Új Szó, 1996. március (49. évfolyam, 51-76. szám)

1996-03-14 / 62. szám, csütörtök

[s] ÚJ szó OLVASÓINK OLDALA 1996. március 14. Tisztelt szerkesztőség! 1996. február 24-én második alkalommal rendezte meg az érsekújvári Csemadok a járási népviseleti batyubált. Tavaly Érsekújvárban, az idén pedig Szőgyénben gyönyörködhéttünk e színpompás és hangulatos rendezvényben. A megnyitó elhangzása után sorban vonultak föl a járás falvait képviselő, népviseletbe öltözött fiatalok és idősebbek. Minden falu részletesen külön bemutatta a népviseletét, és kis kultúrműsorral is kedveskedtek. A nótázásra és a táncra külön-külön két zenekar állt a szórakozni és mulatni vágyók rendelkezésére. . Talpalávalót az érsekújvári tánczenekar szolgáltatta, a nótázókat pedig a kürti Pepes zenekar kísérte. JUHÁSZ IRÉN Kőhídgyarmat Falunkban, Mátyócon immár egy éve, hogy sikerült a régen nagyon jó hírnévnek örvendő Csemadok helyi szervezetének működését felújítani. Az 1995-ös év során 16 különböző programot szerveztünk, amelyre a koronát az 1996. február 18-án bemutatott kultúrműsor tette fel. Tizenhatan vállalták, a falu fiataljai, idősebbjei, hogy számos téli estén összejövünk és létrehozzuk ezt a műsort. Napjainkban, amikor a legtöbb ember, ha csak teheti, másod- sőt harmadállást vállal, hogy családjának minél jobb megélhetést biztosítson, bizony örvendetes, hogy ennyien vállalták a szereplést. A műsor alapját tíz tréfás jelenet képezte, az egészet pedig gazdagítottuk verssel, énekkel, népi tánccal. Egyetlen problémánk az volt, hogy a társulat kétharmad részét nők képezték, így több férfiszerepről le kellett mondanunk. Az előadásra falunk lakóin kívül a szomszéd Vajkóc és Veskóc község lakói is kíváncsiak voltak. A műsort záró hatalmas taps kifejezte, hogy igazán tetszett az előadásunk a népes nézőközönségnek. A bevételből a tásulat tagjai 500-500 koronával támogatták a helyi óvodát és iskolát. KUSNYÍR ELEONÓRA Mátyóc Az olvasói leveleket, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, rövidítve jelentetjük meg. A nézetek sokrétűsége érdekében olyanokat is közlünk, amelyeknek tartalmával szerkesztőségünk nem ért teljes mértékben egyet Köszönjük olvasóink bizalmát és várjuk további leveleiket IPARSZERU TEMETES KOMAROMBAN, UJ SZO. 1996. II. 29. A szertartásnak megfelelően Ami a temetés „gyorsított ütemét" illeti: a temetésen nem szoktam az órámat nézni. Oda másért megyünk, mint mérni, mennyi idő alatt végzi a pap a szertartást Megjegyezve, azóta is temettem, de az ön által megállapított időbe nem tudtam (15 perc) beszorítani a szertartást. Az írásának további részét is szépen kiszínezi. A halottasháznál a szertartás befejeződött. Elindultunk volna a sírhoz, amikor a hátam mögött megszólal valaki. Később tudtam meg, hogy a marcelházai polgármester úr. Igen, tudtára adtam, hogy egyházi szertartás ez: a szertartást én vezetem, s nem tudok arról, hogy valakinek beszélnie kellene. A sírnál lehetőség van erre. A polgármester úr bocsánatot kérve visszalépett a helyére, ahol előzőleg állt Ön uram, dramatizálva írta le: „... a pap elvette előle a mikrofont... Ekkor a szólni kívánkozó bemutatkozott hogy ő a falu polgármestere, ahonnét az elhunyt való. A pap ezek után sem engedelmeskedett" Uram, az írói fantáziája megmozdult Nem volt ott mikrofonelvétel, nem volt ott bemutatkozás. Bocsánatot kérek, hogy temetési szertartást kultúrműsorhoz hasonlítok, de megkérdem önt: Ha ön kultúrműsort vezet s a közönség közül valaki odamegy a színpadra, s azt mondja, hogy most pedig ő akar valamit mondani, mit mondana? Biztos azt, hogy nincs a programban. Semmi más nem történt a mi esetünkben, csak az, hogy a szertartást végző papnak nem szólt senki, hogy valaki szeretne beszélni. Ha erről tudomást szerzek, egész biztos, hogy nem tagadom meg, mert ezt számtalan eset is bizonyítja. A temetési szertartásban az elhantolás előtt ez a rendelkezés, lehetőség áll: „Itt következik a világiak búcsúbeszédei", tehát nem a szertartás közepén. A sírnál nem jelentkezett senki. Ön szerint a „... pap jelt adott az elhantolásra, s azonnal távozott." Ez az állítás is az írói fantáziája szüleménye. Az ön által említett 150 embernek kellene bizonyítani, hogy az elhantolás alatt két ének is elhangzott. Mégpedig egy 4 versből és egy 3 versből álló ének. Azt hiszem, „iparszerű kötelességnek" sem nevezte volna a temetés szertartását, ha a szertartás közepén meg lett volna tartva a beszéd. Minden közösségnek megvannak az előírásai. Az egyháznak is. A szertartásokat is előírások és rendelkezések szabályozzák. Ha valaki egy közösségnek a rendelkezéseit törvényeit nem ismeri, azt meg kell kérdezni. MAGYAR KÁROLY, plébános Komárom Jog az anyanyelv használatára Az államnyelv védelmére vonatkozó törvény hatályba lépése aggodalmat és bizonytalanságot váltott ki a magyarlakta településeken. Több önkormányzat, élve az SZNT 369/1990 Tt, a községi (városi) elrendezésről szóló törvény 6. §-ának első bekezdésével, szavatolja a helyi rendeletek kibocsátását, lehetővé téve az általános kötelező érvényű községi (városi) rendelet kiadását a nemzeti kisebbségek és etnikai csoportok nyelvhasználatára vonatkozólag. Dr. Vojtech Tomáš Novák, Komárom alpolgármestere ezzel kapcsolatban így nyilatkozott: - Valamennyi magyarlakta település önkormányzatának joga van kötelező érvényű rendeletet kiadni. Ebben meghatározhatják a hivatalos kapcsolatokban, az ügyintézés során az adminisztrációs személyzet köteles a polgárokkal történő hivatalos érintkezés során azt a nyelvet használni, amely nyelven az állampolgár hozzá fordul. Mi az ilyen és ehhez hasonló rendeleteket egyértelműen támogatjuk. Az elfogadott nyelvtörvény joghézagos, eltérően értelmezhető, nincs hozzá konkrét végrehajtási utasítás, amely útmutatást adna ahhoz, hogy a törvényt hogy kell a gyakorlatban alkalmazni, anélkül, hogy csorbítaná az itt levő kisebbség, etnikai csoportok alapvető emberi jogait. Ennek függvényében kivárunk, s egyelőre nem terjesszük a képviselő-testület elé Komárom város nyelvrendeletét. A nyelvtörvény önmagában alkotmánysértő, s elvárjuk, ezt az Alkotmánybíróság mondja ki. Az elfogadott kötelező érvényű rendeletek jobbára pszichikai jellegűek, mert nagyobb állami nyomás esetén nem tudják befolyásolni, hogy a hivatalokban az érintkezés nyelve ne csak a szlovák legyen. Ha szigorúan elrendelik az államnyelv használatát, helyi rendelettel azt megakadályozni aligha lehet. Itt azonban mindenképpen meg kell jegyezni - Milan Ferkónak, mint hivatalnoknak - a kulturális minisztérium államnyelvi főosztályvezetőjének sem lenne jogában az önkormányzatokat utasítgatni, dorgálni és különböző büntetéseket, szankciókat kilátásba helyezni. Az önkormányzati ülések nyilvánosak, lakossági fórumot alkotnak, képviselőiket a nép választotta, nem pedig az állam nevezte ki őket. Mi a választópolgárainknak tartozunk felelősséggel, hogy alkotmányos jogaikat, az anyanyelv használatát a hivatalos kapcsolatokban nyelvrendelet nélkül is biztosíthassuk. KRASCSENICS GÉZA Nyárasd Még egyszer a vadászatról Február második fertályában temették Gyuszit Nono, nem gyerek volt ő már, hanem meglett férfi, de ezt a szívós vadászembert mindenki csak Gyuszinak szólította a Garam-völgyében. Vadász volt már vagy harminc esztendeje, mígnem azon a bizonyos decemberi napon megpecsételődött sorsa. Mivel az ügy még nem zárult le, csupán annyit tudok és mondok, hogy azon a bizonyos reggelen kivonultak vaddisznó-lesre, és az egyik ifjú vadásztársa sörétes puskájából leadott gyöngygolyó eltalálta. Gyuszi élt és szenvedett még február végéig, de a golyó okozta károkat a legjobb orvosi kezelés és ellátás mellett sem tudták rendbehozni... Mindezek a „Vadászati egyszeregy" című írás kapcsán jutottak eszembe, valamint az is, amit Széchenyi Zsigmond, a nagy magyar vadász mondott a vadászati balesetek és azok megelőzése kapcsán. Az Ünnepnapok című könyvében, mintegy 26 oldalnyi terjedelemben foglalkozik a vadászati balesetekkel. Ezeket írja: „A lőszerszám veszélyes voltát a vadászat közben szükséges óvatosság kérdését szóba hozni - ebben a könyvben talán feleslegesnek tűnik. A mindennapi élet mégis azt mutatja, hogy ezt a nótát bármilyen egyhangú, sosem fújjuk eleget" Nem szeretném túlzásba vinni a dolgot, de a tapasztalatok azt bizonyítják, hogy sokszor nem az alkoholfogyasztás - vadászat közben - okozza a súlyos baleseteket hanem gyakran a vadászszenvedélynek minősített kapzsiság, ami a vadászat elemi szabályainak semmibevételéhez vezet Vadászkultúra nélkül, amelynek egyik alapvető pillére a balesethárítás, a vadászat nagyon veszélyes lenne. Ezt a nótát bizony fújni sosem elég, ami aktuális napjainkban, mert nemsokára nyakunkon van Oculi, Judica és Laetarce, a húsvét előtti vasárnapok, a szalonkahúzás, a „snepfező" vadásznapok ideje. MOTESIKY ÁRPÁD Verebély SZÜNTELEN NAGYSZÜNET. ÚJ SZÓ. 1996. II. 29. Jobb mint az Ifi Rendszeres olvasója vagyok a Nagyszünetnek. Nekem az a véleményem, hogy aki Zotyira azt mondja: „A stílusa nyegle, eredetieskedő és nagyon ízetlen", az magából indul ki. Én is gimnazista vagyok, mint azok a talán nem is létező szerdahelyiek, akiket megkérdeztek, és nem tartom magamat alulműveltnek - ha az lennék, nem lennék ott, ahol vagyok. Az Ifit is szoktam olvasni, ami egy ún. ifjúsági lap. Bennem a magazin 47 oldala nem hagy akkora nyomot, mint a hetente egyetlen lapon megjelenő Nagyszünet. Ugyanis: nemcsak társainkat ismerhetjük meg belőle, de azt is, mire vágynak a hozzánk hasonlók, mit jelent nekik a szórakozás. Ami az utánozást illeti, ön honnan tudja, hogy az Elődkétől, a Ľ art pour ľ art Társulattól vagy Geszti Pétertől merít? Csak úgy, hogy nézi az adásaikat. Tévedek? Igaza van abban, hogy semmit nem mondanak, de hát éppen ez az, ami jó bennük: miért kell mindenben az üzenetet keresni? Még a kikapcsolódás pillanatában is azon törje a fejét az a túlterhelt diák, hogy „na mit akar ezzel ez a hülye mondani?!" Igenis, az az értelme, hogy jót nevet az ember rajta, aztán elfelejti. Ha meg többször is akar nevetni, elteszi a cikket, és abban a bizonyos válságos pillanatban újra előveszi, és másodszor is elolvassa. Zoliban azt tisztelem, -hogy esélyt ad azoknak az amatőr íróknak, akik kemény kritikát kapnak az olyan „művészektől", mint ön. Ugyanis szerintem nem az a fontos, hogy a kritikusnak tetszik vagy nem amit csinálok, hanem az, hogy annak tetszen, aki olvassa! Tudja, mi az ön baja? Féltékeny és irigy. Igen, féltékeny, hogy a srác már ilyen fiatalon sikeres. Ön meg a saját kezéből osztja szét a köteteit - tudom, mert nekem is van egy fent a polcon: olyan poros, hogy talán már le sem tudnám törölni. Egy-két „művet" olvastam belőle, és NEM TALÁLTAM MONDANIVALÓJÁT! Az Új Szó pedig büszke lehet arra, hogy „mértéktartó, kulturális indíttatású, művelő" lapjain hetente egyszer a lazításnak is helyet ad. Az Új Szó lehetőséget ad kezdőknek is, és ahelyett, hogy az újakat eltiporná és kisemmizné, hagyja őket érvényesülni, sőt támogatást is nyújt nekik. Körbejártam a sulit, és két nevettettem fel kérdésnek: Zirig Árpád és Kaprinay Zoltán. Az ön becses nevére ilyen válaszok jöttek: „Az valami színész, vagy mi?", „Találós kérdés?", „Az a?" stb. Az utóbbi névre viszont egyértelmű volt a válasz: „Nagyszünet"... J. I. Nagymegyer Egy „apró" következmény Olvastam nemrég, hogy parlamentünk elnöke strasbourgi látogatása során Leni Fischer, az ET Parlamenti Közgyűlésének elnöke jelezte: két képviselőtársával szeretne ellátogatni Szlovákiába, hogy a helyszínen tájékozódjék a nyelvtörvény gyakorlati alkalmazásának következményeiről. Talán nem lenne túlságosan eretnek gondolat, inkább aktuális és tanulságos, ha az igen tisztelt személyek figyelő szemüket mindjárt Pozsonyra vetnék, ahol is meghívnám őket egy finom tyúklevesre az egyik óvárosi „gyorstalpalóba". Persze, a kedves olvasó csak nagyítóval sejti az összefüggést Már mondom is. A nevezett kis üzem többek között azért érdekes, mert kellemes atmoszférája van. Három középkorú, mosolygós, szimpatikus hölgy szolgálja ki a gyorsebédre betért vendéget a gusztusosán előkészített, finom ételekkel, víg csacsogás közepette. A törzsvendégekhez mindig van egy-két jó szavuk, humoros megjegyzésük. Néhány éve, amikor először betértem ide, rögtön megfigyeltem, hogy a hölgyek egymás között magyarul beszélnek, sőt azt is természetesnek veszik, ha a magyarul megszólaló vendéget magyarul szolgálják ki. így volt ez velem is, később is. Mindig jó kedvvel jöttem és még jobb kedvvel mentem. Merem állítani, a munkakedvem is javult ebéd után. Vagy kéthónapos szünet után ismét betértem ebédelni, ám a magyarul szólt adjonistenre már szlovákul volt a fogadjisten, nem tudom miért. Mit mondjak, rosszul esett. Ja, vagy úgy, vettem magam észre; a nyelvtörvény, elérve első bomlasztó célját már alattomosan belopódzott az egyszerű ember agytekervényeibe. Vagy netán a főnök utasítására történt az „apró" változtatás? Igen, meglehet, hogy ő is fönnakadt a félelem légkörének légyfogóján és önmagára nézve kockázatosnak tartja, hogy a koronázó, nemrég még három nyelvű, nyelvileg immár elszigetelt városban, néhány perc erejéig otthon érezze magát a magyar ajkú felszolgáló és a magyar ajkú vendég. Még hogy jobb legyen az ember munkakedve? Ugyan kérem!... Hát erre az apró fenti következményre hívnám föl Fischerék figyelmét, miközben kanalaznánk a finom tyúklevest, és élveznénk a jó ebéd melletti csacsogást Európa kellős közepén. BOHUNICZKY LÁSZLÓ Pozsony Névtelen cédula Kováčnak Közismert, hogy Michal Kováč köztársasági jlnök február 27-én és 28-án ellátogatott az Érsekújvári járásba. Úgy gondolom, a két nap eseményeit fölösleges ismertetnem, hiszen eleget foglalkozott velük a tévé, a rádió, s az újságokban is írtak róluk. Én viszont azt az „apróságot" írom le, amit a sajtó nem említ Az elnök úr kedden este az érsekújvári kultúrházban találkozott a város és a környék lakosaival. A műsor első részében szó volt a járásban tett látogatása közben alkotott pozitív véleményéről, illetve Szlovákia politikai és gazdasági helyzetéről. A második részben a résztvevőknek alkalmuk volt kérdéseket feltenni az ország első emberének. Aki nem kívánt a nyilvánosság előtt kérdezni, az cédulára írhatta gondját-baját. Mindegyik cédula kivéve egyet - a polgárok Michal Kováč iránti szimpátiájáról tanúskodott. Annak az egy kivételnek az írója úgy látszik, kisebbségi komplexusban szenvedett. Ugyanis azt kérdezte Michal Kováčtól, nem gondoljae, hogy ő is hozzájárul a déli országrész „elmagyarosításához". Mert szerinte a „magyar sovinizmus túlságosan erős" errefelé, és nem tud itt érvényesülni senki, csak a magyar kisebbség. A cédula felolvasása után a nézőtérről - telt ház volt - hangos „fuj!" kiáltások hallatszottak. Az elnök válaszában hangsúlyozta, hogy ez csak egy érzés, egy vélemény, amire mindenkinek joga van. De orvosolni kell az ilyen ellenszenv kiváltó okát. Az egészben még az volt érdekes, hogy a többitől eltérően ez a cédula nem volt aláírva. Bizonyára a szegény kérdező „bánatában" és „elkeseredésében" megfeledkezett?) erről a csekélységről. VARAGYA SZILVIA Érsekújvár Pluszórák pénzért Kopács Tibor grafikája Révkomá rom nagypiacán az a friss hír járja, hogy a gimnáziumban, meg az ipariban némelyik professzor hölgy és úr a délelőtti „normál" tanítási órán gyengén szereplő nebulónak délután, a szabad idejében, pótórát ad ami, ugye, példaértékű és követendő lehetne? -, igen ám, de mindezt pénzért csinálja, amin a T. szülők egyike-másika morog, bár szólni nem mer az illetőknek. Még pedagógus kollegináik, kollegáik is méltatlankodnak az eseten, akik balszerencséjükre az „etikettórát" viszik: tőlük a kutya se kér-vesz különórát. Kinek kell manapság az etika? CSIBA GÉZA Komárom Álarcosbál Nagymácsédon Ebben az esztendőben ünnepeljük honfoglalásunk 1100. évfordulóját Az ünnepségek nemcsak az anyaországban történnek, hanem az egész világon, ahol a történelem viharai által szétszórt magyarság él. Nagymácséd község, a nemzeti kulturánk egyik végvára, ez alkalomból az év folyamán egész ünnepségsorozatot tervez. A közelmúltban a helyi művelődési központban, a szülői tanács által az alapiskola növendékeinek szervezett maszkabál, már a millecentenáriumi ünnepségek jegyében valósult meg. A sokszínű maszkok között találkozhattunk történelmünk alakjaival, például az államalapító királyunkkal, a márciusi ifjakkal vagy János vitézzel és lluskával. A helyezettek jutalomban részesültek, de az összes résztvevő legnagyobb örömére ez a kellemes délután diszkózenében csúcsosodott ki. BREZINA LAJOS Nagymácséd Honfoglalási ünnepség Nána, ez az alig 750 lelket számláló kisközség az Érsekújvári járás legkisebb települései közé sorolható, de kulturális téren az utóbbi időben a legjobbak közé került. Ez köszönhető a polgármesternek is, aki a sport szeretete mellett nagy hangsúlyt fektet erre a területre is. A Csemadok alapszervezete élén ott vannak a helyi pedagógusok, főiskolások, és mindenki, aki tehetséget érez magában a szereplésre, szervezésre. Talán az országban elsőként ünnepelték a Honfoglalás 1100. évfordulóját a helyi Csemadok, az önkormányzat és az iskola, óvoda közreműködésével. Az ünnepi beszédet az alpolgármester Szvetlik Ottó mondta, összefoglalva a magyarság történelmi múltját. Az óvoda és a kisiskolások kedves műsora után egy tíztagú irodalmi színpad a témára készített gyönyörű műsorát hallgathatta meg a nagy létszámú közönség. A lányok éneke, versmondása dicséretére válna bármely középiskolának. A műsort Bartal Ilona és Dr. Szurdi Miklós rendezte. A műsorban felléptek a kurtaszoknyás polgármesterek is. DÁNIEL ERZSÉBET Nána