Új Szó, 1996. február (49. évfolyam, 26-50. szám)
1996-02-08 / 32. szám, csütörtök
1996. február 14 . RIPORT - HIRDE TES ÚJ SZ Ó 315 I Jégbörtönben a musziget A kis oldalági csatornák nem fagytak be. Néhány vadkacsa ringatózik vizükön, azon mélázva, hová lettek költőhelyeik. Három kis falut vágtak el a külvilágtól 1992-ben a bősi felvízcsatorna üzembe helyezésével. Doborgaz, Bodak és Vajka lakosai, polgármesterei akkoriban naponta az újságok címoldalán szerepeltek, a felelős miniszterek, politikusok, beruházási szakemberek pedig mindennapos vendégek voltak a falugyűléseken, ahol fűt-fát, földi paradicsomot ígértek a helybelieknek. Minden csoda három napig tart, a téma lassan kikopott az újságok oldalairól, elmaradtak az ígérgetők, s velük együtt a földi paradicsom is. Maradt a „nagy víz", ami most, a szokatlanul nagy hidegek következtében befagyott. Február elseje óta pihen a vajkai komp, még csak kikötni sem kellett, a jégpáncél vasmarokkal szorítja. Jégcsatorna - Felkészültünk a fagyokra, egy operációs csoport kidolgozta a téli üzemeltetési rendet. Ha a hőmérő higanyszála mínusz nyolc-tíz fokig süllyed, megjelennek az első jégtáblák, a csoport pedig összeül, s megtárgyalja, meddig biztonságos a hajózás mondja Ján Blahuta, a Dunai Vízügyi Igazgatóság bősi vízi erőműhöz kihelyezett részlegének vezetője. - A csoport február elsejei döntésének értelmében a felvízcsatornában tilos a hajózás, sőt, most már lehetetlen is, hiszen az teljesen befagyott. Ameddig a szem ellát, összefüggő jégréteg borítja az óriási vízfelületet. Az erőmű betonfalánál fennakadt, összetorlódott jégtáblák napról napra nagyobb területet hódítottak el, ma már harminc kilométer hosszan húzódnak, az eljegesedés csak Pozsony alatt ér véget. - Nem számolunk komolyabb károkkal, mint említettem alaposan felkészültünk a télre - válaszolja kérdésemre Blahuta úr. - Csupán arra kell ügyelnünk, nehogy befagyjanak a zsilipek, ezért ha nincs is hajózás, napjában többször is megnyitjuk a kamrát - s bizonytékául annak, hogy nem állít valótlanságot, megereszt egy gyors telefont, s elintézi az irányítóronnyal, hogy a kedvünkért integessenek egyet a hatalmas vasajtóval. - Szézám, tárulj! - mormolom az orrom alatt, mire a kapu lassan megmozdul, recsegve-ropogva tör magának utat a jégtáblák közt, melyeknek sosem marad elég idejük arra, hogy összefüggő, áttörhetetlen jégpáncéllá álljanak össze. - Az erőmű egyébként rendben üzemel, pillanatnyilag csak két turbina termel áramot, mivel a vízállás nem túl magas. Az erőmű lábánál mintegy húsz centiméter vastagságú a jég, ahogy haladunk feljebb, lassan elvékonyodik. Ennek ellenére nem ajánlanám senkinek, hogy gyalogszerrel próbáljon átvágni a felvízcsatornán, hiszen az erőmű ingadozó vízfogyasztása miatt bármikor levegő kerülhet a jégréteg alá, s az könnyen beszakadhat. Természetesen a Vajka és Keszölcés közt közlekedő komp sem jár, a három falu lakosainak lehetőségeink szerint próbálunk segíteni. Egykét fuvar erejéig naponta rendelkezésükre bocsátjuk saját autóbuszunkat. Természetesen állandó összeköttetésben vagyunk a meteorológiai központtal, a hét végére talán enyhül a hideg. Egyelőre megjósolhatatlan, mikor lesz ismét hajózható a felvízcsatorna - mondja Ján Blahuta. Ködszurkálás jégtörővel Az elátkozott vajkai komp, amely már oly sok kellemetlenséget okozott a műsziget lakóinak, most ismét csendes. A hajógépész néha bekapcsolja a motort, hogy a meg-megújuló erővel támadó fagy ne zárja teljesen jégbörtönbe a hajótestet, egyébként csönd honol a betonteknőben. Tizenhét millió koronába került a komp felújítása, tavaly december harmadikán helyezték ismét üzembe. Az öreg víziteknő már rendkívül rossz állapotban volt, többet javították, mint üzemeltették. Amit reggel javítottak, elromlott estére, így mindennapos volt, hogy a reggel Somorjára induló este már ötven kilométeres kerülővel, Bősön keresztül jutott haza. - Most már öröm a kompot irányítani, mióta visszakaptuk, egyetlen műszaki fennakadás sem volt. Egyedüli ellenségünk a köd, és hát most a jég. Ekkora A komp, bár már működőképes, a jégcsatornában mégsem közlekedhet (Prikler László felvételei) jegesedésre még nem volt példa. Három éve is kemény tél volt, de akkor mindössze háromnégy napra állították le a hajózást - mondja Csörgő Béla főgépész, majd elmeséli, hogy a kompot néhány napja felvitték a Pozsonyi kikötőbe, az esetleges jég okozta károkat megelőzendő. - Aztán enyhült a fagy, a komp egy jégtörő kíséretében leúszott Vajkáig, a jégtáblák meg utána. Hajózásról sző sem lehet, felesleges ide jégtörő, a táblák úgy sem tud lefolyni sehová, órákon belül visszafagy minden. A felújított komp akár két perc alatt is átszeli az 520 méter széles csatornát, télen óránként, nyáron félóránként. Ha nincs köd, percek alatt a túloldalra kerül a benszülött busz, ahogy a vajkaiak elnevezték az Avia teherautó vázára felszerelt, ülésekkel ellátót kabint. Szükség esetén kétszer is fordul a révész, a gépész szerint 150 méteres látótávolság elég a biztonságos átkeléshez. Ki viszi át a túlsó partra? Nagy László, Vajka polgármesterének homlokát ráncok barázdálják, fáradtan intézkedik, telefonál. A község lakosainak valamennyi gondja az ő vállát is nyomja. - Nem normális az, ahogyan mi élünk, vajkaiak. A lakosság fokozatosan elöregedik. Egymás után költöznek el előbb a fiatalok, aztán az öreg, magatehetetlen szülők utánuk. Az elhagyott házakat a pozsonyi újgazdagok vásárolják meg, hétvégi ház gyanánt. Lassan már azt sem tudom, kik járnak a faluban. Az elvándorlás még a hetvenes évek végén kezdődött, hiszen, mióta kitalálták a vízierőművet, nem adtak ki építkezési engedélyt a környéken, a fiatal házasok másutt vásároltak telket. Akkor több mint ezer lakosa volt Vajkának, ma alig több mint ötszáz, igaz, ehhez hozzájárul Keszölcés elcsatolása is. Amíg nem lesz normális közlekedés, egyszerűen nincs, ami itt tartsa a lakosokat, csakis a kényszer. Annak idején mindent megígértek, hidat, alagutat. A híd véleményem szerint rendkívül drága megoldás lenne, már csak azért is, mert a csatorna alatt már húzódik négy-öt alagút. Viszont azokat biztonsági okokra hivatkozva nem bocsátják rendelkezésünkre - mondja a polgármester. Mivel az autóbuszközlekedési vállalat tovább ritkította egyébként sem sűrű járatait, a falu kénytelen saját költségén üzemeltetni az említett benszülött buszt, amely naponta kétszer megy Somorjára, háromszor Bacsfára. Ha jár a komp. Ha nem, a bősi kerülőút miatt ritkábban teszi meg a távot. Vajka mintegy nyolcszázezer koronás évi költségvetéséből 270 ezer korona gázolajra megy el, igaz, néhány hónapos késéssel a „vízi erőmű" eddig visszafizette a kiadásokat. - Külön szerencsétlenségünk a gyakori köd. Míg Vajkán a komp végét sem látni, Doborgazon süt a nap. A kapitányon múlik, mekkora látótávolságnál indul el, de ha nem látni a túlsó partot, csak nagyritkán. Nyáron meg sokkal nagyobb a forgalom, már csak az említett víkendező fővárosiak miatt is. Gyakorta órákig kell várni, míg valaki feljut a kompra. Próbáltuk különböző rendeletekkel elérni, hogy a falubeliek előnyt élvezzenek, de ezek csak veszekedést, sőt, kisebb-nagyobb csetepatékat eredményeztek, végül maradt minden a régiben - panaszkodik Nagy László. Mint kiderül, a faluban csak élelmiszerüzlet van, minden apróságért át kell úszni a túlsó partra. A községi orvos státusza is veszélybe került, hiszen az egészségügyi rendelő privatizálására bíztatja, viszont a néhányszáz vajkaiból nem tudja majd fenntartani magát. A polgámester szerint, bár statisztikai adatok nem állnak rendelkezésére, mióta üzembe helyezték az erőművet, a lakosság körében sokkal gyakoribbak a szív- és idegrendszeri megbetegedések. Az emberek idegei fokozatosan felőrlődnek a mindennapos gondokban. - Arra már gondolni sem merek, mi lesz, ha az új területi beosztás után Nagyszombathoz tartozunk - néz rám gondterhelten. HOLOP ZSOLT Szegény Michelangelo Igen, eme derék országban őt is utolérte a sorsa. Igaz, egyelőre nem a nyelvtörvény által jogi szintre emelt szlovák helyesírási tanácsadó rendelkezik felette, az egyelőre megelégszik azzal, hogy a Pázmáňokat, Rákocikat, Košútokat próbálja meg szlávabb fényben feltüntetni. Vele más történt - nem kevésbé kegyetlen dolog. Neki a művészetét ficamították ki. Utcáinkon soha nem látott tömegben jelent meg egy Michelangelo-mű részlete. Za porozumenie cím alatt két kéz nyúl egymás felé, s a körülöttük úszó szövegek megbékélést hirdetnek a Szlovákiában élő nemzetiségek nyelvén is. A plakát nem felejti el népszerűsíteni a Slovenská republika és a Hlas ľudu nemzetiségi mellékleteit, a Slovenský juh és Slovenský sever című ultranacionalista kiadványokat, az őket kiadó Kubko-Goral Kft-t és a Kelet-szlovákiai Vasművet, az egyik valószínű mecénást sem. Szegény Michelangelo Buonarotti, aki ki nem állhatta az igazságtalanságot, most művével a szlovák kormány propagandájához asszisztál. Kisajátították őt, kisajátították művét, amely az emberi alkotó szellemének egyik csúcsa. A Sixtus-kápolna mennyezetén ott van lefestve az egész emberi történelem, a Teremtéstől az Utolsó vacsoráig. A legismertebb és legnagyszerűbb talán Ádám teremtése. Hadd idézzem a brit E. H. Gombrich művészettörténész véleményét róla: „Sokan megfestették már előtte a földön fekvő Ádámot, akit Isten kezének érintésével életre támaszt, de a teremtés nagy misztériumát ilyen egyszerűséggel és erővel éreztetni, annyira megközelíteni senki sem tudta. Nincs egyetlen vonás, ami a lényegről elterelné a figyelmet. Ádám a földön fekszik, az első emberhez illő szépségben, erejében. Isten most érkezik hozzá angyalaival, felséges köntöse vitorlaként dagad mögötte, ahogy sebes röptével szeli a levegőeget. Kezét kinyújtja, ujja még nem is ér Ádámhoz, de az már felébred mély álmából és teremtője arcába néz. A művészet egyik legnagyobb csodája, amit Michelangelo itt megvalósít: Isten ujjának érintése a festmény szerkezeti középpontja, de a mozdulat ereje és egyszeiűsége a gondolatot, Isten mindenhatóságát is kifejezi." Gyönyörű ötlet - lenne, Isten és Ádám keze, mint a nemzetiségi megbékélés szimbóluma. Az ember akár el is érzékenyülhetne, hogy a mai, pénzszűkétől visszhangzó világban államunk mennyire elkényeztet bennünket: művészetet kínál jó minőségű papíron, jó színvonalú nyomással. Úgy látszik, van rá pénz - a nemzetiségi kultúrák támogatására szánt pénzcsomagból. Megkérdezésünk nélkül, a mi zsebünkből. Ha ez a kezdeményezés valóban az ország lakóinak lelki felemelkedését szolgálná, ha valóban a nemzetiségi megbékélést célozná meg, azt mondanám: soha jobb befektetést. Csak hát van egy nagy szépséghibája a dolognak, amitől az egész gusztustalan hazugsággá válik. Az a hatalom nyomatja ki ezt a plakátot, amely kultúránk megsemmisítésére tör. Az a hatalom, amely oktatásügyünket állandó nyomás alatt tartja, s a román oktatásügyi törvény mását készíti számunkra. Az a hatalom, amelynek képviselői minket magyarul beszélő szlovákoknak titulálnak, s úgy vélnek még jobban megalázni, hogy minden másodikunkat romának akarnak feltüntetni. Az a hatalom, amely nyelvtörvényeket fabrikált ránk, s amely a területi felosztáskor darabokra akarja szabdalni szülőföldünket. Nem megbékélést hirdet tehát ez a plakát, hanem hazugságot. Az a hatalom, amelynek bunkó van a kezében, bizony ne sajátítsa ki Michelangelo finom mívű kezeit. Mi megegyezéstakarunk, nem a megegyezés színlelését. Mit mondjak, várom a minisztériumi csinovnyikok újabb ötletét, várom az újabb plakátot. Fogadni mernék, hogy zsenik saját kezű aláírásai lesznek majd láthatóak rajta. Newton, Goethe és Beethoven - pardon, Ňúton, Géte és Betoven - fogják majd saját kezűleg követelni Michal Kováč leváltását... CSÁKY PÁL
