Új Szó, 1996. február (49. évfolyam, 26-50. szám)

1996-02-13 / 36. szám, kedd

1996. február 13. VELEMENY - TALLÓZÓ ÚJ SZ

Ó 5 | Videofelvétel a kassai tragédiáról A szén-monoxid által megölt munkások, karambolozott mentőautók, a gázfelhő által veszélyéztetett mentőalakulatok villámgyors evakuálása a vállalati tűzoltóállomásról, a gyilkos gázfelhő jelentette veszély elhárítása minden rendelkezésre álló eszközzel... A kassai vasműben 11 ember életét követelő októberi tragédia idején nyilvánvaló volt a mentőalakulatok szakmai tudása. Ezeket az embereket örökítette meg a homonnai polgári védelmi ezred katonái által a helyszínen készített videofelvétel, amelyet az elmúlt hét végén vetítettek le Eperjesen az újságíróknak. A találkozón azt is megtudtuk, hogy Szlovákiában 75 helyen tárolnak veszélyes anyagokat, a Jaslovské Bohunice-i atomerőmű balesete 350 ezer embert veszélyeztetne, az 50 nagy és 200 kisebb víztárolóban tárolt több mint 1800 millió köbméter víz gátszakadás esetén 900 ezer ember számára jelentene veszélyt. Már azt is tudjuk, hogy a csernobili baleset után nálunk is kialakítottak egy radiológiai megfigyelőhálózatot, amely csak keleten 14 állomásból áll. De az is kiderült, hogy a homonnai katonák mindössze 15 olyan légzőkészülékkel rendelkeznek, amilyeneket a kassai tragédia idején használtak... EVA BOMBOVÁ, Sme Emelkedett a bor ára A legnagyobb szlovákiai borüzem, a nyitrai Víno január elsejétől literenként 3 koronával emelte termékei árát. Ezzel a legkedveltebb márkák ára már elérte a 42 koronát. Rudolf Hečko vállalati közgazdász elsősorban a szőlő árának az emelkedésével indokolta a lépést, de a helyzetet bonyolította a tavalyi rossz termés és a hazai szőlőterület gyors ütemű zsugorodása is. A TA SR adatai alapján jelenleg 14 ezer hektár szőlőterület van az országban, ami a fele az 1989-esnek. A Víno vállalat 400 ezer hektáros tárolókapacitásának mindössze az egyharmadát használja ki. Ezért tavaly 35 ezer hektoliter italt hozott be, főként Moldáviából, Magyarországról és Olaszországból. Rudolf Hečko szerint a hozzáadottérték-adó január 1-jei csökkentésének köszönhetően az áremelésnek nem szabadna áthárulnia a fogyasztókra. Bár a földművelési minisztérium támogatásokkal igyekszik megoldani a kialakult katasztrofális helyzetet, ennek hatása legjobb esetben is csak négy év múlva jelentkezik. A szőlőtermesztők részéről tapasztalható nyomás miatt a szőlő felvásárlási ára várhatóan idén is emelkedik. KAROL MINDÁK, Národná obroda Ésszerűség és privatizáció (vagy fordítva) Úgy egy hónappal ezelőtt Sergej Kozlík miniszterelnök-helyettes, pénzügyminiszter a Nové Slovo Klubban magyarázta a privatizációsmodell-választásuk indokait. Szerinte nevesített tulajdonosok megjelenésére van szükség, akik magasabb nyereség kitermelésére képesek. Ezzel egyet kell érteni, de észre kell venni a hazai nagytőke dominanciáját (ráadásul támogatva a legnagyobb bankok átvételével) a nemzetgazdasági szerkezet kialakítása során. A tőke összpontosításából és a bankok megszerzéséből eredő erő a politikai hatalommal párosulva a kedvező hatások mellett - óriási károkat is okozhat a gazdaságban. Az egész gazdaságot alárendelik néhány ágazat nagytőkéje érdekeinek. Továbbra is olyan törvények születnek, amelyek kizárólag ennek biztosítanak előnyöket. Már formálódik egy olyan külpolitikai és külkereskedelmi gazdasági orientáció, amely tekintettel az olcsóbb forrásokra és a kevésbé igényesebb piacra, előnyös ennek a csoportnak. Ezek alapján megeshet, hogy a gazdaság nem az objektív lehetőségek és a társadalom valódi igényei alapján fejlődik tovább. Az egyes ágazatok, szakmák és régiók közti kapcsolatok az ipari és banktőke érdekei alapján alakulnak majd. Az állam, amelynek feladata a játékszabályok kialakítása és a beavatkozás ott, ahol csődöt mondanak a piaci szabályozók, csak - a döntő szférákban vele már most is alapvetően összefonódó - nagytőke érdekében fog tevékenykedni. Talán ma úgy tűnik, hogy az elkövetkező évek, évtizedek szempontjából nem a privatizáció igazságossága, hozzáférhetősége és áttekinthetősége a döntő probléma. Ehelyett inkább a nemzetgazdaság jövendő modellje szerinti működőképesség kerül előtérbe. A jelenlegi privatizációs gyakorlat és az ehhez kapcsolódó eljárások viszont nem sok jóval kecsegtetnek. A gazdaságban és a politikában egyre inkább kirajzolódik a mindenki helyett gondolkozó és döntő orwelli Nagy Testvér képe. IVAN PODSTUPKA, Pravda (Rövidítve) Népbutítás Még a magyar „ajtó" fogalom is a szlovák nyelvből származik - írja Martin Hric, a Národná obroda múlt pénteki számában mert amikor a szegény szlávtól az utolsó magyar megszálló már nem tudott mit elvinni, leakasztotta hát az ajtót is, és ezt látván, az agyonrémített szlovien rákérdézett: aj to (ezt is)? És mivel annak a primitív, népvándorló magyar tolvajnak a sátrán (Hric úr szerint) nem volt ajtó, a hülye nomádja úgy gondolta, hogy a leakasztott valaminek a neve valóban „aj to", és ez az utolsó, zsákmány nélkül maradt magyar tolvaj honosította meg a magyar nyelvben az „ajtó" elnevezést („miként további 900 más fogalmat is"). Martin Hric, a kísértetként visszajáró Mečiar egykori jobbkeze, a Národná obroda egyébként jó humorú glosszaírója alighanem túlerőltette az agyát, amikor elolvasta két nemzetieskedő szlovák szerző írásainak „hihetetlen tömegű tényeket" tartalmazó cikkgyűjteményét, amely az egy egész újságoldalra kiterjedő - úgymond - recenziójának a bevezetője szerint is a Kárpát-medencében élő szlovákok apologetikája, ami azonban szerinte nem a szerzők, hanem a „tények bűne". Amikor az utóbbi kijelentést olvastam, nevetnem kellett. Az „apoiogetika" az összes hozzáférhető értelmező szótár szerint valami olyat jelent, hogy a tények mellőzésével, a tárgyilagos megítélés helyett, valamiféle, minden áron való dicsőítés jegyében, demagóg maszlaggal történik a népbutítás. Magyarán: a tények figyelembevételével apologetikát csinálni nem lehet. Egyébként a cikk szerzője sem törekszik erre; menet közben egyfolytában összetéveszti az osztrák nemzetiségi kérdést a németkérdéssel, a szlovákot a szlávval... Ez végül is csak arról a műveletlenségről tanúskodik, amelyhez az ilyen szerencsétlen, mindenünnen kiutált, kidobott alakok a pártállami továbbképzőkön hozzájuthattak. Nem akarok a védőügyvédje lenni, sőt elgondolandónak tartom, nem kellene-e feljelenteni az övéhez hasonló írásokat a Büntető Törvénykönyvnek a nemzet, a nemzetiség és a nyelv gyalázására vonatkozó rendelkezése alapján, mert bármennyire is ellenzem a feljelentéseket, az ilyen ajtós vicceknél szlovákok és magyarok zsebében is kinyílik a bicska. A csúcs viszont valahol mégiscsak az, amikor a kiadvány szerzői, illetve Hric úr „Rákóczit" vádolja meg azzal, hogy a magyar internacionalisták vezetője volt (s Gottwalddal egyezkedett), és ráadásul (nézete szerint) még irredenta is. És hogy Rákosit még csak véletlenül se lehessen összetéveszteni Rákóczival, még meg is ismétli, hogy a magyar kommunisták vezetője valamiféle Rákóczi volt. Ez nem sajtóhiba. Ez a történelem gyalázása. FEKETE MARIAN KOMMENTÁRUNK Részvényt vagy malacot Kissé talán sarkítva, de alapjában véve mégis ez a kérdés foglalkoztatja leginkább napjainkban a szlovákiai mezőgazdaság átalakítása kapcsán jogosult személlyé avanzsált vagyonrész-tulajdonosok jelentős részét. Elsősorban azokat, akiknek eddig nem sikerült hozzájutniuk a transzformációs törvény alapján kiszámított vagyonrészükhöz. Vészesen közeleg ugyanis február 29-e, amely újabb vízválasztó lesz a szlovákiai mezőgazdaság átalakításának a folyamatában. Mint ismeretes, a transzformációs törvény tavaly ősszel jóváhagyott kiegészítő módosítása alapján ez után az időpont után már csak szövetkezeti értékpapírokban, úgynevezett részesedési jegyekben adják majd ki a jogosult személyek vagyonköveteléseit. Ők február végéig még eldönthetik, vajon a törvény eredeti rendelkezése értelmében eszközben, terményben vagy .szolgáltatásban, esetleg pénzben kérik kielégíteni követelésüket, vagy pedig elfogadják a módosítás alapján kiadott értékpapírokat. Az érintettek tudják, hogy a törvény idevágó rendelkezései alapján eddig a vagyonrészeket 90_napon belül csupán annak volt köteles kiadni a szövetkezet, aki mezőgazdasági tevékenységre szóló vállalkozói engedéllyel rendelkezett. Akik ezzel nem foglalkoztak, azok számára a vagyonkivétel lehetősége csak a transzformációs tervezet jóváhagyásától számított 7 év után válik valósággá. Természetesen azért kacskaringós a paragrafusjel, hogy a jogi előírásokat is csűrni-csavarni lehessen, s ez a gyakorlat a vagyonkiadás kérdésében is, valljuk be őszintén, megnyilvánult. Voltak, vannak szövetkezetek, ahol igyekeztek minél hamarabb „megszabadulni" a jogosult személyek követeléseitől, s ha azok az előírásoknak megfeleltek, minden különösebb probléma nélkül kiadták a nekik járó részt. Terményben, állatban, épületben, szolgáltatásban törlesztve az értéket. Nagyobb azonban azok száma, ahol elsősorban a gazdasági gondok miatt szomszéddal, rokonnal, ismerőssel naponta perben állnak a vagyonkövetelések miatt, ahol a tájékozatlanság és az indulatos bírvágy határozza meg a két érdekelt fél közötti viszonyt. Ne szépítsük, a helyzet sok helyütt már most pattanásig feszült. Ehhez, járul az új dolognak számító részvényekkel kapcsolatos bizonytalanság, ami tovább fokozza a vagyonuk sorsáért aggódok feszültségét. Joggal rágódik tehát vagyonrésze sorsán a jogosult személy, hiszen eddigi tapasztalatai azt sugallják, hogy hiába van a kezében papír a neki járó vagyonról, ez gyakorlatilag semmit sem ér. Sőt a részvény sem ér majd sokat, legfeljebb arra lesz majd jó, hogy kitörölje vele az alfelét, tanácsolják újabban a hozzáértők. Végigülve néhány ezzel kapcsolatos lakossági fórumot, sajnos, keserű a tapasztalat, hogy ezen a téren még mindig nagy a homály. Összefolyik a kárpótlás és a transzformáció fogalma, sokan három évvel a transzformáció lezajlása után sem tudják, mennyit ér a vagyonrészük, a jogosult személyek nem ismerik jogaikat és kötelességeiket, nem tudják, mire kötelezhető a szövetkezet, így ez a helyzet kiváló táptalajt jelent a zavarosban halászóknak. Az ilyen fórumokon derül ki igazán, mennyi sérelem, mennyi gond, mennyi gátlás érte az elmúlt évtizedekben az embereket. Szócséplés volna azonban siránkozni rajta, sokkal inkább érdemes elgondolkodni azon, hogyan lehet majd a megváltozott helyzethez alkalmazkodni. Mert ha azt tanácsoljuk a jogosult személyeknek, hogy váltsák ki a magángazdálkodói engedélyt, s in natura kérjék ki a vagyonukat, hozzá kell tenni azt is, hogy a magángazda státus bizonyos kötelességekkel, többek között adófizetéssel is jár. Ha pedig úgy döntenek, hogy nekik megfelel az értékpapír, tisztában kell lenniük azzal, hogy értéke a piacon a kereslet-kínálat törvénye alapján alakul ki. A józan ész azt diktálja, hogy a tönk szélén álló mezőgazdasági szövetkezet értékpapírjai nem fogják ostromolni a tőzsdeindexek csúcsait, tehát ésszerűbbnek tűnik a vagyonrész természetbeni kivétele. Más kérdés, hogy hozzá tudunk-e jutni értékesíthető vagyonhoz, hiszen a silógödrök, járdák kínálata a vagyonrészek fejében még mindig fennáll. Tisztában kell lenni azzal is, hogy a vagyonrész jelenlegi formájához nem. nyúlhat hozzá a szövetkezet, az értékpapírok azonban már követni fogják a gazdálkodás eredményeinek az alakulását. A híresztelésekkel ellentétben azonban a földtulajdont a részvények értékváltozásai nem veszélyeztetik. Ügy érzem, felelőtlenség általános, egységesen alkalmazható módszert ajánlani a vagyonrészek tényleges birtokba vételének lehetséges változataira. Egyet azonban mindenképpen érdemes lenne megszívlelni: keressük a kompromisszumos megoldásokat. Mert ha ezt a folyamatot is ugyanolyan indulat és sértettségérzet kíséri majd, mint a transzformáció előző szakaszait, úgy járhatunk, mint az egyszeri holló, amelyik a saját szájából énekelte ki a sajtot. SZÁLKA ÉS GERENDA Dusza István rovata Nyelveire tanítják Európát Történt, hogy napokkal ezelőtt kezembe került Ivan Hudecnek, a Szlovák Köztársaság kulturális miniszterének 1995. 11. 16-án kelt 21/1995. , •*

. számú utasítása, Jozef Gerbóc, a művészeti szekció főigazgatója 1995. 12. 6-án kelt levelének a kíséretében. Ez utóbbi dokumentum annyiban érdekes, amennyiben jelzi a miniszteri utasításhoz kiadott mellékleteket is, melyeket az utasítással megcélzott minisztériumi vezetők és az irányításuk alá tartozó intézmények igazgatói kötelesek figyelembe venni. Ivan Hudec minden, a fentiekben említett minisztériumi és annak intézményeit irányító beosztott számára elrendelte: ,,(...) hazai és külföldi tevékenységük során kötelesek úgy eljárni, hogy hangsúlyozzák a Szlovák Köztársaság szuverenitását. Az állampolgárok számára hozzáférhető célkiadványoknak, jegyzékeknek, szövegválogatásoknak, kiállítási katalógusoknak, műsorfüzeteknek tartalmazniuk kell a Szlovákia történelméről és kulturális örökségéről szóló megfelelő normatív információkat." Ez első olvasásra tetszhet akár elfogadható törekvésnek is, ha nem lenne szembetűnő három dolog, ami a mellékletekben kellően ki is van domborítva. Feltűnő, hogy a kulturális miniszter még mindig nem rendelkezik elegendő írásbeli bizonyítékkal a Szlovák Köztársaság szuverenitását illetően. Ezután minden színlap, katalógus, műsorfüzet kötelezően bizonygatja majd Szlovákia létét. A szlovák történetírás és a kulturális örökség ezentúl kötelező normák, normatívák alapján összegezhető, ismertethető és elemezhető. Volt bő ötven év-a fasiszta Szlovák Köztársaság fennállását is idesorolva -, amikor törvények és miniszteri rendeletek írták elő a rezsim dicsőítését, az ideológia mindenhatóságát, a történelmi és a kulturális örökség állampárti ideológiák alapján történő normatív értékelését. Úgy tetszik, valakik ezt szeretnék újra bevezetni, csak éppen a „nemzeti" (národný, -á, -é) eszmerendszerbe helyezve az egyetemes szabadságjogokat korlátozó miniszteri rendeleteket. A melléklet első pontjában tévesen interpretál valamely közelebbről nem ismertetett európai gyakorlatot, mely szerint a történetírás a régészeti leleteket, műtárgyakat, műemlékeket a ma létező államok territóriumai szerint osztályozza. Arról ugyanis nagyvonalúan hallgat, hogy például miként kezelik a skandináv országok a vikingek történelmét úgy, hogy ne vesszenek össze rajta. Egy biztos, aligha törekednek arra, hogy csupán a dán nyelv fogalmaival jelöljék és magyarázzák történelmüket. Merthogy a második pontban a szlovák nemzeti történelem normatívái alapján szeretnék elérni a szlovákban megkülönböztető jelleggel használt „Uhorsko" és „Maďarsko" fogalmak német, angol, francia stb. nyelvű, a szlovák kulturális minisztériumban önkényesen ilyetén megalkotott kettős megfelelőinek a használatát. Nagy önbizalom (vagy nemzeti dölyf?.) és történelmi ismerethiány szükséges ahhoz, hogy a miniszteri utasítás nyomán az állami kulturális intézményekben kiadott idegen nyelvű anyagokban az 1918 utáni Magyarországot egyszerűen „Magyar Köztársaság"-nak nevezzék. Elfeledkezve az alábbi apróságokról: 1918. október 16-áig még létezett a Magyar Királyság, s az akkor kikiáltott köztársaságot bő egy esztendő után a király nélküli királyság váltotta fel. E történelmi nagyvonalúságon kívül elhanyagolható tényként kezeli, és durva nyelvi beavatkozásként elrendeli: németül ezentúl Szlovákiában csak „Magyarische republik", franciául „République Magyaré", angolul „Magyar Republic" írható a hivatalos anyagokban. Ezentúl tehát nem a történelmi tények, az éppen használt nyelvek pontosan rögzített normái a követendők, hanem az- immár miniszteri rendeletbe foglaltak. A melléklet harmadik pontjában azt rögzíti Ivan Hudec, amit eddig is előszeretettel használtak a szlovák muzeológusok és a művészettörténészek. Az 1918 előtti időkből a mai Szlovákia területéhez kapcsolódó valamennyi leletet, műtárgyat stb. kötelező megjelölni a „Slovensko" fogalommal, pédául: X. Munkácsi: Nyári táj, kép, vászonalapú olajfestmény, 19. század, Szlovákia". (Zárójelben jegyzem meg: fogalmam nincs, ki volt az „L. Munkácsi" nevű festő. Én Mihály Munkácsyt, vagyis Munkácsy Mihályt ismerek. Csupán gyanítom, hogy a nagy műveltségű minisztériumi hivatalnok kislányos zavarában Mednyánszky László és Munkácsy Mihály nyelvi alapon történő mihamarabbi elorzására egyszerre gondolhatott. Talán már keresi is azt a festő-restaurátort, aki majd meghamisítja a képeken olvasható szignókat.) Helyszűke miatt már csupán egyetlen történelmi és aktuálpolitikai gyöngyszemre térek ki. Szlovákia huszadik századi történelmének néhány fontosabb eseménye között felsorolták az 1941. szeptember 9-én elfogadott 198. számú kormányrendeletet, az ún. Zsidókódex jóváhagyását. Mindezt egy, az Európai Unióhoz és a NATO-hoz csatlakozni akaró ország, a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma Ivan Hudec által aláírt miniszteri utasításának a mellékleteként, nagy nyilvánosság számára készülő írásos anyagokba ajánlva küldték szét az intézmények igazgatóinak. A pontosság kedvéért: ez a mélyen embertelen és diszkriminatív törvény határozta meg. ki a zsidó, szabályozta a zsidó magántulajdon elkobzását, „arizálását", a zsidók megjelölését, s a velük való érintkezést megtiltotta. Ennek alapján kobozták el rádiókészülékeiket, fényképezőgépeiket, tiltották meg nekik a horgászatot és vadászatot, majd a nemzeti történelmük dicső eseményeként 50 ezer szlovákiai zsidót koncentrációs táborba hurcoltak és elpusztítottak. Ezt az eseményt abban a sorban említik, ahol a Szlovák Köztársaság 1993. január 1-jei kikiáltását. «