Új Szó, 1996. március (49. évfolyam, 51-76. szám)

1996-03-14 / 62. szám, csütörtök

1996. március 14. RIPORT ÚJ SZ

Ó [ 7 I MIKOLAI RÓBERT PANASZÁRA HONAPOK MULTÁN SEM VALASZOLTAK Kihallgatás - agyrázkódással Nem árulunk el titkot, ha leírjuk: a rendőrök között akadnak olyanok Is, akik megverik a kihallgatott személyeket. Ha kiderül, hogy helytelenül cselekedtek, akkor rendszerint gyorsan kl kell találniuk valamit, nehogy a tettlegesség nyomait magán viselő áldozat panaszt tegyen. És mert ősidők óta köztudott, hogy a legjobb védekezés a támadás, a legkézenfekvőbb megoldás az, ha a rend eme őrei azt vallják: a kihallgatott személy megtámadta őket, s a megengedett fogásokat kizárólag önvédelemből használták. Az alaposan elpáholt személy rendszerint annyira örül szabadulásának, hogy eszébe sem Jut a túlbuzgó rendőrök feljelentése. Mert valljuk meg őszintén: manapság Is elég kevesen mernek ujjat húzni az egyenruhás hatalommal... Mikolai Róbert sem hős, a családjával mégis úgy döntött, tudatja a belügyminisztérium illetékeseivel, hogy a Nagymegyerhez közeli nemesócsai rendőrök jogtalanul bántak vele. A tavaly november 28-án kelt pangszára a mai napig választ nem kapott, noha a 30 napon belüli válaszadás az illetékes szerv törvény által is előírt kötelessége. Ezért döntött úgy, hogy nekünk mondja el nem mindennapi találkozását a rend őreivel. - Emlékezetes találkozás volt, annyi biztos, hiszen az ütések nyomai a szemem alatt ma is láthatók - igyekezett viccelődni a 32 éves kétgyermekes családapa, majd szomorú dolgokról beszélt. Nemesócsáról nagymegyeri otthona felé hajnali négy órakor indult el. A falut elhagyva észrevette, hogy egy rendőrautó követi. Előírásszerűen haladt, ezért nem lepte meg, hogy megelőzték. A tanyi kocsma előtt némi mozgásra lett figyelmes, több embert és rendőrautót is látott. Valamivel később észrevette, hogy ismét nyomába szegődött egy járőrautó. Nem törődött vele, folytatta útját hazafelé. Amikor a kocsi tovább követte, az út szélére húzódott és megállt. A rendőrautó szintén. - A kocsiból ketten szálltak ki, s felém tartottak. Nem igazoltattak, nem kérték az irataimat, hanem rám ordítottak: azonnal szálljak ki az autómból. Az egyik rendőr kibiztosította pisztolyát és nekem szegezte. Nem voltam hajlandó elhagyni a kocsimat, s ezt meg is mondtam nekik. Abban a pillanatban a kocsi előtt álló rendőr átlőtte az autóm első kerekét, majd újra rám emelte a csőre töltött fegyverét. Nagyon megijedtem. Kiszálltam, és ekkor meg akartak bilincselni. Ellenkeztem, s megkérdeztem: nem követtem el semmit, minek a karperec? Válasz helyett a földre tepertek, rúgtak, ütöttek ahol értek, majd a szolgálati autójukba ültettek. Az egyik rendőr velem maradt, a másik átkutatta az autómat. Feltételezésem szerint ekkor tűnhetett el a hatezer koronám, de erről a rendőrségen semmit sem akarnak tudni. Miután kicseréltették velem az átlőtt kereket, a nemesócsai rendőrségre szállítottak. Vérzett a szeme Mikolai Róbert reggelig, a munkaidő kezdetéig a folyosón várt a vizsgálótisztek érkezésére. Telefonálni szeretett volna Nagymegyerre, de nem engedték meg neki. Elsőnek két civilruhás faggatta, ám a helyiségbe olykor benézett a parancsnokhelyettes is, aki a sértett állítása szerint hol belerúgott, hol fejbe verte őt. Főleg akkor, amikor nem tudott válaszolni a feltett kérdésékre. A harmadik vizsgálótiszttől tudta csak meg, hogy tulajdonképpen a tanyi betörés miatt hallgatják ki, de bármennyire is szeretett volna, nem tudott visszaemlékezni arra, látott-e egy piros autót vagy sem. Arra emlékezett csupán, hogy egy rendőrautó előzte meg. Valamikor délelőtt megjöttek a komáromi szakértők, akik az autóját vizsgálták át. Ezalatt tovább vallatták, elmondása szerint ismét ütlegelték, megrúgták a lábszárát, sőt székestül a földre lökték. Vérzett a szemsérülése, a szája, ezért a rendőrök a helyi orvoshoz kísérték. Mikolai úr szerint Princkel József doktor a szeme alatt 2x2 centis véraláfutást nem is haza, hanem a nagymegyeri ügyeletre kísérték. Az ügyeletes orvos alaposan megvizsgálta és agyrázkódás gyanújával azonnal a dunaszerdahelyi kórházba utalta a sérültet. Mikolai Róbertet bennfogták. Idézet a kórházi jelentésből: „... agyrázkódással vették fel a kórház neurológiai osztályára..., bal szeme bevérzett, dagadt, véraláfutásos..., lábszárán 10x6 centiméteres véraláfutás..., hátán 7 cm-es horzsolás nyoma..., nyolc napi kezelés után elhagyhatja a kórházat." Mialatt Róbert a kórházi ágyat nyomta, szülei és felesége a belügyminisztérium illetékes osztályán írásos panaszt tettek. Annak ellenére, hogy az eset óta több mint negyed év telt el, semmi jel sem vall arra, hogy valaki komolyan vette volna bejelentésüket. Hiába fogadtak ügyvédet, egyelőre várniuk kell. Igaz, Mikolai urat januárban kétszer is beidézték a nemesócsai rendőrségre, ahogondoltam. Azt hitem, baleset érte. Eleinte nem akartam felidegesíteni anyósomékat, de végül szóltam nekik, hogy Robi nem jött meg - emlékezett a feleség. Amikor az agyonizgult nap után szembesült a bedagadt szemű, összevert férjével, a látványtól szinte rosszul lett, majd levegőhöz jutva kérdőre akarta vonni a rendőröket. Ám Róbert tartva az újabb veréstől, gyorsan leintette. - Amikor a menyem értesített arról, hogy Robi nem érkezett meg, azonnal a komáromi és a dunaszerdahelyi kórházak felvételi osztályaira telefonáltam, nincs-e ott. Délután végre telefonált, és mi azonnal Nemesócsára mentünk - vallotta Róbert édesanyja. Az autóban szemügyre vette és végigtapogatta fia sérüléseit, s főleg a fején érezhető duzzanatok miatt vitte az orvosi ügyeletre. - Ha arra gondolok, mekkora hatalom van egyesek kezében... Bizonyítékok nélkül úgy bántak a fiammal, mint egy bűnözővel, s amikor nem hagyde hasztalan. Ezért vették üldözőbe. Az autóra egy eldugott helyen találtak rá, a sofőr, hogy ne lássák meg, az ülésre feküdt. A rendőrök a törvény nevében felszóllították, szálljon ki, de ellenállást tanúsított. Bekapcsolta a motort, és el akarta gázolni az őt feltartóztatni szándékozó kollégát. Ekkor lőtte át a kerekét, s csak ezután akarták megbilincselni. Egy-két önvédelmi fogás, ütés nélkül nem ment a dolog. Kizárt dolog, hogy az előállított személyt nálunk, a rendőrségen bántalmazták volna úgy vélem, Mikolai Róbert így próbál védekezni. - Nem igaz tehát, hogy Ön, ahányszor csak bement az irodába, hol fejen ütötte, hol belerúgott? - Mondom, hogy védekezik. Semmi baja nem volt. - Akkor miért vitték el a körzeti orvoshoz? - A kihallgatáson személyesen nem voltam jelen, nem emlékszem már a részletekre. Miklai Róbert- napokkal a kihallgatás után állapított meg, de a hátán, a lábszárán és a fején nem talált külsérelmi nyomokat. - Csakis azért, mert sem a fejemet, sem a lábszáramat nem vizsgálta meg. A rendőröktől viszont megkérdezte: az orvosi jelentésbe írja-e azt, hogy rendőri beavatkozás közben történt a sérülés? Azt a választ kapta, hogy szó sem lehet róla! Ezt követően visszaszállítottak a rendőrségre. Délután négy óra tájban elkezték írni a jegyzőkönyvet. Amikor elkészültek vele, úgy íratták alá, hogy letakarták a szöveget. Tudom, erősnek kellett volna lennem, nem lett volna szabad aláírnom. Ismétlem: féltem, és fájt minden porcikám. Rendőrségről a kórházba Délután ötkor telefonálhatott a feleségének, aki Róbert szüleivel együtt egy órán belül a rendőrségen termett. A bedagadt szemű, véraláfutásos fiatalember láttán valamennyien megrémültek. Azért is, mert szédült, hányingere volt. így vá - mivel betegállományban volt - nem tudott elmenni. Február végén eleget tett az újabb invitálásnak, ekkor a biztonság kedvéért édesapja kísérte el a nemesócsai rendőrségre. A parancsnok elmagyaráztatta magának az esetet, majd új jegyzőkönyvet írtak. Mikolai Róbert tehát csak február végén szerzett tudomást arról az állítólagos vallomásáról, amelyet kényszer alatt írattak vele alá. - Olyanokat jegyeztek le, amit nem mondtam, viszont annak, amit elmondtam, nem volt írásos nyoma. Sor került az éjszakai incidens rekonstrukciójára, sőt fényképek is készültek. A rendőrök most már mindenáron azt akarják bebizonyítani, hogy el akartam menekülni, én támadtam meg őket, és így tovább. De legfőképpen persze azt, hogy önvédelemből használták a megengedett fogásokat. A feleség és a szülők véleménye - Amikor a férjem nem ért haza reggelre sem, rosszra ta magát megbilincselni, ketten könnyen vele bírtak. A kihallgatás során pedig pontosan célzott ütésekkel akarták vallomásra kényszeríteni. Ha nem velünk történik meg az eset, el sem hiszem, hogy ilyen előfordulhat. Állítólag nem bántalmazták A nemesócsai rendőrségen éppen Zsélyi Zoltán főhadnagy, parancsnokhelyettes fogadott bennünket, akiről Mikolai Róbert azt állította, hogy jelen volt kihallgatásánál, sőt bántalmazta is. A főhadnagynak nem tetszettek a verésre vonatkozó kérdéseink, s határozattan tagadta, hogy a kollégái, illetve jómaga, hozzá nyúltak volna a kihallgatott személyhez. Beismerte viszont, hogy a rendőrök az önvédelmi kényszerfogások alkalmazásakor felsérthették Mikolai Róbert szemét, majd előadta az eset rendőrségi verzióját. - A kollégák piros lámpával próbálták megállítani a Nagymegyer irányába haladó autót, - Talán ha előkeresné az aktát, pontosabb információkat adhatna. - Az ügy nem zárult le, a felettes szervek vizsgálni fogják, tehát többet most nem mondhatok. - Nem furcsa, hogy noha a körorvos Mikolai úr szeme alatt csak 2x2 cm-es véraláfutást állapított meg, a sérültnek agyrázkódása volt? Láthatnánk legalább a doktor úr leletét? - Nem. Megtudtuk még: a főhadnagy szerint nem felel meg a valóságnak az sem, hogy a kihallgatott személynek nem engedték meg a telefon használatát. - Eleinte biztosan nem akarta tudatni, hogy hol van jegyezte meg. Elmondta viszont azt is: a rendőrök azóta kiderítették, hogy Mikolai Róbertnek a tanyi betöréshez nem volt köze. - A kollégái nem azért verték meg a fiatalembert, mert mindenáron eredményesek akartak lenni? Szóltak neki egyáltalán arról, mivel vádolják? - A gyanúsított személynek nem mondjuk meg, milyen ügyben hallgatjuk ki, neki kell vallania. - Mivel magyarázható Mikolai Róbert agyrázkódása? Ha a fiatalemberen a körzeti orvos valóban csak kis, további szakellátást nem igénylő sérüléseket észlelt, hol gyűjtötte be a horzsolásokat, véraláfutásokat? Hiszen szabadulásáig kizárólag a rendőrségen tartózkodott?! - Ha esetleg ismerős az orvos... A vizsgálat során erre is fény derül. Ezután nem csoda, hogy kiváncsaik voltunk a két orvos véleményére. Princkel Józseftől a vizsgálati módszereire kérdeztünk volna rá, hiszen Mikolai úr szerint csak az ingét tűrte fel, ám nem vetkőztette le teljesen, s a fejét sem tapogatta meg. Csak hát a doktor úr nekem nem volt hajlandó nyilatkozni! A másik orvos, dr. Fegyveres Margit készségesen elmondta: - Azt tettem, amit ilyenkor a kötelességem. Elláttam a fiatalember külső sérüléseit, s mivel itt nincs röntgenügyelet, vagyis az esetleges belső sérüléseket itt nem tudom megállapítani, késlekedés nélkül a dunaszerdahelyi kórházba irányítottam. Ez ügyben néhány hete megkerestek a belügyminisztérium illetékesei, akiknek ugyanezt elmondtam. Rossz időben, rossz helyen Ennyi a történet. Egyelőre. Mikolai Róbert peches ember: rossz időpontban rossz helyen járt. Rossz helyen azért, mert amikor Tanyon betörtek, s a rendőrök - érthető módon az arra haladókat gyanúsnak találták, ő arra ment. Bár, ha a rend őrei éberebbek lennének, tudniuk kellett volna, hogy a fiatalember autóját még Nemesócsa határában megelőzték! Rossz időpontban pedig azért, mert hajnalban - legalábbis a lélekbúvárok szerint - a legidegesebb, legingerlékenyebb, legfáradtabb az ember. A rendőrök is azok lehettek, egyébként manapság, amikor tájainkon is növekszik a bűnözés, az ő helyzetük sem könnyű. Elképzelhető, hogy meg sem akarták állítani az arra haladó autót, illetve csak utólag kapcsoltak. Persze, a hajnali időpont sem jogosítja fel a rendőröket arra, hogy az önként megálló gépkocsivezetővel erőszakoskodjanak. Olyannyira, hogy - Zsélyi főhadnagyot idézve - „a jogszerűen intézkedő" rendőrök beavatkozása nyomán a gyanúsított agyrázkódást szenvedjen. így aztán nem csoda, hogy a rendőrök már nem betöréssel gyanúsítják - hiszen Mikolai Róbert bűntelensége még aznap bebizonyosodott -, hanem hatósági személy elleni támadásként tüntetik föl az esetet. Bár a Mikolai család nem tud róla, lehetséges, hogy panaszukat a belügyminisztérium illetékesei vizsgálják. A kérdés persze az: kis hazánkban a civil polgárnak van-e kellő jogi eszköze ahhoz, hogy bizonyíthassa az igazát két egyenruhás rendőrrel szemben? Főleg akkor, ha nemcsak azon a rosszemlékű éjjelen állt szemben egyedül velük... A választ a belügyminisztérium illetékesei adhatják meg. PÉTERFI SZONYA