Új Szó, 1996. február (49. évfolyam, 26-50. szám)

1996-02-01 / 26. szám, csütörtök

1996. február 2. VÉLEMÉNY - TALLÓZÓ ÚJ SZÓ [1] Leginkább a közlekedés drágult A statisztikai hivatal jelentése szerint 1995-ben az éves infláció mérté­ke 9,9 százalék volt Az élelmiszerek körében a legnagyobb mértékben a burgonya és a burgonyából készölt termékek drágultak: - e termékcso­portban az infláció 49,4 százalékos volt. A cukor és cukrásztermékek ese­tében is meglódultak az árak: átlagosan 22,6 százalékos áremelkedést regisztráltak. Az alkoholmentes üdítők esetében 15,4, a zöldség és gyü­mölcs kategóriájában pedig 12 százalékos volta drágulás. Érdekes, hogy a közétkeztetésben 1995-ben jobban meglódultak az árak, mint az étter­mek esetébén; az előbbi kategóriában 12,8 százalék, az utóbbiban 11,5 százalék volt az infláció mértéke. Aggasztó, hogy a szolgáltatások területén éppen az egészségügyi és szociális szolgáltatások, valamint az üdülés költségei emelkedtek a legin­kább, mégpedig érezhetően - 21,3 százalékkal. A fogyasztói árak alaku­lását bizonyos adminisztratív döntések is befolyásolják: e téren a legérez­hetőbb az az 1995. július Íjén bekövetkezett változás, amely a viteldíjak emelkedésében mutatkozott meg. Az autóbusz-közlekedésben 41,5, a vasúti személyszálításban 26,3, a városi tömegközlekedésben pedig 6 százalékos áremelkedést gerjesztett. Az infláció természetesen a létfenn­tartási költségek növekedesében is megmutatkozott valamennyi szociá­lis csoportra vonatkoztatva az emelkedés 9,5 százalékot tett ki. PETER GAJDOŠ, Práca Kockázatos az előkészítetlen bankprivatizáció Vladimír Mečiar miniszterelnök az elmúlt héten bejelentette: legkésőbb február közepéig a Szlovák Nemzeti Bank kivételévei valamennyi hazai pénzintézetet privatizálják. Ennek kivitelez­hetőségéről kérdezte meg a lap munkatársa Viliam Vaškovičot, a Demokratikus Unió parlamenti képviselőjét m Mi a véleménye a bankprivatizáció lehetőségéről és a terminus meg tarthatóságáról? - Értelmetlen tiltakozni a pénzintézetek privatizálása ellen. A kérdés lé­nyege másban rejlik: abban, hogy vajon éppen most van-e a privatizáció legalkalmasabb időpontja. E lépés megtételére a gazdasági transzformá­ció kezdetén sokkal kedvezőbb körülmények voltak, akkoriban ugyanis a bankok hitelportfoliói jóval előnyösebb szerkezetűek voltak. Ezt a le­hetőséget elszalasztották, a bankszektorban időközben romlott a helyzet Nem feltételezem, hogy a legnagyobb pénzintézeteket az Általános Hitel­bankot a Szlovák Takarékpénztárat valamint a Beruházási és Fejleszté­si Bankot február 15-éig privatizálni lehet Mindegyiknél mások a feltéte­lek. A Szlovák Takarékpénztár esetében teljes privatizációról kell beszél­nünk. A legnagyobb vita éppen erről a pénzintézetről folyik, ugyanis a la­kossági betétek területén csaknem monopolhelyzetben van. Szerintem kalandorság e pénzintézeteknek a tervek szerinti gyors privatizálása. Az a veszély fenyeget hogy egy szűk nagyipari lobby teszi rá a kezét a legna­gyobb pénzintézetekre, s ezáltal az ország iparának a 90 százaléka felett szerezné meg az ellenőrzési jogot ALENA GOTTWEISOVÁ, Sme Minisztériumi rendelet a nyelviskolákról A kormány törvényelőkészítő tanácsa a napokban megvitatta és elfoga­dásra ajánlotta azt a minisztériumi rendelettervezetet amely való­színűleg 1996. március l-jén lép hatályba, és lényegesen módosítja a nyelviskolák alapítási, valamint működési feltételeit Az új rendelet értelmében nemcsak az iskolaszékek alapíthatnak nyelviskolát hanem egyházak, önkormányzatok, sőt természetes és jogi személyek is. Az alapításkor bizonyos feltételeknek eleget kell tenniük ­például ilyen kritérium a megfelelő óraszám, a leendő tanárok pedagógi­ai és szakmai felkészültsége, az egészségügyi, biztonsági előírások meg­tartása stb. LÝDIA VÝBORNÁ, Pravda A gyógyszerészek panaszkodnak az államra Mától számos külföldi gyógyszer ára, ha kis mértékben is, de olcsóbb lesz. A gyógyszerészeknek ezért át kellett árazniuk az árusított terméke­ket s különösen a nagy raktárkészleteket felhalmozók számolhatnak ko­moly anyagi veszteséggel. Az átárazást éjszaka kellett véghezvinniük, mi­vel a veszteségek elkerülése miatt nem engedhetik meg maguknak a zár­vatartást Az Altalános Egészségbiztosító munkatársa közölte, hogy az új árakat tartalmazó merevlemezeket még január 17-én megküldték a gyógyszertáraknak, a gyógyszerészeknek azonban - mint mondotta - a saját érdekükben a pénzügyminisztérium közlönyét is be kell szerezniük, amely feltünteti az árváltozásokat A minisztérium azt állítja, hogy a köz­lönyt még január 23-án kinyomtatták, a gyógyszerészek azonban még nem kapták meg, tegnap még magának a gyógyszerészkamara elnöké­nek sem volt meg. A gyógyszergyártók sem viselkedtek tisztességesen, mivel ők már két és fél hónappal ezelőtt tudtak a készülő árváltozásokról. Sme (Rövidítve) Hogyan tovább, Európa Tanács? Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése ugyan­azon a héten határozott Oroszország felvételéről, amely héten Szergej Kovaljov kilépett Borisz Jelcin tanácsadói testületéből. A legnevezesebb orosz em­berjogi aktivista ezzel világossá tette: Borisz Jelcint a maga részéről nem tartja immár a moszkvai viszo­nyokhoz mérten sem demokratának, sem a demok­ratikus fejlődés garanciájának. Az már csak hab volt a tortán, hogy a felvételről való szavazás napján a strasbourgi palota folyosóin ott handabandázott Vla­gyimir Zsirinovszkij is, és miközben az ülésteremben a közgyűlés küldöttei Oroszország integrációjának a szükségességével érveltek, ő a létrehozandó szláv államközösségbe való belépést ajánlgatta Szlovákiá­nak. Az Oroszország ET-tagsága mellett felsorakozta­tott érvek nagyon ismerősen csengenek. A rendes tagsági státus számonkérhetővé teszi az emberi jogi konvenciók megtartását, biztosít egyfajta demokrati­kus kontrollt a felvétel elutasítása viszont az izolaci­onista, az európai normákat visszautasító politikuso­kat erősítené - ez a gondolatmenet több közép-ke­let-európai ország, köztük Szlovákia vagy a balti köz­társaságok felvételekor is elhangzott. Ez utóbbi or­szágok azonban az Európa Tanácsot csak az integrá­ció első lépcsőfokaként értelmezik, és ambícióik az EU-, illetve NATO-tagságig terjednek. Éppen ezért e távlati célkitűzések elérésének szempontjából nem mindegy, hogyan értékeli emberi és kisebbségi jogi politikájukat az Európa Tanács. Oroszországnak azonban ilyen céljai nincsenek, ezért sokszoros súllyal vetődik fel a korábban is aktuális kérdés: mi­lyen eszközökkel rendelkezik az Európa Tanács arra az esetre, ha tagállamai nem teljesítik kötelezettsé­geiket? A tagállamok külügyminisztereiből álló miniszteri bizottság tagjaitól aligha várható el, hogy kezdemé­nyező lépéseket tegyenek az ellenőrző mechaniz­mus, illetve a szankciók szigorítása terén. Biztató ugyanakkor, hogy a parlamenti közgyűlés éppen a szervezet kibővítésével járó „felhígulás" veszélyét látva már tavaly áprilisban döntött saját ellenőrzési mechanizmusának a továbbfejlesztéséről, a lehetsé­ges büntetéseket is megszabva. Korlátozott jogköre­ire tekintettel ezek maximuma a kötelezettségeit megszegő ország küldöttsége mandátumának a fel­függesztése egy közgyűlési ülés időtartamára. Hogy az 1995. április 26-i határozat nyomásgyakorló hatá­sa nem elhanyagolható, azt éppen egy szlovák példa bizonyítja: a mandátumfelfüggesztéstől tartva sza­vazta meg a parlament Bauer Edit küldöttségi tagsá­gát. De tegyük ismét hozzá: a pozitív döntés hátteré­ben minden bizonnyal ott voltak az Európai Unió és az Egyesült Államok figyelmeztető jegyzékei is. Hogy az Európa Tanács és általában a nemzetközi közvélemény nyomása nem lebecsülendő tényező, bizonyítja például a diszkriminatív észt állampolgári törvény módosítása is. Ám sem Szlovákia, sem Észt­ország vagy éppen Macedónia nem nukleáris nagy­hatalom. Ami esetükben hatásos volt, egyáltalán nem bizos, hogy az lesz Moszkva esetében is. Ha az Európa Tanács komolyan gondolja, hogy Oroszor­szág felvételével az emberi jogok érvényesítése felé tett egy jelentős lépést, akkor az eddigieknél mé­lyebb önvizsgálatot tartva kell elgondolkodnia saját szerkezetének a reformján. Ennek első lépcsője az lehet, ha az egyes országok küldöttségei tudatosít­ják, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésében nem saját állami diplomáciájuk meghosszabbított kezének a szerepét játsszák. Ezt követheti a közgyűlés jogköreinek az erősítése a miniszteri bi­zottsággal szemben. A jelenlegi helyzetbe való bele­nyugvás könnyen azt eredményezheti, hogy Oroszor­szág felvételének a napja nem mint az európai gon­dolat győzelme, hanem mint annak arculcsapása vo­nul be a történelembe. SÁNDOR ELEONÓRA í KOMMENTÁRUNK Az alaphangtól a perifériáig ítéljék meg gazdasági szakírók, érdemes volt-e Mečiarnak hét minisztert és több mint félszáz üzletem­bert magával vinnie Belgrádba. Önmagában véve jó és dicséretes, ha a kabinet keresi a hazai ipar, a vállalkozók számára az új piacokat, a hangsúlyozottan gazdasági együttműködés bővítésének a lehetőségeit. Gondolom, a delegáció összetételével is ezt kívánták demonstrálni. Csakhogy a belgrádi tárgyalások nem vonatkoztathatók el az általános politikai helyzettől, megvolt a politikai alaphangjuk, erről maguk a résztvevők gondoskodtak, van felhangjuk, és formálódik az utóhang. Ami az alaphangot illeti, a gazdasági témakörből na­gyon is kilógott a lóláb: a jugoszláv hírügynökség közle­ménye szerint a szlovák f ét elégedett a Vajdaságban élő szlovák kisebbség hely­zetével, s Pozsony úgy véli, hogy a jugoszláviai szlovákok jobb helyzetben vannak, és több joggal rendelkeznek, mint a más országokban élő szlovák nemzetiségi ki­sebbségek. Nyilvánvaló, hogy ezt nem Romániának, Oroszországnak vagy Len­gyelországnak címezték, hanem Magyarországnak. Mečiar tudja, miért pont Belgrádból kellett egyet Budapest félé böknie. De csodálkozni nem kell rajta, főleg ha visszagondolunk arra, ami tavaly november végén jelent meg abban a hivatalos belgrádi közleményben, amelyet Savovic Margit jugoszláv tárca nélkü­li miniszternek és Jozef Reának, a szlovák parlament kisebbségügyi bizottsága elnökének a tárgyalásairól adtak ki: Jugoszlávia és Szlovákia egyetért abban, hogy a kisebbségek ügye az adott ország belügyének számít, s az e kérdés nem­zetközivé tételét célzó törekvések az állami szuverenitás megsértését jelentik Azon túlmenően, hogy ez a megállapítás ellentétes a legújabb nemzetközi do­kumentumok betűjével és szellemével, normális európai politikus ilyet ma már nem mond, hiszen nyilvánvaló, hogy a nemzeti kisebbségek kérdése az egyik legsúlyosabb nemzetközi probléma, sőt biztonságpolitikai kérdés is. Különösen ott nem mond ilyet az ember, ahol a második világháború utáni időszak legna­gyobb nemzetiségi-etnikai háborúját kirobbantották. Ezen sem csodálkozhatunk, ismerve az egyik „felhangot", történetesen annak a lapnak a véleményét, amelyet nemrégiben kifejezetten a kormány hozott létre. A Nová Smena mladých kedden ezt írta a belgrádi tárgyalások kapcsán: Most, a háború utáni időszakban már koordinálni lehet Szlovákia, Ukrajna, Románia és Jugoszlávia Magyarországgal szembeni politikáját. Ez a négy ország tökéletesen körbezárja a magyar területeket, és megfontolt közös taktikával megakadályoz­hatják, hogy a magyar irredentizmus problémája túlnője az elviselhetőség hatá­rát. Ha Budapest tiltakozna, azt lehetne válaszolni, és ez tény, hogy ezt nem a kor­mány mondta, csak a szócsöve. Meg hogy újságírói túlkapásról van szó. De az is tény, hogy valamiféle magyarellenes kisantant-koncepció évek óta vissza­visszatér a köztudatba, amit a kormánykörök gyanús lépései-kijelentései is táp­lálnak. Például az, hogy a szlovák-magyar alapszerződés ratifikálásával meg kell várni a román-magyar alapszerződés megkötését. Ez is, meg még sok más friss tény - melyekkel naponta foglalkozunk - is igazolja, hogy a kormány sokat em­legetett programnyilatkozata a külpolitikai orientációt illetően már érvényét vesztette. A hangsúlyozott EU- és NATO-tagságról van szó. Mert a NATO- és EU-ellenes, valamint a Szlovákia semlegességéről szóló koncepciók épp a kor­mánykoalíciós körökből származnak. Mellesleg még a külügyi kormányzat sem vette magának a fáradságot, hogy egyértelműen visszautasítsa Zsirinovszkij múlt heti ajánlatát, hogy Szlovákia a NATO helyett lépjen be a szláv és pravoszláv ál­lamok szerinte újraformálódó tömbjébe. Végül ami az utóhangot illeti: ezt a kormányzati körök szeretnék levezényel­ni, azzal a kicsengéssel, hogy óriási külpolitikai sikerről van szó, mint Mečiar minden külföldi útja esetében. A laikusnak talán be lehetne ezt magyarázni, ha a tények nem azt tanúsítanák, hogy a szlovák külpolitikának egyáltalán nincs kon­cepciója, minden az ahogy esik, úgy puffan elv szerint történik. A tények. Mečiar tavaly 24 külföldi utat tett, de csak nyolc volt hivatalos látogatás (érthetőbben: a többire nem meghívták, ő maga kezdeményezte, és a vendéglátó állam leg­felsőbb vezetői nem is fogadták). A nyolcból is csak kettő volt nyugati út: az egyik Portugáliába, a másik Párizsba - de csak azért, hogy ott aláírja a szlo­vák-magyar alapszerződést. Mečiar januári mérlege: ukrán kollégájával a Magas-Tátrában tárgyalt, most pedig Miloseviccsel, akit a közvélemény igenis háborús bűnösnek tekint. Volt Bonnban is, de Kohl messziről elkerülte őt. Viszont például az úgymond mögénk szoruló Lengyelország államfője, Kwasniewski, aki december végén foglalta el hivatalát, máris külföldi körutat tett, tárgyalt a német kancellárral és államfővel, a francia állam- ás kormányfővel, a belga királlyal és kormánytővel meg a NA­TO főtitkárával. Ebből is látszik, kinek a geostratégiai helyzete fontos a Nyugat számára. Vég­re tudomásul kellene venni: ha a kormány nem változtat a belpolitikáján, éspedig a demokrácia irányába, hogy ezzel megvethesse egy szolidabb és stabilabb kül­politika lehetőségét is, akkor Szlovákia végleg a perifériára szorul. Persze nem a nyugati oldalon. í SZÁLKA ÉS GERENDA Akkor hát ezerszáz éve behatoltunk I. „A magyar törzsek a IX. század végén behatoltak a Duna menti síkságra " - áll ez a földrajzi, történelmi, politi­kai és nyelvtani marhaság ha­todikos fiam történelemköny­vében. Tegyem hozzá, nem az egyedüli. Ha nem ismerném a parlamentáris demokrácia ke­reteiben tenyésztődő szlovák nemzetállami emberfaj mai ideológiáját könnyed mozdulattal a sarokba dobhatnám az 1989-ben. még a pártállam zűrzavarai közepette megjelent tanköny­veL Ennél azonban többről van szó. Maga az a tény joggal irritálhatta a szlovákságot hogy évtizedekig a cseh történelem volt túlsúlyban a tankönyvekben. Csak hát sajnos, ők maguk sem akarták, hogy végre kigyógyuljanak tudathasadásosságukból, mondván: már akkor inkább a szláv Nagymorva Birodalomban velünk közös múltat látó csehek középkori és újkori történelmét tanítsák, mintsem a Szent István megala­pította magyar királyságnak a szlovákok részéről is jelentősen formált történelmét. Ez ugyanis nem volt szláv. Mekkora történelmi sérelem! Márpedig ez a sértettség lett domináns mindenen, ami a magyarok­kal volt kapcsolatos a szlovák történetírásban. Ennek hétköznapi lecsapódásait olvashatjuk a már említett hatodikos tankönyvben. Sorozatban találkozunk el­lentmondásos állításokkal. Ezek ékköve, hogy egyik helyen .gazdaságilag fejlettebb szláv lakosság "-ot emleget akiktől „a magyarok megtanulták a földművelést, a növénytermesztést, a háztáji állatte­nyésztést, a lakóházépítést és néhány szerszámfajta készítését". Kicsit odébb már a kialakuló feudaliz­musról értekezve írják: „A nemesség a magyar törzsfők és a szláv főurak soraiból alakult ki. (...) A szegény magyarok és a leigázott szláv lakosság tö­megei alkották a jobbágyok osztályát. (...) A mezőgazdaság alacsony színvonalú volt." Ezek sze­rint a szláv főurak mégsem lettek leigázva a „dél­oroszországi sztyeppékról" idevándorolt magyarok állal. Meg a földművelést is elfelejtette a magyarok közelében a gazdaságilag fejlettebb szláv lakosság. Ezeket az állításokat gyermekfejekbe kénytelenek sulykolni a szlovákiai történelem szakos tanárok. Magyarok és szlovákok. Pedig vannak tisztességes módon bizonyított tények. Melyek szerint a magyar törzsek a Kárpát-medencébe minimum két irányból és több szakaszban érkeztek. Nem Oroszországból, amely akkor nem is létezett, hanem a Baskíria terüle­tén fekvő őshazából, majd a VII. század után a Kazár Kaganátus keretébe tartozó területekről a Volga-Ká­ma környékén át az Al-Duna és a Don közötti, Etel­köznek mondott területekről. Mindez évszázadokig tartott. Olyannyira, hogy a Nagymorva Birodalomba érkező magyar törzsek tényleg érinthették a novgoro­di fejedelem leigázta Kijev és a keleti szlávok egyesí­tett birodalmát ami persze nem volt még Oroszor­szág. Mint ahogy az is kutatásokkal bizonyított, hogy az ideérkező magyarok nemcsak morvákat szlávokat találtak, hanem késői avarokat is. A terület déli része a bolgár birodalomhoz, a délnyugati része a frankok birodalmához, és csak északi, északnyugati területei tartoztak a Nagymorva Birodalom alá. Olyannyira, hogy az első magyar csapatok Svätopluk oldalán har­coltak a frankok ellen, és Simeon bolgár cár ellen Bi­zánc bízott rájuk harci feladatokat. Kétségtelen, hogy a magyarok új hazát kerestek, s az ideérkező törzsek a már virágzó birodalmak közötti háborúskodásba csöppentek. Érdekük fűződött hozzá, hogy a letelepe­dés folyamatára figyelve részt vegyenek ezekben. Más állapot kialakulásáról tanúskodnak a nyugati ka­landozásokról szóló kútfők. A vereségek, a harcosok számbeli fogyása mérsékelhette a harci kedvet, de a politikai hegemónia kialakítását ezek csak serkentet­ték. Ez nem hamis mítosz, ez nem a történelmi sértett­ség lelkisége diktálta ellenszenv halmaza. Ezerszáz éve ezen a helyen lezajlott egy történelmi változás, aminek következtében megváltozott Közép­Európa egésze. Tudom, hogy a tankönyvek szintjén, azaz a mindennapokban kellene érzelmek nélkül, csu­pán a történelmi tényekről beszélni mindarról, ami a Nagymorva Birodalom után született közös szlo­vák-magyar történelem. Tarthatatlan az az állapot, amelynek közepette a jobbágyok szlovákok, a főurak magyarok voltak. Erősen gondolok itt az Élet és Iro­dalomban évekkel ezelőtt lezajlott vitára, amikor Ha­nák Péter az akkor hivatalos szintre emelt szlovák tör­ténelmi névátírással kapcsolatban megjegyezte: ne csak a név és a főúr tessen, hanem a deres és a tized is. A Kárpát-medencében talán már évezredek óta nincsenek vétlen népek, ártatlan nemzetek. S ha egy kisdiák történelemkönyvében egy még mindig a má­sokat lekicsinylő, ugyanakkor egy önmagát alárendelt szerepre kárhoztató szlovák nemzetet perezentálnak a történészek, nem gondolhat az ember másra, mint a szándékos hamisításra.

Next

/
Thumbnails
Contents