Új Szó, 1996. február (49. évfolyam, 26-50. szám)

1996-02-08 / 32. szám, csütörtök

1996. március 313. VÉLEMÉNY - TALLÓZÓ ÚJ SZ

Ó 5 J Az Ikarus időzített aknájat lassan egy evtizede kerülgetik az egymást váltó kormányok. Nem lehet pontosan tudni, miért is nem mernek a robbanószerkezethez nyúlni, hiszen nagyon valószínű, hogy döglött aknáról van csak szó. Az Ikarus, amely fénykorában 10-12 ezer autóbuszt gyártott, a szocialistának nevezett állami nagyipar egykori sztárvállalata volt. Ma már - gyakorlatilag 1988-89 óta csupán állami garanciákkal megszerzett hitelekből vergődik előre. Lényegében az elmúlt hat évben az Ikarushoz fűzött valamennyi illúzióját kénytelen volt feladni a tulajdonos állam. Nyilvánvaló, hogy soha többé nem jön el a tízezres szériák ideje, majdnem bizonyos, hogy az egyre szerényebb limitekről - az ötezres, háromezres, ezerötszázas sorozatok álmáról - is le kell mondani. Az Ikarust öt évvel ezelőtt egy káprázat jegyében félig privatizálták, s ma már ennek a kvázi tulajdonreformnak a nyűge is bonyolítja a problémát. A döntésekben az állami tulajdonos majd 70 százalékos tulajdonrészével rendre kisebbségben marad a 30 százalékos orosz tulajdonostárssal szemben. Pedig annyit már megtanulhatott volna akár saját kárán is az állam, hogy a részvénytársasági keretben a többségi - sőt a kisebbségi - tulajdonosnak sokféle lehetősége van koncepciójának érvényesítésére, persze ha egyáltalán van koncepciója. A magyar államot az Ikaruséhoz hasonló konfliktus elé állította már többek között a General Electric és a MagyarCom. Mindkét esetben keserves volt a felismerés: a határozott, céltudatos tulajdonosnak sem kisebbségi, sem többségi tulajdonrésszel nem lehet ellenállni. Az állami tulajdonnak ma egyetlen érdeke lehet, minél előbb olyan tulajdonost - tulajdonosokat - találni a járműgyár számára, amely képes új pályára állítani a hányatott sorsú vállalatot. Ehhez az államnak nincs, nem lehet pénze. Az adófizetők forintjai nem illúziók és álmok finanszírozására valók. BÁN ZSUZSA Magyar Hírlap Az orosz titkosszolgálat és a cseh választások A Biztonsági Információs Szolgálat (BISZ) szerint nem kizárt, hogy a Cseh Köztársaság területén tartósan működő orosz hírszerzés igyekszik majd nyomást gyakorolni a parlamenti választásokra. A BISZ szigorúan titkos évzáró jelentéséből kitűnik: már több kormánytagot és egy szűk képviselőcsoportot a kezükben tartanak, és nyilvánvaló a félelem, hogy az orosz titkosszolgálat a választások előtt olyan információkat hoz majd nyilvánosságra, amelyek árthatnak némely politikai párt és vezetőik jó hírének. Hogy ez kire vonatkozna, arról a jelentés nem szól. A BISZ csupán feltételezi, hogy az orosz fél azokat a politikusokat igyekszik majd támogatni, akik hajlandóságot tanúsítanak az Orosz Föderációval való együttműködésre. , Valami hasonlóról lehetne szó, mint Oleksy lengyel kormányfő kémkedéssel történt megvádolása volt. Egy ilyen gyanúnak a kivizsgálása ugyanis nehéz és nagyon hosszadalmas" - mondotta a Klaus-kabinet egyik tagja, aki olvasta a szóban forgó jelentést. Más hazai titkosszolgálatnak azonban nincsenek a BISZ-éihez hasonló értesülései. „Nincs semmiféle információm arról, hogy Oroszország megkísérelné befolyásolni a választásokat. Ha ilyen értesüléseket szereznénk, meg kellene találnunk azokat az eszközöket is, miképpen szálljunk velük szembe" - mondotta Jan Rumi cseh belügyminiszter, akinek a felügyelete alá tartozik a civil titkosszolgálat. Évzáró jelentése szerint a BISZ-nek már huzamosabb ideje vannak értesülései arról, hogy az orosz titkosszolgálat intenzív érdeklődést tanúsít az olyan személyekkel való kapcsolatteremtés iránt, akik kihasználhatók a cseh politikai színtér bomlasztására. A belügyminisztérium hivatalosan inkább passzív adatgyűjtésként jellemezte az orosz titkosszolgálat csehországi tevékenységét. A BISZ jelentése azonban jelzi, hogy Moszkva a jövőben igyekszik majd erőteljesebben befolyásolni az ország napi történéseit. Mladá fronta DNES Szerződést bontott az orvosi kamara A Szlovákiai Orvosi Kamara közgyűlése tavaly nyolc alapvető ponttal kiegészítette az egészségügyi minisztériummal kötött szerződést, melyben egyebek között az orvosfizetések 30 százalékos emelését kérték. Erről kérdezte a lap munkatársa Robert Rolandát, a Szlovák Orvosi Kamara elnökségének tagját. • A múlt hét végén a kamara felbontotta a minisztériummal kötött szerződést. Miért? - Mivel a minisztérium nem volt képes garantálni egyes követeléseinket, márciusban rendkívüli közgyűlést hívunk ösze, és az dönt majd a további lépésekről. • Nyomásgyakorló akciókra, illetve sztrájkra gondolnak? - Jómagam nem beszélnék sztrájkról, beszéljünk inkább a kamarának a közgyűlés által megszabotttovábbi lépéseiről. • Az egészségügyi minisztérium azonban azt állítja, hogy az egyes intézményvezetők lehetőségeik szerint akár száz százalékkal is emelhetik az orvosfizetéseket. - Igen, azonban a kórházak mindössze tíz százalékának nincs adóssága. Ezek jobbára kis kórházak. • Mint jelent konkrétan a szerződés felbontása? - Ez nem jelenti azt, hogy teljesen megszakítjuk az együttműködést a minisztériummal. A szerződés felmondási ideje fél év, a rendkívüli kongresszus pedig márciusban dönt a további lépésekről. Személy szerint bízom benne, hogy a minisztériummal konszenzusra jutunk. Sme, EVA HRDINOVÁ (Rövidítve) Hipotetikus lakások A bankokról szóló törvény múlt heti módosításával újra zöldet kaptak a jelzáloghitelbankok, amelyektől sokan azt várják, hogy végre megélénkítik a hazai ingatlanpiacot, vagyis lakást biztosítanak az embereknek. Mivel a jelzáloggal (vagy ahogyan valószínűleg gyakrabban fogják használni: a hipotékával) legfeljebb a mai nyugdíjasok találkoztak, érdemes felidézni, mit is mond erről a lexikon. Eszerint a jelzáloghitelbankok az ingatlanokra telekkönyvi bekebelezés mellett jelzálogos kölcsönöket nyújtanak. Az így lekötött tőkét akként mobilizálják, hogy a kölcsönök erejéigjelzálogleveleket bocsátanak ki, amelyek fedezetét a pénzintézet jelzáloggal biztosított kölcsönkövetelései adják. Egyszerűbben fogalmazva: az építkezésre vagy átalakításra felvett kölcsön törlesztésééig a pénzintézet ingatlanunkat a telekkönyvben jelzáloggal terheli le. Ő viszont úgy jut kölcsönadható pénzhez, hogy hitelleveleket bocsát ki, amelyeket valaki más megvesz tőle. Mielőtt azonban valaki ujjongani kezdene, hogy ezentúl nem kell 18 százalékos kölcsönért kilincselnie, ha éppen lakásvásárláson töri a fejét, néhány dologra érdemes felhívni a figyelmét. Ilyenek például a törlesztőrészletek. A törvény értelmében jelzáloghitelt legkevesebb öt évre lehet nyújtani - viszont nehezen feltételezhető, hogy valaki ennyire rövid idő alatt képes lesz visszafizetni tartozását. Márpedig a szakértők véleménye megegyezik abban, hogy a bankoknak egy ideig még nem nagyon lesz hosszabb időre leköthető pénzük - vagyis ez a forma inkább csak a gazdagok kiváltsága lesz. Azoknak pedig, akik húsz évig vagy esetleg még hosszabb ideig szeretnék kiizzadni a lakás árát, továbbra is ajtót mutatnak. Úgyszintén segíthetne, ha a kormány kedvezményekkel ösztönözné a lakáshoz jutást. Közel két éve a Moravčík-kormány lakástámogatási koncepciójának részeként az állami kötségvetésből javasolta a piaci, illetve a jelzálogkölcsönök kedvezményes kamatai közti különbség fedezését. A Mečiar-kormány ezt gyorsan érvénytelenítette, és a mai napig - beleértve a régen várt törvénymódosításról folytatott vitát is - nem nyilatkozott a szándékairól. Kérdés persze, ki fogja megvásárolni a jelzálogleveleket. Ez ugyanis hamisítatlan hosszú távú befektetésnek számít, aminek pedig a hazai bankrendszer évek óta híján van. Bizonyos enyhülés mindössze az utóbbi hetekben volt tapasztalható, legalábbis Ľuboš Vražda, a VÚB tőkebefektetési igazgatója néhány napja egy bécsi konferencián már úgy vélekedett, hogy Szlovákiában már érzékelhetőek a hosszú távú pénzlekötési kedv első jelei. Lakásra azonban sokan vágynak, így sajnos, az első fecskék még legfeljebb reményt jelentenek, nem pedig biztonságot. Már csak azért is, mivel ez a pénz nem feltétlenül vándorol a jelzálogüzletbe. Az állampapírok például külön kedvezményben részesülnek, így nagyon vonzó befektetési lehetőségnek számítanak. Ezek számára annak idején a pénzügyminisztérium pillanatok alatt el tudta intézni a forrásadó eltörlését. Ezért lesz érdekes megfigyelni, milyen hajlandóságot mutat majd a kormányzat a jelzáloghitelek adóterheinek enyhítése terén. Mert tény, hogy az államadósság finanszírozása komoly dolog, de az sem mindegy, hol fog lakni az ország lakossága. Ráadásul Mečiarék évente húszezer lakás építésének állami ösztönzését vették tervbe. Ennek teljesítésére a mai napig hiába várunk, de ha nem történnek komoly változások, ez a jövőben is így marad. TUBA LAJOS Az Ikarus-effektus KOMMENTÁRUNK „Rémhír" pontosítással Nincs a világon miniszterelnök, pénzügyminiszter, bankkormányzó, aki akkor beszélne a bankokban elhelyezett pénzek veszélyeztetettségéről, amikor távolról sem az a helyzet. Ellenkezőleg: ha a csőd szélére vagy egyenesen csődbe is sodródik egy pénzintézet, az állam kéretlenül siet a segítségére, hiszen ha nem ezt tenné, olyan bizalmatlansági hullámot váltana ki a bankokkal szemben, hogy annak végül is az egész pénzügyi szféra, majd az egész gazdaság kárát látná. Mivel ilyet nem engedhet meg magának egyetlen ország sem, a bankelnökök, pénzügyminiszterek, kormányfők igyekeznek azonnal tudomására hozni országnak-világnak, kerül, amibe kerül, a szorult helyzetbe jutott bank betéteseinek pénzéről az állam gondoskodik, vagyis a kisbetétesek pénze nem kerülhet veszélybe. így volt ez nemrég a csehországi Ekoagrobanka esetében is; az illetékesek a botrány kipattanásakor kijelentették, konszolidálására egymilliárd koronát fordítanaík, és ha szükségesnek bizonyulna, akár többet is. Szlovákia - úgy tűnik - e tekintetben is más ország. Itt egyesek akkor kiáltanak tüzet, amikor még nem is ég. A szlovák miniszterelnök hétfői rádiónyilatkozatában a maga meggyőző módján közölte hallgatóságával, hogy a lakossági takarékbetétek védelme rendkívül rossz, s ha csődbe kerülne egyik-másik bankunk, odalenne a sok ezer kisbetétes nehezen megtakarított pénzecskéje. Üzenete tömör és egyértelmű volt. Azt hangsúlyozta, hogy ő, mármint a miniszterelnök kénytelen kimondani ezt az igazságot, amit sokan tudnak, csak nem beszélnek róla. Nyilatkozatából nem tűnt ki, hogy mi is a gond a takarékbetétek védelmével, csak az, hogy ilyen védelem tulajdonképpen nem is létezik. A nyilatkozat hallgatása közben nem tartottam kizártnak, hogy két órán belül országszerte megrohamozzák az általa konkrétan említett három bank, az Általános Hitelbank, a Szlovák Takarékpénztár, illetve a Befektetési és Fejlesztési Bank fiókjait. Szerencsére nem így történt. Aznap vagy kevesen hallgattak rádiót, vagy a Rádiožurnál c. hírmagazin aznapi hallgatósága egyszerűen bölcsebbnek bizonyult a nyilatkozónál, és úgy gondolta, ennyire talán mégsem rossz a helyzet. No meg általában a kását sem eszik olyan forrón... A hír a másnapi napilapok zömében is olvasható volt, és foglalkozott vele a kormányszóvivő is. Igaz, szűkszavúan és diplomatikusan, nem cáfolta a kabinet vezetőjének kijelentését. Mindössze kérdezés nélkül pontosította, illetve kiegészítette azzal, hogy a kijelentéssel a miniszterelnök arra szándékozott rámutatni: törvénnyel is garantálni kell a takarékbetétek védelmét. Hangsúlyozta a szóvivő azt is, hogy Vladimír Masár, a jegybank elnöke szerint a kijelentésnek semmi köze a bankokban fennálló valós helyzethez, amelyet az stabilizáltnak tart. És egyébként is: a keddi kormányülés bevezetőjében a miniszterelnök közölte a jelenlévőkkel, hogy Sergej Kozlík pénzügyminiszter a bankkormányzóval együtt két héten belül előterjeszti a takarékbetétek biztosításáról szóló törvénytervezetet. Ennyi a „közjáték", amely a jelek szerint ezúttal jól végződött. A hír megfogalmazóját sem minősítette senki rémhírterjesztőnek. Elfojtották a pánikot, mielőtt valóban kitört volna. Csakhogy ez még nem garancia arra, hogy legközelebb is ilyen bölcsnek bizonyul a „hallgatóság". És még valami. A miniszterelnöknek az utóbbi időben nem ez volt a bankokat érintő egyetlen kijelentése. Ez „pontosítható" volt egyszerű szóvivői magyarázattal, az viszont már aligha lesz helyrehozható, amit a bankok kormányfő által előrejelzett gyors privatizálása hoz majd magával. Lehetséges, hogy a kormányfő hétfői rádiónyilatkozatával éppen erről akarta elterelni a lakosság figyelmét? Vagy talán ezúttal is azt akarta bizonyítani, hogy neki kell mindenre figyelnie, s ha ő nem volna, kitörne a káosz az országban? A központi banknak eddig még sikerült megőriznie függetlenségét. Netán ez szúrt szemet „egyeseknek"? Vladimír Mečiar 1995. december 19-én, a szlovák-magyar alapszerződés parlamenti ratifikációs vitája megkezdésének előestéjén a televízió nyilvánossága előtt hét olyan biztosítékot számolt össze, amelyek részben közvetlenül a szerződés szövegébe épülve, részben pedig - mint pl. a kormány márciusi diplomáciai jegyzéke - közvetetten megakadályozzák azt, hogy bárki is „visszaélhessen" az Európa Tanács 1201. számú ajánlásának előírásaival. Néhány pártnak a hét biztosíték kevésnek tűnt, ezek előálltak az „értelmező" ratifikációs határozat ötletével. A Demokratikus Unió támogatta ugyan az ötletet, de még mindig kevesellte, és a Munkásszövetség által meghonosított törvény-előkészítési gyakorlatot is lepipálva, villámgyorsasággal kidolgozott egy olyan törvényjavaslatot, amely - előterjesztőinek szándéka szerint - jelentősen módosítaná az alkotmány 11. cikkelyének eddigi értelmezését. Az egész szlovák parlament színvonaláról árulkodik, hogy ezt az alkotmánytörvény-javaslatot azonnal napirendre tűzte. A DU szándéka szerint az új törvény kizárná a kollektív jogok érvényesítését akkor is, ha azt egy, Szlovákia által is aláírt és ratifikált nemzetközi egyezmény írná elő. Az indoklásban kifejtett szándék azonban egy dolog, a konkrét törvényszöveg pedig egy másik. Még a „nemzeti" kezdeményezéseket mindig a szívén viselő Ján Cuper is úgy vélekedett, hogy a javaslat azokból a problémákból, amelyeket a DU problémának tart, semmit nem old meg, és a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom támogató magatartását nagyjából így magyarázta: ha a DUnak erre van szüksége ahhoz, hogy megszavazza az alapszerződés ratifikációját, hát legyen meg az öröme. A kezdetben nevetségesnek és semmitmondónak tűnő törvénykezdeményezés azonban váratlanul komoly jelentőséget nyert, amikor a Demokratikus Baloldal Pártjának kormánykörökben is nagyra becsült jogi szakértője, a szlovák alkotmány egyik szellemi atyja, Ľubomír Fogaš bevetette a szakértelmét a jó ügy érdekében. A külügyi bizottság ülésén előterjesztett és a Demokratikus Unió képviselői által is elfogadott szövegjavaslat ugyanis már egyértelműen kimondja, hogy „az alkotmányban feltüntetett és a törvények vagy nemzetközi egyezmények által szabályozott szabadságjogok egyénileg vagy másokkal közösen gyakorolhatók. Az alapvető szabadságjogok bármelyikének közös gyakorlása nem ellentétes az adott jog egyéni jellegével". Emberi nyelvre lefordítva: Szlovákia a jövőben aláírhat bármilyen, akár a kollektív kisebbségi jogokat is garantáló egyezményt, azt csak ennek az alkotmánytörvénynek megfelelően lehet majd alkalmazni. Mert ahogy Fogaš fogalmazott - a nemzetközi egyezmények sem bonthatják meg az alkotmány által kijelölt jogrendet. Attól azonban, hogy a DU kezdeményezése Fogašnak köszönhetően megszűnt nevetséges lenni, s immár pontosan kifejezi a mögötte rejlő szándékot, még nem lett értelmes az egész, a kollektív és az egyéni jogok szembenállásáról szóló vita. A legfigyelmesebb parlamenti megfigyelő sem hallotta ugyanis a Szlovák Köztársaság fennállásának három éve alatt az ülésteremben azt, hogy mi fán is terem az a kollektív jog - a területi autonómiát leszámítva -, amitől félni kell. Dušan Slobodník pl. a ratifikációs vitában arról elmélkedett, hogy a pártalapítás joga is a kollektív jogok közé tartozik, tehát Szlovákia tulajdonképpen elismeri ezeket. Az ő logikájából következően a DU-javaslat elfogadása esetén az etnikai pártokat, elsősorban a Szlovák Nemzeti Pártot - amely Szlovákiában egyedülálló módon az alapszabálya szerint is etnikai alapon szerveződik - nyilván be kellene tiltani. Vladimír Mečiar a bevezetőben említett televíziós beszélgetés során azt fejtette ki, hogy a szlovákiai magyar kisebbség a sajátos történelmi helyzetének megfelelő különleges státussal is rendelkezik már. Juraj Schenk külügyminiszter a Kisebbségvédelmi Keretegyezmény aláírását követően arra tett ígéretet, hogy ha összeurópai konszenzus lesz a kollektív jogokról, akkor azt Szlovákia is azonnal magáévá teszi. A zűrzavar tehát tökéletes. És ami az egészben a legszebb: az EU 1201-es számú ajánlásának 3. fejezete, ami miatt az egész parádé zajlik, az Egyéni jogok címet viseli. Miről folyik a vita?