordulóira is. Mert a kommunizmus mostanáig csak tetszhalott volt. Az orwelli fantázia által alkotott periodikusan változó szövetségi rendszerek labilissá tehetik a világot, s farkasszemet nézhetnek egymással a talpig fegyverben álló, szuper gyilkolóerővel rendelkező, atom- és vegyi háborúkra kiképzett hadseregek. Rémkép? Bizonyára az. Flora Lewis asszony, az amerikai sajtó szibillája legfrissebb kommentárjában arra hívja fel a figyelmet, hogy a kiszámíthatatlan agressziós lépések Kínát a neki kényelmesebb békés birodalmi terjeszkedéstől és a gazdasági virágzás távlatától foszthatják meg, megakasztva azt az utolérési folyamatot, amely most éppen magabiztosságát táplálja. A neoszovjet kalandorság pedig azoknak az újszovjet politikusoknak a nyerési esélyét rontja, akik előnyre tettek szert a korábban hibát hibára halmozó, de nemzetközi kérdésekben józanságot tanúsító Jelcinnel szemben. N. SÁNDOR LÁSZLÓ AHOGY ÉN LÁTOM Gátlástalan koalíció, arctalan ellenzék A kormány által kidolgozott leglényegesebb törvényjavaslatok sorsa szempontjából az ellenzék 68 képviselője akár horgászni is mehetne a mától kezdődő parlamenti ülésszak napjaiban. Az eredmény, úgyszólván százszázalékos biztonsággal, előre megjósolható. Mintha csak 1982-t írnánk. Annyi a különbség, hogy most nem a politbüro erős emberei határozták el megmásíthatatlanul a „hogyan tovább"-ot. A parlamenti matematika persze kérlelhetetlen. Azért van hatalmon egy kormánykoalíció, mert többségben van. A törvények sorsát szavazással döntik el. A világ minden parlamentjében. Ahol kulturáltak a viszonyok, ott „csak" annyival jobb a helyzet, hogy a jogszabályok megalkotása során az ellenzék érveit is figyelembe veszik. Mečiar eddigi három kormányának időszakában Szlovákiában ez még nem fordült elő. 1 Szlovákia politikai nyomorának az a lényege, hogy az ellenzéknek még azok a pártjai sem tudtak a legfontosabb kérdésekben közös nevezőre jutni, amelyek mérvadó politikusai pedig váltig ütik a vasat, mondván: ha ez így megy tovább, vagy tekintélyuralmi rendszer alakul ki az országban, vagy diktatúra. Olyan rendszer, amely nem négy évre rendezkedik be, hanem évtizedekre. Szlovákiában a legutóbbi választások óta kevés bölcs és előremutató gondolat hangzott el ellenzéki politikus szájából. Azt is mondhatnánk, hogy csak egyetlenegy. Amikor Ján Čarnogurský, a szlovák kereszténydemokraták elnöke azt mondta: úgy kell politizálnunk, hogy ez a garnitúra féljen bennünket. Nos, az ellenzék egyelőre nem úgy szerveződik, hogy a bolsevik módszereket újrameghonosítóknak attól kellene tartaniuk, hogy a másként gondolkodók szövetsége 1998 nyarán leváltja őket a kormányzásban. Ellenben az történt, hogy az oppozíció egyik fontos pártjának, a Demokratikus Baloldal Pártjának tanult jogász reprezentánsa (lehet, hogy hat hét múlva a DBP elnöke) a minap nem átallotta kijelenteni: a köztársaság védelmére hozandó törvények tulajdonképpen elfogadhatóak, csak némileg kell rajtuk módosítani. És az történt, hogy a Demokratikus Unió a maga 13 képviselőjével a háta mögött komolykodva ezt javasolta: a közigazgatási térkép átrajzolására hozandó törvényt minősítse át a parlament alkotmányos többséggel elfogadandó törvénnyé. Eszébe sem jutott Jozef Moravčíknak, hogy a parlamentáris demokráciákban már évszázadokkal ezelőtt felfedezték azt a nyomásgyakorlási módszert, amit népiesen általában lobbyzásnak neveznek. És az történik a Magyar Koalícióban, hogy miközben már lángol a demokrácia épületének a sarka, némely politikusai sorra olyan nyilatkozatokra ragadtatják magukat, amelyek söröshordóról kimondva ugyan meglehetősen hatásosak, de lehetetlenné teszik az ellenzéki egység kialakulását. Ilyen körülmények között esze ágában sincs sem Slotának, sem Mečiarnak, sem Ľuptáknak, hogy Ján Čarnogurský szavai nyomán félni kezdjen attól. 1998 nyarán az ellenzéki pártok demokratikus minimum alapján megszerveződött közössége benyújtja a számlát. A demokratikus minimum (kissé leegyszerűsítve) azt jelentené, hogy például a kommunista utódpárt vezető politikusai kinyilvánítanák: noha nem túlságosan szeretik a kereszténydemokratákat, noha tagságuk egy része gyűlölettel viseltetik Čarnogurský hívei iránt, a polgári demokráciát többre becsülik a tekintélyuralommal való kokettálásnál. A demokratikus minimum platformján megvalósulható (de még csak nem is körvonalazódó) ellenzéki egység azt jelentené, hogy a Demokratikus Unió egyes vezetői revideálnák (még a Moric-iskolában kialakult) ótestamentumi magyargyűlöletüket. A demokratikus minimum platformján megvalósulható ellenzéki egység azt is jelentené, hogy a Magyar Koalíció „takaréklángra" merné tenni azokat a politikusokat, akik eddig csak a feszültségkeltésben jeleskedtek. Egyelőre egy arctalan ellenzék áll szemben az egyre gátlástalanabbá váló koalícióval. Mérget vehetünk rá, hogy a ma megkezdett parlamenti ülésszak majd szótöbbséggel elfogadja azokat a törvényeket, amelyekre minimum hátborzongva gondol minden tisztességes gondolkodású állampolgár. Hátborzongva, mert a köztársaság védelmére hozandó büntető törvénykönyvi paragrafusok az alapvető politikai jogok megnyirbálására hivatottak. A közigazgatás átrendezéséről szóló törvény az önkormányzatok elsorvasztását szolgálja. A gyors bankprivatizáció a párthovatartozás szerinti vagyonelosztás céljából fogalmazódott meg. Az viszont nem mindegy, hogy a törvények visszautasításában egységes lesz-e az ellenzék vagy sem. Az oppozíció magatartása alapján majd mind a lakosság más politikai stílus meghonosítását óhajtó része, mind a nemzetközi demokratikus közvélemény levonja a következtetéseket.