Új Szó, 1996. március (49. évfolyam, 51-76. szám)

1996-03-14 / 62. szám, csütörtök

1996. március 12. VELEMENY - TALLÓZÓ ÚJ SZ

Ó 5 I Villanyszámla Megugrott a villanyáramfogyasztás, februárban már 18 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel azelőtt. Az illetékesek ennek nem nagyon örültek, mivel a jégbe fagyott bősi erőmű, illetve a másutt folyó nagyjavítások miatt több mint ezer megawattnyi teljesítményt kellett importálni - a hazai előállítási költségeknél jóval drágábban. Ez újra apropót szolgáltatott az áremelés felemlegetésére. Olyannyira, hogy átéli fűtési szezon végével valószínűleg nem kerül el bennünket ez a csapás. A hazai villamosenergia-felhasználás sajátossága, hogy a fogyasztás egyötödét három vállalat, a kassai vasmű, a Slovnaft és a garamszentkereszti alumíniumkohó mondhatja a magáénak. Bár az utóbbi időben sokat hallunk arról, hogy a távfűtési zavarokat a lakók a meleget adó villamos fogyasztók bekapcsolásával igyekeznek ellensúlyozni, az sem képezi vita tárgyát, hogy a fogyasztás emelkedését néhány vállalat növekvő termelése okozza. Mert az is hazai sajátosság, hogy a nemzeti jövedelem egy egységét háromszor akkora energiafelhasználással állítjuk elő, mint az Európai Unió országai. És ez nem csupán a gazdaságtalan technológiák miatt van így. A hazai ipar ugyanis olyan mértékben tartja és újítja fel kormánytámogatással az energiafaló nehézipari üzemeket, mintha nem tudnánk mit kezdeni kimeríthetetlen energiaforrásainkkal. Ez persze nincs így, szinte mindent behozunk, így teljes mértékben sújt bennünket, hogy az oroszországi energiaforrások ára három év alatt megnégyszereződött. A teher pedig lassan áthelyeződik a fogyasztás egynegyedét képező lakosság vállára. Pedig mi valóban szerényen élünk, háztartásainkban harmadát-negyedét fogyasztjuk annak, amit Nyugaton. Már azt is tudni lehet, hogy az emelés tízszázalékos lesz, ami az előzetes becslések alapján háztartásonként átlagosan 18 korona 10 filléres többletkiadást jelent majd. Ez. azonban tarifánként eltérő lesz. A legtöbbünk által használt B tarifa esetében havi 35 koronás emelkedést terveznek, de az a negyvenezer háztartás, amely az áramot fűtésre is használja, már több mint hetven koronás többletkiadással is számolhat. Egyébként a földgázfogyasztók számára korai az öröm, mert ha minden igaz, akkor az áremelés őket sem kerüli el. A villamosművek által megrendelt közvéleménykutatás szerint a megkérdezettek hatvan százaléka emelés esetén végiggondolná, miként is kezeli otthon a berendezéseit, illetve vásárlás esetén odafigyelne a termék fogyasztására. A racionális felhasználásról már sokat hallottunk, de a valóságban nem nagyon találkozunk ilyennel. Hónapokkal ezelőtt maga a villamosművek csúcsvezetése jelentette be, hogy kanadai kormánypénzen nagyléptékű felvilágosító munkába kezdenek, de erre egyelőre hiába várunk. Meg azután néhány röplappal nehezen csökkentjük az áramfelhasználásunkat, ehhez olyan támogatási programokra volna szükség, amelyek segítségével valóban eltávolíthatjuk az égető hiányosságokat. A villamosművek azzal érvel, hogy Lengyelországban és Magyarországon az árak négy év alatt megháromszorozódtak. Nálunk azonban az árhatóság szerepét betöltő pénzügyminisztériumnak sok mindent mérlegelnie kell. Már az utazási kedvezmények tavalyi eltörlésekor is tapasztalhatták, hogy a makroökonómiai paradicsom ellenére a hazai lakosság terheit csak nagyon óvatosan lehet tovább fokozni. Sőt úgy tűnik, még a forró hangulatú nagygyűlések hálás közönsége fejében is egyre gyakrabban felmerül a kérdés, miből is élünk meg, ha mindenki véghezviszi az évek óta ígérgetett közüzemi díjemelést, fgy tehát ha a küszöbön álló tízszázalékos növelést már nem kerühetjük is el, a lakossági tarifákat ezután egy ideig talán békén hagyják. Vita, vesztesekkel KOMMENTÁRUNK Az óvatlanság követelményei néha semmivel sem enyhébbek, mint a szándékosság. A Fideszről sem lehet azt feltételezni, hogy akarattal idézett volna elő belső konfliktust az RMDSZ-ben, amikor lényegében konzultáció nélkül javasolta Szőcs Gézát a Duna Televízió ellenőrző testületébe. Kétségtelen, a belső pluralizmus megvalósításáért példaként emlegetett RMDSZben a törésvonalak eddig is megvoltak, legfeljebb a nyílt vitákat kerülték el - talán óvatosságból, az egység látszatának fenntartásáért, talán azért, mert valamely oldal gyengébbnek érezte önmagát, esetleg lehetséges támogatóit. Mérsékeltek és radikálisok közötti ellentét ez, a kisebbségi politizálás örök dilemmájából fakadóan: tárgyalni kell-e a hatalommal, vagy minden eszközzel támadni azt; kis lépésekkel célszerű-e megközelíteni a célt, avagy jobb ragaszkodni a maximális célhoz. A mostani vita azonban a határon túli magyarok másik alapproblémáját is előtérbe hozta, tudniillik hogy miként viszonyuljanak az anyaország pártjaihoz. S fordítva, miként kezeljék a hazai politikai élet szereplői a kisebbségi magyar politikai szervezetek belső feszültségeit. A Fidesz kisebbségi szakértőinek tudniuk kellett arról, hogy Szőcs megítélésében megoszlik az erdélyi magyar közvélemény, ráadásul javaslatukról csak az RMDSZ tiszteletbeli elnökével, Tőkés Lászlóval egyeztettek, kihagyva Markó Bélát. Ezzel mintegy letették voksukat Tőkés nagyobb jog köre mellett. A szelektív budapesti támogatások tanulsága levonható a vajdasági esetből, ahol a magyar pártok két éwel a szétválás után sem tudnak közös nevezőre jutni, s egyelőre kizártnak tűnik választási koalíciójuk is. Ami pedig azt is jelentheti, hogy egyikük sem éri el a parlamenti képviselethez szükséges küszöböt. Romániában 1996 a választások éve, s az RMDSZ nehezebb helyzetbe került, alig három hónappal az önkormányzati erőpróbák előtt. Még akkor is, ha nem fenyegeti a szakítás közvetlen veszélye. Eddigi, sikeresnek mondható választási eredményeiben mindig közrejátszottak a román nacionalista szélsőségesek - részben a hatalom - részéről érkező durva, nemtelen támadások. Most azonban belső viszályról és „homályos pénzügyekről" szóló híreket kell elfelejtetni a szavazókkal. Ilyen körülmények között alighanem nyugodtan állítható, hogy a mostani vitának egyetlenegy magyar győztese sincs, sem Erdélyben, sem idehaza. NAGY IVÁN ZSOLT Magyar Nemzet Nem elég csak a földrajzi helyzetünkben bízni Szlovákia szempontjából fontos, hogy Madridban nem fogadták el azt a többek által szorgalmazott javaslatot, mely szerint máris meghatároznák azon országok körét, amelyekkel megkezdődhetnek az Európai Unióba történő belépésről szóló tárgyalások. Ebbe a körbe Szlovákia nem került bele. És a madridi kommünikébe az sem, hogy valamennyi jelölttel megkezdjék a tárgyalásokat. Az a tény, hogy először az Európai Bizottságnak a jelentkező országokról készült tanulmányait fogják értékelni, s ezt követően döntenek a tárgyalássorozat mikéntjéről, olyan értelmezést is lehetővé tesz, hogy a tanulmányok alapján döntenek a felvételre kiválasztottak köréről. Szlovákiának egy éve van arra, hogy meggyőzze az Európai Bizottságot, és főleg az EU 15 tagállamát, hogy gyakorlati lépéseivel eloszlatja azokat a kételkedéseket, amelyek a demarsokat kiváltották. Szlovákiának a legkevésbé sem hiányzik a struccpolitika. Világos, hogy a Koppenhágában megfogalmazott kritériumokat egységes egésznek kell tekinteni. Nem bízhatunk abban, amire szemmel láthatólag támaszkodik a kormánykoalíció, hogy Szlovákia földrajzi fekvése és néhány makroökonómiai mutatója elegendő az üdvösséghez. PETER WEISS, Národná obroda Teret adnak a tőkepiacnak A lap munkatársa Jozef Magulávai, a pénzügyminisztérium államtitkárával beszélgetett. • A parlament bizottságaiban többek között a kormány által kidolgozott, a bankbetétek védelméről szóló törvénytervezetet vitatják meg. Milyen célt szolgál a törvénytervezet? - A törvényből egyértelműen kiviláglik, hogy a természetes személyek betéteit védi. Ellenben nem oldja meg a jogi személyek betéteinek a védelmét. • A kormány milyen célt szeretne elérni a törvénytervezettel? - A betétek védelmének kérdését valamennyi pénzintézet esetében megoldjuk. A Csehszlovák Állami Bank három utódja - Általános Hitelbank, Szlovák Takarékpénztár, Beruházási és Fejlesztési Bank esetében a betétek védelmét már eddig is az állam szavatolta. A törvénytervezet egyben közeledést jelent az Európai Unió normáihoz. Az állam a törvényben megszabott terjedelemben nemcsak az említett három, hanem a többi pénzintézet esetében is garantálja a betétek biztonságát. • A megtakarítások jelentős része jelszavas betétkönyveken van lekötve. Ezt az anonim formát a törvénytervezet kiiktatja a játékból. - Ami a bankbetétek védelmét illeti, a törvénytervezet leszögezi: csak nem anonim betéteket véd meg. A kormány által megállapított egy év alatt az anonim betéteket át lehet írni, ennek költségeit a bankok állják. FRANTIŠEK RASLAVSKÝ, Slovenská republika Különvagonok kormányhivatalnokoknak Akik Kassáról vasárnap este Pozsonyba, illetve pénteken este Pozsonyból Kassára utaznak, talán észrevették, hogy a Kriváň és a Hornád gyorsvonat végére még egy különvagont csatlakoztatnak. A lap egyik olvasója közölte: ismerőse társaságában bejutott az említett kocsiba. Elmondása szerint az elegánsan kialakított vagonban ingyen utaznak a kormányhivatalnokok, ráadásul - állítólag - nemcsak az üdítőitalok, hanem a szeszes italok ára is kedvezményes. Sme (Rövidítve) Orwelli füstbombák Itt van hát a köztársasági elnök és a kormányfő közötti politikai mérkőzés újabb fordulója, nehéz lenne utánaszámolni, hogy a hányadik. Mindenesetre több, mint amennyi egy normális társadalomban elviselhető és tolerálható volna, és lassan már annál is több, amennyi egy újraéledő nemzetállami diktatúrában „természetes", hiszen lényegében nem történik semmi, az egyik nem nyírja ki a másikat, csupán a hőzöngés folytatódik. Egyre inkább meggyőződésemmé válik: ennek nem az az oka, hogy valamiféle politikai patthelyzet alakult ki, hogy a demokratikus erők, a demokratikus intézmények és jogrendszer maradványai egyelőre képesek az államfőt a víz felszínén tartani. Szerintem a lényeg az, hogy Mečiarnak nem annyira az államfő eltávolítása az első számú érdeke, mint a feszültség állandó (magas) szinten tartása. Hogy legyen mivel foglalkoznia a sajtónak, akár itthon, akár külföldön, hogy elterelje a lényegről a figyelmet. Mečiar szempontjából nézve nagy és zseniális ködösítés folyik. Mert szinte lényegtelen, hogy van Michal Kováč vagy nincs, Mečiar a fő politikai szándékait eddig is akadálytalanul megvalósította. Akkor már hasznosabb, ha van Kováč, mert ha nem volna, akkor ki kellene helyette találnia egy másikat, akit ugyanígy füstbombának használhatna. Ilyen pedig nem akad egykönnyen, mert Michal Kováčnál az a lényeg, hogy - már csak tisztségéből adódóan - elég nagy kaliberű is, meg szlovák is. Hiszen a magyarellenesség, a magyar ellenségkép életben tartása bár eddig is sok hasznot hozott neki, de ez kevés, legalábbis önmagában kevés a sikerhez. Az össznépi hülyítéshez, az ellenzék csapdába ejtéséhez szlovák fűstbomba is szükségeltetik. Szinte már minden részletet megírtak arról, hogy az államfő nem hagyta jóvá Oľga Keltošová kinevezését ENSZ-nagykövetté, hogy mennyire nevetséges Mečiar érvelése, miszerint Keltoäová az egyetlen alkalmas jelölt. Lehet csámcsogva találgatni azt is, hogy a miniszter asszony, aki a DSZM alelnöke is, talán kényelmetlenné vált a kormányfő számára, és ezért így szeretett volna tőle szabadulni. A lényegre maga Keltošová utalt, amikor az államfői vétó után kijelentette: Michal Kováč eljárása neki egyáltalán nem volt meglepetés, mert az államfő nem képes átlépni a saját árnyékát. Ami azt jelenti, amikor a kormány(fő) a köztársasági elnök elé terjesztette Keltošová jelölését erre a posztra, pontosan tudta, hogy Kováč el fogja utasítani. Ha tehát a kormánynak az lett volna az érdeke, hogy Szlovákiának megfelelő ENSZ-nagykövete legyen, akkor keresett volna egy másik jelöltet, egy tapasztalt profit, igazi karrierdiplomatát, amilyennel a nyugati országok szokták e nagyon fontos posztot betölteni. Nos, Mečiarnak nem ENSZ-nagykövetre volt szüksége, hanem egy újabb afférra az. államfővel. Egy újabb füstbombára. Újságtémára. És ezt a szándékát, eléggé szerencsétlen módon, még az államfő is segítette azzal, hogy Keltošová kinevezését - bár érthető és természetes - feltételhez kötötte. Lehetett volna más, sokkal ravaszabb, árnyaltabb okot is találni, amelybe a Mečiar-csapat nem tudott volna olyan könnyen belekötni. Ilyen okot pedig a külpolitikában, diplomáciában jártas tanácsadók kapásból egy tucatot is mondhattak volna az államfőnek. Tehát most is a már eddig bevált forgatókönyv érvényesül: a szlovák kontra szlovák érzelmek a Kováč-Keltošová ügy miatt szikrázzanak, ne az ezzel időben egybeeső lépA^k lobbantsák lángra azokat. Ilyen például a Biin'^'O törvénykönyv kormány által jováhagyott módoaíiasa, a területi-közigazgatási reform, a Biotika nemzetellenes privatizálása, a legnagyobb pénzintézetek beharangozott magánosítási szándéka vagy éppen Gašparovič parlamenti elnök feleségének, Silvia asszonynak a gazdasági jellegű botrányai. És akkor azt még nem is említettem, ami ránk, magyarokra vár. Az sem vigasztal, hogy - cinikusan fogalmazva - mi csak a hab leszünk Mečiar tortáján. í SZÁLKA ÉS GERENDA Irodalom és vállalkozás Tipikusan kisebbségi téveszmék, a demokráciát és a piacgazdaságot nyomorgató nemzeti elvű szlovákiai társadalmi közeg jellegzetességeinek figyelmen kívül hagyása jellemez néhány írót, költőt, akik a hétfőn elnapolt rendes, majd a nyomban megtartott rendkívüli írótársasági közgyűlésen részben a sajtót okolták a szlovákiai magyar irodalom és könyvkiadás mai helyzetéért. Némelyek ki is mondták, hogy a sajtó az ő fejükben nem jelent mást, mint az Új Szót. Egyikük - valamikori pártállami rovatvezetői érdemeit emlegetve - képletesen szólva úgy küldte melegebb testtájakra a hétköznapi és a vasárnapi lap szerkesztőit, mintha honleányismereti túrát ajánlgatna. Vannak olyanok, akik a nemzetállami kormány harminc ezüstjén párthetilapot szerkesztettek, s fognak havilapot is, anélkül, hogy eszükbe jutna az Új Szótól számonkért irodalmi támogatás magukra is érvényesíthető lehetősége. Márpedig a napilap és a hétvégi melléklete is nyitott a szlovákiai magyar irodalom felé. Annyit viszont a körülmények méltánylásakor elvárunk, hogy az alkotók vegyék figyelembe a terjedelmi és minőségi korlátokat. Más korlátok ugyanis nincsenek. Mi, a külföldi többségi tulajdonosokkal, nem építhetjük vállalkozásunkat úgy, mint az az író, aki könyörtelenül sarokba szorította a rendkívüli közgyűlésen a Szlovákiai Magyar írók Társaságát. Dobos László mint a Madách-Posonium Kft. igazgatója kijelentette: ha a Társaság nem mond le a lap tulajdonosi jogáról, májustól pénzhiányra hivatkozva leállítja a lap kiadói szervizét. Egyetlen esetben lett volna hajlandó másképpen cselekedni, mégpedig akkor, ha a Kalligram tulajdonosai a folyóiratukat a Társaságra ruháznák át. Akkor már nem számítana az emlegetett pénzhiány? Nem volt ez más, mint sikeres kísérlet a Dobos mögött felsorakozó csoport kísérlete, a Kalligram szerkesztésének jövőbeli befolyásolására. Azzal a ténnyel, hogy Tőzsér Arpád már a közgyűlés előtt leköszönt az Irodalmi Szemle főszerkesztői posztjáról, majd a Társaság alapszabályának módosításával lemondott a folyóirat tulajdonjogáról, betetőződtek a szlovákiai magyar irodalom megosztására tett eddigi kísérleteket. Ébben az igyekezetükben a közgyűlésen egyesek olyan messzire is elmentek, hogy megtámadták az eddigi főszerkesztőt, erősen állítva, hogy harmadrendű magyarországi íróktól közölt írásokat, s az itteniektől pedig nem. Most már szinte bizonyos, hogy akárki is lesz a meghirdetendő pályázat után az Irodalmi Szemle főszerkesztője, lekötelezettje lesz a tulajdonosnak. Előre garantált, hogy Tőzsér Árpád távozásával, az igényességgel együtt megszűnik a Társaság közvetett ráhatása a folyóirat milyenségére. Viszont a Dobos László körül az ő kiadói kegyeiért ácsingózók beleszólása ezentúl meghatározó lesz, különösen, ha az eddigiektől eltérően már mindannyian írni is fognak. Ennek a most már nemcsak kiadók, hanem folyóiratok mentén is elkülönülő két (vagy több?) csoportnak valójában nem lett volna szabad elkülönülnie. Az új megosztottságnak megfelelően az irodalomszemlélete és irodalomeszménye alapján aligha behatárolható, önmagát a közgyűlésen is bátortalanul „népnemzeti realistának" mondogató csoport az Irodalmi Szemlében publikál majd, s a többieknek a Kalligram ad helyet. Ami nem záija ki, hogy mindkét folyóiratban jelen legyen a Társaság tagjainak teljes alkotói spektruma, de az Irodalmi Szemle az új tulajdonjogi helyzetében kétségtelenül a Madách-Posonium kiadói szemléletének a prezentálója lesz. Ha mindeddig buzgó igyekezetük ellenére sem sikerült a „nép-nemzeti realistáknak" különállásra kényszeríteni a Szlovákiai Magyar írók Társaságának tagságát, a március 11 -én megtartott közgyűlésen önmaguk különállását immár pontosan meghatározták. Isten irgalmazzon a szlovákiai magyar irodalomnak és alkotóinak! Mert elkövetkezhet az az idő, amikor az állami és alapítványi támogatások emberi méltóságunkat eddig is oly sokszor megalázó elosztása fölötti vitákban ezután mi alázzuk meg magunkat. És erre jó pédaként szolgált az Irodalmi Szemle birtokba vétele a Madách-Posonium Kft. részéről. Abban a pillanatban nekem sem jutott eszembe, hogy az Irodalmi Szemle előbb vagy utóbb megkapja a megpályázott pénzeket, s a vállalkozásban jártasok szerint sok esetben már az is siker, ha az alkalmazottaknak munkát ad, és ezért rendszeres bért tud fizetni egy vállalkozás. Ezért is természetes, hogy a tulajdonjogot szerzett kiadó szinte biztos bevételhez, jut. (Bocsáttassák meg nekem, ha helyszűke miatt nem vázolom fel ennek vállalkozásokbeli gazdálkodási mechanizmusát.)